Délmagyarország, 1973. április (63. évfolyam, 77-100. szám)

1973-04-22 / 94. szám

VASÁRNAP, 1973. ÁPRILIS 22. 3 GÁZTALANÍTÁS MÉZGA A város széli kertes új ház elé taxi állt Már nézték egy órája az ablakból, mikor jön a gyerek Pestről. Gyalog várták. S íme, most kibújt a kocsiból, fekete bőröndjét letette a járdára és fizetett — Fatter, ezt magának hoztam — nyújtott át egy cellofánba burkolt hosszúkás könyvecskét a gyerek —, de ezt az öreg lánynak nem kell stírölni. A „Fatter" elébb végigmérte a gyereket, két éve nem látta. Most víz-gőz-gáz-csőszerelő, komplett szakmunkás. Van itt egy lejárt garanciás fene gázfűtőtest, na majd. Belenézett titkon a könyvecskébe, hát uramfia, a Hófehérke és a hét törpe. Minden lapon mást-mást csinálnak. Persze meztelenül. Kálvinista hite vasat dugott nyakába, elöntötte a vér. — Fatter, jó, mi? Állatian röhincséltek rajta a csajok. Hanem maga még mindég olyan mohos, mint volt. A levegő kővé változott, minden berendezési tárgy mintha gránitból lett volna hamarjában kifaragva, még az apa fékonpressz inge is (örökre vasalva). A gyerek újabb valamit kotort elő a bőröndből, jött az anya, kis itókával, apró húsos kenyerekkel. — Klassz kaja, öreg lány, bedobom ezt a kis orvosságot; na, ezt nézze meg, ez a magáé. Hogy mit loholtam utána mindenféle butikokban. Nem szó. — Manikűrkészlet — álmélkodott az anya és elvörösödött, és ránézett körmeire, hát azolfmintha soha életükben nem nőttek volna egy cseppet sem. Manikűrözte azokat a munka. De azért büszkén rakta ki darabjait az asztalra, közszemlére, a fiú szeretete eme jelvényeit. A gyerek még gyerek, na, kicsit meszsze volt ide Pesten. Azalatt felépítették a házat. Mennyi téglát cipelt, nem jó rágondolni. A gyerek amúgy vékony volt, szinte kiaszott, felnyurgult, haja megnőtt, barkója beleért ingébe, ez olyanná tette, mintha szenvedne es valami baj kerülgetné, gondolta bizonytalanul az anya és újra töltött. — Edd meg előbb ezt a falalót, vagy ahogy akarod. Már úgy vártunk, mink tele voltunk ezzel a házzal. De végre megvan. Gyere, megmutatom. A gyerek ivott. — Valódi originál a la francé — mondta nyomatékosan a fiú. — Dugáru. Az apa nézegette a gyereket. A keze nemigen kemény, gondosan lenyírt körmök, hibátlan bőr, keskeny csukló. Talán csak nem csapta be őket evvel a szakmahogyishívjákkal ? — Adtak valami bizonyítványt? Na persze, adtak. A gyerek kiterítette az asztalra és flegmán bámult a mennyezetre, az anya is belehajolt a papírba, tény és való, a gyereknek végre mestersége van. Az lett, amire vágyódott És igen keresett szakma. — Na, öreg lány, stimmt? Valódi papír, melós papír. Az apa összehúzta szemöldökét, feleségére pillantott, az mozdulatait elcsöndesítette, majd kiment. Nagyon egyek voltak ők már, tudtak gondolataikról. — Fiam, az anyád nem öreg lány. Az öreg lány afféle hopponmaradt karó, csúfnév. Ne szólongasd anyádat öreg lánynak. Bántod. A fiú letette a kis poharat, kezeit térde között lógatta, nagy és hosszú arca birka módra bámult — Megsértődött? — Nevetett, igaz, kicsit nyerítve, ahogy megszokta a még mindég fülében zsibongó pesti utcákon, italboltokban. Ezek a múmiák azt képzelik, hogy beállok nekik kulízni, fenét kicsit pihenek, aztán elhúzom a csíkot, vissza, akármi, csak ez a dög álmosság, ami itt errefelé terjeng, az ne legyen. Szerencséje, hogy elhozta gitárját. Nemigen tud rajta, de penget és döngicsél, a srácokkal jól vannak együtt itt meg mindjárt kioktatják. Az öreg afféle múzeumi tárgy. — Engem meg ne fatrozz, ha még sváb lennék, rendben van, Egyszerre fater lettem! — Asztalra dobta az ajándék könyvecskét. Cseppet se volt most mérges. — Az efféle szemetet ha már úgy van, meg lehet nézni, miért ne, de nem tartom a házamban. Add a pajtásaidnak. A gyerek felfortyant. — Tudtam, hogy prédikálni fog, mindég szerette. Az apa megfékezte magát. — Na jó. Szamárság. Most itt vagy látogatóba, vagy a városban keresel munkahelyet? A gyerek érezte, hogy az öregben nincs más jóságnál, de valahogy nem ment őbenne a dolog jóra. Más emberek ezek itt, mintha nem is a sziHei lennének. Idehozza Cuclyt, aki a felesége egy hete, és most ő jött felderíteni? Ezek belehalnak, mert nem volt lánykérés, lakodalom. A környék közismert mesterének fia egyszerűen beállított egy csajjal. Révetegen jártatta szemét a falakon, csak egy fénykép (nagyított) volt a vitrin felett (ez is van Itt, csuda!), lomhán felkelt, na, ezt megnézem, biztosan az öregem mint élmunkás az éljenzők gyűrűjében. Hát Cucly volt. — Ez Cucly. Az én ... — Az. Elküldte a házasságkötés napján. Nem is bírtunk volna nagv lakodalmat tartani, kellett a házra. Éppen a gázt szerelték akkoriban... — Meginog a talapzatom — motyogta a fiú. — Apám, rendes a Cucly. Mi mások vagyunk. Nem bírjuk a szövegelést, de azért... — Rendben van, itt nem áll senki utatokba. Neked még nőni kell; majd Cucly rendbe tesz. — Már néhányszor rendbe tett. Van esze. És erélyes. Az apa habozva állt feL —Hát akkor, gyerünk. Itt a másik szoba. Ez a gázkályha. Látod, ég az őrláng, most rácsavarok, egyes, kettes, hármas; már nyolcason áll a skála, ömlik a gáz, nézd meg a gázórát. Csak úgy pörög, de nem ég végig, hát ezt kell megjavítani. Jó párszor nekifogtak már. Kóklerek! A fiú szerszámtáskát szedett ki a koffer aljából, kirakta egy újságpapírra és nekilátott a szétszedéshez. Gáztalanított. Az apa megnyugodva ment ki a konyhába, ahol lehangoltan üldögélt a felesége. — Hagyd, majd leszokik az öreglányozásról, egy napon majd mondja, Anyám. Hiszen érti a dolgát. Csinálja a kályhát. VINCZE ANDRÁS Kissé meghatottan vettünk búcsút a Mézga családtól: Vajon találkozunk-e még velük a képernyőn? Igaz lenne a hír, hogy Aladár és Blöki nem indulnak többé kalandos, felfedező utakra, távoli bolygók és csillagok felé? Mézga Aladár ,.szüleit", Romhányi József írót és Nepp József rendezőt kerestem fel kérdéseimmeL — Milyen jövőt szántak Aladárnak? — Már nyomdában van a könyvünk, mely Mézga Aladár különös kalandjai címen jelenik majd meg, természetesen soksok rajzos illusztrációvaL Bízunk benne, hogy ily módon Aladár jövőjét, itt a Földön sikerült megalapoznunk. Hogy Blökivel együtt, elindulnak-e újabb űrutazásokra? Nos, ez a rajzfilmek honában is, akárcsak a valóságban, nagyon sok pénzbe kerül. Mégis reménykedünk, hogy sor kerül egy újabb széria megrendelésére. — Van-e valamilyen tudományos fedezete azoknak a szakkifejezéseknek, amelyek falényes ismeretével Aladár egy-egy filmben nemcsak Blökit, de a jámbor televíziónézőket is ugyancsak elszédítette? — Nincs. Aladár és Blöki a szabadon csapongó fantázia „útjain" indultak el kalandjaikra. Az általuk használt fizikai szabályok, tudományos műszavak mind hamisak: tréfák. De minden kifejezés egy olyan szójáték, amellyel meglevő, valóságban is használt tudományos kifejezésre utaltunk. — Ez annyit jelent, hogy a történetek írása közben semmilyen szabályhoz sem kellett igazodniuk? — Nem egészen. Ugyanis igen szigorúan betartottuk azokat a szabályrendszereket, amelyeket mi magunk állítottunk fel. Ha például kitaláltunk egy olyan bolygót, amelyik egy perc alatt kerüli meg a Napot, a történés folyamán az összes többi időpontot már é „szabály" alapján számítottuk ki. — A Mézga-sorozattal az vott a célunk, hogy felnagyítva mutassuk be azokat a torz jelenségeket, amelyek veszedelmet hozhatnak az emberiségre. A rohanás, a zaj, a túlzott kényelemszeretet, a gépek bűvölete — korunkban reálisan is létező ártalmak. Itt a Földön éljünk okosan: erre szerettünk volna figyelmeztetni a filmbéli bolygókon ábrázolt világokkal. — Ki volt a kedvencük a Mézga családban? — Aladár és Blöki. Blöki nagyon sok ember szívébe „bebeszélte" magát. A rajzfilmekben az emberi hangon megszólaló állatok minden esetben egy embert jellemeznek, ezzel szemben Blöki, bár beszélt, mindvégig igazi kutya maradt — Miért írnak, illetve rendeznek szívesen rajzfilmeket? — A rajzfilm a megvalósuló csodák műfaja. Rajzfilmben minden lehetséges. Megvan az a jótékony tulajdonsága, amely módot talál rá, hogy képi ötlettel olyan gondolatkat és történéseket fejezzünk ki, amelyek szavakkal csak hosszú dialógusokban írhatók le. Ebben a munkában a játék öröme a legvonzóbb. — Mondjanak el néhány adatot a Mézga-sorozat valamelyik filmjéről. — Egy film hossza 703 méter. Egy méteren 52 kocka van. Általában minden második kockát rajzolják meg, így egy film során 12 000 kockát kell berajzolni. Aladárt egyetlen filmben 9000-szer rajzolták le — A Mézga család befejezése után együtt dolgoznak-e a jövőben is? — Igen. Üj filmsorozatunk „Kérem a következőt" címmel Romhányi József állatmeséiből keszuL LÁSZLÓ ILONA Besze Imre Csanádi Imre AMÍG Amíg szalad a fény előttem, amíg lepked velem az árnyék, amíg azt érzem: felelőtlen és hamis fecsegés a tájkép, amíg a vízben partra gondol, s a partról vízbe ér a lábam, amíg a vérem úgy dorombol, hogy szívverésem megtaláljam, amíg naponta küzdenem kell a levegőért is, hogy éljek amíg tegnapi szerelemmel élnek holnapi — szemefények, amíg halottakat kisérek sírok közé, mint síró élő amíg esténként attól félek: ez az álmom lesz boldog — végső amíg pofont torol az öklöm, amíg ököltől indul vérem, amíg anyámtól azt öröklöm: nem kell sírni a semmiségen — amíg a szépet szépnek látom, s eredményét a szép szavaknak — addig hiszem: nem kényszer — álom, hogy ember vagyok és az maradjak. LAJHÁR Tudja bölcsen minden lajhár; sok sietség sok bajjal jár. Így lajhár a lajhár! Jobb hát békén élní-halni, ráérősen lombot falni. Így lajhár a lajhár! Nem sietve, nem kapkodva, éjjel-nappal csimpaszkodva, így lajhár a lajhár! Illik hagyni gondos munkát: lekopasztott, lombtalan fát így lajhár a lajhár! • Aztán, higgadt bölcs módjára, átsétálni másik fára. Így lajhár a lajhár! Az utánpótlás-nevelés bázisa, a Tanárképző Főiskola rajz tanszéke. Dér István festőművész, tanársegéd/ a főiskola volt hallga tója korrigál \ A közönséggel való találkozás rendszeres és színvonalas fóruma a Sajtóhoz művész* T