Délmagyarország, 1973. március (63. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-25 / 71. szám

VASÁRNAP, »73. MÁRCIUS SSL Vincxe Andró* A TŰLEVELŰ FÁK VERSEK Pardi Anna Utóhatás Csak a messzeség merészeli arcod ábrázolni, kavicsokat görget szeplőid helyébe, míg játékos, dúlt vonásaidról a meghittségét mélykék szivacsával az ég ledörgöli. Hanyatlik s kilobban nemsoká e nap. Neved hosszú hálóköntösébe öltözhetek, hogy kinzó álmot hozz. halálos részvételt, s egy súlyosan sérült farkas vonításaban ellakhassunk. Kiss Dénes Tükreim Tükreimben elkopnak az arcok boldog aki önmagáig lát Csak a rétek régiek a rétek s patakpartok becéző puhák A ősapákban összegyűlt esővíz fűpillák közt nézte az eget a jegenyék lobbos kitörését Azt éreztem az akác szeret! És szeret a völgyek öle engem lehasaltam vert a fold szíve Tócsa szem bői néztem föl magamra az ifjúság szent azepiwre (yycwpire Zoítsn Lyukas zsebemet Záttftmk alszik, könnyei az álma, mintha lepke száll görcsös agra. Mosol, pelenka hull a gépbe, rrmtt dobba esépléskor a kéve, S én öblített gondjaim féltve teregetem a szél-kötélre. Két szárnyával csapkod az abrosa: clszállsz. pelenka-szárnyú albatrosz? fcfe ha végeznél, vár más dolog, a hétköznapokat foltozod. Bevarrod lyukas zsebemet, mosolyod arcomra égeted. Gyíkként fusson el tű és cérna, kedves, engem is tisztíts meg Toldalagi Pál A védtelen A krokodilkönnyek, a sánta hazugságok, hamis mosoly a megszokott kellékek, senkit nem lep meg már, hogy nem komoly. ahogy egymás között mi mozgunk, megszámlálhatatlan szerep vár minket és vállaljuk is mi. vannak bukások, sikerek, van mellékalak, főszereplő, van görögtűz, de van, aki mindenben mindig magát adja csak igazat tud mondani, arca elárulja, mit érez, hogy mit szeretne, mi legyen, ő az igazi tiszta lélek, és éppen ezért védtelen. így gondolkoztak ketten a fiatalok és lassan kezdték az öreget úgy tekinteni, mint a szertefoszlott pogányi törvények utolsó beteljesítőjét, aki az öregisten szunnydozása alatt vigyázó a székelységre. Csak ilyen kemény öregeket vesz maga mellé, mert tudja, hogy fiatalabbja még szerte tekintget lányok után, bor után, vitézség után, csak nem a mindenki dolga után. Kósza és foszladozó gondolataik is elapadtak és már régen nem kérdte senki hol az öreg, a hatóságok se, amikor újra hirt vettek egy magyarosi embertől, aki vonaton érkezett a városba. Sunya kis ember volt, de szépen elővette ingéből a bőrzacskót, ezt a Mózes bácsi küldi az unokának a kollégiumba. Kiderült, hogy a Mózes bácsi pontosan az öreg és bent lakik Kiskunhalason és számadó juhász, neki is van harminc birkája. Különben nem üzen semmit. Mikor a halasi vásáron összetalálkoztak (hiszen deszkaszállításkor sokszor egy úton mentek a Regátba), Mózes bácsi mintha elvesztette volna nagy évei számát, s csak valami hatvanat hordott. Az ember aztán kicsit üldögélt, elment. Koronák és krajcárok voltak a zacskóban, összesen harminckét korona. Nem kell a Jóskának a kollégiumból mindennap kijárni más helyre napot enni. Már életét megunta az örökös babfőzeléktől, melyben néha sima csülök is volt. A diákot be kell lakatni, erre a bab a legjobb. Az öreg legendája ^ehogyse akart megszűnni. Beszélték Désen, hogy látták Szatmárnémetiben, kutya vezette, igen esett volt szegény, vak is. Mások szerint csontjait megtalálták a szakadékban, de a koponya hiányzott. Ismét beszélték, hogy némely holdvilágos éjjeleken fent áll a tűlevelű erdő szegélyén és lenéz a hegyoldalra, sokáig ácsorog. és hosszú haja van. Senkise i.udta elfelejteni az öreget. Egyedül a pénz volt a valami, de ezt se tudták megfejteni. S éppen a pénz miatt maradt fenn az öregapó elmenése az unokákra, akik Jóskától származtak, nekik az öreg mnt szépapo szerepeli. A megöregedett egykori fiatalasszonyt, nagymamát kérdezte •gyszer a Pestre készülő joghallgató unoka, tulajdonképpen miért ment el az öreg táltos a hegyre meghalni. Ezt a választ kapta: — Akkoriban már egy gallyat is nehezen tudott kettécsapni. Nagy volt a szegénység. De nem küldte senki, védte még mindég régi félelmét, elment, mert követte apái törvényét. Tehetetlen ember ne egye el a keveset. Nagy háborúk, pusztítások, ínségek, pestisek, sanyargatások szülték ezt a törvényt, de már akkoriban ő lett az utol- / só, aki ezt megcselekedte. A jogászfiú magában zufukafferokat emlegetett, bár nem tudta biztosan, hogy a zuluk készítenek halotti kunyhót az öregeknek, és szépen belevezetik, s aztán elsétálnak. Nyalka fiú volt és elbizakodottan lépett a MÁVkupéba, amely elvitte végleg Pestre, hogy többé hírét se haL lották. A porhó a ház alatt fehérlett, köröskörül még meleget lehelt a föld. A szélmarta sziklákon nyugvó faház öreg csontjait ropogtatta, hiszen készül elmenni az Öreg. Letette a kanalat, mondta fia magában és megkönnyebbült. Nem vádolhatta magát, az öreg kimondta ezzel a tettével az áment Rendjénvaló, Szálegyenesen fog elindulni és ők úgy tesznek, mintha csak éppen fellátogatna a csúcsra és estére meghozza a boróka köteget. Az öreg nézte a ház alatt a porhavat, kucsmáját is feltolta, könnyű hideg tépte vékony bőrét. Még ma. Ez a kötelesség. Fakó szemében sok élet victeke kopárlott, könnyű inge lengedezett mintha hajón állna és széttett hosszú harisnyás lábaszara ide-oda inogva egyensúlyozott. Az öreg eimegv. Egy perc volt csak az egész, ha számítjuk, hogy kilencvenhét esztendő véget ért. akkor lúlkevésez az egy pew. Még madarak se jártak ;dckor arra, a kutya is aludt keshedt vénségében, süketen, vakon. Menye mélyen befordulva keverte a kukoricalisztet, de tarkóján erezte a kinti vrfagot. melyben ácsorog egy kicsit az öreg. A fiú a magános kanalat fogta, mnjd eltörte, bevetette a toeménceojtón. Mire Mnéaeta. az öreg Amvékát se látta; leült és mintha valami nagyvárosi liftbe üli. voir»a, mely poklokra zuhan aki vek, ismeretlen vadsagokkal ttSzsufoti. jegbideg pincébe, mely egyre melyebb és mélyebb, Isüe már nincs is feneke. Ez a zuhanás is etmfdt, kfenerW; a keskeny tornácra, elnézett a hegyre, kereste az öreget, ott kell lennie valahol már a szakndéknal, talán már le is ereszkedett és most felkaptat, láthatatlanul a tűlevelű fák felé, hiszen még egy hétig is elélhet ott magában a kóknnyhöban. Fekete égben készült már akkor a höförgoteg, mely nem áR et szokás szerint két hétig. Belepi majd a hó, s mire kitavaszodik, felmennek érte. De úgyse találják meg, mindég üres a kunyhó, akárki megy is oda eltávozni. valahogy mindég üresen találják kiég csontokat se, semmit. Most &r. öreg ké! szellemek útjára, december hatodikán. Így számolta az öreg, mert érezte közeli halálát és neki fent kell elmenni a főidről, mert ö nem tűrheti, hogy bezárt kutyaként hörögjön emberek fülehallatára. A kevesek ősi törvénye volt ez itt a hegyekben, a Meszes oldalában, é6 a fiú ha nem is helyeselte igazán, de rendjén valónak találta, még büszke is volt ha rágondolt, ilyen öregapja már nincs erre senkinek. Délig megvoltak valahogy, szótlanul, seniti se jött érdeklődni, pedig a szétszórt házak mint őrtornyok álltak a hegyoldalban és benne láthatták az öreg menését. Az asszony, más vidéki, semmit se hitt: — Biztosan bekanyarodott a kis útra és lement a városba és most valamiből iszik. Ilyen vénember nem is tudja már mit csináL Nehogy önként elveszítse magát. Hiszen ha megtenné, még törvénybe is vihetik őket. Hát küldték ők Ryen boldot csinálni? A fiú, most már a család végleges feje, nem szól semmit, lebet így is, lehet úgy ÍR. Az öreg pedig még9e került db többet. Estére többean is jöttek kérdezni, out. mondhatlak volna. Semmit se mondtak az öregről. Azt se, hogy nincs otthon. Másnap egy idegen jött be, aet mondta látta az öreget a hegyen, ö éppen átaljött. Azt üzeni nem megy a kunyhóba, bemegy Magyarorszagbo. Nem táltos ő, hogy meghaljon mikor az öregisten nem őt hivja maga melle vigyázónak. Nem is értettek ezt az üzenetet. Hiszen se pénze, se kenyere, meg a hallá iát is itthagyta nekik. Vártak. Aztán mar nem is besaeWeÁ; mtB Gondolatban szárnörnkwí- adtak az öregre, felhőket alája, valami fényes lovat is verettettek déje és szinte hallották a pa(kocsattogást, ahogy az Öreg kemény derékkal vágtat felteié az úregisten elé. Kifestették a halálát. De azért aggódva jártak le a városba és elkerülték a rendőrséget, a bíróságot, a városházát. Tavasszal felmentek ketten a kőkunyhóba, üresen találták. Még nyomát se annak, hogy a télen valaki lakott volna benne. Megkutatták a környéket, beszéltek is néhány emberrel, bérét se látták az öregnek. Mégis csak táltos volt ő is, elszáll ott fel. nem lehet másként. De hogy lehet ez ezerkilencszázkiiencben? Talán megették a farIcasok, vagy a medve. Medve van most is a Meszesben. Mégis Magyarországba ment volna? Ott a szikkadt parasztok biztosan agyonverik, amilyen zsugoriak mind. Hisz kódus van ottan milliónál is több. Még írnak is róluk. A nagy lapos földön mit élhetne még magának az öreg, aki bár sok mindent tud, de gazdagodni és köszönni nem tudott. Ott még kisebb szegény lesz. ) I \ 1