Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-23 / 302. szám

2 SZOMBAT, 1972. DECEMBER 23. n műszer és a paprika Javaslatok 2 Addig jutottunk teg- napi laikus föltevését most ján alakult ki ez a vélemé • nap, hogy nem egy- tehát szakember erősíti meg. nyünk, nem kezeskedünk ér­formán mér két mérleg, de így mondja szóról szóra: lel- te. Nem is vinne előbbre, ha az eltérés kicsi. A vállalat kiismeretesnek Ismeri a vál- belebonyolódnánk.) haj- lalatot. szempontjából ezek a szálnyi eltérések sem hasz­Vakarhatja a fejét a sok Tőle is megkérdezem, mi paprikás ember: addig-addig not, sem ráfizetést nem hoz- van mégis, ha valóban „el- nyomtuk a tollat, amíg vé­nák. De akinek a száz forint égetik" szárítás közben a gül tisztára mostuk a Sze is pénz, valljuk be, annak mintát, hogy kevesebbet mu- gedi Paprikafeldolgozó Vál­számít ez is. tasson. Valóban feketébe lalatot. Előző javaslatunka. Igyekeztünk meggyőzni teg- hajló sötétbarna lesz szári- még megtoldanánk eggyel nap az olvasót, hogy a vál- tás után a paprika bőre. A Mihalik Dezsőtől hallottuk lalat akkor jár jól, ha a ter- válasz az, hogy túlfűtéssel, az évjárati szárazanyagtar­ennélfogva egy kis elfelejtéssel ártani talom fogalmát Saját sza ne lehetne. Ezért csönget a mér­leg, ha lejárt az ideje. meló elégedett közvetlen érdeke, hogy vezesse félre. Szigorú a szabvány, azt is bad fordításban ez úgy hang zik, hogy minden évben az előírja, milyen sűrű legyen állítja be. a szita azon a húsdarálón. — De a csengőt is ember adott körülmények szigorú mérlegelése és a figyelembe — Ha semmi érdeke nem veendő méltányosság alap­amelyiken apróra zúzzák fűződik téves beállításhoz, ján külön kellene ármegál vizsgálat előtt a paprtkacsö- miért szabályozná be előre lapítás szempontjából értei Azt hisszük, számos rosszul? veket vitának lehetne elejét venni, mezni a szabvány tételeit. — Rázós téma marad még Ha egyik évben a 18 száza­ha minden átvevőhelyen mindig: Csólyospáloson ml- lék a legmegfelelőbb, másik nagy kapacitású darálót ért ér többet a szegedi pap- évben, lehet, hogy a húsz. vagy éppen a tizenhat lenne örül- jó az alapár megállapításé­Áldozatos véradók! Annyi mindent elmond- Ecset- és Seprűgyár, a Dél­tunk már a véradásról, hogy alföldi Erdő- és Fafeldolgo­szavakat alig találunk, ame- zó Gazdaság, a Hungária lyek méltók és újak. Vért Szálloda és Vendéglátóipari embernek csak ember adhat Vállalat, a Patyolat és a — s véradók nélkül nem MÁV dolgozói voltak a leg­tudnának annyi embert kiválóbbak. Az idén is min­megmenteni a sebészek, ahány életén ma — ha kell, súlyos, nagy műtéttel — se­gítenek. Tavaly a szegedi sé­dig számíthattak az egész­ségügyi dolgozók és az egészségügyi szakiskolák véradóira, és még soha eny­nyi vért nem adtak az or­bészeti klinikákon több mint vostanhallgatók, mint 1972­ezer művesekezelés, közel 50 ben. De a többi diák, a fő­súlyosabb szívműtét, több iskolák és a tudományegye­. . „nn z- tem hallgatói közül is tob­mint 200 tüdómütét és ^ jelentkeznek véradásra. ugyancsak 200-nól több változatlanul számíthatnak egyéb súlyos műtét volt. az értelmiség egv másik ré­Hogy mennyi vér szükséges t. egére, a Szegedi Tervező és a Csongrád megvei Tervező Vállalat dolgozóira. Az MTA használnának. Olyan nagyot, amelyik gyorsan, az egész rika? Kívülállóként csak munkát mindenestől megda- hetnénk, ha egyetlen tröszt náL Természetesen ez nem rálná. Mert ha ezt a pépet két vállalata vetélkedne egy- a szegedi vállalaton múlik, kevernék jói össze a tálban mással, ki fizet többet. Van felsőbb döntés kellene hozzá. — tehát az egész minta egy gyanúm: csak a mi kör- Még szabadabb fordítás­anyagát —, összekeveredne zetünkbelieknek — vagy ban eljutunk evvel a foga­akkor az árnyékban szik- azok egy részének — fizet- lommal oda, ahová idén a kadt, a napos oldalon szá- nek többet. Gyanúnkat az pincegazdaság eljutott. Mert radttal, a gyöngébb minősé- táplálja, hogy kezünkbe ke- a csapadékos ősz a szőlőnek gű a jobbal. Valóban átlagot rült a Szabad Föld egyik is ártott De kit sútjson ez adna így a mérés. A benti száma. Kollégánk cikkében a vesziteség? Csak a terme­laboratóriumban azt láttam, ugyanazt az állapotot festi lőt? Zsebébe nyúlt a pince­pici darálón csak néhányat le helyszíni tapasztalatai gazdaság és azt mondta, vi­alapján, amire a mi körze- seljük közösen a rizikót, tünk termelői idehaza pa­egy-egy nagy műtéthez, szinte kiszámítani se lehet, hiszen szívműtétnél például csak a készülékek feltölté­séhez 6—8 literre van szük­ség, s hát még ha a műtét alatt több vérátömlesztés is kell. Szeged olyan speciális helyzetben van, hogy az or­vostudományi egyetem kli­nikáin hovatoyább már azért is mernek elvállalni kritikusabb műtéteket, mert számítanak a véradóállomás szegedi biológiai központjá­nak kollektívája még most formálódik, de máris szege­dinek érzik magukat: az idén ők is tartottak nagy­sikerű véradónapot. Szeged és a szegedi járás Csongrád megye évek óta a legtöbb önkéntes véradóval rendel­kezik, s amikor a 15 ezer véradást megköszönjük, szói­törnek meg a mintából. Ezt az „ötletet" már dr, Mihalik Dezső, az élelmisze- naszkodnak. nek minőségét vizsgáló inté- Hatáskörünkön zet osztályvezetője hitelesíti Azt a választ adja rá, hogy zaklató ők minden fellebbezést „ev- junk. vei a módszerre! darálnak1 Első javaslatunk tehát ez Nyoma van ennek a mód­szernek a fűszerpaprika ese­kívül áll. tében ls. Kívülállóként az hogy a két vállalat egymást tehát a javaslatunk, érdemes nyomokat gondjába beleszól- lenne ezeket a Szítani sem akarjuk jobban erősíteni, az ellentétet közöttük, de le­írjuk, hogy támadt emiatt kívülállók. Fontos fűszernö­a minta teljes egészében ellentét Ha a szegedi válla- vényünkről van szó, ennek használtassék föl, és az átla- lat a vegyszeres növényvé- hazai piaca is érint bennün­got jobban képviselő masz- delem hozzájárulásaként fl­három zet a termelőnek, és az a mérő vállalat veszi meg a papri- azt érzi — bár idén csalóka kát, amelyik nem sdott ilyen ez az érzése —, hogy akkor szából vétessék ki csészével a gyorsan műszer számára. Persze, mégsem vagyunk ket de egy részét külföldön tudjuk árulni. Ha a termelő Dr. Mihalik Dezső egyéb- pénzt, akkor ez a vállalat is jól járhat de jó — szemre ként pártatlanul mondja, jár jól. Így megtakarított jó — a termés, jövőre szí­hogy nem tapasztalt terme- pénzének egy részét, ha ma- vesebben kezdi újra a mun­lőt károsító rossz szándékot gasabb árként adia a ven- kát. Több terem akkor, és a paprikafeldolgozó vállalat dégnek. akkor is jól járhat munkájában. Az újságíró teg- (Egyoldalú tájékoztatás alap­több jut belőle exportra is Horváth Dezső Milliárdos értékok megmentő! A Dél-magyarországi MÉH hulladékbegyfijtés. Különben flyersanyaghasznosító Vál- egy tonna papírhulladék 3 lalat tegnap, pénteken (in- köbméter fa cellulóz tartal­nepélyes keretek között ju- mának felel meg, s a szegedi talmazta meg a hulladék- vállalat az idén 75 ezer ton­gyűjtésben kiemelkedő ered- na papírhulladékot küldött ményt elérő munkatársait. A a feldolgozó gyáraknak. vállalat igazgatója tájékoz­A MÉH vállalat kiterjedt tatójában elmondta, hogy telepekkel, üzlethálózattal ebben az esztendőben 130— rendelkezik Békés és Csong­140 millió forint értékű hul- rád megyékben. Békéscsabán ladékot adtak át a népgaz- nemrégen új telepet építet­daságnak, s ezzel jelentős devizakiadástól ték iparunkat hogy hazánk nyersanyagban szegény ország, ezért is nagy jelentőségű, hogy a fém-, rongy- és papírhulla­tek 5 millió forintért ahol mentesítet- korszerű gépeket ls üzembe­Közismert, helyeztek, s a híres KNER­nyomdában is működik egy svéd gyártmányú papírbálá­zó gépsoruk. A vállalat jö­vőre Szegeden is új közpon­dékot megmentsük és újra ti telepet épít a Dorozsmai értékes anyaggá dolgozzuk úton, amely körülbelül 18— fel. A vashulladék az acél- 20 millió forintba kerül, s gyártásban az öntödék egvik ott is működik majd egy le­fontos nyersanyaga, a Sie- mezbálázó és papírbáláaó mens-Martin eljárásnál 45— gépsor. A vállalati ünnepsé­50 százalékban ócskavasat gen a Kiváló fémgyűjtő el­olvasztanak. A szegedi vál- mű miniszteri kitüntetést, lalat ebben az évben 25 emlékérmet és pénzjutalmat | ezer tonna vashulladékot kapott Alagi Mihály, Nejkoff adott át az öntödéknek. István, Balogh György, Su­Amennyi hasznos vasanya- rányi Imre, Gaál István, Ta­got ebből a mennyiség­ből készítenek, abból 25 ezer családi ház beton­vas szükségletét lehet fedez­ni. Papírból is jó volt a Időjárás és repülés A hideg európai időjárás általában jót tett a légiköz­'.ekedésnek, mert kitisztult a levegő és kevesebb köd, fel­hő akadályozza a forgalmat. Egyetlen kivétel Lengyelor­szág, ahol sok gondot okoz a párás, ködös „sötétség". így már második napja a Feri­hegyi repülőtéren „vendé­geskedik" a lengyel LOT Lé­gitársaság IL—18-as és IL— 62-es típusú utasszállító re­pülőgépe. A személyzet és a Varsóba készülő utasok már a második éjszakát töltötték Budapest szállodáiban. Sz. M. nl kell arról hogy 1973-ban aktívahálózatára, és számi- legalább wny{ véradót vár_ tanak is arra, hogy Szeged nak a véradóáIlomásra, és Csongrád megye véradói hogy akinek sz.oksége van összegyűjtik a vért. S eb- ^ mindenkinek jusson az ben az a legfontosabb, hogy életet adó vérb61 a folyamatos vérellátás is biztosított, hiszen az adott vér csak 21 napig használ­ható fel, tehát állandóan pó­tolni kell a tartalékokat is, amit a Vöröskereszt alap­szervezetek és a véradóál­lomás folyamatos munkája az évente rendszeresen meg­tartott véradónapok szerve­zéseivel biztosít. Amikor az éves mérleg el­készültéről beszélünk, elő­ször is köszönettel tartozunk azoknak, akik embertársaik segítségére siettek. Az Idén 15 ezernél több vérvétel volt a szegedi véradóállomáson és a vidéki véradónapokon. Ez országosan is kiváló eredmény, s elmondhatjuk, hogy ezt az eredményt évek óta biztosítják a véradók. A falvak közül — a lakosság lélekszámának arányában — változatlanul az első vér­adásban Pusztamérges és továbbra is kiemelkedő Sán­dorfalva, Baka, Rúzsa, Al­győ, Ásotthalom és Forrás­kút. Szinte felsorolni se le­het, hiszen néhány község kivételével mindenütt igen jól sikerültek az idei vér­adónapok. A fegyveres ala­kulatok közül a rendőrség, a honvédség tagjai azok akikre mindig számíthat a klinika. Az üzemek közül a ruhagyár, a textilművek, az újszegedi kendergyár, a pap­rikafeldolgozó, a Minőségi Cipőgyár, a kábelgyár, az A váüaiali mechanizmus vizsgálata Tegnap ülést tartott Szege ­den a Csongrád megyei Né­pi Ellenőrzési Bizottság. Az ülésen A vállalati belső me­chanizmus helyzete és fejlő­désének főbb vonásai című anyagot — melynek előadó­ja Balog István, a József Attila Tudományegyetem gazdasági főigazgatója, a Sze­ged városi NEB tagja volt — vitatták meg. A népi ellenőrök hat vál­lalatnál — KSZV, HÖDI­KÖT, Allatforgalmi és Hús­ipari Vállalat, a konzervgyár, a gumi- és a kábelgyár — vizsgálták az üzem- és mun­kaszervezés kérdését, s e vizsgálat alaDján állították össze a tanulságos anvagot, melyet lapunkban később részletesebben ismertetünk majd. Tározótó Üzembe helyezték Fejér megye legújabb tározótavát, a fehérvárcsurgói víztározót A P9 hektárnyi területen fek­vő tározóban a zárszerkeze­tek kipróbálása miatt jelen­leg egy méteres túlduzzasztás van: 3 mtlltó köbméter vizet tárolnál? benne. (MTI) lempó, gyerekek! Diákszerelem a színházban kács Sándor, Szabó Gábor, Balogh Lajos, Takács György, Nagy Mátyás, Sinka Albert és Králik András. Dénes János képei Ügy tűnik a Szegedi Aka- egyéni vonásait keresi, né­démiai Bizottság Klubja is olajképén a jelképes­vállalja Szegeden a képző- ^ lehetőségeit kutatja, s művészét s rajta keresztül 6 • J7 a látáskultúra terjesztésének van alkotásai kozott szigo­nemes és szép feladatát. Az rúan szerkesztet konstruktív Értesítjük igen tisztelt ügyfeleinket, hogy 1973. január 2-től az !rodagéptechn;ka Vállalat Szegedi Üzemegysége átköltözik U szeged, Gyapias Pá utca 2. szám alá (Versenyuszoda mellett). Kérjük új címünkön szíves megkeresésüket. Egyben minden kedves ügyfelünknek eredményekben gazdag, boldog új ével kívánunk. Irodagéptechnika Vállalat szegedi üzemegysége xS 193 353 idén immár második alka­lommal ad lehetőséget, hogy pillanatfelvétel, a klub falain szegedi képző- tebb alkotásai táj éppúgy, mint oldott lírai Legsikerül­minden kép­művészek bemutathassák al- pen portréi: A. A. arcképe, kotásaikat. melyen szigorú pontosság­Dénes János grafikusmű- gal, s itt-ott felcsillanó lírá­val rajzolja meg egy idős férfi arcképét, vagy könnyed vész kamarakiállítását dr. Pollák György nyitotta meg. A kiakasztott képek sokféle színes akvarell-technikával formában mutatják az alko- készült lányfeje. Ugyancsak tót. Megtalálható az olajfestmény közöttük sikeresebb alkotásai közé so­éppúgy rolhatjuk a Drezdai utca 11­mint a ceruzatanulmány, a rai hangulatát és a szegedi szénrajz vagy az akvarell, látkép erőteljes szerkezetes­Dénes János témái is sok­félék. Portréin a modeli ségű megfogalmazását. X. fL bumug.vl Karoly ne felvétet* Mells Gábor és Krasznél Klári a darab egyik jelene­tében Amikor a Diákszerelem összecserélő Tom: Melis Gá­csüt irtok esti bemutatójának bor, az esetl.jn, csupaszív jó kétharmada elteltén vég- Connie szemüvege mögül re föle aítant a vastaps, ak- elákukucskáló Krasznói Klá­korra jött hangulatba igazán ri néhány pillanatra azt a a színpad és a közönség is. fesztelenül komédiázó, cseve­A kőszívű Kenyon profesz- gő, bolondos légkört vtará­szort alakító Kovács Gyula zsolja a színpadra, amiből fiatalokat megszégyenít/ő többet várna a néző. A da­szheppedése valósággial föl- rab „állandó jelzője", az dobta az előadást, s ekkoir örökbohém-tréner Marosi derült ki, mi hiányzott jó Károly, amíg a színen van, két órán át. A produkció. oda kell rá figyelni, s tet­Ray Henderson zenés já- szik Katona András. Kovács téka közönségdanab, s mint Gyula is, a diáklányok közül Ilyen, a műfaj örök igyöke- Baranyai Ibolya, a fiúknál zetével az illúzió fölkeltésén Csizmadia László. A többie­fáradozik. Kellemes zenét, k-t Pintye Gusztáv általában táncos betétek lehetőségét, előnytelen jelmezekbe búj­szel'emes dialógusokat kínál, tatja, ami sokat ront az ií­csakhogv a mi előadásunk- lúzió látványán Bor József nnk — Csi-madia Lászlót és rendezését a fent említett a Baráth Ibolya vezetésével ritka pillanatok megkomDo­a felvonásvégeken megjele- nálása dicséri, a ritmikus nő táncosoikat leszámítva — muzs'ká' szolgáltató zen°kar ezek a feltételek nem túl (Csala Benedek dirigálásá­szerenc =ésék. A szereplők val) leltamző módon akkor többségének elég szegényes nem hangzik erődnek, ha pél­a mozeásskáláia. az ének dóul Csizmadia László éne­számokra pedig borítsunk kel mellette, •nkább diszkrét fátylat. Sze- A darab vége felé meg­rencsére akadnak mentő kc- szó'al a sláa-rkónjs: „T-m­rülmény-k. A két Űjltlky -tó gyerekek, fő az' első Ká-oly és Lá-zló, a csilta- tál'". Biztatásn-v kicsit el­gászat tudománvát hol a késett... futballal, had a szerelemmel N.L

Next

/
Thumbnails
Contents