Délmagyarország, 1973. február (63. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-27 / 48. szám
KEDD, 1973. FEBRUÁR 27. Búcsú az MNK-tól: SPORT Tatabánya—SZEOL 4:1 (1:0) „He okozzunk csalódást..." A SZEOL labdarúgóinak fogadása a várost tanácsnál Kádár János a centenáriumi sakkversenyen Vasárnap a 11. fordulóval folytatódott a centenáriumi sakkverseny. A nézők között megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára is, aki érdeklődéssel figyelte a találkozók menetét. A játékidő első részében három asztalnál döntetlennel ért véget a küzdelem. Antosin—Ciocalteaval, Bilek—Csommal, Forintos—Gellerrel remizett. A versenyben vezető Geller királyindiai védelemben korán gyalogáldozatot kínált föL Forintos azonban elhárította és a játszma lépésismétléssel döntetlenül végződött. A Szabó—Sax játszmát a nagymester betegsége miatt elhalasztották. Lengyel győzött Hecht ellen. A versenyen továbbra is Geller áll az élen nyolc ponttal. Előkészületi mérkőzésen: Tegnap, a szegedi városi tanács vb-termében dr. Biczó György, a Szeged megyei város tanácsának elnöke adott fogadást az NB l-es labdarúgó-bajnokság tavalést kívánt a bajnoki nyitányra. Bár a csapat a főpróbán /asárnap, a Tatabánya elleni MNK-mérkőzésen úgymond „megbukott". De van szi rajtja előtt álló SZEOL egy közmondás: Ha nem siegyüttesének. A bensőséges került a főpróba — az előünnepségen megjelent dr. Varga Dezső, a városi pártbizottság titkára, Kovács Imre, a megyei tanács elnökhelyettese, Gyárfás Mihály, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese, Mari Kálmán, az MTS Csongrád meadás bizonyára nagy siker lesz! Reméljük így van ez a SZEOL-nál is. Hiszen a bajnokságra kell leginkább koncentrálni. Pécsett pedig nem lesz könnyű dolga vasárnap a csapatnak. A baráti beszélgetés után Vass Ferenc, a SZEOL labgyei tanácsának elnöke és a , . , SZEOL SC. valamint a lab- m^dottóf kapitá"ya darúgó-szakosztály vezetői. Dr. Biczó György röviden értékelte a csapat eddigi dicséretes szereplését, majd hozzátette, a szegediek joggal várják, hogy a csapat a város színeit méltóan képviselje. — Nem közömbös az, hogy a szurkolók milyen hangulatban távoznak egyegy mérkőzésről — jegyezte meg, majd sikeres szerep— Köszönjük azt a megtiszteltetést, hogy a tavaszi forduló előtt találkozhattunk a város vezetőivel. ígéretet teszünk, hogy mindent elkövetünk azért, hogy ne okozzunk csalódást a szurkolóknak, és méltók legyünk arra, hogy Szeged és Csongrád megye élcsapata legyünk továbbra is. B. L. {Zelman Ferenc felvétele) Csütörtökön Szegeden : Ritka pillanat, amikor a SZEOL gólveszélyes helyzetet dolgozott ki Rothermel kapuja előtt. Magyar fejese azonban elkerülte a kapuk A komplexus megmaradt oldalon, kicselezte Virághot, pébe lőtt, 1:1. Két perc múlazzal a különbséggel, hogy a majd középre játszott, és az va azonban ismét vezetést korábbi találkozókon a SZE- érkező Kőműves egy lépésről szerzett a vendégcsapat. OL egyenrangú ellenfele volt a kapu közepébe gurított- Arany kapu elé ívelt és a a bányászcsapatnak, s kis 1:0. A 13. percben Vörös hi- tisztán álló Takács mintegy szerencsével akár a győzel- bájából Takács húzott kapu- 14 méterről a kapujából kint met is megszerezhette volna, ra, Gujdár azonban védte a álló Gujdár fölött a bal felső ellentétben a vasárnapi mér- lövést. Nagy fölényben ját- sarokba fejelt. 2:1. A 60. kőzéssel, amikor egy pillana- szot a bányászcsapat. A SZE- percben Nagy lőtte kapu elé tig sem volt kétséges a ven- OL játékosai rendre eladták a labdát dégek sikere. Ezen a találko- a hozzájuk kerülő labdákat zón az MNK legjobb nyolc A 20. percben Nagy vihar- Kőműves kapásból csapata közé jutás volt a tét. zott el a jobb oldalon, be- zott a kapu közepébe. 3:1. Sz. Dózsa— SZEOL II. 3:2 (1:0) SZEOL külső-pálya, 1500 néző. Sz. Dózsa: Bánfi (Gilicze) — Bartkó, Várhelyi I., Portörő (Csanádi) — Póczik, Biró, Pikó (Bóka) — Csömör, Héger dr., Szalai, Nagy. SZEOL II.: Nagy I. — Kisjuhász, Emödi, Kozma III., Hevesi — Pipicz, Terhes — Róth, Szeghalmi (Ladányi), Magyar II., Wenner. Iramos mérkőzésen az NB Il-esek megérdemelten győz- .. „ ,, . tek. Góllövő: Héger dr., (2). Tatabánya, s már a második vabbjatszott Vass ele es oda MagyarországLengyelország Hl Rangos, nemzetközi labda- László edző dicsérte fiai gól"a szegedi Védők rúgó-mérkőzés színhelye lesz rátörő, sokmozgásos játékát, ismét egymásra vártak — és csütörtökön délután a Tisza- eléged"" — - .... . . parti SZEOL-stadion. A négy „ . . UEFA selejtezőre készülő ert bombáKatona játékvezető sípjelé- adását Kőműves átemelte A harmadik gól után alább "J?®^.., ttjúsági^ válogatott re mintegy 4 ezer néző előtt Gujdáron, de a befutó Zám havas, csúszós pályán kezdő- bori a gólvonalról a mezőny- te. Ennek ellenére a 80. percdött a játék. be vágta a labdát, öt perc ben tovább növelték előnyü hagyott a Tatabánya lendüle- előkészületi találkozó kereelégedett volt a látottakkal. előreláthatóan nem változtat a már korábban kijelölt kereten. A lengyel és a tében Lengyelország ifiválo- Z^lZfsz^eZrt Délután gatoltja ellen lép pályára. A erlíeznek szegedi e. Délután Tatabánya: Rothermel — múlva a SZEOL védői csak ket. Tóth Kálmán középre lengyelek elleni összecsapás . - , . . P ásnaDi JL, Horváth, Kovács, Arany, nézték a gyors tatabányai fejelt egy labdát és a berob- erőpróbája lesz a március kQzó színhelyén Nyíró — Göröcs, Nagy, Sza- csatárok akcióját, melynek banó Takács laposan a háló- 14-én Kutahyban sorra ke- ' bó — Takács, Kőműves, Tóth K. SZEOL: Gujdár — Várhelyi III., Varga, Zámbori. Virágh — Magyar I., Vörös Mészár — Antal, Vass, Kozma II. Nagy lendülettel kezdett a végén Takács óriási helyzet- ba lőtt, 4:1. Az utolsó előtti ' bői mellé lőtt. A 30. percben percben még Tóth hagyott ki Antal tört kapura, egy cselt óriási gólhelyzetet, csinált, s a menteni akaró • Szabó hazaadás gyanánt óriási kapufát lőtt! A Csalódottan távozott a kö40. zönség a mérkőzés végén. A Csömör, illetve Magyar II., percben megszerezte a vezeLadányi. tést. Nagy húzott el a jobb Fiatalok a páston percben Antal beadása után B-közép végig lelkesen bizKozma kivárt a lövéssel, to- tatta a csapatot annak ellerikH^HáÍR, hogy ötlettelen ménytelen játékot produkált a SZEOL. Az igaz, hogy főVasárnap Szegeden, a Gutenberg utcai közgazdasági szakközépiskola tornatermében rendeztek serdülő és ifjúsági tőr-, valamint kardversenyt. Eredmények: serdülő női tör: 1. Ötott Márta. 2. Rigó Ágnes, 3. Takács Marianna (mind Sz. Postás), 4. Vörös Judit (HÓDIKÖT). Serdülő férfitör: 1. Fábián János (Sz. Postás), 2. Kudomrák József (Szentes), 3. Mészáros Péter (Szentes). 4. Szórádi István (Sz. Postás). domrák József (Szentes), 3. Titkos Csaba (Sz. Postás), 4. Kovács László (Sz. Postás). Ifjúsági női tőr: 1. Bokor Magda, 2. Baricz Valéria, 3. Gyuris Ágnes (mind Sz. Postás), 4. Bereczki Klára (Szentes). Ifjúsági férfitőr: 1 Mucsi Mihály (HÓDIKÖT), 2. Sándor Ede (HÓDIKÖT), 3. Dusz Ottó (Sz. Postás), 4. Flack Attila (Sz. Postás). lett a helyzet. Szünetben cserélt a SZEOL. Mészár helyére Pataky leg a vasárnap kezdődő bajállt Ekkor negyedóráig ki- nokságra kell koncentrálnia, egyeniítettebb lett a játék, s a csapatnak, mégis úgy érezaz 50. percben sikerült az zük, ennél a játéknál többet egyenlítés is. Pataky majd érdemelne a közönség. És teAntal lövése a Bányász vé- gyük hozzá, vasárnap már dőkről Vass elé pattant, aki Pécsett a bajnoki pontokért mintegy tíz méterről Rother- kell küzdeni a SZEOL-nak! Kutahyban rülő Törökország elleni se- A mérkőzés délután fél 3lejtező mérkőzésnek. kor kezdődik. Jegyek 5 és 19 Az ifiválogatott 16-os ke- forintos áron a SZEOL irorete szombaton Szolnokon az dában és csütörtökön kint a Sz. MÁV elleni edzőmérkő- pályán válthatók. Az MTS zésen 3:1 arányban győzött, által kiadott pályabelépőlc A találkozó után Sárosi érvényesek. \ Sorokban A hét végén Kecskeméten léptek szorítóba a Szegedi Dózsa felnőtt ökölvívói. A Jámbor János emlékversenyen 3 szegedi öklöző indult, mel hasa alatt a kapu köze- • Bagaméry László További eredmények Ifjúsági kard: 1. Sándor Ede (HÓDIKÖT). 2. Feletár Emil (HÓDIKÖT), 3. Flack Serdülő kard: 1. Gombos Attila (Sz. Postás), 4. Kovács Tamás (Sz. Postás), 2. Ku- Péter (Sz. Postás). Videoton—Üjpesti Dózsa óra 2:1 (1:1). Góllövők: Karsai tan (11-esből), Nagy II., ill. Fazekas. Bp. Honvéd—BVSC 2:0 (0:0). Góllövők: Kozma, Pál. Vasas—Diósgyőr 5:2 (3:0). Góllövők: Tóth B., (3), Puskás dr., Vidáts, ill. Vass, Földesi (11-esből). Bp. Spartacus—MTK 0:0. Rába ETO—Dunaújváros Kazincbarcika—VideoKazinebarcika, 14.30 óra. Bp Honvéd—Tatabánya. Kispest, 14 óra (a féil órás kezdés az esetleges hosszabbítás miatt van). BUNDZSÁK ATHÉNBAN Szerdán Athénban játszszák le a Görögország—Jugoszlávia utánpótlás EBmérkőzést. A találkozót megtekinti Bundzsák Dezső, aki 2:1 (Ll) Góllövők: Póczik, hétf6n utazott a görög fővárosba. Úszórandevú Brémában Több mint másfél évtizede 10 amerikai sportoló is szeretnár, hogy először rendezték pel, köztük olimpiai bajnomeg a brémai nemzetközi fe- kok. úgyhogy részvételük Vasas, Videoton, Bp. Honvéd, A CSLASZ játékvezetői dettuszodai versenyt, amely nagymertekben emeli a nagy Rába ETO Bp Spartacus, bizottsága felhívja a szegeazóta is minden esztendőben randevú szinvonalat. Szolnoki MTE, Kazincbarci- di és környékbeli labdarúgóaz európai idénynyitonak Hét MAGYAR ÚSZÓ is ott lesz kai Vegyész. játékvezetők figyelmét, hogy szamlt a rajtköveken: Gyarmati Tegnap lezajlott az MNK elkezdődtek' a továbbképzéAz idei versenyre péntek- Andrea, Szekeres Ildikó, Ko- negyeddöntő sorsolása. A sektői vasárnapig kerül sor, s vacs Edit, Szentirmay István, legjobb négy közé jutásért a A bizottság kéri a játékarra , npA Jelentése s/e- Császári Attila Szabó Sán- Parosítas a következő: Szol- vezetőket, hogy az esti hivaarra a DPA jUentese szc császári Attila, szaoo .ban nok. MTE_Rába ETO, Szol- talos órák alatt keressék fel rint 14 ország 401 nevezest dor, és Cseh László utazik nok X4.30 óra. Bp. Spartacus a CSLASE-t, a további progSomogyi, ill. Kerekes. Kazincbarcika—VM Egyetértés 1:0 (1:0). Góllövő: Cserven ka. Szolnoki MTE—Zalaegerszegi TE 1:0 (0:0). Góllövő: Géczi. Az MNK legjobb nyolc csapata tehát: Tatabánya, 2. Bán Zoltán. 68 kg: 1. Szalai Sándor. • Budapesten, a Jégszínházban rendezték meg a hét véés mindnyájan éremmel tér- gén az idei II. osztályú ortek haza. Pehelysúlyban Ko- szágos cselgáncs bajnokságot, vács Lajos — jóképességű A SZEOL judósai folytatták ellenfelek ellen — szerezte idei sikersorozatukat, Kováca meg az első helyet. Olt- és Balogh révén két aranyványi légsúlyban második, érmet szereztek. Kol váltósúlyban harma- • óik lett. A hét végén Pennsylvániában vasárnap újabb jelentős erőpróbán befejeződött a hivatalos vesznek részt a Dózsa öklö- Egyesült Államok—Magyarzöi, Pécsett, a Baranya Kupa ország női és férfi tornaviaországos I—II. osztályú ver- dal. Női válogatottunk külösenyén lépnek a kötelek kö- nősen jól szerepelt, több ré. mint kétpontos győzelmet * aratott az amerikai tornászVasárnap Szentesen orszá- lányok felett. Az egyéni vergos úttörő szabadfogású bir- seny első helyén is két makózóvensenyt rendezett az gyar tornúsznő osztozott, BéSZVSC. kési Ilona győzött, MedveczA Szegedi VSE birkózói- ky Krisztina előtt. A férfiak nak eredményei: csapatversenyét majd három 35 kg: 3. Drubi Tibor. 38 pontos különbséggel az Egyekg: 1. Szőri Ferenc..., 3. sült Államok válogatottja Szabó Ferenc. 41 kg: 2. Bodó nyerte, egyéniben Avener Gábor. 45 kg: 1. Seres Lász- mögött Magyar Zoltán a máló, 2. Demeter Ferenc. 58 kg: sodik helyen végzett Játékvezetői továbbképzés JGY kellett volna tippelni küldött. A vendégek között az északi kikötővárosba. —Vasas, Kőér utca, 14.39 ramok megbeszélése céljából. 14. oibia—Modena Éi M 1. Arezzo—Brindisi 1:111 2. Asioli—Cescna 1:1 1 3. Bari—Varese U:ll x 4. Brescia—Monza 0:0 x 5. Como—Catania 2:2 x S. Genoa—Foggin 3:1 1 7. Novara—Pcrugia 4:3 1 8. Reggiann—Cafanzaro 2 :t 1 íi. AS Keggina—Mantova 0:0 x 10. Taranto—I.ccco 1:0 1 11. Savona—Alessandria 2:1 1 12. Udinesc—Parma 0:0 x 13. Livorno—Spal 1 :t 2 1U X A 8. heti totónyeremények az Illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 13 darab, nyereményük egyenként 64 434 forint. Ebből 13 plusz 1 találatos 1 darab, nyereménye 374 671 forint. 12 találatos 271 darab, nyereményük egyenként 2061 forint. 11 találatot 3086 fogadó ért el. nyereményük 181 forint. A 10 találatosok száma 19 799 darab. nyereményük egyenként 42 forint. \ 4 I