Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-17 / 297. szám
IO VASÁRNAP, 1972. DECEMBER 17. UJJAS MELLÉNY i Elkészítéséhez 700 g nyersszlnü gyapjúfónal és 50 g zöld- vagy leketeszínű fonal szükséges, 4es tűvel horgoljuk. Kilenccel osztható + két láncszemmel kezdjük. A megfelelő hosszúságú láncszemet behorgoliuk ktH soron rövidpávával. 3. sor: két láncszemmel kezdünk a következő 3 rövidpalcáta 3 rövidpálcát öltünk, a következő egyráhajtásos pálcát az első sor megfelelő pálcájának átfogásával horgoljuk, ugyanígy horgoljuk a következő pálcát ls. A következő 7 rövidpálcára 7 rövidpálcát horgolunk, x ismételjük, 2 láncszemmel fordulunk. 4. sort végig rovidpálca, a harmadik sor pálcáinak elölről való átfogásával. 5. sor: 2 láncszemmel fordulunk a következő 3 rövidpálcára 3 rövidpálca, x a következő 2 egyráhajtásos pálcára a 3. sor egyráhajtásos pálcájának átfogásával horgoljuk a két egyráhajtásos pálcát, majd 7 rövidpálca x ismételjük. A negyedik és ötödik sor ismétlésével dolgozunk. Ha az egyes darabokat meghorgoltuk. kitűzzük, átgőzöljük es teljes kihűlés után összevarrjuk az oldalakat és a vállakat, majd a választott színből 5—6 sor rövidpálcával körülhorgoljuk, a sarokpálcákra 2—3 pálcát öltünk. Ml ? M!R11 MIKOR ? AZ ALLERGIÁRÓL ember azt sem tudja, hogy allergiás és csak vizsgálattal lehet az ellenanyag jelenlétét kimutatni. Ilyen vizsgálat a gümökór esetében a tuberkulin-próba. Ha azonban másodszor is megjelenik, vagy kialakul az allergen, kész a baj! Csalánkiütés, viszketés, vándorvizenyő, fulladás, eszftézzük csak, mi is az az ük vissza. Sőt, állítani me- méletvesztés emésztési zavar allergia? Betegség? Nem! De rem, hogy a betegségek ki- es sok egyeb tünet lehet az igen furcsa — valamikor ti- alakulásában nagyon sokszor allergiás artaiom kovetkeztokzatoenak tartott — rend- számolni kell a túlérzékeny- ménye, kívüli állapot, ami alatt a ség pillanatnyi jelenlétével. Mgelőzhető? Igen! Ha az szervezet - mintha jnegbo- ami, ha nern befolyásolná a za, attól feltétlenül tartózkodni kell. Vagy át kell hangolni a szervezetet, ami már orvosi feladat. ... No ' de az idegfeszültség is termelhet a szervezetben a környezetből — jut a szervezetbe. Néha azonban maHOSSZÚ TÁVÚ GONDOLAT Mik a leggyakoribb allergiás panaszok, és mi okozza ezeket a kellemetlenségeket? Elsősorban az ételek, az 14. sz. sor alatt található. , __ VÍZSZINTES: 14. Beetho- rökország képviselői élelmiszerek. Főleg a fajidé- ven egyetlen operája. 15. Ze- ala' amelyben egymás hatá gen fehérjék. A tojás, a tej, műszó: hangremegtetés. garantáltak. a hal Máskor a avümölc^ 16- °rosz férflnev- 17- Török FÜGGŐLEGES: 2. Kitűnő a nai. Máskor a gyümölcs. n6i név 18 vég végei, 19 flngol grcképfestó, Velázquez Például az eper. a banan, a NLN. 20. a Volga hajózható késői követője (1829—1896). füge. Továbbá a vegyszerek, mellékfolyója. 22. Elek! 23. 3. Martin... Jack London festékek, mosószerek stb. A ADA ke"51- ABC-rendben. regénye. 4. Egykor. 5. Petőleeeevszerűbb allergiás hőr- 24' Kettözve: városunk. 25. fi... ! Reviczky Gyula veríegegyszerubb aílergtas bor- uSA-állam, hegyes-sziklás se. 6. 1308 méter magas hátunet a csalankiutés. Sulyo- vidékkel. 27. Hüvelyes főze- gó Bulgáriában, az 1877-es sabb az ekcéma. Még súlyo- léknövény. 29. Az Oise mel- orosz—török háborúban, nagy sabb bőr és kötőszöveti al- lékfolyója Franciaországban, harcok színhelye. 7. Vissza: lereiás elváltozás a vándor- 30' Mélyfekvésű női hang. 32. mesefilm. 8. Ennivaló 9. Pilergias elváltozás a vándor- Tisztftotta. 33. Nitrogen és ritott csirke. 10. Személyiségvizenyo, ami ha a garatban kén vegyjele. 34. Trombita- kép. 11. Német nagymami. van, súlyos légzészavarok hang. 36. Budapesti neveze- 12. Szolmizációs hang. 13. Isoka lehet Allergiát okozhat- lenség- 38. Francia, belga és meri a regényt. 20. NDK— 1972. DECEMBER 17., VASÁRNAP — NÉVNAP: LAZAK BORULT, PA RAS IDO Váriíató időjárás vasárnap estig: Borult, párás Idő, szórványos ködszitálással. ónos szítálássai. Gyenge, változó Irányú szél. Főként hajnalban és reggel többfelé köd. A hőmérséklet mínusz 1, plusz 3 fok között lesz. A Nap kel 7 óra 26 perckor, és nyugszik 15 óra 53 perckor. A Hold kel 13 óra 08 perckor, és nyugszik 3 óra 48 perckor. VXZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél szombaton plusz 186 cm (apadó). 1972. DECEMBER 18., HETFO — NÉVNAP: AUGUSZTA A Nap kel 7 óra 27 perckor, és nyugszik 15 órs 54 perckor. A Hold kel 13 óra 52 perckor, és nyugszik 5 óra 10 perckor. londult volna — nem úgy szervezetet, ritkábban bete viselkedik bizonyos külső gedne meg az ember, hatásokkal szemben, mint Ezekben az esetekben a szokott Az allergia a szer- kívülről károsan ható allervezet rendkívüli túlérzékeny- gent ki lehet mutatni, de mi sége. van ott, aol ilyen nincs. Ott allergépt, olyait anyagot, ami Az allergiás túlérzékenység féltehető, hogy' valamilyen ellenanyag termelést okozkialakulásának az oka, va- külső hatás — valószínűleg hat. Ha pedig az idegfeszültlamilyen anyag, amit szak- sztressz ártalomra — magá- ségnek egy bizonyos személy nyelven úgy hívunk, hogy ban a szervezetben keletke- az okozója, akkor nem jár Bllergen. Ez az esetek legna- zik az allergen és az indítja messze az igazságtól, az, aki gyobb részében kívülről — meg a fajlagos ellenanyag- az allergiás kellemetlensétermelést. geit valakinek a jelenlétével, A könnyebb érthetőség vagy egyszerű meglátásával gában a szervezetben is ke- kedvéért mégegyszer: a faj- magyarázza, letkezhet Az allergen bizo- idegen allergen vagy a így szélesedett ki az allernyos idő elteltével a sejtek sztressz hatására ellenanyag gia a tavaszi náthától a szeCelületén olyan megmaradó keletkezik a szervezetben. Ez mélyi allergiáig, fajlagos ellentesteket termel, még nem okoz zavart Az Dr. B. L. e melyek panaszt nem okoz- t va lapulhatnak a szervezetben, amíg az őket előidéző allergen újra nem jut a testbe, és amíg nem találkoznak vele. De ha szembekerülnek azonnal megvan a baj! Olyan heves, váratlan és kíméletlen harc alakulhat ki köztük, amelynek súlyos gyulladás, fájdalom, láz. gör- Egy német realista író és esett gól! 66. Goethe klaszcsök, fulladás, vagy bőrárta- költő (1819—1893) szép mon- szikus műve. 67. Ige fajta, lom lehet a következmény®. <lá?át rejtettük el rejtvé- 68. Dán író. a francia Taine Mlflinl.' TTi'r,nr»! —-\ "f ár, f .'I r,- 1 „á., - . ' — .. l.X. . ..J.ÍT: _ /1 n 40 EGY ÉVE halt meg Alekszandr Trifonovlcs Tvardovszklj (1910—I97l) szovjet-orosz költő. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Ma délután 3 órakor: Hawaii rózsája. BérletszUnet. Ma este 7 órakor: Hawaii rózsája. Bérletszünet. Hétfőn: nincs előadás. December 19., este 7 órakor: Travlata. Somlay-bériet. MOZIK Szabadság: ma és hétfőn fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: Búcsúzz a tegnaptól. (14 éven felülleknek, színes angol). Vörös Csillag: ma és hétfőn negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Viszontlátásra a pokolban. (Színes amerikai). Fáklya: matiné délelőtt fél ll-kor: Vadölő. (Szines NDK.) Modern Monté Cristo. (Francia, fél 3 és háromnegyed 5 órakor.) Ha (Csak 16 éven felülleknek, színes angol, 7 órakor.) Hétfőn: A 39-es dandár. (Magyar, fél 3 órakor.) Stan és Pan, meg a hölgyek. (Amerikai, háromnegyed 5 és 7 órakor.) November 7. Újszeged: ma 5 és 7 órakor, hétfőn 7 órakor: Csárdáskirálynő. (Színes magyarnyugatnémet.) Dugonics Mozi (Kossuth L. sgt. 53.): matiné délelőtt 10 órakor: Koma kalandjai. 5 és 7 órakor: A préri. (Színes francia —román kalandfilm.) Postás Mozi: Ha nekeim puskáin lenne. (5 és 7 órakor.) BÁBSZÍNHÁZ Délelőtt 11 órakor Toldi-bérletben : Aladdin és a csodalámpa. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetét szenvedett személyeket Szegeden az I. sz. sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), hétfőn a Közkórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére December 23-lg szombat 13 órától hétfő 6 óráig, hétköznap este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes dr. Komáromi János állatorvos. Lakása: Újszeged, Torontál tér 3. Telefon: 14-064. Az állatorvos kiszállításáról a hivő köteles gondoskodni. $ RAP1Ö VASABNAP Kossuth 6.00 Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 6.10—7.20 Kellemes vasárnapot! Közben: 6.50—7.13 Műsorismertetés. — Budapest és vidék kulturális életéből. — Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója. — Körzeti ldőiárásjelentés. 7.20 Reklám. 7.25 Múzeumi híradó. 7.28 Híres helyiségek. Leninváros. 7.58 Hallgatóink figyelmébe! 8.00 Híiek, időjárás. 8.05 öt kontinens — hét napja. 8.20 Candide. 9.04 Antifer mester csodálatos kalandjai. 9.50 Szerkesztőt üzenetek. 10.00 Hírek. 10.03 A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa madrigálokat énekel. 10.15 Szeretnélek megvédeni tőlem. 10.25 Reklám. 10.30 Vasárnapi koktól. 12.00 Hírek. Lapszemle. Időjárásjelentés. 12.10 Edes anyanyelvünk. 12.15 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Tisztelet az embernek. 13.10 Aureliano Pertile operglelvételeiből. 13.39 Pillantás a nagyvilágba. 13.59 Kedves lemezeim. 15.00 Hírek, ldőjárásjelentés. 15.08 Ez ls, az ls. 16.58 Hallgatóink figyelmébe. 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 Faluról falunak — muzsikával. 17.53 Lírai önarckép. 1E.08 Schubert: VII. szimfónia. 10.50 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Hírek. időjárásjelen tes. 19.10 Sporthírek. Totó. 19.15 Friderika. 19.45 A kékszakállú herceg vára. 20.15 Dohnányl Ernő zongorázik. 20.38 Híres zenekarok albuma. 21.20 A képvásárló dilemmála. 21.30 Fél óra sanzon. 22.00 Hírek, időjárásjelentés. 22.10 Sporthírek. Totó. 22.20 Ernest Ansermet vezényel. 24.00 Hírek, időjárás. 0.10—0.25 Záray Márta és Vámosi János énekel. Petőfi - 6.S8 Hallgatóink figyelmébe! 7.00 A református egyház félórája. 7.30 Albert Schveiuer Bach-műveket orgonál. P.00 Miska bácsi leimezesládája. 8.30 Mit hallunk? 8.57 Reklám. 9.00 önarckép és ars poetica. 10.00 Magyar Múzsa. 10.40 Gluck-áriák. 11.03 Az első 100 év. Budapest — 1952. 11.45 Yehudi Menuhtn és André Watts lemezeiből. 13.07 Puskin: Mese Szaltan cárról. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Táskarádió. 15.00 Mit üzen a Rádió? 15.35 Pablo Casals gordonkázik, zongorán kísér Nyikolaj Mednylkov. 15.49 Mikrofon előtt az Irodalmi szerkesztő. 16.00 Hírek, időjárás. 16.00 A vasárnap sportja. 16.35 Dalok és táncok. 17.01 Találkozások a színházzal. 17.21 A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. 17.44 Hogyan mérték az Időt az ősi kultúrák népei? 13.00 Hírek, időjárás. 18.05 Sporthírek. 18.10 Csőnként 60 pfennig. 18.22 Máthé Jolán és Madaras Gábor népdalokat énekel. 13.51 Jó estét, gyerekek 1 19.00 Kapcsoljuk a Magyar Állami Operaházat. Kodály: Székely fonó. Közben: 20.20 Hírek, időjárás. Kb. 20.30 Sporhirek. Totó. Ko. 20.35 A csönd margójára. Közben: Kb. 21.55 Két üregasszonv nevet. Kb. 22.20 Vörös Kálmán népi zenekara játszik. Nyíri Erzsébet és Soós János énekel. 23.00 Hirek, ldőjárásjelentés. 23.10 Táncdalainkból. 24.00—0.10 Hírek, ldőjárásjelentés. nyünk vízszintes 1. és füg- irányának követője (1842gőleges 43. számú soraiban. 1927). 70. Fellöké. 72. 1934A szerző neve a függőleges ben Athénben Jugoszlávia, Görögország, Románia és Töírták nak egyes gyógyszerek is. holland folyó, az Északi-ten- lengyel békehatárfolyó. 21. . gerbe ömlik. 40. Szinte álom- Most már értem! 23. Víz foA Penicillin, a Brom, néha ba ringat 43. Nyugat-afrikai lyik belőle, névelővel. 25. az ártatlan Kalmopirin vagy köztársaság. 46. Motorkerék- Karral jelez. 26. Művelődés Amldazofen is A levegőben pár-márka. 47. Levest szed. egyik formája. 28. NOM. 31. szálló Dor' füst gáz evakran 49' F" L 50' Közészorított. 52. Nagy edény. 35. Becézett női szano por. lust, gaz gyakran Jutalélc 54 Hajlíthatatlan. név. 37. Verssorok vége. 39. okoz allergias tulzerzekeny- 55. Szovjet ifjúsági író, a Ti- Ledob, akaratlanul. 41. Dóséget. Pz aszthma nehézlég- niúr és csapata szerzője zis mássalhangzói. 42. zésének is ilyen allergiás (1904—1941). 57 Az egyik Pancsovánál ömlik a Dunébantalom az oka Üiabban Köri'3- Négylábú. 60. Né- ba. 44. Időt mutat, mindig Dantaiom az oka. ujabban ma járat, 61 Fé, lángos, 63 kéznél van> nével6vel 45. az i3iás nevű ulöideggyulla- Mi lesz?! 64 Oxigén, fluor Római szám, az ötvenszerese dást is allergiás alapra vesse- és kén vegyjele. 65. Nem és az ötszázszorosa. 48. „In medias...", a dolgok közepébe. 49. A hegyre. 51. Nem ismeré eL 53. írók nemzetközi klubja. 56. Szajna-parti kikötőváros. 58. A bolgár Petőfi. 62. Esek! 64. Van esze. 66. Fluor, nitrogén és kálium vegyjele. 67. E helyen. 69. Rangjelző. 70. Készül az éteL 71. A pincébe. BEKÜLDENDŐ: a vízszintes 1., függőleges 43. és a függőleges 14. számú sorok megfejtése. MEGFEJTÉSEK — NYERTESEK A két héttel ezelőtti rejtvény megfejtése: Az a kis szőke fürtű léha, akit úgy hívnak, hogy tavasz. — A megfejtők közül könyv vásárlási utalványt nyert, amelyet a szegedi Móra Ferenc könyvesboltban (Kárász utca) vehet át, és ott érte vásárolhat: Kátai Ferencné, Kossuth Lajos sugárút Kéri Mihályné, Hunyadi János sugárút. Maczelka Judit, Festő u. Oldal István, Fürj- u. VItos Györgyné, Tarján. A nyertesek három héten belül vegyék át a jutalmat a könyvesboltban. A megfejtések beküldési határideje mindig a megjelensétől számított hat nap. IIEIFC Kossuth 4.25—7.59 jó reggelt! A Kossuth rádió reggeli zenés műsorai 8.00 Hirek, időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.13 Budapest es lidék kulturális életéből. 8.15 Mit üzen a rádió. 0.50 i.e-.ze. ,..k zenéjéből. 9.03 Egy jenki Artúr király udvarában. 9.23 Rád ó .-órze. 9.30 A hét zenemüve. 10.00 Hírek. időjárás. 10.05 Magnóval a világ körül. 10.25 Prokofjcv műveiből 10 50 Zenekari muzsika. 12.00 Déli krónika. 12.21 Ki nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 fáne/emel koktél. 13.20 Déki Lakatos Sándor népi zenekara játsz.k. 13.50 Válaszolunk hal gatólnknak. 14.05 Edes anyanyelvünk. 14.10 Lendvay Kamilló dalaiból 14.18 A cárevics. 14.49 Szlndbádtörténctek. 15.00 Hírek, időjárás. 15.50 Judit Raskin és Marlo Lanza énekel. 15.59 Hallgatóink figyelmébe. 16.00 A világgazdaság hirei. 16.05 PetSfi-ka'endárium. 16.09 Az élő népdal. 16.19 Nyitányok. 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 Külpolitikai figyelő. 17.30 OJ operalemezeinkböl. 17.45 Van űj a Nap alatt. 18.90 Játsszunk együtt. 18.58 Hallgató'nk figyelmébe 19.00 Esti krónika. 19.30 Sporthíradó. 19.40 Bemutatjuk ŰJ fe'vételünket. 19.52 A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara látszik. Kozák Gábor József vezetésével. 20.12 Szindbád. 51.11 H<rek. 21.14 A Bécsi Filharmonikusok hangversenye. Közben: 22.00 Hírek, időiórás. ij.ll Táncdalninkból. 24.00 Hírek, időJárás. o.io—0.25 Furulya- és clmbalommuzsika. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi rádió reggeli zenés műsora! 8.00 Hírek, időjárás. 8.05 Bécsi klasszikus zene. 9.00 Hírek. 9.03 Ezeregy délelőtt. 10.00 A zene hullámhosszán. Közben: li.oo Hírek, időjárás. 12.00 Boross Lajos népi zenekara játszik. Molnár Ferenc énekel. 12.30 Román művészek opcrafelvételetből. 13.00 Hírek, időjárás. 13.03 Sorsok dióhéjban. 13.20 Húrom Vivaldi-versenymű. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig, a Rádió kívánságműsora. 18.00 Hírek, időjárás. 18.05 Külpolitikai figyelő. 18.20 Rádióegyetem. 18.45 Közkívánatra. 19.49 Reklám. 19.54 Jó estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika n. 20.25 Üj könyvek. 20.20 Mozart operáiból. 21.10 Tánczene. 21.35 Reklám. 21.40 Régi magyar mulatságok. A tánc. 22.00 Zenés játékokból. 23.00 Hírek. Időjárás. 23.15 A hét zeneműve. 23.45 A Brüsszeli Pro Musica Antiqua együttes Machaut-felvételetbői. 24.00—0.10 Hírek, időjárásjelentés. ; j* TÉVÉi J VASÁRNAP Budapest 9.00 Francia nyelvtanfolyam haladóknak. 9.25 Aranykapu. Az Intervizió műsora Prágából, lelve télről. 10.15 Kincskereső kisködmön. Ifjúsági tévéfilm-sorozat 3. A csodakalap. (Ism.) 10.40 Hogy vagytok, mit csináltok? Gyerekek Szafcmárban. 11.05 Mindenki közlekedik. (Ism.) 14.20 Egy az ötezerből. 15.00 DVTK— Ferencváros és Vasas—Tatabányai Bányász Képes Sport-kupa kispályás labdarúgótorna. Közvetítés Miskolcról. 16.35 Reklommüsor. 16.40 Római-kori mozaikok Bulgáriából. Bolgár rövidfilm. 16.50 A Turkmén Szovjet Szocialista Köztársaság. A Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulója alkalmából készült dokumentumfilm. 17.40 A Petőfiév küszöbén. Petőfi Sándor versel. 17.45 Reklámmüsor. 17.55 A csornai kékfestő. Riportfilm. 10.C5 Műsorainkat ajánljuk! 18.30 Sporthírek. 18.40 Esti mese. 19.00 A Hét. 20.00 Hírek. 20.05 lUés Béla: Aranyliba. Tévéfilm. 14 éven felülieknek! 21.15 Évszakok, mesterek, művek. (Színes!). Magyar rövidfilm. 21.30 Énekverseny. (Színes 1) Kodály Zoltán emlékére. A Magyar Televízió zenei versenye. Díjkiisztás és a győztesek hangversenye. Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. 22.30 Hirek — Sporthírek. Belgrád • 8.45 Magyar nyelvű adás. 9.33 Népi muzsika. 9.57 Földmüvultíknek. 10.40 Elesszeműek. 11.13 Koldus és királyfi. 11.45 Az üttöí-őszervezet 30. évfordulójának ünnepsége. 12.45 A 30 betű művelete. 13.15 Tartsd a vizet. ..míg a mesterek elmennek. 13.40 A tudás — vagyon. 14.45 Színház a házban. 15.15 Kézilabda: Dinamó —Partizan (BJelovar). -ifi.30 Kosárlabda: Boana—Zeljeznlcar. 18.10 Dokumentumfilm. 18.25 Peyton kisváros. 20.30 Msterek. 21.15 Vers és sanzon. 21.30 Sportszemie. 22.20 Hét Tv-nap. Második műsor: 20.30 Golgota — szovjet játék, film. 22.00 Huszonnégy óra. Bukarest 7.30 Pioníroknak. 9.00 A falu életéből. 10.10 Nagy muzsikusok Bukarestben. 11.30 Magyar nvelvü adás. 16.10 Egyedül a világűrben. Folytatásos ifjúsági film. 18.20 A legkisebbeknek. 19.00 A megyék bemutatása. 19.20 Francia—belga rajzfilm. 20.35 Az Intervizió hanglemezműsorából. 21.30 A vasárnap sportja. HÉTFŐ Budapest Adásszünet. Belgrád 16.45 Magyar nyelvű adás. 17.40 Gyermekműsor. 18.00 Kis sláger. 18.30 Stúdió 071. 10.00 Ifjúsági adás. 20.30 Az Adria titka. 21.00 Zlatko Kolar: Bolond ház — Tvdráma. Második műsor: 19.13 Sportadás. 19.40 A világ körülöttünk. 20.30 Fiatalok akcióban. 21.28 Augusztusi vasárnap — csehszlovák játékfilm. >