Délmagyarország, 1973. június (63. évfolyam, 126-151. szám)
1973-06-17 / 140. szám
VILÁG FROLETÁRIAJ, EGYESÜLJETEK! MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 63. évfolyam, 140. szám 1973. június 17., vasárnap Ára: 1 forint Leonyid Brezsnyev az Egyesült Államokban Leonyid Brezsnyev. az SZKP Központi Bizottságának főtitkára szombaton délelőtt hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba utazott. Brezsnyevet Richárd Nixon, az Egyesült Államok elnöke hívta meg. hogy viszonozza azt a látogatást, amelyet az amerikai elnök tavaly májusban tett Moszkvában. A vnukovói kormányrepülötéren Leonyid Brezsnyevet és kíséretében levő személyiségeket Nyikolaj Podgornij szovjet államfő. Aleksze) Koszigin miniszterelnök, valamint az SZKP Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, a Központi Bizottság titkárai és más hivatalos személyiségek búcsúztatták. A feliobogózott repülőtéren nagy számban voltak jelen ,a szovjet és a nemzetközi sajtó képviselői is. A moszkvai televízió helyszíni közvetítésben számolt be Leonyid Brezsnyev elutazásáról. Az SZKP Központi Bizottságának főtitkárával együtt csúcstalálkozó óta rendsze- virágzást kívánok a kanadai szállt be a Washington felé resen a kormányszóvivő népnek, miniszterelnök úr. induló IL—62-es gépbe And- funkcióját tölti be. Meggyőződésem, hogy a rej Gromiko, az SZKP Poli- Brezsnyev és kísérete Szovjetunió és Kanada kötikai Bizottságának tagja, a szombaton a kanadai Gan- zötti jószomszédi kapcsolatok Szovjetunió külügyminiszte- der repülőtéren rövid időre a jövőben is mindkét nép re. Nyikolaj Patolicsev kül- megszakította útját. A szov- és az egyetemes béke megkereskedelmi miniszter, Bo- jet vendégeket a repülőtéren szilárdítása érdekében fejlődrisz Bugsjev polgári repülés- Donald Jamieson, a területi nek." iigvi miniszter, valamint Ge- gazdaságfejlesztési ügyek mi- Leonyid Brezsnyev és kiorgij Cukanov és Andrej nisztere és más hivatalos sérete csaknem 12 órás reAlekszandrov, a főtitkár sze- személyek fogadták. Brezs- pülőúi Után érkezett az mélyes tanácsadói. Akárcsak nyev a repülőgép fedélzeté- Egyesült Államokba, de csak májusi bonni útjára, Wa- ről a következő táviratot in- hétfőn kezdi meg látogatásáshingtonba elkíséri Leonyid Trudeau kanadai mi- nak hivatalos részét, akkor Brezsnvevet Zamiatvin. a niszterelnökhöz: -Rövid itt- fogadja őt Nixon a Fehér z-amjatyin. a tartózkodás utón elhagyva a Házban. A vasárnapot LeoTASZSZ vezérigazgatója, aki vendégszerető kanadai föl- nyid Brezsnyev és kísérete a tavalyi szovjet—amerikai det, sok szerencsét és fel- Camp Davidban tölti. Heves harcok Kambodzsában Szombaton folytatódtak a heves harcok a kambodzsai fővárostól 20 kilométernyire. Hírügynökségek Phnom Penh-i katonai forrásra hivatkozó jelentéseiből kitűnik. hogy a hazafias erők felszabadították Prey Totun. got, és benyomultak Rokakongba. Szombatra virradóra elfoglalták az 5. számú országút Phnom Penhtől 64 kilométernyire levő szakaszát. A hazafiak szombaton heves támadásokat intéztek a Lon Nol-rezsim csapatai ellen Ang Snuol közelében, a 4. számú országút mentén is. AZ SZKP KB főtitkárát a vnnkovffi repülőtéren búcsúztatásán ábrázolja Podgornij és Koszigin társaságában Apadnak a belvizek Hosszabb lefolyásúnak ígérkezik a tiszai árhullám Kilencedik napja tart a nökségek, valamint a vfcv belvízvédelmi készültség az gazdálkodási társulatok. Még Alsótiszavidéki Vízügyi Igaz- szombaton is másodpercengatóság területén. Azóta 16 ként három és fél köbméteezer hektárról 3 ezer hek- res teljesítménnyel üzemeltárra csökkent az elöntött tek a közbenső átemelő szíterület, és most már sekély vattyúk. Az amerikai légierő egyik F—11 l-es típusú változtatható szárnyállású vadászbombázója szombaton kambodzsai bevetés során Phnom Penhtől 64 kilométernyire északnyugatra lezuhant. A gép pilótáit, megmentették. A kambodzsai felszabadító erők Battambang repülőterén tíz repülőgépet pusztítottak el, illetve rongáltak meg. a vízborítás. A szivattyúberendezéseknek sokat segitett a száraz, gyakran szeles idői járás. Amennyiben újabb j nagyobb csapadék nem éri a földeket, hétfőn az igazgatóság megszünteti a készültséget. Több mezőgazdasági üzem mélyfekvésű területén azonban valószínűleg még továbbra is szükség lesz üzemen belüli vízelvezetési munkákra. A gazdaságok jól szervezték meg a védekezést, amelyhez szaktanácsadással, illetTe a hordozható szivatytyúk gyors helyszínre szállításával nyújtott segítséget az igazgatóság, a szakaszmérA Tisza Csongrád megyei szakaszán az árhullám lassú lefolyásúnak, hosszadalmasnak ígérkezik. Ezért á szegedi partfal építésének kezdése, a folyamszabályozási munka késedelmet szenved. A Tisza jelenlegi szegedi szintjéhez képest csaknem négj'méteres apadás szükséges, hogy a rózseszőnyegek készítéséhez, majd kőszórással történő lesüllyesztéséhez hozzáfogjanak. Az idén megismétlődött az 1970. évi Medárd időszaki csapadéközön, azzal a szerencsés különbséggel, hogy most a folyókban üres meder fogadta a vízgyűjtő területek esővizét-' Hűtőgép, magnó, óra-olcsóbban Az iskolák államosításának 25. évfordulóján Emlékülés Szegeden Az Országos Anyag- és Árhivatal, valamint a Belkereskedelmi Minisztérium közli, hogy a Minisztertanács határozata értelmében 1973. június 18-tól sor kerül egyes iparcikkek fogyasztói árának mérséklésére. Hétfőtől a hazai és import háztartási elektromos hűtőszekrények ára átlagosan mintegy 6 százalékkal, a szocialista importból származó zsebórák, karórák és ébresztőórák ára 14—15 százalékkal, a szocialista import lemezjátszók és orsós magnetofonok ara 9 százalékkal, valamint a hazai és import borotvapenge 36 százalékkal lesz olcsóbb. Ez az intézkedés a lakosság kiadásait 'éves viszonylatban mintegy 180 millió forinttal mérsékli. A hazai gyártmányú Lehel hűtőszekrények fogyasztói ára — a forgalmi adó felére csökkentésével — mintegy 4.5 százalékkal lesz olcsóbb. Ezentúl például a Lehel S—60-as hűtőszekrényt 2750 forint helyett 2630 forintért, a Lehel—175-öst 5090 forint helyett 4870 forintért, a Modul—150 K típust 4R80 forint helyett 4660 forintért árusítják. A szovjet import hűtőgép ára 9 százalékkal, a csehszlovák és a lengyel gépeké 17 százalékkai csökken. A szocialista országokbői importált magnetofonok és lemezjátszók fogyasztói árát 9 százalékkal csökkentették. Az intézkedés szerint mintegy 43 féle szovjet, NDK és kínai gyártmányú ébresztőóra átlagosan 14,3 százalékkal, több mint kétszázfajta és változatú szovjet és NDK női és férfikaróra fogyasztói ára körülbelül 15 százalékkal csökken. A borotvapengék forgalmi adóját 50 százalékról 25 százalékra csökkentették; a belföldi és a szocialista országokból származó, pengék ára 36,6 százalékkal, a dollárelszámolású importpengék ára 30,8 százalékkal lesz alacsonyabb. A hazai szénacélborotvapengék ára 10 fillérrel, 35—40 fillérről 20—30 fillérre csökkent, a krómacél pengéké 40 fillérnél, illetve 1,10 forinttal lesz olcsóbb. A Super Figaro 2,70 helyett, 1,70 forint, a Super nova 3,10 helyett 2 forint. A csehszlovák Astra pengét ugyancsak 1,10 forinttal árusítják ol1 csóbban, míg például a Wilkinson és a Super Silver 6.50 helyett 4,50 forintba ke- j rül. 1 A Belkereskedelmi Minisztérium illetékes főosztályainak tájékoztatása szerint az olcsóbb cikkekből megfelelők a készletek, elegendő árualap áll rendelkezésre, s amennyiben a forgalom a vártnál nagyobb lesz, van mód a gyors utánpótlásra. A hűtőszekrény árleszálltása éppen a csúcsidényre esett, ezért — bár a mennyiség elegendő, mintegy 70 ezres készlettel kezdte a szezont a kereskedelem — előfordulhat, hogy egy-egy típusból időnként kevés lesz. A hűtőgépgyár a következő időszakban mindenesetre leállítja az exportszállításokat, teljes termelését a belföldi igények kielégítésére adja. A minisztérium rendelkezése szerint az. árváltozással érintett cikkeken — ha ez technikailag megoldható — a régi árat át kell húzni, és az újat jól láthatóan fel kell tüntetni. Ezenkívül az üzletekben. a kirakatokban jól látható helyen, külön ártáblán is tájékoztatni kell,a.vásárlókat, az érintett cikkek régi és új fogyasztói áráról. (MTI) Az emlékünnepség résztvevőinek egy csoportja Pedagógusok, párt-, állami és szakszervezeti vezetők vettek részt az iskolák államosításának 25. évfordulója alkalmából rendezett megyei emlékülésen tegnap délelőtt a Bartók Béla művelődési központban Dr. Szalontai József. a Csongrád megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője köszöntötte azokat a tanítókat, tanárokat, akik munkájukkal élen jártak a negyedszázaddal ezelőtt született törvény végrehajtásában, valamint az ülés elnökségének tagjait, köztük dr. Ágoston Józsefet, a megyei pártbizottság titkárát, Komócsin Mihályt, a megyei tanács elnökét, Papp Gyulát, a városi tanács elnökhelyettesét, Molnár Sándort. a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkárét. Ünnepi megemlékezésében ökrös János, a Pedagógusok Szakszervezete Csongrád megyei bizottságának titkára áttekintette az iskolaállamosítás történetet. Rámutatott, hogy Magyarországon — mint a haladás valamennyi feladatának — a világi oktatásnak is a munkásosztály volt a legkövetkezetesebb képviselője és követelője. Politikai programjában nemcsak az államosítás igazgatási és szervezeti kérdései szerepeltek, hanem a közoktatás céljainak, tartalmának és módszereinek megújítása, a demokratikus iskola megterem, tése is. Az ülés szónoka korabeli dokumentumok alapján idézte fel a megyében é$ Szegeden kibontakozó tömegmozgalom eseményeit, amelyeken a pedagógus társadalom, a nagyüzemek munkásai emelték fel szavukat a törvényjavaslat megvalósításáért. Amikor pedig valóra vált az első egyetemes tanítógyűlés követelése, törvény lett az Iskolák államosítása, a megye és a város pedagógusai őszinte lelkesedéssel üdvözölték a közoktatás történetében új korszakot nyújtó jogszabályt, haladéktalanul megkezdték a végrehajtását. Azoknak a pedagógusok, nak. akik a 25 évvel ezelőtti munkából nagy részt vállaltak, ma is sokat tesznek az oktatásügy fejlesztéséért, a szocialista iskola megteremtéséért, emléklapot adtak át az ülésen. A 99 szegedi és Csongrád megyei tanítónak, tanárnak Komócsin Mihály mondott köszönetet és nyújtotta át az emléklapokat.