Délmagyarország, 1973. január (63. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-11 / 8. szám
CSÜTÖRTÖK, WTB. JANUÁR «V Rajt előtt Alapoznak az öklözök A Szegedi Dózsa ökölvívói edzőtáborozáson vesznek részt, idehaza Szegeden. Húsz főnyi felnőtt gárda készülődik az idei versenyekre, mérkőzésekre. Január 3-án Játmérkőzések S női együttese, a Vasutas és évi átlagot, aki a népes mekétszer van edzés: délelőtt mezeizés szerepel a műsoron, az Építők NB l-es férficsapata, valamint a SZAK NB zőnyben második lett Második helyezést ért el az ordélutánonként pedig torna- H ^ férfiegyüttese 'szerepel szágos egyéni bajnokságon teremben vannak. A foglalkozásokat Kovács Pál edző •vezeti. A Postás kiesett az NB II. , bői, idén a megyében indul, Itt említjük meg, hogy az dp méf, így is ez a legered° 'T^T'n ményesebb sportág Szege68 den, ha az eredményeket ökölvívók idei első versenye február 2-án, 3-án Jtm, amikor a déli területi vesszük" figTelembe.' egyéni bajnokságot bonyolítlák le Szegeden, a Rókusi Tornacsarnokban. Ezt követi kintve is kitűnően majd a következő hét véA válogatottak számát teállunk: gén (február 8—11-ig) a már Anna (SZAK) és ifj. Révész János (SZVSE) kapott heJiagyományos Dózsa Kupa viadal, amelyet szintén Szegeden rendeznek. Előzőleg. január I9-én, nek, az elmúlt hét óta Tapénteken is sor kerül egy tán edzőtáborban vannak. ökölvívással kapcsolatos rendezvényre, amikor a müncheni olimpia két ezüstAz egyéni átlagok alapján a nőknél három szegedi került az élre. Az országos szoérmese, Kajdi János és Or- vétség értékelése szerint dr. bán László tart élménybe- Szamosszeginé az első, máidegenben) és csak a hazai Birkózóverseny len a klub országos kllrású lf- után fél 4 órai kezdettel. FelJúságl szabadfogású viadala. Er- hívják a fiatalok figyelmét re Budapestrrtl. Jászberényből, hogy az edzésekén Jelentkezhet- két csapat, hanem négy esik Makóról, Szolnokról, Kecskemét- nek azok, akik versenyszerűen ról és Bajáról érkeztek nevezé- akarnak foglalkozni ezzel a sek. Indul természetesen az sportággal Jelentkezni 8 éves, SZVSE és a Szegedi 624. ITSK és annál idősebb fiúknak lehet, gárdája ls. az edzéseken. IN N EGYÉVES TLZHÖNAPOS HATHÖNAFOS míívezetöképzo tanfolyamra jelentkezhetnek kőműves vagy ács-állványozó szakmunkások, legalább négyéves .szakmunkás-bizonyítvánnyal. ő szakmunkás- sépkezelőképzö vagy TANFOLYAMRA, kőműves, ács-állványozo. szobafestő, központifűtés-szerelő, épületbádogos. vagv gázvezetékszerelő, 20—45 éves betanított munkások, leg- • alább hároméves szakmai gyakorlattal. központi kazánlííiöképző TANFOLYAMRA 18—45 éves férfi segédmunkások, kubikosok, esetleg építőipari szakmunkások is jelentkezhetnek. A tanfolyam helye: Kecskemét, Cegléd, Kiskunhalas vagv Baja A tanfolyam ideje alatt jó kereseti lehetőséget, munkásszállást és ebédet biztosítunk. Különélési pótlékot és utazási hozzájárulást fizetünk. Minden héten szabad szombat. A tanfolyam befejezése után kötelező szakmai gyakorlat nincs. Az érdeklődők levelezőlapon kérjenek részletes tájékoztatót. BACS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT ÜZEMI AKADÉMIÁJA. 6000 KECSKEMÉT, KLAPKA UTCA 34. Előbbre léptünk? Hárman a tekézők legeredményesebb szeged! képviselői közül. Balról jobbra: Tompáné, ifj. Révész, Szamosszeginé eredményei A szegedi tekézők a hé-1 . , . , , . ten megkezdték a felkészü- alapján is. A férfiak összea* aiapozasnaK, es ,ést a? m3 éyl bajnokság. sítésében ifj. Révész János az edzőtáborozás január 17- ^ Idén a SZAK ^ ^ (SZVSE) érte el a legjobb a sportág legjobbjai között Tompáné is. Az NB II keleti csoportjában az összeredmények alapján Török Tivadar (SZAK) az első. Ugyancsak a SZAK-isták közül negyedik Borbély István. Mit várhatunk a csapatoktól? A SZAK női bajnokcsapata — természetesen — 1972-ben Tompáné Berta szeretné megismételni 1972. évi bravúrját. Az együttes egy-két régebbi játékosával lyet az országos nagyváloga- .... tottban. ök ketten jelenleg kiegészül, s így tovabbra is is tagjai a válogatott keretszámolót a Fegyveres Erők sodik Süliné, Klubjában, este 6 órai kez- Tompáné, mindhárman a dettel. Ezt a programot a SZAK versenyzői. Ez a sorFegyveres Erők Klubja és a rend a valamennyi (otthon, ros-feketék évekkel ezelőtt Szegedi Dózsa SK rendezi. kitűnő erőt képvisel. A Vasutas- és a SZAK-férfiak tavaly csak a hazai pályán csillogtatták tudásukat, idehaza verhetetlenek voltak. Idén jobb idegenbeli szereplésre számítunk. A SZAK némi szerencsével beleszólharmadik hatna a bajnoki cím kérdésébe. Ez nem tűnik lehetetlen feladatnak, hiszen a pimár megjárták az NB I-et. Az Építők 1971 végén került fel a legmagasabb osztályba, és ott nagy küzdelem után kiharcolta magának a bentmaradást. Ezúttal As Idei blrkózóldény vasárnap, A Vasutas birkózószakosztályá- . ,. , Január 14-én kezdfidik Szegeden, ban Ismét megkezdődtek az. ed- IS hasonló szereplést varunk Az év clsú versenyét a Vasutas zések. A foglalkozásokat minden tólük bár megnehezíti helyrendé/.!, \ Vasutas-stadion tor- kedden, szerdán, csütörtökön és ' " ,,, érmében délelőtt 10 órától pénteken délután tartják, dél- zetüket, hogy a bajnokságok átszervezése miatt idén nem P ihennek a labdák, üresek a lelátók Nagy téli álmát alussza a versenysport. Ilyenkor még arra- is marad ideje az újságírónak, hogy — a teljesség igénye nélkül — megpróbálja felmérni az 1972-es eredményeket, belemerüljön a kérdések özönébe, s a végén megállapítsa: előbbre léptünk! Kezdjük az olimpiánál'! Készültünk rá, úgy. mint még soha talán. Nem olcsó mulatság volt. Főleg akkor nem. ha végiggondoljuk, hogy ugyanúgy készültek az atléták, a cselgáncsozók, az evezősök, az íjászok, a kézilabdázók és a lovasok, mint a vívók, az öttusázók, az ökölvívók, a birkózók... Elvégre felkészületlenül ők sem mehettek Münchenbe. Aztán meghatároztuk a célt is: „Megismételni a Mexikóban elért pontszámot!" Az extraklasszikusok közül hatan aranyérmet szereztek. Nem a labdarúgók, azok nem! Pedig ebben a sportágban az olimpiai mezőny úgymond gyengécske volt Világversenyeken szokták említeni, hogy a megszerzett ezüstérem is aranyfényben csillog A labdarúgóké nem csillogott. Mert, hogy őszinte legyek, én egyáltalán nem örültem az ezüstéremnek. De végül is a kitűzött célt teljesítettük: 226 ponttal az előkelő ötödik helyet szereztük meg. S ezt már sikernek könyvelhettük éL, oly annyira hogy szinte megfeledkeztünk néhány sportág visszaesésének okait felkutatni, öszszességében azonban kiderítettük, hogy előbbre léptünk! Mindezt persze az MTS állapította meg. saját bizonyítványának magyarázataként. Sokan „remélték", hogy nem szerzünk aranyérmet. S a helyzet fonákságát azzal magyarázták, hogy egy esetleges olimpiai kudarc mélyreható változásokat hozhat a magyar sportvezetésben. De miért is kell mindig kritikusan és a korábbinál őszintébben változásokat követelni? Mert nincs helyén az élsport, nincs helyén az utánpóttásnevelés. Kevés a korszerű sportlétesítmény, kevés a fejlődéssel lépést tartó szakvezető, edző. Nincsenek tömegversenyek, háttérbe szorult a testkultúra fejlesztése. Kérdés, mit lehet tenni? Ügy hiszem, sok mindent elölről kell kezdenünk. Az óvodától az általános iskoláig, az egyetemektől a munkahelyi testnevelésig. Mert. be kell látnunk végre, hogy messze elmaradtunk a világ élvonalától. Előttünk állnak a példák, elég csak az NDK sportéletét figyelemmel kísérni. Kérdezhetnék, miért nem vesszük át azokró a hasznos módszereket? Átvesszük, csak mire eljutnak az egyesületekhez, rendszerint eltelik egy vagv két év. S akkor ugyanott vaevunk, ahol jelenleg. Azaz. évről évre „előbbre lenünk"! Kifutott, esv generáció, alig bukkant fel néhány fiatal tehetség a helyükre. De hogyan is lehetne kiválasztani a tehetséges sportolókat abból az iskolából, ahol a testnevelőtnnár rneeelóffszik a bukfenc szabályos elsajátításával és év végi leosztályzásávaL Persze, mindez még csak széL malomharc, és kicsit rendezetlen összevisszasága a feltörő érzelmeknek, hiszen minden kérdésre azonnal adódik a válasz is. Az eredményes testnevelőmunkához tornateremre, a tornateremhez szakképzett testnevelőtanárra, a testnevelőtanárhoz szellemileg és testileg is friss tanulókra van szükség! És jelenleg mi van meg ebből? Kevés, nagyon kevés! Mi történik, ha nem parancsolunk megálljt ennek a sportolási igénytelenségnek? Nem kell jellemzőbb példát felhozni, mint azt, hogy a legtöbb városban a sorköteles fiatalok csaknem 20—30 százaléka alkalmatlan katonai szolgálatra! Mi mégis megállapítjuk, évről évre, hogy ismét előbbre léptünk! Mondja már meg végre valaki, hogy mi az, amiben fejlődtünk három, esetleg az öt évvel ezelőtti sportállapotokhoz képest! Több lett a tornaterem, a sportlétesítmény? Javult az egyesületi utánpótlás-nevelés? És a tömegsportban milyen változások vannak a színes ceruzával frt felméréseken és jelentéseken kívül? A feleiősség kérdése a legnagyobb gond: Ki, miért és mennyiben felelős a maga területén? Mert beszélni, viccelődni, azt már nagyon régóta tudunk. Albert pasa és Kű effendi — halljuk a kabaréműsorban, miközben a publikum hahotázik. „Az FT(5 tairtalékcsapata elkezdte az edzéseket", alcím: Albert és Kű a tartalékoknál. Hát ez a magyar sport legnagyobb eseménye; hogy egy tartalékcsapat edzéséről közöljenek a lapok riportot? Jellemző ez a mai magvar sportszemléletre. Sport: egyenlő labdarúgás! De olvastunk-e valamit a válogatott esztergomi incidenséről, vagy a szövetségi kapitány viharos sajtótájékoztatóiról? Pedig ez ls hozzátartozik a nevelés, a sporterkölcs alapvető kritériumai hoz. Napjaink nagy labdarűgővitáját a p**i Izmus kérdése foglalkoztatja. Érvek, ellenérvek, tornyosulnak egymásra. Sokan csak annyit mondanak- Nem egyeztethető össze a szocialista normatívával. Meg kel! mondanom, nem ez az oka annak, hogy nem vezetik be hazánkban a profizmust Egészen más. Leginkább az, hogy a magyar labdarúgók képtelenek volnának teljesíteni a profizmus követelménveit. Gondoljanak csak arra, hogy a játékosok keresete a nézőszámnak is egyik függvénye l°nr>e. Belemennének ebbe a magyar lab• --/.k? Kizárt dolog! M iden jegyzőkönyv, minden jeTen-tés megállapította, hogy előbbre léptünk. Számokkal játszani könvnyű dolog, a megállapítást pedig ki cáfoV; hatná meg? De mi lesz akkor, ha majd aa új helyzet tényelegesen előbbreléoést produkál a magyar sportban? Leírjuk az elért eredményeket, és nem Megvesszük mellé az ..előbbre léotünk" kifejezést. Azt úgy is mindenki észreveszi ugvnnúgv mintha nem tört/^ne ^rmm? váH^^ BAGAMÉRY LÁSZLÓ ki a legmagasabb osztályból. , ML K» Csemények - SOROKBÁN Prágához közel, Vlasimban rendezik január 27—29 között a csehszlovák nemzetközi asztalitenisz-bajnokságot, amely a sportág legnagyobb seregszemléjének ígérkezik a szarajevói világbajnokság előtt. A háromnapos találkozón tizennyolc ország legjobbjai indulnak, s az előjelek szerint a mezőnyből egyetlen neves európai játékos sem hiányzik. Tengerentúli vendégei is lesznek a versenynek: Kuba válogatottja, s ugyancsak ne-' vezték a Koreai NDK játékosait. A magyar válogatottban egy hely még kérdéses: Molnár vagy Lotaller lesz a női csapat harmadik résztvevője Kisházi és Magos mellett. A •férfiak: Jónyer, Klampár, Gergely és Börzsey. Nem volna csoda, ha a jugoszláv Crvena Zvezda kosárlabdázói rossz idegállapotban lépnének pályára Tel Avivban, a Maccabi együttese elleni BEK-mérkőzésen, mivel utazásuk az izraeli fővárosba igen kalandos volt. A belgrádiak a TWA társaság repülőgépén indultak útnak, s nem sokkal a felszállás után derült kl, hogy egy névtelen telefonáló bejelentette, a repülőgépen bombát helyeztek el. Rómában a gép parancsnoka leszállást vezényelt, s utána mindent tűvé tettek, hogy megszabadítsák a gépet „kínos terhétől". Mivel nem találtak semmit a gép újra felszállt, s Tel Avivban minden baj nélkül landolt. Itt még egyszer átkutatták a TWA társaság járatát — minden eredmény nélkül. Tommy Docherty, a Manchester United új menedzsere egyáltalán nem takarékoskodik a klub pénzével. Ismét játékost vásárolt — ezúttal a harmadikat, mióta odakerült. A harmadik ligás Shrewsbury Town 21 éves védőjátékosát Jim Holtont vetette meg a klub vezetőivel, 70 000 fontért. Docherty eddig 290 000 fontot fordított új játékosok vásárlására, ezzel együtt a Manchester United 1971 augusztusa óta 900 A Mezőhegyesi Cukorgyárnál vermelt szelet vásárolható mázsánként 5 forintos áron, járműbe, vagonba rakva. Közös és háztáji gazdaságok egyaránt eszközölhetik a megrendelését. Információ: a Mezőhegyesi Cukorgyár répaosztályán kapható. Telefonon: Mezőhegyes 3, 4 telefonszám, 191-es melléken, x MEZŐHEGYESI CUKORGYÁR ezer fontot költött új csiQafJ gok megszerzésére. * Az Ajax Amsterdam 1973. július l-től a Romániába visszatérő Kovács István helyett George Knobelt, a Maastricht eddigi edzőjét szerződteti a klub szakvezetőnek. * Pa új-zélandi Aucklandban folyó nemzetközi teniszverseny második fordulójában Bárányi Szabolcs négy játszmában győzött a hatodik helyen kiemelt nyugatnémet Kari Meiler ellen. Bárányi—Meiler 4:6, 7:6, 6:2, 6:4. * Mexikó-városban Mexiké labdarúgó-válogatottja 50 ezer néző előtt 2:1 (1:1) arányban győzött a Górni k Zabrze lengyel együttes éllen. Góllövők: Borja és Hernandez (1 l-esből), illetve Szarmach. * Izrae! válogatott—Bortissia Mönchengladbach 4:3 (3:3). Nemzetközi labdanígó-raérkőzés, Tel Avivban, Villanyszered és parkettázás! munkára szabad kapacitással í! Cím: Szegedi Járási Építőipari Szövetkezet. Szőrag, Toltouhin tér 12. x