Délmagyarország, 1973. május (63. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-25 / 120. szám

PÉNTEK, 1973. MÁJUS 25. Meghalt Soós Ferenc Szerdán, május 23-án, 60 volt a rendőrség megszerve­éves korában meghalt SoÓ6 zésének, kezdetben nyomozó­Ferenc, a Szocialista Hazáért ként, majd a politikai osz­Érdemrend kitüntetettje, a munkásmozgalom régi har­cosa. tály vezetőhelyetteseként dolgozott. Leszerelése után különböző funkciókat töl­Soós Ferenc 1913-ban szü- tött be az állami és a párt­letett Szegeden. 1935-ben lé- apparátusban. 1956-ban részt pett be a pártba, rendszere- vett a karhatalom megszer­sen részt vett a pártmunká- vezésében, politikai tisztként ban: a Népszava-agitáció- a karhatalmi parancsnok he­ban, terjesztésében, a válasz- lyettese volt. 1957 áprilisában tási harcokban. 1936-ban tag- részese volt a munkásőrség ja lett az Építők Szakszer- megszervezésének. Tíz éven vezetének, rendszeresen vég- át a Szegedi Építőipari Vál­zett illegális munkát, az épí- lalat igazgatója volt, s idén, tők általános sztrájkjának az IKV részlegvezetőjeként egyik szervezője, és a szak- ment nyugdíjba. Munkássá­szervezeten belüli tiltott ér- gáért 1958-ban Munkós-Pa­tekezletek szervező bizott- raszt Hatalomért Emlékérem­ságának tagja volt. A rákö- mel. 1959-ben Kiváló dol­vetkező évben, 1937-ben be- gozó címmel, 1968-ban Szo­kapcsolódott az Illegális sajtó cialista Hazáért Érdemrend­és a röpcédulák terjesztésé- del, 1970-ben a Munka Ér­be. A Vörös Segély gyűjté- demrend ezüst fokozatával, s sében egészen a Felszaba- ugyanebben az évben dúlásig részt vett. 1944-ben szabadulási Jubileumi a párt megbízásából szeresen eljuttatta a Fel­Em­rend- lékéremmel tüntették ki. Vörös Soós Ferenc temetéséről Segélyt az internált építő- később intézkedünk. munkás-vezetők családjának. A felszabaduláskor részese Ab MSZMP Szeged városi bizottsága Elhunyt Szávai Ernő Hétfőn, május 21-én, 69 együtt a Szovjetunióból jött éves korában meghalt Szá- futár útján kapott anyagokat vai Ernő, a Szocialista Ha- ismertették. A felszabadulás záért Érdemrend kitünte- után, 1949-ben a cukoripari tettje, a munkásmozgalom ré- központ osztályvezetője, gi harcosa. 1950-ben pedig a Mezőhe­1904-ben született Nagy- gyesi Cukorgyár vezetője murányban. 1926-ban lépett lett Az ellenforradalom után be a prnrtba, és egészen a munkahelyén részt vett a felszabadulásig rendszeresen párt újjászervezésében. 1967 végzett legális és illegális óta nyugdíjas. Munkásságáért pártmunkát. Az illegális 1953-ban Kiváló Dolgozó kommunista párttól 1927- címmel, 1958-ban a Munka ben megbízást kapott, hogy Érdemrend bronz fokozatá­épitsen ki pártsejtet a val, 1969-ben a Szocialista Szolnoki Cukorgyárban, mun- Hazáért Érdemrenddel, 1970­kahelyén. A cukorgyárban ben pedig Felszabadulási Ju­rendszeresen terjesztette a bileumi Emlékéremmel tün­forradalmi sajtó termékeit tették ki. is. A harmincas években Magyar­jugoszláv vízügyi szemle A Tisza védvonalain és más területeken a magyar— jugoszláv vízügyi albizottság szakemberei, közöttük az Al­só-Tiszavidéki Vízügyi Igaz­gatóság képviselői, május 17-től 23-ig bezárólag mind­két részen beutazták a kö­zös érdekű árvízvédelmi és belvízvédelmi vonalakat, va­lamint ellenőrizték a szi­vattyútelepek állapotát, üzemképességét, kapacitását. Május 17—19-ig a jugoszláv oldalon tartott a szemle, 21­től 23-ig pedig a magyar ol­dalon. A közös bejárást, ellenőr­zést követő tanácskozáson tegnap összegezték a tapasz­taltakat, mindkét fél érde­két szolgáló további tenni­valókat. Tavaly ugyanis már egy hasonló jellegű felmé­rés, bejárás alapján megje­lölték, feltárták a hiányos­ságokat, amelyeket kölcsö­nösen megszüntettek, illetve hibás berendezéseket kijaví­tottak, felújítottak. Az ered­mények láttán mindkét fél megelégedését fejezte ki. részt vett a moszkvai rádió­adások anyagának terjeszté­sében, Tisza-parti összejö­veteleken pedig másokkal Szávai Ernő temetéséről később intézkedünk. Az MSZMP Szeged városi bizottsága Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Novics Jánosnak, az MSZMP Baranya megyei bi­zottsága első titkárának — nyugállományba vonulása alkalmából — eredményes munkássága elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést az El­nöki Tanács megbízásából Pullai Árpád, az MSZMP KB titkára adta át. Szakszervezeti tanácskozás Az elmúlt két esztendő pe­d agóg us-bérgazdál kodásá ­nak tapasztalatait összegez­ték csütörtökön a Pedagógu­sok Szakszervezetének Köz­ponti Vezetőségi ülésén. Az Élelmezésipari Dolgozók Szak­szervezete tanácstermében tartott tanácskozás mélyre­hatóan elemezte az alsó- és középfokú valamint a felső­fokú oktatási intézmények­ben elért eredményeket, mérlegelte a hiányosságok okait, és a továbblépés lehe­tőségeit is. (MTI) Birka­nyírás Befejeződött a birkanyírás, az ország legnagyobb juh­tartó megyéjében, Hajdú-Bi­harban. A korábbi eszten­dőkhöz képest valamivel több a lenyírt gyapjú meny­nyisége, a minőség pedig sokkal jobb, mint a megelő­ző esztendőben. Ennek ma­gyarázata a korszerűbb ta­karmányozás, s az állatokkal a téli hónapban megetetett több abrak. Közel száz va­gon gyapjút vett át eddig a vállalat, s még valamivel több mint harminc vagon „termés" begyűjtése van fo­lyamaiban. Zenekari hangverseny A őszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskola szegedi tago­zatának szerda esti zenekari produkciója az évad legma­gasabb szintű művészi meg­nyilatkozása volt. Tiszta ké­zelmúltban feltűnt budapesti zongorista gárdával méltán hasonlíthatjuk össze. Szünet után Monteverdi­nek Tasso szövegéből ké­szült világi oratóriumát, a pet nyújtott az egyes műfa- Tankred és Klorinda pár­jókban elért eredményekről, viadalát adta elő a főiskola a főiskolai oktatás színvona- énekkara és hangszeres Iáról. Szalatsy István kar- együttese. A szereplők közül mesteri pálcája nyomán hi- első helyen kell szólni Bárdi batlan összjátékban hallót- Sándorról, aki a szöveget tuk Hándel g-moll concerto mindig érthető hangon tol­grosso-ját, mint a német ba- mácsolta, azt bizonyítván, rokk stílus nemes kamara- hogy hangja és zenekultúrá­muzsikáját. A teljes oda- ja az ilyen és hasonló fel­adással játszó fiatalok meg- adatokra teszi alkalmassá. A lepték a koncert közönségét két szerelmest Meszlényi a tónus kiegyenlítettségével, László és Jarosiewitz Margit a mértéktartó dinamikai szólaltatta meg kifejező kontrasztok fény- és árnyék- hangvétellel. A zeni motí­hatásaival, és nem utolsó- vumokat D. Dányi Júlia sorban a szólamok virtuóz (csemballó) és Tornyai Jenő kidolgozottságával. A szólis- (gordonka) muzikálisan kap­tatrió: H. Kovács Benedek, csolta az énekszólamokhoz. Pokorny Kornélia (hegedű) Szalatsy István irányításán és Tornyai Jenő (gordonka) érződött, hogy sokat foglal­kiválóan vezette a hangsze- kozott az operakultúra kez­res csoportokat. Bach f-moll zongoraverse­nye alkalmat adott Károly Zsuzsanna kivételes ritmus­érzékének és pianisztikus erényeinek bemutatására. A lassú tétel dallamos recita­tivója megaragadóan költői volt, s magával vitte a kí­sérő együttest is. Az igazi meglepetést a zárótétel tech­nikai nehézségeinek bravú­ros megoldása, a tempó fe­szessége és a muzsika tar­talmának elmélyítése jelen­tette. A tételt meg kellett is­mételni, s ebben egyformán része volt a szólistának, a fegyelmezett zenekarnak és a zenekar élén remekelő karmesternek. Delley József .művész-tanár neveltjét a kö­det i műfajaival. Szatmári Géza Megérdemelt sikerek Befejeződtek az Erkel diákünnepek Szegediek az Erkel-diákOnnepek megnyitóján. Boldog arcű, vidám fiata- um kórusa, bronzérmes a názium). A három gímnází­lok — mindenütt. Az Erkel- Ságvári gimnáziumé. Az Er- um pályázói összesen 10 diákünnepek utolsó estéjén kel Művelődési Központban bronzérmet is szereztek, csak velük lehetett találkozni rendezett versenyen a Tö- Az országos pályázatok kö­a kedves, romantikus gyulai mörkény gimnázium dr. Mi- ziil a zenetörténeti és irodal­mi pályamunkákért kapott aranyérmet, érmeket szintén Gyulán ad­Textilipari ták át. Irodalmi pályázaté­utcákon, a 600 éves végvár hálka György vezette ének­környékén, a parkokban. Iz- kara nyert galmas, eseménydús napok, ezüstérmet a a kemény munka után ezen Szakiskola, bronzérmet a Ti- val Vinter Zsuzsa, a Rad­az estén felszabadultan tán- sza -parti Gimnázium ének- nóti gimnázium tanulója coltak, sétáltak, beszélgettek kara. A hangszeres kamara- nyert aranyérmet. — együtt voltak. Aki figye- együttesek versenyén hét Vastapssal jutalmazta a lemmel kísérte, hogyan telik aranyérmet szereztek a Tö- szép szereplést a szerdai a három megyéből, Buda- mörkény gimnázium tanulói, gálaest közönsége. Az Erkel pestről és Szegedről verbu- (Vonósnégyes, Horti—Né- Művelődési Központban meg­válódott több mint 2 ezer meth—Nagy-trió, zongoratrió, tartott ünnepségen az ered­diák négy gyulai napja, meg- hegedű—zongora-szonátatrió, ményhirdetést követően a állapíthatja: erősen él ben- fúvósötös, vonószenekar, háromnapos versenyeken leg­nük a közösségi élet iránti koncert-fúvószenekar.) Az jobban szereplő diákok mu­vágy, jól érzik magukat egy- Erkel Ferenc-sakkemlékver- tatták be produkcióikat. Ezen más között, szeretnek együtt senyt a hódmezővásárhelyi az ünnepségen adták át meg­lenni. Erre jó alkalom volt Bethlen gimnázium nyerte, a diákünnep, és természete- . három mecve és a kél " sen lehetőség arra, hogy a / ,m meg?€' ®® a Kel pókra. Szegedről a Ságvári résztvevők megmutassák város középiskolaiból terme- és a Tisza-parti Gimnázium szorgalmukat, tehetségüket, szettudományi pályamunkák egy-egy tanulója, valamint a felkészültségüket, ügyességű- is érkeztek Gyulára. Avra- szentesi , Horváth Mihály ket. A tiz művészeti ágban mov Katalin, Mandula Kál- Gimnázium egy tanulója vesz lezajlott versenyeken bebi- mán, Németh Valéria, Rácz részt ezen a diákünnepen, zonyosodott: jó munkát vé- Tibor és Szeles Zoltán, a A nagysikerű bemutatók geztek a felkészítő tanárok és Radnóti gimnázium tanulói, után a várnál rendezték meg a diákok egyaránt, vala- aranyérmet nyertek. Pályáza- a diákbált. Ennek a vidám, mennyi siker megérdemelt, tával ezüstérmet nyert Bán közös szórakozásnak, a ver­Különösen érvényes ez a Zsuzsanna, Hegedűs Béla, senyek izgalmainak, a szegediekre, hiszen a 78 ki- Tóth Mária (Radnóti gitnná osztott aranyérem közül 31 hívásukat Budapest képvise­lői a centenáriumi diákna­rek örömének slke­emlékeivel szegedi középiskolába került, legtöbb első helyet az zium), Jantos Éva, Kovács gazdagabban vehettek búcsút Endre, Szűcs Miklós, Vozáry az idei Erkel-diákünnepek György (Ságvári gimnázium), résztvevői a vendéglátó gyu­valamint Császár József és laiaktóL utolsó versenynapon szerez- Halmos Éva (Tömörkény gtm­tek. A szolohangszeresek ve­S. E télkedőjén odaítélt 18 arany érem közül tízet hoztak el szegedi diákok: Németh Ro­zália, Kanizsai Nagy Adri­enne, Szabó Márta, Maróti Mihály, Fodor Gábor, Ba­logh József, Horti Viktória, Erdei Klára első helye a Tö­mörkény gimnázium zeneta­nárainak eredményes mun­káját, a tanulók felkészült­ségét jelzi. Aranyérmet ka­pott a Radnóti gimnázium tanulója, Veress Zsuzsanna, valamint Kéri József, a Vas­útforgalmi Technikum diák­ja is. Ezüstérmesek: Hajdú Márta, Kiss Ildikó, Filus István—Ottlakán György (Tömörkény gimnázium). Bronzérmet nyert Nagy Már­ta, Monostori István (Tömör­kény gimnázium), Lakatos Zoltán (Radnóti gimnázium), Horvai György (Ságvári gim­názium). A kamarakórusok közül aranyérmes a Tisza-parti Gimnázium, a Kiss Ferenc Erdészeti Szakiskola, vala­mint a Tömörkény gtmnázi­Avar temetőt tártak fel Endrődön a Sebes-Körös halászkunyhó maradványát, árvédelmi munkálatainál kü- csontkorcsolyát, hálónehezé­lönböző korokból származó sírokat bolygattak meg a földmunkagépek. A hitelesí­tő ásatást T. Juhász Irén ré­gész irányításával folytat­ták. s .ennek során többek között őskori agyagtárgya­kat, kora-avar temető gaz­dag leleteit. Árpád-kori falu ket, római kori kétélű kar­dot, vaslándzsát és egyéb ér­téket mentettek meg. A ko­csorhegyi hullámtérben egy 60x120 méternyi területen szarmata temetőt tártak fel. 57 sírt bontottak ki, s igen gazdag mellékletekre buk­kantak. A KISZ és a munkásfiatalok A KISZ Csongrád megyei Bizottsága tegnapi ülésén megtárgyalta a megye mun­kásifjúságának helyzetét. Az ülésen Szögi Béla, a KISZ KB tagja, a KISZ megyei bizottságának első titkára elnökölt, s ott volt Bánhidi Emil, a KISZ KB munka­társa is Oláh Miklós, a KISZ Csongrád megyei bizottsá­gának titkára tartott tájé­koztatót arról a felmérés­ről, melyet a Csongrád me­gyében élő munkásfiatalok körében végeztek. Elmondta, hogy a KISZ egyik legfonto­sabb feladata a munkásifjú­ság körében kifejtett tevé­kenység. A felmérés arra keresett választ, hogyan él, dolgozik és gondolkodik Csongrád megye fiatal mun­kásgenerációja, . s hogyan tölti be szerepét közöttük az ifjúsági szövetség. Az érté­kelés bizonyította, hogy a KISZ megfelelően teljesíti hivatását, betölti szerepét, és a munkásifjúság jó szer­szervező és nevelő munkája, a KISZ-oktatás, a különböző ifjúsági akciók. Az üzemi fiatalság egyre növekvő ér­deklődéssel vesz részt a kö­zös munkában, támogatja a párt politikáját. Az ifjúsági törvény új len­dületet adott a KISZ érdek­védelmi tevékenységének. E széles körű munka egyik különösen fontos pontja a pályakezdés és munkássá válás időszaka. A vizsgálat tapasztalatairól szólva — a kérdőíves felmérésen kívül 500 fiatallal személyesen is elbeszélgettek a vizsgálat ké­szítői. Oláh Miklós el­mondotta. hogy igen figye­lemre méltó és jelentős me­gyénkben az „átrétegződés". Még mindig sok fiatal érke­zik a mezőgazdaságból az üzemekbe. Egyre nagyobb számú fiatal szerez szak­munkás-bizonyítványt, de a továbbképzésben és a pálya­választás előkészítésében még sok a tenniyaló. Sokan kértek szót a beszá­vezője, nevelője. A tájékoz- moló feletti vitában. A bi­tató hangsúlyozta, hogy az zottsági ülés dr. Sebe János­üzemi KISZ-szervezetek cél- nak, a KISZ Csongrád me­ja: sokoldalú tevékenységgel gyei bizottsága titkárának meggyőzni a fiatalokat arról, előterjesztésére megtárgyalta hogy mindnyájunknak szemé- és elfogadta „a KISZ megyei lyes érdeke és kötelessége a bizottságának külügyi tevé­szocializmus teljes felépítése, kenysége" című beszámolót .Ezt a célt szolgálja a KISZ is,

Next

/
Thumbnails
Contents