Délmagyarország, 1973. február (63. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-07 / 31. szám

2 SZERDA, 1973. FEBRUÁR 7. Számvetés Ásotthalmon Az ásotthalmi Alkotmány Mezőgazdasági Szakszövetkezet az elmúlt évi eredményekről, gondokról hétfőn tartotta meg zárszámadását. A 296 főt számláló közösség összesen 1910 hold területen dolgozik, amiből 210 hold a közös művelésű terület Mint évek hosszú során át, tavaly is a szőlőtermesztés bizonyult a legjobb ágazatnak. A szakszövetkezetben a hatvanas évek derekán 38 hold nagyüzemi szőlőt telepítettek és 6 hold őszibarackost. A mérleg szerinti nyereség 453 ezer forint lett. Az eredményes gazdálkodás velejárója, nőtt a közös vagyon, összesen 6 millió 788 ezer forintra, amiből a tiszta vagyon 6 millió 115 ezer torint Tavaly több gépet vettek, kombájnt, teherautót, pótkocsis traktort, 500 ezer forint értékben. A kis gazdaságban a zárszámadó közgyűlést egybekapcsolták a tervtárgyaló, valamint tisztújító feladatokkal, ugyanis nemcsak az idei terveket feladatokat vitatták meg, hanem új vezetőséget is választottak. Szögi Mihály idős karára hivatkozással köszönte meg a tagság eddigi bizalmát miután rövidesen nyugdijba vonul, lemondott az elnöki tisztségről. Helyébe egyhangúlag a jelölő bizottság jelöltjét, Dobó Antalt választották meg elnöknek. Ugyanakkor három új vezetőségi I tagot is választottak. I HA KIVÁGSZ EGY FÁT... Dőlnek, zuhannak a fék. Fűrészhang siratja őket s néha az ember is. Hiszen olyan nehéz elhinni, hogy a nyáron már nem terítenek árnyékot az utca fölé, hogy álltukban már hallottak. Márpedig a város nem alkalmas arra, hogy járdái mentén matuzsálemi kort érjenek meg a fák: jó, ha harminc-ötven évig eléldegélnek. S mikor kidömtik őket csak akkor látszik, hogy kívül még titkolta a kéreg, ami bévül elodvasodott. S éppen az a baj, hogy szinte egyszerre kell egész sorokat kivágni, mert éveken át halogatták. m Alapos, a város érdekei szerint színvonalas munka másfél éve kezdődött Ennek egyik eredménye a félig kész zöldterületi kataszter, melyet a városi tanács megbízásából a múlt évben készített el a Szegedi Tervező Vállalat kollektívája, TOTÓ János vezetésével. Ennek három kötete magába foglalja a város mindegyik utcájának részletes leírását, természetesen elsősorban azt, hogy hány százalékos a fásítottsága, milyen a faájlománya. A 412 utca közül az első az Alföldi, melynek 118 fája van: vegyes állományú. A fák kora 35 év, a fásítottság aránya hetven százalék. Egy példa középről: a Lenin körútról megtudhatja az ember, hogy fásítottsága nyolcvanszázalékos, eredeti fái japán akácok és madárcseresznyék voltak, s ezek bizony már negyven éve állnak őrt kétoldalt. Az utolsó utca pedig a Zsombolyai utca, melyet 24 gyümölcsfa tesz barátságosabbá: fásítottsága tízszázalékos. Most már jó néhány olyan utca is akad Szegeden, amelyről eltűntek a fák. Megvannak ennek is az okai, majdnem mindenütt: a talajt közművek csatornái gyökérzik be, kábelek fekszenek ott. ahová régebben a fa kapaszkodhatott. Máshol az utak szélesítéséért irtják a fákat. Olyasmi megy tehát végbe körülöttünk, amely látszólag miértünk — vizünk, gázunk, telefonunk, autónk érdekében — csináíódik, ám azzal, hogy fákat vesz el, levegőnket rabolja apránként. S aztán: az is csak többnyire nagy társadalmi nyomásra sikerül, hogy az értékes fákat — mint a József Attila sugárút és a nagykörút kereszteződésének átalakításakor történt — megmentsék, anyagi áldozattal bár, de áttelepítsék. 2. Repülőgépek a kalászosok felett Műtrágyát szórnak Rövid téli pihenő, az előírt javítási és karbantartási munkák után visszatértek dél-alföldi állomáshelyeikre Budaörsről a Repülógépes Növényvédő Állomás brigádjai. A hódmezővásárhelyi bázis körzetében — amely Csongrád megyén kívül Bács és Békés egy részére is kiterjed — tizenhárom gép telepedett le. A „légi földművelők" helyenként már munkához láttak: az őszi kalászosokra vittek néhány fordulóban műtrágyát. A brigádokat azonban felszállásban még gyakran akadályozza a köd, amely éppen olyan kellemetlen. mint a nagy erejű szél. Csak akkor emelkedhetnek levegőbe a gépek, ha két kilométer távolságra el lehet látni. A pilóták nagyon várják az időjárás kedvezőre fordulását, mert jó látási viszonyoknál naponta hatvanszor is felszállhatnak. Az új idényben szaporodott a nagy teherbírású, szovjet gyártmányú repülőgépek száma, amelyekkel a régi, mindössze öt mázsa hasznos terhelésű PZL típusú gépeket váltják fel fokozatosan. Az új gépek tizenöt mázsa műtrágyával vagy növényvédő szerrel emelkednek a levegőbe. A"legnehezebb évek a mostaniak fáink szempontjából. Tavaly a Nagykörúton belüli területek fáit hozatta rendbe a tanács — félmillió forintot szántak rá —, idén a körtöltésig haladnak a gondozással. Mert bármily nemes feladat ls a faültetés, utcai barátainkat állandóan gondozni is kell, hogy ne fedjék el a jelzőtáblákat, ne tegyék lehetetlenné a közlekedést. Á tanács, a Városgazdálkodási Vállalat erdész szakemberek bevonásával minden nyáron megvizsgálja, s vörös mi ni umf estékkel megjelöli azokat az utcai fákat, amelyek nem életképesek. Sajnos, számuk egyre emelkedik. Míg néhány évvel ezelőtt legfeljebb húsz-harmincat vágtak ki, s azokat sem a forgalmasabb, ismertebb városrészekben, most már kénytelenek a belvárosi utcák sorfáihoz is hozzányúlni. Tulajdonképpen ugyanolyan rekonstrukcióra van szükség, mint építészetileg. 1971—72ben 115 fát kellett kivágatni, 1972—73-ban 379-et A József Attila sugárúton például 29, a Kereszt utcában 25 fát ítéltek erre a sorsra, s szinte lehetetlen felsorolni minden utcát, amely most elveszti fáinak egy részét. A Lenin körúttól a Vajda utcáig, a Hunyadi János sugárútiéi a Szent László utcáig — mindenütt vannak kijelölt, kihalt fák. Nehéz a régit elveszteni, s az újat megszeretni, mégis, annak az arab közmondásnak kell eszünkbe jutnia, mely szerint: ha kivágsz egy fát, ültess helyette kettőt! A számok azt válaszolják erre, hogy a kivágottak többszörösét ültetik évente a városban, hiszen tavaly csak az I. kerület területén 1746 fa került az utcákra. Mire azonban ezek a régieket pótolják húsz évnek kell eltelnie. S nem hiába tartják úgy, hogy az idő pénz, ha csökenteni akarjuk a régi kivágása és az új árnyékadó lombosodása közötti különbséget, akkor meg kell fizetni. Tavaly, a faültetések idején már megmutatkozott egyszer, hogy milyen társadalmi összefogásra képes a város, ha egészséges levegőjéről, utcáinak szépségéről van szó. Ahhoz azonban, hogy a terek, s más zöldterületek fáit is regisztráló, 1974-ben teljessé váló zöldkataszter kedvezőbb adatokat tartalmazzon, további összefogásra s türelemre van szükség. A város fák nélkül csak kőrengeteg, amelyben eltéved, fuldokol az ember. A jövő tervezésekor arra is figyelni kell, hogy ahol nem feltétlenül fontos, ne irtsák ki a leendő lakótelepek iáit. Ahogyan, például igyekeznek majd a rakpart átépítésekor megmenteni az értékes fákat, s ahogy végül sikerült kompromisszumot kötni a közlekedésben: néhány utcában már a parkolóhelyek s a fák megférnek egymással. Szeged ma sem túl gazdag fákban, egy-egy lakosra jóval kevesebb zöldterület jut, mint amennyi az országos átlag. Meg keli tehát alaposan fontolni minden fa kivágását! Most már a helyzet ismeretében lehet tervezni, azt sem feledve, hogy ha nem nézünk szembe a realitásokkal, tíz-tizenöt év múlva ismét utcák válnak sivárrá. Hiszen: a fák ls megvénülnek egyszer. Veress Miklós tagok választására E munkában szakszervezetünknek az a feladata hogy mozgósítsa a tagságot a választások politikai, szervezeti munkájában való részvételre. E- rdekvédeimi politikánk céljainak és módszereinek kialakításában meghatározó elvnek tekintettük, hogy a szocialista társadalomban a lakosság életszínvonalának — a népgazdaság általános fejlődésével összehangolt — emelése az állam alapvető hivatása. A társadalmi munka megosztásának továbbfejlesztése viszont megköveteli, hogy szakszervezetek — az össztársadalmi érdekeket szem előtt tartó szakmai érdekek képviseletében — az eddiginél is jelentősebb részt vállaljanak tagságuk élet- és munkakörülményeinek javításában. Az utóbbi évben sok történt a feszültségek feloldása érdekében. Így került sor az igazságügyi és a közművelődési intézmények dolgozóinak bérkorrekciójára, ami helyes és szükséges volt. További életszínvonal-emelési Intézkedésekre kerül sor az államigazgatás területén ebben az évben, A tárnics! rtolgozők iftftáfmaz'Ssl föerefe 3*5 százalékról 6 százalékra nő, ez a korábbi évek gyakorlata szerint tervezett 3 százalékos bérfejlesztéssel együtt — ha helyesen használjuk fel — elősegítheti a feszültség enyhítését. Szólnunk kell arról is, hogy 1973. június 1-től bevezetjük a 44 órás munkahetet az államigazgatás területén. A munkaidő-csökkentés népgazdasági szinten történő további kiterjesztésére a kormány a közeljövőben hoz határozatot. Olyan javaslat elfogadtatására törekszünk, mely szerint a közszolgálatban a munkaidő csökkentésére mindenütt sor kerüljön, ahol ennek a feltételei önerőből biztosítottak. Fontos politikai kérdésnek tartjuk azt, hogy a 44 órás munhétre történő áttérés a lakosság ügyeinek intézését ne sértse. Szakszervezetünk az érintett hivatalok vezetőivel együtt közösen dolgozza ki az ehhez szükséges új munkarendet. A társadalombiztosítási szervek kereseti színvonalának emelését központi vezetőségünk hosszabb ideje napirenden tartja, mint megoldásra váró feladatot. Kezdeményezéseink a feltételek létrejöttével egyidőben kedvező fogadtatásra találtak, így ez év ben sor kerül e területen is bérrendezésre. Szakszervezetünk tovább szorgalmazza, kongresszusunk állásfoglalásának megfelelően, hogy az egységes, szociális és kulturális alap teremtődjön a közszolgálatban is. Tudjuk, hogy ennek a népgazdasági feltételei csak később állnak rendelkezésünkre, így ezek megoldása most még nem várható. E

lismeréssel kell szólni arról a tevékenységről, politikai helytállásról, amelyet szakszervezeti bizottságaink és a bizalmiak az elmúlt évben kifejtettek. Ebben is kifejeződött a választott funkciójuk iránt érzett felelősségük. Indokolt, hogy nagyfjbb figyelmet fordítsunk ezután is a helyi mozgalmi élet fejlesztésére, az állami munkát segítő szakszervezeti tevékenység érdekében. BlRÖ LAJOS, a Közalkalmazottak Szakszervezete Csongrád megyei Bizottságának titkára , í jó szót a jó munkáért M

élységes meggyőződéssel mondogatom évek óta: ma már nem annyira a pénznek, inkább a jó szónak vagyunk szűkében. Meg lehetne számolni még a nehezen élők között is azokat, akik fittyet hányva a harmonikus emberi kapcsolatokra, határozottan csak a pénz pártjára állnának. Pedig őket meg lehetne érteni, hiszen a szükség irgalmatlanul elfogult despota tud lenni. Az alsóvárosi orvosi rendelőben sírta el egy magányos beteg asszony, hogy 480 forintot kapott elsején, s azt képtelen beosztani egész hónapra. Igen, vannak még ilyen súlyo« esetek is, amelyekről a legrészletesebb, leggondosabb statisztika is „megfeledkezik". Mert az a jellemző, hogy most, aki egészséges, dolgozhat, amennyit bír, az elvégzett munkáért pedig annak értéke arányában több vagy kevesebb bért fizetnek. Persze nem vehet magának minden nő húszezer forintos prémet a pesti Váci utcán de a tisztességesen élők tisztességes megélhetéséről gondoskodik a szocialista társadalom. Hanem az egymás iránti megbecsülés kezd — hangsúlyozom — mind bosszantóbb „hiánycikk" lenni, és sajnos, egyelőre utánpótlásról sincsenek kedvező híreink. Ügy torlódik a panasz emiatt, hogy félő: a legszebb tervek, a legésszerűbb fölhívások is sokakat hagynak hidegen, illetve közönybe kezd fulladni az ember leglényegéhez tartozó természetes munkakedv. Lássuk, mi lohasztja-emészti a munkahelyi jó közér-' zetet! Nyilvánvalóan az, hogy bizonyos hivatallal bíró volt ácsnak, kertésznek, tutajosnak, répaszedőnek, suszternak és vasolvasztóknak olyan természetellenes szokása támadt, hogy lenézi, vagy éppen semmibe veszi beosztott munkatársait. Azokat, vagy azoknak fiait és lányait, akikkel valamikor együtt verejtékezett a puszta létfönntartásért, akikkel együtt bizakodott egy emberségesebb jövendőben. És csakugyan, mások a gondok most, mint valaha. Nyugdíjra váró szegedi munkásasszony mondta a következőket: „Negyvenöt előtt tudtam, hogy kényes urakkal állok szemben, akik úgyszólván emberszámba se vették a magamfajtát. De akkor tudtam, hogy mást nem is várhatok. Akik most irányítanak, azok többnyire onnan jöttek, ahonnan én, örökké a szabad véleménynyilvánítást hangoztatják, egyike-másika mégse szereti, ha szólunk, és néha gorombább, mint a régi nagyságok. Mondja meg nekem valaki, hogyan lehetséges ez?" 1 Elgondolkodtató megállapítás. Azért iktatom ide. mert a problémát valószínűnek érzem, mert éppen abszurditásával okozhat rendkívüli feszültséget mindazokban, akila komolyan veszik szabadságunk, munkásrendszerünk humanizmusát. Hallottam: „Honnan veszi egy kis tintanyaló a bátorságot, hogy legorombítson valakit, mert az elfelejtett köszönni, amikor belépett az irodába? Ehhez aligha van joga, legfeljebb meg lehet a véleménye az effajta viselkedésről." Magam is így gondolom. Nem lehet egyfelől a dolgozók megbecsüléséről, a közösség szolgálatáról prédikálni, másfelől pedig lépten-nyomon sértegetni, vagy éppen semmibe venni a közösség tagjait. Aki így cselekszik, az a párt álláspontjával kerül szembe. A X. kongresszus határozataiban olvashatók ezek a sorok: „... az ügyfelekkel szembeni kötelességtudat hiánya nagy politikai, morális és nem egyszer gazdasági károkat okoz, fékezi az ország fejlődését, gátolja a dolgozók közéleti tevékenységét" i E

z nem holmi marslakóknak szól, hanem az egész magyar államapparátusnak. Sőt, a termelő üzemek adminisztrációja is érthet belőle. Vajon Pásztor Imre elvtárs hány olajmunkás véleményének adott kifejezést ezzel: „Ne adjanak nekem 500 forintot de legalább jó szót a jó munkáért" Az úgynevezett középvezetők többsége is kétségkívül rendesen bánik beosztottjaival, de van. aki mit sem törődik azzal, hogy emberek élnek, mozognak körülötte. Egy másik észrevétel: „Azt már föl se vesszük, hogy köszönés nélkül húz el mellettünk a művezető, azt viszont nehéz lenyelni, hogy szinte nem is létezünk a számára." És a föltűnő rangkórság ugyan mire való? Amikor szigorúan csak „szinten" fognak kezet bizonyos elöljárók! Amikor a rang-, vagy beosztáskülönbség az alsóbb irodák berendezésében, szőnyegének nagyságában és minőségében, dekorációjában is pontosan kifejezésre jut! Talán leintsük azokat, akik észreveszik e nevetséges fészkelődést? Némelyek tán még ezt is megtennék, csak ne zavarja senki köreiket. Vajon milyen belső erő készteti az egykori napszámosok egyikét-másikát, hogy a neki előlegezett bizalommal visszaéljen? Mi abban a boldogságérzés, hogy sorstársával szemben — aki pedig esetleg ismeri kölyökkora óta —, úgy viselkedjék, mint egy pózmatyi? Ugyan miért ordítozik némelyik nagyon is esendő téesz-elnök azokkal, akik őt megválasztották? Sokan keresgélik az okokat. A felszabadulás előtt gyakran megalázottak öntudatlan boszszúvágyának jele ez a lefelé kiabálás — próbálja magyarázni egy okos férfiú. Ösztönös törekvés a feltárult lehetőségek gyors kihasználására nemcsak anyagi, hanem társadalmi síkon is — vélik mások. Közönséges basáskodás, semmi egyéb, mégpedig szimpla „alkalom szüli a tolvajt" alapon — ilyet is mondanak egyesek. A jó lakás, a beruházkodás, a megmelegedés után a tömegből való kitűnni akarás primitív megnyilvánulása ez — fejtette ki egy bölcselkedő. De hát a többiek, a hatalomhoz jutottak túlnyomó része miért tud rendes ember maradni, miért tud magas állásban is normálisan viselkedni? A

zt hiszem, elsősorban intelligencia kérdése az egész, vagy legalábbis úgy látszik, a műveltség komoly szerepet játszik a stílusban," az emberekkel való bánásmódban. Bárki tapasztalhatja ugyanis, hogy a szélesebb látókörű, megalapozottabb tudású vezetők rendszerint halkabbak, finomabbak, türelmesebbek, szerényebbek. Hadd tegyem még hozzá, hogy természetesen szimpatikusabbak és eredményesebbek is. Ha ők fordulnak segítségért beosztottjaikhoz, egész bizonyosan követik őket még akkor is, ha „nem dobnak föl" semmilyen összeget. Soksok ilyen kommunistával és nem kommunistával volt alkalmam beszélgetni, ők is szilárdan állítják: egyenes beszéd meg tisztesség kell, s az emberek minden föladatot megoldanak. A vállveregető modor sértő és minduntalan ellenérzéseket vált ki. Bizony jó lenne táplálni, gyarapítani az effajta vezetői gondolkodást E. NAGY ISTVÁN