Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-07 / 288. szám

CSÜTÖRTÖK, 1972. DECEMBER 7. 7 Kávékvóta A Nemzetközi Kávészer­vezet (ICO) londoni köz­pontjában megkezdődött 41 kávétermelő és 21 kávéfo­gyasztó ország képviselőinek egyhetes értekezlete. A ta­nácskozás résztvevői zárt aj­tók mögött megvitatják a jelenlegi kávéév utolsó há­rom negyedében (január 1.— szeptember 30.) érvényes kvótákat. Gyószközlemények I Mély megrendüléssel tudatom, édesapánk, , DUDÁS SÁNDOR hogy forrón szeretett feleségem, temetésén részt vettek, virágalk­ItAcZ LASZLONÉ Födi Rozália kai fájdalmunkat enyhíteni igye­1972. dec. 5-én súlyos szenve- keztek. Gyászoló felesége, gyer­dés után elhunyt. Kívánságára inekel. elhamvasztatjuk. Gyászoló férje Mély megrendüléssel tudat­és Vcronka. Juk, hogy szeretett munkatár­Köszönetet mondunk testvérek- sunk, GÁL JÁNOS mérnökta­rek, rokonoknak, ismerőseiknek, n»r rövid szenvedés után ol­16 harátoknak, akik GEKA hunyt. Emlékét kegyelettel moe­ISTVAN temetésén részt vettek, őrizzük. Bebrits Lajos Szakkö­koszorú lukkal, virágaikkal fáj- zéptskola dolgozói, dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk testvé­Gyászolő felesége, Gera István né. reknek, rokonoknak, munkaíár­Köszönetet mondunk minden "aknák, Ismerlsöknek, barátok­rokonnak, barátnak. Ismerős n»k. kik szeretett halottunk, nek, L sebászdti klinika orvo- BALO SÁNDOR temetésén rncj­salnak, a DÉMASZ-nak, a város- Jelentek, részvétükkel és vlrá­ellátó 9-es boltjának, a Szőreg! gaikkal mély fájdalmunkat eny­At tsz dolgozóinak, akik férjem, hiteni igyekeztek. Köszönetet mordunk továbbá a körzeti ke­ADASVETÉL Ingaórit, faliórát, su. lyolütal, nagyméretűt, faragottat le veszek. Brüsszeli krt. 29. Tele­fon: 16-426 X Dunyhát, párnát ve­nek. hagyatékból is. Brüsszeli krt. 29. Tele­fon: ie-429. Olcsóo elsdó négysze­mélyes gamltóra, há­romajtós siMkrény, eez­km. ágybetét, kétajtós szekrény. konyhaszek­rény. két fotel, seékek. Brüsszelt krt, 14. ntcel garázs, x NDK, mély gyermekkocsi, niros eladó. Djsseged Seóró o. 7. x riadó MIB Diesel dará­ló, mosógéppel együtt, vagy külön. Zákányszék "93 Fa-kas András x 407-es MosUsvlcs. nem­rég müssekl vizsgázott eladó. Érd. egész nap. Kos-nth balos sgt. 85 3—5 éves személygép­kocsit vennék 1500 kem­lg. Tel : 18-271. OH rendszáma P 10 Pannónia motorkerékpár kifogástalan állapotban eladó. Szeged, Hattyü u. 80/A. EXT 12 000 kilométert futott bordó Zsiguli el­adó, lgényeenek. Érd.: Bokor u. 10/C alatt, dé'után 4 óra után. Zx.rtaxa 750 CB eladó kltfl-ö állsoothan. „FIAT­motor 17 808" jeligére s Bsltóhéshe. Votk-wsren 1300-as 80 esev forintért eladó Ér­deklődés, este: Tel.: 18-471. Flsdó sötét politúros, iksrégyes háléseohe. he­téttel, háromajtós szek­rény, antik vitrin, ftó­koe asztali tükör, kép­eeőhlhás tv. elekthermax moeégép. Érd.: 10 órá­tól. Tarján 308. B. I. 4. Varga Jáuosné. szép és Jó kalorkályha, karikahajós varrógép, zsírosbödön eladó. Szil­ién sgt. 9/A. Jó áUapeiban levő Pécs rádió előnyös áron el­adó. Érdeklődni: bármi­kor, Pille n. 35. Grermekbeverő és egy ketlángú, földgázra át­alakítható gáztűzhely el. adó. Érd.: du. 5 után. Dugonics tér 12. Ardal Eladó 2 szép fotel, fe­hér fürdőkád 125 cm, dlószfnü szekrény 2 a], tóe. teatttzhely, hár­mastükör. Fecske u. 8. Eladók választási mala­cok. Főldmlves u. 34. CF rendszámú 500-as Trabant szemgk. el­adó. Szabadsajtó u. 35. Íróasztal, hullámpala el­adó. Joó László. Moszk­vai krt. 9. Egy jó állapotban levő CP rendszámú Volga szemgk. eladó. 38 000 km-t futott. Cím: Gyú­rta Ferenc. Pusztamér­ges, Felszabadulás út 38. sz. Eladó gumi5kocsi. vil­lany sacskavágó elevá­toros, Clrkola-fűrész több lappal, gyalupad, fúrógép. Dorozsma, Ár­pád u. 44. Fehér márványlapok és egyéb kőfaragó munkák eladók. Alkony u. 10/D 30 nérvsetméter vegyes parketta, alkalmi vétel, ként eladó. Rózsa u. 15. FIAT 2300-as gépkocsi eladó Érd.: Tarján 116. K. m. 13. x Asztalos szerszámok, ki­sebb-nagyobb szorítók el­adók. Csongrádi sgt. <4 Egy db NDK konyha­szekrény eladó. Szexed Táncsics M. u. I. fszt 2. *-d : dn lg ó'A'ói Gi-lúrhely palackkal eladó. árajánlatot „Sürgős 17 861" Jeligé­re a Sajtóházba. Üzemanyagtartály, 300 literes olajemelö t t, eladó. Szabudkal út 40. Egy db Tóbiás és egy db Dinnyés festmény eladó. Somogyi n. 8. L 31 Bei* perzsabunda el­adó. Jankonch u. 5. Láageasáté partion el. adó. „Karácsony 17 835" jeligére a Sajtóházba. Eladnám vagy elcserél­ném. nagy vagy kis­motorért tuzsr szuká­mat. S sexed, Tabán u. 17 Murvai. lüeáéiép eladó. Érd.: 4 után. Kossuth L. sgt. 69. mgtsz. I. . Eladó 3x4 Ui ponyva négyhónapos sertések nvárta rönkök, kályha, gúzpörasölö. Megvételre keresek mosógépet, ga­ranciás tr-t. Kiskundo­rossma Tolbuhln u. 00. Szürke, lehérhetétes mély gyermekkocsi el­adó. 8eeged, Hídverő u. lt X 13 db fehér hathóna­pos suidó eladó. Doroas­mal út 30. Fehér hisott eladók. Róna n. 10. 170—900 kg-os fiatal fehér hízott sert esek eladók, tithalom u. 43 Oáxxvár mögótt. a 160—170 kg-ós sertések eladók, u. 13. Alsóváros. hízott Közép Köaelellés elóhasl Useó és 200 kg-os hízók el­adók. Petőn telep, Irinyi u. 31. Fiadé egy gyönyörű -zobatlreta spániel szu­ka. Egyéves 17 773' jeligére a Sajtóházba. Fels-mbadnlás kombinált szobabútor eladó. Tarján 32*. ép. A. 11,8, szom­bat, vasárnap, x' HAZASSAp 113 cm magas, 40-es, minden vonatkozásban modern férfi keresi há­zasság céljából azt a kedves arcú. Jó alakú, független asszonyt, aki­nek otthonából a szere­tet, a vlg kedély hiány­zik. 40 éves korig. Le­hetőleg kézzel írott, fényképes levelet kérek. „Ha bízol, nem csalód, hatsz 17 779" jeligére a Sajtóházba. Megismerkednék 30—<5 éves lakással rendelkező férfivel házasság céljá­ból. „Van aki vár, ha hazamész 103 006 1 Jel­Igére a Hirdetőbe. Önhibáján kívül elvált 36 éves férfi társaság hiányában megismerked­ne szolid, házias, ala­csony, Jólelkű, Bzárény. gyermektelen nővel há­zasság céljából 30 éve­sig. Kézzel Írott. fény. képes levelekre válaszo­lok. „Lakás szükséges 193 071" jeligére a Hlr­detőbe. Magány; s özvegyasszony keresi 60—65 éves férfi 'Ismeretségét házasság céljából. Lakásom nypg. dijam van. „Szérete­ünnepe 193 080" jeligé­re a Hirdetőbe. 3!) éves, méiyérzésü, ha­ladó gondolkodású, ' szel­lemi munkakörben dol­gozó, elvált, középma­gas, teltkarcsú nő tarsa' keres házasság céljából korban hozzáillő Igé­nyes, kulturált szellemi dolgozó férfi személyé­ben, aki szereti az éle­tet. Lakás van. dog új év 193 079" igére a Hirdetőbe. EGYÉB Bol­Jel­Garáss Hétvezér csengő. kiadó. Érd.: u. ÓI. felső December 5-én gépkocsi­ról a Felső Tisza-par­ton leesett egy olajeme­lö. Kérem a megtalá­lót, Jutalom ellenébe" adja le. Felső Tisza pari 33. gs, alá. Ocekó Imrének. x Gimnazista mellé mate­matika-fizika szakos korrepetátort keresek ..Eredményes — i7 841" Jeligére a Sajtóházba, x InurJoroaftvinnyal ren­delkező klsiperps. par­kettázAsl, padlórusl. ge­mlnlzésl. vüupátozás! munkát ée Javítást Tál­lel Clm: Szeged, Pf,: 362. Vasesztergályos szak­munkást keres állandó kisegítő munkára kis­maros. Alánlatot, ..öt­éves gyakorlat miett 17 828" jeligére a Sajtó­M«h» Szerdai piaci árak A csirke kilója 28, a to­jás darabja 1,70—2 forint volt. A burgonyát 3,50—4, a sárgarépát 3—4, a gyökeret 4—5, a vöröshagymát 3,50—i, a fejes káposztát 1,80—2. a kelkáposztát 3—4, a karalá­bét 3—4, a karfiolt 5—7 fo­rintért adták. A paradicsom 30. a zöldpaprika 6—8. a fokhagyma 8—14, a paraj 9—10, a sóska 10—12, egy csomó retek 1,50—2, zöld­hagyma 1,80—2, egy fej sa­láta 1,50 forintba került. A jonatánalmát 5—8, az egyéb almát 5—9, a körtét 5—6. a szőlőt 8—14. a diót 18—20, a száraz babot 14—16. egy liter mákot 26—30 forintért lehetett kapni. 40 éves, érettségisen nő megismeredne házasság céljából komoly életfel­fogású férfivel «« éve­sig. „Kölcsönős megbe­csülés 15 870" Jellgóre a SaJtohazba. 24 éves, 190 cm magas szakmunkás fiatalember megtrmerkedne házasság céljából, házias, rend-s lánnyal, vidéki is lehet „Szüvesztarereünk együtt 15 081" léllgére a SaJ­tőhásha. Merlsmerfcedne házlas nö 840 forint nyugdl]­Jal. házasság céljából férfivel. . Megértés — 17 8J9" jeligére a Saj­tóházba. x zelőervosán ak áldozatos Ttni ir­kájáért. A gyászoló család, Cí-ap u. 64. T. 2U62 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya, nagymama, özv. ÁBRAHÁM ISTVANNÉ életének 80. évében súlyos betegség után elhunyt. Temetése dec. 8-án 14 órakor lesz az Alsóvárosi temető ká­rrlnájából. A gyászoló család, Gólya u. 9. T. 2074 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szemszédoknak, kik szeretett ha­lottunk, JENEI PAI, temetésén megjelentek, részvétükkel és vi­rága kkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá a körzeti ke­zelőorvosának odaadó munká­jáért. A gyászoló család. Puskás U. 18. T. 2073 Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa és testvér, RÉTFALVI JÓZSEF MAV dolg zó életének 39. évé­ben dec. 5-én rövid, türelmes szenvedés után elhunyt. Teme­tése dec. 8-án 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozó­jából. A gyászoló család, Hu­nyadi J. sgt. 4. T. 2072 Mély fájdalomtól megtört szív­vel tudatjuk, hogy drága Jó férj, apa. ipós, nagyapa, déd­apa. testvér, sógor és rokon, FARKAS SÁNDOR életének 80. évében hosszú szenvedés után dec. 5-én elhunyt. Temetése dec. 8-án 14 órakor lesz a Du­gonics-temető ravatalozójából. A gyászoló család, Szilién sgt. 50. T. 2070 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy I JiülII .,fin nnn UfktjSrt tes-/­szeretett férj, édesapa, nagvapa, l/d0D1 iöu uuu neRwrT les/ id. SÁRI PAL ANTAL életének 64. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése dec. 7-én 15 órakor lesz az Alsóváro­si temető kápolnájából. A gyá­szoló család, Pacsirta u. 14. T. 2075 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, testvéreknek, u mz 'dóknak, Ismerősöknek, k'k szereteti halottunk, TERHES ISTVANPfE temetésén megjelen­tek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Bihari u. 34. T. 2083 Tudatjuk, (logy SEREDI JENŐ hamvasztás utáni búcsúztatása dec. 8-á * 14.30 órakor lesz a Belvárosi temető hamvved ertá­yo'ó'á"ól. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszö­netet mindazoknak, akik felejt­hetetlen drága halottunk, IDANY! ISTVANNÉ Lévay M. Aranka temetésén megjelentek, virágaikkal és részvétükkel fái­dalm'-nkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. T. 2060 Eltűnnek Belorusszia mocsarai A talajjavítás! munkák so­rán megépülő hét nagy len­gyel objektum elkészítéséhez belorusz szakemberek közre­működését kérték. Belorusz­sziának ugyanis nagy ta­pasztalatai vannak e téren: a köztársaságban azelőtt 2,7 millió hektár mocsaras terü­letet tartottak nyilván és ebből több mint 800 000 hek­tárnyit már kiszárítottak. A mostani ötéves tervben tő­nek művelhetővé. Mint a Szovjetunióban mindenütt. Belorussziában is államkölt­ségen végzik a talajjavftásl munkákat, az ezek eredmé­nyeként nyert földet pedig díjtalanul adják át a szö­vetkezeteknek. (BUD APRESS — APN) IparJoBosítvánnyal rendel­kező kisiparos parkettázás!, padlózó sl, geminizési, vilu­• pálo/ási'"munkákat, " vala­mint javításokat vállal Cim: Szeged, Pf. 362. S. 193 115 Sxxrény igényli férfi Is. mentségét Verest há­UMáii cellából „50 évea nyugdijai nö 193 038" lengére a Hirdetőbe. 50 évea középmagas nö. házias, szerény, férjhez menne jó megjelenésű. |ó anyagiakkal rendel­kező térllhez 65 éyeslr „Otthonomba várom — 193 969" Jeligére a Hir­detőbe. áruforgalom ban. beru­házásban felsőfokú vég. aettséxgel. bosszú gya­korlattal ái'áéá változ­tatnék. „1973 Jannir — 15 873" Jeligére a Saj­tóházba. x Gépészmérnök, 20 éves gyakorlattal állást vál­t -irtatna. . .aeeged és környéke 15 877" Jeligére a Sajtóházba. Ge-esttett hástartásba délelőttre munkát Tál­la'eék. ysgy gyermekre fe'Ugy-lnék lakásomon „Sürgős '17 780" jeligére a Sajtóházba. Garéss és nagy plnce­helylaég kiadó. Dugó­Mos a. 21. Átadnám Szeged, Nagy­állomás közelében ez­utáo felépülő magas­íöldszlnte.s. kétssobás társasház részem. Le­vélcím: Vaura Oyula Kec se kínét, Mária-hegy 78/B (10) k 51.30. Kőművesmunkát válla­lok. Samu József kőmű­vesmester, Tarján 303. B. IV. em. 14. x Volga típusú személy­gépkocsival mellékfog­lalkozást vállalok. Aján­latokat: „Volga 103 070" jeligére a Hirdetőbe. Nagytakarítási vállalok piacira. Bokor u. '14. Siávay Zsuzsanna. Modern tánctanltáe 10— 30 óráig. Oroszlán u. 1. Házaspároknak ked­vezmény. Tánctanár: Sr.a"óré. Nemealakáos u. 18. sz. zlztt októberben lefog­lalózott villanytűzhelyért z vevő jelentkezzen, mert eladom. Pályázati felhívás A SZEGEDI ÉLELMISZER-KISKERESKEDELMI VÁLLALAT az 5/1972. Bk. M. sz. rendelet alapján pqlyqzqtot Hirdet kettő és több személyes szabad kasszás ÁRUDA VEZETŐI ÉS HELYETTESI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. 2. sz. áruda négyszemélyes (Csáktornyai u.) 88. sz. áruda háromszemélyes (Kossuth L. sgt.) 93. sz. áruda egyszemélyes (Csillag tér) 65. sz. áruda háromszemélyes (Bajai u.) Gumigyári büfé, háromszemélyes Kenyérbolt, háromszemélyes (Bajcsy-Zs. u.) A - fenti árudákkal kapcsolatos adatok megte­kinthetők a vállalat munkaügyi csoportjánál. * ' FELVESZÜNK szakképzett önkiszolgáló bolti árukiadi PÉNZTÁROSOKAT. * Jelentkezés: a vállalat munkaügyi csoportjánál, SZEGED, KALLAY ÖDÖN U. 2. xDK 1324 1972. DECEMBER 7„ CSÜTÖRTÖK - NÉVNAP: AMBRUS NÖVEKVŐ FELHŐZET Várható Időjárás csütörtök estig: Időnként megnövekvő fel­hőzet, eső nélkül. Mérsékelt, változó irányú »zél. Az éjszakai le­hűlés keleten erősödik. Várh.-tó legmagasabb nappali hőmérsék­let 10 fok körül, a tartósan köíüs helyeken 5 fok A Nap kel 7 óra 17 perekor, és nyugszik 15 óra 53 perekor. A Hold kel 8 óra 48 perckor, és nyugszik 17 óra 02 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 381 cm (apadó). SZÁZTIZENÖT ÉVE született Louis Dollo (1857—1331) belga paleontológus, az őslény­tudomány egyik megalapítója. SZEGEDI NEMZ'TI SZINI1 AZ Este 7 órakor: Hawaii rózsája. A városi CSÉB szervezésében. MOZIK Szabadság: Oleszja. (Színes szovjet, fél 4. háromnegyed 8 és « órakor.) Vörös Csillag: Em­berrablás magyar módra. (Szí­nes magyar, negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor.) Fáklya: istenek völgyében. 22.30 Mi új­ság az Operában? 23.30—0.25 Könnyűzene éjfél' előtt - éjfél után. Közben: 24.00 Hírek, idö­iárásjelentés. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora! 8.00 Hirek, időjárás. 8.05 Nótacsokor. 9.00 Hírek. 9.03 Pozsonyi slágerkok­tél. 9.30 Gazdaságról mindenki­nek — Karácsony előtt. 10.00 A zene hullámhosszán. Közben: 10.30 Néhány szó zene. 11.00 Hi­rek, időjárás. 11.50 Dicsérni nem Hahó, a tengert (Színes magyar, rek- laojaras it-ou u.cs«m fél 3 órakor.) A 22-es csapdája. szégyen i2.00 Kűnnyüzenei hm­(C-sak 18 éven felülieknek! Szí- adó 12^ Haydn -D-dúr (Az nes, m. b. amerikai, háromne­gyed 5 és 7 órakor.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 8. sz. (13/57-es) es­te 10 órától reegel 1 órám. Csak •sürgős esetben BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a II. sz. Se­bészeti Klinika IPécsi u. 4.) ve­szi fel. ALLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére December 9-lg hétköznap este fi örától reggel 6 óráig el­sősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes dr. Krajcsovics László állatorvos. Lakása: Szeged. Tar­lánte'ep. 110. ép. D. lépcsőház, II. em. 11. Telefon: nincs. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. f RÁP1Ö óra) szimfónia. 13.00 Hirek. idő­járás. 13.03 Nyíregyházi stúdiónk jelnetkeztk. 13.20 Mascagni ope­ráiból. 13.45 Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig... A Petőfi rádió délutáni zenés műsora. 18.00 Hírek, idő­járás. 18.10 Mtndenkt könyv­tára. Arany János: Toldi. 18.40 A majlandl tornyok. 10.58 Rá­diöhangversenyekröl. 19.28 Üj könyvek. 19.31 Szíjjártó Jenő feld.: Zoborvldéki lakodalmas dalok. 19.43 50 év távolából. 19.53 Jó estét, gyerekek! 20.00 Kap­csoljuk a stuttgarti Liederhallét. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hang­versenye. Közben: Kb. 20.53 Meixner Mihály beszámolója az MRT szimfonikus zenekarának NSZK-beU hangversenykörütjá­róL Kb. 22.10 Nóták. 23.00 Hírek, időjárás. 23.15 Záray Márta éne­kel. 23.30 Schumann: Esz-dúr zongoranégyes. 24.00—0.10 Hírek, időjárásiéi entés. Kossuth 4.25—7.59 Jó reggelt t A Kossuth rádió reggeli zenés műsorai 8.00 Hírek, ldöjárásjelentés. 8.05 Mű­sorismertetés. 8.18 Budapest és vidék kulturális életéből. 8.18 A rádió operaszinpada. Verdi: Rl­goletto. Közben: 9.18 Miről ir a Társadalmi Szemle legújabb száma? 10.00 Hírek. időjárás. 10.05—10.20 Iskolarádió. A könyv és olvasója. 10.50 Mindenki köhyvtára. Arany János: Toldi. 11.28 Mozart kamarazene-művei­ből. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 Tánczenei koktél. 14.00 Két or­szággyűlés között. 14.20 Hidas Frigyes—Gál Zsuzsa: Az embe­riségért — kantáta. 14.31 Olivér. 14.40 Mikor a rózsák nyílni kez­denek. 15.00 Hírek, Időjárásje­lentés. 15.10 Legénybúcsú. 15.49 Az élő népdal. 15.59 Hallgatóink figyelmébe 1 16.00 A világgazda­ság hirei. 16.05 Wagner: A boly­gó hoUandi. 16.18 Üdvözlet az olvasónak. 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Bemutatjuk új Kodály­f elvetelünket. 17.39 Családi ala­pon — az ünnepi készülődésről. 18.03 Betthoven: VL szimfónia. 18.48 Miért Igén. miért nem? 18.58 HaUgatólnk figyelmébe I 19.00 Esti krónika. 19.25 Kísér­tetjárás Magyarországon. 19.45 Albert István: Csárdásfantázia. 19.53 Közvetítés a Veszprémi Pe­tőfi Színházból. A néma levente. 22.00 Hírek, időjárás. Kb. 22.15 Sporthírek. 22.20 Emberek az •TíWO Budapest 9.00 Iskola-tv. Környezetisme­ret. (Alt. lsk. 2. oszt.) 14.00 Kör­nyezetismeret. (Ism.) 17.20 Hírek. 17.25 Zenés ritmusok (V.) NSZK zenés összeállítás. 17.50 Reklám­műsor. 10.00 Sárköz. RlportCüm. 18.35 Téka. 19.05 Reklámraűsor. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-hlradé. 20.00 Amerre a vaddisznók jár­nak. Magyarul beszélő jugoszláv filmsorozat — L rész. 21.00 Munkások—vezetők egymásközt. Helyszíni közvetítés. 22.00 Tv­hiradó — 2. kiadás. Belgrád 16.45 Magyar nyelvű tv-króni­ka. 17.40 A tizenharmadik kulcs, 18.30 Tv-tanácsadó. 19.00 A kul­túra ma. 20.30 Üldözés — román drámasorozat. 21.20 Zenei és ze­nészportrék. Második műsor: 20.30 Kör. 21.15 Rajzfilm. 21.23 Huszonnégy óra. 21.35 Szerelmi történet. Bukarest 16.30 Magyar nyelvű adás. 17.30 A volánnál. Autóvezetők­nek. 17.50 Irodalmi krónika. 18.00 A falu életéből. 18.20 A legkiseb­beknek. 19.00 Olt megye bemu­tatása. 10.20 Költői műsor. 20.30 A humor albumából. 21.15 A hét szólistája. Munkaalkalmak A FŰSZERT flólt férfi mun­kaválla'ókat az alábbi munka­kör betöltésérc felvesz: gondno­kot, szakképzett raktári dolgo­zót és segédmunkást. DK. 15 886 Mórahaloni nagyközségi tanács vb műszaki ügyintézői munka­kör betöltésére építésztechnikust keres. Jelentkezni lehel a mii­rahalmi nagyközségi tanácsnál. xDK. 1825 Egy fő gépelni tudú üzemi ad­minisztrátort meghatározott idő­re felveszünk. Szeged. Mérlegké­szítő Szövetkezet, Szeged, Festő '11. 7. sz. XI)K. 1822. Asztalos szakmunkásokat es segédmunkásokat felveszünk. „Megegyezés DK. 1806" jeligére a sajtóházba. xDK. 180G. Az AMFORA—ÜVERT Vállalat szegedi leraknia felvételre keres kocsikísérőket, gépírni tudó számlázét, valamint árukőnyvr­lőt ötnapos munkahéttel. Je­lentkezni lehet: Gutenberg u. 12. szám alatt. DK. 1830 AHAMSZUNEl AGYTOLLI' ELVAS ARLAS! Hívásra érte megyek. Brüsz­szell krt. 29 Tel.: 16-42'). Nyitva: 7—17-tg. Dk. 17 081 Értesítjük hogy 1972. -15-én fogyasztóinkat decembér 13—14 időszakos áramszünet! lesz Újszegeden a Kállai fasor — Közép fasor — Tisza töl­tés — Felszabadulás Tsz által határolt területen. Dk. 15 890 Magyarnóta-est a Tisza Gyöngye étteremben (Újszeged, Partfurdő) 1972 DECEMBER 1X-ÉN (HÉTFŐN) I • Fellépnek: FÉS^t >i¥ SOLTI KÁROLY, SZÁNTAI ILDIKÓ, MOLNÁR JÜLIA. PINTÉR GYÖRGYI magyarnóta-énekesek Választékos ételek! Kitűnő Italok! Belépődíj: 10,— Ft. Asztalrendelés az üzletvezetőnél, telefon­szám: 13-061 Szeretettel várjuk kedves, vendégeinket. SZEGEDI ÁFÉSZ ;

Next

/
Thumbnails
Contents