Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-28 / 304. szám
CSÜTÖRTÖK. 1872. DECEMBER «• Nincs holt idény Ho: Vívóverseny a KISZ Kupáért Ma. csütörtökön rendezik Szegeden, az 1872. év sorrendben utolsó sportversenyét, amelyen középiskolás fiú és leány tőrvívók küzdenek a KISZ Szeged városi bizottsága sportbizottságának vándorserlegéért. A verseny egyéni-csapat kiírású. A KISZ Kupáért első ízben lépnek pástra a fiatalok, és a győztes iskola egy évre megszerezheti a vándordíjat. Az egyéni első három helyezett, a fiúknál és a lányoknál is, éremdíjazásban részesül. A versenybíróság elnöke Jávorkai István, a versenybíróság titkára Prislinger Albert lesz. A viadalra 17 leány és 14 fiú nevezett. A selejtezőket az elmúlt héten megrendezték, s így már kialakult a nyolcas döntők mezőnye. A selejtezők után megállapítható, hogy leginkább a Ságvári gimnázium esélyes a kupa megnyerésére. A KISZ Kupa vívóverseny ma, csütörtökön délelőtt lesz, Magyar Tanácsköztársaság útja 7. szám alatt, délelőtt 9 órai kezdettek Hazánkban jelenleg csendesek a labdarúgópályák, még edzéseket sem tartanak a csaptatok. Itt van a téli pihenő ideje, erre mondják: holtidény. Csupán egy területen nincs szünet. Igaz, ez kicsit távolabb áll a labdarúgás szoros értelmezésétől, de mégis hozzátartozik, vele együtt emlegetik. Ez pedig a totó. A magyar totóban- közel húsz esztendeje szereptelnek minden télen olasz mérkőzések. Itáliában nincs téli szünet, ezért ilyenkor számos európai országban rájuk tippjei nek a fogadók. Az olasz bajnoki találkozók iránt hazánkban is nagy az érdeklődés. Gyakran hallani vitákat a várható esélyekről. Egy-egy izgalmas, túlfűtött hangulatú összecsapás után a szegedi szurkolók is megvitatják a történteket, akik SZEOL, Vasutas, vagy Dózsa híján most az olaszokkal vannak elfoglalva. A szegedi totó-lottó körzeti irodában sem szünetel a munka. Sőt! Vasárnap esténként rendszerint gondot okoz az értékelés, mert olyan sok a nyertes szelvény. Erről Tóth Imre, az iroda vezetője a következőket mondta: — Köztudomású, hogy az olasz bajnokságban sok az l-es és az x, viszont ritkán fordul elő a 2-es, s ez bizonyos mértékben megkönnyíti a fogadók dolgát Gyakran maradnak el mérkőzések, ez a kollektív szelvényekkel játszóknak kedvez. Két héttel ezelőtt például vasárnap este 6 órától hétfőn reggel 8 óráig értékeltük a 3. számú körzet szelvényeit Előfordult már, hogy télen irodánk területén, Csongrád, Bács és Békés megyében közel harmincezer nyereményt Röplabdabajnokság Befejeződött az 1972—73. évi középiskolai röplabdabajnokság megyei fordulója. Az Élelmiszeripari Főiskola tornatermében megtartott fordulókon a tavalyinál színvonalasabb küzdelmet láthattak a nézők, s észrevehetően megnőtt az érdeklődés a középfokú tanintézetekben is a röplabdasport iránt A fiúcsapatok közül a Vasútforgalmi Szakközépiskola és a Statisztikai Szakközépiskola csapatai küzdöttek a továbbjutásért A leánycsapjatok közül a Radnóti Miklós Gimnázium, a Ságvári Endre Gimnázium, a Statisztikai Szakközépiskola és a Kereskedelmi — Vendég lá tóipjari Szakiskola együttesei mérkőztek az első helyezésért A fiúcsapiatok nagyon szoros mérkőzést vívtak egymással. Az első találkozón a Vasútforgalmi Szakközépiskola gárdája győzött 3:2 arányban, a második fordulóban azonban hasonló eredménnyel a Statisztikai Szakközépiskola lett a győztes. A SOROKBAN Budapesten, a Sportcsarnokban Karácsonyi Kupa néven kétnapjos kispjályás labdarúgótornát rendeztek. A négy csapat a Femina, a Kábelgyár, a KISTEXT és a FÖSPED indult, s közülük a Femina és a FÖSPED került a döntőbe. A döntőt 600 néző előtt játszotta a két csapat 2x20 pjerces mérkőzés keretében. Végeredményben a Femina SC nyert, és ezzel megszerezte a serleget. ' A Francé Footbaü című francia spjortlap közölte a 25 szakértőből álló nemzetközi zsűri döntését, amely szerint az újság aranylabdáját idén Franz Beckenbauer, a Ba.vern München labdarúgója nyerte. A második és a harmadik helyre is NSZKbeli:. Müller és Netzer került Első ízben történt, hogy fizettünk ki. Egyébként szívesen vállaljuk a nagyobb adminisztrációt, mert a fogadók szeretnek nyerni, akkor is, ha az összeg, amit kapnak, nem túlságosan nagy .. Hiszen a totó is játék, és a játékban nyerni, mindig örömet jelent Ezt támasztotta alá Beck Zoltánnak, a totó-lottó megyei üzletági főelőadójának véleménye, amely szerint ez év novemberében csaknem 70 ezerrel több totószelvényt adtak el megyénkben, mint 1971 hasonló időszakában. Ez a szám majdnem mindegyik idei hónapra érvényes. A három megyében hetenként több mint egymillió totó- és lottószelvény kel el, viszont., amikor megalakultak, 1958ban, alig négyszázezernél tartottak. A megnövekedett munka miatt csak nehezen férnek el a Kelemen utcai helyiségeikben. Most, hogy éppen tataroznak náluk, még kevesebb a hely. Végül egy időszerű problémáról is szólt az Iroda vezetője: — Ritkán fordul elő, de éppjen ezen a héten szombaton játsszák a totómérkőzéseket. Az olaszok, úgy látszik, nyugodtan akarnak szilveszterezni, meri a fordulóra már szombaton délután sor kerüL Éppen ezért figyelmeztetjük a totózókat: szelvényeiket úgy adják le, hogy azok idejében, már szombaton délben megérkezzenek hozzánk. Metzger Károly Értékelt az ISB további küzdelemben azon ban jobb poénarányával (122:105) a Vasútforgalmi Szakközépiskola vesz részt, mlnt megyei bajnok. A leánycsapjatok küzdelmében a következő eredmények lettek: Radnóti Gimnázium—Ságvári Gimnázium 3 "X Ságvári Gimnázium— Statisztika 3:1. Radnóti Gimnázium—Kereskedelmi Szakiskola 3:0. Ságvári Gimnázium—Kereskedelmi Szakiskola 3:0. Radnóti Gimnázium—Statisztikai Szakközépiskola 3:0. Statisztikai Szakközépiskola—Kereskedelmi Szakiskola 3 :L Végeredmény: L Radnóti Gimnázium, 2. Ságvári Gimnázium, X Statisztikai Szakközépiskola, A Kereskedelmi Szakiskola. Az országos elődöntőbe tehát a megyéből a Vasütforgalmi Szakközépiskola fiú-, és a Radnóti Miklós Gimnázium leánycsapata került be. Az országos elődöntő első mérkőzéseire január végén kerül sor. Az MTS Csongrád Megyei Tanácsának Iskolai Spjort Bizottsága értékelte a középfokú iskolák 1971/72. évi sportmunkáját, és döntött a díjak és a jutalmak kiadásáról. A versenykiírás szerint a tanintézeteket két kategóriába sorolták. Az első kategóriába az 500 fős tanulólétszámig, a második kategóriába az 500 fő feletti tanulólétszámmal rendelkező iskolák tartoztak. Az L kategóriában a versenyt a szegedi Tisza-pjarti Gimnázium nyerte, s 2 ezer forint jutalmat kapjott. Második helyezett a szentesi Ipari Szakközépiskola, a harmadik piedig a makói Kereskedelmi Szakközépiskola. A II. kategóriában a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium érte el a legjobb eredményt, s 3 ezer forint jutalmat kapjott A második helyen végzett a szegedi Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola. (2 ezer forint jutalommal.) A harmadik helyen ismét szegedi iskola áll: a Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium. (1500 forint jutalmat kapjott.) A pénzjutalmon kívül a felsorolt iskolák Alapfokú labdarúgóbajnokságok az európai ranglista első három helyezettje egy országból került ki. A magyarok közül az újpjesti Dunai Antal került a listára, a 15. helyet foglalja el Eusebio (Benfica) és Mazzoia (Inter) társaságában: Játékvezetőket kepjeznek a szegedi járásban játszandó labdarúgó-mérkőzésekre. Ezért a szegedi járási labdarúgó szövetség Szegeden és Kisteleken is játékvezetőképjző tanfolyamot indít. Kisteleken azért, hogy a nagyközségből és a környező falvakból is jelentkezzenek. Ha Kistelekről és környékéről nyolcan-tízen jelentkeznek, az előadásokat megkezdik. Jelentkezni levélben, a szegedi járási labdarúgószövetség címén (Szeged, Széchenyi tér 9. számi) lehet. Ö! szí végeredmények Nagypályás L SZEOL IV 10 8 2 4i-n 18 2. Fémipari V. 10 7 1 2 24-12 15 3. Húsipar 10 5 3 2 19-11 13 4. Városi T. 10 6 1 3 22-16 13 5. Szeged AS. 10 4 2 4 15-17 10 6. Vízmű , 10 2 5 3 14-19 9 7. DÉGÁZ 10 3 3 4 10-16 9 8. MÁV Róteue 10 3 2 5 11-24 8 9. Vendéglátó 10 3 1 6 15-17 7 10. OTP 10 2 3 5 8-12 7 11. ATTVIZIC w 0 1 9 6-30 1 Kispályás A csoport L N. Kőotej 9 8 1 59-20 17 X DÉLÉP 9 7 2 31-19 14 3. 600. ITSK 9 5 2 2 42-31 12 4. Vasúti Főiskola II. 9 4 $ 2 40-29 11 5. MEZŐGÉP 9 4 2 3 32-24 10 6. SZEQL V. 9 4 1 4 26-24 ' 9 7. Kender 9 4 5 23-29 8 8. Pincegazdaság 9 2 1 6 14-15 5 9. Tipográfia 9 1 8 11-46 2 10. DÉMASZ 9 1 -8 13-54 2 B csoport I. Építő Ktsz 5 4 • 1 42- 6 8 X Vasúti Főiskola I. 5 4 A 1 14- 4 8 3. Rendőrkapitányság 5 3 2 17-12 6 4. Ifjú Gárda 5 2 3 14-26 4 5. Cipész Ktsz 5 1 1 3 7-25 3 6. Rost SC 5 1 4 9-30 1 C csoport 1. Bőröndos Ktsz 6 4 1 1 16- 9 9 2. Szabó Szöv. 6 4 1 1 9- 9 9 3. MÁV Vontatás 6 2 2 2 15-14 6 4. Városi Tanács KISZ 6 2 1 3 17-14 5 5. Közlekedési V. 6 1 3 2 17-16 5 6. DEFAG 6 2 4 7-10 4 7. MÉSZÖV 6 1 2 3 18-27 4 Igy kellett volna tippelni L Atalanta—Palermo Itat 2. Kiorerulna—Koraa 2:1 I 1 Intcrnazionale— Lanerossi törölve 4. Napoli—Milán 0:0 x 5. Saimpdoria—Bologna 2:1 1 6. Verona—Cagliari 1:1 x 7. Arezzo—Asroli 0:0 X 8. Bari—Catanla 0:0 x 9. Bresria—Perugia Ital 10. Brtndisl—Genoa 3ta 1 U, Lecco—Mantova 2ta 1 12. Novara—Como iá 1 eredményes sportmunkájukért még díszoklevelet is kapnak. Ugyancsak értékelték — szinten kategóriák szerint — a középfokú iskolák tömegspjortmunkáját is. Az I. kategóriában (300 fő tanulólétszámig) első: a makói Kereskedelmi Szakközépiskola, 2. a szegedi 651. Ifjú Gárda Intézet, 3. a makói Juhász Gyula Szakközépiskola. A IL kategóriában (600 fős tanulólétszámig) első a csongrádi Batsányi Gimnázium, 2. 610. MüM Intézet, Csongrád, 3. Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola Hódmezővásárhely. A III. kategóriában (601 fő létszám felett) első a szegedi Radnóti Miklós Gimnázium, 2. a szegedi Vasútforgalmi Szakközépiskola, 3. a szegedi Rózsa Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola. Az első helyezett iskolák a KISZ emlékserlegét kapják „Kiváló tomegsportmunkáért" címmel, ezenkívül az I—III. helyezett iskolák oklevéldíjazásban részesülnek. A legjobb munkát végző tanárokat a TS pénzjutalomban részesíti. fíTp/rf/r 13. Reggians—Foggia 1:1 X 14. Varese—Taranto 2:0 1 15. Cat&nzaro—Monza 1:0 1 A totó 52. Játékhetére beérkezett szelvények között negyvennégy 13-f-l-es találat volt. Ezek nyereménye szelvényenként 20 878 forint. A 13-as — 50 szelvény — 14 692 forintot fizet. Az 1136 darab 12-es 433, a 10 267 tizenegyes 48, az 53 259 darab tizes 17 forintot ér szelvényenként. Az EXPRESS Ifjúsági és Diák Utazási Iroda 1973. évi ajánlatai: MOSZKVA—LENINGRÁD—MOSZKVA 11 nap hálókocsival május 14-től május 24-ig 2 550,— Ft KIJEV—SZOCSI—KIJEV 15 nap hálókocsival június 22-től július 7-ig 3 150,— Ft MOSZKVA—TASKENT—BUHARA— SZAMARKAND 11 nap repülővel szeptember 1-től szeptember 11-ig 5 990,— Ft KIJEV—ODESSZA—KIJEV 10 nap repülővel, hálókocsivai június 27-től július 6-ig 2 910,— Ft HALLE—LIPCSE—POTSDAM—BERLIN gyorsvonattal, repülővel 8 nap április 6-tól április I3-ig 1 750,— Ft LIPCSE—DREZDA—MEISSKN 8 nap gyorsvonattal, repülővel május 17-től május 24-ig 178R— Ft DRF.ZD A—EISENACH —ERFURT— WEIMAR—BERLIN 11 nap gyorsvonattal június 29-től július 6-ig 2 SOR— Ft MARIANSKE LAZNE (KABLOVT VART)— PR.4GA 9 nap gyorsvonattal július 4-től július 12-ig 1 600,— Ft MAGAS-TÁTRA (körutazás) 5 nap autóbusszal június 4-től június 8-ig 1 200,— Ft ÜDÜLÉS A MAGAS-TÁTRÁBAN (szállás, napi háromszori étkezéssel) 140,— Ft/fó/nap KRAKKÓ—ZAKOPANE 7 nap autóbusszal j június 29-től július 5-ig 1 700,— Ft TENGERPARTI ÜDÜLÉS PRIMORSZKO 8 nap repülővel június 25-től július 2-ig augusztus 13-tól augusztus 20-ig 2 850,— Ft COSTINESTI (CONSTANTA) 8 nap repülővel augusztus 9-tő! augusztus 14-ig 2 990,— It MAMAIA (CONSTANTA) 8 nap repülővel július 25-től augusztus 3-ig 2 790,— Ft DUBROVNIK 8 nap repülővel július 19-től július 26-ig augusztus 2-től augusztus 9-»g 3000,— Ft ZÁGRÁB—RIJEKA—ROVNIJ 11 nap gyorsvonattal, autóbusszal július 9-től július 19-ig augusztus 26-tól szeptember 5-lg 2 900.— Ft PORECS (ISZTRIA) 11 nap gyorsvonattal, autóbusszal augusztus 10-től augusztus 20-ig 3 300,— R PÁRIZS (VERSAILLE) . 8 nap repülővel augusztus, október 6 100,— K BRÜSSZEL—PÁRIZS 11 nap repülővel szeptember 7 600,— W% ANGLIAI KÖRUTAZÁS 12 nap repülővel szeptember 8900,— Ft JAPAN KÖRUTAZÁS 25 nap repülővel augusztus, szeptember 32 000,— Ft INDIAI KÖRUTAZÁS 15 nap repülővel november Bt 600,— W KAIRÓ—ASSZUÁN—LUXOR— ALEXANDRIA 17 nap repülővel októberben TI 000,— Ft RÓMA—NAPOLT 8 nap repülővel 5 300,— Ft RÓMA—FIRENZE—VELENCEMIK ABELLÓ 15 nap repülővel 7 ISO,— Ft RÓMA—MAI,TA—SZICÍLIA—NAPOLT 15 nap repülővel 12 000,— Ft Jeleni' ezés és felvilágosítás: EXPRESS UTAZÁSI IRODA Szeged, Kígyó a. X Tel.: 11-792. xDK 1920