Délmagyarország, 1973. április (63. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-08 / 82. szám
VASÁRNAP, 1913. ÁPRILIS S. II Előkészítő telephelyeket létesít a Szegedi Konzervgyár Nyári kereseti lehetőség fiataloknak, háziasszonyoknak, nyugdíjasoknak Kötetlen munkaidő reggel 6-tól este 7 óráig Munkaalkalmak 4 A Szegedi Konzervgyár nagybetűs név Szeged, illetve Csongrád megye térképén. Nemcsak egyszerűen az élelmiszer-gazdaság nagyüzeme. Azon gyárak közé tartozik, amelyekre elmondhatjuk: az utóbbi években vált az élelmiszer-gazdaság fontos bázisává. Évenként több száz vagon gyümölcsöt és zöldségfélét dolgoz fel, konzervál. A szegedi központi gyár körül több telephelye működik, de szerte Csongrád megyében is az előkészítőtelepek egész láncolata sorakozik. Szám. szerint 26 ilyen telep segített tavaly a nagy mennyiségű nyersanyag feldolgozásában. A dolgozók átlagos állományi létszáma meghaladja az 1800-at, és évenként közel 700 millió forint termelési értéket állítanak elő. Ebből 520 millió forint értékű áru jut exportra, a többit a hazai kereskedelemben értékesítik. A népgazdaság állandóan többet kér a vállalattól, s a többtermelést a foglalkoztatottság szélesítésével, műszaki fejlesztéssel, jobb munkaszervezéssel igyekeznek megvalósítani. Az idei hogyanról kérdeztük Bátyi Zoltán, a vállalat üzemgazdasági osztályvezetőjét. Milyen új műszaki, fejlesztési, munkaszervezési intézkedésekkel készülnek az idei nagy konzervgyártási szezonra? — A konzervipar rekonstrukciója során a Szegedi Konzervgyárban is sor kerül a technika és a technológia színvonalának nagyarányú emelésére, a meglevő berendezések korszerűsítésére, de még nagyon sokáig a nyári nagy konzervgyártási szezon idején sok munkáskézre lesz szüksége az üzemnek. Ezért bővítettük az elmúlt években az előkészítőtelepek hálózatát Csongrád, illetve a környező megyékben. Nagyvolumenű termékekét igyekszünk a termőterület közeiébei) feldolgozni, a zöldborsócsépíést vontatható gépekkel végezzük. Sok helyen a cséplőgépeket a borsótáblák mellett állítjuk feL Nagyon fontosnak tartjuk ugyanis, hogy minél rövidebb idő teljék el a nyersanyagok betakarítása és a konzervgyártás között. A feldolgozás gyorsítása, gazdaságosabbá tétele érdekében gépesítettük az előkészítőműveletek egy részét, ezzel csökkentettük a számottevő kézi munkát, de az idén még mindig sok munkáskézre lfl6z szükség. Közismert, hogy nagy a munkaerő-kereslet Csongrád megyében és Szegeden. Honnan várják » munkásutánpótlást? — Kiszélesítettük a gyár és a termelő gazdaságok kapcsolatát. Az utóbbi években már mind több előkészített zöldséget és gyümölcsöt vettünk át tőlük. Erre számítunk az idén is, és arra a termelő munkára, amelyet az előkészítő telepeken végeztettünk, például a paprikacsumázást, -szeletelést, barack- és szilvafelezést, -magozást, hogy csak néhány tevékenységkört említsek. Ezeken a telephelyeken részmunkaidőben foglalkoztatjuk a dolgozókat. S az idén a vidéki előkészítő-telephelyek mintájára Szegeden, a város különböző negyedeiben létesítünk ilyen telephelyeket, ahol részmunkaidőben foglalkoztatjuk a háziasszonyokat, fiatalokat, nyugdíjasokat. Ezzel a foglalkoztatási módszerrel lehetőség nyílik újabb munkaerők bevonására? — Tapasztalataink bizonyítják, hogy a foglalkoztatottság ezzel a módszerrel bővíthető, például Szegeden a jelenleginél többen vállalnának úgynevezett nem teljes munkanapra, vagy hétre szóló, tehát részmunkaidejű foglalkoztatást. Ez a sajátos munkavállalási forma előnyösen egyesíti a lakosság különböző rétegeinek igényeit a konzervgyári és a népgazdasági érdekkel. Nem új forma ez, hiszen hazánkban több mint 30 ezer embert foglalkoztatnak részmunkaidőben, a bérből és fizetésből élők egy százalékát. Viszont más országokban, például a Német Demokratikus Köztársaságban ez az arány 7 százalék, az összes női foglalkoztatottak közel 17 százaléka részmunkaidőben dolgozik az NDK-ban. Magas az arány egyébként az USAban, Hollandiában és Angliában is. A mi vállalatunknál a nagy konzervgyártási szezon időszakában adódik olyan munka, amit a háziasszonyok, fiatalok, diákok, nyugdíjasok részmunkaidőben is végezhetnek. Napi néhány órát, vagy heti 2—3 napot dolgozhatnak. Sokan közülük nem tudnak, vagy nem akarnak napi nyolcórás munkát vállalni, s rövidebb időre viszont szívesen jelentkeznek. Ilyenek például a háziasszonyok, a háztartásban dolgozók, olyanok, akik gyermekeiket gondozzák, a háztartást látják eL S hányan vannak, akik a hét 2—3 napján nemcsak nyolc, hanem esetleg több órán át is tudnak dolgozni, más napokon viszont nem vállalhatnak N munkát. Most a Szegedi Konzervgyár ezek gondját is segíti megoldani, s egyben önmaga munkaerőgondját is könnyíti..., . Milyen kereseti lehetőségeket biztosít a háziaszonyoknak, fiataloknak? — A vidéki telephelyeink elmúlt évi tapasztalataiból, számszerű tényeiből mondhatom, hogy az ügyesebbjei, akik például ledolgozzák a nyolc órát, kétezer forintot is kereshetnek, sőt az őszibarack-felezésben néhányan például Mórahalmon, vagy más falvakban több mint háromezer forintot is kerestek. Mondanom sem kell, hogy nemcsak az ilyen szép kereset, hanem az 1500—1600 forint is, vagy aki csak néhány órát dolgozik, 1000—1200 forint is sokat segít a családok háztartásában. Az elmúlt évi tényekre, számokra hivatkozva szólt a keresetről. Konkrétan, mennyit fizetnek különböző műveletekért? — A konkrét számokból ki-ki önmaga megállapíthatja, hogy nem nehéz munkáról van szó, s ha igyekszik, számottevő keresethez jut. Például a zöldbab gépi hegyezéséért anyagmozgatással kilónként 16 fillért fizetünk, ugyanezért éjszakai műszakban 25 fillért. A zöldbab kézi hegyezéséért viszont 70 fillért. Az alma kézi felezése, belezése, hámozása kilónként 1 forint. Az őszibarack gépi magozása 9 fillér kilogrammonként. A gépen felezett őszibarack utánválogatása kilónként 14 fillér, viszont az őszibarack kézi magozása 50, a sárgabarack kézi magozása pedig 55 fillér kilónként. A tök kézi felezése, belezése, hámozása 30 fillér kilogrammonként. A cecei paprika felezése lecsóhoz, 40—50—60 fillér kilogrammonként, csumázása, felezése salátához 35 fillér, a pritaminpaprika izelése 40—60 fillér, a szilva magozása kézzel pedig 1 forint kilogrammonként. — Ha egy-egy dolgozó kihasználja a júliusi, augusztusi, szeptemberi konzervgyártási szezont, 7—8—9 ezer forintot is kereshet 3—3 és fél hónap alatt. Csak a háztartásban foglalkoztatottak és nyugdíjasok vállalhatnak munkát? — Már eljuttattuk vállalatunk felhívását a szegedi tanulófiatalokhoz, hogy vállaljanak június 15. és augusztus 31-e közötti időszakban munkát. A 16 év alattiak napi hat órában, a 16 év felettiek napi 8 órában, két műszakban dolgozhatnak. Őket főleg a gyümölcs-, illetve főzelék gyártásnál és a sterilizálásnál, csomagolásnál foglalkoztatjuk. Kereseti lehetőségük a hatórás munkaidő alatt teljesítménytől függően napi 35—45 forint. A nyolcórás munkaidőt tekintve pedig 50—60 forintot is kereshetnek. Más vállalatoknál, intézményeknél foglalkoztatott dolgozók vállalhatuak-c munkát ezeken a részmunkaidős clőkészitőtelepeken? — Természetesen mindenki kaphat munkát mellékfoglalkozásként, ha ehhez vállalata hozzájárul. Tehát bárki jelentkezhet munkára a Szegedi Konzervgyárnál, hiszen nem köteles előre megszabott ideig dolgozni, mert teljesítménytől függően kap fizetést. Például annyira kötetlen a munkaidő, hogy a háziasszonyok, ha napközben odahaza munkájuk van, nyugodtan eltávozhatnak a telephelyről, és később visszatérhetnek, folytathatják a munkát. Ez vonatkozik a más vállalatoknál, intézményeknél foglalkoztatott dolgozókra is. Érkezhetnek később, a délutáni órákban, vagy dolgozhatnak délelőtt is, hiszen a telephelyek, amelyeket később jelölünk ki, reggel 6tól este 7 óráig tartanak nyitva. Hol jelentkezhetnek az érdeklődők? — A Szeged! Konzervgyár felvételi irodájában, az irodaház földszintjének 18-as számú szobájában. Itt kell jelentkezni, és majd később kapnak értesítést a munkavállalók, hogy a lakásukhoz közel fekvő melyik telephelyen jelentkezzenek munkára. A Szegedi Konzervgyár évek óta arra törekszik, hogy a legteljesebb mértékben elégítse ki a fogyasztók, a hazai és a külföldi igényeket, szorosabbra fűzze kapcsolatát a kereskedelemmel, a termelő gazdaságokkal. Most ezzel az újabb foglalkoztatási módszerrel már nemcsak a falvakban, vidéki városokban, hanem Szegeden is újfajta munkakapcsolatot létesít a lakossággal. Nemcsak kereseti lehetőséget biztosít a háziasszonyoknak, fiataloknak, nyugdíjasoknak, hanem elegendő munkáskezet a nagy mennyiségű gyümölcs- és zöldségféle feldolgozásához, konzerválásához. « TDÖ—20-as toronydaru kezelőket azonnali belépéssel alkalmaz CSONGRÁD megyei munkahelyre a CSOMIÉF GÉPÉSZETI osztálya. Vásárhely, Tanácsköztársaság tér 59. DÉGAZ alkalmaz gvors- és gépírókat és kubikosokat. Jelentkezés: Puli u. 44. Felvételre kere.sílnk női munkavállalókat présgépi, illetve szerelési munkálatokhoz, valamint szers/ámbcállltó szakmunkást, kocsikísérőt és vagyonőrt. Jelentkezés: FÉMTEX Ipari Szövetkezet, Szeged, Kossuth L. sgt. 111. Budapesti Szeszipari Vállalat Budatoki Élesztő és Szeszgyára felvételre keres folyamatos üzemeibe: segédmunkásokat (férfi és nö), betanított munkásokat, lakatosokat, turblnagépészcket, clcktrikusokat forgógépes gyakorlattal, gáz- és olajkaz&nkezclöket. Munka- és védőruha-ellátás a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán: Budapest XXII. Budafok, Gyár u. 5—11. szám. Telefon: 281-140, 114 mellék. Szegedi, kiskundorozsmai, zákányszék!, mórahalmi építkezéseinkre keresünk kőműveseket és segédmunkásokat. Jelentkezés: CSOMIÉP Szeged, Dorozsmai út 38. sz. Hallcr Zoltán épltésvecntönéL Az Ultis Községi Tanács V. B. 1973. május l-l felvétellel Igazgatási csoportvezetői vagy igazgatási előadói munkakörbe megfelelő iskolai végzettséggel és gyakorlattal rendelkező dolgozót keres. GÉPlRŐNOT alkalmaz a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat Központja Szeged, Alsó Kikötő sor C. Jelentkezés: a vállalat termelési főosztályán. 16 évet betöltött lányokat szövő betanulónak felvesz a PTM Angyalföldi Szövőgyára. A betanulási Idő 8, illetve 12 hét. Ezen idő alatt napi egy forintért ebédet biztosltunk. Havi fizetés kb. 1200 Ft, a későbbiek folyamán jó kereseti lehetőség, a teljesítéstől függően 2500 Ft-tól. Lakást minimális térítés mellett adunk. Jelentkezés Írásban a gyár munkaerő-gazdálkodásán. 1138 Budapest, Szekszárdi u. 19. Gyakorlott gépírót a Csongrád megyei Művelődésügyi Módszertani Központ (Szeged, Deák F. u. 18.) felvesz. Gyakorlott gépírót keres a Statisztikai Igazgatóság. Jelentkezés: Szeged, Rákóczi tér. Megyctanács, 618-as szoba. Lángvágót és tehergépkocsi-vezetőt felvesz állandó munkára a Délmagyarországi MÉH Nyersanyaghasznosltó Vállalat, Szeged, Szt. István tér 12. sz. Szőreg és Vidéke ÁFÉSZ Igazgatósága pályázatot hirdet a Szöregen, május hónapban megnyíló ABC áruházhoz szakképzett és gyakorlattal rendelkező bolti eladói és pénztárosi állások betöltésére. Feltételek: az 5 1972. Bk. M. rendeletben előírtak szerint. Érdeklődni lehet: Szőregi ÁFÉSZ központi irodájában, áruforgalmi főosztályon. Szőreg, Petőfi u. 90. sz. Raktárvezetőt keresünk május l-l belépéssel. „Érettségizett férfi 21 589" jeligére a Sajtóilázba. Felveszünk építőipari gyakorlattal rendelkező belső ellenőrt, valamint érintésvédelmi műszeres mérésre képesített szakembert, szegedi munkahelyre. „Fizetés megegyezés szerint DK. 485" jeligére a sajtóházba. Tervező vállalat alkalmaz épü-. letgépész mérnököt tervező-, építésztechnikust, elektrotechnikust beosztott tervező, illetve szerkesztő beosztásba, valamint műszaki rajzolókat. Jelentkezés Tavasz DK. 488. jeligére" a Sajtóházba. PNYV Szegedi Textilművek Gyára felvételre keres az üzemi elsősegély helyre 3 műszakos munkakörbe ápolónőt. Jelentkezni Iebet a Textilművek munkaügyi osztályán. Közgazdasági technikumi érettségivel rendelkező női munkarőt terv-statisztikus) munkakörbe felvesz a Szegedi Elektromos Szövetkezet. Szeged, Kállay ö. u. 6. A Szőregi Altalános IskeM Igazgatósága iskolasegédet alkalmaz azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet 8 órától 16 óráig. Szőreg, Petőfi u. 22. Vegyipari végzettséggel rendelkező fii-kalkulátort keres ipari szövetkezet. Jelentkezéseket önéletrajzzal, és korábbi munkakör megjelöléssel. „Megbízható DK. 501" Jeligére kérjük á Sajtóházba. tlzcmszervczől gyakorlatul rendelkező vegyipari végzettségű szakembert keresünk osztályvezetői munkakör betöltésére. Jelentkezéseket önéletrajzzal „Sürgős TIK 498" Jeligére kérjük a szegedi Sajtóházba. Üzemi gyakorlatul rendelkező műanyag gyártásban jártas vegyipari végzettségű szakembert középlrányítói munkakörben keres középüzem. Részletes edoigi működést tartalmazó jelentkezéseket „Vegyipari végzettség DK. 499" jeligére kérjük a Sajtóliazba. Férfi segédmunkásokat felveszünk. Délröviköt szegedi lerakata, jelentkezni lehet: április 9-én, hétfőn, 7.30-túl. Lenin krt. 85. Udvarost munkakörbe szorgalmas férfi munkaerőt azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: UNIVERSAL Ipari Szövetkezet. Szeged, Bajai út 1. Gyakorlattal bíró és gépírást Ismerő adminisztrátort felveszünk azonnali belépéssel. Esetleg nyelvtudással rendelkezők előnyben. Szeged, 6701. Pf. 49. A VOLÁN 10. számú Vállalat rakodómunkásokat vesz fel. Jelentkezni a vállalat munkaügyi önálló osztályán. Szeged. Bakay N. u. 48. szám alatt lehet. Női segédmunkásokat és fiatalkorú lányokat 6 órás foglalkoztatással felveszünk. Aprilla 4. .Cipő- és Papucskészltő Szövetkezet, Szeged, Cserzy Mihály u. 30/B, Fiatat férfidolgozót adminisztratív munkakörbe felvesz a Társadalombiztosítási Igazgatóság. (Lenin krt. 97. L em. 1. sz.) Felvételre keresünk önállő szakácsot és konyhalányokat. Jelentkezni lehet a Városellátó Vállalat központi Irodájában, Deák F. u. 22. Nagyalföldi Kőolaj és Főidgáztermelő Vállalat felvételre keres kútjavltáshoz betanított munkára, valamint földmérő csoporthoz vldékt munkára flguráns munkakörbe férfi dolgozókat. Jelentkezés személyesen, Algyő központi ipartelep, munkaügy. Telefon: 15-784, 427. mellék. Pénztárosi, Illetve adminisitrativ munkakörbe közgazdasági technikumi, vagy gimnáziumi érettségivei rendelkező nőt felvesz az Alföldi Bútorgyár, Sze-. ged, Cserzy Mihály u. IL A HUNGÁRIA SZALLODA és ÉTTEREM VAIXALAT sürgősen keres felvételre szobalányokat, valamint éjszakai takarítót. A» éjszakai takarítót kisegítő munkavállalóként alkalmazzuk. J«a lentkezni lehet Royal munkaügyön. ' i A Szegedi Tejüzem azonnali belépéssel felvesz villanyszerelőt, festőt, forgalomirányítót é» rakodót. Jelentkezés: Budapesti út 6. szám alatt. ÁRAMSZÜNET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1973. április 9-én és 10-én Petőfitelepen, a Gábor Áron u., Vadas Márton u. közötti területen, valamint a Gábor Aron utcától a Gerle soron kisfeszültségű vezetéképítési munkák miatt 7—16 óráig áramszünet lesz Fogyasztóink szíves elnézését kérjük. DEMAsz Szeged Városi Kirendeltség. hirdetések 1 Választázi malacok, kétéves. drótsaórü fok terrier porkor kutya, vegyes trágva, fehér vasagyak, rózzatövek eladók. Bal fasor 61. ADÁSVÉTEL Választázi malacok, kétéves. drótsaórü fok terrier porkor kutya, vegyes trágva, fehér vasagyak, rózzatövek eladók. Bal fasor 61. Garanciális földgáZtüzhély eladó. Kigyo u. 5.. n. 3.. délután 6-tőL Slgmond. Választázi malacok, kétéves. drótsaórü fok terrier porkor kutya, vegyes trágva, fehér vasagyak, rózzatövek eladók. Bal fasor 61. Garanciális földgáZtüzhély eladó. Kigyo u. 5.. n. 3.. délután 6-tőL Slgmond. Svéd. nagykerekti mély gyermekkocsi lgénveanek eladó. Erd.: Dugonics u. 10. May. üdülőház a Sárga strandjával szemben, tágas területen eladó. Három helyiség, terasz; emeletraepitesi, parkéiért lehetőséggel. Kétharom családnak, vagy közületnek Íz alkalmaz. Erdzklddni: dr. dazdigh <13-535. 18-124). Svéd. nagykerekti mély gyermekkocsi lgénveanek eladó. Erd.: Dugonics u. 10. May. üdülőház a Sárga strandjával szemben, tágas területen eladó. Három helyiség, terasz; emeletraepitesi, parkéiért lehetőséggel. Kétharom családnak, vagy közületnek Íz alkalmaz. Erdzklddni: dr. dazdigh <13-535. 18-124). 1500-as Polski FIAT eladó. Erd. Bordány, orvozl rendeld. üdülőház a Sárga strandjával szemben, tágas területen eladó. Három helyiség, terasz; emeletraepitesi, parkéiért lehetőséggel. Kétharom családnak, vagy közületnek Íz alkalmaz. Erdzklddni: dr. dazdigh <13-535. 18-124). Wartburg CO-s gépkocal eladó. Bocskai u. l/A, Torna. A Nemzeti Színházból salak Ingyen elszállítható. Fzlújltott Fellcla kocsim sürgősen eladó. Mihálka György, Madach u. 17. Telefon: 13-830. Hunyhat, párnát veszek. Brtlsézeli krt. 29. Telelőn: 18-439. Tollíelvásárlő. Fzlújltott Fellcla kocsim sürgősen eladó. Mihálka György, Madach u. 17. Telefon: 13-830. Hunyhat, párnát veszek. Brtlsézeli krt. 29. Telelőn: 18-439. Tollíelvásárlő. Kozsa tövek, díszcserjék, fenyők, vírághagyinák; díjmentes árjegyzéket kérjen. Tóth József 1038. E"d"pest, Csillaghegy, posta. Szered, Ladvánazky u. h ez. alatt választázi malacok eladók. Kozsa tövek, díszcserjék, fenyők, vírághagyinák; díjmentes árjegyzéket kérjen. Tóth József 1038. E"d"pest, Csillaghegy, posta. 39 db választási malac eladó. Vajda u. «. Trágya eladó, 80—90 a naatymui u. M/A. Volea személygépkocsi kifogástalan állapot bau sürgősen eladó. Vásárhely, Lenin ut 35. Egy karambolos flOl-es Trnbánt gépkocsi eladó. Erd: szeged. Kölcsey u. 8. I. 3., délután IS óra után (Jubáss). Kitűnő allapotó FIAT 600-as eladó. Megtekinthető vasárnap délelőtt, Fecske u. 16/ Két ruhásszekrény. S agy. külön ls ás vályog eladö Tápé, Kossuth u. 66. Jökarban levő permetezőgépet vennék, ősz u. 43. Ajtó, ablak, deszka, tágla, faanyag, marosi homok eladó. Klzkundorozsma, Damjanich u. 16. 601 -es Trabant Combi •lado. Szeged, Hunyadi J. sgt. 41.. lszt. 4. Érdeklődni; munkanapokon 5 ora utan, munkasaüuetl napokon egész nap. OJ állapotú, műanyag kétajtős mágneses csukásé modem konyhaszekrény eladó. Burányi. Somogy! B. u. la. Kétpáreyeiá, csónak eladó. Erd.: a régi Eélte csOnaicháaban és & iá-Mi telefonon. Bontazbol kikerült nagyméretű tégla, faanyag, ajtók, ablakok eladók Tapé, Damjanich a. 17. INGATLAN Tolok, beépítésre alkalmas eladó. Újszeged, Kállai fasor 87. Erd : Szeged, Gutenberg u. 23/B, udvar 3. <4 után.) Hétvégi kiskertet yennek késspénsért. Iparos kiskertek, vagy Qyálarét előnyben. „Hétvégi kiskertek 24 951" jeligéié á Sájlébázbs, Magasfűldaslnten, többszobás ház 460 négyszögöl telekkel, baromfitenyésztésre alkalmas épületekkel, építhető telekrésszel eladó. Tabán ü. 37. Has eladö. Szentes, Rákóczi Ferenc u. 137. Négyszái n-öt gyümölcsöséért felesbe kiadó (víz van). Hattyastelep, Vaskapu u. 56. Haraszti. Háromszobás családi ház eladó, újszeged. Töltés U. 49. HÁZASSÁG technikus házasság céljából megismerkedne csinos leánnyal vagy elvált asszonnyal, lakás megoldható. „Tavasz — 114 847" Jeligére a Hirdetőbe. EGYÉB Egy hold őszibarackos pénzért kiadó. Kiss Antal, Eocoiaíi. 860. sz. Elhélywkcúne fiatal. független. gyakorlattal rendelkező iuranasiparl technikus Szegeden, vagy Csongrád megyében. Ajánlatokat: „Mielőbb 114 795" jeligén a szegedi HlrdotObo. Kétéves kisfiunk melle Időz nénit keresünk, lehetőleg a 100-as épületeknél. Tarján 115. A. II. 10. 1973. marcin. 39-én élvesztettem kék szeder lülbevalOm Klskundorezsman. Felszabadulás., Móra F. út közötti szakaszon, kérem a megtalálót jutalom elleneben a Famutszövo portán szíveskedjen leadni, övári Imréoá, órajayitis legolcsóbban, felelősséggel. Különleges órák vállalása. — Krelner, Mikszáth Kálmán utca, Építkezők, figyelem! KÖSSÖN ÁRUVÁSÁRLÁSI— ARUBIZTOSÍTASI SZERZŐDÉST a Kisteleki Altalános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet kisteleki vagy balástyai TÜZÉP-telepén. Az építkezéshez szükséges valamennyi építőanyagot megfelelő időben biztosítjuk. Keresse fel telepeinket: Cím: KISTELEK. RAKÖCZI Ef. 34. sz. Telefon: 11. Nyitvatartási idő: 6 órától 13 30 óráig. Cím: BALASTYA. Telefon: 15. TÜZÉP-TELEP. Nyitvatartasi idő: 6 órától 13.30 óráig. Mercedes 190/B személygépkocsi kitűnő állapotban eladó SZEGEDI ÁFÉSZ, 6701 Szeged, Szt. István tér 3. sz. 9 1 I