Délmagyarország, 1973. június (63. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-02 / 127. szám

SZOMBAT, 1973. JÜNIUS T. Európa egyik legnagyobb szárazföldi kikötője Mozaik Záhonyról Harminc évvel ezelőtt kiadott magyarországi térképeken nem lehet megtalálni azt a Szabolcs-Szatmár megyei községet, mely ma Európa egyik legnagyobb azárazíöldi kikötője. Záhonyról van szó. A Tisza hegyes könyökébon található Záhonynak a felszabaduláskor alig volt ezer lakosa és a villanyt is hírből ismerték. Záhonyról Móricz Zsigmond és még néhány haladó író egy-két írásában lehetett csak olvasni... 1945 Záhony életében Is óriási változást jelentett. Akkor naponta már mintegy 30—40 kocsiból álló szállítmány kirakására volt lehetőség egyszerűen azért, mert a magyar—szovjet gazdasági kapcsolatoknak ott volt a kapuja. Egeressi Zoltán pályamester Záhony krónikása névvel dicsekedhet, hiszen ő az, aki összegyűjtötte az elmúlt 25 esztendő fejlődését. A krónikából kiderül, hogy a felszabadulás után új híd épült a Tiszán, ezen át érkezett 1945-ben a Szovjetunióból Záhony helyreállított négyvágái)yű állomására az első segítség, az árukkal, élelmiszerekkel dugig megrakott szerelvény. Néhány hét múlva mór 30—40 széles nyomközű kocsit raktak át a záhonyi állomáson. Az áruforgalom növekedése évről évre újabb rakodóvágányok építését tette szükségessé, és 1948ban hozzá kellett fogni Záhony tervszerű fejlesztéséhez. Mint a MAV vezérigazgatóságnál elmondották, az első lépés a két határállomás, Csap és Záhony közötti jó összeköttetés megteremtése volt. 1957-ig Tuzsér és Komoré állomását is bekapcsolták a záhonyi határforgalmi körzetbe. Megindult a fejlődés Záhonyban, új személypályaudvart, normál és széles nyomközű rendező pályaudvart, koksz- és széncsúzdákat, darus átrakóvágányokat, vasérctárolót, darabátrakót építettek. ' Egyszerűen erre nélkülözhetetlen szükség volt, mert a magyar ipar nyersanyagának jelentős többségét a baráti Szovjetuniótól kapta és kapja. Ha Záhonyban leállna a forgalom 3—4 napig, akkor számos magyar gyárban, üzemben automatikusan megszűnne a munka, hiszen a termelést elősegítő nyersanyag jelentős része itt érkezik be... 1958-tól 1963-ig tartott Fényeslitke állomás rendező pályaudvarának az építése, amely szintén ehhez a vasúti szárazföldi kikötőhöz tartozik. A legnagyobb létesítmény, amit abban az időben létrehoztak, a tuzséri hatalSzelíd medvét nehéz találni 99 99 A tévé berendező és keSlékcsoportjáról A színpad, a stúdió nagyon szegényes, üres képet nyújtana, ha csak a díszletek állnának. Falak és semmi más. Még ha a díszlettervező fantáziája csodákat varázsol, akkor sem állnak meg önmagukban a színfalak, valami még hiányzik. Beszélgető partnerünk Rakonczay Tibor, a Magyar Televízió berendező, és kellékcsoportjának vezetője. Minden, ami a stúdióban a filmre kerül, a színfalakat leszámítva, a berendező, a kellékes munkáját igazolja. — Hogyan állítják össze a berendezéseket? — Három listát kapunk. A bútorlistát a díszlettervező adja, természetesen egyezik a díszletkép stílusával, korszakával. Egy rokokó korban játszódó darabban természetesen rosszul hatna egy modern íróasztal. A kelléklista is több részből áll. A rendező munkatársa, a gyártásvezető írja össze, hogy mi minden legyen még a színpadképben. Az asztalon virág, írókészlet, kép a falon, milyen könyvek legyenek a könyvállványon, és még sorolhatnánk tovább. De az úgynevezett fogyókellék biztosítása sem könnyű feladat. — Mi tartozik ide? — Például egy csokor virág, ételek, italok. Előfordult. hogy i jó kellékes a felvétel előtti pillanatokban például maga készít el egy hidegtálat, ami „játszik" a darabban. — Milyen furcsa kéréseket kellett teljesi'eni az elmúlt években? — Hát szerezzünk már gőzmozdonyt, Ív ió*. harcias bajuszú macskát, ido. utoi,i kutyát, csak szeiíd rrv Ivét nehéz találni, ennek egysze: majdneín VitfcÜy Tamás itta meg a, levét. — tíoyf ru teremtik eló az olykor csudabogárnak számitó kellékeket? — Hatalmas adattáraink vannak, ahol a régi bútorok, könyvek, öreg autók jegyzékét őrizzük. De tudjuk, hogy hol lehet találni szelíd állatokat, ritka bútorokat, nagyértékű festményeket. A jó berendező, a jó kellékes ismeri az összes forráslehetőséget, hogy a legkülönlegesebb rendezői kérésre se kelljen azt mondani: sajnos, ezt nem tudom megszerezni. R. I. mas ERDÉRT-telep volt. Az újabb fejlődés időpontja 1963—66, amikor is Eperjeske és a Szovjetunióbeli Batyevó között megépült a második vasúti öszszeköttetés is, széles nyomtávú rendező pályaudvarral együtt. A most folyamatban levő harmadik szakasz, amely 1974-re készül el véglegesen, Eperjeskén modern átrakópályaudvarral, gépesített átrakás fejlesztésére stb. készül. Mit jelent nekünk ez a szárazföldi pályaudvar, amely most ünnepelte negyedszázados jubileumát? A mai napig elvégzett építkezések, beruházások összege meghaladja a 4 milliárd 500 millió forintot. Tavaly 11,4 millió tonna árut raktak át és szállítottak el a hazai felhasználóhelyekre, vagy tranzitként Jugoszláviába és számos nyugati országba. 1975-re 14,8, 1980-ban pedig már 18 millió tonnára növekszik az átrakásra váró áruk mennyisége. Záhony óriásit fejlődött 1948 óta. Akkor 300 vasutas dolgozott a szárazföldi kikötőben, számuk ma eléri a hatezret. Az ország talán legkorszerűbb vasutasvárosa itt alakult ki, és lakótelepe a korszerű követelményeknek mindenben megfelel. A petróleumvilágításról a legifjabb záhonyiak márcsak este, a mesében hallanak ... Fejlődött Záhony üzlethálóI zala, egészségügyi intézménye, és azt lehet mondani, hogy egy új, korszerű szocialista centrum, alakult ki Szabolcs-Szatmár megyének abban a csücskében, ahol három évtizeddel ezelőtt a nincstelenség, a szegénység, a munkanélküliség volt a jellemző. Hiszen Szabolcsban abban az időben 10 ezer lakosra mindössze 33 ipari foglalkoztatott jutott, s egyetlen üzem munkáslétszáma sem haladta meg a 200 főt. Meg kell emlékezni az ünnep során a Szőgyéni családról. Szőgyéni Bertalan szolgálattevő élete veszélyeztetésével mentette meg a kis vasúti épületet 1944-ben, melyet akkor a németek aláaknáztak; hogy felrobbantsák. Az "állomásépületet megmentő forgalmista már nem volt jelen az ünneplők között, emléke azonban kísérte, mert három fia, Sándor, Bertalan és Géza, ott volt, mindhárom mint vasutas.... Fahidy József A számítógépAki a számítógépbe^'bízik, nem csalatkozik — ekképp hangzik korunk közismert műszaki-gazdasági háziáldása. Csakhogy a háziáldássá tömörített közhelyek természetéből következik a valóság bonyolult folyamatainak leegyszerűsítése, és nem vagyunk másként az iménti kétszerkettő igazsággal sem. Mert a kérdés lényege alighanem inkább így fogalmazható: milyen módon bízzunk a számítógépben, ha nem akarunk csalatkozni? gépipara évente 20 százalékkal bővül, s az előrejelzések, az ezredfordulóig pásztázó prognózisok már-már a fantasztikus regények hangulatát idézik, amikor a számítógép holnapját körvonalazzák. 2. m A világ kétségkívül ez utóbbi felismerés korszakát éli. A számítógéped alkalmazásában jócskán előttünk járó országok szakmai köreiben is terjed az a mind határozottabb álláspont, hogy a számítógépet nem szabad — helyesebben: nem kifizetődő — a mindentudás hatalmával felruházva olyan tevékenység sémájába kényszeríteni, amelynek megoldására alkalmatlan. A The Economist, a tekintélyes angol gazdasági lap már ilyen szélsőséges fogalmazásmódtól sem riad vissza egyik szakcikkében: „Sok vezető emlegeti úgy a vállalat számítógéprendszerét, mint a legrosszabb beruházást. Ügyviteli szervezetek, különösen az USA-ban, százmillió dollárokat vesztegetnek el, sokszor a legegyszerűbb ügyviteli feladat számítógépesítésére. Sok, drága számítógép egyáltalán nincs kihasználva." Mindez — a tárgyilagos helyzetkép miatt tegyük hozzá —, természetesen semmit nem von le a számítógép robbanásszerűen gyors elterjedésének jelentőségéből. Mindössze arról, a nem jelentéktelen problémáról van szó, hogy ez a minőségi változásokat hozó gép mindmáig keresi kapcsolatát az emberrel, a társadalommal. Ha csak távirati stílusban szólva utalunk is, a számítógép hihetetlen pályájára, kitűnik, miért vált ki ez a konstrukció mindmáig véglegesen szélsőséges nézeteket, a feltétlen csodálattól a kiábrándulásig. A számítógép gondolata már 1830-ban megfogalmazódott, de az első gép száz évvel később, 1930-ban készült el, s a feldolgozási sebességet, illetve a memóriakapacitást vizsgálva 1940 óta a növekedés tíz esztendőnként ezerszeres. Ez a szédületes ütem napjainkban is tart; a világ számitóIsmeretes, hogy nálunk is mostanában terjed mind széleskörűbben a számítógépek alkalmazása, s a KGST XXV. ülésszakának határozatai alapján gyors ütemben folyik az egységes számítógéprendszer kialakítása. A közös rendszer hét egyeztetett programozású gépet egyesít, amelyek a másodpercenkénti néhány ezertől a másfél millióig terjedő műveleti sebességgel dolgozhatnak. A KGST-terv, amely napjainkban már a teljes megvalósuláshoz közelít, azt is elősegíti, hogy vállalataink, intézményeink számára a korábbinál jobb lehetőségek nyíljanak a gépek beszerzésére és üzembeállítására. Am, éppen azért, mert a számítógépek térhódításának csupán a kezdeti szakaszánál tartunk, érdemes — a nemzetközi tanulságokból is okulva — áttekinteni: mi várható ezektől a rendkívüli hatású konstrukcióktól, s hol érnek véget lehetőségeik? "A legfontosabb társadalmigazdasági hatás, a lényegre egyszerűsítve, 'alighanem az, hogy kellő felkészülés esetén a gép üzembeállítása valósággal kikényszeríti a vállalati szervezet korszerűsítését, a valóban szervezett munkát. Tegyük mindjárt hozzá: nem azzal kényszerít erre, hogy varázshatással rendelkezik, hanem mert — gép lévén — nem ismeri az elkendőzést, a hibák ilyenolyan magyarázását; egyértelműen jelzi a szervezetlenséget, kimutatja a vállalat irányításának gyengéit Ebből az a nyilvánvaló igazság is következik, hogy a gép csupán jelez, és adataiból, amelyeket emberek tápláltak érzéketlen memóriaagyába, az embereknek kell olvasni is tudniok. 1*1 A gondolatsor innen pedig egyenesen vezet ahhoz a felismeréshez, hogy a számítógépek tömeges alkalmazása sem helyettesíti a társadalomban éló, és a társadalmat alakító ember tudatos tevékenységét. Gyakorlatibb megközelítésben: arról van szó, hogy a mi világunkban, társadalmi közegünkben a számítógép kitűnó, sőt nélkülözhetetlen eszköze a gazdasági fejlődés gyorsításának, de nem helyettesíti a politikai döntéseket. A számítógépek, a mindegyre gyarapodó adatbankok roppant információmennyisége lehetőségeket ígér ahhoz, hogy ezek a döntések még megalapozottabbak, tényszerűbbek, valóságközelibbek legyenek, de magát a döntést ezután is a felelős emberek hozzák! Tábori András Kőolajbányászat fejtőkombájnokkaI Az emberiség nemcsak a fúrt kutakból feltörő sűrű folyadék formájában jut hozzá a kőolajhoz, hanem a szénfejtéshez hasonló földalatti bányászat révén is. Az úgynevezett olajpala — agyagpala vagy márga — rejti magában a kitermelésre nagyon is érdemes kőolajat, amit azután különleges technológiával nyernek ki a felszínre hozott kőzetből. Az olajpala-világkészlet közel egynegyede a Szovjetunióban található, a legnagyobb lelőhelyek az Észt SZSZK területén vannak. A Szovjetunió után Skócia és Kanada olajpala-lelőhelyei a legjelentősebbek. Az olajpala bányászati úton való kitermelése egészségtelen munka, ezért az olajpalabányákban egyre nagyobb szerepet kap a gépesítés és az automatizálás. Már igen sok helyen emberi beavatkozást alig igénylő, automatikus fejtőkombájnokkal végzik a kitermelést. Az észtországi Kohtla JSrveben hatalmas kombinátot építettek az olajpala feldolgozására. Háztartási gázt, olajokat, zsírokat stb. állítanak eló a palából, illetve a belőle „kifacsart" kőolajból. Tóth Béla: Céhmesteri irományok Ferkó bátyám felső fogsorát gugo-rarúd csapta ki egy csapásra, amikor a Szávára készült emberhámos hajót tették próbára a Maros-torokban. Pétörünknek a térdekalácsába szaladt egy nyeléről lerepült faragóbárd a Stikinác malmának csinálása közben. Miskának bal szemét ütötte ki egy legyeskedő járgányos bivaly. Így aztán, hogy szememből kisírhatom a fűrészport, vittem a forgácsot, csináltam az enyv alá való tüzet. Spiccer úr nem vett észre, talán nem is volt már a műhelyben, mire a padjáig elláttam. Hanem tüzemtől zötyögni kezdett az enyv. Bámultam, hogy hányja a habját fölfelé. A borzas öreg inas rögtön rámreccsentett. — Keverjed, mert ha leég, szorulsz! Kavarom aztán, hogy egybe folyik igyekezetem verejtéke, a pofon, meg a tűz melegétől csurgóval. Hamar hozd az üstöt ide. te csipás — biztatott egyik r xiídebb kinézetű legény —, majd furnérozzuk a nachtkasznikatl ö kente, én is fogom ahol mutatja, mert nagyon meg akarnám a becsülésüket szerezni. Keni a segéd úr előbb a vak fenyő deszkát, aztán a rávalót a hársfaháncsból csinált pemecselővel, de gyakran leszalad az ecsetje, rá a kezem szárára. Süt az enyv, akár a forró babcsuszpájz, ha ráömlik az ember mancsára, de még annál is rosszabb, hogy a nyitott nyári ajtón seregeinek ám befelé a Tabán utcai tímárgödrökben termett legyek az enyvszagra. Az enyvet dögbörből főzik, azért van annak olyan pikáns illata, aki meg nem szokja, azt a hányinger is megkörnyékezi tőle. Az asztaloslegények meg azzal mosakodnak, mert az enyv lúgja hordja a piszkot. De ha úgy az ember keze szárán, a maga valóságában megszárad, nagy legelője tud lenni a nyári legyeknek. Engem is lepegetnek, amíg rezdületlen akarattal tartom az éjjeli szekrények ajtóit, oldalait. Most nem bánt ez a szelíd képű legény, akinek éppen inaskodok, de amikor mozdulnom kell, elvárja, hogy ugorjak, a legkisebb kedvére is. — Hűl az enyv, hékás! Melegítsed! Rittyents alá! Vastagszik az enyv! Eressz bele egy kis meleg vizet! Dél körűire, hogy százágra leskőilött műhelyünkbe a nap, hát azt éreztem, leesek a lábamról a nagy igyekezet, tipródás fáradalmaiban, olyan betyárul elalázotosottam. Még az éhség rem tudott szóhoz jutni bennem igazándiból, pedig a magamfajta surbankónyi suhanc e tájt megenné a vasszöget is, különösen, mivel reggelre is csak egy kis karaj kenyér akadt a kezembe. Ahogy begurult a harangszó a Tükör utcába, jött Trézsi, a gazda szakácsnője, fehér, vasalt kötényben, puffos ujjú ruhában, pirosan, tisztán, hogy majd elrepült, s kicsit divatos pukedlit buggyantott a műhely udvari ajtója küszöbén, csicseregve csücsörített míg szólt: — Mittagessen! • Süvítgetett el német szó már a fülünk mellett, ha eljártunk a várfalak alá, hogy a bástyákon silbakoló őrök kiálltásait ellessük, váltáskor. „Hallt, wer da?" Tudtunk is hátraarcot kiáll tani, katonajátékainkban német vezényszavakkal ugráltatni a társulatot, mivel az osztrák sógor várőrsége naponta patallérozott az újszegedi partoldal agyagporondjain, s néha az innensőn is, a vásártéri promenádon. Hanem azt a szót, amit Trézsi bemondott a küszöbről, én köszönésnek véltem. Mittagessen! Válasz nem is következett rá a segédektől, csak azt vettem észre, lassan leteszik a szerszámot, vizet vesznek a szájukba, kicsit megmossák a kezüket, forgácsba törülköznek, ledobogják lábukról a port, köténnyel lecsapkodják nadrágjukról a forgácstörmeléket, s ballagnak az udvar felé. Ugyan a bandzsi segéd kezet sem mosott, hanem csak úgy magának morogta, „majd megmossa, aki meg akarja enni!" Aztán rámszólt, mivel nem értettem, hogy hova megyünk: — Hát kend? Mifelénk már rég nem jelentett rangot a kendezés. apám ha kicsit kapatosan jött haza, a kutyát kendezte. A tágas konyha óriás asztalán cseréptányérok sorakoztak, fakanalakkal. A középső nagy tálban zsigerpaprikás leve gőzölt, dugig öntve. Illatára olyan volt, ahogy anyám szokta szombat estére kellvén a csömpök paprikást készíteni. Csak hát ő húszliteres cseréptálban tette az asztalra, nem Uyen törpe, 4—5 literesbe. Igaz, mi a kis család, tízen UltUnk az asztalhoz, mivel több nem fért. (Folytatjuk^ /