Délmagyarország, 1973. április (63. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-30 / 100. szám

HfiTFö, 1973. Április 30. A gyermek^ bútorokról 1 . •J^" •ÉljiS MfeÉÉÜiüe • iiV x ' • * ^ - J " -fü A* eddig elhanyagolt gyermekbútor- és gyermekszoba­berendezés végre központi témaként szerepel a magyar bútorgyáraknál. A bútorbeátokban azonban még ma is igen szegényes a választék. Aki ötletes, az egy kisebb méretű fiókos, polcos — mondjuk ..Alba Regiá' szekrényt, egy varia író­asztalt, s egy ágyneműtartós Szundi fekhelyet vásárol. Ez­zel tutajdonképpen az iskolába járó gyermeknek megte­remtette az otthoni kényelmét A gyermek kapott egy ön­álló nyugalmas „sarkot" a lakásban, ahol tanulhat és hol­mijait is elhelyezheti. Ahol azonban több gyermek van, s a lakás is több szobás, s egy teljes szobát kívánnak be­rendezni a gyermekek részére, mégpedig gyermekbútorok­kal, ott már nem ilyen egyszerű a dolog. A jelenleg rap­szodikus bútorellátás ezt a tervet befolyásolja. A bútor­boltok ugyanis ritkán rendelnek, de ritkán is kapnak megfelelő gyermekbútort. Miután a gyermekbútorok gyár­tásában kedvező fordulat következett be, remélhető, hogy ebben az évben az üzletekben is kedvezőbb lesz az áru­ellátás a tavalyinál. Néhány szót • várható és kereshető gyermekbútorokról. Az Iskolabútorgyár tervezte és készített el még a múlt évben 5 ezer darabot a „Bubu" néven forgalomba hozott gyermekszoba-berendezésből, amelyet méreteinél fogva 4— 15 éves korig ajánlanak a gyermekek részére. A három­részes, natúrszínű szekrények ruha, fehérnemű és játék befogadására alkalmasak. A szekrények közé irópolc sze­relhető tanulóasztalnak. Az ágyak emeletesek, habszivacs betéttel, két gyermeknek nagyon ideális, de három gyer­meknek is kényelmes fekhelyet nyújt. A szekrény ajtaja különben átbillenthető rajztáblává is. A gyermekek négy-, ötéves korban jelentkező szenvedélyes rajzolási készsé­güket megfelelő helyen gyakorolhatják;. A színes bútorprogram keretében mutatta be a Kanizsa Bútorgyár — a BNV-n és az Otthon '73 kiállításon is nagy sikerrel — „Kari" nevű gyermekszekrénysorát. Ez ki­csiknek, a 3—13 éwes korúaknak ideális. A szekrények magassága is alkalmazkodik hozzájuk, 1,20 méterig terjed. A szekrénysorban lehajtható írólap van, a fekhely beépí­tett fotelágy. A ruhák tárolására egy kétajtós szekrény, a játékok és egyéb holmik elhelyezésére 8 fiók szolgál (1. képünkön). A fehér felületű belső részek mellett a szí­nes — narancs, türkiz, barna, vagy zöld — ajtófelületek igen szépek, dekoratívak. A szekrénysorba beépített fotel­ágy és ülőke huzata harsány színű, nagy virágos. A „Kari"­nak a kiállításon aránylag olcsó ára miatt is nagy sikere volt. Még ebben az évben nagyobb szériát készít a gyár a derűs, hangulatos gyermekbútorokból, s amelyik bútor­üzlet rendelt belőle, folyamatos ellátásban részesül. K. W. MIPÜMHMIKOR? 1973. ÁPRILIS 39., HÉTFŐ — NÉVNAP: KATALIN NAPPAL: 16—21 FOK Várható időjárás hétíö estig: Változóan felhős idő, egy-két helyen zivatarral. Megélénkülő, helyenként meg-megerősödö dé­li. délnyugati, később nyugatira forduló szél. A nappali felme­legedés kissé gyengül, várható legmagasabb nappali hőmérsék­let hétfőn: 16—21 fok között. A Nap kel 4 óra 30 perckor, és nyugszik 18 őra 53 perekor. A Hold kel 2 óra 48 perckor, nyugszik 16 óra 14 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél vasárnap, plusz 173 cm (áradó). KILENCVEN EVE Május 4. este fél 7 órakor: született Jaroslav Hasek (1883— című antimilitarista regényét a Lohengrin. Petőfi-bérlet. 1923). a cseh Irodalom legkivá- világirodalom szatirikus remek­Május 5. délután 3 órakor: A lóbb szatirikusa, akinek Svejk müvei közt tartják számon, makrancos hölgy. II. Diák-bérlet 1973. MÁJUS 1., KEDD — A MUNKA ÜNNEPE A Nap kel 4 óra 29 perckor, és nyugszik 18 óra 55 perckor. A Hold kel 3 őra 13 perckor, és nyugszik 17 óra 34 perckor. HATVAN ÉVE halt meg Láng Adolf (1848—1913) építész, steinhardt Antal építész­szel közös alkotásai a historizáló stílust képviselték. Ök építették görögös, klasszicizáló stílusban a szegedi Somogyi-könyvtárat és Móra Ferenc Múzeumot magá­ban foglaló Közművelődési Pa­lotát (1896) is. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Ma délután 3 órakor: Ida re­génye. Bérletszünet. Ma este 7 órakor: Ida regé­nye. Ady-bérlet. Május 1. este fél 7 órakor: Lohengrin. Juhász Gy.-bérlet. Május 2. este 7 órakor: A makrancos hölgy. Somlay-bérlet. Május 3. este 7 órakor: Lam­meroori Lucia. Kodály-bérlet. Ida Május 5. este 7 órakor: regénye. Bérletszünet. Május 6. délután 3 érakor: Ida regénye. Bérletszünet. Május 6. este 7 órakor: Ida regénye. BérletszUnet. Május 7. este 8 órákor: A Pe­dagógiai Főiskola díszelőadása. Május 8. este 7 órakor: A Ro­mán Hadsereg ..Doina" művész­együttes vendégjátéka. Május 9. esté 7 órakor: A mak­rancos hölgy. Bérletszünet 1973. MÁJUS 2., SZERDA — NÉVNAP: ZSIGMOND A Nap kel 4 óra 27 perckor, és nyugszik 18 óra 56 perckor. A Hold kel 3 óra 42 perckor, és nyugszik 18 óra 56 perckor. helyiségében pedig elsősegély- költészet nagyjai. 20.42 Opera­nyújtó hely lesz. A Hunyadi Já- múzeum. 22.00 Hírek, időjárás, nos sugárút 2. szám alatt egész- 22.10 Sporthírek. 22.20 Tánczene Máiű«"'í«" pc.Tr' '7 "óra'wír • ja,, napos orvosi ügyeletet tartanak. Varsóból. 23.05 A hét zenemüve, íviajus este 7 orakor. Ida 23 35 Beethoven: c.m0ll szonáta. 24.00 Hírek, időjárás. 0.10—1.58 Melódiakoktél. Közben: 0.55—1.00 Hírek, idöjárásjelentés. regénye. Juhász Gy.-bérlet. Május 11. délelőtt fél 11 óra­kor: Angyal szállt le Babilonba. Nyugdíjas-bérlet. „,„,„„ „-.s „ „„ Május u. este fél 7 órakor: óratóTreggel T^nügT^asárnáp Lohengrin. Uray-bérlet. 13 órátői szerda reggel 6 óráig ALLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Május 5-lg hétköznap este 6 6.58 Petőfi Hallgatóink figyelmébe. Május 13. este 7 órakor: An- „íviseaélv és nehéz elles esetére 7 00 HSndel-müvek. 7.30 Mit hal­gyal szállít le Babilonba. Be- üavelette L ésmkerWet" Sző- lunl£? 8-06 A hét zeneműve. 8.36 mutató-bérlet. re^ Gyálarét Kiskundo'ozsma "Iska bácsi lemezesládája 9.06 13 díiuíá.n ..3 arakor: területén dr. Lampek Elek ál- Zenei anyanyelvünk. 9.16 A rá­t-H?8. T' Bérletszunet. latorvos. Lakása: Szeged. Mátyás dals?íphaza; Spppe: ^JS? Május 13. este 7 órakor: Jöa tér 25/A sz. Telefon: nincs. diákok. 10.25 Vasárnapi koktél regénye. Bérletszünet. Május 14. este 7 órakor: A makrancos hölgy. Bérletszünet. Május 15. este fél 7 órakor: Lohengrin. Ady-bérle*. MOZIK < Szabadság: ma kedden és'szer­dán: Látszólag ok nélkül (szí­nes m. b. francia, csak 16 éven felülleknek, fél 4, háromnegyed 6 ée 8 órakor). Vörös Csillag: ma, kedden és szerdán: Bolon­dos újoncok (színes francia, ne­gyed 4 órakor) Közöny (m. b. olasz—francia, csak 16 éven fe­lülieknek, fél 6 és háromnegyed II. kerület: Tápé, Algyő terüle­tén dr. Duba István állatorvos. hétfőn. 11.55 Nótacsokor, csár­dáscsokor. 12.43 Macskabolt. 13.45 Lakása': Újszeged. Odesszai krt! ««"*»- * ^"ésjelem^ 8. sz. Telefon: nincs. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. RÁDIÓ HÉTFŐ Kossuth 6.-00 Hírek. Lapszemle. Időjá­14.00 Táskarádió. 15.00 Zenekari muzsika. 16.00 Hírek, időjárás. 16.05 Gyerekek a színházban. 16.29 Emlékek útján. Zene, ka­baré, riport 90 percben. 18.00 Hírek, időjárás. 18.05 Rádiószín­ház: Hangok az űrben. 19.02 Mozart: Esz-dúr divertimento K. 563. 19.44 Jó estét, gyerekek! 20.00 Hírek, Időjárás. 20.10 Sport­hírek. 20.15 Világhírű előadómű­vészek Gershwin felvételeiből. 20.49 Közvetítés a Halászbástya nes francia—olasz kalandfilm) BÁBSZÍNHÁZ Ma délelőtt 11 órakor Mackó­bérletben: Ezüstfurulya. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) es­• • • A munka ünnepe tiszte- jele. 72. Egyetemi tantárgy. Hetére Juhász Gyula (1883— 73. Oxigén és jód vegyjele. 1937) „A munka" című ver- 75. Duna menti község. 77. séből idézünk: „Én őt di- Ennek kérdése a fogyás. 79. csérem csak, az élet any- Orosz férfinév. 81. Kiét ját", folytatás a vízszintes szomszéd betű kiejtve. 1„ és a függőleges 16. saá- FÜGGŐLEGES: X. Knoek mu sorokban. Cut. 2. Regényét Gárdonyi VÍZSZINTES: 13 Emel- írta me8- 3. A Kiskunhalom kedett hangú lírai költe- ir°i« (Lajos). A Egymást kö­mény. 14. Olvadt vulkáni veto betűk az abeceben. 5. kőzet 15. „Hass, gya- Vízinövény. 6. A fizika is­rapíts; s a haza fényre de- B*21"* professzora (József). 7. rül" (Kölcsey: Huszt). 16. A AU8 ,va?! A „Dóra jelen­Forsyte ... 18. Azonban. 19. £' cim.ű ^ szerzője. 9. Férfinév. 20. Kiejtett betű. Elhagyó. 10. Ken, kálium es 21. Japán pénz. 23. Hígítás nitrogén vegyjele. 11. Köze­része! 25. Mesealak. 26. Sza- f20 aszó1! 12. Az egyik sark. vak jelentését módosítja. 27. ,17- 22• Erdélyi fönjel­Igeképzó. 28. Budapesti pá- 26 lyaudvar. 32. Tulajdonuk, ^T'^28'S7á)ci monda­népiesen. 34. Tagadás! 36. 30 Szatirikus realista Elbeszélő. 38. Tragédiájáról Lancia (1668—1747). 3* Bessenyei György irt drá­BEKÜLDENDÖ: a vízszin- hes Sándor, Szeged, Eltelka sor 44., Kiss Zsuzsanna, Sze­ged, Bécsi krt. 37—39., Nagy Piroska, Szeged, Bihari u. 4/B, Rónyai Ágnes, Szeged, m 87., inát"*" Tári^vftAsii k'is- Majdnem vág! 35. M. E. 37. !»• Arzén vegyjele. 79. Szendrei Mihály, Szeged, ™ tó 41 IKSre 43 Nyolcvan éven felüliek. 40. Izomkotö- Görög betű. Kossuth Lajos sgt. 72/B, Ter Egymást' követő betűk az Tehénhang. 42. Okmányok. ábécében 44 Határhegység 45' Indiánok háziállata Dél- tes 1. és a függőleges 16. sza a SZU-ban 46 Drága bun- Amerikában. 47. Római 150. mú sorok megfejtése, da. 48. Mozi közepe! 50. 48' Már régen leszüretelt MEGFEJTÉSEK Egyenlő. 52. Baj. 54. A Nyu- s^őlevetó. .. in Hunga- - NYERTESEK ^ ­gati-Morava mellékfolyója 51- Talalja. 53. Európai Az Áprilisi capriccio című iszent István tér 5" Jugoszláviában. 57. Épület- nfp' 55' „ MáhJ6' két héttel ezelőtt megjelent A megfejtéseket csak pos­szint. 59. ... Roy, W. Scott párosa. 56. Sir. 58. Európa kersztrejtvényönk megfej- tai levelezőlapon fogadjuk regénye. 00. Vízen közieke- Iegnagyobb tava. 61. A tése: Rigó fuvoláz; rája tíz el; címünk: Délmagyaror­dik. 62. Figurák. 64. Rag, -re Szovjetunióban élő nép. 63. Zugból is felcsivog a csíz. szág szerkesztősége, 6740 párja. 65. Részben rámenős! Tévé sugározza. 67. Dunán- A megfejtők közül könyv- Szeged, Magyar Tanácsköz­66. Atmoszféra röv. 68. Ró- tllli A T vásárlási utalványt kap a társaság útja 10. szám. A be­mai 499. 69. „...válaszfás ™ varosunk. <u. A L,uaas szegedi Móra Ferenc köny- küldési határidő mindig a Magyarországon", Mikszáth Matyi főszerkesztője. 72. vesbqltban, ahol érte vásá- megjelenéstől számított hat regénye, 3L Gattwm négy- SEK& M. Ksttanesea. 7ö.D«* roftwfe Király Gizella, Bősz- nap. 8 órakor) Fáklya- matiné ""ma rásjelentés. 6.10-7.58 Kellemes éterem borozójaból Boross La­dételőtt fél lükor • Fehé? farka Ünnepet! Közben: 6.50-7.13 Mű- neP< zenekara játszik. 21.18 , , ;el ii-Kor. í ener tarka- j " , . fc A zene nem ismer határokat, sok (m. b. szmes NDK). Ma, ked- s°"smertetes. — Budapest es vi- m,.,„iv„ ,, m den és szerdán: NáJzéjszáka a **T^S^ékstSán^ U- -k SgSSffiSfttM 'Senés SSSfSMS? fi?8!: három- S^^^KlSSfárál- iátékokbó^ 24.00-0.10 Hírek, idő­negyed 5 és 7 órakor). Novem- jelentés. 7.26 Múzeumi híradó. Jarasjeientes. ber 7. Üjszeged: ma 5 és 7, hol- 7 28 Na6V családok. 7.58 Hallga- KEDD nap 7 órakor: Mr. Tibbs nyo- tóink figyelmébe. 8.00 Hírek. Kossuth moz (amerikai). Lapszemle. Idöjárásjelentés. 3.05 6:00 Hirek. Időjárás. «»—7,58 Dugonics Mozi /Kossuth I strt 0t kontinens hét napja. 8.20 A Kellemes Ünnepet! 6.50—7.13 Mü­53"" tedden 5 és 7 orrkor MaSyar Néphadsereg Művész- sorismertetés. - Budapest és a ólaira (14 éven felüheknek szí együttesének énekkara énekel, vidék kulturáUs programjából. ­Olajra (« even teiuiieknek, szí- 85() Irodalrat kávéház, a budai Az MRT közönségszolgálatának Korona cukrászdában. 10.00 Hí- tájékoztatója. — Körzeti időjá­rek. 10.03 Nem ház — színház, rásjelentés. 7.25 Múzeumi híradó. Kántor Zsuzsa rádiójátéka. 10.53 7.58 Haligatóink figyelmébe. 8.00 Reklám. 11.00 Lili bárónő. 11.22 Hirek, időjárás. 8.05 Sárközi Ist­ötven évvel Petőfi előtt. 11.32 ván—Raics István: Reng már a Ferencsik János vezényel. Köz- föld— kantáta. 8.20 Mackó — gi­—. __ ben: 12.00 Hírek. Lapszemle. Idő- tárral. 9.11 Fűvószene. 9.21 Má­té 10 órától reggel 7 óráig. Csak járásjelentés. 12.10 Edes anya- jusi üdvözlet. 9.36 Bemutatjuk a sürgős esetben. nyelvünk. 12.56 Egy korty ten- VTT új magyar dalait. 9.50 Hí­„„r «er. 13.06 Népdalcsokor. 13.30 Rá- rek. 9.5S Május van... 12.00 Hí­BAiibsrn ÜGYELET diólexikon. 14.00 Müvészlemezek. rek, időjárás. 12.10 Jó ebédhez Ma a balesetet szenvedett sze- 15W Hírek, időjárás. 15.08 Szín- szól a nóta. 13.00 Májusi köszön­mélyeket Szegden. a Közkórház házi magazin. 16.00 Petőfl-kalen- tő. 13.10 Fischer Annié két Mo­(Tólbuhin sgt. 57.), kedden a dárlum. 16.05 Slágerturmix. 16.38 zart-zongoraversenyt játszik 1412 n. sz. Sebészeti Klinika, szer- A Hét Rádióhallgatója. 16.58 Hall- Angyalföld — 1973. 14.42 Jan dán az I. sz. Sebészeti Klinika gatóink figyelmébe. 17.00 Hirek, Peerce énekel. 15 00 Hirek idő­(Pécsi u. 4.) veszi fel. Időjárás. 17.05 Mikrolánc. 17.35 járás. 15.08 A Stúdió 11 felvé­EGESTsFonrvr wni/rsi »r Liszt—Vavrinecz Béla feid.: XIX. teleiből. 15.25 Szerelem — 1946. EGESZSEGUGYI SZOLGALAT magyar rapszódia. 17.45 Ünnepi 16.05 Bemutatjuk új Melódia­köszöntő. Elmondja Nemeslaki lemezünket. 16.58 Hallgatóink íi­Etsősegélynyűjtő helyek az ün- Tivadar, a Szakszervezetek Or- gyeimébe. 17.00 Hírek időjárás nepségek alatt a Széchenyi té- szagos Tanácsának titkára. 18.00 17.05 Bemutatjuk új felvételein­ren, a tribünnél mentőautó és Kedves lemezeim. 18.58 Hallga- ket. 17.17 Tusa Erzsébet Liszt­orvosi ügyelet, egészségügylek a tóink figyelmébe. 19.00 Hírek, müveket zongorázik 17 30 özvegy téren. Újszegeden 11 órától időjárás. 19.10 Sporthírek. 19.15 Smelkó Pálné emlékére 18 00 A egészségügyiek járják a ligetet. Nótakedvelöknek. 19.52 Kiáltunk Fruska. 18.30 A Szabó' család az újszegedl pártalapszervezet emberebb világot. A szocialista 19.00 Hírek, időjárás. 19.10 Schu­bert: VIII. (befejezetlen) szim­íónia. 19.36 Az elmúlt hónap slá­gerei. 20.16 Egy csokor macera. 21.37 A Swingle együttes műso­rából. 22.00 Hírek, időjárás. 22.10 Sporthírek. 22.15 Lemezek közt válogatva. 22.50 Táncoljunk éj­félig. 24.00 Hírek, Időjárás. 0.10— 0.25 Reinitz Béla-dalok Ady Endre verseire. Petőfi £59 Hallgatóink figyelmébe. 7.00 Puccini operáiból. 8.00 Ver­bunkosok, népdalok. 8.48 Májusi dalok. 9.00 A Népszava első szer­kesztője. 9.30 Schubert- és Men­delssohn-művek. 10.40 Levelek a világirodalomból. 10.56 Paganini. 11.27 Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 12.56 Radlnka és a Nagy Hazug. 13.45 Időjérás­és vízállásjelentés. 14.00 Táncze­nei koktél. 14.50 Edes anyanyel­vünk. 15.00 Bartók-müvek. 15.49 Pásztorok unokája. 16.00 Hirek, időjárás. 16.95 A 66-os szám. 16.25 Jereván a harmadik évezredben. 16.55 Közvetítés a Bp. Honvéd­Vasas labdarúgó MNK döntő mérkőzésről. Közben: 17.50 Hi­rek, időjárás. 18.45 Madrigálok. 19.10 Népszerű filmdalok. 19.21 Rádiószínház. Himnusz az érte­lemhez. 19.50 Jó estét, gyerekek! 20.00 Hírek, Időjárás. 20.10 Az Állami Népi Együttes műsorából. 20.52 Csajkovszkij: A Pikk dáma. Háromfelvonásos opera. Közben: 23.00 Hírek, Időjárás. 24.00—0.10 Hírek, időjárásjelentés. SZERDA Kossuth 4.25—7.59 Jó reggelt! A Kossuth Rádió reggeli zenés műsora! 8.00 Hirek, időjárás. 8.05 Műsorismer­tetés. 8.13 Budapest és vidék kulturális programjából. 8.20 Kedvelt régi melódiák. 8.54 Prenn Ferenc hányatott élete. 9.14 Beszélgessünk zenéről. 9.34 Irodalmi évfordulónaptár. 10.00 Hírek, időjárás. 10.05 Nyitnikék. Anyák napja. 10.40 Szimfonikus zene. 11.30 A Szabó család. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 Tánczenei koktél. 13.20 Kozák Gábor József népi zenkeara játszik. Kovács Józsefné népdalokat énekel. 13.50 Válaszolunk hallgatóinknak. 14.05 Talákoztam Margaret Tynes-szal 1430 Nőkről nőknek. Asszony­Női név becézve. 33. 00 színe — a keringöben. ke, Felszabadulás sors, anyasors — tanyán. 15.00 Hirek, idöjárásjelentés. 15.10 Har­san a kürtszó. 15.47 Bemutatjuk uj felvételeinket. 15.59 Hallgató­ink figyelmébe. 16.00 A világgaz­daság hírei. 16.05 Egy város két helyen. 16.25 Két diu. 16.43 Lend­vay Kamilló fúvósműveiből. 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 Külpoliti­kái figyelő. 17.20 Holnap közve­títjük. 17.41 Munkás-stúdió. 17.56 Bemutatjuk új felvételeinket. 18.07 A világirodalom remekei, Aeneis. 18.58 Hallgatóink figyel­mébe. 19.00 Esti krónika. 19.25 Híres zenekarok albuma. 20.04 Nótaest. 20.49 Hirek. 20.52 Adott­ságok, lehetőségek. 21.22 Lemez­album. 22.00 Hirek, időjárás. Kb. 22.15 Sporthírek. 22.20^ A HVDSZ Szilágyi Erzsébet női kamara­kórusa Bartók-műveket énekel. 22.30 Kérdőjelek. Élet érzés nél­kül. 23.00 Zenekari muzsika. 24.00 Hírek. Idöjárásjelentés. 0.10—0.25 Al Martlno olasz dalokat énekel. Petőfi 4.25—7.59 Jó reggelt! A Petőfi Rádió reggeli zenés műsora! 8.00 Hírek, időjárás. 8.05 Massenet operáiból. 9.00 Hírek. 9.03 Ihász Gábor és S. Nagy István tánc­dalaiból. 9.20 Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik. 10.00 A zene hullámhosszán. Közben: 10.30 Felhívjuk figyelmüket. 11.00 Hirek. időjárásjelentés. 11.55 Néhány perc zene. 12.00 Zeneka­ri muzsika. Közben: 12.40 Há­zunk tája. 13.00 Hírek, időjárás­jelentés. 13.40 Orvosi tanácsok. 13.45 Időjárás- és vízállásjelen­tés. 14.00 Mindenféle — kettőtől ötig. 17.00 Reklám. 17.03 ötórai tea. 18.00 Hírek, idöjárásjelen­tés. 18.05 Külpolitikai figyelő. 18.20 Kapcsoljuk a b-os stúdiót. A Magyar Rádió zongoraestje. Közben: Kb.: 19.20 Jó estét, gyerekek. 19.40 Kis magyar nép­rajz. Kb.: 20.15 Esti krónika II. KB.: 20.40 Üj könyvek. Kb.: 20.43 Hangversenynaptár. Kb.: 20.58 Húszas stúdió. Három év ott­hon. Kb.: 21.57 Népdalok. 22.30 Szabó Lörincz és a zene. 23.00 Hirek. időjárás. 23.15 Egy éj Velencében. 24.00—0.M Hírek, időjárás. Ó TÉVE HÉTFŐ Budapest 8i35 Felsőfokú matematika. 9.10 Német nyelvtanfolyam. 9.35 Fran­cia nyelvtanfolyam haladóknak. 10.00 Tévé-ovi. 10.1S) Csak gyere­keknek — kisfilmek. 14.30 Peda­gógusok fóruma: Fegyelem az iskolában. 15.10 Allatokról bizal­masan: Angol filmsorozat. 6. rész: Így él a jégmadár. 15.35 A halász fia. Lengyel filmsorozat. 4. rész: Hadjárat a haza védel­mében. 16.35 Delta. 17.00 Műso­rainkat ajánljuk! 17.25 Nyírség fia — Váci Mihály. 17.45 Büvé­szettörténet. Rodolfo mester bű­vészmüsor-sorozata. 18,00 A mun­kásdalgyüjtő-mozgalom. 1. A munkásdal Észak-Magyarorszá­gon. 18.45 Ünnepi köszöntő. El­mondja Nemeslaki Tivadar, a SZOT titkára. 19.00 A Hét. . . 20.00 Hirek. 20.05 Felszabadítás. Magyarul beszélő szovjet film. 5. rész: Az utolsó roham. 21.20 Szü­letésnapi beszélgetés Honnthy Hannával. 22.25 Hírek. Belgrád 15.15 Magyar nyelvű tw-napló. 16.30 Tv-óvoda. 17.00 A nézők és a tv. 17.30 Kosárlabda: Jugoszlá­via—1Tv-csapata. 19.15 Üdvözlet az ünnepnek. 20.30 szervusztok, fia­talok. 21.10 Miroslav Krleza: Lé­da. Dráma. 23.35 Kultúra és társadalom. KEDD Budapest 8.58 Májusi seregszemle. Köz­vetítés Moszkvából felvételről. 9.55 Itt van május elseje! (Mindkettő színes.) 15.38 A dal előtt nincs határ. Az NDK Te­levízió filmje. 16.05 Magyar tudó­sok: Dr. Radó Sándor. (Isps.) 16.55 Budapesti Honvéd—Vasas, Labdarúgó Magyar Népköztársa­sági Kupa döntő közvetítése a Népstadionból. 18.50 A csörte. (Román rövidfilm.) 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-hlradő. 20.00 Má­jusi a. Májusi játékok közvetí­tése. 22.00 Tv-hlradó — 2. kiadás. Amennyiben a mérkőzésen to­vábbításra kerül sor, úgy a műsor: 19.30 Egy város varázsa. Magyar kisfilm. 19.45 Esti mese. 20.00 Tv­hlradó. 20.30 Májusfa. Kb. 22.30 Tv-híradó — 2. kiadás. 22.40 Má­jusfa. A műsor folytatása. Belgrád 10.15 Térzene. 10.45 Rajzfilmek. 11.30 Versmondás. 12.00 Hang­verseny. 14.00 Kosovo munkásai. 14.30 Magyar nyelvű tv-napló, 15.00 Távcső. 15.20 Népzenei mű­sor. 15.30 A Sierra Madre kin­cse — játékfilm. 18.15 Kosárlab­da : Jugoszlávia—Kuba. 20.30 Stop. 21.40 A Forsyte Saga. 22.50 Zágrábi szólisták hangversenye. SZERDA Budapest 8.05 Magyar irodalom. (Alt. isk. 7. oszt.) 9.00 Kémia. (Közép­isk. I. oszt.) 9.35 Delta. (Ism.) 10.00 Hosszú forró nyár. Magya­rul beszélő amerikai filmsorozat. 6. rész: Nincs búvóhely, (ism.) 10.50 Tv-mintabolt.. . (Ism.) 13.10 Magyar Irodalom. (Ism.) 17.00 Bulgária—Portugália. Labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzés közvetítése Szófiából. 18.45 Hí­rek. 18.50 Sanzonról — sanzonra. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-hlradó. 20.00 Gyárfás Miklós: Majompa­rádé. Vígjáték. 20.55 Kék fény .. . 21.55 A festészet kalandja. A lá­tás iskolája. 8. rész: Mozgás, ritmus, Idő. 22.30 Tv-hiradó — 2. kiadás. Belgrád 10.IS Katonazene. 11.00 Fellép a Lado-együttes. 11.30 Doktor Doolittle. 12.00 Közvetítés az Út­törők Házából. 14.25 Magyar nyelvű tv-napló. 15.25 Gyermek­film. 16.35 Pohárköszöntő m:'­jushoz. 17.15 Kamerával a világ körül. 17.45 Szórakoztató zené. 18.15 Kosárlabda: Jugoszlávia­Szovjetunió. 20.30 Létszámon fe­letti — jugoszláv játékfilm, 22.00 Sportszemle.

Next

/
Thumbnails
Contents