Délmagyarország, 1973. május (63. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-05 / 103. szám
SZOMBAT, 1973. MÁJUS 5. 7 Bélyegkiállítás <mS — ÍIISIHÍ • * * Acs S. Sándor felvétele Tegnap megnyílt Szegeden a MALÉV és a Lufthansa nyugatnémet légiforgalmi társaság közös bélyegkiállítása az Ifjúsági Házban. A két légiforgalmi társaság különleges bélyegeket mutat be: az első járatok repülöposta-borítékjait, amelyeken alkalmi bélyegzések vannak. A bélyeggyűjtők körében bizonyára nagy sikert arat ez a különleges kiállítás, amelyen a Lufthansa 200 elsőnapi borítékot mutat be a különbélyegzéssel — mint azt a légiforgalmi társaság magyarországi igazgatója. W. Sondcrsorge elmondotta, öt világrész 110 városába repülnek a Lufthansa gépei — elképaelhetó, milyen sokféle, érdekes alkalmi bélyegzőt láthatunk a kiállításon Szóljon hozzá, szerkesztő elvtárs! Szerény személyemhez közelálló, engem kívül-belül jól ismerő egyéntől, áldott, jó feleségemtől ezt kaptam tegnap: „Neked külön szerencséd a szocializmus, enélkül már rég éhen vesztél volna." És tudja, mire mondta? Arra, hogy jövedelmünk egész forrásvidékét isúiételten bejárva-áttekintve közösen megállapítottuk, nekünk nem lesz autónk, meg dácsánk soha az életben, mert, szerinte, én lusta vagyok megfogni a pénzt, azt várom, hogy utánam hajigálják. Tudja, ez a szívembe nyilamlott kissé, mert igazságtalannak éreztem. Művezető vagyok, elég régóta, takaros összegeket hordok haza, mint húsz esztendeje tagja a törzsgárdának, ráadásul ő is megkeres kétezerkettőt, mégis örökké macerál. Hogy többre vihettük volna! Hogy ő is el tudna háromszor annyit költeni! Pedig tessék elhinni, minden franckarikát összehordtunk már a lakásba, tavaly, hogy mást ne mondja „jó, ha van" indokolással valami masszírozó szerkentyűt vásároltunk Kijevben, amit azóta is ott esz a fene a szekrény aljában. Szóval, képtelen vagyok rájönni, mi a baja velem. De amit mondott, arra késztetett, hogy szakítván rá időt. közelebbről szemügyre vegyem magamat. Hát csakugyan ilyen élhetetlen fickó volnék? Valóban lesír rólam valami nevetséges jámborság? Valóban a szocializmus mentett meg a szimpla létezésnek? És mintha már hallottam volna hasonló észrevételt. Igen, igen ... „Világra való vagy te fiam, csak nem erre a világra." E nagyon egyértelmű ítélet szigorú apámtól származik, akkor mondta ki rám, amikor megtudta, hogy a vakarcs Lóczi Ferkó (félakkora gyerkőc volt, mint én) térden rugdosott, és nem adtam neki vissza. „Semmire se viszed az életben." Ezt meg jóanyám jósolta, amikor elsírtam neki, hogy majdELHETETLEN nem kaptam kalacsot a lakodalomban, tudniillik a mellettem álló Tóth Sanyi kapott, mire azonban rám került volna a sor, az osztogató aszszony szakajtójából kifogyott a foszlós csemege. „Ha megnősz, ajánlom neked kiváltani a koldusengedélyt, különben felkopik az állad menthetetlenül." így szeretett nővérem vélekedett, amikor hazaszaladtam Bencze Samuéktól, csupán azért, mert a fiatal gazda ököllel jött nekem. Igen, szerkesztő elvtárs, rémlik valami erről az élhetetlenségről. Én mindig kimaradtam a karácsonyi szeretetcsomag-akcióból; csoportos dinnyelopáskor rendszerint engem vágott hátba a csősz; ha tiszta gúnyába öltöztettek, mindjárt beleestem a szárazéri pocsolyába; a tanító úr csalhatatlanul akkor kérdezte tőlem a leckét, amikor meg se néztem a házi feladatot; utcai csetepaték vizsgálatánál csak rám kellett ripakodni, hogy „ne hazudj", rögtön kitálaltam az igazsággal; ha elszalajtottak a boltba ecetért, az erősebb kölykök kiütötték tenyeremből a garast és elnyargaltak vele. Nem igy a cimboráim. Sípos Gyurka pillanatok alatt átkutatta az énekes koldus tarisznyáját. Sebők Imi galambokat fogdosott be elmés csapdájával, Siha Palkó gyónás nélkül ment oda áldozni, s még csak ki sem kapott a tisztelendő úrtól. Varga Pistát a szatócs be sem engedte lépni az ajtaján, elébe sietett, megkérdezte, mit parancsol, és az utcán szolgálta ki, mert tudta róla: amit a két szeme meglát, azt a két keze nem hagyja ott. Sorolhatnám tovább az életrevaló példákat.—. ,És jól mondják, szerkesztő elvtárs, hogy az embert elkíséri a gyerekkora. Csak nézem magamat, lassan rájövök, miért nincs nekem pléhpofám, összeköttetésem és másodállásom. Sokat mondogatta egy öreg szaki: ha megdobnak kővel, dobd vissza mennykővel. Képtelen vagyok rá, tessék elhinni. Nyelem a mérget egy ideig, aztán kiszáll belelem. Képzelje, én állok oda elsőnek a buszmegállóhoz, mégis lemaradok. Kenyeret szeretnék vásárolni, beállok a sorba, de nemhogy fogynának az előttem állók, hanem szaporodnak. Társasvacsorán vagyunk, már mindenki javában eszik, én várom a pincért türelmesen. Megyek a piacra tojásért, s megveszem, ahogy kimondják az árát. Komolyan mondom, most már magam is úgy érzem néha, mintha ügyefogyott lennék. Gyakran látni vélem a lemosolygó, szánakozó arcokat, mert nem vagyok képes tülekedni, kicsinyeskedni, „majd én megmutatomot" játszani. Mi lesz velem, szerkesztő elvtárs? írja meg nekem, de nagyon őszintén, elég-e csakugyan, ha elvégzem rendesem, amit rám bíztak a gyárban, vagy deres fővel, életem délutánján nekem is rá kell kapcsolnom? Kérem, nyugtasson meg afelől, vagy biztasson legalább, hogy amit a gyűléseken hallok, illetve amit az újságban írnak, az mind meg fog egyszer valósulni. Nekem létkérdés ez a mai rend, igazsága van a feleségemnek. Aki „csak" dolgozni tud, azon csak a szocializmus segíthet. Üdvözli olvasójuk, Botor András. F. N. I. Szabónál SZEGEDI TUDÖS SZÓFIABAN Dr. Horváth Imre, a József Attila Tudományegyetem tanszékvezető tanára az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság kiküldetésében május 8. és 13. között a KGST 1—18. téma koordinációs értekezletén vesz részt Szófiában. A VIHAR KARTÉTELE Csongrád megyében 61 termelőszövetkezet és 3 állami gazdaság több mint 5000 hektár területét sújtotta az emlékezetes áprilisi szélvihar, amely sok helyen a lazább szerkezetű talajok felső rétegét a magvakkal együtt elhordta. Az elemi csapástól sújtott gazdaságok most nyújtott műszakban befejezték a kipusztult növények újra vetését. SZIMFONIKUS MATINÉ A Filharmónia fó bérleti sorozatának holnap, vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődő koncertjén a szegedi szimfonikusokat Vaszy Viktor vezényli a színházban. Közreműködik: Lukács Pál (mélyhegedű), Lengyel Ildikó. Réti Csaba, Gregor József, valamint a Zenebarátok Kórusa. A műsoron: Dohnányi, Hindemith és Schütz művei szerepelnek. HÁROMSZÁZ FŐISKOLÁS BALLAGÁSA Közel háromszáz főiskolai hallgató ballagott tegnap a Szegedi Tanárképző Főiskolán. A különböző tanszékeken megrendezett bensőséges ünnepségek után ballagási díszünnepséget a Szabadság Filmszínházban rendezték meg, ahol Hegedűs András főigazgató mondott beszédet, és műsort adtak a végzős hallgatók tiszteletére. A díszünnepség után a ballagó diákok megkoszorúzták Juhász Gyula szobrát a Roosevelt téren. IX DÉLALFÖLDI TARLAT Holnap, vasárnap déli 12 órakor a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban ünnepélyes keretek között nyílik meg a IX. Délalföldi Tárlat. A kiállítást dr. Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója nyitja meg, majd Torma György tanácselnök Szentes város tanácsa nevében átadja a Koszta Emlékérmet. A lottó nyerőszámai: A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Pétervásáron megtartott 18. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 58, 54, 75, 80, 88 Gyászközlemények MEGHALT PAPP ANTAL Papp Antal, a Magyar Hírlap kulturális rovatának vezetője életének 53. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. FALUSI VÍZMÜVEK Zala megyében az utóbbi években összesen 25 falusi vízmű készült el, közte néhány olyan, amelyik 2, vagy 3 község lakossága részére szolgáltat vezetékes ivóvizet. Május 6-án ANYÁK NAPJA! Virágüzleteinket 8—13 óráig tartjuk nyitva Kárász u. 8. Dugonics tér 2. Somogyi B. u. 14. Kossuth L. sgt. 13. Pavilon, Kossuth L. sgt. Lenin krt. sarok Bartók Béla tér Attila u. sarok SZEGEDI VÁROSGAZDÁLKODÁSI VÁLLALAT FINN KULTURÁLIS HÉT Pénteken a Magyar Nemzeti Galériában négy kiállítás megnyitásával megkezdődött a finn kulturális hét eseménysorozata. Ünnepi beszédében Ilku Pál művelődésügyi miniszter köszönetét fejezte ki finn vendégeinknek, hogy közreműködésükkel alkalmunk van megismerni a finn kultúra évszázados és mai produktumait. VÉGREHAJTOTT HALÁLOS ÍTÉLET Horváth József 41 éves rákóczifaivai lakos, akit korábban két társával együtt elkövetett sorozatos lopási bűncselekményei miatt már többször elítéltek, 1971. február 6-án éjjel a Kengyel községi tanyákat fosztogatva vasvillával agyonütötte Kovács Ferencet, aki az egyik tanyán lakott. Horváth Józsefet a Szolnok Megyei Bíróság halálra ítélte, az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta. Az Elnöki Tanács az elítélt kegyelmi kérvényét elutasította. Az ítéletet pénteken végrehajtották. Autóklubtagok figyelmébe! 1973. MA.IUS 27-ÉN, 28-AN ÉS 29-ÉN Szegeden önköltséges gépkocsi műszaki felülvizsgálatot tartunk Kérjük az érdeklődő klubtagjainkat, hogy a felülvizsgálatra klubirodánkban — Marx tér 10. — jelentkezni szíveskedjenek. MAGYAR AUTÓKLUB SZEGEDI CSOPORTJA Figyelem! Figyelem! Értesítjük kedves vendégeinket, hogy a Postakocsi borozónk ismét megnyílt ' Minden kedves vendégünket szeretettel várjuk. SZATYMAZI A FESZ Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, a szomszédoknak, akik szeretett halottunk, SCHÖNBERGER DEZSONÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a II. Belklinika és a Sebészeti Klinika orvosainak és ápolóinak, a kerületi orvosnak áldozatos munkájukért. A gyászoló család, Gyöngytyúk u. 33. T 3146 Szeretett férjem, BOKOR ANTAL volt rendőrkapitány, 1973. máj. 3-án elhunyt. Temetése máj. 7-én 15 órakor lesz a Belvarosi-temetö ravatalozójából. A gyászoló felesége, Kormányos u. 28. SZ. T 3161 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama és dédmama HEGYI PALNÉ MAV nyugdíjas életének 87. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése május 7-én 15 órakor lesz a Dugonicstemető ravatalozójából. A gyászoló család, Párizsi krt. 36 C. T 3149 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. ismerősöknek, szomszédoknak, a Petőfi Tsz pártszervezetének, kik szeretett halottunk, özv. ZSURKAN FERENCNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a körzeti kezelőorvosának és nővérnek odaadó munkájukért. A gyászoló család, Alkotmány u. 53. T. 3143 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, kik szeretett halottunk, SZOMBATI GYÖRGYNE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Szőreg. T. 3141 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szereteti halottunk, özv. CSILLAG FERENCNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Rákóczi u. 12. T 3156 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szereteti halottunk, özv. SERES LAJOSNE Barna Gizella temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mely fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család. Retek u. 14. T 3148 Megköszönjük mindenkinek, akik édesanyánkat, MINDSZENTI' LAJOSNET utolsó útjára elkisérték. A gyászoló család. T 3139 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a legjobb férj, testvér és rokon, dr. GYl'RKI GYULA ügyvéd 1973. május 3-án elnunyt. Temetése f. hó 7-én, hétfőn 13 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. A gyászoló család. T 3159 Köszönetet mondok mindazon rokonoknak, ismerősöknek, a szomszédoknak, akik szeretett férjem, KONCZ LAJOS temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége. Alföldi u. 45. T 346(1 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett feleségem. RÉVÉSZ PALNE temetésén részt vettek és virágaikkal, koszorúikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Továbbá köszönetet mondunk körzeti orvosának, a III. számú Kórház igazgató főorvosának. kezelőorvosainak és ápolónővéreinek, akik áldozatos munkájukkal élete megmentéséért fáradoztak. Gyászoló férje Es fia. DÉLMAGYARORSZÁG \ Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságinak napilapja. — Megjelenik hétfő kivételével uaponta. hétköznapokon 4, vasárnaponként 12 oldalon. — Főszerkesztő: F. Nagy István. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Magyar Tanácsköztársaság útja 10.— Telefon: 13-535, 13-003. — Felelős kiadó: Kováea László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajesy-Za. 38. — Index; 2aus» — Előfizetési díj egy hónapra S»