Délmagyarország, 1973. április (63. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-11 / 84. szám
73 SZERDA, 1973. ÁPRILIS 11. Sietős buszvezetők Ezen a héten ismét érkezett két olyan levél olvasóinktól, melyben a közlekedésre panaszkodnak. Lázity Bogdán (Nagyszomnak sikerült is felszállnia, a házaspár előtt azonban becsukódott az ajtó. „Hiába integettünk, a hosszú várakozás ellenére gyalog kellett bati u. 5. sz.) március 22-én hazamennünk." POSTALÁDA Válaszol az illetékes Lapunkban Bútorok a rak- tes és Kádár János osztálytárban címmel foglalkoztunk vezető küldte el válaszát K. J.-né sincs megelégedve a buszközlekedéssel. A Lövölde útról induló 70-es buszt hiába várta több utassal együtt tegnap reggel fél kiazonban levélírónk lenckor az odesszai megállónem nyitotta ki az ban A busz vezetője ugyanis megtréfálta őket, mert 8 óra 20 perckor, tehát hivatalos indulási idő előtt 10 perccel elhagyta a megállót Az utasok tapasztalata szerint ez akkor fordul elő, ha új vezető ül a volánnál. beteg feleségével várt a 67-es buszra, melynek este 8 óra 40 perckor kellett indulnia a menetrend szerint. A busz fél kilenc előtt néhány perccel meg is érkezett, a vezető szerint, ajtót csak az indulást megelőző percben. Három utasa városban eladásra kerülő szerkesztőségünkbe: bebútorok raktározási és mutatási nehézségeivel. A cikkre Budapestről, a Bútorértékesítő Vállalat központjától kaptunk választ. „Vállalatunk szegedi lakGondatlanság Nem éppen hangulatos képet fest utcájáról Sz. M. (Ma„Cikkünk alapján vásárlónk jogos panaszát kivizsgáltuk. Megállapítottuk, hogy a 8-as számú boltunkban a sajnálatos, téves számolást egy elsőéves kereskedelmi berendezési áruházában a je- tanuló kislány követte el, aki lom u. 12.). A páratlan oldal lenlegi raktározási, valamint a szakmát igyekszik elsajátí- mentén húzódó árok szemét- • - - problémák tank Mivel a tanulók még * — szakképzetlenek a pult mögött, szóbeli, azaz elméleti oktatás ls folyik. Nagyon köszönjük vásárlónk figyelárubemutatási megszűntetése érdekében előzetes jövedelmezőségi vizsgálat alapján döntünk a műszaki áruk további forgalmazásáról. Az értékesítési mességét, hogy észrevette a téves számolást. Meg vaforgalom növelése érdekében egyre nagyobb volumenben kívánjuk Szegeden forgalomba hozni az új rendszerű, elemekként megvásárolható bútorokat. Ezen áruk készletét ugyanis rákospalotai raktárunkban, illetve közvetlen gyártóüzemeknél tároljuk, s csak a vásárlások, illetve megrendelések után kerülnek közvetlen leszállításra. (Univerzál, Skála, Ifjúsági, valamint Barbara bútorok.) Ezáltal a bolt raktározási problémája lényegesen javulni fog. További raktártér növelése előtt is új raktározási technológiát kívánunk bevezetni, mely szintén elősegíti a korszerűbb árubemutatási lehetőségeket." Március 21-i Postaládánk- berendezésekkel látják eí ban Kereskedelem címmel oláh Istvánné (Rózsa Feközöltük egyik olvasónk pa- renc sugárút 41.): Az AFESZ nászát A Szegedi Élelmiszer boltvezetője valóban helyteKiskereskedelmi Vállalattól ien módon viselkedett Csikós János igazgatóhelyet- idős emberrel. Amikor tengerré vált egyes gondatlan lakók jóvoltából. A szennyvíztől a döglött tyúkig mindent ide öntenek, dobnak, s ez nemcsak az utca képét rontja, hanem az egészséget is veszélyezteti. gyünk győződve, hogy ez és Olvasónk néhány szomszédaz ehhez hasonló újságclk- jávai nemrégiben hozzákezkek hozzájárulnak a fiatal- dett a sürgetővé váló „nagyság neveléséhez. A boltveze- takarításhoz", de pár nap eltőt utasítottuk, hogy a jő- teltével ismét visszaállt a vőben az ipari tanulók ellen- régi állapot. Olvasónk joggal őrzését jobban szervezze kéri az illetékeseket, hogy meg, és ilyen és ehhez ha- szigorú intézkedésekkel prósonló esetek ne forduljanak hálják megőrizni az utca elő." tisztaságát. Szerkesztői üzenetek Virág István (Tarján 322. ön által leírt jelenet lejátA.): Javaslatát továbbítjuk szódott, akkor kellett volna a városi tűzoltóparancsnok- véleményét a panaszkönyvbe ságra, ahol egyébként is ter- bejegyeznie, vezik, hogy a tartjáni épüle- Mészáros István (Dorozsteket komoly tűzbiztonsági ma, Balajthy u. 45.): Mint arról a vasárnapi számban megjelent hirdetmény is tájékoztatta, az állatvásártéren az ismét minden szombaton lesz az állatpiac. Bölcsőtől a koporsóig Végiglapozva a Petőfi-évforduló dicséretesen bő programját, úgy tűnik, a rendezvények, pályázatok, megemlélrézések többségén túl vagyuhk. Végighallgatva több iskola alkalomra készült, reprezentatív keretbe foglalt emlékműsorát, úgy tetszik, a dolgok lényegét még mindig nem látjuk eléggé tisztán. Tekintettel arra, hogy a közelgő gyulai Erkel Diákünnepek műsorainak jelentős részét is várhatóan a Petőfi munkásságát méltató összeállítások, irodalmi színpadok teszik majd ki, érdemes néhány tanulságot fontolóra venni. Az egyik ilyen tanulság a műsorok „alkalmazkodóképességének" hiánya, és ezzel összefüggésben a mennyiségi szemlélet túlbecsülése. Más egy iskolai ünnepség és egy kulturális szemle igénye. Igaz, jómagam most a járási általános iskolák úttörőinek, pajtásainak' közelmúltban felvonultatott műsorai láttán fogalmazok, a tapasztalatok általában is érvényesek lehetnek. A programok elhatározó irányelve a mennyiség volt: "szinte valamennyi „bölcsőtől a koporsóig" igyekezett fölmérni Petőfi életművének summáját, és persze kellő részletességgel tisztázni a költő születése és halála körüli százados polémiát. A széles ívben megrajzolt szándék aztán nem tudott mit kezdeni a tragikusan rövid élet dokumentumaival, ezen belül a legtermékenyebb évek művészi termésével sem, a műsorok kapkodóvá, szétesővé váltak, és egyéb tartalékok híján hamis érzelmi hatásokban kerestek feloldódást. (Az egyik ilyen összeállítás zümmögőkórusa andalítóan dúdolta a Távolból című vers ismert dallamát, miközben a szavaló kislány sírós hangon közölte: „Kis lak áll a nagy Duna mentében." S mire odaért, hogy „Könnyben úszik két szemem pillája", — valósággal zokogott.) A mennyiségi szemlélet gyermekbetegsége kísérteties együtthatója az évfordulós ünnepnapoknak. Természetes és jó persze, ha Petőfi születésének 150. évfordulójáról megemlékezik az ország, kisdiákoktól az egyetemistákig, kultúrházaktól a televízióig minden szinten, fórumon ünneplőbe öltözünk, s méltóképpen fölbecsüljük értékeinket Hanem amikor indokolatlanul gyakori önismétlésekbe bocsátkozunk, s motorikussá válik a helyes szándék, sablonokat másolunk és divatszerű megoldásokhoz igazodunk, az ünnep elveszti belső tartalmát, s óhatatlanul a külsősége válik jellemzővé, adminisztrációs szempontokra korlátozódik. Cseppben látszik a tenger, így vagyunk néha az évfordulókkal is... N. I. a gépgyártás automatizálása A Nemzetközi Információfeldolgozási Szövetség (IFIP) és a Nemzetközi Automatikai Szövetség (IFAC) szervezésében Prolamat '73 elnevezéssel háromnapos konferencia kezdődött kedden a Magyar Tudományos Akadémián. A tanácskozás témája: a számítógépek komplex alkalmazása a gépgyártásban, amely a gyártmánytervezés, gyártáselőkészítés és a gépvezérlés új, teljesen automatizált megoldásait teszi lehetővé. A konferencián 24 ország 300 szakembere vesz részt, s 60 előadást hallhat. A tanácskozást dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter nyitotta meg. Mint a miniszter bevezető előadásában elmondotta, szerszámgépiparunk termelt értékével a 15. helyen állt a világranglistán. Ahhoz, hogy előkelő helyünket megtartsuk, szükséges a legkorszerűbb gépeket gyártani. Népi ülnökök V wm mms csok új tagjainak megvalasztasara. E nagy jelentőségű, és az egész társadalmat megmozgató politikai demonstráció mellett egy másik — bár kétségtelenül kisebb jelentőségű — választásra is sor kerül a közeljövőben, a bírósági népi ülnökök megválasztására. Hazánk felszabadulását követően már felmerült annak a szükségessége, hogy a háborús bűnösökkel szembeni büntetőeljárásokban a nép képviselői is részt vegyenek. Ennek a célnak a megvalósítása érdekében megalakultak a Népbíróságok, amelyekben a szakbírók mellett az egyes politikai pártok képviselői is jelen voltak. 1949. november 1-én lépett hatályba „a népnek a büntető igazságszolgáltatásban való részvételéről" szóló törvénycikk. Ez volt Magyarország történetében az első olyan törvény, amely elrendelte, és ezáltal biztosította a dolgozók teljes jogú részvételét az igazságszolgáltatásban, bevezette az ítélkezésben az ülnökrendszert. E törvény általános indoklása többek között a következőket állapítja meg: „A demokrácia alapvető követelményei közé tartozik, hogy a nép közvetlenül vegyen részt az igazságszolgáltatásban és józan életfelfogásával, valamint természetes igazságérzetével kiegészítse a hivatásos bírói elem által képviselt jogászi szakképzettséget. Csak így biztosítható az a fontos érdek, amely megkívánja, hogy az igazságszolgáltatás sohase szakadjon el a helyes társadalmi ^felfogástól, hanem hűséges kifejezője legyen a nép meggyőződésének." Az 1949. augusztus 20-án hatályba lépett alkotmány ugyancsak leszögezte, hogy a bíróságok a dolgozó nép képviselőinek részvételével működnek: „a bíróságok hivatalos bírákból és népi ülnökökből alapított tanácsokban ítélkeznek". Ezt követően a büntetőeljárást, majd a polgári eljárást szabályozó törvények az egész ország területén mind a büntető, mind a polgári ügyek elsőfokú tárgyalásaira egy szakbíróból és két népi ülnökből álló tanácsok megalakítását rendelték el. Több mint 23 év telt el azóta, hogy a dolgozó nép képviselői először foglalták el helyüket a bírói emelvényen és a hivatásos bírákkal egyenlő jogokkal rendelkezve a „Népköztársaság Nevében" részt vesznek az ítéletek meghozatalában. Ez a 23 év bebizonyította, hogy az igazságszolgáltatásban szükség van a dolgozók aktív részvételére. A népi ülnökök biztosítják a kapcsolatot a bíróság, a hivatásos bírák és a dolgozó nép között A népi ülnökök jelenléte és aktív részvétele a bírósági tárgyalásokon fontos garanciája annak, hogy a bíróságok ne szakadjanak el a termelő munkától, és a termelő munkában részt vevő dolgozó embertől. A népi ülnökök a nehezebb megítélésű ügyek tárgyalásai során igen jelentős segítséget nyújtottak és nyújtanak nagy élettapasztalatukkal, szakmai ismereteikkel a szakbíróknak. Fontos feladatuk a népi ülnököknek, hogy a hivatásos bírák ismereteit hatékonyan kiegészítsék a munkájuk során szerzett sokrétű tapasztalataikkal, és ezáltal elősegítsék a dolgozó nép igazságérzetével is megegyező döntések meghozatalát. Ezeknek a fontos feladatoknak a bírósági népi ülnökök csak akkor tudnak eleget tenni, ha érdeklődnek a mindennapi élet, a munkahelyük problémái iránt, és aktívan részt vesznek ezeknek a megoldásában. Ezáltal nagy élettapasztalatra tesznek szert, és egyben dolgozótársaik elismerését és megbecsülését is elnyerik. Ezeknek a feladatoknak jól megfelelnek a Szegedi Járásbíróságon műkődő népi ülnökök, akik zömmel közvetlenül a termelésben dolgoznak, többségük munkás és dolgozó paraszt. A még hatékonyabb bírósági ülnöki működés érdekében szükséges az ülnököknek megismerniük a bíróságok szervezeti felépítésére, működésére, a polgári és a büntetőügyek intézésére vonatkozó legalapvetőbb szabályokat, valamint az Ítélkezés irányát a politikai, a gazdasági, a társadalmi változásoknak megfelelően meghatározó jogpolitikai irányelveket. A Szegedi Járásbíróságon működő népi ülnökök felismerték és megértették az ezekkel a feladatokkal kapcsolatos felelősségüket, és nagy számban jelentkeztek az Ülnök Akadémiára, ahol az előadásokat nagy szakmai tapasztalatokkal rendelkező elméleti és gyakorlati jogászok tartják. A népi ülnökök túlnyomó többsége az Ülnök Akadémiát el is végezte. Az elmúlt 23 év alatt az ülnökrendszer megerősödött, nőtt társadalmi és az igazságügyi apparátuson belüli megbecsülése is. A népi ülnökök személy szerint is sokat fejlődtek és ezáltal alkalmassá váltak arra, hogy a bírósági tanács elnökének feladatkörébe tartozó ügyekben önállóan eljárjanak. A Szegedi Járásbíróságon a magónvádas ügyekben a személyes meghallgatásokat már évek óta Apró Mihály, Rónai Lipót és Somoskövi István népi ülnö-/ kök egyedül tartják, és ezt a feladatukat is jól ellátják. Apró Mihály az ülnökbíráskodás bevezetése óta — jelenleg is — népi ülnpk a Szegedi Járásbíróságon. Az íilnökréndszer 20 éves fennállása alkalmából 1969-ben az Igazságügyi Minisztériumtol dicsérő oklevelet és pénzjutalmat kapott1 eredményes ülnöki munkájáért. A népi ülnökök jó munkáját elismerve az igazságügyi miniszter az országból több népi ülnököt — legutoljára 1973. április 4-e alkalmából két ülnököt — az Igazságügy Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesített. Az 1973. január 1-én életbe lépett polgári perrendtartás, valamint az országgyűlés által a közelmúltban elfogadott, és 1974. január 1-én életbe lépő büntetőeljárási törvény alapelvként a társasbíráskodást, az ülnökrendszert határozza meg. Ezek az új eljárási törvények azonban a legnagyobb feladatuknak az egyszerűsítést és a gyorsaságot tekintik. Ezeknek a feladatoknak a szellemében úgy rendelkeznek, hogy a népi ülnökök részvétele a legegyszerűbb, a könnyebb megítélésű ügyekben nem szükséges, mert ezekben az ügyekben az egyesbírói eljárás az egyszerűségi és a gyorsasági követelményeket jobban kielégíti. A nehezebb elbírálású ügyekben azonban a bíróságok változatlanul népi ülnökök közreműködésével ítélkeznek, és ez a tény társadalmi megbecsülésüket tovább növeli. A közeljövőben sorra kerülő ülnökválasztásra, tehát Szeged városban és járásban nem lesz már szükség az eddigi több mint 300 népi ülnök megválasztására. Feltétlenül arra kell azonban törekedni, hogy a dolgozók legjobbjai kerüljenek megválasztásra, akik megfelelően tudják képviselni dolgozótársaikat és a megnövekedett feladatok megoldásában való aktív részvételre is alkalmasait. DR. FEDOR ATTILA 4 zajártalom ellen Tizenhat ország 200 szak- székházában. Az optikai, emberének részvételével akusztikai és filmtechnikai négynapos akusztikai konfe- egyesület szervezte tanácskorencia kezdődött kedden a záSon többek között a zajTIT természettudományi stú- ártalom elleni védelemről dió budapesti, Bocskai úti hangzanak el előadások, küA Tisza—ÉL hasznosítása Üj fejezet kezdődik a Tisza—II. vízlépcső életében: megkezdődik a nagy vízügyi létesítmény hasznosítása. Szolnok megye érdekelt mezőgazdasági nagyüzemeinek, kutatóintézeteinek, mezőgazdasági vállalatainak KISZ-szervezetei szerződést írtak alá. Az okmány' kimondja, hogy minden üzem, vállalat, tudományos intézmény maximális erőfeszítéseket tesz a kitűzött üzemi feladatok megoldására, a víz fogadására és a tervezett üdülőkörzet kialakítására. A nyár elején tanulmányutat szerveznek a vízlépcsőhöz. lön témakör foglalkozik az épületakusztika kérdéseivel. A könnyűszerkezetes építés és más korszerű építési módok elterjedése megkívánja a lakóhazak tervezéseiéi a megfelelő hangszigetelést. A kutatásban hazánk élen jár. A korszerű lakótelepek kialakításánál figyelembe veveszik például az utcazajt is. A konferencián szerzett tapasztalatokat a szakemberek a további kutatómunkában kívánják hasznosítani. 4 Európai költőtalálkozó Kedden, tegnap Budapesten, az Akadémia várbeli dísztermében harmadszor találkoztak Magyarországon Európa költői. A tanácskozáson — amelynek külön jelentőséget ad Petőfi Sándor és Madách Imre születésének 150, Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évforodulója — 19 ország költői vesznek rését. Az elnökségben foglalt helyet dr. Simó Jenő művelődésügyi miniszterhelyettes és Illyés Gyula. Darvas József Kossuth-díjas író, a Magyar írók Szövetségének elnöke nyitotta meg a tanácskozást (MTI)