Délmagyarország, 1973. április (63. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-14 / 87. szám
SZOMBAT, 1973. ÁPRILIS 14. Ma: nehéz mérkőzés I Munkaalkalmak előtt a SZEOL Bundzsák marad a csapatnál Javult Hegedűs Csaba állapota 4 A keddi igen súlyos autóbaleset következtében életveszélyesen megsérült Hegedűs Csaba olimpiai és világbajnok birkózó hogylétéről pénteken délelőtt dr. Varga Péter, az Országos Traumatológiai Intézet intenzív osztályának főorvosa jó hírt közölt. Elmondotta, hogy bár B kezelőorvosok még eléggé tartózkodóak Hegedűs Csaba egészségi állapotának megítélésében, de az biztos, hogy javulás állt be és több műtétre előreláthatólag nem lesz szükség. Kettős A választások miatt a labdarúgó NB I 22. fordulójának valamennyi mérkőzését ma, szombaton délután, illetve este játsszák a csapatok. A SZEOL Székesfehérvárott, a Videotonnal küzd majd a bajnoki pontokért, ősszel, Szegeden a kék-fehérek bizonyultak jobbnak, 2:l-re legyőzték a gyári együttest. Most a Videoton az esélyes. Már csak azért is, mert otthonukban ebben a bajnokságban még veretlenek. A SZEOL labdarúgói tegnap, pénteken délután keltek útra. Elutazásuk előtt Bundzsák Dezső edzőt a csapatMa: összeállításról, az esélyekről faggattuk. — összeállítást sajnos még nem tudok mondani — válaszolt. — A Gujdár, Nagy, Várhelyi III., Emődi, Mészár, Virágh, Pataky, Vörös, Magyar I., Antal, Vass, Berkes, Zámbori, Szeghalmi, Wenner alkotta keretből kerül ki a kezdő csapat. — Olyan mérkőzés vár ránk, ahol esélytelenek vagyunk — folytatta Bundzsák edző. — Véleményem szerint a Videoton az egyik legegységesebb, legjobb csapat. Nem véletlen, hogy a nagy csapatok — az FTC, a Vasas is — vereséggel távoztak Fehérvárról. Mindenesetre reménykedem, hogy a fiúk becsületesen küzdenek, és tisztes eredménnyel térhetünk haza. Mint ismeretes, Bundzsák Dezső szerződése június 30Ig szól. A napokban megegyezés jött létre a SZEOL SC vezetősége és Bundzsák Dezső között, hogy újabb egy évre — 1974. június 30ig — meghosszabbítják szerződését. Így a következő bajnoki évadban is a kiváló szakvezető irányítja a SZEOL NB l-es labdarúgóinak munkáját. Asztalitenisz VB: Döntők Vásárhelyen Páros remények Tegnap folytatódott Hódmezővásárhelyen a Szegedi Dózsa rendezésében az ökölvívó Szántó Kovács János emlékverseny. Tekintettel a sok indulóra, már délelőtt megkezdődtek a középdöntők. 16 serdülő és ifjúsági mérkőrr Az NB II. 20. fordulójában ma. szombaton délután kettős labdarúgó-mérkőzés lesz a Hunyadi téri Dózsa-pályán. Először a táblázat második helyén álló lila-fehérek lépnek pályára. Hajdúböszörmény csapata ellen. Ezt követően pedig az SZVSE fogadja a tavasszal még mindössze egy pontot vesztett Kiskunhalasi MEDOSZ-t. Mindkét egyesület által kibocsátott pályabelépők érvényesek. zés volt, az esélyesek győzelmével. Délután 400 néző előtt 21 pár lépett szorítóba. Ifjúsági papírsúlyban végeredmény is született. Dudus (EVIG) szoros mérkőzésen legyőzte Botost (Sz. Dózsa), és megszerezte súlycsoportjában a győzelmet. A serdülők mezőnyében két meglepő eredmény volt, Bozsogi (Sz. Dózsa) pehelysúlyban Némethtől (Tafabánya), Ludányi (Sz. Dózsa) nagyváltósúlyban Szabótól (Bp. Vasas) szenvedett vereséget. A felnőtt mezőnyben mindjárt az első mérkőzés jó küzdelmet hozott. Oltványi (Sz. Dózsa), két meneten keresztül jól tartotta magát Junghaussal (Vasas) szemben, véAranyjelvényesek gül a tudáskülönbség döntött. Kovács Lajos mindössze egy percet töltött a szorítóban, ellenfele, Domokos (Békés) feladta a kilátástalan küzdelmet. Váltósúlyban Tánc.zos (Sz. Dózsa) 2 éves kihagyás után győzelemmel mutatkozott be. Nyári (Békéscsaba) ellen. Az est legizgalmasabb mérkőzésén Hetzmann (Tatabánya) óriási küzdelem után verte pontozással Sugárt (Sz. Dózsa). Valamennyi súlycsoport a döntőkig jutott, ma 9 órától rendezik a finálét. A magyar csapatban Jónyer és Klampár csütörtök esti kiesése után érthetően nem volt rózsás a hangulat, Kis gyógyírként hatott azonban, hogy Kisházi Beatrix bravúros győzelmet aratott a kínai Yang Chun ellen. A női párosban (68 induló) sikeres volt a magyarok rajtja, mert valamennyien bejutottak a legjobb 16 közé: Magos Budnovával, Kisházi pedig Hammerslyvel, a Molnár—Lotaller kettős pedig nagy meglepetésre a legjobb kínai párost győzte le 3:1 arányban. Három magyar férfijátékos volt még péntek reggel versenyben; délre azonban már csak Börzsey maradt állva. Hideg zuhanyként érte a csapatot, hogy a vegyes párosban a Gergely—Lotaller kettős egy indonéz duótól kapott ki, és ezzel már a selejtező első fordulójában kiesett, a férfipárosban ugyancsak kellemetlen volt a Beleznay—Gergely kettős veresége egy francia páros ellen. Bemutatkozott a Jónyer— Klampár páros is, de egy játszmát ők is átengedtek ausztrál ellenfeleiknek. Á hétvégi műsor Korom József Egy évvel ezelőtt dr. Trényi Imre, a SZEOL dobóatlétáinak edzője beszélgetésre invitált. Föltétlen meg kell nézni két ifjú tanítványát, Korom József kalapács ve tót és Korom István diszkoszvetőt, mert „mindent tudnak". Hallatlan szorgalommal végzik a kiszabott munkát, nagyszerű érzékkel bánnak a kalapáccsal, diszkosszal. — Anyuék féltettek bennünket. Azt mondták, menjünk pingpongozni, az könyviyű sportág. Ott nem lehet megsérülni — nyilatkozták akkor a Korom-testvérek. A szülői szigor ellenére kitartottak eredeti sportáguk mellett. Hogy megérte-e? Most mindketten igennel feleltek. Eredményeik is őket igazolják. Korom József serdülő aranyjelvényes minősítést szerzett: 5 kilogrammos Korom István kalapáccsal 52,40 métert ért el, a nehezebb szerrel 45,28 a legjobbja, de edzéseken 47 méter felett is teljesít. István az idősebb. Ö is bizonyított: 48,54 méterrel ifjúsági aranyjelvényes. A versenyeken elért sikerek mellett boldogan említi: szülei is belenyugodtak. hogy mégis a nehezebb sportot választották. Versenyeiket ugyan még nem látták, de érdeklődnek sikereik felől. Eredmények tehát vannak, s az idén újabb célt kell elérniük. Az aranyjelvényes szintet felemelték, annak teljesítése az eddiginél sokkal több munkát igényel. Vajon sikerül-e helytállniok? Az edző szerint igen. s a versenyzők is hasonlóan vélekednek. Nehezebb lesz a dolguk. de az eddigi szorgalmuk a jobb eredmény garanciája lehet. Csongrád a döntőben Csütörtökön befejeződtek a csoportküzdelmek az országos ifjúsági labdarúgótornán. Csongrád megye válogatottja Budapest IV. ellen lépett pályára, és bár vereséget szenvedett, csoportjában így is az első helyet szerezte meg, es szombaton Vass megye válogatottjával az első helyért játszhat. Budapest IV.—Csongrád megye 2:0 (1:0). V.: Alberti. Csongrád: Merlei — Furák. Gyovai, Juhász, Fekete. Portörő, Szamosszegi, (Dávid), Kolozsvári (Nádasdi). Papp. Hudák, Gyuris. SZOMBAT Labdarúgás: NB I: Videoton—SZEOL, Székesfehérvár, 16, Petri (Maróti, Tapolczay). NB II Kelet: Sz. DózsaHajdúböszörményi Bocskai, Szeged, Dózsa-pálya, 14.15. Borsos. SZVSE—Kiskunhalasi MEDOSZ, Dózsa-pálya, 16., Egervári. NB III Délkelet: Kiskunfélegyházi Vasas—SZAK, Kiskunfélegyháza, ' 16.30., Wallfisch. Megyei I. osztály: Tápé— H. Porcelán, Tápé, 16, Csókási, Alsóváros—Sz. Kinizsi, Szabadság tér, 16, Zsarkó. Dorozsma—Makó, Dorozsma, 16, Kovács III. Mindszent—Sándorfalva, Mindszent, 16, Albert. Megyei II. osztály: Kistelek—Algyő, Kistelek, 16, Abramov. Fábiánsebestyén— HÖDTKÖT. Fábiánsebestyén, 16. Géczy. Szegedi Tanárképző—Kossuth SE. 16, Tóth III. Atlétika: Idénnyitó és válogató verseny, SZEOL-stadion, 15. Kézilabda: NB I B. Férfiak: Székesfehérvári MÁV Előre—Sz. Volán, Székesfehérvár, 16. NB II Közép. Férfiak: DÉLÉP SC—Magyar Kábel, Szeged, tarjántelepi iskola, 16. NB III Nőkr Szegedi TextilOrosháza, Szeged, Tolbuhin sgt. 16. NB III Férfiak: Dorozsma—Szolnoki Olajbányász, MEZÖGÉP-pálya, 15. SZEOL— Kondoros, Szeged, Madách u. 16. h. Megyei I. osztály. Nők: Dorozsma—Sz. Kender, Dorozsma, MEZÖGÉP-pálya, 16. Szegedi Tanárképző—Makó, Szeged, Kisstadion, 15. Szegedi Konzervgyár—H. Porcelán, Szeged, Moszkvai krt. 15. Megyei I. osztály. Férfiak: Sz. Kender—Volán II. Szeged, Kisstadion, 16. Makó— Vasútforgalmi Főiskola, Makó, 16. Kosárlabda: NB II Nők: Kelet: Egri Tanárképző—Szegedi Tanárképző, Eger, Kossuth u. 10. h. NB II Férfiak: Kelet: SZEOL—OSC Szeged, Rókusi Tornacsarnok, 15.20. MEAFC—Sz. Bostás, Miskolc, Sportcsarnok, 13. Ökölvívás. A Szántó Kovács Jánosemlékverseny döntői, Hódmezővásárhely. Béke Szálló, 9. h. Röplabda: NB I Nők: II. csoport: Almásfüzitő—Szegedi Spartacus, Almásfüzitő, Sport u. 14. h. Németh. NB II. Nők: Közép: Szegedi Kender—Gyomai TK, Szeged, Kisstadion, 15. Teke: NB I* Nők: SZAK—Kőbányai Porcelán, Szeged, SZAKpálya, 15.30. NB I Férfiak: DÉLÉP SC— Egri Spartacus, Szeged, Építők-pálya, 10. NB II Férfiak: Kelet: SZAK—Csepeli Papír, Szeged, SZAK-pálya, 13. Vízilabda: OB II: KSI—SZEOL Budapest. A SZŐTT Gazdasági Igazgatósága mosodába, mosodai gépkezelői munkakörbe íéríi munkaerőket (elvesz, azonnali belepéssel. Munkaidő: 6 h-tól 13 h-ig egy műszakban, jelentkezés: Szeged, Lenin krt. 107. Gondnoki csoportnál. Villamos berendezések karbantartásában és üzemvitelben gyakorlattal rendelkező villamosmérnököt vagy felsőfokú villamosipari technikust felvételre kérésünk villamos üzemvezetői munkakörbe. A jelentkezést „Iparvállalat DK. 517" jeligére a Sajtóházba kérjük leadni. Gyakorlott gépésztechnikust keresünk felvételre tmk-technikusi munkakörbe. A jelentkezést „Gyakorlott DK. 517" Jeligére a Sajtóházba. Több éves gyakorlattal rendelkező gyors-gépírót keresünk felvételre. Jelentkezést „Megbízható DK. 517" jeligére a Sajtóházba kérjük leadni. Az Aszfaltútépítő Vállalat szegedi építésvezetősége azonnali belépéssel felvesz 1 éjjeliőrt. Jelentkezés: Szeged, Dorozsmai úti telepen. Teleron: 12-031. Pályázatot hirdetünk árelemzői munkakörre. építésztechnikusi végzettséggel, legalább egyéves árelemzői gyakorlat szükséges. „Sürgős 115 047" jeligére a Hirdetőbe. Takarítónőt állandó munkára felvesz a Szegedi Állami Gazdaság. Jelentkezés és munkahely: Szeged, Fürj u. 51. A Szegedi Városgazdálkodási Vállalat szegedi munkahellyel felvesz autófényező, lakatos, autószerelő, hegesztő, elektroműszerész, fűtésszerelő szakmunkásokat, kéménybevizsgálót (építésztechnikusi képesítéssel), kéményseprő, sírgondozó, ravatalozó. úttisztító, takarítónőket, segédmunkasokat és férfi virágkihordót. Jelentkezés a vállalat telephelyén, Pacsirta u. 1. sz. alatt. Az Utasellátó Vállalat Bács— Csongrád megyei igazgatósága felvételre keres konyhai segédmunkásokat, nappali műszakra takarítónőket és műszaki ismerettel rendelkező nyugdíjast adminisztrátori munkakörbe, valamint í fő nyugdíjas festőt. Jelentkezés személyesen Szeged, Somogyi B. u. 11. A Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat pályázatot hirdet az 5/1972. (III. 10.) Bk. M. számú rendeletben foglaltak alapján a szegedi' Mignon Cukrászda üzletvezetői és üzletvezető helyettesi munkaköreinek betöltésére. Az egység szabadkasszás elszámolási rendszerben üzemel. A pályázat benyújtási határideje: 1973. április 21. A pályázatokat a vállalat személyzeti osztályára. Szeged, Honvéd tér 5/B szám alá kérjük küldeni, ahol az egységgel kapcsolatos részletes felvilágosítást lehet kapni. A Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat pályázatot hirdet az 5 1972 (III. 16.) Bk. M. számú rendeletben foglaltak alapján a szabadkasszás üzemelésű, szegedi Liget Étterem üzletvezető helyettesi teendőinek ellátására. A pályázat beadási határideje: 1973. április 21. Részletes felvilágosítást a vállalat személyzeti osztályán. Szeged. Honvéd tér 5/B alatt nyújtunk. A pálvázatokat ugyancsak a személyzeti osztály címére kérjük benyújtani. A Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat pályázatot hirdet az 5/1972. (III. 16.) Bk. M. számú rendelet alapján a szabadkaszszás rendszerben üzemelő, szegedi Mini Bisztró üzletv ezeíő helyettesi állásra. A pályázat beadási határideje: 1973. április 21. Részletes felvilágosítás a vállalat személyzeti osztályán, Szeged, Honvéd tér 5 B szám alatt kapható. A pályázatot ugyanerre a címre kérjük benyújtani. Szőreg és Újszeged vasútállomásokon a megüresedett váltókezelői beosztásba 18—40 éves férfi dolgozókat veszünk fel. Illetmény és juttatások a MAV. koll. szerz. szerint. Jelentkezni a fenti állomásokon 8—18 óráig lehet. Takarítónőket. beteghordozot, segédápolónői felvesz a Női Klinika. Jelentkezés reggel 8—12 óráig, Rácz Istvánné l'önövérnéi. 16 évet betöltött lányokat szövő betanulónak felvesz a PTM Angyalföldi Szövőgyára. A betanulási idő 8, illetve 12 hét. Ezen idő alatt napi egy forintért ebédet biztosítunk. Havi fizetés kb. 1200 Ft, a későbbiek folyamán jó kereseti lehetőség, a teljesítéstől függően 2500 Ft-tól. Lakást minimális térítés mellett adunk. Jelentkezés írásban a gyár munkaerő-gazdálkodásán, 1138 Budapest, Szekszárdi u. 19. Szegedi vállalat vegyésztechnikust keres kétműszakos üzemébe. A jelentkezés „Vegyésztechnikus DK. 531" jeligére a Sajtóházba. A Szegedi Tervező Vállalat legalább 10 éves kivitelezői és tervezői gyakorlattal rendelkező építész- vagy építőmérnököt keres felvételre létesítményi főmérnöki munkakör betöltésére. Felveszünk továbbá gyakorlott műszaki rajzolókat. Cím: Szeged, Klauzál tér 2. Nyugdíjas műszaki ügyintézőt felveszünk, „Tanácsi hivatal DK. 534" jeligére a Sajtóházba. A PNYV Szegedi Textilmüvek Gyára felvételre keres gépkocsivezetői jogosítvánnyal rendelkező munkavállalót kis-kertt traktorvezető munkakörbe. Jelentkezni lehet a Textilmüvek munkaügyi osztályán. A Csongrád megyei AUatforgalmi és Húsipari Vállalat felvételre keres gyors-gépírókat. Jelentkezés: Szalámigyár, személyzeti osztály, Szeged, Maros u. 21. A KFVIÉP I. sz. Építésvezetősége felvételre keres építőipari gyakorlattal rendelkező villanyszerelőt és könnyügepkezelöt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Szeged, Odesszai krt. 33.. Hódi főgépésznél. Hivatalsegedi munkakörbe férfi munkavállalót keres a FŰSZERT V. Dugonics u. 4. Takarítónőket felveszünk a MAV gépállomására. szegedi munkahellyel. Cím: MAV Gépállomás Szeged-Rókus pályaudvar. Fizetés megegyezés szerint, A Szegedi Postaigazgatóság rókusi anyagraktára felvételre keres férfi segédmunkásokat. Jelentkezés helye: Posta Anyagraktár, Szeged-Rókus. Szabadkasszás zöldség-gyümölcs boltunkba szakképzett, gyakorlattal rendelkező boltvezetőt, valamint eladókat felveszünk. Jelentkezés: MÉK Központ, Deák F. u. 22. Kisker. Aruforg. csoportnál. április 16-án 8 órától. A Pincegazdaság szőregi munkahelyre gyakorlattal rendelkező laboráns dolgozóitokét vesz fel. Jelentkezés: Szőreg, Palackozó Üzem. A Szegedi Felszabadulás Mgtsz motorszerelőket és lakatosokat vesz fel. Jelentkezni lehet: Szeged, Bérkert u. 119., Negyedes István, és Sándorfalvi út, „Rózsa-tanya", Bodrogi Ferenc vezetőnél. Ácsokat keresünk felvételre szegedi munkahelyekre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Szegedi Járási Építőipari Szövetkezet, Szőreg, Tolbuhin tér 12. Érettségizett, több évi irodai gvakorlattal rendelkező gyorsgépírót előadói munkakörbe felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. KIOSZ Csongrád megyei Titkárság, Szeged, Horváth M. u. 3. Élelmiszer szakos férfi kereskedősegédeket, kocsikísérőket és férfi segédmunkásokat felvesz a FUSZÉRT-fiók Szeged, Maros n. 29. Lovaskocsi-hajtókat keresünk felvételre. Fiatal munkaerőt gumiszerelőnek betanítunk. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: ÉPFU 2. üe. Szeged, Csongrádi sgt. 76. sz. A Kiskundorozsma és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet pályázatot hirdet közgazdasági egyetemi végzettséggel rendelkező áruforgalmi főosztályvezetői, képesítéssel rendelkező munkavédelmi előadói, készruhabolt vezetői, helyettesi és áruházi adminisztrátori munkakörök betöltésére. Jelentkezni lehet írásban, vagy szóban a szövetkezet központi irodájában, Kiskundorozsma, Petőfi u. 13. Az AIXJYÖI ÁFÉSZ megkezdte az éti csiga és kamilla, valamint egyéb gyógynövények felvásárlását Az átvételek naponta 6 órától 16 óráig, Szeged, Kálmány Lajos utca 21. sz. alatti felvásárlóhelyen. Átvételi ár: éti csigánál 8 Ft'kg, kamilláért 3—5 Ft-ot fizet kilónként. Az egyéb cikkek felvásárlási árai a telep felvásárlótábláján vannak közzétéve. Villanyszerelő munkára szabad kapacitással rendelkezünk, megrendeléseket rövid határidőre vállalunk. SZEGEDI JÁRÁSI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET. SZÖREG, TOLBUHIN TÉR 12.