Délmagyarország, 1973. február (63. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-03 / 28. szám
13 SZOMBAT, 1973. FEBRUÁR 3. Primőrök Röszkérol A röszkei Kossuth Termelőszövetkezet hévízfűtésü korszerű üvegházóban ismét primőridény kezdődött. A paradicsom után most már a retket, a karalábét, a salátát szüretelik, és napról napra Jelentős mennyiséget küldenek belföldre és külföldre. A most folyamatosan érő primőrökből összesen 70 ezer karalábét, 50 ezer darab salátát és 250 ezer csomó retket szállítanak piacra. Február közepén és márciusban igen megnövekszik a primőrök termelése, érése az üvegházakban, és a salátát, retket millió csomószámra küldik a hazai vásárlóknak, továbbá exportra. Műszálgyártás A Nehézipari Minisztérium tájékoztatása szerint ebben az évben újabb tíz százalékkal nő a vegyipari termelés, ezzel továbbra is a népgazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő ágazatának tekinthető. A növekedésben vezetnek a szintetikus szálak, a tervek szerint ebben az évben 55 százalékkal többet állítanak elő belőlük, mint az elmúlt esztendőben. A többletet a Magyar Viscosagyár intenzifikálásának befejezése adja, a próbaüzemet rövidesen megkezdik. A kecskeméti tragédia áldozatai ELADÓ HÁZAK Kormányrendelet teszi le- forgó épületek lakóit leglnhetővé, hogy egyes, jelenleg kább érdekli: a vállalat állami tulajdonban levőépü- megvételre először nekik kíleteket áruba bocsásson ke- nálja fel a lakásokat. Felzelőjük. világosítja őket a volt bérMely házak kínálhatók lemény értékéről, arról, hogy megvételre? Azok, amelyek a telekből mennyi illeti meg legfeljebb 12 lakásosak, illet- őket stb. Ha három hónap ve olyan, nem lakás céljára gondolkodási Idő után a csaszolgáló épületek, amelyek iád úgy dönt, hogy nem hat, önálló rendeltetésű he- akarja megvenni a lakást, lyiségnél nem foglalnak töb- akkor már jogéban áll a bet magukba. Az eladásra vállalatnak szélesebb körben kerülő házakat az ingatlan- is árulni. Vajon ml történik kezelő vállalat előzetesen akkor, ha valaki megvesz társasházzá nyilvánítja. Az egy lakrészt, amelyben már épületet csak akkor értéke- hosszú évek óta egy másik síthetl az IKV, ha annak család él? Az új tulajdonosminden lakását, Illetve egyéb nak sem lesz természetes jobérleményét el tudja adni. ga „kitenni" a lakókat. AkAz IKV, a városi tanács kor tarthat Igényt a megváigazgatási, valamint az épi- sárolt lakásra, ha a bentlatési és közlekedési osztályé- kóknak — jogos igénveikval egyetértésben kijelölte nek megfelelő — máslkat. azokat az épületeket, ame- tud biztosítani. Ilyen esetben lyek megvásárolhatók. Ezek a lakáshivatal támogatja a között egy sincs, amely a cserét. Lenin körúton belül, a kör- Az adásvételt már az OTP utak és sugárutak mentén végzi. A fizetendő összegek áll. Ugvancsak az állam ke- meglehetősen differenciáltak, zelésében marad minden Jutányosabb áron jutnak saolvan közművesített, KISZ-, ját lakáshoz, akik már bent vagy OTP-társasház építésé- élnek a felkínált lakrészben, re alkalmas telek, amelyen mint azok, akik „külső" vekönnyen lebontható ingatlan vőként jelentkeznek. A forvan. Az eladásra szánt há- galmi érték 30 százalékát fizak többnyire Újszegeden, zeti, aki eddigi bérleményét továbbá a Tisza vonala, a megvásárolja. Ha ezt az öszLenin körút és a Petőfi Sán- szeget egyszerre ki tudja fldor sugárút által határolt zetni, 25 százalék árengedterületeken épültek. ményt kap, ha nem, akkor A Szegeden mintegy ötven 10 százalék befizetése után házat érintő áruba bocsátás 25 évig törleszthetl a lakás miként fog lezajlani? Az ösz- árát. A részletek egy hószes előzetes tennivalót az napra eső összege ebben az IKV végzi, s ami a szóban esetben a korábban fizetett lakbérnél nem lehet alacaoA kedd esti kecskeméti tömegkatasztrófa fekete árnyéka nemcsak a hozzátartozókat kíséri a mai napig is, hanem az egész közvéleményt. Mindeddig csak távirati rövidséggel tudtunk beszámolni a szörnyű eseményről, a megfeszített mentési munkálatokról és az áldozatok számáról, a kecskeméti Petőfi Népe bővebb tudósítása alapján azonban már a részletek is ismertté váltak. A baleset este háromnegyed 6-kor történt Kecskeméten, a Kórhánközi út sorompó nélküli vasúti átjárójában. Az Ikaruszban — melyet mintegy 40—45 méteren tolt, és gyűrt maga előtt a mozdony szerkocsija — ötvennyolcan utaztak. A Kecskemét—Helvécia járat egyetlen utasa sem maradt épségben: a helyszínen 24en, kórházba szállítás közben, illetve kórházban 11 -en haltak meg; 8 személyt életveszélyes, hármat súlyos sérüléssel vittek kórházba, a többiek könnyebb sérülést szenvedtek. A mentők, a tűzoltók, a katonák és a rendőrök azonnal, nagy apparátussal siet: tek a katasztrófa színhelyére. Nyolc mentőautó, 30-tagú gépesített vasutas mentőbrigád, tűzoltók, 200 katona vívott óriási erőfeszítést, hogy az életben maradottak minél előbb orvosi segítséghez jussanak. Az autóbusz roncsai közül fémfűrészek és hegesztőpisztolyok segítségével tudták kiszabadítani a sebesülteket és a holtakat Rendkívül szomorú a katasztrófa statisztikája. Az áldozatok közül legtöbben, huszonegyen helvéciaiak. Ballószög 8 halottat gyászol; Városföldről egy anya és két apró gyermeke szerepel az áldozatok névsorában. Kecskeméti lakos 2, külsőballószögi egy van közöttük. A ballószögiek mind 20 éven aluli fiatalok, s az áldozatok átlag életkora 26 esztendő. Hatvan éven felüli 4 volt közöttük. A helyi járaton más megyebeliek nem utaztak. Az Özdl Kohászati Üzemekben — a vállalat fennállása óta — 1972-ben érték el először az évi 800 ezer tonna nyersvas- és az egymillió tonna acéltermelést. Az eredmény tartása és a gazdaságosság növelése érdekében maris széles körű munkaverseny bontakozott ki a különböző gyárrészlegekben. A műszaki és fizikai dolgozók közös összefogása és a jól szervezett munka eredményeként az év első rekordját a durvahengermű bugasorán érték el. Molnár Miklós „Petőfi Sándor" nevét viselő szocialista brigádja egy nap alatt 833 tonna acélt hengerelt. nyabb. Az eladásra kijelölt épületek között vannak olyan állami tulajdonban levő házak is, amelyekben csupán egy lakás van. Ha a benne élő lakó a vevő, a forgalmi érték 50 százalékáért lehel tulajdonos, ha valaki lakottan veszi meg, 60 százaié kát fizeti. A forgalmi érték 30 százalékába kerül egy bentlakó számára a többlakásos épületben egy lakrész 40 százalékába annak, aki megveszi, de nem tud beköltözni. Az új tulajdonosoknak természetesen kötelezettségeik is lesznek: jó gazda módjára kell karbantartanluk a lakást Ch. A. A repülőtéren látták egymást... Hazaérkeztek a szegedi szimfonikusok Vaszy Viktor nyilatkozata Szerdára vártuk, némi vi- pe (Virágzás, A falu tánca), vekkel kedveskedtünk venszonttagságok utón csütörtök Kodály Felszállott a páva va- déglátóinknak estére érkezett haza Len- riációi mellett, Liszt A-dúr A produkciókat elemezve gyelországból a Szegedi zongoraversenyét mutatta be Vaszy Viktor elmondta meg, Szimfonikus Zenekar. A — Torunban és Bydgoszcz- a Bartók-művek mindhárom varsói repülőtéren a társa- bon Nagy István, Varsóban alkalommal egyenletesen jól, ság fele már bent ült a gép- Kiss Gyula közreműködésé- a Páva-variációk Varsóban ben amikor Budapestről je- vei A program érdekessége, sikerültek a legszebben. A lezt'ék a köd miatt nem hogy ráadásként ugyanazt a rutinos Kiss Oyulaval már tudják fogadni a járatot. Kodály-müvet, a Háry-inter- több közös produkciója volt Mindez kora délután történt, mezzót szólaltatták meg, a társulatnak, s ezúttal » a szegedi csoport este tízig amit a Szegeden vendégsze- remekül értették egymást, várta a helyszínen remény- replö Pomorska Filharmónia viszont külön örömet jelenkedve, hátha Indulhatnak szimfonikusai is Játszottak, tett Nagy Istvánnak, a Szemégis Csak másnap sikerült, ugyancsak ráadásban. gedi Tanárképző Foiskola Toormn délelőtt Deditt már „ . „ fiatal művésztanárának preTegnap delelött pedig mar - Torunban, Kopernikusz d drámai eröt sug4r. szülővárosában, viszonylag zongorajátéka, kis teremben léptünk pódiumra, ahové nem is fért föl a teljes zenekar, de az akusztika nagyszerű volt, a próbára szállingóztak a zenészek — érthetően kissé fáradtan még — a Festő utcai művelődési otthonba. A magyar—lengyel kulturális egyezmény negyedszázados ««apu»ssasa — A jelek szerint sikerült őt felfedeznünk a filharmóniának, remélhetően gyakrabban halljuk, s mi la iktatott turnécsere során a bydgoszczi filharmonikusok hangzási viszonyokat teremtett, gyönyörűen szóltak a fejezte be Vaszy Viktor. nyilatkozatát hazankban a szegediek len- plnniM7imók. A bydgoszczi gyei városokban vendégsze- hangversenypa1ota lépcsőzerepeltek, olyannyira egyldő- teg „ódiumával, pompás ben, hogy oda-visszautazás- környezetéveI lélekmelenkor ugyanaz a gép szállí- get5 berendezéseivel (a rutotta a két társulatot, a repülőtéren még láthatták egymást. Színházi szobájában beszélgettünk Vaszy Viktorral, ^ _ a szegedi szimfonikusok első házán jelentős külföldi útjának él- részt Varsóban díszebéden, oenne" "az"első" tűmé nem ményeirol. ah0i a kölcsönös meleahan- ; az, ? turne P,0"1 — Bár korábban iártunk Koicsonos meiegnan marad soká g az egyetlen, Szomszéda- üdvözlőbeszédek után követi a második. határ pultja márványból kéIS szült 1) csodálatos hatással volt ránk. Ugyanitt nemzetközi festmény- és fotókiállítást láttunk, a városi tanácsfogadáson vettünk A szegedi szimfónlkusokat Radnóti Tamás, a városi tanács művelődésügyi osztályának csoportvezetője mellett elkísérték lengyelországi útjára a filharmónia képviselői. Tehát hamarosan hivatalos vélemény is születik majd szimfonikusaink vendégjátékáról. Kicsit ennek következtében Is bízunk már jugoszláv inknál, lényegében most lép- Szeged plakettjével és könyhettünk először nemzetközi fórumra. S mindjárt hozzátenném, a tét jótékonyan hatott az együttesre — jelentette ki a szegedi szimfonikusok vezetője, majd mosolyogva magyarázta, miért: túl azon, hogy a társulat önmagát múlta felül a koncerteken, példás-fegyelmezetten viselkedett a fárasztó utazások alatt, és közben, de a próbákon ls. — Ami viszont ennél fontosnbb, rendkívül kedvező véleményeket kaptunk; jó benyomást keltettek fafúvósaink, de a rézfúvósokat is dicsérték, Várnagy Lajos a Páva-variációk hegedű-, Kedves Tamás a Liszt-koncert csellószólóját játszotta nagyon szépen; igényesen. A 80 tagú együttes háromszor lépett közönség elé: Torunban, Bydgoszczban, Varsóban, s Bartók Két kélt. I. Zenei naptár Fiatal fúvósok koncertje Kétszeresen is illik a fiatal jelző a budapesti Filharmóniai Fúvósötösre: az együttesre — mely 1971-ben alakult —• éppúgy mint tagjaira, a Magyar Állami Hangversenyzenekar fúvósszólístálra. Fiatal művészek, akik többségének akadémiai diplomáján alig száradt föl a tinta, s az AHZ-ben vállalt és teljesített „szolgálaton" túl marad erejük, kedvük, energiájuk együttes muzsikálásra. Csütörtök esti szegedi koncertjük bizonysága: igen tehetséges muzsikusok, tanulsága: érdemes együtt dolgozniok, paradoxona: teljes létszámmal csak a műsor utolsó produkciójában (meg a tapsokat követő ráadásban) léptek közönség elé. (Valószínű, az Irodalom is ludas benne, kevés a kifejezetten öt fúvósra írt kompozíció.) így alakulhatott ki az az érdekes szituáció, hogy a Filharmóniai Fúvósötös (Kovács Lóránt, Csáki Emília, Horváth László, Friedrich Adám, ifj. Hara László) konzervatóriumi estjének főszereplője a zongorista Almásy László volt. Sajnos. Bár korábban, Kóté László oldalán, jó kamarapartnernek ismertük, ezúttal csalódást okozott, egyszerűen azért, mert számításon kívül hagyta: más hangon kell játszani mondjuk egy hegeüű-szonátában, és másképpen a fúvósokkal. Brahms Esz-dúr kürttriójának második és negyedik tételét például végigszólózta, ám amikor Beethoven c-moll szonátájával egyedül ült a zongorához, az első tétel után teljesen érthetetlenül — felállt. A koncert maradéktalan élményét Kovács Lóránt igen muzikális Bach-fuvolaszonátája. a Poulenc-trió (oboa-fagott-zongora) bravúros megszólaltatása és FranCaix Fúvósötösének finommívű, cizellált előadása nyújtotta, de a klarinétos Horváth László is bizonyította virtuóz hangszertudását Weiner Peregi verbunkfában. L N. Áz influenzahelyzet Minisztériumi tájékoztató Január negyedik hetében Budapesten, valamint Heaz lnfluenzainugbetcgedések ves, Komárom és Pest meszáma tovább emelkedett, or- gyékben & lakosság 10—12 szágosan mintegy 380 000 új százaléka, Debrecenben, Mismegbetegedés fordult elő. Ez kolcon és Győrben, a lakoskörülbelül 30 százalékkal ság 8—9 százaléka, az ország több, mint az előző heti egyéb területein 3—7 százamegbetegedések száma. Bu- léka esett át eddig azlnfludapesten több mint 100 000 enzán. A megbetegedések álúj megbetegedés volt Pest talában enyhe lefolyásúak, megyéből több mint 40 000, Budapesten, a betegek mintBorsod megyéből közel egy 2,5 százalékánál, vidé30 000, Komárom megyéből ken mintegy 4 százalékánál több mint 20 000 megbetege- észleltek szövődményt. A bedést jelentettek, Békés, Fe- tegek 0,7 százalékát utalták jér, Győr-Sopron, Hajdú-Bi- kórházba. Január utolsó háhar, Heves, Szabolcs-Szatmár, rom napján Budapesten és Szolnok, Vas és Veszprém Pest megyének a fővárossal megyékben a megbetegedések határos részein a napi új száma meghaladta a 10 ez- megbetegedések száma csökret. A járvány kezdetétől az kent az ország egyéb terüleországban mintegy 700 000 tein még emelkedett. A beinfluenzamegbetegedésről tegek orvosi és gyógyszerelérkezett jelentés. látása biztosított. Szabvány a zajártalom ellen Elkészült a szabványjavaslat a munkahelyek és épületek megengedett zajszintjére. A téma fontosságát az is jelzi, hogy hazánkban 200 ezer hallássérültet tartanak számon, s többségük hallása a zajos munkakörülmények miatt romlott meg. Pedig mint a javaslatot kidolgozó dr. Tarnóczy Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia akusztikai kutató csoportjának vezetője elmondotta: a zaj keltése nem a technika fejlődésének szükségszerű következménye; körültekintő munkával és megfelelő szakértelemmel csökkenteni lehet. A zaj, mint munkahelyi ártalom 80 decibel felett jelentkezik. A füldugók használatán kívül egyebek között a falakra szerelt lukacsos szerkezetű hangelnyelő anyagokkal lehet védekezni ellene. Sok helyen tévesen hungarocellt használnak e célra, pedig ez sem Jó hangelnyelő. Az üzemen belüli halláskárosodás megelőzésére már kibontakozóban van az országos audiológiai ellenőrző hálózat, amely mérésekkel ellenőrzi: a zajos munkahelyen dolgozók hallása nem károsodik-e. Felmérések szerint lakásokban nappal 40, éjjel 30 decibel erősségű zaj még a tűréshatáron belül van, de egy utcán robogó autóbusz már 70 decibelre tornáztatja föl a közeli szobában elhelyezett zajmérő készülék mutatót