Délmagyarország, 1973. január (63. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-13 / 10. szám

4 SZOMBAT, 1973. JANUÁR IS. Kiállítás és előadás a művész­klubban A Sajtóház művészklub­jában Költészet a festészet­ben címmel nyílt meg Almá­st Gyula Béla vásárhelyi festőművész kamaratárlata. Almási Gyula Bélát, mint az alföldi élet- és tájképek ki­tűnő tolmácsolóját, a lírai indulatok festői kifejezőjét ismertük meg. Ez a líra iránti vonzódás szülte a mostani kamaratárlaton be­mutatott grafikai lapjait, melyeknek témáit a husza­dik századi magyar költészet legnevesebb alkotóinak, Ady Endrének, Juhász Gyulának. József Attilának, Babits Mi­hálynak és Radnóti Miklós­nak költeményei ihlettek. A festő, a vonalakban, formák­ban gondolkodó ember kap­csolatát tárja fel e költemé­nyekkel. A kamaratárlaton láthatiuk még Almási Gyula Béla önéletrajz című olaj­pasztelljét, mely szimbóliku­san fejezi ki egy elhivatott, elkötelezett alföldi festő éle­tét és ars poétikáját — szomiat oltó, iránvt iel*ő gé­me-fkú* áll az alföldi táj al­konyati hangulatában. Al­mási Gyula Béla kamaratár­latét Polner Zoltán úiságiró nvitotta meg, közreműködött Simon Éva, a Szegedi Nem­zeti Színház művésze. A kamaratárlat megnyitása után Társadalom és tudo­mányos-technikai forradalom címmel dr Koncz János, a pé"thWottság osztály­vezetője tartott izgalmasan érdekes előadást naojaink écető problémáiéról. Az előadóval Nanu Pál, a Csong­rád megyei Hírlap rovatve­zetője beszélgetett. Partnapok A jövö héten számos sze­gedi vállalatnál és szövetke­zetnél tartanak pártnaoot. Hétfőn, január 13-én dél­után 3 órakor az Új Elet Tsz-ben tartandó pártnap előadója Bódi László, az MSZMP Szesed városi vég­rehajtó bizottságának tagja, az öntöde igazgatnia lesz. Kedden, 16-án délután 14 óra 30 perckor a kábelgyár­ban dr. Varga Dezső. az MSZMP Szeged városi bi­zottságának titkára 15 óra 30 nerckor a DÉG/JZ-nál pedig Sebőit Imre, az MSZMP Szeged városi bi­zottságának munkatársa tart pártnaoot Szerdán, 17-én délután 3 órakor a MAV Igazgatósig dolgozóinak pártnapián (a Vasutas Művelődési Otthon­ban) dr. Varga Dezső, a vá­rosi pártbizottság titkára lesz az előadó. Csütörtökön, 18-án, dél­után 2 órakor a BUDA­LAKK Vállalat VII. sz. gyáregységénél tartandó pártnap előadója dr. Szilárd János, az MSZMP városi bi­zottságának tagja, az Orvos­tudományi Ervet em adjunk­tusa lesz. Délután fél 3 órakor a Tisza Bútorgyárban Hofgesang Péter, az MSZMP városi bizottságának tagja, a M'iM. 600. sz. szakmun­kásképző intézet igazgatója tart nártoanot. Ugvanrsak délután fél 3 órakor a ruha­gyárban dr. Varga Dezső, a városi pártbizottság titkára, délután negyed 4-kor pedig a Csongrád megyei Alloffor­galmi és Húsipari Vállalat szalámigyárában dr. Agos­tom Jó—ef, az MSZMP Csongrád megyei bizottsá­gának t'tMra lesz a párt­naof e'őndó. Pénteken, január 19-én, d-Mftán fél a őrakor a" olajipari pártbizottságnál tartandó pártnap előadója Sipos Géza, az MSZMP vá­rosi bizottságának első titká­ra lesz. Délután 3 órakor a városgazdálkodási vállalatnál Kiss Károly, az MSZMP vá­rosi végrehajtó bizottságá­nak tagja, a MAV Igazgató­ság vezetője lesz pártnapi előadó. Délután háromne­gyed 4-kor a Délmagyaror­szági Áramszolgáltató Válla­latnál dr. Somfai Attila, a városi pártbizottság tagja az NKFV főgeológusa, s ugyancsak háromnegyed 4­kor a Közép-magyarországi Pincegazdaságnál dr. Fehér István, a városi pártbizott­ság tagja, a Tanárképző Fő­iskola tanszékvezető főisko­lai tanára tart pártnapot. Délután fél 5-kor a szegedi ÁFÉSZ-nél Veress Ferenc, az MSZMP Szeged városi bizottságának munkatársa lesz pártnapi előadó. Miért fázik Tarján ? Gyors intézkedés a fűtés megjavításéra Tarjánban már több mint tizenötezren élnek, az új otthonok sok ezer család életkörülményeit változtat­ták meg előnyösen. De az elmúlt években kedvezőtlen jelenséget is tapasztaltak: különösen hideg, szeles na­pokon, a szélső lakásokban hideg van. A panaszok két évvel ezelőtt már eljutottak a Szegedi Beruházási Válla­lathoz, az IKV-hoz, a DÉ­LÉP-hez, a tanácshoz, az MSZMP Csongrád megyei és Szeged városi bizottságához — s szerkesztőségünkhöz is. Többek között ilyen gondok­ról írt levelet tavaly Mucsi Péterné, Tarján 327-ből. ö odáig jutott el, hogy már a fűtési díjat sem volt haj­landó kifizetni az elégtelen szolgáltatás miatt. Kovács Zsuzsa zongoraestje Májkorong: öt perc alatt Még több segítséget várnak az asszonyok Háziasszonynak és pénzke­resőnek lenni egyszerre: ma­gasztos, ám fárasztó, időtrab­ló feladat. A legfelsőbb po­litikai, társadalmi fórumok­tól két nő röpke csevegéséig téma ez, de az is, miként le­het könnyíteni a munkábajá­ró asszonyok millió gondján. Az elvi döntések végre­rendszeresen típusételeket. Az országos felmérés szerint 1 millió ember veszi igény­be a közétkeztetést Magyar­országon, s ezen a számon már érezhető a turizmus és a kirándulásra alkalmas sza­bad szombatok hatása. Egyes becslések szerint az éttermek dolgozói csupán Teljes elismerés illeti a Bartók Béla művelődési köz­pont vezetőségét, hogy alkal­mat ad a fiatal művészge­nerációnak a széles nyilvá­nosság előtti bemutatkozás­ra. Csütörtökön Kovács Zsu­zsát, a Tömörkény István szakközépiskola tanárát hal­lottuk igényes műsor kere­tében, figyelemreméltó tech­nikai virtuozitással. A műsor Beethoven Apas­sionata szonátájával indult, s számról számra emelkedett a romantika két nagymeste­réig, Liszt Ferencig es Cho­pinig. A költői hangulatvi­lág a hallgatóságot különö­sen Liszt a Villa d'Este szö­kökútjaiban ragadta magá­val, ahol színek és ritmusok színes keveréke volt az elő­adás ékessége. A magvar verbunkos muzsika patto­góan érvényesült, a nagy magyar zeneköltő VI. rap­sződiójában. Közben Debus­sy Boldog sziget című zon­gorafestménye szerzett iga­zi gyönyörűséget a francia impresszionizmus dallam és harmónia nyelvezetével. Szünet után Chopin meg­rázó b-moll szonátáját emel­jük ki elsőnek a két közép­tétel (Scherzo és Gyászindu­ló) gondos kidolgozásával. A hangverseny két Chooin­balladával zárult, a méltán népszerű Asz-dúr remekmű­vel, amely a zongoristának bő alkalmat adott az elmé­lyülésre és utána a ritkán látszott IV. (f-molb ballada igazolta, hogv szerzőie a ze­nekari hangzás minden pom­páját átültette a szívéhez nőtt billentyűs hangszerre. A termet megtöltő közön­ség megérdemelten tapsolta a művésznő lendületes játé­kát. Szatmári GCza hajtói az erre is hivatott in- egyharmad annyi időt fordí­tézmények. Közöttük fontos tanak egy étel elkészítésére, szerep jut a vendéglátó vál- mint otthon a háziasszo­lalatnak. Szerteágazó tevé- nyok, ha hagyományos kenységével a háziasszonyok nyersanyagból főznek. A válláról is igyekszik levenni vendéglátó vállalatnak is se­a terhet — ha ők is akar- gítője az ipar. Az Országos ják. Hűtőipari Vállalat. békéscsa­Az üzemi élelmezést sokan ** gyáregysége mélyhűtött igénybe veszik, a Csongrád nyersanyagokkal, félkész ete­Vendéglátó Vállalat l3kkel ->arul hozza a k°nyhai megyei konyháiban 7 ezer adag elő­fizetéses ebédet főznek na­ponta. Olcsó ebédhez jut az is, akit a 10 forintos ételak­ció csábít a vendéglőkbe. A Béke bisztróban, a Gulyás­csárdában. a Hattyú és a Fa­sor vendéglőkben, a Potyka csárdában és a Sárkány ét­teremben kielégítő húsos ebédet kap ilyen jutányos áron a vendég. Nyár óta kí­nálják az étlapok a 12—13 munkák megkönnyítéséhez, sajnos azonban — gyakran a hűtőpult hiányára hivat­kozva — nem elég étterem tart erre igényt. Pedig az egyhangú kínálatot fel lehet­ne számolni a békéscsabaiak segítségével. A töltöttpaprika paradi­csommártással például télen éppúgy kedvelt étel, mint nyáron, s amíg a félkész ebédből teljesen kész lesz, és a 9 forintos menüt, amely al csupán 20 percnyi Időbe természetesen levesből és második fogásból áll. Olcsó­ságának az a magyarázata, hogy engedménnyel adja a vállalat, és a felszolgáló ke­vesebb jutalékot kap az el­adott étel után. Elsősorban tehát a lakos­kerül. A bélszínroló, a máj­korong rendelés után 5—6 perccel már a vendég aszta­lán gőzölöghet. Ugyancsak pillanatok alatt tálalható a közkedvelt szilvásgombós, az ízes derelye. A városi népfront helyisé­gében megrendezett Nők Fó­ság érdeke, hogy előfizessen rumán, ahol Szabó József, a ebédre egy-egy etteremben, vagy menüvel lakjon jól, mégis sokan idegenkednek tőle, nem szívesen esznek Keres<?nfc 200 né?yzetmé'er alapterü­letű. gépkocsival megköze­líthető. száraz földszinti rakt*rhely'$éget C-erébe adunk 50 négyzet­méter alapterületű üzletbe­lylréget a Belvárosban Sze­ged. Pf. 14. x Yiranyszere'ö és oarkettázásv munkára szabad kapacitással rendelkezünk ctm: Szeged! Járást Építő­ipari Szövetkezet. Szőreg. Tolbuhtn tér 12. X Az előzőekhez hasonló rendszerben (vállalati költségen) teher gépjármű-vezetői tanfolyamot és legalább 2 éves gyakorlattal rendelkező tehergépjármű-vezetőknek autóbuszvezetői tanfolyamot szervezünk Szegeden A tanfolyam idejére fizetést biztosítunk Kezdőknek személy- és tehergépjármű-vezetői engedély megszer­zését tesszük lehetővé. Jelentkezés * VOLÁN 10. SZÁMŰ VÁLLALAT, Szeged, Bakay N. u. 48., I. em. 17. Hód­mezővásárhely, Lenin u. 33. Szentes, Makó Csongrád főnökségen, valamint Kistelek kirendeltségen. x vendéglátó vállalat igazgató­ja beszélgetett a résztvevők­kel, többen kifogásolták, hogy az étlapokon alig ol­vasható főzelékkörítés, pedig könnyen be tudnának sze­rezni a konyhák mélyhűtött Zöldborsót, zöldbabot, parajt, tököt, sárgarépát, karalábét, karfiolt és kaprot. A cukrászati készítmények választéka minden évben újabbakkal bővült, jelenleg 70 félével dicsekedhet a vál­lalat, csakhogy sajnos egy­egy helyen már jóval szeré­nyebb a „felhozatal". Bármi­lyen meglepő, a Centrum az egyik legjobb vásárlója a cukrászoknak. Sok szegedi asszony az ün­nepek előtt fedezte fel a há­jas, leveles nyers tésztát, amely a Kölcsey utcai süte­ményt árusító boltban ren­delhető meg. Pillanatok alatt túl volt az ünnepi előkészü­letek nehezén, aki Ilyet vásá­rolt. A dolgozó asszonyok­nak azonban mindez nem elég, még több finom süte­mény nyersanyagát várják a vendéglátó vállalattól. ch, a, A panaszok jogosságának megvizsgálására és a szük­séges intézkedések megtétele érdekében előszói- 1972 ele­jén tanácskoztak az Illeté­kes szervek, majd október­ben, a fűtési szezon meg­kezdése előtt. Sajnos, az el­múlt egy esztendőben — né­hány szakértől vélemény be­szerzését kivéve — nem si­került megoldást találni, így természetes, hogy az idei té­len ugyanazok a bajok je­lentkeztek Tarjánban. A tö­meges panaszok miatt — az MSZMP Csongrád megyei és Szeged városi bizottságá­nak kezdeményezésére — a Szeced megyei városi tanács építési és közlekedési osztá­lya tanácskozást hívott ösz­sze, hogy most már valóban történiék valami az ügvben, s gyakorlati intézkedéseket hozzanak. A tanácskozáson az ér­dekeltek előtt Tölgyesi Béla, a tanács építési osztályának vezetőié ismertette a ténye­• ket. Ebből kiderült, hogy nem csupán egvedi esetek­ről. elszigetelt hibákról van szó, hanem a Tarjánban al­kalmazott, úgynevezett egy­csöves soros fűtési rendszer nem működik megfelelően. Azokban a onnelházakban, s a sz"'ső lakásokban van hidegebb, amelyek a máso­dik, harmadik és negyedik ütemben szolnoki, dunaúj­városi elemekből épültek: így a 206-os, 207-es, a 330­as, a 326-os, a 325-ös, 320­as, 319-es, 327-es épületek­ben. De ugyanilyen hibák tapasztalhatók a többi, ré­gebbi házban. S ezt igazol­ják a mérések. — Kivétel nélkül minden házban, a belső lakásokban átlagosnn 4—5 fokkal magasabb a hő­mérséklet, mint a külsők­ben. Igaz az is, hogy több házban nem tökéletes a pa­nelek illesztése, rosszak a nyílászáró szerkezetek. A Szegedi Beruházási Vállalat megrendelésére az Építés­ügyi Minőségvizsgáló Inté­zet megvizsgálta az egyik tarjáni lakóházat, s megálla­pította, hogy. az ott találha­tó nyílászáró szerkezetek — tehát az ablakok — „osz­tályba nem sorolhatók, se­lejtnek minősülnek". A ta­pasztalatok, az elmúlt hó­napokban végrehajtott több mérés igazolja, hogy a vá­rosgazdálkodási vállalat ka­zánházaiból előírásos hőmér­sékletű fűtőviaet bocsátanak ki. de az említet hibák miatt hidegek a szélső lakások. Ugyanakor az is bebizonyo­sodott, hogy a Tarjanbaa felépült szegedi házgyári „mintalakásokban", a 414-es, 415-ös számú épületekben — eddig semmiféle fűtési hibá­val nem talákoztak a lakók! Itt ugyanis kétcsöves, hagyo­mányos fűtőberendezést al­kalmaztak. A tegnapi tanácskozáson a Szegedi Ingatlankezelő Vál­lalat, az 5-ös számú lakás­szövetkezet, a Szegedi Beru­házási Vállalat és a város­gazdálkodási vállalat szakem­berei maguk is tanúsították ezeket a tényeket. Horváth Gyula, az MSZMP Csongrád mevvei és Csonka István, aa MSZMP Szeged városi bi­zottságának munkatársa ja­vasolta a városi tanács éoí­téai osztályának, hogy általá­nos vizsgálatot kezdemé­nyezzen a fűtésrendszer megjavítása érdekében. Emellett haladéktalanul in­tézkedjen átmeneti megol­dásról, hogy már most, a napokban melegebbek legye­nek a lakások Tarjánban. Mától, január 13-tól a Vá­rosgazdálkodási Vállalat úgy fűt, hogy a szélső laká­sokban is mindenkor meg­felelő hőmérsékletet lehes­sen mérni. Mivel a maga­sabb hőmérsékletű fűtővíz keringtetése többletköltséget okoz a vállalatnak, ezt az összeget tovább kell háríta­nia arra, aki a fűtésrendszer hibáiért felelős. Az ingatlan­kezelő vállalat a kezelésébe tartozó 326-os számú tarjá­ni lakóház B-lépcsőházánale északi fekvésű, szélső laká­saiban — társadalmi munka felhasználásával kísérletkép­pen kibővíti a beépített ra­diátorokat, s ez a kísérlet lesz hivatott eldönteni, hogy e módszerrel lehet-e segíte­ni a többi hideg lakas baján is. M. I. Fegyveres banditákat tettek ártalmatlanná A Belügyminisztérium közli, hogy január 8-án, Balassa­gyarmaton két fegyveres bandita, Pintye András 19 éves foglalkozásnélküli és Öccse, Pintye László 18 éves Ipari tanuló, helybeli lako­sok lopott géppisztollyal éa pisztollyal felfegyverkezve behatoltak a középiskolás leánykollégiumba és fenye­getéssel, erőszakkal túszként fogva tartottak 14 diáklányt. A hatóságoktól feltételeik teljesítését követelték, töb­bek között, hogy adjanak számukra különböző fegyve­reket éa jelentős pénzössze­get, továbbá biztosítsanak autóbuszt és repülőgépet kül­földre Jutásukhoz. Azzal fe­nyegetőztek, hogy követelé­seik megtagadása esetén a túszként fogva tartott lányo­kat kivégzik. A Belügyminisztérium szer­vei a bűncselekmény hely­színét és környékét azonnal lezárták, é6 megfelelő intéz­kedéseket tettek a leányok életének megmentése, biz­tonsága érdekében. 1973. január 12-én a rend­őri Intézkedések során a bandita támadás szervezőjét, a fegyveres Pintye Andrást megsemmisítették, társát, Pintye Lászlót letartóztatták. A túszként fogvg tartott leányokat sértetlenül kisza­badították. Az ügy körülményeinek vizsgálata folyamatban van. (MTI) n0F0UIU Irat'könyvmáso'ó bemutatót tart az OI OIERI 9, KARASZ U. 16. TELEFON: 14-243. A készülék a hely­színén megrendelhető. Kérjük g közületeket, hogy a megrendeléseket 1973-ra szíveskedjenek leadni.

Next

/
Thumbnails
Contents