Délmagyarország, 1973. június (63. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-17 / 140. szám

VASÁRNAP, 1973. JÚNIUS 17. Divat MIPHMUMIKORP 1873. JÚNIUS 17., VASARNAP — NÉVNAP: ALID A HŰVÖS VASARNAP Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: Általában 7— 12 fok között, északkeleten 5 fok körfii. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 18—23 fok között. A Nap kel 3 óra 46 perckor, és nyugszik 13 óra 43 perckor. A Hold kel 20 óra 59 perckor, és nyugszik 4 óra 54 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szombaton - 448 cm (apadó). KILENCVEN EVE halt meg Vidats István (1802— gépgyártás érdemes úttörője 1883). az első magyarországi me- sok mezőgazdasági gépészeti tár­zőgazdasági gépműhely illetve gy(J ckket is irt. amelyek a gyár alapitója. a róla elnevezett . ' , " vasekék korszerüsitője és készi- korabeli gazdasági szaklapok­cője. A magyar mezőgazdasági ban jelentek meg. 1973. JUNIUS 18., HETFO — NÉVNAP: ARNOLD A Nap kel 3 óra 46 perckor, és nyugszik 19 óra 44 perckor. A Hold kel 21 óra 27 perckor, és nyugszik 5 óra 58 perckor. ÖTVEN EVE Rószaszfn, fehér, kék — a paletta minden színe díva tos az idei tavaszon. De a pasztellszínek mellett nem vesztette el hegemóniáját a mindig elegáns és előnyös kék-fehér, fehér-fekete összeállítás sem. A szoknyák hossza már nem téma az idén. mindenki saját ízlése szerint alakíthatja ki a számára legelőnyösebb hosszúságot. A sok csinos modell közül bemutatunk néhányat. Zaj és védekezés A zaj, a hang, a levegő remegés, az ingerlékenység, lakat kell építeni, szőnyeget transzverzális hullámzását, az alvás, az anyagcsere és rakni a padlóra. A mezőgaz­sűrűsödését és ritkulását ál- emésztés zavara, a szapora daságban csak ^pz üzemek­talában a hallóideg végké- érverés, csökkent nyál és ben beszélhetünk hangárta­szülékeivel észlelik a Föl- gyomornedv-elválasztás, vé- lomról, mert a szabad tér dön élő egyes lények. Nem gül a feszültség, az általá- rendszerint enyhíti a hang minden élőlény, mert akad- nos kimerülés és a súlyos le- erős hatását, nak olyanok is, amelyek a vertség. . . , , haneot más oévóh rezeés- A hangartalom megeltee­erzékelőtervükkel fogják fel. . A hangártalom megelőzése sének legbiztosabb útja Ahol nincs leveeő ott nincs komoly kérdés, a munkahe- azonban az ember kezé­hana Frért o ^jvuHon Jm lyen, az utcán és otthon egy- ben van. Ha az ember ipar­dául nem hallható a beszéd aránt" Az üzemben a Sépek kodik zajtalanul élni, ha ™ " ^Ah íi ^X? Lr^ff; korszerűsítése, a zajos rész kímélni akarja környezetét, tudomást az Zto technológiai átalakítása, vagy munkatársait. vagy család­puha, zajmentes talajra való ját: megteheti, módja van ró, A hang erősségét „decibel- telepítése és a hang tova- mert a zajkeltő műveletek £." vín^egfmá^értékls terjedésének'megakadályozó- megfelelő leleményességgel az úgynevezett „fon". Ez azt sa segíthet. Az egyéni vé- minden körülmények között mutatja, hogy a hangot ho- dekezés lehetősége nem ilyen enyhíthetők. Mindenkinek gyan hallja és érzékeli az sokrétű. A legfontosabb a ügyelni kell arra, hogy ne ^2mI;-PéldAUl;-.h0®r-íZ »Ö füldugó, esetleg vattából, okozzon pokoli lármát, mert szamara az eros, gyenge. , , , , , . kellemes, vagy kellemetlen. va«y műanyagból. Jól bevá- ezzel nemcsak azoknak art, Az érzéketlen, edzett fülű lik a fülvédő, vagy a fejvé- akik körülötte élnek, hanem ember birja az erősebb zajt, dő sisak. A lakásban. ha a sa1al egészségének is. 80 éve, 1893. június í5-én halt meg Erkel Ferenc, a Himnusz zeneszerzője, u magyar zenei világ legki­emelkedőbb alakja. Róla emlékezünk rejtvényünk vízszintes 1., 86.,, függőleges 13., 21. sz. soraiban. Vízszintes: 1. Erkel első operája, .a Nemzeti Színház­ban mutatták be. 11. Kis­a larmat és a bántó zörejt. k , h t hangszigetelő f»­A nagy hangzavarban dol- csak lehet hangSZ'getel° ta gozók hozzáedződnek az ár­talomhoz, de a szakemberek szerint hallásuk feltétlenül tompul. Az érzékenyebb em­ber számóra kellemetlenné, elviselhetetlenné válhat még e kisebb zaj, vagy lárma is. Mindig a körülmények szabják meg a zaj káros ha­tását. Ezeknek alapja a hang minősége és erőssége. A kel­lemes hang. még ha kissé erőteljesebb is. kevésbé ká­ros, mint a kellemetlen. Pél­dául a reszelés, a csikorgás, a sípolás, a zörgés, feltétle­nül zajártalomnak számít. Nem mindegy, hogy az em­ber meddig kényszerül a za­jos környezetben tartózkod­ni. Az állandó, vagy hosz­szabb ideig tartó zaj feltét­lenül ártalmasabb, mint az átmeneti. Érdekes megfigye­lés, hogy az egyenletes, tar­tós zaj, még ha állandó is, nem olyan ártalmas, mint a hirtelen jelentkező rövid tartamú, mert. az állandó zajt megszokja az ember. Valósággal hozzáidomul a füle. Megszokhatja, de fel­tétlenül tompítja az ember hallását. A hangártalom ki­fejlődésében először a magas hangok hallása gyengül, ké­sőbb az alacsonyabb hango­kat is nehezebben hallja meg az ember. Ezek a panaszok torkollnak végül is nagyot­Dr. B. b. RÁDIÓ Vasárnap Kossuth halt meg Hriszto Szmirnenszki (1898—1923) bolgár költő, a szo­cialista realizmus egyik első bolgár képviselője. MOZIK Szabadság: Goya. I—II. rés/. (Színes NDK—szovjet—bolgár, 14 éven felülieknek, másfél helyár- 6.00 Hirek. Lapszemle, lddjá­ral, fél 4 és fél 7 órakor.) Hét- rásjelentés. 6.10—7.58 Kellemes főn: A leszámolás napja. (Szí- Vasárnapot! Közben 6.50—7.13 nes m. b. szovjet, fél 4, há- Műsorismertetés — Budapest és romnegyed 6 és 8 órakor) Vörös vidék kulturális életéből. — Az Csillag: ma és hétfőn: negyed MRT Közönségszolgálatának tá­4 órakor: Brancaleone ármádt- jékoztatója — Körzeti időjárás­ája. (Színes olasz—francia— jelentés. 7.58 Nagy családok. 8.00 spanyol, csak 16 éven felüliek- Hírek, időjárásjelentés. 8.05 Ot nek.) A megalkuvó. (Színes kontinens hét napja. 8.20 Hajltk olasz, fél 6 és háromnegyed 8 » meggyfa . 9.10 Szivárvány, órakor.) Fáklya: matiné dél- Közben: 10.00 Hírek, időjárás, előtt fél 11-kor: Furcsa zálog- 1025 Reklám. 10.30 Vasárnapi tárgy. (M. b. szovjet.) Mezítláb k°J"él: .Hír,e„k;„ Lapszemle, a parkban. (M. b. színes, ame- Időjárásjelentés. 12.10 Édes anya­rikai, fél 3. háromnegyed 5 óra- nyelvünk 12.15 .Tó ebedhez szól kor.) Keeskeszarv. (Bolgár. csak f nóta. 13.03 Tiszta szívvel. 13.10 18 éven felülieknek, 7 órakor.) '"c'a 'FFÍL Hétfőn: Tecumseh. (Színes SuSltií a r^Wilágbí « m. b. NDK. fél 3. háromnegyed ™la"tás idoiárásíe entes 15 08 5 és 7 órakor.) November 7., Leánvvásár l5 40 Otv(^' évvel üjszeged: Reménykedők. (Szí- ^ftÜu. 15 50 Monteverdf! nes magyar, ma 5 es 7, hétfőn Scherzi musiCal. 16.05 A porban. 7 orakor.) 16.58 Hallgatóink figyelmébe. Dugonics Mozi (Kossuth L. Hírek, időjárás. 17.05 Fa­sgt. 53.): Matiné délelőtt 10 óra- lur61 íalunak _ — muzsikával, kor: A beszélő köntös. Csak ".45 Mozart: Sertmata notturna 5 órakor: Az atamán halála. K 18.00 Hirek. időjárás. I—II. rész. (Színes szovjet ka- 18 05 °nar<*é/. Kepes Oéza , . versel. 18.20 Csárdások. 18.30 lanoxnm.) Kapcsoljuk a bajnoki labdarú­Postás Mozi: Nászéjszaka a gő-mérkőzéseket. 19.30 Színházi börtönben (olasz film. 16 éven esték Kaposvárott. Patika. 21.32 felülieknek. 5 és 7 órakor). Táncdalainkból. 22.00 Hirek, idö­járás. 22.10 Sporthírek. Totó. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR 22 25 szimfonikus zene. 24.00 Hí­Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este rek. időjárásjelentés. 0.10—0.25 10 órától reggel 7 óráig. Csak Mark) banza énekel, sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Petőfi Ma és hétfőn a balesetet szen- «.u8 Hallgatóink figyelmébe, vedett személyeket Szegeden a 7.00 A református egyház fél­Közkórház (Tolbuhin sgt. 57.) órája. 7.30 Helmut Walcha Bach­veszt fel. műveket orgonál. 8.00 Mit hal­ai IATÓRVOSI trrvFTFT lunk? 8'30 Szimfonikus zene. ALLATORVOSI ÜGYELET g „„ Eiisabeth Rethberg és Hel­Szcged város területére ge Roswaenge énekel. 9.34 Zenei Június 23-ig szombat 13 órá- 9X** -A Ma,Syar tói hétfő regiéi 6 óráig, hétköz- Rádlő és Teleyiz.ó gyermekko­nap este 6 órától reggll 6 óráig rusa éneke'„ l®°" A Nyitnikek elsősegély és nehéz ellés ese- TK>stá,J,a„„18;2?, ®za?ad?5 szenza­tére ügyeletes- I és ül ker cio- 1100 Világhírű eloadómuve­Szőreg, Gyálarét, Klskundorozs- szek lemezeiből. Közben: 11.40 ma területén dr. Palotás Gyula Bazt^rla"c- golyószóró és Polski állatorvos. Lakása: Szeged. HAT. 13.03 A kis kanász. 13.45 Partizán u. 7. Telefon: 12-694. Időjárás- és vízállásjelentés. II. ker.. Algyő, Tápé területén 1480 Táskarádió. 15.00 Mit üzen dr. Major József állatorvos. La- a Rádió? 15.35 Zentai Anna és tefon nincs' °éZ" "' Tí" PaHÓ Imre n6tákat énekel- ,8M Az állatorvos kiszállításáról a Hírek, időjárós. 16.05 Magyar hívó köteles gondoskodni. előadóművészek felvételeiből. 16.55 Egy csésze kávé. 17.25 Kör­kapcsolás bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről. 18.20 Bach-mú­vek. 18.58 Hallgatóink figyelmé­be. 19.00 Hírek, Időjárás. 19.19 Mikrofon előtt az irodalmi szer­kesztő. 19.20 Slágerturmix, 19.50 Jó estét, gyerekek. 20.00 Hírek, időjárás. 20.10 A vasárnap sport­ja. 20.40 Britten: Noé bárkája. 21.39 A pest-budai csillagtor­nyok. 21.54 A denevér. 22.40 A héber nyelvű Vóluspa. 23.00 Hí­rek. idöjárásjelentés. 23.10 Köny­nyüzene éjfélig 24.00—0.10 Hirek. időjárás. HETFO Kossuth 4.25—7.59 Jő reggelt! 8.00 Hí­rek. 8.05 Műsorismertetés. 8.11 Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.15 Mit üzen a Rádió? 8.50 Daróczi Bárdos Ta­más: Táncoló dallamok. 3.01 Tizenkét szék. Folytatásos rá­diójáték. 9.26 Rádtóbörze. 9.30 A hét zenemüve. 10.00 Hírek. 10.05 Kik laknak a nagybőgő­ben? Meseregény folytatások­ban. 10.22 Porgy és Bess. Ope­rarészletek. 11.00 Zsebrádiószín­ház. 11.19 Szimfonikus táncok. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 Tánc­zenei koktél. 13.20 Fehér Sán­dor népi zenekara játszik. 13.50 Válaszolunk hallgatóinknak 14.05 Edes anyanyelvünk. 14.10 Mozart: Kis éji zene. 14.30 Bo­gár István fúvósmúveiből. 14.40 Hriszto Szmirnenszkl bolgár költő müveiből. 15.00 Hirek. 15.10 A vizek anyja . .. Dokumentum­játék. 15.59 Hallgatóink figyel­mébe! 16.00 A világgazdaság hí­rei. 16.05 Kóruspódium. 16.12 Itt a védőnő! 16.33 Sándor Ju­dit és Gregor József énekel. 17.00 Hírek 17.05 Külpolitikai figyelő. 17.20 A hét rádióhall­gatója. 17.40 Filmklub. 18.00 Sajtókonferencia Somogyról. 18.58 Hallgatóink figyelmébe 1 19.00 Esti krónika. 19.30 Sport­híradó. 19.40 Berlin — Alexan­derplatz. Hangjáték. 20.54 Hí­rek. 20.57 Népi zenekar játszik. 21.30 Mikrólunc. 22.00 Hirek. 22.20 Tom Jones hangversenye. 23.11 A mi országunk. 23.26 Tiresias keblei. Operareszletek. 24.00 Hirek. 0.10—0.25 Könnyű­zene. Petőfi 4.25—7.58 A Petőfi rádió regge­li zenés műsora. R.00 Hirek. 8.05 Barokk muzsika. 9.00 Hirek. 9.03 Ezregy délelőtt. . . 10.00 Zenés műsor üdülőknek. 12.03 Dallal, tánccal a világ körül. 12.30 Vir­ginia Zeani énekel. 12.43 Most hogy érzi magát? 13.00 Hírek. 13.03 Kamarazene. 13.45 Időjá­rás- és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől ötig. A Rádió kívánság­műsora. 17.00 ötórai tea. 18.00 Hirek. 18.05 KUlpoütikai figye­lő. 18.20 Uj könyvek. 18.23 Köz­kívánatra! 19.27 Reklám. 19.30 Jó estét, gyerekek! 19.35 Szim­fonikus hangverseny. 21.35 Nó­ták. 22.30 A hét zenemüve. 23.00 Hírek. 23.15 Musicalekből. 24.00 —0.10 Hírek. TÍVE ERKEL cézett Katarin. 46 Áruház­típus. 48. Római 1506 50. Ráhullva befed. 51. Trója neve Homérosznál. 53. Elektromos vezetékben ke­ring. 54. A „sivatag hajója". 56. Kisgyerek fenyítés. 58. vét Erkel a Nemzeti Színház Az 1884-ben megnyílt Ope- . ro _ , . fennállásának fél évszázados raház nyitódarabjául szánt élesít. oB. Szarai meleg al­pesi szél. 60. Puska, pisztoly tartozéka (ford.). 62. Az is­meretlen névjele. 83. Kínai hosazmérték. 64 Szóösszeté­gépkocsik jelzése. 26. Raga­dozó hal. 26. Ételízesítő. 27. Van ilyen terem is. próba is. 29. A hajnal istennője a görög mitológiában — ide­gen helyesírással. 31. Erre a helyre jegyző. 32. Fehér szőrzetű, vöröses szemű em­ber. 34. Nagy település. 36. Ritka férfinév. 38. Pávatoll eleje! 39. Székely férfinév. 40. Bródy Sándor színműve. 41. Délceg. 42. Egyik minisz­tériumunk röv. neve. 43. Kávékeverék. 44. Gyümölcs­lakó. 45. Babonás emberek szerint szerencsét hoz. 47. „ .. . padme hum", tibeti ima­formula. 49. ... Nóvák Vil­mos. 50. Pénzzé tette. 51. Ily módon. 52. A tetejére. 54. Átló vége! 55. Küzd. 56. Pusztítsd el (ford.). 57. Por­téka. 58. Az emeletre. 59. „Sci- ..." (tudományos, fan­hallásba. ami egyre súlyo- j tasztikus regény röv.) 60. sabbá válhat. A hangártalom ünnepségére komponálta. utolsó operája. 22. Hatalmas. Függőleges: 1. Harang 23. Áruk csomagolását vég­. . ,. ... . .. .... , mondja. 2. Duzzadó. 3. Pót- ző alkalmazott. 24. kutyus. 14. Hivatalhelyiség. k Divatjamúlt. 5. ceg" (Huszka-operett). 27. , . . . . . ., _ ( S >7 f» iifm Helyrag. 6. Shakespeare tün- Antik. 28. A Népköztársa- fékben a szo elején „ket­mü bet ín. 17. Egyfajta ma- dérkirálynője , £amis. 8 ság_útjáVal párhuzamos utca 108 jelent jóm. 18. , ura taxo . i». Gonosztevő 9 Pravoszláv a főváros VI. kerületében. Szeszes ital 20. Tengerentu- szentké 10 Mail" (lé- 29. Mögé - ellentéte 30. 1. nagyhatalom 21. Noi ney Ripo8ta) u Számnév 12 Az Operahaz szólótáncosa megfejtése. 22. „Az alKonoi . . DiH.it es Sorrendi megállapítás. 13. (Levente). 31. Tarka. 32. Női nyomorba dont. 23. Kubai, Erkel balkani folklóreleme- név. 33. Személyénél. 35 luxemburgi es norvégiai . - - tart„imQ7A nneráia a, rinlhet.it i7 Tréfnc tórtinoi Beküldendő: a vízszintes 1., 66 , függőleges 13., 21. sz. ket is tartalmazó operája, az Dalbetét. 37. Tréfás történél Operaház műsordarabja. 18. 40. Mutató névmás. 41. Euró­Az ilyen álláspontot nem- pa második legnagyobb fo­igen, lehet megdönteni. 21. lyója. 43 MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK következtében előállott pa­naszok kísérőtünetei a kéz­Szolmizációs hang. 62. Pedagógus. 64. Pléh. 65. Az Operaház építő­jének névjele. 66. Ezt a mű­A Holdvilágos éj című, két . carte". 44. Be- héttel ezelőtt megjelent ke­resztrejtvényünk megfejtése: A hold ezüst lantján a szel­lők Szellemkezekkel játsza­nak. A megfejtők közül könyv­vásárlási utalványt kap a szegedi Móra Ferenc köny­vesboltban, ahol érte vásá­rolhat: Pataki József, Sze­ged. Juhász Gy. u. 38., dr. Pető Istvánné, Szeged. Ko­rányi rkp. 5., Mészáros Ist­ván, Szeged, Bárka u. 12., Gulyás Lászlóné, Szeged. Zászló u. 4/B. Kun Lenke, Szeged, Szőregi út 33., Ta­kács József, Szeged, Veres­ács u. 45. A megfejtéseket csak pos­tai levelezőlapon fogadjuk el; címünk: Délmagyarország szerkesztősége. 6740 Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 10. szám. A beküldési határidő mindig a megjele­néstől számított hat nap. VASARNAP Budapest 0.58 Műsorismertetés. 10 óra­kor: Úttörő Nagykórusok Or­szágos Fesztiválja: a díszhang­verseny közvetítése Veszprém­ből. li.OO Csak gyerekeknek! 11.40 A nehéz kölyökkor. Ma­gyarul beszélő lengyel rövidjá­tékfilm. 15.23 Keresztül Etiópi­án. Angol filmsorozat. IV. rész: A Kék Nílus. 15.50 Magyar Der­by. Közvetítés az Albertirsai utí galopp-pályáról. 16.30 Gerely és fejsze. Szovjet rövidfilm. 10.50 Vidám hangok Magyarországról, in. Budapest. 17.15 Delta. 17.40 Műsorainkat ajánljuk! 18.05 Büszkeség és balítélet. Magya­rul beszélő angol tévéfilmsoro­zat. II. A büszkeség. 18.35 Daloló ifjú szakmunkások. 18.55 Süsü keselyű. Magyarul beszélő ame­rikai rajzfilmsorozat: Égi-légi mese. 19.30 A ..Hét". 20.25 Hirek. 20.30 Sporthírek. 20.35 A tábor­nok kutyája. Magyarul beszélő NSZK tévéfilm. 22.25 Hírek — Sporthírek. Belgrád 9.Ö0 Magyar -nyelvű vasárnapi magazin. 9.50 A melográf utján 10.12 Földművelőknek. 10.55 Kis­lány a világűrből. 11.35 Utazás egy mosolyért. (Ism.). 14.00 Opatíja: Az Adria nagydíja a vízi motorosversenyben — köz­vetítés. 16.15 Atlétika: A Jugo­szláv Kupa döntője — közvetí­tés. 18.15 A piros léggömb: A fehér sörény — francia rövid­filmek. 19.45 Rajzfilm. 20.35 So­rozat, amely nincs. 21.35 Régi jó melódiák. 21.50 Sportszemle. 22.40 Hét Tv-nap. Második műsor: 20.30 Martín "Roumagnac — francia film. 22.00 Huszonnégy óra. Bukarest 7.30 Pioníroknak. 3.25 Daktari­folytatásos film. 10.00 Magyar nyelvű adás. 12.00 Vasárnapi al­bum. 17.10 Ifjúsági filmsorozat. 17.55 Folklor műsor. 18.20 A legkisebbeknek . . . 19.30 Riport­film. 20.40 A humor albumá­ból . . . 21.05 Szólista est. 21.40 A vasárnap sportja. HETFO Budapest Nincs atíás. Belgrád 16.IS Szabadegyetem. M.«s Ma­gyar nyelvű tv-napló. 17.45 Bo­lond szótár — bábjáték. 18.00 Gyermekkönyvekből. 18.30 Az ön tanácsadója. 19.00 Mi akarnank, ha lehet. 19.45 Rajzfilm. 20.30 Vá­rosok. 21.00 Mlrko Sabotovlc: Szürke élvezetek. Tévédráma. 22.30 Kultúra és társadalom. « 1

Next

/
Thumbnails
Contents