Délmagyarország, 1973. március (63. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-24 / 70. szám

SZOMBAT, 1973. MÁRCIUS 84. 3 Az államosítás évfordulójára Munkás-paraszt államunk 23 évvel ezelőtt, 1948. március 25-én államosította a 100 munkavállalónál többet foglalkoztató üzemeket. A felszabadulás után a népi demokratikus forradalom foko. zatos győzelmének eredményeként, volumenét tekintve ez volt a legnagyobb államosítás. Amíg azonban Idáig eljutottunk. nagy harcot kellett megvívni a tőkésekkel. 1. A világháború pusztításai és a fasiszták rombolása súlyos helyzetbe sodorta az országot; a gyárak zöme lerombolt állapotban volt, az üzemeknek több mint a fele közel 50 százalékos károsodást szenvedett. Az ország újjáépítését sok más tényező is nehezítette: így a hoszszan tartó háború nyomán keletkezett nagymérmű élelmiszerhiány, amely már éhínséggel fenyegette az országot A tőkések többsége elmenekült, a vállalatok nagyrészt vezetés nélkül maradtak. A felszabadulás nyomán tehát a lehető legnehezebb körülmények között kellett hozzálátni a romeltakarításhoz, a termelés megindításához. A munkásosztály felismerte az azonnali cselekvés szükségességót, s szinte minden ellenszolgáltatás nélkül hozzákezdett a romok eltakarításához, a termelés feltételeinek megteremtéséhez. Az ekkor alakult üzemi bizottságok vezetésével rövid idő alatt termelni kezdtek a gyárak, új élet sarjadt a romokon. A munkásosztály tudatában volt, hogy munkája nyomán új ország születik. Ezt nap, mint nap kifejezésre is Juttatta. Ugyanakkor az is nyilvánvaló volt, hogy az ország újjáépítése minden lehetséges erő mozgósítását, összefogását, a tőke bevonását ls szükségessé tette. Ez pedig különleges, a tőkét felülről és alulról korlátozó gazdaságpolitikát követelt meg. A tőke államosításának feltételeit csak fokozatosan lehetett megteremteni. sitését. Ez 1948. március 25én következett be, ami kőris a 100 munkavállalónál többet foglalkoztató üzemeket államosították. Ennek előkészítése titokban történt, mindenekelőtt azért, hogy ezzel is megakadályozzák a tőkések mesterkedéseit. A Vasas Székházba behívott többszáz kiszemelt jövendő munkásigazgató ls csak az értekezleten értesült az államosításról. A 25 évvel ezelőtt végrehajtott államosítás közel 600 üzemet érintett, köztük az alábbi szegedi vállalatokat: Dél-magyarországi Cipőgyár, Szegedi Kenderfonógyár, Kunsági Szövőgyár (Dorozsmai, Magyar Kender-, Len- és Jutaipar, Orion Bőrgyár, Pick Szalámigyár. Az államosított üzemek vezetői döntő többségükben munkásokból, nagy munkásmozgalmi tapasztalatokkal rendelkezőkből kerültek ki. A szegedi üzemek vezetői egytől-egyig munkások voltak. A Dél-magyarországi Cipőgyár Igazgatója Tóth Béla lett, aki 1946-tól a gyár üzemi bizottságának elnöke volt. A Kenderfonógyár igazgatója az a Nagygyörgy Mária lett, aki 12 éves kora óta dolgozott az üzemben, mint 6zövőnő. A Kunsági Szövőgyár első munkásigazgatója MUller Bálint szövőmunkás lett, aki szintén az üzemi bizottság elnöke volt. A Magyar Kender-, Len- és Jutaipar vezetője az ugyancsak munkás Réti József, az Orion Bőrgyáré Murbán József, s végül a Pick Szalámigyáré László István munkás lett, aki az üzem államosításáig a vállalat üzemi bizottságának elnöke volt. Az 1948-as államosítás közvetlenül 160 ezer munkást érintett. Ezzel szocialista tulajdonba került az egész gyáripar közel 84%-a. Fontos láncszeme volt tehát a szocialista forradalom győzelmének, a proletárdiktatúra megteremtésének. Az államosításokkal a munkások ezrei kerültek vezető funkcióba, ami újabb erőpróbát jelentett a munkásosztály számára. Az üzemi bizottságok kétségtelenül jó előiskolának bizonyultak; a munkások bepillantást nyerhettek a vállalatok vezetésének titkaiba, elsajátíthatták az üzemek vezetésének legfontosabb ismereteit. Elsősorban ez az oka annak, hogy az új munkásigazgatók között sok üzemi bizottsági tag, illetve elnök volt található. 3. Az elmúlt negyedszázad világosan és mindenki számára egyértelműen bizonyította, hogy a munkásosztály képviselői a vezető posztokon, a vállalatok élén is helytálltak. A munkásigazgatás alá került üzemek nemcsak a termelés folytonosságát biztosították, de annak állandó növelését is. Ez természetesen nem véletlen, mert a termelőeszközök társadalmasítása gyökeresen megváltoztatta a munkához való viszonyt, a termelés növelésének új forrásait és tartalékait is felszínre hozta. A széles körben kibontakozott munkaversenyek is ezt bizonyították. Az államosításokkal létrejött új alapon lehetett hozzákezdeni a magasabb cél valóraváltásához, a szocializmus felépítéséhez. Elsősorban ezért volt kiemelkedő jelentősége az 1948. március 25-én végrehajtott államosításnak. Rácz János Vöröskeresztes kongresszus e/ott Választható fiatalok Talán kevesen tudják, milyen tekintélyes múltra tekinthet vissza hazánkban az ifjúsági vöröskeresztes mozgalom, 52 éve tevékenykedik, két évvel ezelőtt a fél évszázados jubileumát ünnepelte, s akkor 23 ország ifjú vöröskereszteseinek részvételével bemutató jellegű elsősegélynyújtó olimpiát is rendeztek. A vöröskeresztes csoportok az iskolákban a KISZ- és az úttörőszervezetek keretében dolgoznak. Az iskolai tanterv, sajnos, csak megközelítően tartalmazza a szükséges egészségügyi ismereteket, és korántsem elégséges óraszámban. Hiányzik a tantervi anyagból az elsősegélynyújtás oktatása: a tanterv csupán ennek alapelveit tartalmazza. Hiányosak a káros szenvedélyek — például az alkoholizmus és dohányzás —elleni küzdelmet hatékonyabban segítő Ismeretek: rendkívül kevés az az Iskolai ismeretanyag, amelyet a családi élet egészségügyi, szexuális és etikai -vonatkozásairól kapnak a tanulók. Különösen fogyatékos az egészségügyi ismeretanyag a középfokú iskolákban. Mindez szükségessé teszi a tanulók egészségügyi, elsősegélynyújtási stb. ismereteinek kiegészítését, s azt, hogy a szerzett ismeretek gyakorlati alkalmazására is mód nyíljék. Ebben jelentős szerepük van az ifjúsági szervezetek keretében működő ifjúsági vöröskeresztes csoportoknak. Az annyira fontos elsősegélynyújtó oktatás például csak az általuk szervezett ifjú egészségőr, illetve elsősegélynyújtó tanfolyamokon, valamint az úttörőpróbák keretében folyik. Egy-egy tanévben több mint százezer diák sajátítja el az elsősegélynyújtás alapismereteit A kiképzés színvonala évről évre emelkedik, nem utolsósorban annak következtében, hogy néhány esztendeje rendszeresen megrendezik az elsősegélynyújtó versenyeket. A családi életre felkészítést szolgálják az általános iskolákban szervezett házi betegápolási és a csecsemőgondozási tanfolyamok: a közép- és a szakmunkásképző iskolákban a Nagylányok Iskolája, illetve — fiúk számára — a Családi Élet Iskolája. Különösen e két tanfolyam iránt nyilvánul meg nagy érdeklődés; mindkettő foglalkozik a szexuális életre vonatkozó tudnivalókkal. A jövőben Vöröskeresztes Ifjúság néven fog tevékenykedni az ifjúsági vöröskeresztes mozgalom, amely már sokszor tanújelét adta szervezettségének, áldozatkészségének. Elég emlékeztetni az „Úttörők az árvízkárosult iskolákért" akcióra: alig három hónap alatt három és fél millió forint gyűlt össze a Vöröskereszt számláján. Amikor néhány évvel ezelőtt 300 iskolát felkértek a fejlődésben elmaradott országok iskoláinak segélyezésére, pár hónap alatt 20 ezer csomag érkezett a vöröskeresztes központba, a csomagokban ceruzától kezdve a megmosdatott babákig, a gyerekek szolidaritásának megannyi megható bizonyítékával. A városokban és falvakban egyaránt aktívan tevékenykednek az Ifjú vöröskeresztesek. Többfelé rendszeresen benyitnak az öregek napközi otthonába; szétnéznek, nem hlányzik-e valami; délben az otthonmaradt betegeknek házhoz szállítják az ebédet stb. Az utóbbi években világszerte sok fiatal kapcsolódott be a vöröskeresztes munkába. A hazai eredmények is ezt bizonyítják. Az elmúlt esztendőben 4570 vöröskeresztes csoportban 247 ezer fiatal dolgozott, s közülük 185 ezren végezték el az egészségügyi tanfolyamot. Az Iskolákban tartott egészségügyi előadások, beszélgetések, filmvetítések száma meghaladta az egymillió 400 ezret. Elsősegélynyújtó versenyen, vetélkedőn több mint 166 ezren vettek részt, és 3400 Iskola tett eleget a tisztasági versenymozgalom feltételeinek. Mindez alapul szolgál ahhoz, hogy az Ifjúsági vöröskeresztes szervezetek több önállóságot kapjanak. Jó munkájuk elismerése, hogy ezentúl a Vöröskereszt vezető testületeiben is képviseletet kapnak. A fiatalok 14 éves koruktól tagjai lehetnek a vöröskeresztes mozgalomnak : 16 éves kortól kezdve pedig választhatók — a legfelsőbb vezető testületekbe ls. (Folytatjuk.) vv Kereskedelmi régészet íé Aggasztó méreteket ölt a „kereskedelmi régészet" Latin-Amerikában, a KözelKeleten és a Távol-Keleten. Ez a kifejezés egyszerűen lopást, méghozzá az egész emberiség közkincsének meglopását takarja. Vállalkozók, kalandorok engedély nélkül kutatnak régészeti leletek után és folytatnak ásatásokat az elmaradt országokban, vagy ritkán lakott területeken. A műemlékek kifosztása már régi keletű, de soha nem öltött olyan, már-már kereskedelmi méreteket, mint a legutóbbi évtizedben. Közép- és Dél-Amerika egyes országaiban például szegényparusztok tízezreit foglalkoztatják e „vállalkozók". A „kereskedelmi régészek" a legmodernebb eszközökkel kutatnak műemlékek után és végzik az ásatásokat, a zsákmányt pedig helikopteren szállítják el. A tudományos világ mély aggodalommal figyeli ezeket az üzelmeket. Számukra ugyanis egy régészeti lelet csak akkor értékes, ha pontosan ismerik a helyet, ahol rátaláltak. Egy használati tárgy, egy rituális edény régészeti értékét az adja meg, ha ismerjük a helyet és közösséget, amely létrehozta. Az ország újjáépítésében legnagyobb áldozatot vállaló munkásság már 1945-ben követelte a tőkés üzemek nép tulajdonába való vételét. Ezek a követelések is sürgették a tőke elleni erőteljesebb támadás megindítását. A népi demokrácia nagy sikerei alapján az MKPIII. Kongresszusa 1946 szeptemberében már kiadhatta a tőkeellenes jelszót: „nem a tőkéseknek, hanem a népnek építjük az országot!". A Kongresszust követően a bányák után sor került a négy legnagyobb üzem államosítására. Ezt követően felgyorsult a tőke elleni harc. Jelentős állomása volt ennek a harcnak a tervgazdálkodás 1047. augusztus 1-én történő bevezetése. Ezt követte a népi demokratikus erők 1947. augusztus 31-1 választási győzelme, amely megteremtette feltételét a további előrehaladásnak. A tervgazdálkodást alapvetően gátolta az, hogy a bankok magánkézben voltak. Az MKP vezetése elsősorban ezért követelte a nagybankok haladéktalan államosítását, amit a koalíciós partnerek hosszas vita után kénytelenek voltak elfogadni. Mindezek eredményeként 1947 végén sor kerülhetett a bankok és érdekeltségi körükbe tartozó vállalatok állami tulajdonba vételére. A népi demokratikus forradalom pozícióinak további erősödése lehetővé tette a nagytöke teljes megseramiPéter László Irodalmi emlékhelyeink 28L A két Pisták Most némi zavarban vagyok: forrásaim ellentmondók a következő irodalmi zarándokhely pontos címét illetően. Márpedig elég sokan írtak a bohém Tömörkény István és barátja. Kószó István (1861—1932) közös lakásáróL Először, úgy tudom, Móricz Pál írt 1913-ban a Szegedi Naplóban róla, s minthogy az író akkor még élt, s nem tiltakozott, hitelesnek tarthatnánk, amit mondott. S 6 azt állította: „Pistáéknak íosszú éveken a búzapiacon jóval kívül, a Csongrádi sugárút egy sarokházában, fent az emeleten volt a lakásuk. A ma is élő és nagy tekintélyű Kószó István szegedi ügyvéddel bérelték ezt az egész emeletre kiterjedő legénylakosztályt." Móra Ferenc 1923-ban A Tömörkény lakása című tárcájában ugyanerről a lakásról beszél, de ügyesen hallgat arról, hol volt, mert nyilván 6 sem tudta pontosan. A Homokóra 1928. november 3-i számában megjelent névtelen cikk — nem lehetetlen, hogy Juhász Gyula írta — Kószó Istvántól kapott adatok alapjun azt mondja, hogy Tömörkény 1891-ben költözött Kószó Istvánhoz a Pusztaszeri u. 7. sz. alatti garzonlakásába. Fia, Kószó György megint úgy tudja, hogy a Csongrádi sugárút 7. sz. alatt volt a lakás. Juhász Gyula Tömörkényéletrajzában ismét a Pusztaszeri utca 3. szerepel. Csakhogy a Pusztaszeri utcai ház sem sem emeletes, sem nem sarokház, míg a mostani Csongrádi sugárút 7/b. sz. házra valóban ráillik mindaz, amit alább elmondandó vagyok. Míg valami újabban előkerülő, írásos adat el nem dönti, nem tudhatunk efelől bizonyosat. De kalandjaikról nagyjából egyformán szól a fáma, így erről én is számot adhatok. Móricz Pál sok vidám, mulatós kalandról ád hírt, némelyiknek ő maga ls részese volt. Megesett, hogy Tömörkény ágyában ébredt föl, mint akkor is, amikor félmámorban, félálomban fölragadta az éjjeliszekrényről Tömörkény pisztolyát, s beledurrogtatott a mennyezetbe. Azt is ő meséli, hogy a két Pistik lakása alatt szatócsüzlet volt. Ók járták ki a tulajdonosnak a korlátolt sör-, bor- és pálinkakimérési engedélyt, így hálára kötelezték a boltost, akinek egyébként ők is voltak legnagyobb fogyasztói. A szobapadlón kopogtatással értesítették a szatócsot, amikor italra volt szükségük, azután az emeleti sarokablakból madzagon tápai szatyrot bocsátottak le, és a már kioktatott boltos abba rakta bele a sörösfiaskókat, a harapnivalókat, mindent, amire a fiataluraknak szükségük volt. Olyan is megesett, hogy Tömörkény o „Kószócskával" maga állott be boltosnak, s ilyenkor az ingyen kimérés járta. Kinek mi tetszett, étellei, itallal, egyéb portékával, barátilag, ingyen kiszolgálták. Juhász írja, hogy Tömörkény mar Boszniából levelezett Kószával, s mikor a katonaságtól leszerelt, költözött Kószónak ügyvédi irodául és legénylakasul egyaránt szolgáló szobájába. „A katonaláda az ágy alá került, a blúz a szekrénybe. Juventus ventus, ha hébe-hóba összezördültek, Tömörkény a katonaládát a szoba közepére tolta, és ezzel föl lött mondva a lakos. Tulajdonképpen Tömörkény volt a rangidősebb, mert ő fölvitte az őrmesterségig, míg ezzel szemben Kószó csak frájter maradt. Ez a distinkció érvényesült még a szekrényben is, ahol a Kószó mundérjának föltüzött karja állandóan szalutált a Tömörkény blúzának. Ez tetszik nekem az egészben, ez a szép szubordináció, mondogatta az őrmester úr büszkén." Gyakran voltak nagy vacsorák a „háznál", krumplistarhonyaval, Beck Pista, PUlich Pista, Kátay Sándor, Bende Tóni, Tűzoltó Jóska, Lipcsei Adám, Gárdonyt Géza, Móricz Pál, Békefi Antal, Taschler Bandi és Jóska, és más szegedi aranyifjak és szegénylegények részvételével. Azt is Juhász meséli, hogy Tömörkény egyszer tréfából, de nagy komolyan eladta a hírneves antropológusnak, Török Aurélnak Kószó István koponyáját. Zákányszék szülöttjének ugyanis igen szép, mongolos, tatáros feje volt, s nagyon megtetszett az embertan tudósának. Kószó Istvánnak volt szokása, hogy szerette a tréfás nyomtatványokat. (Később mint a Horthy-korszak államtitkára is Szegedre hazatérőben cédulát nyomott a hogyléte felől érdeklődők kezébe, ezzel a szöveggel: „Köszönöm a szíves érdeklődést, jól érzem magam, tegnap érkeztem, holnap utazom, a politikában semmi újság.") Nehogy elfelejtsen valakinek újévi üdvözletet küldeni, már év közben gyűjtögette az előre megcímzett borítókokat abban a sorrendben, ahogy eszébe jutottak. Egy Szilveszterkor azonban hiába nyomatta kt az üdvözlő kártyáit, nem találta a borítékokat. Föltúrt már mindent otthon, amikor a hazaérkező Tömörkény melegen érdeklődött, hogy mit keres. Hosszas diskurzus után Tömörkény elővett a'zsebéből egy csomó üdvözlő kártyát. Ezzel a szöveggel: KÓSZÖ ES TÖMÖRKÉNY PISTÁK laktársak, szabadúszók és szobatornászok boldog új évet kívánnak. Mint kiderült, 6 már elküldte ezeket a Kószó megcímzett borítékjaiban. A fiatal ügyvéd kétségbeesve gondolt arra, milyen társadalmi következményei lehetnek a dolognak, de aztán megbékélt Tömörkénnyel, mert látta, hogy senki sem sértődött meg. A címzettek, ismerve a Pisták tréfacsináló kedvét, jót nevettek a furcsa névjegyeken. A két Pisták korszakának Szabó Etel vetett véget: Kószó István megházasodott, és elköltözött. (Ahogy egy 1896. évi szegedi Útmutatóban látom, a Takaréktár u. 2. sz. alá.) Bűvös szavaival Móra Ferenc meséli a kedves históriát, hogyan szakadt vége „testvéri szolgálattal" a Pisták korszaka: Kószó István Szabó Etel társaságában ment el megkérni a másik Pista számára a Kiss Palcsi Emmijét. De a házasságkötéskor, 1894-ben. már Margit u. 6. szerepel a vőlegény lakáscíméül.