Délmagyarország, 1973. április (63. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-12 / 85. szám
2 ' CSÜTÖRTÖK, 1973. ÁPRILIS 12. Tavaszi permetezések Szőlőkben, gyümölcsösökben napirenden vannak a tavaszi munkák, sőt a kártevők ellen már több helyen permeteztek. Csapadékos idő esetén számítani kell az almavarasodásra, mert az almafák fogékonyak erre a betegségre. A védekezés alapja a csapadékos napot követően az azonnali permetezés. Orthocid 0,2 százalékos, vagy Zineb 0,3 százalékos, vagy Delan 0,05 százalékos, vagy pedig Ditháne M—45 0,2 százalékos permetlével permetezzenek. Az őszibarackosokban már észlelték a növényvédő szakemberek a barackmoly áttelelő hernyóinak károsítását a fiatal hajtásokon. A nagy méretű pusztítást megelőzhetik a gyümölcsösökben rügyfakadás és piros bimbós állapot közötti permetezéssel. Nagyüzemekben Ultracid 40 WP 0,075—0,1 százalékos, vagy pedig Metasystox-i 0,2 százalékos permetlével permetezzenek, míg a szórványterületeken, kisüzemi őszibarackosokban megfelel a Lebaycid 50 EC 0,1 százalékos, vagy pedig a Ditrifon 0,2 százalékos permetlével való védekezés. Útlevéltortúrák Az Ugyvitelgépesítési Inté- Elmentem az útlevélért, s zet ezreket, sőt milliókat kér meglepődve láttam, hogy egy-egy intézménytől, gyár- semmi sem változott, sőt, tói, amiért munkamenetüket két hete még ketten intéztanulmányozva javaslatot ték a dolgokat, most egyetdolgoz ki számukra, a cél- lenegy próbálkozik a leheszerűbb munkaszervezésre, tétlennél. Mindenki számágazdaságosabb, takarékosabb ra érthetetlen, miért nem leügyintézésre. E sorok írója het a három munkafázist elingyen bocsátja az IBUSZ különíteni: más aidja a szegedi irodájának rendelke- nyomtatványokat (tíz mézesére szerény észrevételeit, sodperc), ugyanez a kész út-, melyeket többszörös ácsor- levelet (fél perc), s más foggása alapján szűrt le. lalkózzék a beadott kérelKét hete adtam be az út- mekkel. (5—10—15 perc.) levélkérelmem, s már akkor- Ezzel megszűnnék a sorbaális föltűnt, milyen ésszerűt- lás, a felek rövid percek len, hogy ugyanaz a dolgozó alatt elhagynák a helyiséget, foglalkozik az útlevélkérel- a kérelmet beadók pedig mek elfogadásával, az ada- magától értődő türelemmel tok ellenőrzésével, aki az várnának sorukra, hiszen űrlapokat és a kész útlevele- mindenki megértené, hogy a ket is kiadja. Ennek következtében aki egy perc alatt megkaphatná a nyomtatványt vagy útlevelét, órákig várni kényszerül, míg az hasonló ügyben járóknak egyaránt joguk van ügyük tüzetes, alapos megbeszélésére, tanáeskérésre. Egyébként félórás várako1. ! . l .'.,in időigényes és sok figyelmet zás után kitűnt, hogy útlekívánó adategyeztetések, föl- velem nincs kész, tehát hiáés fölülbélyegzések után sor- ba vártam, s pár nap múlra kerülhet. Ezért az ablak tán újból sorbaállhatok. Holelőtt összezsúfolódott, befül- ott azt hirdetik: az útlevél a ledt és kifulladt közönség beadástól számított két hét ideges, lökdösi egymást, haj- múlva kapható meg. Az bakap a sorrenden, vitába IBUSZ-nál, úgy látszik, nem száll az egyébként semmiben készültek föl az utazási sem hibás, csak a többfajta idényre. A maguk megszabmunkát nem győző dolgozó- ta határidő ugyanis elsösorval, s nem éppen épületes ban rájuk volna kőtelező. szócsaták fültanúi vagyunk. H. J. Kisebb költség - nagyobb biztonság Új javítási rend a Volánnál A napokban új műhelybe sze átlagosan 12 órát vesz 103 millió forintba kerfflt költözött a Volán 10-es szá- igénybe. Mivel a különféle volna a Volán több mint mú vállalat több autójavító folyamatokat specializálták ezer gépkocsijának rendszebrigádja. A költözés azonban — szigoríthatták a munka- res javítása, illetve felújítánem csupán ünnepélyes ak- és. technológiai fegyelmet —, sa — ha ezt más vállalatokszolgálatának Megváltozását nagymértékben javult a mi- £ S^Tz idt^zeí is jelentette: a több éves szemben 63 millió forintot biztató, gazdaságilag és A Volán az elmúlt évi gya- költenek majd erre a célra, technikailag megalapozott kí- korlati tapasztalatok alapján tehát mintegy 40 millió fosérlet után a Volán Tröszt egyrészt a gépkocsik állapo- rint megtakarításra számítahozzájárult ahhoz, hogy va- tának általános javulását nak. lamennyi vállalata közül ki- várja, ami a biztonságos A szervezési intézkedés zárólag Szegeden új, úgyne- közlekedés egyik előfeltéte- nemcsak a szegedi kollektívezett középjavításos mód- le. (Az autóbuszokat tekint- vát érinti, hanem a Volán szert vezessenek be a teher- ve ez már különösen nem- többi Csongrád megyei teleautók, autóbuszok karbantar- csak vállalati ügy, hanem pét is, ahonnan a központi tására. A változás azért je- az egész utazóközönséget műhelybe vonták az alkatlen tős, mert az egyedi javi- érinti!) A minőségjavulás részjavítás feladatait, a helytási módszerhez képest soro- mellett éppen a kedvező színen csupán az előre elzatgvártáshoz hasonló nagy- szervezési intézkedés hatá- lenőrzött és hibátlan alkatipari módszert foglal magá- sára szükségtelenné válnak részeket szerelik majd a hiba. a társvállalatoknál végzett básak helyére. Külön figyelAz új technológia megala- munkák, csupán az autóbu- met érdemel, hogy az átkölpozója és bevezetője Juhász szok karosszériáját javíttat- töztetés, az új műhelyek kiJ. Béla, a Volán műszaki ják továbbra ls a szegedi képzése „házilag" történt, és igazgatóhelyettese elmondta, Xl-es Autójavító Vállalat- nagyobb beruházási összegehogy a kísérletek 1965-ben nál. Az előzetes gazdasági ket nem igénveit. kezdődtek meg. Azóta szá- számítások szerint 1973-ban Matkó István Év végi részesedés után járó táppénz K. S. szegedi olvasónk 1972. Az év végi részesedés te- szerinti összes munkanapjaimárcius 8-tól augusztus 25-ig kintetében a táppénz alapja val, valamint az e napokkal táppénzes állományban \»>tt. a keresőképtelenség első egybeeső munkaszüneti naFelgyógyulása után a mun- napját magában foglaló nap- pókkal. Az osztószám 1972kát felvette, s azóía megsza- túri évre folyósított részese- ben ha a munkaidőt heti hat kítás nélkül dolgozik. Nem- jgjW^ A tavaly ta* nap ^ doIgozzák le 313, most, vagyis 1973-ban kifi- ha pedig a munkaidőt heti öt zetésre kerülő vagy már ki- nap alatt dolgozzák le, akfizetett részesedés a táppénz kor 269. Az egy napra eső alapja. Az egy napra eső részesedés 65, illetve 75 szárészesedést — ennek alap- zaléka a napi táppénz, ján az egy napra eső táp- Az 1973-ban kifizetendő év pénzt — a következőképpen végi részesedés után esedészámítják ki: kes táppénzt a részesedés Az év végi részesedés ösz- kifizetése után attól az üzeszegét elosztják a keresőkép- mi kifizetőhelytől lehet kértelenség első napját magába ni, ahol a dolgozó a táppénzt hat, akit e bérrész tekinte- fogialó naptári évnek a mun- is kapta, tében keresetveszteseg ert káltató munkaidő_beoSztasa Dr. V. M. rég fizette a vállalat az év végi részesedést. A kifizetésnél a betegsége időtartamái figyelmen kívül. hagyták, s igy csak csökkentett összegű részesedést kapott. Kérdezi: a táppénzes idejére kaphat-e részesedést vagy azt pótló táppénzt? Az év végi részesedés után a táppénz folyósításáról szóló rendelkezés kimondja, hogy az év végi részesedés utón táppénzt az a dolgozó kap* és keresőképtelensége egyhuzamban 30 napnál tovább tartott. Azt, hogy milyen időtartamú távollét esetén csökkentik a részesedést, a vállalat kollektív szerződése tartalmazza. Ha a dolgozó keresőképtelensége egyhuzamban 30 napnál tovább tart, az év végi részesedés után táppénzt attól a naptól fizetik, amelyik naptól a dolgozó részére a vállalat nem folyósítja az év végi részesedést Ha a dolgozó a keresőképtelenségének teljes tartamára megkapja az év végi részesedést, például árért, mert üzemi balesetet szenvedett, s emiatt a kollektív szerződés úgy intézkedik, hogy a részesedésből levonni nem lehet, akkor az év végi részesedés után táppénzre természetesen nem tarthat igényt Nem kaphat év végi részesedés után táppénzt az sem, akinek keresőképtelensége egyhuzamban 30 nap, vagy annál rövidebb időtartamú, vagy aki a munkaviszony megszűnését követően válik táppénzre jogosulttá, s végül akinek munkaviszonya a keresőképtelenség ideje alatt megszűnik. vagy olyan munkaviszonyba lep, amelyben év végi részesedés pem jár. mos tanulmányt készítettek a vállalat műszaki dolgozói, több tucatszor ellenőrizték az adatokat. Ebből kiderült, hogy a kettes szemlés, tehát a teljes felújitásos módszer nemcsak hosszú időt vesz igénybe, hanem nagyon drága is. Egyben forrása jó néhány kedvezőtlen jelenségnek: az alkatrészek gazdaságtalan felhasználásának, a bizonytalanságnak, a gyengébb minőségnek. A nemrég kipróbált és a hivatalosan ls érvényben levő új rend ezeket a kedvezőtlen hatásokat kiküszöböli. Lényegében a meglevő műhelyeket szervezték át, a követelményekhez igazították a munkafolyamatokat. Eddig például egy tehergépkocsit úgy javítottak ki, hogy azt a szerelők szétszedték, alkatrészét különkülön ellenőrizték, megjavították, majd ezután újra beépítették. Eközben kerestek esetleg új alkatrészeket, végezték a beállításokat: így nem ritkán egy-egy gépkocsi felújítása, kijavítása 2— 4 napot vett igénybe Természetesen személyzete addig hosszabb-rövidebb ideig kényszerpihenőn töltötte munkaidejét. Most, az új rendszerben, a gépkocsikhoz előre megszabott program szerint minden szükséges fődarabot, alkatrészt egységcsomagban előkészítenek. Eh hez alakítottak ki új műhelyeket; az elromlott gépkocsit nem egyedileg javítják, hanem a rossz alkatrészeket az egységcsomagban levő ellenőrzöttekkel pótolják. A Kutatók és ültetvénytervezők együttműködése A MÉM Termelésfejleszté- mutatásával. A kutatások sí Főosztályának támogatá- nem lehetnek sehol sem elsával a Kertészeti Kutató In- szigeteltek, öncélúak. Amelézet és az Ultetvénytervező lyik gazdaság az államtól seVállalat együttműködési gítséget kap. attól az állam szerződést kötött, melynek elvárja, hogy termelési takeretében a telepítések ter- pasztalatait a köz javára bovezését és szaktanácsadását csássa! Nem meggyőző olyan közösen végzik. Nagy jelen- érvelés, hogy néhány gaztőségűnek ígérkezik ez az daság tapasztalt, felsőfokú együttműködés, s indokolt, képesítésű mérnökkel kíhogy minden szőlővel, gyű- vánja a termelésfejlesztést mölcsössel rendelkező gazda- megoldani, ezért vonakodság vegye igénybe az Ültet- nak igénybe venni a MÉM vénytervező Vállalat szakta- által létrehozott szaktanácsnácsadási szolgáltatását. adói hálózat segítségét. Ezt Beruházási politikánk ls- a szolgáltatást a képzett meretében érthető, hogy csak szakemberek sem nélkülözalaposan előkészített, jól át- hetik. gondolt létesítményekre sza- A rekonstrukció gördülébad pénzt költeni, ezekre az keny megvalósítása cél jából állam támogatása a szakmai fontos a szoros kapcsolat a követelmények betartásától vállalat és a termelő gazdafügg. Korszerűsítésre váró ságok között, mivel a telegyümölcslerületeink felváltá- pítési igények szaporítósa csak zárt technológiai anyag-ellátása több éves előrendszerben művelhető gyü- készületet igényel. Körzemölcsfajokra vonatkozhat, tünk ültetvénykultúrájának ahol a teleoítéstől a szűre- feilesztéséhez csak olyan mitig és feldolgozásig minden nőségű és mennyiségű számunka géppel végezhető. porítóanyag előretermelése Ezt a színvonalat még indokolt ami a korszerű fajnem értük el minden evü- és fajtaaránvoknak. ugvanmölcsfaj esetében. További akkor a viláeniaci keresletkemény, kitartó munka fo- nek is megfelel, gépkocsijavítás így mindösz- ! lyik a kutatóintézet irány- Dr. Hajóssy Tibor Imre László: Rét év nyolc hónap Nem volt megállásom a nevelő apám előtt. Se- ha megérem. Hallod fiú? A szüleid meg olyanok, hogy nem volt jó neki, pedig, ha csak egy kicsit amilyenek. Azon te úgysem tudsz változtatni, ismer, tudhatja, hogy nem vagyok nagypofájú, azon hiába töröd magad. Szólj, miben van hiácsak hagyjanak békén. nyod? Csomagot azt majd küldünk. De arra vi— Ha nem ismernélek édes fiam, akkor most nem gyázz, nehogy valami hiba legyen a kréta körül, .lennék itt. De nem is azért jöttem, hogy erről mert akkor nem kaphatsz csomagot, megvonják faggassalak, elég neked most a magad baja. Ha- az Ilyesfajta kedvezményeket. Mert ez kedveznem, tudod-e, hogy beszéltem a bíróval? Olya- mény, érted? nokat mondott, hogy a fellebbezést még nem tár- Kapelláró nem válaszolt semmit, mert egy szét gyalták, de könnyen lehet, hogy új momentu- sem tudott volna szólni, félt, hogy a hangja elmokra derítenek fényt, s akkor, számíthatsz rá, akad. Most oldódott benne az elmúlt időszak hogy kevesebbel megúszod. minden feszültségcsomója, görcse, néha már azt — Nem akarok én megúszni semmit gondolta, hogy ezt az időszakot egész eddigi éle. — Ki vagy borulva, mi? Elhiszem fiam. A he- tére érti. Hallgatta az öreget, ki gondolta volna, lyedben én is így lennék. Dc azért nem kell el- amilyen morcos, morgó embernek ismerte meg, — Na. Ne itassuk az egereket fiú. Lesz ez még veszteni a fejünket. Még nem haltunk meg. Jóra aki egy hét alatt alig szól hozzá két szót, hogy sígy se — mondta Bereczki, valami hiába palástolt szeretettel a hangjában. — Ezt jól megcsináltad magadnak. Mi lesz a segédlevélből, a harminckét korsó sörből? Hát te nem gondoltál erre? Mi meg csuk várunk a munkán, ott van kétszázötven új lakás, három akkor épület, hogy a végét alig lehet belátni, erre hívnak az építés fordulhat minden. ilyen is tud lenni. Feleennyit sem beszéltek két Bereczkit hallgatva Kapelláró tisztulni érezte évig, mint most, tíz perc alatt a gondolatait, hetek óta először. Igen, igen. föl — Azt pedig elintéztük, hogy a tankönyveket kellene ébredni, tiszta tejjel körülnézni, hogyan megkaphasd. Tudod ugye... nem szabad elmais állunk? Mi veszett el, mi az, ami megmaradt? radni a matematikával. Nem kapod meg a se— A bíró járt odakinn, nálunk. Megkeresett, gédlevelet. ha az iskolában megbuksz. Na csak hogy azt mondja, nekem tudnom kell, milyen azért mondom. Persze, nem akarok én beleavatvezetőségre, Zoli bácsi, ne várja Kapellárot. Azt ember vagy, elvégre a kezem alatt dolgoztál, kőzni a dolgodba, csak úgy a magam feje után, hittem a villamos ütött el, szaladtam, ahogy a Ne félj semmit, elmondtam neki a kés-ügyet, ahogy el tudom gondolni... Azt felelte, tudja, de arra nincs tanú. És hogy — Vége a beszélőnek, azt igazán megfigyelhettem volna már. eleget éltem ahhoz, hogy a világban sok mindenre nem akad tanú. Fontos dolgokra. Nahát, mondom, itt arra sok tanú volt és van, hogy az a gyerek nem vétett senkinek. Dolgozott, rá lehetett bízni — Elhiszi, vagy nem szaki bácsi én csak ak- akármit, megcsinálta rendesen, többet ért. mint csúzóiil Bereczki Zoltán~W~föíemelté"nagy súkor ütöttem, amikor megláttam nála a kést. három másik, annak fát lehetett vágni a hátán. Iy0K kezét _ vigyázz magadra fiam Jól visel — Hátha csak ijesztgetni akart Hát csak azért mondom. Űgy bánjanak vele kedj fiam, ne halljunk rosszat felőled. — Köszönöm az ilyen ijesztgetest. Maguk nem odabenn. Mert annak az embernek nálunk hetudják azt, milyen életem volt nekem odahaza, lye van. Ha kiszabadul, várjuk. Én is várom, (Folytatjuk^ ] lábaim bírták. A legjobb inasom, nem mindegy az! Na aztán, amit odabenn hallottam. Agyonverted a mostohaapádat, bevittek, azt hittem ott vágódom hanyatt azonmód. Mi történt? Hogyan történhetett? Mit-mondjak a többieknek? Kapelláró röviden elmesélte a történteket — Csak egy perc még. — A beszélőnek vége. — Zoli bátyám, csak azt még. Valamelyik vasárnap jövök mondta bú-