Délmagyarország, 1973. január (63. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-11 / 8. szám

CSÜTÖRTÖK, 1973. JANÜAR IT Szovjet-francia csúcstalálkozó M Misükben, a Blelorusss Köztársaság fővárosá­ban ma, csütörtökön kerül sor a .-szovjet—francia csúcstalálkozóra. Artiióta De Gaulle tábornok utóda. Pom­pidou elnök áll a francia ál­lam élén, ez a harmadik ilyen megbesüfflés a két or­szág veaetöi között.- Először Pompidou Járt a Szovjetunió ­ban 1970 októberében, majd csaknem pontosan egy esz­tendővel kéaőbb Brezsnyev, SZKP főtitkára látogatott Páráéba. Ekkor írták alá a két ország kapcsolatainak elveit meghatározó okmányt, unely új szakasz a két or­szág viszonyában. Azóta be­bizonyosodott. hogy a két ország — társadalmi és poli­tikai rendszerük elérő volta ellenére is — bizonyos közös erdekeket felismerve hatásos együttműködésre képes a nemzetközi kapcsolatok terü­letén. Nem véletlen, hogy Brezs­nyev a Szovjetunió ötvene­dik évfordulóján elmondott beszámolójában Franciaor­szágot említette elsőként a realista politikát folytató tőkés államok sorában. A realizmus elemel mindenek­előtt Franciaországra jellem­-söek — mondotta —, „amely, tek vezetői, De Gaulle tá­bornok majd Pompidou el­nök már néhány évvel ezelőtt íatáruzottan hozzákezdtek a kölcsönösen előnyős együtt­•nűködéáhea a Szovjetunió­val ez más saociallsta állo­mokkal". De Gaulle határozott 16­inéeei óta sok minden tör­•ént Európában és a világon. S mint a valóságos politiká­ban mindig; ezeket aa ese­ményeket a maguk sokszínű na ellentmondásos mivoltá­ban kell tudomásulvenni. szála kéttó^dvtt'p^dtív^éf egű: azokról az európai . Keményekről van szó, ame­lyek megerősítették az eny­hülés Irányzatát Európában, s amelyek elérhető közelség­be hozták az európai bizton­sági konferencia, majd egy kollektív biztonsági rendszer megteremtését Ebben a fo­lyamatban Franciaország egészen pozitív ezerepet ját­szott és a biztonsági értekez­let ügyében álláspontja rend­kívül közeg áU ma is Moszk­vához A Vét ország nemzetközi együttműködését eredménye­sebbé teszi, hogy olyan kér­désekben, mint az amerikai­ak vietnami agresszió ia és a -özei-keleti válság megoldá­sának módozatai — Franci a­erszág a Szovjetunióhoz ha­sonló nézeteket vall. Természetesen hamis ITl Ti­nókat keltem; ha mind­ebből azt a következtetést vonnánk le, hogy a szovjet—• f randa viszonyban nincsenek: komoly és mély elemzést igénylő problémák. EK elvileg ls lehetetlen z társadalmi rendszerből, valamint a po­litikai és katonai kötöttsé­gekből fakadó különbségek miatt. Sőt, ezeken túlmenően vannak bizonyos „speciális" nézetkülönbségek la, amely m/ 3 részben a gaulle-ista kül­politika negatív vonásaiban gyökereznek! Ilyen például Franciaország tartózkodása az atomcsend- és az atom­oorompó-szerződéstőiL, ame­lyeket a szovjet külpolitika teljes joggal Igen nagyra ér. MksL Az egyetértés és különbö­zőség már említett területel­vek realista értékelesét fian­-ta földön az is nehezíti, hogy Franciaország beipoll­tiksilag fontos és kényes idő­szakban él. Mareiusban vá­lasztások tesznek. Mégpedig olyan körülmények között, amelyeket egyfelől a gaulle­tsta kormánypárt (UDR)eről­W* SUMopylagoií Sítenfiüjéee, A Fehér Ház a felháborodás kereszttüzében Georges Pompidou francia köztársasági elnök, aki meg­kezdte szovjetunióbeli láto­gatását. elutazása előtt sajtó­értekezletet tartett másfelől a szocialista és a kommuinstn párt között lét­rejött egységprogram és ez­zel egy reális baloldali alter­natíva megszületése jellemez. A bel- és külpolitika kö­zötti kapcsolat természetesen nem tagadható. Még akkor sem, ha Franciaország az elnöki alkotmány keretei kö­zött él és a végrehajtó ha­talom legfőbb letéteményesé­nek, Pompidou elnöknek a pozícióján az eredmény (leg­alábbis jogilag) nem változ­tat Jelenleg a legvalószínűbb az hogy a baloldal várható előretörése miatt a kormány­koalícióba be kell vonni az úgynevezett „reformereket", akik kifejezetten az atlanti Irányzat (durvábban fogal­mazva: az amerikai orientá­ció) hívei A kétfordulós válantásl rendszer és a pil­lanatnyi osztály-erőviszonyok ma még legalább is kétsé­gessé teszik, hogy a szocia­lista-kommunista haloldali szövet* n kormányképes többséghez Jusson. A baloldal erőnövekedése azonban • kormányt így is dilemma elé állítja. Ha el akarja kerülni az „atlanti vonal" híveinek bevonását a hatalomba, ak­kor egyértelmű győzelmet kellene aratnia. Ez pedig fel­tételezi a baloldal ellen ví­vott egyoldalú, hevea, sőt sokszor brutális ée demagóg választási harcot Igaz: Pom­pidou mint • köztársaság elnöke Igyekszik kivonni ma­gát e közvetlen politikai csa­tákból. A tények azonban így Is Jelzik, hogy a francia külpolitika értékes pozitív vonásainak fenntartása és ki­bontakoztatása bonyolult és kifinomult harc kérdése. A leglényegesebb ténye­ző azonoan e kényes helyzetben is az, hogy a De Cauelle-idószakban ki­alakított külpolitikai vonal — bármilyen nagy is volt a tábornok személyi hatalma — végső soron kifejezte a francia uralkodóosztályok ér­dekelt lat Azok a tényezők (a dollár pénzügyi egyed­uralma elleni harc, a nagy amerikai mammutvállalatok hatalomátvételének megaka­dályozása, a ,keleti keres­kedelem" stb.), amelyek e politikát létrehozták: tovább­ra ls érvényesek. A realitás tehát jól felfogott és józanul felismert érdekekben gyöke­rezik! Ezért remélhető és varható, hogy az új szovjet —francia csúcstalálkozó e realitás talaján megszilárdít­ja azt az együttműködést, amely az elmúlt néhány év­ben oly értékesen hozzájá­rult a nagy európai sorskér­dések alkotó megoldásához, s amely fontos záloga konti­nensünk békéjének., I f» álltat . " m * éí*Ü # Washington (MTI) Amerikai törvényhozók, közéleti személyiségek és a választópolgárok tízezerei valóságos ostrom alatt tart­ják a Fehér Házat tiltako­zásaikkal és felhívásaikkal, de sem a nyilvánosság elől elzárkózó Nixon elnök, sem beosztottjai nem hajlandók érdemi felvilágosítást adni a vietnami terrordiplomácia indítékairól és célkitűzései­ről Szerdán szenátusi had­ügyi bizottság előtt folytató­dott a szenátusi megerősí­tésre váró Elliot Richardson kijelölt hadügyminiszter ki­hallgatása. Es éppúgy, mint hétfőn Laird távozó hadügy­miniszter, Richardson is t páriád tárgyalások „kényes szakaszára" hivatkozva ta­gadta meg az állásfoglalást a karácsonyi terrorbombá­zás céljaival kapcsolatban. Ugyanakkor Richardson. „bölcs"-nek és „lelkiismere­tes"-nek minősítette Nixon elnök vietnami politikáját, amely szerinte „tisztességes béke elérésére" irányul Dél­kelet-Ázsiában. A kihallgatás során szá­mos szenátor erőteljesen kétségbe vonta, hogy a sű­rűn lakott észak-vietnami városok terrorbombázása bármilyen értelemben hoz­zájárulhatna egy „tisztessé­ges béke eléréséhez, Mike Mansfield, a szená­tus demokratapárti többsé­gének vezére a Christian Science Monitornak adott nyilatkozatában elmondotta: a törvényhozók tömegével kapják a leveleket válasz­tóiktól, s ezek 10:1 — 16:1 arányban megbélyegzik a „Nixon-blitzet" és a* elnök választási ígéretét számon­kérve azonnali békerende­zést sürgetnek. Saját postá­ja, Jegyezte meg a szenátor, 98:2 arányban ítéli el a bombázást és követei arat­nall békét. A vietnami háború foly­tatódása és a béke bizony­talan kilátásai miatt, egyelő­re elhalasztották Nixon nyu­gat-európai utazásának elő­készítését. Az AP amerikai hírügy­nökség ezt azzal hozza ösz­szeíüggésbe, hooy a közel­múltban több nyugat-euró­pai fővárosban tiltakoztak a Vietnami Demokratikus Köztársaság tömeges ameri­kai bombázásának felújítása miatt. 0 LY w, (AFP) Lyonbnn szerdár, háborúéi lenes tüntetők hatoltak be az Egyesült Államok főkon­zulátusának épületébe. Le­tépték az amerikai zászlót és helyébe két horogkeresztes náci zászlót tűztek ki, ame­lyeken ez állt: „Nixon, egyenlő Hitlerrel." A tűzol­tóknak csak nagynehezen sikerült leszedniük a zászló­kat A rendőrség 6 tüntetőt őrizetbe vett # Bern—Frankfurt (l'PT, AP) A svájci kormány 400 000 svájci frank összegyűlt se­gítséget ajánlott fel a VDK­nak — közölték szerdán Bernben. Egy nyugatnéme* klinika megbízottai 3800 Világszerte folytatódnak a tiltakozások az amerikaiak indokinai bombázásai ellen. Képünkön: az NSZK-beli Düsseldorfban az amerikai konzulátus előtt Regina Fi­scher, a sakkvilágbajnok édesanyja követeli, hogy Nixon vessen véget a hábo­rúnak. márka segélyt nyújtott át a VDK berlini nagykövetségén az amerikaiak által lebom­bázott Bach Mai kórház helyreállítására. A NA TO tizet 0 Valletta (Reuter) A NATO-tagállamok haj­landók eleget tenni a mál­tai kormány követeléseinek, és kifizetik annak a bérleti díjnak a 10 százalékát, ame­ly^- Angliától kap' a stiget­ontzág a katonai létesítmé­nyek használatáért. Az észak­atlanti tömb tagországait Máltának a Földközi-tenger térségében elfoglalt fontos stratégiai helyzete kényszerí­tetté rá erre a döntésre. A Luna-21 útja 0 Dusán be (TASZSZ) A Tádzsik Tudományos Akadémia asztrofizikai inté­zetének munkatársai is meg­figyelték a Luna—21 szovjet automatikus űrállomás útját. A megfigyelést éjszaka haj­tották végre, amikor az űr­állomás 86 000, Illetve 224 000 kilométernyi távolságban tar­tózkodott a Földtől. Az lly­módon kapott adatok igen fontosak, annak ellenőrzése szempontjából, hogyan halad az űrállomás a Föld—Hold útvonalon. A megfigyeléshez egy op­tikai elektronikus berende­zéssel felszerelt óriás telesz­kópot alkalmaztak, amely biztositja az űrobjektum pon­tos megfigyelését televíziós képernyőn. Újabb lépés a Hold-kutatásban Alig egy hónapja még ember járt a Holdon, és máris új automata tart felé­je, újabb titkainak kifürké­szésére. Napjainkban a Szovjet­unió három, különféle úton végez aktív holdkutatást. Mint ismeretes, a Luna—17 kísérlettel jellemezhetjük az elsőt. A Luna—17 leszálló­űrhajó volt, amely kereke­ken guruló kutatóeszközt vitt magával: a Lunohod— 1-et. Ez hasonló az ameri­kalak holdautójához (Lunar Roving Vehicle), hiszen műszerek és — kellő átala­kítás után — emberek szál­lítójárműveként alkalmaz­ható. Erre nyilván négy-öt év múlva fog sor kerülni. Az amerikai holdautó 206 kg tömegű, a szovjet Lunohod 760 kg-os. Így nagyobb tu­dományos terhek szállításá­ra alkalmas, és élettartama hosszabb. Sebessége alacso­nyabb, tekintettel a nagy messzeségből végzett távve­zérlésre. Az első Lunohod néhány négyzetkilométeres területet vizsgált meg; a vegyi és mechanikai talaj­vizsgálatokon kívül a dom­borzat morfológiai felméré­sét is elvégezte. A Luna—19 kutatási prog­ramját a Hold körüli pályán végezte. A holdszputnylkok elsődleges tevékenysége a felszín feltérképezése, ezen­kívül • világűr elektromág­neses és részecskesugárzása­it vizsgálják. A Luna—16 és 20 leszál­lószerkezete az előzőekével megegyező. Fedélzetükön olyan űrrakétát hordoztak, amely képes volt talajmin­tát hozni a Földre. A talaj­minták kiemelése a leszálló­berendezésre erősített ütve­fúró berendezéssel történik. Televíziós képátalakitója le­hetővé teszi, hogy itt a Föl­dön, laboratóriumában ülő tudós választhassa ki a fú­rás pontos helyét. Hosszú karosemelő (manipulátor) veszi fel ú teli magfúrót, hogy a három méter körüli magasságban levő visszatérő tartályba helyezze. Mindmáig kétszer sikerült megvalósítani a Holdról való automatikus visszatérést. Ez igen nagy irányítástechnikai teljesítmény, hiszen a vlsz­szatérő hajtómű csak egy­szer gyújtható be, így továb­bi pályakorrekcióra lehető­ség nincs. A hajtómű 3—4 perces működési időtartama alatt kell beállítani a visz­szatérőpályát, sőt azt is, hogy az űrállomás majd a Földnek előre kijelölt pont­ját érje el 3—4 perc alatt a távközlési késedelem miatt a repülés lefolyásába be­avatkozni lehetetlen, a pá­lyára állás bonyolult felada­tát az űráUomásnak auto­matikusan, emberi közremű­ködéstől függetlenül kell el: végeznie. Ez a fedélzeti szá­mítógép memóriájában tá­rolt időprogram szerint le­futó vezérléssel történik. Fontos megemlítenünk, hogy az ilyen rendszer szinte változtatás nélkül alkalmas a Hold túlsó oldaláról való visszatérésre is, csupán tér­beli tájolásra szolgáló rend­szerét nem a Föld, hanem más égitestek követésére kell beállítani. Az eddigi szűkszavú je­lentésekből nem tűnik ki, hogy a jelenleg folyó kísér­let a felsorolt három közül melyiknek lesz folytatása. A repülési program első pont­ja már lebonyolódott: csilla­gászati távcsővel, majd a rá­szerelt fotóelektromos átala­kítóval (multiplier) megha­tározták a Luna—21 helyze­tét. Ennek eredményekép­pen megtörtént a keddi pá­lyakorrekció. Az új, pontos pálya megfigyelését ismét csillagászati úton végzik majd el, és várhatóan az űrállomást pénteken Hold körüU pályára állítják. A Hold felé vezető pálya 100— 110 óra időtartamú, vagyis majdnem eléri a lehetséges leghosszabb utazási Időt (123 óra): ez a Hold igen pontos megközelítése, és a hasznos teher növelése érdekében szükséges. Riadö­késziiltség Szíriában Damaszkusz (UPI) A szíriai Baath Párt lapja; az Al Baath szerdal jelenté­se szerint a fegyveres erők továbbra is riadókészültség­ben állnak, mert újabb izra­eli támadásokra számítanak. Kedden sikerült visszatérésre kényszeríteni a berepülő iz­raeli vadászgépeket. A UPI damaszkuszi kormányforrá­sokra hivatkozva jelenti," hogy a hétfői izraeli terror­bombázásoknak több mint 500 polgári áldozatuk van, közte sok asszony és gyerek. A mentőcsapatok jelenleg is munkálkodnak a déli falvak rombadölt házaiban a benn­szorult szerencsétlenek ki­mentésén. Zambiai fel­háborodás 0 London (Reuter) Szerdán megnyílt Lapuká­ban a zambiai parlament új ülésszaka. Kenneth Kaunda elnök éles szavakkal támad­ta a szomszédos Rhodesia hatóságait, amelyek egy nap­pal előbb lezárták a zam­biai—rhodesiai határ minden közúti átkelőhelyét. Kaunda szerint „Zambia nem lehet a helyzet tétlen szemlélője". „Az ország amúgy is eleget szenved amiatt, hogy olyan szomszédja van, mint Rho­desia" — jelentette ki Ka­unda. Tyumeny Alekszej Koszigin, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke, az SZKP Központi Bizottsága Politikai Bizott­ságának tagja szerdán a nyu­gat-szibériai Tyumenybe ér­kezett. Tokié Japánban tett ötnapos lá­togatását befejezve Szvaran Szingh indiai külügyminisz­ter szerdán elutazott Tokió­ból. Látogatása során a kül­ügyminiszter megbeszélése­ket folytatott Tanaka Ka­kuei japán miniszterelnök-, kel, Ohirn Maszajosi külügyi miniszterrel. Kairó A Palesztinai Nemzeti Ta­nács, a hazájukból elüldözött palesztinok parlamenti funk­ciót betöltő szerve, szerda délután plenáris ülést tar­tott Kairóban. Az ülésen a különböző albizottságok ter­jesztették elő ajánlásaikat jóváhagyás végett. Kiszivár­gott hírek szerint a legtöbb nézeteltérés a palesztinai fel­szabadító hadsereg státusza és feladata körül Összpon­tosul. Szófia Egyhónapi szünet után szerdán Nicosiában felújítot­ták a görög és a török kö­zösség képviselőinek tárgya­lásait, amelyeken ezúttal a görög és a török kormány megbízottai is jelen vannak. A Szigetköztársaságból érke­ző hírek szerint a megbe­szélések fő témája most azok­nak a területeknek a hely? közigazgatása lesz, amelye­ken vegyesen élnek görögök és törökök, de az előbbiek vannak többségben. Nairobi A kenyai kormány szer­dán több mint 400 nem ke­nyai állampolgárságú ázsiai kereskedőt szólított fel. szá­molják fel kenyai üzleteiket és hagyják el az országot jú­nius l-ig. Az íntézkedes a becslések szerint 2000 ftm­bert érint, beleszámítva * kiutasítottak családtagjait i§, »

Next

/
Thumbnails
Contents