Délmagyarország, 1973. június (63. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-19 / 141. szám

2 KEDD, 1973. JÜNIUS 19. Döntött a tanács Új neve lesz Sövényházának Tegnap ülésezett Sövényháza tanácsa. A község tanácselnöke, Kecskeméti Gáspár az előterjesztések között ismertette Sövényháza névváltozásával kapcsolatban a végrehajtó bizottság állásfoglalását. Mint köztudott, az illetékes szervek már régóta azon fáradoznak, hogy a pusztaszeri nemzeti emlékpark végleges kialakítására sor kerüljön. Így vetődött fel, hogy Sövényháza új nevet vegyen fel. Mind a Csongrád megyei tanács vb, mind pedig a községi tanács vb egyetértett azzal a kezdeményezéssel, hogy Sövényháza tanácsa kérje a jelenlegi község nevének Öpusztaszer névre történő megváltoztatását. Így a község neve történetileg is kifejezné a valóságos helyzetet és annak alakulását. A múlt év decemberében tartott falugyűléseken és a tanácstagok választását megelőző jelölő gyűléseken a lakosság egyhangúlag egyetértett a község jelenlegi nevének Ópusztaszerre változtatásával. Az előterjesztést hozzászólások követték. Váradi József tanácstag arról beszélt, hogy Sövényháza és Pusztaszer valamikor egységes terület volt. Sövényháza eredetileg a Szer nevet viselte. A múlt század végén a Pallavichiniek változtatták meg ezt az elnevezést. Így a névváltoztatás a hagyományos név visszaállítása. Egy másik tanácstag felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy ne Öpusztaszer, hanem öspusztaszer legyen az új elnevezés. Végül a tanács egyhangúlag az Öpusztaszer mellett döntött és elfogadta az előterjesztést. Természetesen a végső döntést az illetékes kormányszervek mondják ki. Addig a Sövényháza név továbbra is megmarad. Kinek mikor? KEPERNYO A rakpart regénye Vagyonleltári bejegyzés A tévé múlt heti műsorában bizonyos szerkesztői következetesség figyelhető meg. Csak fel kell sorolni, egymás mellé állítani a kora- és késő esti vagy éjszakai műsorok címét (műfaját), és azonnal felfedezhető a heti műsorszerkesztést irányító alapelv. Ennek lényege: a képernyő előtt nemcsak különböző érdeklődésű, de eltérő műveltségű és ízlésű emberek ülnek. Ez eddig igaz, csak a folytatás nem egészen. A műsoi'szerkezetből ugyanis egyenesen következik, hogy a művészetek iránt érdeklődő, a színház, a film, a képzőművészet, az irodalom világában többé-kevésbé tájékozott nézők nem alszanak el a tyúkokkal, ha továbbra is érdeklődni és tájékozódni akarnak. Sajnos azonban — mondjuk a hatra munkába járók — elalszanak. És nem látják az idei évadról keresztmetszetet adó, jól sikerült beszámolót, a Színházi albumot. Nem látogathatnak el a kamerák segítségével a pécsi folyóirat, a Jelenkor szerkesztőségébe. Nem láthatják a Műcsarnok kamaratermében Pipa Ildikó textiltervező iparművész munkáit, és nem élvezhetik a filmtörténet olyan jelentős alakjának alkotását, mint Kozincev. Pedig lehet, hogy éppen ezek a kitűnő, sajátosan televíziós műsorok váltották volna ki azt a soha nem késői elhatározást, hogy ha eddig nem, ezután érdeklődni fognak. Nem lenne jó dolog, ha kora estétől késő éjszakáig tévé elé láncolva ülne az ország népe, ezért helyes, ha úgynevezett „rétegműsorok" váltják egymást a képernyőn. De az sem jó, ha szem elől tévesztik az egyik legfontosabb célt: a műsorok nagy részének feladata, hogy „elindítson" a könyv, színház, kiállítási terem stb. felé. Miért gondolják, hogy az emlegetettek erre nem, csak a már művészetre „rátalált" későn fekvők szórakoztatására alkalmasak? Valószínűleg használna, ha kevésbé következetesen állapítanák meg az ilyen adások időpontját. Hogy mindenki választhasson. Olvasás és művészetek felé orientáló műsor szerencsére van a 8-kor kezdődők között is, csak sokkal kevesebb. Balzac: A vörös vendégfogadó című művéből készült tévéjáték sajnos, nem másfajta, hanem — részben szükségszerűen — szegényesebb ) szórakozást nyújtott, mint a regény elolvasása. De bemutatása nyilván nem haszontalan, hiszen nem mindenki olvasta. Shaw színművének közvetítése (felvételről, másodszor!) ellen harcoló okok miatt nem lehet kifogás; Arsene Lupin is mindenki érdeklődésére számot tarthat, elvégre ennél már sokkal rosszabb bűnügyi filmekkel is próbálta csitítgatni a krimiéhséget televíziónk. Hogy a Hinden lében két kanál miért „előbbre való", mint Kozincev filmje, az tökéletesen érthetetlen. Nemkülönben az a váratlan szerdai találkozás a „Találkoztam valakivel" című filmmel. Érthető, hogy a Jókai Anna regényét feldolgozó tévéjáték a meccs miatt „nem fért be". Érthetetlen, hogy a repertoárban nem találtatott helyette — valami más. Mert ebben a különlegesen bárgyú történetben nincs semmi, ami indokolná műsorra tűzését. Ha csak nem az a téveszme, miszerint a 8-tól tévét nézőknek égető szükségük van a következők tudomásulvételére: az emberek feketék, néha fehérek, illetve többszínűek. Azaz, általában rosszak, de időnként jók is, illetve hol rosszak, hol jók Ezt biztosra veheti mindenki, hiszen a „pozitív hős" még a hősnőt is meggyőzte a dolgok igazságáról. Aki pedig elég furcsán viselkedett. Egyszer azt akarta, hogy vigyék magukkal a költöző .madarak, aztán beköltözött egy sátorba a szeretőjével, akii pedig nem szeretett. Egyáltalán: utálta a férfiakat, mert „a szemükben csak azt látta", és amikor végre találkozott a hőssel (akinek az a figyelem keltő véleménye volt az emberekről), egy erről szóló vallomás közben jó nagyot hazudott neki. De ezt csak később vette észre. (Lehet, hogy mindez nehezen követhető, de pontosan így volt a filmben.) A hölgy kissé bomlott állapotára egyéb jelek is egyszerű közvetlenséggel utaltak (az áttételes kifejezésmód „vádja" igazán nem érheti ezt az alkotást), de ez érthető, ha meggondoljuk, hogy mindig csak „azt" akarták tőle a férfiak. Egy kivételével, aki is időnek előtte hősi halált halt — miután végrendeletileg ránkhagyta épületes elméletét az emberek színeiről. Vajon, kik épültek belőle? Sulyok Erzsébet A köz úti híd aluljárója is víz Kis víznél is, aki ránéz a Tiszára a közúti hídnál, valamint attól feljebb és lentebb, mintegy 200—200 métert átfogva, kavarog, forr, örvénylik a víz. Mitől, miért, mi van lent a mélyben? A halászok gyakorlatában ott „fészkelnek"-vermelnek, tanyáznak a nagy harcsák. Miben? Valóságos ágyakban, kőágyakban. Mérnökök, szakemberek viszont tudják, hogy nem a nagy harcsák búvóhelyéül ágyaztak oda Ltebmum Bél* felvétele Arsene Lupin egyik arca Szórakoztató zenészek évzárója Emlékezetes jubileumi fellépése elnyerte a jórészt hangversennyel köszöntötte szakemberekből álló meghíévtizedes működését az Or- vott hallgatóság egyöntetű elszágos Szórakoztatózenei Köz- ismerését. Nagyon hangulapont Csongrád megyei Stú- tos, játékos improvizációkdiója a Juhász Gyula Mű- kai, bravúros hangszerszóvelődési Központban. Le- lókkal tűzdelt, jó kedvvel pény István stúdióvezető be- előadott műsoruk bármilyen vezetője után adtak számot nyilvánosság előtt kiállná ~ a növendékek tudásukról, szorgalmukról, eredményeikről. Három duót és három triót hallhattunk a tánc- és a dzsessz zenei kategóriából. továbbá egy 15 tagú szaa próbát, örvendetes, hogy a dzsesszt és a tánczenét magas színvonalon művelők között mind többen jelentkeznek fiatal tehetségek, akik képesek a már befutott töblonzenekar és a tíz tagból ál- bi, egyikük-másikuk nemzetló Prometheus dzsesszegyüt- közi rangot szerzett zenekar tes mutatta be műsorát. tagjaival együtt olyan eredSajnos, a népi zenét ta- mények elérésére, amelyek nulók most hiányoztak. Azok méltóvá tehetik a vidéki váa még kategóriába nem so- rosok közül Szegedet arra, rolt növendékek, akik most hogy — a sok más megtiszelső ízben vettek részt ilyen záróhangversenyen, hallgatták-tapasztalhatták annak a zene iránti alázatot vállaló, szívós, kitartó munkának az telő jelző mellett — aköny nyűzene fellegvárának is tekintsék. A hangverseny befejezését követően Kiszin Miklós, az eredményét, amelyre ez al- OSZK megyei kirendeltségkalommal a Dorogi és a Há- vezetője, a zeneművész s^akry trió mutatott példát esi- szervezetek országos elnökszolt, színes, dinamikusan ségének tagja méltatta az nagy pontossággal előadott elmúlt évad tapasztalatait, számaikkal. Ez a két. él- Többek között külön kiemelményt nyújtó, nagyszerű produkció 8—10 éves fegyelmezett tanulás gyümölcse. Kellemes meglepetést okozott néhány számával a stúdiónak erre az alkalomra összeállított szalonzenekara. Értté. hogy a jövőben csak olyan növendéket vesznek föl, aki középiskolát végzett, vagy igazolja, hogy ilyennek a hallgatója. Azokat a már kategóriával rendelkező zenészeket pedig, akik határidő hetetlen, hogy nálunk ritkán re nem szereznek érettségit, hallunk ilyesmit, amikor kül- visszaminősítik „regiszteresföldön már évek óta reneszánszát éli a szalonzenélés. Bizonyos, hogy feléledése mind a korosabbak, mind a fiatalok köréből Szegeden is sok barátot szerez, csak vasé", melynek következtében elveszíthetik jövedelmük felét! Az OSZK Központi Stúdiója nevében Benke Imre értékelte a megyei stúdió évtizedes munkáját, különösen lábol el kellene kezdeni ... az utóbbi néhány év alatt csakMiért ne lehetne időnként nem ugrásszerűen elért eredpéldául az új Royal szép sza- ményeit, majd a központ jutallonjában ilyen zenés délutá- mát és köszönő levelét nyújnokat szervezni, ha másként totta át Lepény Istvánnak, a nem, hát klubszerű forrná- megyei stúdió vezetőjének, ban. A Prometheus együttes Mihály József kiterjedt méretű fenékgátakat, sőt gátrendszereket, hanem hogy a rakpart elé szórt kőhányást megtámasszák, az arról jövő folyós, bizonytalan tartású iszapréteget megkössék és kedvező feliszaposodási folyamat menjen végbe. Ez a munka kiemelkedő jelentőségű a Maros-toroktól a Boszorkányszigetig terjedő folyamszabályozási műveletben, mert attól kezdve stabilabbnak mutatkozott a partfal. A fennmaradt helyszínrajzok szerint akkor csak a fenékgátakhoz használtak fel közel 30 ezer köbméter követ. Alapvetően a későbbi években is ezt a módszert alkalmazták a repedések, süllyedések meggátlására amellett, hogy a felszínen a látható nyomokat javítgatták, eltüntették. Hogy az idők folyamán milyen mennyiségű követ szórtak a rakpart elé a Tiszába, azt csak hozzávetőlegesen lehet felbecsülni. Sok százezer tonnányira tehető a Tiszába szórt ellenterhelés. A mozgásokat átmenetileg megszüntették több évre, s ebből a „nyugvásból", jelenségből arra következtettek, hogy „eléggé biztosították a rakpart szilárdságát". Llebmtnn Béla leMtfMfe alatt vannak megerősítve. A mínusz 6 méteren 9 méter széles sik terül el, melyen a kikötőkarikák vannak megerősítve. A támaszfal téglából épült s faragott kövekkel fedett, alapja cölöprács és boltövekkel összekötött falazott pillérekből áll. Az emeletes kőpart alapozási mélysége mínusz 4 méter. Keresztszelvénye: a plusz 9 méter magas kocsiutat határolja a támaszfal, plusz 6 méteren van a 18 méter széles alsó plató, mely a kikötőkarikákat veszi föl. Az alsó platót az alsó ellenfal szegi be, ez plusz 1 métertől plusz 6 méterig terjed, és pulsz 1-től mínusz 4 méterig 2,85 méter széles betonalapon nyugszik. A szivárgó talajvizek szívér árkokon vezettetnek le. A partfal kinagyolt terméskővel borított termésköfalazat. A közlekedést a két sík közt lépcső és kocsilejárók közvetítik. A felső lépcsős kőparttól a nagykörútig 1,2 oldallejtős kőburkolat készült. Az emeletes kőpartban mintegy 100 méter hosszúság az 1889. évben, úgy az 1880—82. években bekövetkezett talajcsuszamlás folytán a közúti hídtól jobbra rézsűs rakparttal Most már átvehették, beír- pótoltatott, s az alsó ellenfal hatták a város vagyonleltárába a rakpartot, mint nem jövedelmező értéket. Ennek a bejegyzésnek érdemes itt idézni szinte a teljes szövegezését, amely műszaki vonatkozásban is eligazító támpontot tartalmaz az utókor számára, noha az állandó változásoknak nem lehetett útját állni. A rakpart egykori építési és későbbi javítási tervei ugyanis ma már hiányosan állnak rendelkezésre, pedig azokat kutattákkeresték jeles mérnökök, például az 1950-es években Dévény István, 1960 után pedig Balló Iván. A nem jövedelmezőnek nevezett tiszai rakpart vagyonleltári szövege a következő: „Áll a vasúti hídtól fölfelé 160 méter hosszú kőpartból, ebből 1310 méter hosszúsága rakpart egész vonalán kőhányással kiegészíttetett, a régi alap mellé egyes helyeken új, biztosabb alap építtetett s a felső fal 60 centiméterrel magasíttatott. A lépcsős és emeletes kőparton vízvédelmi és biztonsági szempontból könyöklő falak vannak. A rakpart összes értéke, a rakparttól felső részen a körtöltésig húzódó védtöltéssel, kőhányással, felemeléssel és a megsüppedt rész helyreállítási munkálatainak költségeivel együtt 2 millió 444 ezer 778 forint 72 krajcár." A századforduló előtt viszonylagos csönd, „mozdulatlanság" állt be a rakpart életében, mert kiemelkedően nagyobb tiszai árvizet 1890 után legközelebb 1919-ben jegyeztek fel. Szegednél 916 ban emeletes kőfalból, ettől centimétert. A partfallal öszszefüggésben nem tud a vele kapcsolatos irodalom arról, hogy 1912-ig okozott volna újabb gondot az építmény, csináltak-e rajta valamit. Ezt a szélcsendet használjuk ki arra mi is, hogy tényekkel, adatokkal cáfoljuk meg azt az állítást, miszerint Szeged vagyonleltárába úgy került a rakpart, mint nem jövedelmező érték, s ezt így említi Kulinyi is fentebb már hivatkozott könyvében. Lodi Ferenc 100 méter hosszban ismét lépcsős kőpartból s az ezekhez csatlakozó 540 méter hosszú kőburkolatos rézsűből. A lépcsős rakpart keresztszelvénye : a Tisza plusz mínusz 0 pontja felett plusz 1 méterig 2 méter szélességben terjedő kőhányásra egyszerű lépcsőfokok támaszkodnak, melyek 0,45 méter vastag betonrétegre fektetvék. A lépcsőfokok plusz 6 méter magasságig emelkednek és 25—25 méter távolságban csúsztató kövekkel