Délmagyarország, 1973. február (63. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-23 / 45. szám

rtJOTK, 1973. FEBRUÁR 23. KRESZ-akadémia Áz autóiclub előadássorozata A közúti közlekedés szabá­lyai megkövetelik, hogy a gépjárművezetők, akik ré­gebben tettek vizsgát, lépést tartsanak a közlekedési sza­bályok módosításaival. Ezért erkölcsi kötelességük az autósoknak, hpgy ilyen jel­legű előadásokon, tovább­képzésen részt vegyenek. A Magyar Autóklub sze­gedi csoportja ezért rendezi meg nyolc előadásból álló közlekedési akadémiáját, amelyen a közlekedésrendé­szet szakemberei adnak film­vetítéssel egybekötve elemző tájékoztatást, a KRESZ vál­tozásairól, új vonásairól. A „KRESZ-akadémia" a belvárosi pártszervezet he­lyiségében (Victor Hugó u. 5.) március 2-án este 6-kor kezdődik. Ekkor Csáki László rendőr őrnagy A közúti köz­lekedés időszerű kérdései Csongrád megyében az 1972­ben történt balesetek elem­zése alapján címmel tart előadást. Március 9-én ugyancsak ő A közlekedési szabályok nemzetköziesitésé­re irányuló törekvéseket is­merteti. Március 18-án dr. Koy Tibor közlekedési ügyész Néhány közlekedési szabály helyes értelmezése címmel beszél. Március 23pán Willim András rendőr őrnagy A közúti balesetek esetén kö­vetendő eljárásról szóló tud­nivalókat tárgyalja. Március 29-én ugyan ő Közlekedés­igazgatás-rendészeti kérdések címmel tart előadást. Április 6-án dr. Vida Emil oki. mér­nök A biztonságos gépjármű­vezetés műszaki és vezetés­technikai föltételeit elemzi. Április 13-án dr. Muszka Dániel tudományos intézeti osztályvezető Közlekedési eti­ka, közlekedés-kibernetika, a jövő közlekedése címmel ad áttekintést a 20. század har­madik harmadának egyre iz­gatóbb problémáiról. Végül április 20-án Miskolczi István tűzoltó őrnagy Gépkocsi tűz­esetek megelőzése, elhárítá­sa címmel tart előadást. A sorozat meghallgatásáról a részt vevők igazolványt kapnak. A nemcsak tanulsá­gos, de hasznos előadásokra minden autós, tehát az autó­klub tagjain kívüliek is je­lentkezhetnek március l-ig a klubirodában. (Marx tér 10— 11.). Gpszközlemények Tudatjuk, hogy MÉHEI.Y LASZLÖNt 1973. febr. U-éa el­hunyt. Kívánságára elhamvasz­tatjuk. Búcsúztatásáról később intézkedünk. Aszalós János, Bu­dapest XL, Kosztolányi tér 4. T. 2605 Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya és nagymama, DANIÉI. PÉTERNÉ Gedeon Paula életének SL évé­ben hosizd szenvedés után febr. Közületek, intézmények, figyelem! Olajkályháik javításával, karbantartásával nem lesx többé gondjuk, ha átalánydíjas javítási és karbantartási szerződést kötnek szövetkezetünkkel Részletes felvilágosítás: SZEGEDI ELEKTROMOS SZÖVETKEZET olajkályha- és hűtőgépszerviz, Szeged, Vidra u. 2. Telefon: 15-590. Munka­alkalmak hó 2l-én elhunyt. Temetése feb­ruár hó 26-án 12 órakor lesz a Dugonics-temetőben. A gyászoló család, Újszeged, Töltés u. 16. T. 2694 Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazon rokor.cknak, Jó barátoknak, szomszédoknak, is­merósökuek, a NIVÓ Ktsz dol­gozóinak és a Kamarakórus tagjainak, akik szeretett ha­lottunk, MARSCHALL PÉTER temetésén megjelentek, részvé­tükkel és virágaikkal m-ly fáj­dalmunkat enyhíteni Igyekez­tek. A gyászoló család, Tápéi X. 19. T. 2693 Mély fájdalommal tudattuk, hogy KEMÉNY JANOSNÉ ele­tének 73. évében rövid szenve­dés után eBhunyt. Temetése febr. 23-án 15 órakor lesz a Be­fonni tus temető ravatalozójá­ból. Gyászoló eltartói. Csongrádi sgt. ZL T. 2(92 Fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik szerették, hogy szeretett férj, édesapa es fiú. CSECSET IMRE életének <9. évében hirtelen elhunyt. Te­metése febr. 26-án lt órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család. T. 2431 Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága Jó édes­anyánk, ÖZV. MARCINKO MI­HÁLYNÉ életének 81. évében hosszú türelmes szenvedés után elhunyt. Temetése febr. 23-án 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető ravatalozójából. A gyá­szoló család, Pille u. 5. T. 2689 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, kik szeretett édesanyánk, özv. ROZSA GYU­LANÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enybiteni Igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá az L Korl áz belosztaly orvosain-k és ápolóinak odaadó munkf jukért. A gyászoló család, Hold U. 5. T. 2681 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, 1 merősöknek, kik szeretett halottunk, özv. FILÖ JOZSEFNÉ temetésén megjelen­tek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. T. 2688 Növényvédelmi keretünk felvételre. Jelentkezés: Búzakalász Mgtsz, Tiszasziget. Kenderfonó és Szövőipari Vál­lalat újszeged! szövőgyára fel­vesz szövőnőket, cémázó, szövő betanított női munkavállalókat, valamint férfi segédmunkásokat. Jelen kezni lehet a gyár mun­kaerő-gazdálkodási csoportjánál, CJszeged, Alsókikötó sor 5. sz. A KEVIÉP felvételre keres S— 12 fős kubikosbrlgédot. Minden szombat szabad. Jelentkemi le­bet: Szeged, Odesszai krt. 33. Nyugdíjas dolgozókat pénzbe­szedőnek a'kalmazunk. Jelent­kezés önéletrajzzal. Takaréktár u. I. sz. Mériegkészftö Ipari Szövetkezet felvételre keres 1 13 autófényező szakmunkást. Szabad szombat van. Jelentkezés: Szegedi Mér­legkészi'.ó és Javító Ipari Szö­vetkezet, Szeged, Lengyel a. 26., (részlegvezetőnél.) A Kohászati A lapanyag előké­szítő Közös Vállalat Szeged, Petres u. 8. tehergépkocsi veze­tőket, lángvágókat, rakodómun­kást vesz fel. z A Nagyalföldi Kőolaj- «s Földgáztermelő Vállalat szege­di üzeme felvételre keres gya­korlattal rendelkező gyors- és gépírókat. Jelentkezés szemé­lyesen: Algyő, központi Iparte­lep, munkaügy, telefon: 15-781, 427-es mellék. Közlemény (x) A derékfájás e. dr. Kotta y Mátyás egy. adjunktus tart előadást ma du. 6-kor a Postás Művelődési Házban. CD0I HOL? EflS® ím. FEBRUÁR 25.. PÉNTEK - NÉVNAP: ALFRÉD FELHOAT VONULÁSOK1 Várható időjárás péntek estig: felhőátvonulások szórványon esővel, élénk, többfelé megerősödő éssaknyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: *—9 fek között. A Nap kei 8 éra 37 perckor, és nyugszik 17 óra 19 perckor. A HoM km • óra M perckor, és nyugszik 8 éra 39 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 22* cm (áradó). SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Magyarország. Sümeg. 14.25 Nyit­Este T órakor: Falstatt. Som- nikék. 15.80 Hirek. időjárás. 15A0 lay-bértet. Az élö népdal. 15.20 Haydn; G­aarvvra dúr szimfónia. 15.48 Hidas Fri­A gyes-Gál Zsuzsa: Győzelmes ™ JKSKJSSf £&, szamuráj. (Szirtes japán, ne­"" Kül­a,o (s"zto£: NDK—srovléú politikai "flgyéló. 17.20 Schumann: fél 3 háií^netved 5 Esz-dúr zongoraötös. 17.55 Mik­fél 3, háromnegyed 5 es i ora mi és a nemzeti múlt. 18.15 A rádiószínház bemutatója. kor.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (15/57-es) este 10 órától reggel T óráig Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET 18.56 Hallgatóink figyelmébe. 19.06 Esti krónika. 19.30 öt perc sport. 19.35 A rádió dalszínháza. Lili. 21.02 125 éve Jelent meg a Kommunista Kiáltvány. 11.22 A Ma a balesetet szenvedett sze- fonogramtól a sztereólemezig, mélyeket Szegeden a Közkórttáz zi.42 Láttuk, hallottuk — a szln­(Tolbuhin sgt. 57J veszi feL f RAPlO házban és a moziban. 22.80 Hi­rek. sport. Időjárás. 22.20 Fjodor Saljapin összes hangfelvetelejbol. X. rész. 22.17 Meditáció. az improvizációról. 22.27 Könnyűze­ne éjfélig. 24.08 Hirek. időjárás­jelentés. A16—0.25 Régi kórus­muzsika. Petőfi -7.90 A revü ű rádió reg­A Mezőhegyesi Cukorgyárnál 4.25—7.59 Jó reggelt! A Kossuth _ • rádió reggeli zenés műsora. 8.00 geli zenes műsora! 8.M Hűek, Hirek. időjárás. 1.85 Műsorts- M Lc.ie»ari niuzsixa. 9.U0 Hí­m ertet és. 8.15 Budapest és vidék re* ij.uj tzeregy Ueietótt. 10.01! kulturális életéből. 8.28 Mezők, A zenc hubamuosszan. Közoen­fa'yak éneke-*. 42 1A30 Néhány szó zene. 1L80 Hi­terház. VL rész. 8.82 Szívesen ^^ J^ asszony szobra. VL műsorából. 12.38 Néxz ide, a na­En es a többiek. 10.25 Édes anya- h ^ íoöiarás nyebvűnk. 10.28 Részletek Csaj- r^ £ kovszklj operáiból. 10.56 Lottó- J eredményricTu.OO Változó világ- ""^f16^- Sggg térkép. 11.10 Dvorzsák: F-dúr haU«' ", ,, 2 „, J1*^?1 (néger) vonósnégyes. 11.39 Hol- SSlhíSí nap közvetítjük. 12 06 Déli kró- Járásjelentós. U.M KUipoUdJcaJ nika. 12.20 Kl nyer ma - Ga- iRyelö- 1A26 Nótacsokor. 1LSS lyatetőnr 12.38 Reklám. 12.25 A szovjet hadsereg napján. 19.12 Tánczenei koktél. 13.20 Buday Oj könyvek. 18.15 Jó estét. gye­Ilona és Dévai Nagy KámlU rekek! I8J0 Kapcsoljuk a 6-o« énekel. Béres János kamara- stúdiót- A Magyar Rádió Sztra­egyűttese játszik. 13.45 Kosár a vinszkij-ciklusa. Közben: 20.01] fogyasztó karján. 14.88 Meséló Esti krónika H. Kb. 28.45 Hú­szas stúdió. Kb. 21.48 A Moszk­vai KTV esztradzenekara ját­szik. 21.07 A Magyar Rádió és Televízió énekkara Ribary An­tal kórusműveiből énekel. 22-20 Részietek Kálmán Imre ooerett­JeibőL 22.00 Hirek, időjárás. 22.15 Zenekari muzsika. lOAO-OilO Hírek. Idójárásjelentéa. korlátozott mennyiségben kophotó még vermelt cukorrépa nyersszelet VAGONBA, JÁRMŰBE RAKVA MÁZSÁNKÉNT 5,— FORINTÉRT Érdeklődni lehet a MEZÖHEGYESI CUKORGYÁR, 3, 4 telefonszámon, a 191-es melléken. MEZÖHEGYESI CUKORGYÁR OtTivB Budapest 8.05 tskola-tv: Orosz nyelv. (Alt. isk. 5. oszt.) 8.25 Francia nyelv. (Középisk. in—rv. oszt.) 9.05 Magyar irodalom. (Alt. isk. A oszt.) 11.55 Német nyelv. (Középisk. m—IV. oszt.) 13.10 Orosz nyelv. (Ism.) 14.05 Magyar irodalom. (Ism.) 15.30 Az el nemi küldött levél. Magyarul beszélő szovjet film. 17.10 Hirek. 17.15 Pillantás a nagyvilágba. 17.35 Tájak, városok, emberek. Egy amerikai Hanoiban. Svéd doku­mentumfilm. 17.55 öt perc mete­orológia. 18.05 Művezetők. Elekt­ronikus vitaműsor. 18.45 Zenei szótár. 10. rész: Tempó. 10.30 Es­ti mese. 19.30 Tv-hiradó. 20.60 Kék fény... 21.00 Dilettánsok egy másközc Benedek István ve­télkedő műsora, (in.) 22.00 Tv­hiradó — 2. kiadás. 22.10 Föld és vadon. Mai amerikai Ura. Belgrád 18.50 Magyar nyelvű adás. 17.45 Távcső. 18.30 Hagyjátok őket él­ni — tudományos film. 19.00 Né­pi muzsika. 20.30 Kvfzadás. 11.4* Vilagklasszikusok — filmsoro­zat. apró­hirdetések AT>*SV£TEr Garancián Slrius rádió és B—42-es magnó el­adó. Sándor a. 33. 12$ kiles hízók eladók. Kisfaludy a. 51. 11 hetes malacok eladók. Algyői út IS. ss. Öleséért eladó négysse­xnélyes rekamié, négy párpázott szék, fcétíC?e­mélyes háttámlás reka­mié- Csuka u. 1. Pe­iTsanyesűtó, ftUórárosl benzinkútnál. Takarmányrépa nagyobb mennyieégben eladó Bor­dány, Munkásőr Mgtsz. Érd.: 8—16 óráig. Tele­fon: «. Ügyintéző. Fo­dor. 8 10á-a. Skoda igényes­nek eladó. Vásárhely, Zrínyi u. 151. Fürdőkályha, vörösréz vizhengerrel. csapteleppel üzemképes állapotban, el­adó. írd.: Kiskundorozs. ma, Tolbuhin u. 0. alatt. Riadó morzsolt kukorica és egy gyermek sport­kocsi. Szeged. Öthalom U. 23. I3t kr-os bússertés el­adó. Hajnal u. 17. Etedé kévés h-re, kettő­száz kéve. Bem tábor­nok u. 10. Tápé. Agrosstoly kertitraktor, 600- as szalagfűrész. méz­pergatő eladó. FtlrJ u. 23/A. 11U—1«8 kg-ot hiaott (értések eladók. Alsóvá­ros, saecö «tca 28. a. hálószobabútor asztal, konyhabútor, 75 literes hűtőszekrény, rá­dió. Udvarban balra. Pe­tőfi Sándor sgt. 46. lt db 5 m betongeren­da. 10 db 3 m 8 db át­hidaló, 10 köbméter só­der, betonvasak, új aj­tók, új ablakok külön­félék, 60 négyzetméter új parketta, 2.80x2,15-ös, 2.15x140-es, kétfelé hyl­ló új vaskapuk, hasraált ajtók, ablakok, használt fagerenda eladó. Ságvári Endre n. 16/B. Trirn eladó. Sseak! *Tt. 5 mellett. Varga Ml kiás. 4M-*. Mosekrlca eladó. Duda*, Vidra n. x m. 10. Költözés miatt háló, ebédlő, konyha, hármas­szekrény. almarlum ol­csón eladók. Kopaszné, Kossuth Lajos sgt. 57., I. emelet. 500-as Trabant Combi, műszak) vizsga után el­adó. „500-as 98 641" Jel­Igére a Hirdetőbe. Román, egyszemélyes, emeletes gyerekbútor ÚJ. szerű állapotban eladó. Érdek'ődnl: Tarján 410. ép. VI. 24. 90 kilós sertésnek fele eladó. Sándor u. 11. Egy darab konyhaszek­rény eladó. Muzsikné, Teleki u. 15. sz. 16 köbméter salak el­add. Sájvárl E. u. 16/B. Moszkvics 408-as piros, 4 lámpás, g^raesíro­zott, 28 000 km-rel igé­nyesnek eladó. Érdek­lődni: Petőit Sándor sgt. 70., emeleten, vasarnap délelőtt 5—12 óra ko­Legjobb örső védőfajta. óriás Schvauzer kölykei eladók. Tarján 300. B. Csepregl Sándor. Több színű kaktusz dá­liagumó és nagy meny­nyiségü gladiólaszh&gyma kapható. Érdeklődni: Sző regi ót t. Dunyhát, párnát veszek. Brüsszeli krt. 29 Tele­fon: 16-429. Tollfelvá­sárló. Rózsa tövek, díszcserjék, fenyők, virághagymák, díjmentes árjegyzéket kérjeu. Tóth József, 1038, Budapest, Csillag­hegy, posta. Eladó kombinált szek­rény, rekamlék. konyha­kredenc, heverők, sezlon, fotelok, aastalok, háló­szobabútor. ágyneműtar­fcó, könyvszekrény, var­rógép. Hunyadi tér 54 Eladó 60 mázsa trágya. Sziliért sgt. 48. Volga motor originál gyári csomagolásban el­adó. Brüsszeli krt. 29. Balogh. 16-429. R, 16-os személygépkocsi 8000 km-rel igényesnek eladó. Megtekinthető va­sárnap 10—12 óráig. Zoltán «. 20. 4x5 méteres, príma ponyva olcsón eladó. Széchenyi tér ÍM. Bakó­né. 600-ae Trabant megkí­mélt állapotban eladó. Szeged, Veresaca utca 17/B í»t. Eladó teatüzhely 6, vas­kályha 108x60 márvány­lap, sezlon. Móra u. 22. írógépet vásárolnék. „Jó állapotú 20 980" Jeligére * Sajtóházé,. Garanciáé Skoda B 100­as gépkocsit, kevés kilo­méteres Trabant Combi­val, esetleg Limousine­nal cserélnék. Ajánlato­kat „8 100 — 30 964" ' jeligére a 8ajtóházba kérem. DohfdUi Derelés, tangóhar­monika, mandolin és új Balkán motor eladó. Le­nin krt. 61. Szeged, Barát u. 18/A alatt Bohn- és hódfarkú cserép eladó. Balkaros clpőtüzőgép ol­csón eladó. Retek utca 35/A. Eladó 1 mosógép, egy centrifuga ^ együtt, 35 1 zsírosbödön, ruháskosár, 12 leveles phőnlx pálma, R. GY. monogramos an­tik ezüst cigarettatárca­készlet. Érd. 9—14-lg, 17—19-ig. FUíeky, Hu­nyadi sgt. 41., n. 9. Fehér 1300-as IB Volks­wagen 29 000 km-rel igé­nyesnek eladó. „Hibát­lan 98 637" jeligére a Hirdetőbe. Rózsa kézi hurkol ónál férfi és női divatpulóverek, és mellények kaphatók. Tarján 328. A. V. em. 19. Kel te tógép, központi fű­téshez radiátort* és ka­zán I6x650-es tárcsák gumival, 12 voltos gép­kocsi akkumulátor, ház­táji kocsi eladó. Érdek­lődni: Kiskundorozsma, Áxpád u. 19. ISM-M* Polski eladó, vágy Wartburg Turistra cserélhető. ..Kifogásta­lan 98 550'» jeligére a Hirdetőbe. Ear^Iilc könyvszekrény, ebédlöbútor e^adó. Va­sasszentpéter u. 11. Hungária gyorsmérleg 1600 forintért eladó. Pa csirta u, ll„ udvari éüütoiu Bor kitűnő fehér eladó, nagyobb mennyiségben. Somogyi Béla utca 5. szám. Trabant 601-ea eladó. Érdeklődni: telefon: 14-243. AW 43—80, AW 53—88 AW 53—80 képcsövek eladók. Debreceni u. 13. Firense vagy Ifjúság új szobabútor garnitúrából dohányzóasztal két fo­tellal eladó. Népdal u. 11. 1/5 után. Wartburg motor eladó. Petőfitelep, Bújdosó u. 29. IU-áa Volga eladó. Do­rozsma, Petőfi u. 53. Egy vontatóra való ser­téstrágya eladó. Paprika U. 15. Eladó egy kétajtós szek­rény, konyhakredenc, szennyes láda, mosdó, zománcos kályha, teatüz­hely. Tápéi sor 56/B. Gyevi temetőnél. Volkswagen 1302 igényes­nek eladó. Szeged, Pus­kás u. 29. Telefon 11-418 Patkányfogó tacsi és fo­xi kutyák eladók. Sze­ged, Cserepes sor IX. 1. Eladó olajkályha hordó­val, palackos gáztüzhely­lyel és egy festéshibas haló olcsóért. Pestiék, Hunyadi J. u. 37. Tűzhely (sparhelt) eladó. Úttörő tér 23/A szám alatt. Riga 4 kismotor újsze. rú ailapotban. *V>ldgíftos hősu^árzó eladó. József AUiift Jft, H. Barom új gumik S6Ő—13 eladók. Szivárvány u. 3/B Polák. Kilünó minősítésű szü­lőktől magyar vizsla és tacskó kölykök eladók. Deszk, Alkotmány u. 69. Sürgősen eladó szép kombinált szekrény, tv­szekrény. dohányzóasztal, 4 kárpitozott szék. Ta­nács u. 1. (3. ház.) Eladók: 5 hónapos ma­lacok, 3 db 240 cm fcetonáthidalók, 120 basszusú tangóharmonika. Földműves u. 21. sz. Hússertések, nagykocsls Continental írógép, dió. fatörzs eladó. Bálint, Rókusi feketeföldek 161. (Puskás utcánál.) HAZASSAG 37 éves, 164 cm magas, szőke, érettségizett nem dohányzó, házias nő várja intelligens ko­moly férfi levelét- házas­ság céljából. Lakás van. ..Korrekt 245 899" Jel­igére levelet a vásárhe­lyi Hirdetőbe. 41 éves, sokoldalú, szé­les érdeklődési körű, há­zias. főleg belső tulaj­donságokra igényes el­vált asszony, házasság céljából korban hozzáil­lő, rendezett körülmé­nyek között levő, intelli­gens társat keres, öz­vegy, gyermekes, előny­ben. .,Jell-m a lényeg 23 048" jeligére a Saj­tóházba. Megismerkedne 43 éves, elvált, barna, lakással rendelkező nő, Józané'.etti, otthont szerető intelli­gens férfival házasság céljából. „50 évesig — 98G19" jeligére a Hir­detőbe. 17t cm magas, 34 éves, minden káros szenvedély­től mentes férfi keresi lehetőleg családos nő ismeretségét házasság céljából. Nem igényes. „Lakás nincs 98 626" jeligére a Hirdetőbe. Két szolid, házias, min­den káros szenvedélytől mentes, magas, többek által csinosnak mon­dott barátnő, ezúton keresi magas, jó meg­jelenésű férfi ismeretsé­gét házasság céljából, 25—30 éves korig. Csak kézzel írott, fényképes levélre válaszolunk. — „Lakás van 23 077" Jel­igére a Sajtóházba. 26 éves elvált, középter­metű asszony egy gyer­mekkel megismerkedne házasság céljából kor­ban hozzáillő férfival. Csak kézzel írott és fényképes levelekre vá­laszolok. „Megértés — 24 006" jeligére a Saj­tóházba. KÉREM >X • tes személyt, aki a szegedi Bizományi Áru­házban 1973. január 26. —február 17. között meg­vásárolta 1968-as gyár­tási számú sárgaréz, „Harmat" permetezőgé­pemet, hogy sRÍvesked­jéfc visszaadni. Költsége­it visssatéritem. A gép eltfi'és útjín k»rü!t a BAY-hoa. Jelentkezni a 12-723-m telefonon. Gombáthúsást, ruha- és monogram him/óst vál­lalok. Udvardy Margit kézimunkaüzlet, Kígyó u. 8. Magyart, németet, gép­írást, helyesírást tanít gyakorlott tanúrnő. — „Könnyeden 20 981" Jel­igére a Sajtóhazba. Garázs kiadó. Szeged, Petőfi Sándor sgt. 68. Csinosnak mondott. 38 éves, egyedülálló, lakás­sal rendelkező hölgy társaság hiányában in­telligens férfi ismeret- • ségét keresi "házasság I céljából. „35—45 kö- J zött 24 003" jeligére a » Sajtóházba. Házasság céljából m«K­ismerkecLnék egy 70 év körüli egyszerű nyugdí­jas asszonnyal. „Laká­som van 23 044" jeligére a Sajtóházba kérctn. F G Y É B Családi ház kivitelezését és egyéb kőművesmun­kákat Vállalok. Szeged, Veresács u. 17/B. Kisebb üzemben elhe­lyezkednék. Szíjvarró munkakörben. Szíj varrás­hoz, szíj ragasztáshoz ér­tek és varrógépen is dolgozom. A fentieken felül hajlandó vagyok más munkát is vállalni. „Becsületei; mm)ka-erő — 20 940"' jeligére a Saj­tóházba. Zsiisaodával főzött szap­pant, illatos mosóppru cserélek hulladékzsírórt. Rákóczi u. 33. Fiatal hazaspár Italbolt vezetését vállalná. „5 év gyakorlat 20 886" Jel­l*re a Sajtóhárt*, R?pr. fényképésznő 3 éves gyakorlattal elhe­lyezkedne vállalatnál. — „Jelenleg gyermekgondo­zási segó'yon 23 042" jeligére a Sajtóházba. Február 21-én este pénztárcámat elvesztet­tem- A bonne lgvő mély igazolványomban ta­lálható cimre küldje vissza. A penat Megtart. A külföldi aranycsillag g>K>gy balzsam megérke­zett. Szeged, Leuln kör­út 57. Gyógynövény Szaküzlet. Érettségizett 2 éves gya­korlattal rendelkező nő állást kére;: Jelenleg a közgazdaságit végzem. Minden megoldás érde­kel. „Március 1. — 23 108" jeligére a 8aj­tóházba. Adminisztratív munka­kórben állást változtat­nék, közgazdaságival, gyakorlattal. „Belvá­rosban 24 008" jeligére a Sajtóházba. Kisgyermek gondozásúu lakásomon válla'.om. Új­Petőfitelep. „23 097" jel­Igére a Sajtóhazba. Napi 5 órára — esetleg hetente csak háromszor — háztartási alkalmsv­zottat keresünk. Érdek­lődni: 13-244 telefonon, este 6 után. Keresek 1973. Július 29­től két hétre, négyszo­bás házat, vagy villát üdülésre Bulatonszemesen vagy Lellén. esetleg Bog­láron. „Szép 98 631 jeligére a Hirdetőbe. Leinformálható asszony gyermekgondozást vál­lal lakásán 1—3 évesig Londoni kat. 1. I. lh. magasfszt. 11. Odesszában garazs bérbe kiadó, 42. ép. Bulla. Te­lefon: 15-944. GyermekTu odorául bár­milyen kartól lakasomon vállalok. Btöreg, Török­kanlzsa u. 26. Elvesztettem német ju­hász kutyámat. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében hozza­vissza. Saíar László, Saeged, Hunyadi tér 31, / 4

Next

/
Thumbnails
Contents