Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-10 / 291. szám

VASÁRNAP, 1972. DECEMBER lfl. A Szeged körüli községek egyesülésének történeti előzményei . A Szeged körüli községek sorsa napjaink Csongrád megyei és szegedi fejlesztési politikájának a központjába került. Az érdekelt községek (Tápé, Szőreg, Kiskundorpzsma, Gyálarét, Algyő) tanácsai a közelmúltban elfogadták a Szegedhez való csatlakozást és ezzel maguk is hozzájárultak a jelenleginél nagyobb Szeged kialakításához. Mindenki tudja, hogy a Dél-Alföld székvárosát a több mint 20 ezer lakossal való gyarapodás teszi majd még Jelentékenyebb hellyé. Az idecsatlakozó községek lakói a maguk helyzetének javulását várják az egyesüléstől. Tehát a közös érdek szálai szővődnek Csongrád megye székhelye körül, amelynek lakossága az egyesülés után meghaladja n 150 ezret. Ebben az ügyben a községek lakóinak az állásfoglalása döntő volt. A terveket kidolgozó megyei és szegedi tanácstagok és tisztségviselők számos Indokot poroltak fel. amivel bizonyították a csatlakozás előnyelt. Nem kevés volt azonban a lakosok kívánsága: Mit várnak. mit remélnek a csatlakozástól? Mindezt a lapok megírtak. Tévedne, aki azt hinné, hogy a törekvés mai keletű. Azt gondoljuk, nem érdektelen, ha a szegedi várospolitika múltjának egy részét ismertetjük. 1945 nyarán a szegedi városházán többször szóba került, hogy a szegedi határban a kiosztott földeken megkezdték a lakóházak építését Egyes tanyaközpontokban megfelelően osztottak házhelyeket, de a központoktól távol ki-kl ott építkezett, ahol a földet kapta. Sürgősen rendet kellett teremteni. Először a hatóság kommunistái vették észre, hogy nem szétszórtan kell építkezni, mert ismét csak tanyavilág jön létre. Falvakat, községeket kell kialakítani — mondották. Ez hoz emelkedést, mert ott létesülhet igazgatás, iskola, bolt, orvosi rendelő és gyógyszertár és a műút a városhoz köti a települést. Falut akartak az előrelátó egykori tanyai bérlők is. A rúzsai határban a földosztó bizottság elnöke, Krisztin Illés 1970ben, a felszabadulási ünnepségen elmondotta, hogy a noteszában felrajzolta a létesülő község utcáit, abban a községházát és az iskolát Ügy is tűzte ki azután a városi mérnöki hivatal. A szegedi földosztás egyik legnagyobb vívmányának tekinthetjük a város határában 1952-ig létesült 9 község kialakítását. amire sohasem került volna sor, ha a földeket fel nem osztják. A szatymazlak az új falut mindenáron a vasútállomással szemben akarták kiméretnl. mert mái- régtől fogva ott volt az iskola, a templom, a malom. A politikai vezetőknek és a városi főmérnöknek nem kis erőfeszítésébe került, hogy meggyőzzék őket, az a terület nem alkalmas község létesítésére, mert nedves. Akkor még úgy képzelték a városházán — 1945 őszét írták —, hogy Szeged egykori határán létesülő telepek közigazgatási kirendeltségek lesznek, majd, mint amilyenek addig is voltak: Felsőközpont, j Alsóközpont, Csengele és Szatymaz. Alig tudták elképzelni, hogy a város 140 ezc holdas határán a már meglevő, cs a meg ezután létesülő telepeket ne innen irányítsák. Kint azonban másként gondolkodtak. Néhány évnek kellett elmúlnia, és az ő kívánságuk győzött, 9 község létesült a város birtokterületen részben H sűrűsödő •tanyák csoportjaiból. Máris faluvá alakítható település csak Morahalom volt. Akkor merült fel, hogy ne csak a tanyai telepeket, hanem a Szeged körüli községeket is csatolják a városhoz, amelyek már régtől fogva megvoltak, sőt Tápé és Algyő Szegeddel egyenlő múlttal dicsekedhetett az oklevelek tanúsága szerint. A telep és a község között nagy volt a különbség. A telep sorsát a tanácsházán intézték, a faluét pedig maguk a lakosok. « Mi kényszerítette a városvezetést a további lépésekre? A városigazgatás szervei már 1946 elején kiszámították, hogy a város birtokából kiosztott, több mint 42 ezer hold „elvesztésével" a költségvetés 30 százaléka hiányzik. Keresték az utat, és azt a következőképpen próbálták megtalálni: A véros legfőbb önkormányzati szerve — a törvényhatósági bizottság 1946 januárjában arra kérte a belügyminisztert. hogy Szőreget, Deszket, Klárat'alvát, Ferencszállást, Kübekházát, Űjszentivánt, Öszentivánt (Tiszaszigetet), Gyálarétet. Tápét, Algyőt, Sándor falvát, Kiskundorozsmát. Pusztamérgest és öttömös községeket csatolják Szegedhez, és azok közigazgatásilag egyesüljenek a várossal. Az előterjesztést gazdasági szempontból is indokolták: erősödnek a szálak, amelyek a környező községeket Szegedhez. mint kereskedelmi és Ipari központhoz fűzik. A közszolgáltatás könnyen kiterjeszthető a szomszédos községekre, „ ... a mezőgazdasági termelésüket Szeged igényei határoznák meg, és Szeged iparát és kereskedelmét a gazdag vidék fogyasztása lendítené fel, és a városi földek elvesztése így pótolható volna". A tervről egy brosúrát is kiadtak: Nagy Szeged. Nép és föld jövője, a Tisza-Maros-szögében címen. A tervet jobbára még a tőkés városigazgatási szemlélet hatotta át. hiszen a város „régi fényében" fenntartását a Szegedhez sohasem tartozott községek paraszti lakosságára szerették volna áthárítani. Szemléletükben csak a város élt. Igaz, a községek küldötteivel tárgyaltak, és egy részük el is fogadta. Például a tápéi községi elöljáróság kifejtette, hogy csatlakozásuk feltétele a villanyvilágítás bevezetése, gyalogjárók építése, és az iskolák fejlesztése. A tervből mértéktelensége miatt nem lett semmi. Szeged város még Csongrád és Csanád megyéket sem kérdezte meg, mit is szólna ahhoz, hogy a hatáskörükbe tartozó községeket nem ők irányítanák. Csongrád megye ezzel a változással a legkisebbek közé került volna. Szentesre, Csongrádra, Kistelekre, Szegvárra, Mindszentre és néhány kisebb községre szorult volna, hiszen Hódmezővásárhely is megyei szintű önkormányzattal rendelkezett, mint Szeged. Azt sem fejtették ki a szegediek, miként tudták volna a közszolgáltatásokat a 30—40 kilométerre fekvő községekre kiterjeszteni. • A szegediek nem szűntek meg ütni a vasat. Rövidesen rájöttek, hogy szerényebbnek kell lenni. 1947-ben a hároméves terv szerkesztése alkalmával újabb elgondolással álltak elő. „Kiskundorozsma, Szőreg és Tápé belsőségi településteste Szeged város testével egybeolvad." — tervezték. Előreláthatólag ez következik be Gyálaréttel is, Szőregnek pedig kelet felé Deszkkel, délnyugat felé Ö- és Üjszentivánnal lehet egybeépülni. A távolabbi jövőben — mutattak rá — egybeépülhet a város Szentmihálytelekkel, Röszkével és KlebeLsbcrgteleppel. (A mai Hattyasteleppel.) Akkor még azt gondolták, hogy az Algyővel való összeépülés nem kizárt. Félúton egy falu kiépítését Javasolták. A Gyálaréttel való összeépülést valószínűnek tartották. A távolabbi községekről azonban lemondottak. El is érték, hogy a kormány elrendelte Nagy Szeged tájrendezési (területfelhasználási) tervének elkészítését és abban elsőként Kiskundorozsma. Szőreg és Tápé benne volt. Időközben azonban alakult a világ ezen a tájon: az olaj és a földgáz kitermelésével Algyö a város szomszédja lett. Ezzel a területtel és még Gyálaréttel kiegészítve munkálkodnak most több mint két évtizedet meghaladó idő után a települéeegység kialakításán. Üj feladatok elé került a város és a megyei vezetés. Most nem az adójövedelem egyik pénztárából a másikba való áramlásról van szó, mint egykor. A nagyobb városi szerkezet, terület kialakítása érdeke mind a város falain belül, mind a még azon kívül élőknek. Tudomásul kell vennünk, hogy ezek a falak nem elválasztanak: a munkát, művelődést és szórakozást keresők rég átlépték és életformájuk szorosan a városhoz köti a környező községek lakóit. A rövid történeti visszapillantás arról győzhet meg bennünket hogy Szeged létét és fejlődésót helyesen csak a távolabbi és közelebbi táj egészének létében és fejlődésében lehet és szabad átgondolni és megvalósítani. A város polgára lesz a községlakó. de - másfelől a személves élmények és emlékek tartós szálai kötik a faluhoz, ahol gyermekkorát töltötte és ahonnan ma is bejár a városba. A kettő nincs ellentétben egymással, sőt egészségesen kiegészülnek. Ez a várospolitika új vonását jelenti a megyeközpontnak. ' Oltvai Ferenc Egyenlőség a szerződésekben A termelő és a közvetítő együttműködésének egyetlen célja van: a fogyasztót kell ellátniok. ösztönzője ennek az -"együttműködésnek a forintokkal kifejezhető termelői, Illetve kereskedelmi haszon. Akár a termelő Jövedelme lépi ti'rt a tisztes határt, akár a kereskedelemé, a fogyasztó jár rosszul. Ha egyedül a közvetítő kereskedelem fölözi le az együttműködés színét, kárát látja a termelő is. Ilyenkor mondják legtöbbször, hogy csökken a termelői kedv. Néha annyira lecsökken, hogy el is fogy. Ml, vásárlók, kosarunkon és zsebünkön érezzük meg, ha a hármas egymásrautaltságból eredő összhang megbomlik. Minden ágát-bogát nem szedjük most elő, csak azt az esetet vizsgálnánk, amikor az egycsatornás, monopolhelyzetben levő kereskedelem a feszültség oka. Példáinkat a mezőgazdaságból vesszük. I Termelőszövetkezeti vezetők többször fölvetették már erre hivatott alkalmakkor, hogy a hibájukon kívül emelkedő termelési költségek, az időjárás kiszámíthatatlansága — áztató csapadékbőség, vagy szikkasztó aszály, viharok, jégverések — pusztító kártevők vagy éppen a nagyon jó termés teremtette piaci pangás minden rizikóját a termelő vállalja. Volt rá példa, hogy a kereskedelem a helyébe szállított termék egyszerű kiméréséért nagyobb jövedelemhez jutott, mint az a szövetkezet, amelyik szántott, vetett, kapált, permetezett, megfeszített munkájával mindent idejében betakarított, és tetemes költséggel a boltos kezébe szállította áruját. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy szerződésben kötelezte magát a mezőgazdasági nagyüzem, hogy ilyen vagy olyan termékéből bizonyos mennyiséget, a kívánt minőségben, a megszabott osztályozás szerint a kereskedelem rendelkezésére bocsát, de nagyon ritkán tudta, mit kap majd ezért. Ha árat említett nagyritkán a szerződés, az akkor is kimaradt, hogy a pillanatnyi minőségtől függő felárak vagy elvonások mennyit tesznek ki. Terveik eleve féllábúak, sánták voltak, hiszen abban se lehettek biztosak, hogy termelési költségeik megtérültek. Egyik gazdaságunk másodvetésként 2o holdon karfiolt termelt az idén. Szerződött a teljes termésre, oda jutott mégis, hogy a nyakán maradt. Házalnia kellett valósággal, amíg végre filléres áron megvette az egyik hűtőház. Üjkrumplit termel tavaszonként egy másik gazdaság. Elismeri, hogy primőröknél hajszálra pontosan nem lehet előre árat mondani, de veszedelmes egyoldalúság, ha egyáltalán nem tudhatja, mit kap érte. Még egy nappal előre sem tudhatja. Kitelefonálnak, menynyit tudnak átadni másnap. A kereskedelem még most sem mondja, mennyit ad érte. A termelő úgy érzi, hogy partnere ellenfele lett: megérdeklődi. mennyire számíthat — hiszen vagonokat kell biztosítania —, és ha kiadós mennyiségre van kilátás, szemrebbenés nélkül áron alul veszi meg. Megteheti, mert tudja, hogy a leszedett primőrön minden gazdaságnak túl kell adnia. Végül örül, ha egyáltalán elviszik. A korai retek, a saláta, a karalábé, és más korai csemegék termelői azt kérik, legalább 48 óráig álljanak az árak. Hogy eldönthessék, mikor érdemes leszebnlök. Sajnos, mi a boltban, piacon nem érzékelhettük ezeket a hirtelen áreséseket, és szemrehányásainkkal legtöbbször a termelőt illettük. Főleg akkor, ha hírét vettük, hogy valahol nem szedték le a barackot, mert nem érte meg leszedni, vagy alászántották a termő paradicsomot. Nemcsak az árpolitika volt rossz, de az a szándék is hiányzott számos esetben, hogy vevőt találjon minden árura a kereskedelem. Fehér , foltokat emlegettünk az ellátásban, és szakmán belüli szóhasználattal azt mondtuk, rossz volt a „terítés". Mindezekről a gondokról még nem beszélhetünk múlt időben. A termelő gazdaságok úgy érzik, a velük együttműködő vállalatok tisztes haszonhoz, summás nyereséghez jutnak akkor is, ha őket a mérleghiány kerülgeti. A termelés biztonságát várják tehát a Központi Bizottság mostani határozatának következő mondatától: „A termelői áraknál, a rögzitett, a limitált és a szabad yak mellett széleskörűen be kell vezetni a megrendelőt és a szállítót egyaránt kötelező szerződéses árak rendszerét." A szerződő felek teljes egyenjogúságát jelenti ez a mondat. Köznapi szóhasználatban a kockázat közös vállalását a kölcsönös érdekek alapján, az egyetlen cél — a fogyasztó ellátása — közös szolgálatát. H. D. Eredményes újítási hónap a KSZV-ben Hasonlóan a korábbi évekhez, idén novemberben is újítási hónapot rendeztek a Kenderfonó és Szövőipari Vállalatnál. Ezúttal ugrásszerűen emelkedett a beadott javaslatok száma. A vállalati központban éG a gépműhelyben dolgozók 18, a központi gyárban dolgozók 9, a kenderfonóban munkálkodók 14, a jutaárugyáriak pedig 21 hasznos javaslatot nyújtottak be. A pécsi gyáregység újításait is figyelembe véve összesen 76 újítás született egy hónap alatt a KSZV-nél. Ehhez az ösztönzés — minden elfogadott javaslat után 100 forint; a feladattervi célkitűzés megoldásáért 200 forint jár — is nagyban hozzájárult. Újítási ankét keretében 31 újítónak adták át a „rendszeres újító" címet, és a vele járó pénzjutalmat. Kecskeméti György, a központi gyár elektroműszerésze 11, Józsa István, a kenderfonógyár energetikusa 8 és Tunya Bertalan, a kenderfonógyár lakatosa 7 elfogadott újítással dicsekedhet két esztendő alatt, ők külön jutalomként külföldi vásárlátogatáson is részt vehetnek. Hasonló elismerésben részesült Gazdagh József, a kenderfonógyár újítási előadója is, a mozgalom fellendítésében kifejtett aktivitásáért. A kenderfonóban egyébként még 12 olyan újító van, aki két év alatt legalább négy elfogadott újításért kiérdemelte a rendszeres újító címet. A KSZV újítói már megkapták az 1973-ra szóló pályázati és újítási feladattervet; új „leckék" megoldására is készülhetnek a „nehézemberek". BEKCZELI A. KÁR0CT 139. Fölment hát a recsegő csigalépcsőn a középkori vegykonyhára emlékeztető padlásszobába, mely közvetlenül a ferde tető alatt húzódott meg, s bar a szelemen, a szarufák, s az egész fedélszerkezet a maga meztelen nyevseségében mutatkozott meg. a hosszúkás s mindenféle különös műszerekkel, s munkapadokkal bebú torozott helyiség mégis lakályosnak látszott, és senkit sem lepett meg, hogy az öreg, mindig valami új találmányon töprengő optikus, itt érzi magát a legotthonosabban. Ehhez persze hozzájárult Juci asszony és Etelka ízléses gondoskodása Is. mert az asszony szőnyeget terített a kissé megviselt, de így is kényelmes s/ilongurnitura alá. a (alakra, illetve geren dákra itt-ott egy-egy kézimunkát akasztott, máshol színes korsókat, vázákat, tánvérokat helyezett el, hogy a szobának azt a sarkát, ahol Richter vendégekkel szokott elbeszélgetni, hangulatossá, s kimondottan vonzóvá tegye. A műszereikhez úgysem volt szabad hozzányúlni, mert a forgatható köszorűkövöm kívül, melyen a lencséket csiszolta akkorára, hogy a látcsőbe vagy a szemüvegkeretbe pontosan beleférjenek, Itt értékes csillagászati eszközök is voltak, elsősorban egy lencsés teleszkóp, egy refraktor, melyet maga Richter készített, s az objektív és az okulár gyújtótávolságénak beszabályozásával elérte, hogy száz-, kétszáz-, esetleg négyszázszoros nagyítást is észlelt, attól függően, hog.v a húsz centiméter átmérőjű távcsőben a két lencse viszonyát hogyan szabta meg^ Ez nagy szó volt. mert az amatőr csillagászok zöme alig lizcentiméter átmérőjű távcsövekkel keresgélt valami új jelenséget az égen, s mindenképper. meglepő volt. hogy a legtöbb üstököst mégis ük fedezték föl. A távcső úgy állt a padlásnvílás alatt, hogy bármikor, ha az idő kedvezett rá lehetett irányítani a csillagos égre. A falon függőkvadráns logott, melynek középpontjából egy kis súly csüngött alá fonálon, s célzóberendezésével arra szolgált, hogy meghatározza az égitest láthatár feletti szögmagasságát. De Richter. mióta ellátogatott Ögyallára, hogy megtekintse a Konkoly—Thege-féle csillagvizsgálót, azóta újabb tervek foglalkoztatták, mert ott olyan reflektort, vagyis parabolikus tükrökkel nagyító távcsövet látott, melynek átmérője több mint tíz hüvelyk volt, gyújtótávolsága kilenc láb, s valóban szinte elérhető közelségbe hozta a Holdat, de a Saturnust, s a Jupitert is. Persze, ez mind semmi ahhoz ké-. pest, amit Angliában látott lord Rosse csillagvizsgálójában, ahol a reflektor hossza 16 méter volt, tükre 2 méter átmérőjű, s körülbelül kétezerszeresére nagyította meg a távoli világot. Viszont az ilyesmihez vagyon kellett, hiszen még a Konkoly—Thege-féle is tízezer forintba került. De az öregúr mégis fájlalta, hogy mikor 76-ban, február táján, olyan üstökös tűnt tel. amelynek fényénél Szegeden éjjel ls olvasni lehetett, ő ezt nem figyelhette meg jobban, s megfelelő műszer hiányában nem tehetett esetleg világraszóló fölfedezéseket. Richtert azonban minden érdekelte és mindennel kísérletezett, barométerekkel, higroszkópokkal. iránytűkkel, s egy szép márványlapra karcolt napórával is, melynek árnyékvető pálcája nem merőleges, hanem ferde volt, hogy hegyével az északi pólusra mutasson, mert ez az irány a föld tengelyének irányával is megegyezik. Ezt Richter azért készítette, hogy Szatymazon építendő szőlejében a ház előtt felállítsa. Mikor Gábor belépett a szobácskába, s megcsapta a kellemes meleg, mert Richter erről is gondoskodott, Bakay rögtön azzal fogadta, hogy találkozott-e egy Tomanőezv nevű rokonszenves fiatalemberrel, aki azért rándult le Szegedre, hogy az itteni árvízi hangulatról színes riportot írjon a Hon-ba, Jókai megbízásából Gábor álmélkodva ült le a kis aszódhoz, melyen egy üveg bor állt, s három pohár. (Folytatjuk)