Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-03 / 285. szám

VASÁRNAP, 1072. DECEMBER 3, 7 mrn^mmmm K Barta Lajos: BALLADA A HÁZRÓL Síkság. Mozdulatlan táj. A föld már tarló. Megkopasztott terep. Rajta kazlak. Madár nem szol, hóit vidék. Csak egy szekér mozog messze. Bort kavar. S Apróhirdetés: „Lottón nyert egyszemélyes balti-tengeri utazás sürgősen eladó. Érdeklődés levél utján. Cím: Id. Juhász István, Kunhegyes, Paphalom-tanya' m Szolnok megye, Budapest 170 kilométer, Kenderesnél sárgán Villog a volt Horthy-kúria. Messze apró házak, köztük kilométerek. Tanyavilág. ) A bekötőút alacsony akácfák között vezet, sűrűn kanyarog. Mélyedések, kerékvájta csapások, gödrök — döcög a gépkocsi. Sokára feltűnik egy magtár, dombon áll, régimódi épület, ablakait, ajtajai! csipkézett gipszminták kerítik, ál rokokó stílus — a gabonák. Körötte mozdulatlanság, csend, csak mögötte, elbújva lapul egy kis pirostetős ház, s egy alak mozog benne. Ez a Paphalom-tanya. Itt lakik idősb Juhász István. Idősb Juhász István nagy fekete kalapot hord. Pereme árnyékot vet. A ház előtt, kéregtől megkopasztott fatönkön ülünk. Jobb oldalt vályogból rakott disznóól. — Szerencséje volt, kihúzták a Számát. — Igen. — Elutazhatna a BaMi-tengerre. — Ha akarnék. — Miért adja el a lottón nyert Htalványt? — Kell a pénz... Házat akarok venni. Mindig akartam egy saját házat Sosem volt. — Utazni nem akart? — Akartam. De kell a pénz. Szipkát vesz elő, belenyom egy ínstszűrős Fecske cigarettát. m — Utazott már? — Elutaztam én- már az- egész (Betemet — Hogyan? — Kicsi gyerekkoromban kezdődött. Furcsa egy utazás volt. Falovakon utaztam... Itt a tanyán született az apám, és a nagyapám is, uradalmi cselédek voltak mind a ketten, nagyapám tinógulyás, apám fejőgulyás kilenc kilométerre laktak egymástól, cselédházban, amikor gyerek voltam, akkor láttam itt fehér meg szürke lovakat vágtam két ágat az egyiket letisztítottam, az lett a fehér W, a másikat meg úgy hagytam, az lett a szürke ló, egyiket a lábam közé vettem, a másikat a hónom alá csaptam, aztán mindennap gyí te, elutaztam megnézni a nagyapámat. Útközben cseréltem a botokat, amelyik elfáradt, az jött a hónom alá pihenni. Hát így utaztam én. — Máshogyan nem? — Utaztam máshogyan is. Amikor tízéves lettem. Épp elvégeztem a három elemit, 1914 volt, apámat bevitték katonának, olyan kicsi gyerek voltam, hogy még nem lett volna szabad elválasztani anyámtól, mint a szopós malacot még tartani kellett volna, de nekem keresni kellett menni, és így megint utazni kezdtem. Arattunk Jászságban, Kunságban, Baranyában. S voltunk Özdon, Pesten. Meg iparosnál is, meg gyárban is. — Nem vágyott otthonra, állandó lakhelyre? — Vágytam. Még a kutya is vágyik, hogy egy helyen legyen, ahol már jól befészkelte magát a rongyok közé. Vágytam. És sokszor elterveztem, mikor lefeküdtem, hogy egyszer házam lesz. Este én nem imádkoztam, csak azt terveztem, hogy egyszer házam lesz. Ez volt az én imádságom. — Hogyan képzelte, hogyan lesz? — Ügy, hogy megnősülök. És kettő ember többre megy, mint egy. — Megnősült? — Meg. 1929-ben nősültem meg. Tizenöt évi kóborlás után hazajöttem a tanyára. Huszonöt éves voltam, már koros legény, és meguntam már az ide feküdj, oda feküdj életet, a kocsmázást is meguntam már, inkább csak tanyázni mentem esténként, kicsit beszélgetni, és ott láttam meg a feleségemet. Beállt mellém napszámba az uradalomba, nagyon dolgoztunk, és terveztünk, hogy házat veszünk. — És meglett a ház? — Nem. Sohasem... — Már amikor megvettük volna a házat, akkor meghalt a feleségem. Két gyerek maradt utána. Vele halt a ház is... Mbhón kap a cigaretta utón. A Fecske füstszűrős részét most nem gyömöszöli a szipka hüvelyébe, csak bekapja hirtelen. 4. — Hogyhogy velehalt a ház is? Hát már együtt volt a pénz is? — Hát, hogy mindent megértsen... Az egyik gyerek, aki maradt utána, két és fél éves volt, a másik gyerek másfél éves volt, ott sírtak körülöttem, mint a szopós borjak. Nem kellett nekem már a ház, nem kellett nekem már semmi. — Mit tett a pénzzel? — Szégyen talán, de egy paraszt itt a tanyán, hogy tompítsa, ami fáj? Megittam. Kocsmáról kocsmára mentem, és vége lett — Mi lett a gyerekekkel? — Egyik, a nagyobbik, kendőben a hátamon volt. Másik a karomon. Így jártam én a kocsmába, és így jártam én a munkába. — Nem gondolt arra, hogy meg kellene nősülnie? — Gondoltam. Tetszett is egy asszony, meghalt a férje, háza is volt, és mondta, ha elveszem feleségül, még vesz nekem egy bőrkabátot is, és rámíratja a házat is. Házam lett volna. De nem vettem el ezt az asszonyt, már neki is volt gyereke, mi meg még fiatalok voltunk, gondoltam, még nekünk is lesznek gyerekeink, é6 akkor, hogy lesz az, hogy háromféle gyerekünk lesz? Nem vettem el. A házzal se vettem el. Egy szolgálólányt vettem el. Itt az uradalomban, 36-ban. Most is ő a feleségem. — Vele nem gyűjtöttek házra? — De. Gondoltuk, megint kéne gyűjteni egy házra, de sosem jutottunk hozzá, csak gondoltunk rá. Jöttek sorra a gyerekek, tíz élő gyerekem van, hét fiú, három lány, és így sose jutott házra, enni kellett mindegyiknek. Megettük a házat. Megint egy cigaretta — mint- a beszéd szakaszai. — Sose lett háza? — Egyszer. Ez a kicsi, piros tetős. De ez az államé. Negyvenhatban, amikor jött a földosztás, akkor kaptam kilenc hold földet, itt, ezt, ami körülöttünk van, s ezen a kilenc holdon volt egy uradalmi istálló, ott laktunk az istállóban, tizenketten, mind a család, azt kaptuk, hogy építsünk belőle házat. — És így épült fel ez a kicsi ház. — Egy év múlva, negyvenhétben. Csak egy szoba és egy kicsi konyha lett, a bontásból lett fele anyagot oda kellett adni a kőművesnek, nem tudtam neki mást fizetni, ez lett a fizetsége... Azóta áll ez a ház. Negyvenhét karácsonyán költöztünk bele, és csillagszórót gyújtottunk. — Azóta sem vett saját házat? Téesztag lett, keresett, a gyerekek is megnőttek, kerestek ök is. Vehetett volna. — Kerestem ám, vehettem volna ám. De azóta meg éppen azért, mert a gyerekek megnőttek, megnősültek, férjhez mentek, segítenem kellett őket, mindegyiknek kellett valami hely, ahová behúzódjon, lakás vagy ház, és hát mi meg csak maradtunk öregek. — Azért lottózik, hogy ha egyszer nagy nyereményt kap, akkor végre vesz egy sajat házat? — Azért. — A lottó tárgy nyereménysorsoláson Balti-tengeri társasutazásra jogosító utalványt nyert Mi lett volna az útvonal? — A tengerre szólt volna. Hajóállomásra kellett volna menni, ... de kaptunk Pesten az utalványért száz forint híján tízezer forintot. — Tízezer forintból akar házat venni? — Nem. Tudom én, hogy enynyiből nem lehet. De vettem érte négy hasas disznót. — A négy hasas disznó minek? — Mindegyik sokszor megellik. És abból lesz a ház. Eles Pál esküdött a ferde vonalakra. Lendületet, eröl, változékonyságot, felfelé tartó, végtelen fejlődésvonalat látott bennük — akár a többi fiatal jormatervezö. Diplomamunkáját egy autógyárban készítette. Olyanformán kellett valami sivatagi terepjárón a vezetőfülkét kiképeznie, hogy a jármű álló helyzetben is a száguldás érzését keltse. Megoldotta. Aztán egy kutatóintézethez hívták, ahol mindennapi életünk kellékeinek ideális formáját kereshette. A jó tervező szerencsére minden feladatban megtalálja a lehetőséget. Itt volt például ama emlékezetes fogkefetartó. Sokan beérnék annyival, hogy beleférjen a fogkefe, de ö bizonyítani akart, és igy gondolkodott: A fogkefét az ember otthon a pohárban, vagy a pohár peremére fektetve tartja. A fogkefetartó csak utazásnál szükséges. A formának is ezt kell hát kifejeznie. Namármost! Mivel szokott az ember utazni? Vonattal. Repülővel, Hajóval. Vagy éppen gépkocsival. Maradt a repülögépforma, ezt igen felemelő hatásúnak érezte, de a kollégák — már akik előtt meg merte kockáztatni ötletének felvillantását —, azt tanácsolták: ne kísérletezzék repülővel, mert az ördög nem alszik —, megkérdezhetik, miért nem alumíniumból van a fogkefetartó! Nem beszélve arról a támadási felületről, hogy a repülőgép a fémes csillogásra, az pedig a fogtömésre emlékeztet — ami egyáltalán nem cél, mert borúlátóvá teszi a fogyasztót, fölébreszti benne a fogmosással szemben amúgy is lappangó szkepszist. Azon a ponton volt, hogy feladja. Gondolataiban már egy robogó vonaton ült, hogy mennél jobban eltávolodjék a repülő témától. Ekkor felragyogott az arca. — Hálókocsi1 Szép, fényes, világos tetejű, szivarhosszúságú hálókocsi! Látta magát, és az utókort, mely Puilmann után őt is emlegeti, mint a korszerű fogkefetartó feltalálóját, a lekerekített, lágy vonalak szerelmesét... Azért ez se ment egészen simán. Az illetékesek — noha csettinteni szerettek volna a csodálatos modellt forgatván kezükben — nem mutattak különösebb lelkesedést. — Igen, igen, kétségtelen... — hümmögött mindenki. Tagadni sem lehetett a hálókocsi és a fogkefe közti ideális kapcsolatot. Az! álnok, féltékeny öreg rókák azonnal meglátták a nagy exportlehetőséget. Minthagy a hálókocsi este indul, reggel érkezik — ketszeres fog mosási alkalmat kínál az utazóközönségnek. Mégis megpróbálkoztak az elmaradhatatlan ellenvetésekkel, gáncsoskodásokkal. — Jó, jó. látszólag kellemes képzetet kelt a suhanó szerelvény. ruganyos fekhelyeivel. De mi van ebredéskor?! Rossz szájíz. Ez a fogkefetarto még a~ utazástól is elveszi az emberek kedvét ... Ha ezek a kis féltékenykedő gáncsoskodások végül is erejüket vesztették, részint azért tör iénhetett, mert a zseniális találmányok szükségszerűen győzedelmeskednek. részint pedig azért, mert egy tekintélyes intézmény friss észjárású szalzértöje olyan értelemben foglalt állást, hogy „rossz szájíz" ébredéskor más okból is keletkezhet, tehát utazás és fogmosás képzetének összekapcsolása csak oszlathatja a szorongásokat. Következésképp a hálókocsi alaJcú fogkefetartó — minden más előnye mellett — még az utazási kedvet is fokozza. Nagy nehezen elfogadták hét az Éles-féle modellt, és a dokumentációt átadták termelő vállalatoknak. A formatervet általában dicsérték, és hamarosan Eles leopárd alakú benzineskannája is díjat nyert. Idővel nagyobb intézethez csábították, több pénzért. — Végeztem a piti ügyekkel! — ropogtatta derűsen a csontjait. — Eljött a komoly munka ideje!... — A csavart vonalaké a jövő! — vallotta akkoriban, és hűtőszekrényének formájával kívánta őszintén megmutatni a hűtőrendszer csöveinek okos tekervényességét. A csigavonalú hűtögépformát végül is elfogadták. Éles Pál nagy összeghez jutott, és számos vállalat legfőbb tekintélyévé lépett elő. Egy névnapi összejövetelen pedig megismerkedett a tröszt vezérigazgatójának lányával ... Nem sokkal később karonfogva vonultak, beletörődve, hogy némely utcába még ők sem hajthatnak be gépkocsival. — Micsoda modernkedő ercdctieskedés ez! — állította meg a hitvesét Eles egy kirakat előtt, amelyben külföldi hűtőgép szemérmctlenkedett. A hűtőteret függőleges és vízszintes sikok ha tárolták, nem éktelenkedett elő a szerkezet, valamint a kilincset is az ajtólap síkjába süllyesztették, feltehetőleg, hagy ne ütközzön neki senki, ha netán a konyhában szűk a hely ... Élest sokáig foglalkoztatta ez a jelentéktelennek tűnő bosszúság. megbontva lelkének derűs magabiztos harmóniáját. Kés no aztán munkatársaival is megtárgyalta annak a fiatal kollégának az esetét, aki talán kissé merészen kezeli a ceruzát, mikor gömb alakú hűtőszekrényeket tervez, de végül arra a megállapításra jutottak, azért talán mégsem kellene rögtön idiótának nevezni. Elvégre, kezdetben az Éles-féle „csigaházak" is szokatlannak tűntek ... TRENC8ÉNYI IMRE t H