Délmagyarország, 1973. május (63. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-31 / 125. szám

CSÜTÖRTÖK, 1073. MÁJUS 31. Európa atomerőművei A világ növekvő energiaigényének kielégítése egyre nagyobb erőfeszítéseket követel. A jelenlegi energiaforrások (például szén. stbj kitnervllőben vannak, az ismert kőolajkészletek Is csak a század végéig elegendőek. Az elsődleges energiahordozók (szén. kőolaj, földgáz, viz és atomenergia) mellett a másodlagos energiahordozó—az elektromos aram — szerepe jelentőssé válik. 1968-ban a felhasznált energia nagymértékben a szénből származott 1960-re a szén szerepe csökkent. A Szovjetunióban és NyugatEurópában az 1958-as 7o százalékról 43. Illetve 30 százalékra. a kelet-európai or90 százalékról 76 Nagy-Britanniában 26 200, esett vissza. A az NSZK-ban 25 000. Olaszjelentősen országban 60000. Svédországban 8600 MW erőműkapacitás létrehozását tervezik. A 80-as évekre várható energiagondokat Bulgária 2800. az NDK 3000. Románia 1800— 2400, a Szovjetunió 30 000 MW atomerőmű-kapacitás megépítésével kívánja megoldani. A hazánkban két szakaszban épülő paksi atomerőmű áramtermelő kapacitásunk körülbelül 10—1« százalékát adja majd. A tervek szerint az ezredfordulóra a világon termelt elektromos energia fele nukleáris energiából származik. szagokban százalékra kőolaj szerepe megnövekedett. A nyolcvanas évek energiamérlegében a földgáz tör előre, a kőolaj-felhasználás lassan növekszik. A szénfelhasználás további csökkenése várható. Egyre több energiahordozót alakítanak át elektromos energiává. 1069-ben a felhasznált energia 24 százalékát adta. 1985ben pedig 35 százalékát adja az elektromos energia. Az áramtermelésben nő a nukleáris energia szerepe is. Különösen az elsődleges energiahordozókban szegény európai országok építenek atomerőműveket. Franciaországban 9000. viccben elbeszélve A Budapest centenáriuma — Vasuroap zárva tartok, adkalmaból papírra vetett * vissaaemlékezeseket érde- 1944: Aktuális párbeszéch mes megtoldani e század Mennyi ideig tart, ha Hitler vicctermésének néhány da- meg akarja szállni Magyarrabjával. hiszen fővárosunk országot? sok egyéb közölt arról te — Attól függ. Ha erőközismert. hogy mindenre szakkal, akkor kábé egy órá•aeUeraes viccel reagál. lg. Ha békésen, akkor há• rom órát is rá kell szánnia. 1673-ban kezdték építem a Két órát vesznek igénybe fogaskerekűt. Az első kapa- az üdvözlő beszédek, vagásokat ez a párbeszéd kí- * 1958": — Mit szól. megint látni a Kropacseket Pestien? — Tudom. vteszidéRfi — Csak asszony? — Dehogy. nem beteg az raegéheer. a fogas sérte: — Meglátja, nem fog beválni. — Miért? — Mert a pályát egyenesen vezetik fel a hegyre, nálunk pedig manapság minden pályán csak görbe úton lehet előremenni. • 1694-ben nyíít meg az Opera. A kísérővicc: A mama és fiacskája az operai szfinx előtt sétálnak eL Petiké érdeklődik: — Anyu kertek, harap ez ar-dada? * 1905-ben épült fel a Bazilika. Anyu és Petike most itt sétál. Petike kérdése: Mi mz, hogy dóm? — Az az isten háza. — Hát az isten nem az égben lakik? — Ott lakik, de itt rendel • 1914: A nagykereskedő fia megbukik a tiszti vizsgán. Az apja csak legyint: „Veszek neked egy-két agyút, és önállósítod magad." • 1916: Wekerle összehívja a tápok főszerkesztőit és bejelenti, hogy a háború a Monarchia számára elveszett, és ezt fokozatosan, nagy tapintattal közöljék. Az egyik főszerkesztő fölhorkant: — Kegyelmes uram, tegnap olyan értelmű beszédet tartottál, hogy megnyerjük a háborút... — És te elhitted?! * 1930: — Rémes ez a gaz: dasági helyzet. Naponta ráfizetek százezer koronát. — És miből élsz? 1965: Nőnap. — Hová rohansz úgy, Lajos? — Haza. Meg kell fönti a vacsorát! 1972: Egy „mazsola" autója összekoccan egy másik gépkocsival, amelynek pilótája ráförmed: — Hallja, nem tud vigyázni!? — Vigyázni tudok, csak vezetni nem. _ • 1073. száraz tavaszán: — Mit jelent az, hogy elvétve csapadék? — Azt, hogy a Meteorológiai Intézet esőt jósol, s ha még sincs, akkor a prognózist vétették el. Korszakváltás előtt a háztáji gazdálkodás Gazdasági életünkben közhely ma már az az igazság, hogy a mezőgazdasági eredetű termékek közel negyven százaléka a háztáji gazdaságokból, vagy azok útján érkezik. Ugyanakkor a termelőszövetkezeti tagok jövedelmének a fele, vagy közel fele a háztáji gazdálkodásból származik. A háztáji gazdálkodás fennmaradása tehát szükséges, közérdek. Egyre több tünetre kell azonban felfigyelnünk, amelyek azt jelzik, hogy maga a háztáji gazdálkodás korszakhatárhoz közeledik, helyenként ez a váltás már be is következett. A tünetek legalább két fő csoportba oszthatók. Az egyik szorosan kapcsolódik ahhoz a generációváltóshoz, amelynek napjainkban a téeszekben tanúi lehetünk. Az úgynevezett „alapító nemzedék" lassanként eléri a nyugdíjkorhatárt, távozik az aktív dolgozóit soraiból. A helyükre lépő fiatalok kevesebben vannak, és másfajta emberek, ök a szó hagyományos értelmében már nem parasztok, közülük sokan nem tekintik természetesnek például azt, hogy minden áldott nap reggel és este tehenet etessenek, fejjenek. A pénzhez ragaszkodnak. keresni akarnak, de az állandó lekötött*' gel járó háztáji elfoglaltságot nem nagyon vállalják. A másik, amire fél kell figyelnünk, az a kultúraváltás, amely magában a mezőgazdasági termelésben bekövetkezik. Komoly tényezőt jelentenek ma már például a zártrendszerű termelési szövetkezések, amelyek európai színvonalon és mennyiségben állítanak elő búzát, kukoricát, cukorrépát, burgonyát stb. Rendkívül erős ütemben törnek előre az ipari jellegű állattenyésztési vállalkozások is, ahol egyetlen kerítésen belül például évente tízezerszám „gyártanak" hízott disznót, száz- és ezerszám hízott marhát stb. De ugyanezeknek a szövetkezeteknek a háztáji gazdaságai megmaradnak a hagyományos színvonalon. Kissé luxusnak tűnik, hogy a szövetkezet kiváló fajtáival, vegyszereivel, John Deere gépeivel hektáronként 60 mázsa kukoricát termel, mellette a háztáji gazdaságokban kapálgató paraszt pedig 30—40 mázsát. Hovatovább a föld termőerejének pazarlása lesz, hogy az apró háztáji gazdaságok alig a felét termeljék annak, mint a nagyüzemi táblák. A megoldást a közössel való szorosabb gazdasági, termelési kapcsolat megteremtése kínálja. Ma már nem ritka például, hogy a szövetkezet biztosítja a tagoknak a legigényesebb kukorica-vetőmagot, vagy burgonya-vetőgumót, és ezt elveti, a talajba holdanként több mázsa műtrágyát bedolgoz, sőt, kiszórja a legmodernebb vegyszereket is. Persze nem félholdanként, hanem a nagy táblába egyesített háztáji földre, amit azután a tagok később szétmérnek. és tovább művelnek, így a háztáji gazdaság Is elérheti kukoricából a 60, burgonyából a 300 mázsás termést. A bevétel pedig — a közös ráfordítások levonása után — a tagé. Másutt — különösen ahol sok a fiatal — a tagok már nem babrálnak külterjes növényekkel. Például Csepelszigeten és Szeged környékén tél végén valóságos fóliasátor-városok nőnek ki a földből, nemcsak a nagyüzemi táblákon, hanem a tagok kiskertjeiben is. Kemény munka fólia alatt zöldséget termelni, de néhány hét, néhány hónap alatt komoly pénzeket lehet a bukszába rakni. Kitűnő megoldás ez mondjuk olyan fiatal pároknak, akik „ráhajtanak", nagy pénzt akarnak szerezni házépítésre, autóvásárlásra, vagy más, kiemelkedő célra. De a nagyüzem támogatása nélkül ez sem megy. A palántát előállítani, a technológiát kidolgozni, az értékesítést megszervezni már rendszerint közös feladat. Odahaza fejőstehenet tartani valóban állandó elfoglaltságot jelent, nincs víkend, nincs nyaralás. De a nagyüzem kidolgozta már például az önetetős, önitatós marhahizlalás módszerét. Egyszerű fészer alatt is meghizlalhat így a gazda akár három-négy növendéket, és az önetetóket naponta csak egyszer kell feltölteni, a trágyát évente csak egyszer kell kihordani. Ha a közös segít, egyebek között gondoskodik korszerűen termesztett és konzervált takarmányokról, ezzel a módszerrel is szép bevételt lehet elérni. A propaganda nem győzi sulykolni, a dollárpiacokon micsoda kitűnő lehetőségek kínálkoznak nyúlhús, galambhús, libamáj stb. elhelyezésére. Ezekne a termelési ágaknak a bonyolítására, vagy egyes részfeladatainak elvégzésére gyakran a kisüzem alkalmasabb, mint a nagy gazdaság. Szervezés, és szaktanácsadás nélkül azonban senki ne vágja a fejszéjét ekkora fába. Talán nem is kell tovább sorolni. Az eddigiekből te kiderül, hogy a kezünkben vannak a háztáji gazdaság korszerűsítésének lehetőségei, vagy legalábbis egyes lehetőségei. De korszakváltásnak kell bekövetkezni a háztáji gazdálkodás megítélésében is. Az új módi nem fejlődhet ki úgy, hogy a közős gazdaság csak szemléli, esetleg kegyesen engedélyezi. A közös gazdaság nagyon határozott támogatására van itt szükség, egyes kultúrákban a közös és háztáji gazdaság szó szerinti összeolvasztására. Nemcsak a vetőmagvak beszerzésében. a szaktanácsadásban és értékesítésben, de esetenként annak a tőkének a biztosításában is, aminek befektetése nélkül a háztáji nem korszerűsödhet. (Az OTP vagy a hitelszövetkezet adna kölcsönt szívesen, de kevesen igénylik. Talán nem is tudnak ról&J Nem „jőcselekedef" ez a közös gazdaság, illetve annak vezetői részéről. Ha a háztáji gazdaság nem boldogul, akkor a közösnek kellene a kiesést pótolnia. Az ehhez szükséges óriási befektetésekre ma még gondolni sem lehet. Ha a tagnak a háztájiból csökken a jövedelme, akkor a közösből fogja követeint, hogy biztosítsa eddigi életszínvonalát. Csupán közös munkából ez nem bizonyos, hogy sikerül. Korszakváltáshoz közeledünk, igazán itt az ideje már, hogy minden gazdaság új módon szemlélje a közös és háztáji kapcsolatát, és valóban mindent megtegyen azért, hogy ez az új megoldás ki te virágozzék. Földeáki Béla Tóth Béla: Céhmesteri irományok 3. Talán ijedtében tett anyám partra engemet, mert erre fújt a száraz téli szél, fölsővárosnak, mifelénk. Amikor szidni szoktak. mondják, azért vagyok olyan kószaeszű, mivel hamarabb születtem a kelleténél, öreg fejjel tudom, hogy a s/.egényember gyereke sosem születik elég későn, de azért mindig a maga kora a legeslegszebb. Azt kell viselni, ami van. Csak elég az hozzá, anyám hogy elvezetett a Spiccer úr méhelyébe, el is sietett mindjárt csattogó papucsában, talán hogy ne lássam pítyergését. Amint a műhelybe léptem, nem sokat adott a bandzsi segéd levett kalapommal való köszönésemre. Gondoltam, talán kezet akar nyújtani, közelébb jön, s talán szól is, no fiam ezaz, meggyűltél? Te leszel itt a palánta? — mifene. Aztán jól hurcold magad, ez az. Ehelyett kivette a szájából a szeget, mert az asztalosnak az a szögtartója, a szája, s ahogy azt úgy balkézzel kivette, talán, hogy el ne harapja közben, de adott két olyan pofont, hogy odabent a mécsessel világított méhelyben rögtön a csillagos ég is megképzett előttem. Ügy fölkérdeződött énbennem, hogy vajon miért volt ez, hogy kinek ártottam én, hisz még egy pofa levegői sem vettem, de ő erre a fölkérdezésre nem lehetett kíváncsi, mert szép nyugodtan visszaballagott a gyalupadjához. Méltósággal, ahogy Prokop plébános úr hajnali miséken szokott ballagdálni. És rám se nézett, szögezte egy öreg sublótnak a hátulját. De én kalapácsa pufogásán éreztem, hogy a bandzsi jól szögez. Ügy megy keze ütése alatt a szög, mintha húznák. Száz ember szögelését ismerem én a superplaccról. Mikor nem talál elevenbe, akár száraz tökhajba szaladna a vas. Pofon kapásában is volt nékem tapasztalásom. Nem múlt el nap. hogy meg ne cirógassanak. Egekbeli rossz kölkök voltunk. Akárcsak aranyoskodásból is le-lemáreltek egyet-egyet, ha éppen sütős bűneinket nem is tudták, mert sosem árt az a gyereknek. A verés. Apámnak amúgy is eljárt a keze. Anyámtól se sajnálta. De az az apám keze volt. Nem esett idegennek. A bandzsi keze sújtósabb, máig is száz ütés közül meg tudnám különböztetni, olyan sűrolósan tőrült le, váratlanul, fölülről lefelé, majd meggyulladt a pofám bőre, csak úgy sercegett. Gondoltam valamiért, tán arca csúnyaságáért így vesz vámot minden emberen a bandzsi. Ahogy odapillantok ábrázatóra, látom, mintha szája csücske is ki lenne a vízimértékből. De 6 rám sem néz, sem a majszter úr. Gyalupadja a nagy ablaknál áll, ő előtte, szőrös deszkákra rajzol marokra fogott ácsplajbásszal. Ha akarta, látta a két pofont, ugyan egy silón eltakarja az odalátást. A műhely olyan, azt lát, hall benne az ember, amit akar. Még másik három segéd dolgozik a falak mellett húzódó gyalupadokon. Egy közülük kanyarító fűrésszel szívhátű székek támláját cifrázza. A kanyarító fűrésznek a muzsikája meg olyan nótás, akár Szabadi Bálintnak a kakasos citerája. Alighogy kezdek eszmélkedni, a bandzsiról elterelődik a figyelmem, csak előrugtat valahonnét a már korábbról ismert labancos hajú öreg inas, a kezében levő fürészporoskast a fejemre borítja, hogy szemem, szám teleszökik szeméttel, s lök te rajtam egyet! — Mit állsz itt, te isten barma? Eridj forgácsért, megfagy az enyv! Mivel az enyv, az a legmelegebb nyárban képes megfagyni, ezért igaza lehet a labancos hajúnak is. Fridi révén tudom, hol a forgácsosszín, azt is, hogy tömik meg vele a kályhát, csak hát nem látok. Nem látom, hogy a majsztram úr vajon látta-e? Mert ha ő látta, majd elejét állja. Marékkal tapogatom az utat kifelé. Akinek vágtak már szemébe kocsiút porát, az tudhatja, milyen jó érzés az. Csak a dühömben megeredt könnyeim mosták ki szemem világából a szemetet. Azért bosszús indulások még énbennem akkor nem éltek. Afféle fogadalmak, hogy megálljatok, mert száz tetejével visszakapjátok, énbennem még nem mocorogtak. De az a szepegés sem, hogy innét ezek után el kell szaladni. A szakmáért, éppen lombos családjaim példája mutatta, — mindent vállalnunk kell. Nagyapám bal kezének három ujját befizette a száraz malom fafogas kerekének a Zúgó Patyt portáján. (Folytatjuk.) \ I