Délmagyarország, 1973. január (63. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-16 / 12. szám
KEDD, 1973. JANUÁR Sene ismét a válogatott keretben Sok nevezés induló A SZOVJET LABDARUGÓBAJNOKSÁGBAN Eltörlik a döntetlent Szenzáció számba menő döntést hozott a szovjet labdarúgó-szövetség. az aktívabb játék ösztönzésére: az újonnan induló szezonban eltörlik a döntetlent, a játékteret tehát mindenképpen az egyik csapat győztesként hagyja el. Ha a 90 perc egyik csapat számára sem hozna döntést, akkor büntetőrúgások következnek — hogy hány, erről a TASZSZ. szovjet hírügynökség moszkvai keltezésű jelentése nem számol be. A szovjet, labdarúgó-szövetség a továbbiakban úgy határozott, hogy ezentúl az első osztályban csak szombaton és vasárnap lesznek mérkőzések, a szerdákat nemzetközi kupa és barátságos mérkőzésekre tartják fenn. A szövetség szigorúan megtiltja a versenynaptár felborítását, a mérkőzések időpontjának előbbre hozatalával, illetve elhalasztásával. SOROKBAN Szegeden holnap, szerdán délután 5 órai kezdettel olimpiai élménybeszámolót tart a Szegedi Spartacus SE és a városi szövetkezeti bizottság a Bartók Béla Művelődési Otthonban (Vörösmarty utca 3. szám). Előadó Novotny Zoltán, a Magyar Rádió sportriportere és Gallov Rezső, a Népsport munkatársa. Belépődíj nincs. • A héten több alacsonyabb osztályú labdarúgócsapatnál elkezdődik az alapozás, így a Szegedi KSZV SE-nél is. Náluk az első edzésre, illetve a megelőző játékosértekezletre január 18-án, csütörtökön délután öt órakor kerül sor a Kertész utcai pálya klubhelyiségében, az első és a tartalékcsapat tagjainak részvételével. • A szegedi járási labdarúgókupa őszi végeredménye: 1. Gyálarét 16 pont, 2. Mórahalom II. 9 pont, 3. Zsombó 7 pont. 4. Szatymaz I. 6 pont, 5. Szatymaz II. 2 pont. Mindegyik csapat nyolc mérkőzést játszott. A magyar labdarúgó-válogatott keret szerdán délelőtt Tatán megkezdi idei mérkő^réseit. Illovszky Rudolf szövetségi kapitány 16 játékost hivott meg az edzőtáborban 11 órakor kezdődő Videoton elleni barátságos találkozóra. A meghívott játékosok: Géczi, Rapp, Fábián, Páncsics. Kovács, Bálint, Juhász P„ Juhász I., Szűcs, Kocsis. Tóth A., Fazekas, Bene, Dunai II., Zámbó és Váradi. A névsorban két ,új név" laláiható, Tóth Andrásé és Benéé. Velük kapcsolatban a szövetségi kapitány a következőket mondotta: „Tóth András már 1971 őszén tartalékként velünk járt Máltában, egy évvel ezelőtt pedig részt vett téli túránkon is. Akkor mint balszélsőt vettem figyelembe, mivel klubjában is ezen a helyen játszott. Most a középpályára jelölt, meghívása indokolt, őszi jó teljesítménye után. Bene Ferenc október közepétől jól játszott, és főleg azon a poszton szerepelt, amelyben a válogatottnak is szüksége van rá." Illovszky Rudolf elmondotta, hogy a szerdai Videoton elleni mérkőzés az idő" járástól, talajtól függően kétszer 35, vagy kétszer 40 perces lesz. A találkozó előtt megbeszélést is tart a kapitány a játékosokkal, ismerteti az első fél éiv műsorát, és feladatait. Amennyiben az Időjárás engedi, január 24-én a fővárosban egy később kijelölendő ellenfél ellen ismét játszik a válogatott kenet Korai rajt Az jKztaliteniszezők korán kezdték a versenyidényt Megyénkben már az év első hetében megrendezték a városi, járási bajnokságokat, vasárnap pedig a megyei ifjúsági, serdülő- és újoncbajnokságra került sor Szegeden, a Dugonics utcai általános iskola tornatermében. A fiatalok vetélkedése főleg a fiúk mezőnyében hozott jó küzdelmet. A bajnokság legeredményesebb résztvevője a vásárhelyi Pótári Mihály volt, aki négy aranyérmet gyűjtött össze. A legtöbb érmet a még csak 12 esztendős Varga Gábor szerezte, szám szerint ötöt. Két aranyat, egy ezüstöt és két bronzot vitt haza a szegedi Béke utcai általános iskola tanulója. Eredmények: Újoncok: Fiúk: 1. Kukovecz, 2. Arató, 3. Horváth (mindhárom Szegedi VSE vásárhelyi szakosztálya). Lányok: 1. Bartos (Szegedi Textiles), 2. Kovács É. (Sz. Textiles), 3. Széli (Hódmezővásárhelyi Spartacus). Serdülők: Fiúk: 1. Pótári (SZVSE, Vásárhely), 2. VarLánytfc: L Roeífc (H. Spartacus), 2. Kovács Katalin (H. Spartacus), 3. Bartos (Sz. Textiles). Fiú páros: 1. Pótári, Varga, 2. Bakó, Seres (KSZV), 3. Hős (Makói Spartacus), Domonkos (CSSC). I-eány páros: 1. Kovács Katalin, Rozik, 2. Bartos, Kovács É. (Sz. Textiles), 3. Széli, Kovács M. (H. Spartacus). Ifjúságiak. Fiúk: 1. Pótári (SZVSE, Vásárhely), 2. Rácz (KSZV), 3. Varga (KSZV). Lányok: 1. Orbán (Szegedi Spartacus), 2. Rózsa M. (Sz. Spartacus), 3. Juhos (Sz. Textiles). Fiú páros: 1. Pótári, Varga, 2. Csúcs, Litauszki (H. Spartacus), 3. Kovács (Sz. Textiles), Rácz (KSZV). Leány páros: 1. Juhos (Sz. Textiles), Szabó (KSZV), 2. Kovács Katalin, Kovács Emese (H. Spartacus), 3. Beznóczki, Kolozsvári (Sz. Spartacus). Vegyes páros: 1. Csúcs, Kovács Katalin, 2. Rácz, Orbán, 3. Varga, Szabó. Vasárnap, január 21-én ugyancsak Szegeden bonyoga (Szegedi KSZV SE), 3. MtJAk le a megyei felnőtt Domonkos (Csongrádi SC). asztalitenisz-bajnokságot Vasárnap Szegeden országos ifjúsági kötöttfogású birkózóversenyt rendezett az SZVSE. A viadalra nagyszámú nevezés érkezett — 91 versenyző jelezte indulását —, de a rajtnál kilenc egyesületből mindössze 44-en léptek szőnyegre. A fokhíjassá vált mezőnyben három súlycsoportbail is mindössze egyetlen induló akadt. A legnépesebb — nyolc résztvevővel — a 65 kilogrammosok csoportja volt. Egyébként a szegedi idénynyitó viadal színvonala is a várakozás alatt maradt, az legfeljebb közepesnek mondható. Különösebb meglepetés nem akadt, az esélyeseknek véltek nagyobb izgalom nélkül végeztek az első helyeken. A viadal végeredménye: 48 kg U induló); Sudár (EVIG). 52 kg (3 induló): 1. Nagygyörgy (SZVSE), 2. Gál (EVIG), 3. Szőllősi (Veszprémi Dózsa). 56 kg (5 induló): 1. Hrabovszki (Egri Berva), 2. Csepregi (Veszprémi Dózsa), 3. Pető (Jászberényi Lehel). 60 kg (7 induló): 1. Bába (Jászberényi Lehel), 2. Gulyás (Jászberényi Lehel), 3. Bárányi (Egri Berva). 65 kg (8 induló): 1. Kovács (Veszprémi Dózsa), 2. Pallagi (Egri Berva), 3. Tompa (Szombathelyi Haladás). 70 kg (7 induló): 1. Gondos (Bp. Honvéd), 2. László (Szolnoki MÁV), 3. Vérségi (Jászberényi Lehel). 75 kg (7 induló): 1. Szegő (Bp. Honvéd), 2. Dávid (Makói Vasas), 3. Nagy (EVIG). 81 kg (4 induló): 1. Jékli (Egri Berva), 2. Kostyán (EVIG), 3. Horváth (Szombathelyi Haladás). 87 kg (1 induló): Nagy (Monori Vasas). 87 kg felül a indulók: Molnár (SZVSE). Röplabda BEK NIM—Tatran Stretovlee Prága 3:0 (14, 6, 4) A Sportcsarnokban lejátszott női mérkőzésen hengerelt a magyar bajnokcsapat; Gerhardtné irányításával nagyszerűen működött a gépezet. A vendégek mindössze 24 labdát nyertek és helyzetük szinte kilátástalan a pénteki visszavágó előtt. Ellopták a kupát Varga Gábor, aki a legtöbb érmet szerezte Baja—Oroszlány 72:66 (42:35) Szegeden az elmúlt vasárnap egyik legjelentősebb sporteseményét a Rókusi Tornacsarnokban lejátszott NB l-es férfi kosárlabdamérkőzés jelen tetté. Mint már korábban hírül adtuk, a bajai kosarasok pályáját a szövetség betiltotta, így két bajnoki találkozójuk lejátszására Szegedet választották. Az első, Oroszlányi Bányász elleni mérkőzésükre sok bajai szurkoló kísérte el csapatát. Közel 200-an foglaltak helyet a lelátókon, amikor Szamosi és Gergely játékvezetők sípjelére elkezdődött a két csapat mindig nagy küzdelmet hozó csapása. Már a mérkőzés elején a bajaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, és pár pontos vezetésre tettek szert. A későbbiekben az oroszlányiak is feljöttek, szorosabb, kiegyenlítettebb lett a játék, de a „veterán" Kovács irányította bajaiak tartani tudták előnyüket. Fordulás után nagy erővel rohamozott az Oroszlány, még sem tudta megfordítani az eredményt, és végül is minimális vereséget szenvedett a közepes színvonalú találkozón. A mérkőzésen végig mindkét csapat nagy iramot diktált, gyors volt a játék, ami az új szabályokkal is magyarázható. (Az első perctől érvénybe van, hogy 10 másodperc alatt a tánadó térfélre kell vinni a labdát, és nem lehet visszajátszani a saját területre; megszűnt az utolsó három perc; büntetődobásnál a mérkőzésen végig megválasztható, hogy a kosárradobást vagy az oldalról történő bedobást választja a sértett csapat.) Legjobb dobók: Kovács 26, Brassói 22, Karácsonyi 11, illetve Szabó és Bács 12—12. Gallai 11. Néhány évvel ezelőtt eltűnt a híres Rimet Kupa, majd nálunk a Salgótarján birtokában levő Corinthiándíj. (Később az Ecseri piacon találták meg.) Most a IX. ker. Testnevelési és Sporttanács Üllői úti kirakatából ellopták a Magyar Népköztársasági Kupát, amelyet utoljára tavaly a Ferencváros nyert el. A IX. ker. TS már évek óta két hatalmas kirakatot bérel az Üllői út és Ferenc körút sarkán, az egykori laktanya árkádosított részében, s itt állítják ki a kerület sportköreinek a díjait. Így került ide a Magyar Népköztársasági Kupa is, amelyet a héten egyik éjszaka ismeretlen tettesek kiemeltek. A hatalmas üvegkirakatot téglával verték be, így jutottak hozzá a kupához. A rablást az éjszakai URH-járőr vette észre. Az FTC a IX. ker. kapitányság rendelkezésére bocsátotta a Magyar Népköztársasági Kupa fényképét és remélik, hogy a nyomozás, a nyilvánosság, esetleg á Kék Fény segítsége eredményre vezet. A Magyar Kupáért első ízben 1909—1910-ben játszottak a csapatok, majd 1951től kezdve mint Magyar Népköztársasági Kupa folytatta pályafutását A Ferencváros már az első évben a döntőbe került, majd a későbbiek során tíz alkalommal szerezte meg a kupa védelmét. A 11. győzelmet 1972-ben érték el. Tofózóknalc 1. Bari—Arezzo 1 2. Brindlsi—Ascoll 0:1 2 3. Como—Foggia 2:1 1 4. Gcnoa—Calania 1:1 x 5. Mantova—Cesena 1:1 x 6. Novarra—Taranto 3:0 1 7. Perugia—Caíanzaro 1:1 x 8. Reggiana—Monza 0:0 x ». As Reggina—Lecco 1:0 1 10. Varese—Brescia 1:0 1 11. Padova—Pro Vercelll 3:0 1 12. Piaccnza—Venezla 1:1 x 13. Legnano—Savona OK) x 14. Prato—Massese 1:1 X 13 találatos szelvény 9 dterübi • nyeremény egyenként 84 731 forint. Ebból 13 plusz 1 találatos 7 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 125 078 forint. 12 találatos 502 darab, nyereményük 1013 forint. 11 találatos 7029 darab, nyereményük 72 forint, in találatos 48 174 darab, nyereményük 20 forint. aprőhirdetesek A P A S V ET iá, Kb. 124 kg-os »c I eladók. awlies, lau. vánszkj u. IS. „Hintaló" csarda mottóit. i Mércédén 190 B tlp. novemberben vlmgázott. ötszemélyes gépkocsimat eladom vagy kis kocsira elcserélném megegyezéeeel. Kovács vegytlsztltó. Kölcsey u. 3. a dthönapoe sQldök eladók. Katiiért ott. 21. Két- és huromllönapos malacok eladók. Váradi <1. a. 16 állapotban levő 408. ne Moszkvics eladó. Xr. dó u. 7. krű.: erén nap. /'anyára eladó. írd.: 14-820. délután J órától. Nagyméretű dunyha, párnák, bór és bútorszövet, papucs feled részek hozzávaló anyaitokkal el. adók. ÚJ-PetőflWlep. Hantos u. 3. 44 négyzetméter tóltyfaparketta eladó, Bakay Nándor n. 6. 107-rn Moszkvics eladó. Károlyi u. 4, V. emelet. Tamás. f kilométer balatonalmádi vörös terméskő eladó. Szőrét, Petőfi u. 37. m. Wl-We-Ma német világos szekrénysorból 1 db könyves rész eladó. Este 7 után. Bécsi krt. 37—39. — .109. Kry Jó állapotban levő tv igényesnek eladó. írdcklödnl lehet ombaton és vasárnap etész nap. llunyudl J. set. 70, sz. Bállnték. Dunyhát, párnát vernek. BrUsezell krt. 29. Telefon: 13-429. Tollfelvásárló. x Haramajtoe szekrény eladó. Nádor u. 10. A Zálogház mögött. írd.: naponta 17-tól. X Egy Soo-aa Trabant szsmélygépkocsl eladó. Erd.: mindennap. Varia Imre, Domaszék 210. aa. aákái.ysaékl elágazás mellett. X UJazérú 1600-as Polski FIAT eladó (piros!. Kiskunhalas. Alsósra Hás 03. Eladó fehér választási malac. JO db. Érdeklőd, nl: Szó reg. Zental u. 34, ax. Egyéves hlm boxer kutya eladó. Dessk. Alkotmány u. 33. (Fehér.) x Törzskönyvoactt boxer. kölykök olcsón kaphatók. Kisfaludy u. 36. Éíadó: lengö)apato3 mosó. gép és több kabát. Tolbuhln sgt. 5. I. 2. x Odesszában garázs eladó. Tőle fim. Skoda 1000-«s MB-s alkatrész, nek ls eladó: Kiskunhalas. Szondi u. 0. 8/lOtl-as egytüágyas, új lndal kötőgép eladó. Vásárhely, Tolbuhln u. 41., délután. Eladó tehér zománcos Uló fOrdókád sötétbarna külföldi fél hosszú paróka. Mlnlkslor olajkályha 300 literes olajoshordó álló fogas, parkett kefélő gép. Április 4. u. 25., fszt. 3. Érdeklődni: dél. után 4—6-lg, x újszerű állapotbán kétszemélyes kannpéheverő, kétajtós mahagóni szék-' réoy, négyszemélyes rekamié. két fotel, kárpitozott háttámlás garnitúra olcsúért eladő. Csuka u. 1. Lángos bolt. felsővárosi benzlnkútná. Mély gyermekkocsi sportrészel eladó. Takácsné. Berzsenyi n. 1. III. II. Indiai kötőgép eladó Megtekinthető 4 ,vután. Újszeged Rózsa P. sgt. _40j 3 Szétszedhető ú) deszka autögarázs eladő. Hétvégi háznak ls megfelel. Faragó u. 32/B. x Eladó 601-és Trabant, írd.: 7—3 óráig á 13-324 telefonon. x Mély babakocsi eladó. Galamb u. 10. IU. 1. Egy 3 lángú gáztűzhely és 1 db olajkályha eladó. Megtekinthető: Lenin krt. 76. Negyedes, délután 18 óra után. Wartburg 1000-es nagykerekü személygépkocsi Jó állapotban eladó. írd.: Vasasszentpéter u. 17— 19 I. emelet 9. Mol. nárék. Dthönapoe törzskönyvezett német Juhász szuka eladó. Szabadszállás, Oa_ garln tér 7., n, emelet r Jé karban levő téakályhát vennék. Gép u. 3. Borbélyné. Eladó 4 párnázott szék és szép asztál. Árpád tér 6. Vlsklné. Egy nagyméretű fatőkés zongora olcsón eladó. Ctm: Kiskundorozsma, Úttörő u. 11. 10Ő—128 kg-os hízott serzók eladók. írd.: Kisteleki u. 10/A. (Rőkuson.) Forgalomból kivont Moszkvicsot vagy Warszawát veszek. Motor nélkül Is érdékél Vaskapu u. 12. Asztalok, székek. 2 kWos villanytűzhely eladö. Nemestakáca u. 18., emelet. Egy megkímélt sport-mély részee eladó. Petőfi B. kM. I. «. NDK kocsi sgt. Egytöágyae én Zsuzsi kötőgép eladó. ÚJmeged, Bal fasor 36. 188—128 kg oa hízott sertések eladók. Földműves u. 40. HAZASSAG Társattág hianyáoan megismerkednék 160 cm magas, 38—42 éves csinos, barna, v lg kedélyű özvegyasszonnyal házasság céljából. Lak4B megoldható. „Ketten könnyebb 18 724" jeligére a Sajtóházba. Szeretném megtalálni annak a 30-as vígkedé. lyü, csinos nőnek Ismeretségét. aki megbízható feleség lenne. „Komfort van 20 606" jeligére a Sajtóháaba. 182 cm maga*, 25 éves diplomás, építészmérnök házasság céljából megismerkedne 18—22 éves intelligens, terméssetkedvelő lánnyal. Lakás, kocsi van. Fényképes leveleket a Sajtóházba kérem „Január 18 737" Jeligére. 24 éves, 157 cm magas, gesztenyebarna hajú. vidám természetű szakmunkás nőtlen fiatalember ktsrési hozzáillő nő Ismeretségét házasság céljából. Kézzel írott levelet kérek lehetőleg fényéppel. „Diszkréció 193 787' jeligése a HlrKé-t 35 érés fiatalember ezúton keresi korban hozzáillő nők lsmcretsé. gét házasság céljából. Lakás és anyaglak biztosítva. Minden kézzel írott levélre válaszolunk. „Jégvirág 18 680" Jeligére a Sajtóházba. Házaséig céljából megismerkedne 44 éves szellemi foglalkozású, elvált asszony, rendes, becs lile tes férfival 45—50 éves korig, „őszinteség — 193 822" Jeligére a Hirdetőbe. Házasság céljából szeretnék megismerkedni Józanéletű. hozzám Illő nővel. 166 cm magas vagyok, szakmával nem rendelkezem. Falun élek. 51 éves vagyok. „Saját házam van 18 713" jelIgére a Sajtóházba. 29 éves, 160 cm magas fiatalember keresi korban hozzáillő, csinos, megértő leány Ismeretségét házasság céljából. Fényképes levelekre válaszolok. Választ: — „Diszkrét 193 813" Jellgére q Hirdetőbe. 26 éves, 164 cm magas, barna, nőtlen fizikai dolgozó megismerkedne szolid, házias leánnyal házasság céljából. Kézzel írott részletes leveleket, lehetőleg fényképpel. — „őszinte szavak 193 811" jeligére a Hirdetőbe. EGYÉB Gyrmekguudozáit 2 öves kortól lakásomon vállalok. Gogol u. 17. Nyárlnó. x Elveszett egy fekete tacsl kutya (szuka). Dugonics u. 27. ház elöl. Kérem a becsületes megtalálót, szolgáitassa vissza, Jutalom ellené. lien. Oyörflék. Megnyúlt kötött kardigánlát, pulöverét megjavítja, átalakítja, hímzést, elörajzolást, gombáthúzást vállal Mítller Erzsi, Lenin krt. 66. x H edény ja vitást vállalok. Clm: Rácz Gyula asztalos. 6728 Béketelep, Régiposta u. 74/B. Tablófeli rást és oklevélírást vállalok. Erdeklód. nl: munkaidőben a 12-310-es telefonon. Békés. Gépírónő! keresek kézirat másolásához. Ajánlatokat: „Gép van — 193 781" Jeligére a Hirdetőbe. Gépfrást rövid határidőre vállalok. „Precíz munka 193 808" Jeligére a Hirdetőbe. 84 éves néni gondozását átadnám házzal együtt. 25 ezer készpénzt kérek, írd.: ÜJszentiván, Alexa Jánosáé, bóicaödo. 2 éves kortól gyermek gondozását lakasomon vállalom. Szeged, Móra u. 68. Szövetkezet borozónak alkalmas helyiséget keres. ..Szeged 193 815" Jeligére a Hirdetőbe. ő rmja vitás legolcsóbban, felelősséggel. Különleges órák vállalása. Krclner Mikszáth Kálmán utca Gombáthúaást. ruha- és monogramhlmzést vállalok. Udvardy Margit, kézlmunkaüelet. Kigyó u] 8. sg. x Kónyveló házaspár lakásváltoztatása miatt állást keres március 15-sre] Szegeden. A férj » éves főkönyvelői, a feleség 10 éves könyvelői állami gazdasági gyakorlattal rendelkezik. Sürgős — 18 714" Jeligére a Sajtóházba. x Távközlési üzemmérnök — telefonközpontok gyártásában Járatos — állást változtatna pej. lödés 18 728" Jeligére a Sajtóházba. x Kisbaba gondozásához intelligens, lelkiismeretes nénit keresünk, napi 6 óra elfoglaltság és ssabad szombat. Madách n. I 13., m. em, U, BorvenRozsatövek tavaszi szállítására kérjen díjtalan árjegyzéket. Ilomokl rózsakertéxzet 5602 Kndrőd. Garázs kiadó. Rákóczi u. 1«. Lakodalomban vőfélységet vállalok. Palánkai sor 15. Ságvárttelep. Két 4—5 éves gyermek gondozását lakásomon vállalom, „ayennekszeiető 18 725" Jeligére a Sajtóházba. Szarsz garázs télire kiadó. Pártrsl krt. 15. Vasúti éa kAsútl fuvarokmányok revldeálasát, tar! falasát mellékfoglalkozásként v állalluk. — „Univerzális tarlfaördk 18 712" jeligéire a Sajtóházba TObb éven gyakorlattal rendelkező műszaki rajzoló állást változtatna. ..Megbízható 20 605" Jel Igére a Sajtóházba. Erös alakra hosszú férfi bőrkabát. Idős asszonynak téli én átmeneti kabát, edények, bödönök, bográcsok eladók. Gém u. 19., emelet. Trabant, Wartburg hengerfúrás. fótengelygörgózés. ováldugatlyükészltés, garanciával. Oepmflhely. Budapeet, XIV_ űjvldSM 1 >