Délmagyarország, 1973. április (63. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-11 / 84. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DÉumm 61. évfolyam, 84. szám 1971. április 11., szerda Árat 80 fillér MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA Befejeződtek a magyar-japán tárgyalások Közös közlemény Péter János külügyminisz­ter kedden délután sajtóér­tekezletet tartott a Japán Üjságírók Szövetségének klubjában. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy látogatá­sára olyan időpontban került sor, amikor a nemzetközi helyzetre az enyhülés a jel­lemző, ami megkönnyíti a kapcsolatok fejlesztését, mind magyar—japán viszonylat­ban, mind általában a nem­zetközi politikában. Kérdé­sekre válaszolva elmondotta, kedvezően alakulnak a ma­gyar—japán kapcsolatok. A külügyminiszteri látoga­tás utolsó aktusaként Péter János kedden este vacsorát adott Ohira Maszajosi kül­ügyminiszter tiszteletére. A vacsorán többek között jelen volt Miki Takeo miniszter­elnök-helyettes. Kono Kenzo, a japán parlament felsőházá­nak elnöke, továbbá a Kül­ügyminisztérium, a Parla­ment és a jafcán gazdasági élet számos vezető személyi­sége. A magyar külügymi­niszter búcsú-pohárköszöntő­jében hangsúlyozta, azzal a kellemes érzéssel utazik el Japánból, hogy a magyar— japán kapcsolatok fejleszté­sének szinte korlátlanok a lehetőségei. Péter János, miután befe­jeződtek a magyar—japán tárgyalások, szerdán tovább­utazik Tokióból a Mongol Népköztársaságba. A magyar—japán közös közleményt a • 2. oldalon is­mertetjük. Az Osztrák Kommunista Párt küldöttsége hazánkban A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizóttsága meghívására Budapestre ér­kezett Ausztria Kommunis­ta Pártjának küldöttsége Er­win Scharfnak, a Politikai Bizottság tagjának, a Köz­ponti Bizottság titkárának vezetésével. A küldöttséget a Keleti pályaudvaron Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkára és Gyenes András, a Köz­ponti Ellenőrző Bizottság tagja, a Központi Bizottság külügyi osztályának vezetője fogadta. (MTI) Közel 7 ezer közérdekű bejelentés SZÉLVIHAR Károk a határban — Szomjas földek Választási előkészületek — vb ülése A megyei tanács Somogyi Kstrotyrv r elve-tere A Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén számos témával fog­lalkozott, többek között Ma­kó környezetvédelmével, ezen belül a levegő tisztaságának kérdésével, gazdálkodási kér­désekkel, a kedvezőtlen adottságok között dolgozó termelőszövetkezetek támo­gatásával. A végrehajtó bi­zottság meghallgatta és elfo­gadta dr. Bozó Sándor vb­titkár beszámolóját a ta­nácsválasztások előkészíté­séről és úgy határozott, hogy az új ' tanács alakuló ülését május 10-re hívja össze. A választások előkészítésé­ről szóló beszámoló számos érdekes adatot tartalmaz. Csongrád megyében összesen 1349 összeíróbiztos végezte a választók összeírását. A me­gyében 1732 községi és 424 városi választókerület van, összesen 2156. Számuk 249-cel kevesebb, mint két évvel eze­lőtt. A csökkenés oka az, hogy 4 nagyközségi és 8 köz­ségi tanács működése a vá­lasztás napjával megszűnik, Oktatási reformkísérletek az orvosegyetemeken Az orvosképzés reformjá­ról, az eddigi tapasztalatok­ról, s a további tervekről nyilatkozott dr. Lukáts Jenő, az Egészségügyi Minisztérium oktatási főosztályának veze­tője. — A magyar orvosképzés nemzetközi összehasonlítás­ban is jó, korszerű, magas színvonalú — mondta a töb­bi között. — Nem biztos azonban, hogy tíz év múlva is lépést tudunk tartani a nagy ismeretanyag-bővülés­sel, a tudományok rohamos fejlődésével. Ez indokolja a reformot, amit igen megfon­toltan akarunk végrehajtani. — A X. pártkongresszus ajánlásai alapján — figye­lembe véve az orvosegyete­mek javaslatait, a hazai és nemzetközi tapasztalatokat — kidolgoztuk az orvos-, fog­orvos-, gyógyszerészképzés tantervi irányelveit. A kép­zés korszerűsítését célzó irányelveket az egészségügyi miniszter két évvel ezelőtt adta ki, — Az irányelvek tág le­hetőséget nyújtanak az or­vostudományi egyetemeknek arra, hogy a tananyagot belátásuk sze­rint csoportosítsák, az ok­tatás módját, idejét és kö­rülményeit megváltoztas­sák. a vizsgarendszert előzetes jó­váhagyás után módosítsák — egyszóval továbbfejlesszék az orvosképzést. A reform­kísérlet alapvető gondolata, hogy például az egyes szer­vek, szervrendszerek tárgya­lásakor a témában érdekelt összes tárgyakat egyidejűleg és összehangoltan oktassák. A reformkísérlet ebben a tanévben Pécsett, Debrecenben és Szegeden kezdődött meg, de a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen is kialakultak különböző el­képzelések. Egyes tanszékek jnár kezdeményező lépéseket tettek az oktatás korszerűsí­tésére, hatékonyságának ja­vítására. (MTI) vagy területegyesítés vagy közös tanács alakítása miatt. Március 12. és 26. között rendezték meg országszerte a jelölő gyűléseket, amelye­ken a megyében összesen 100 ezer 750 választópolgár jelent meg, a választásra jo­gosultak közel 32 százaléka, szemben az 1971-es 29 szá­zalékos részvétellel. A megye 2156 választókerületéből 49­ben volt kettős jelölés, 31 körzetben pedig nem fogad­ták el a népfront jelöltjét. A jelölő gyűléseken nem­csak többen vettek részt, mint két esztendeje, a fel­szólalások száma is jóval több volt, mint 1971-ben. Az akkori 9800 felszólalással szemben most több mint 11 ezer hangzott el. Közülük 6793 volt a közérdekű beje­lentés, és ezek közül 4351 — mintegy 64 százalék •— a község-, illetve városfejlesz­tésre, a kereskedelmi háló­zatra, az áruellátásra, a szol­gáltatásokra, közlekedésre, egészségügyi ellátásra és a tanácsi ügyintézésre vonat­kozott. Valamennyi • közérde­kű bejelentést megvizsgálják a tanácsok. S hogy ez több­nyire eredményes, bizonyít­ják az 1971-es adatok. Az. akkor elhangzott 4762 közér­dekű bejelentés közül 4075­öt, vagyis 85,5 százalékát si­került megvalósítani, vagy 1975-ig megvalósulnak. A- böjti szelek szárítják a földeket. Porzik a határ. Vándorol a homok. Ez a ta­vasz igen-igen száraznak bi­zonyult- eddig, és az alföldi tájakon, különösen homokvi­dékeken mintegy 100 milli­méter csapadék hiányzik a talajból. A legtöbb nagyüze­mi gazdaságban felkészültek az öntözésre, és ahol arra lehetőség adódik, öntöznek is. Ha nem esik az eső, jó a mesterséges csapadék is. A szegedi járás termelő­szövetkezeteiben 17 helyén rendezkedtek be öntözésre, de az adottságok szerint nem mindenütt üzemelnek a berendezések. A talajadott­ságoktól függően más és más a rendeltetésük. A feketeföl­deken még nem hiányzik annyira az eső. Tiszaszige­teni a Búzakalász Termelő­szövetkezetben az elmúlt években mintegy 20 millió forintot költöttek korszerű, „vízhálózat" megépítésére, csatornáztak és nagy telje­sítményű berendezésekkel látták el a közös gazdaságot, úgyannyira, ha szükséges, az egész termelőszövetkezet te­rületének a felét tudják ön­tözni. Eddig még nem éltek ezzel a lehetőséggel. A ta­vaszi munkák rendben ha­ladnak, földben a borsó stb.. s a kukorica vetésére készü­lődnek. Várják, hogy felme­legedjen a talaj. Ha az idő­Delegációnk hazaérkezett A Magyar—ijzovjet Baráti vett Magyarország felszaba­Társáság küldöttsége, amely dúlása 28. évfordulójának Apró Antalnak, áz MSZMP . ^. a ', . . .. PB tagjanak. az országgyű- ™nepsegem a Szovjetunio­lés elnökének, az MSZBT el- ban- kedden hazaérkezett nőkének vezetésével részt Moszkvából. Vihar az ES-ös út mentén járás nem változik, 9—10 nap múlva kezdenek üze­melni a berendezések. » A deszki Maros Tsz-ben ősszel telepítettek száz hol­don lucernát. Ennek az ön­tözését kezdték meg tegnap. A közös gazdaság MA—200­as szivattyúval rendelkezik, és 16—18 szórófej található egy-egy szárnyon. Az öntö­zőberendezéssel naponta 15 —20 holdat locsolhatnak, a talaj vízigénye szerint. Bár eső nem ártana, mégis in­kább a legnagyobb gond és károkozó a szélvihar. Tegnap a szatymazi Béke Termelőszövetkezet tagjai is bemenekültek a határból a pusztító szélvihar elől. A határban 25—30 méterre nem lehetett ellátni, vitte, fújta a homokot a szél. Minden aprómagot kivert a földből, s a homokverés igen tetemes károkat okozott a közös gazdaságban. Itt is készülnek az öntözésre, négy kisebb teljesítményű berendezéssel, amit kizáróla­gosan a 170 holdas szántó­földi zöldségkertészet ellá­tására . vásároltak. Karfiolt, kelkáposztát, karalábét ter­mesztenek majd a gazdakö­zösségben, a területet meg­felelően előkészítették, szer­vestrágyázás. műtrágyázás: de a palántázással még vár­nak. s annyi már bizonyos, hogy mielőtt kiraknák a palántákat, alaposan megön­tözik a területet. A forráskúti Haladas Tsz­ben is tetemes a homokve­rés okozta károsodás. A ta­vaszi telepítésű lucernájuk nagyobb részét kiverte a szél, és nem lehet tudni, mennyi marad meg ebből a fontos takarmánynövényből. De a kertészetben is okozott kisebb károkat. Szerencsére, a fóliákat idejében „rögzí­tették' erősítették, így azo­kat nem pusztította a szél. A gazdaságban három öntö­zőberendezés üzemel, azok­ra a területekre juttatják a vizet, ahol már megtörtént a palántázás. Karalábét, pa­radicsomot, kelkáposztát 25 holdon raktak ki. Két ártézi , kútjuk vizét skórófejes esőz­tétő berendezéssel juttatják el az 'ültetvényekre. A' szo­kottnál több mesterséges csapadékot kapnak most a növények, hogy állják a szél ostromát. . Sanyargatja az őszibarac­kosokat, is a homokverés. A szatymazi tájkörzetben levő, körülbelül egymillióra be­csülhető fa most van teljes virágzásban. Szerencsére ki­tűnően teleltek a fák. és bőséges a virágzás. A szaty­mazi Finn—Magyar Barátság Termelőszövetkezetben a száraság elleni védekezésül a talajt többszörös hengere­zéssel tömörítették, hogy a laza földbe vetett aprómag­vakat ne ragadhassa magá­val a szél. A primőrkerté­szetekben helyenként a fó­.liákat megtépte, megrongálta a szokatlan tavaszi szélvi­har A nagy sebességű szél teg­nap Szegeden is hosszabb ideig vonult át, és az utcá­kon nagy porfelhőt kavart. Több épület tetőszerkezetét is megrongálta, fák ágait törte le. A szélvihar elsősor­ban a Szegedi Postaigazgató­ság, valamint a Délmagyar­országi Áramszolgáltató Vál­lalat vezetékeiben okozott károkat. Főként a Dunaújvá­ros—Kecskemét közötti 130 kilovoltos távvezeték mentén voltak helyenként áramki­maradások. A posta és az áramszolgáltató dolgozói az esti órákig a károk nagy ré­szét helyreállították 4 >

Next

/
Thumbnails
Contents