Délmagyarország, 1973. június (63. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-24 / 146. szám
VASARNAP. 1973, JÜNIUS 24 Jól öltözött ember. Nyugodtan és szabatosan fogalmaz. Szakmájáról, munkájáról beszélgetünk. Láthatóan elégedett, szívesen és élvezettel társalog. Tóth Imre útmester. Ritka foglalkozás. Szeged és Makó térségében 331 kilométer hosszúságú útnak a gazdája. Hogyan lesz valakiből útmester? nek. Mostani felettese, Honti ne képezzen hozzá csatlakO' József mérnök mondja: — zóutat, feljárót, ne hordják Imre barátunk végigjárta az fel a sarat, fontos a rongáúttal kapcsolatos tennivalók lások megakadályozása vagy minden lépcsőfokát, ábécé- kiderítése: olajszennyezés, a jét. Egyik legkiválóbb út- lánctalpasok rongálása. Ezemesterünk. ket fel kell deríteni és szaHogyan lesz valakiből út- bálysértési feljelentést tenni, mester? Ezért szükséges szoros kap— Mint említettem, apám csolatot tartani a közlekemellett kezdtem 1954-ben, désrendészettel és a tanácsok majd amikor ő nyugdíjba műszaki osztályaival is. Az — Apám arra biztatott ment 1958-ban, átvettem a útmester hivatalból tagja a gyerekkoromban, hogy kö- stafétabotot. Kötött bennün- közúti balesetelhárítási tavessem mesterségét. Űtkapa- ket a lakás is, az útőrház, nácsnak. ró volt. A tenyerét mutatta amely Zákányszékhez tartonekem, amely kérgesen is zott, ott a nyolcas kilométerszépnek tűnt, olyannak, mint kőnél, a kisvasúti megálló a faragott mogyorófa. Sze- mellett rettem az apámat, és egy —Ma ís megvan az a ház? életre eljegyeztem magam az — Igen. Egy dunántúli emutakkal. ber, Beréti Antal nevű útMINT VÉREREK Az utak pedig köztudottan NYUGDÍJAS ÁLLAS elég gyatrák — legalábbis munkás lakik benne/ Kiíé- ezt mondogatják azok, akik Hajtía- pett ugyan a cégtől, de a mindennap hasznaijak. Az nában házban maradt, valamelyik útmester szakszerűen fogaikomoly szegedi üzemben dolgozik. maz: . ~ A fokozlekedesi rang- _ Kié a haz-> utak altalaban közepes minak, egzisztenciának számi- . „ ... ' „ „ . . nosegűek, a többiek gyentott az útkaparó, vagy útór. m~t ela^ilf e-SThfT' fébb^ Nfezen ™fk a A kanyargós országutak 'Tos. d]a , ez(;ket a haj- terhet, es keskenyek. Legna- • - dam utori lakasokat. Vissza- gyobb ellensége az útnak a víz, minden állapotában. Az mentén szolgálati házat ka„„., . . , , .-„ térve a munkakezdésre: meP^^^"f1' szeltem az úttest tartozékait tartási lehetőséggeL Mint a vasúti bakteroknak a sínek mentén, az útőröknek az országút padkáján legelészett egy-két tehene, malaca, s ott kapirgáltak a tyúkok is a eső mossa, lazítja, a jég szétrepeszti, a hó is ártalmas, s nagy gondot jelent az eltakarítása. — Szereti az utakat? — Nagyon. A kígyózó utak kötik össze a településeket, vezet. Különösen a kötött talajon van nagy tekintélye az útnak. A homokiak valahogy megvannak, de ha a feketeföldön beáll a tél vagy a huzamos esős idő, csak az út menti meg az embereket. — Elégedett embernek érórabérben. — Mik az úttest tartozékai? — Á kilométerkő, a hi9korlát, a kerékvető, az irányház körüL Nyugdíjas állás jelzők, a lakott területek jelvolt, nyugodt és biztos meg- zőtáblái. Ezeket nekünk kell nélkülük nem lehetnenk meg. élhetés. elhelyezni és természetesen Mint vérerek nelkul a szer— Nagyapám még talics- gondozni is. Dolgoztam ké- 4 kakerék-készítő iparos volt sőbb minden vonalon, a TiAlsóvároson. Édesapám nem sza pályaudvaron vagonrafolytatta, inkább „állami ál- kőként, zúzott követ szállílásba" ment, a domaszéki tottunk, majd aszfaltozókötös kőtől a tízesig gondozta nál. Amikor megnősültem, az utat. Aztán áthelyezték minden megváltozott körüa rúzsa—öttömösi szakaszra, lőttem. Bár előbb, legénykoEz a terület a harmincas romban, beiratkoztam a Rad- zl magat? években Szeged városáé volt. nóti Miklós Gimnáziumba, — Annak. Amit csinálok, Én ott kezdtem iskolába jár- de két év múlva behívtak kedvemre való. Szerettem ni, de ha szünet volt, min- katonának, s amikor lesze- volna ugyan tanulni gyerekéig megálltam apám mellett reltem, abbahagytam a gim- koromban, ám a családi köés segítettem neki. A nyol- náziumot és a békéscsabai rülmények így hozták asorcadik osztály befejezése után út-, híd- és vasútépítő tech- sómat. De tökéletesen elégeszinte természetesnek vettem nikumba jelentkeztem. Amíg dett vagyok, a munkám bolmagam is, hogy útkaparó le- tanultam, közben kineveztek dogságot is ad nekem. Nem szek, illetve nem is útka- a szegedi útmesterségnél vagyok szerénytelen, de érparó, hanem az útügynél se- művezetőnek. Amikor a tech- tem is a szakmámat. Zágédmunkás. nikusi oklevelet megszerez- kányszéken élek, a feleségem — Miért nevezték az utak tem, a makói útmesterséghez az ottani takarékszövetkezetgondozóját útkaparónak? helyeztek át, ma is ott va- ben dolgozik, tagja a köz— A felszabadulás előtt gy°k> mint útmester, útkaparó volt a címzés, majd A 331 kilométer országút negyvenöt után útőr, ma- gondja az útmester vállain napság pedig nincs is ilyen ik _ s köztük ott a foglalkozas, beosztás. Gondo- J . lom azért volt útkaparó, mert 43-as fokozlekedesi ut, a egy kaparószerszámmal az Szeged—Makó—Nagylak iráútpadkára lerakott kőzúzalé- nyába menő szakasz. A Szőkot rákaparta az útra oda, reg_Kübekháza, a Szőregahol lyukacsos volt. Az ut- . . , , kaparót el sem lehetett kep- Tiszasziget és a Klarafalva zelni az eperfa mellé állí- —Kübekháza közötti utak. A tott kerékpár, a kitűzött Rádó kocsmatói, a hatos kőzaszló, kaparó, villa, lapát, tői az én szakaszom — vesszősöprű és talicska nél- mondja Tóth Imre. ML S nem henyélt mert _ Mit kell tennie? „övé volt az ut". Különben nehezen, nagy protekcióval ~ Negyven ember dolgoszerezték az állásukat. Édes- zik az útmestersegen, ezenapám is úgy lett útkaparó, kívül több gép, berendezés hogy távoli rokona a polgár- ^ rengeteg az anyag. A lényeg az, hogy forgalombiztos legyen az út. S ott a hatósági oldala a munkakörnek, amelynek ugyancsak több követelménye van. Az nyebb dolga volt, az" "apja út állagának a megóvása, ségi tanács végrehajtó bizottságának, van egy hatéves kislányunk, szemünk fénye. Így élek, s örülök, hogy így élhetek. G. I. ycmyelv M egkapta az utolsó döfést már régóta indokolatlannak tudott, ám könyvvásái alási és iskolázottsági adatokkai megtámogatott nemzeti büszkeségünk: „anyanyelvünk mindenek előtt". AKacítak, akik régóta mondogatják, lassan háttérbe szorul az anyanyelvi oktatás, a természettudományos tárgyak és idegen nyelvek mögé, aprólékoskodók, akik egyre több hibát fedeznek föl az emberek írásában és beszédében, pesszimisták, akik hajlamosak voltak arra, hogy tömeges nyelvi silányságról jajgassanak — de mindez szubjektívnek ítéltetett. Igaz, hogy közben azok is rászoktak a „suk-süközésre", akik valaha tisztán, szépen beszéltek; igaz, hogy a fiatalság nyelvi szegénységét lépten-nyomon tapasztaljuk; igaz, hogy előadóktól a színészekig, számtalan nyilvánosság előtt szereplő ember bizonyította rossz magyar nyelvtudását, de maradt még egy mentsvárunk, hogy az iskolákban „túlteng" — így szokták mondani — az anyanyelvi és irodalmi oktatás. Nos, nemzetközi szervezet vizsgálata igazolta, hogy nem „teng túl". Az IEA, a nevelési-tanítási eredmények értékelésére alakult nemzetközi pedagógiai társaság felmérése szerint kisdiákjaink — a tíztizennégy évesek — természettudományi ismeretei a nemzetközi élvonalat biztosítják oktatásunknak, de anyanyelvi képzésük — olvasásgyorsaság, olvasási készség — az utolsók közé sorolja tudásukat. Magyarán: kisdiákjaink — s belőlük lesznek a nagyok — nem tudnak anyanyelvükön közepes szinten sem olvasni, ráadásul így is lassan! S így aztán elsősorban azokban a tárgyakban tudnak produkálni, amelyekhez másfajta készségek szükségesek. Ezen csak az döbben meg, aki nem vesztegetett idejéből annyit a karrier, a pénzkeresés, a modern örömök szempontjából olyannyira fölösleges tudnivalókra, mint az a kevés ember — tanár, nyelvész, irodalmár vagy éppen tanácselnök —, aki kétségbeesve szemléli a diákok, az utca, a hivatalok beszédromlását. Csak az lepődik meg, aki tudja, hogy tanárképzésünkben évtizedek óta semmiféle szerepet sem játszik a nyelv birtoklása, aki valaha is látott főiskolai vagy egyetemi szép beszédversenyt, szavalóversenyt, melyeken a hallgatók 2 százaléka, ha részt mer venni. Tudomásom szerint — kivéve a színművészeti főiskolát —, nincs főiskoláinkon, egyetemeinken olyan kötelező tantárgy, mely a jövendő szakembereit arra kényszerítené, hogy magyarul, szépen, szabato. san, s lehetőleg jó kiejtéssel adják tovább tudásukat. Tömegkommunikációs eszközeink — újság, rádió és tévé — egyaránt bizonyítják, hogy azoknak, akik a nyilvánosság előtt szerepelnek, nem minden esetben van szükségük tökéletes magyar nyelvtutásra. Már-már közhelyszerű igazság: a kezében könyvvel üldögélő, utazó, járókelő ember bámulnivaló unikum. A szerelem, melyet valaha az jellemzett, hogy két ember — szavakban is — meg akarta ismerni egymást, beszéd nélküli időtöltéssé degradálódik, melyet táskarádió zenéje vagy rágógumi pukkanása fest alá. A kisdiáknak senki sem mesél, a kisgyereknek is aligalig valaki, ha csak az óvónéni nem, s megtelik a világ olyan szegénylegényekkel, akiknek egyetlen értékük a lélek batyujában egy hamuba sült pogácsa: összkomfortos boldogtalanságuk. Pedig a nyelvi igénytelenség, az anyanyelvi szegénység veszélyes dolog. Ki anyanyelvén nem tud — nem ismeri esetleg annak nyeltanát, szókincsét — idegen nyelven is csak szegényesen tudja kifejezni magát, ha tanulni igyekszik. S mivel nyelv és gondolkodás egyelőre majdnem fedi egymást — hiszen még nyelvileg gondolkozunk s nem kibernetikailag — az, aki nincs a nyelvi eszközök birtokában, nem képes a társadalmi, filozófiai, irodalmi gondolatok megértésére, hovatovább arra sem, hogy embertársaival megértesse magát. Így születnek azok a kártékony mellébeszélők, akik nyelvi klisékből tákolnak össze álgondolatokat, ahelyett, hogy gondolataikhoz találnának megfelelő formát. Csakhogy mindez tanulás, gyakorlás, igény és környezet kérdése. A gyerek, akinek szülei nem olvasnak, igen nehezen fogja megszeretni az olvasást: a tanár vagy tanító, aki nem olvas eleget, nehezen tudja az olvasás, ráadásul a gyors olvasás készségét és szeretetét átadni másoknak. A színész, aki már a klasszikus verseket sem hajlandó kívülről, hibátlanul megtanulni, nehezen fogja elhitetni a nézővel, hallgatóval, hogy érdemes az illető művet elolvasni. A diák. akit — az iskolai vagy osztályátlag javítása érdekében — úgy bocsátanak tovább osztályról osztályra, hogy saját anyanyelvét sem tanulja meg, végül kielégítően, nyugodtan legyint arra a népre, társadalomra, mely mindezt elnézi neki. Az egyetemista, aki úgy jut be az egyetemre — tesztlapok kitöltése után —, hogy arról sem győződtek meg bebocsátói, vajon föl tud-e hangosan olvasni egy-két oldal magyar szöveget — idegen nyelvből természetesen ez kötelező! —, s aki, akár egyetemi oktatóként, akár tanárként, akár más szakemberként úgy végzi diákéveit, hogy meggyőződésévé lesz: anyanyelvi tudásánál minden fontosabb — csak kivételes esetben törődik többet mindazzal, ami nemjgen fontos. Az, hogy szinte mindenkitől megköveteltessék az anyanyelvi tudás, nemcsak a nemzeti, hanem a társadalmi lét szempontjából is elengedhetetlen. A szocializmus, melynek megértéséhez, megéléséhez, gyakorlásához egyre több tudnivalóra van szükség, magasabb rendű társadalmi forma, mint az, melyet magunk mögött hagytunk. Az ország, a nemzet, a világ, az ember helyzetének lényegét csak az értheti meg. vagy csak az magyarázhatja, aki tisztában van azzal, hogy mit jelentenek nyanyelvének szavai, mondatai. A marxizmus—leninizmus klasszikusai ió néhány nyelven beszéltek, írtak, érveltek. De mindezt csak azért tehették, mert saját anyanyelvüknek tökéletes birtokosai voltak, mert pontosan értették mindazokat a fogalmakat oroszul, németül, angolul, amelyet minékünk magyarul iilene megértenünk. N |e higgye senki, hogy elfeledkeztem volna arról az örvendetes tényről: kisdiákjaink természettudományos ismeretei nagy nemzetekét is fölülmúlják. Éppen elég példája van magyar tudósoknak, hogy ez legalább olyan büszke sajátunk, mint volt — eddig — az anyanyelvi műveltség. A Bolyaiaktól a jövendő századforduló nagy magyar tudósaiig, cigánykerekező emberöltők alatt azonban másfajta tudományunk kopott. S nem az igen hasznos, s számunkra igen sikeres természettudományi tárgyak tanítása ellenében, hanem érdekében: a gondolkodási készség elsajátításának érdekében szükséges újra az anyanyelvi ismeretek magasabb szintű elsajátítása. Vagy — ahogy magyarabbul mondjuk: nyelvében él a nemzet. Egész társadalmunk érdeke, hogy e mondat igéje ne kerüljön múlt időbe! VERESS MIKLÓS Az úttörőház nyári programja Az iskolák ugyan bezárták talános iskolásait. A progkapuikat, de az úttörőház ram nem kötött jellegű, de nem: nyáron is szórakozási mindenki megtalálhatja szólehetőséggel várja Szeged ál- rakozását. Júliusban és augusztusban minden héten mesteri hivatalban dolgozott, az protezsálta. Tóth Imrének már könyA nemzetiségek közművelődése maga melle vette segítségr hogy senki engedély nélkül A Művelődésügyi Míni?z- tartanak nyilván, ezekből 179 térium nemzetiségi osztálya német, 126 szlovák, 120 szerb_ kidolgozta a nemzetiségi köz- horvát és szlovén, 11 román, művelődés fejlesztésének Műsoraikban nagy szereirányelveit. A dokumentum pet játszik a folklór, a Műfigyelembe veszi, hogy a velődésügyi Minisztérium álnemzetiségek kulturális te- tal kidolgozott irányelvek vékenysége alapvetően a szerint a nemzetiségi műkedmüvészeti együttesekre, cso- velő együttesek műsoraiban portokra épül. jelenleg 436 kívánatos lenne azonban nemzetiségi közművelődési több helyet biztosítani a csoportot (műkedvelő együt- versmondásnak, a színját-test, kluhot, tanfolyamot) szásnak, a népdalnak. (MTI) négy napot lesz nyitva a ház, délelőtt 9-től délután 5-ig. Hétfőn az asztalitenisz, kedden a labdajátékok kedvelői a várt vendégek, csütöriökön pedig a kisdobosok, akiknek szorakoztatasára közös játékot és mesélést szerveznek. Péntekenként a társasjátékok művelői vehetik birtokukba a termeket és játékokat. A szakkörök többsége nyári szünetet tart, am vannak kivételek: a bélyeggyűjtők minden második vasárnap délelőttjén. 8—12-ig, a csillagászok hétfő esténként, a gombfocizók hétfőn, szerdán és penteken délután hódolhatnak kedvtelésüknek; Magyar— NDK árucsere Befejeződtek dr. Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszterhelyettes és Heinz Bernhardt NDK kereskedelmi és ellátásügyi miniszterhelyettes, a közös belkereskedelmi munkacsoport elnökeinek tárgyalásai. A megbeszélések során értékelték az idei választékcsere-megállapodás teljesítésének helyzetét, amely kedvezően alakul. Év végéig mintegy 14 millió rubel összértékű fogyasztási cikk cseréjére kerül sor a két ország között. A közös munkacsoport ülését az év októberében tartják Budapesten. Az NDK belkereskedelmi delegáció tegnap, szombaton elutazott hazankból. (MTH > i