Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-17 / 297. szám
V ] Lt a fffl r VILÁG PROLETÁRIAI, EGYESÜLJETEK! C- iv ' 1 opT . V V tv 62. évfolyam, 297. szám 1972. december 17., vasárnap Ára: 1 forint MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA A népgazdaság 1973. évi terve A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács megtárgyalta és jóváhagyta az 1973. évi népgazdasági tervet, amelyet a IV. ötéves tervben meghatározott gazdaságpolitikai célok és az 1972. évi gazdasági fejlődés tapasztalatainak figyelembe vételével dolgoztak ki. A Minisztertanács megállapította, hogy 1972-ben a népgazdaság a tervben kijelölt irányban fejlődött. A gazdálkodásban az 1971. évi szinthez mérten kedvező változások következtek be. A nemzeti jövedelem a tervezett ütemben, 5—6 százalékkal nőtt. A nemzeti jövedelem belföldi felhasználása azonos volt a tavalyival a termelés és az elosztás feszültsége feloldódott Ez döntően annak köszönhető, hogy a felhalmozás, a beruházások és a készletek növekedése nem éri el az 1971-es szintet A fogyasztás a tervezettnek csaknem megfelelő ütemben, 4—4,5 százalékkal növekszik. A felhalmozás és a fogyasztás aránya az utóbbi javára változott összességében kiegyensúlyozott a külkereskedelmi forgalom. A termelő ágazatok 1972 évi fejlődése megfelel a IV. ötéves terv időarányos és az éves terv előirányzatainak, néhány tekintetben a vártnál magasabb. Az ipari termelés 6—6,5 százalékkal, s a tervezettnél némileg gyorsabban emelkedik. A IV. ötéves terv céljaival összhangban, az átlagosnál gyorsabban fejlődik a vegyipar, a villamosenergia-ipar és a gépipar. Előrehaladt az ipar szerkezetének átalakítása, valamint a jövő fejlődését szolgáló, nagy jelentőségű központi fejlesztési programok végrehajtása. Az iparban foglalkoztatottak száma a múlt évihez képest csökkent A termelés növekedését teljes egészében a termelékenység emelkedése biztosította. Javult a vállalatok többségének gazdálkodása és a termelés hatékonysága. Sok vállalatnál azonban nem kielégítő a műszaki fejlesztés, a munka- és üzemszervezés. Az építési-szerelési munka mintegy 3 százalékkal, az építőipari vállalatok és szövetkezetek teljesítménye pedig 7 százalékkal emelkedik. Csökkentek az építési kereslet és kínálat feszültségei. javult az építőipar hatékonysága és munkaszervezése, nőtt az építőipari munka termelékenysége. Eredményes esztendőt zár a mezőgazdaság. Termelése a tavalyi magas szintet 4—5 százalékkal haladja túl. A gabonafélékből először sikerült 10 millió tonnát meghaladó termést betakarítani, amely a belföldi ellátás biztosítása mellett a tartalékok kellő mértékre való feltöltését is lehetővé teszi, valamint a megnövekedett állatállomány takarmánybázisát is biztosítja. Tovább emelkedett az állattenyésztés termelése. A sertéstenyésztés elérte az 1975-re tervezett szintet. A szállítás-hírközlés teljesítményei a növekvő igényeknek megfelelően alakultak, nem volt fennakadás az áru- és személyszállításban. Nem csökkent kielégítően a városi közlekedés zsúfoltsága. A termelési eredmények lehetővé tették, hogy a lakosság a múlt évinél magasabb színvonalon elégítse ki anyagi és szellemi szükségleteit. A munkások és alkalmazottak egy keresőre jutó reálbére 2,4 százalékkal, a lakosság egy főre jutó reáljövedelme pedig 4—4,5 százalékkal nő. A kiskereskedelmi forgalom folyó áron 7 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakosság vásárlásai nagyobb mértékben, a közületeké viszont csak kismértékben emelkedtek. Az áruellátás általában kiegyensúlyozott volt, az árukínálat — eltekintve néhány termék időszaki hiányától — tovább javult 1972-ben a tervezett 75 ezerrel szemben több mint 8o ezer lakás készül el, ezen belül az állami kivitelezésű építés terve teljesül, míg a lakosság építkezése nagyobb a tervezettnél. Jelentősen javult az egészségügyi, szociális és kulturális ellátás. A beruházások növekedése mérséklődött. Szintjük csupán I—2 százalékkal magasabb a tavalyinál és — több év óta először — a lerv szerint alakul. Az export növekedése az idén meggyorsult, több mint 20 százalékkal haladja meg a múlt évit Ugyanakkor az import lényegében megegyezik az előző évivel. A külkereskedelmi forgalom egyenlege jelentősen javult, a szocialista és a tőkés ' viszonylatban egyaránt jobb a tervezettnél. A fejlődés folyamatossága, ugyanakkor a gazdasági arányok egy részében megvalósult változások eredményeként a népgazdaság 1972. évi fejlődése megfelel a IV. ötéves tervben előirányzottnak. Az elért eredmények bizonyítják, hoéy gazdaságirányítási rendszerünk alapelvei kiállták a gyakorlat próbáját. A népgazdaság 1973. évi tervszerű fejlődéséhez a politikai és a gazdasági feltételek biztosítottak. A Minisztertanács határozata szerint 1973-ban a gazdasági munka fő feladata — a IV. ötéves tervvel összhangban és az abban foglalt célok teljesítése érdekében — a társadalmi termelés hatékonyságának gyorsabb ütemű növelése. Meg kell szilárdítani a gazdasági egyensúly javításában elért eredményeket. Ennek feltétele, hogy a gazdaságirányító szervek munkájukban következetesen érvényesítsék azokat a gazdálkodási elveket, és intézkedéseket, melyek a termelésnek és a felhasználásnak terv szerinti alakulását biztosítják. A vállalatok törekedjenek erőteljesebben a termelés szerkezetének javítására, a hazai és a külkereskedelmi szükségletekkel összhangban álló, gazdaságosan előállítható termékek arányának növelésére. Az ötéves tervben előirányzottnál gyorsabb ütemben növeljék a munka termelékenységét, ezzel párhuzamosan csökkentsék a termelési, különösen az anyagjellegű költségeket. Javítsák a lekötött eszközök kihasználását, a vállalati termelés gazdaságosságát. Tervszerűen és jól gazdálkodjanak saját fejlesztési alapjukkal és a részesedési alapokkal. A kormány megállapította, hogy az 1973. évi népgazdasági tervnek a fejlődés ütemére és a népgazdaság-fő irányaira vonatkozó előirányzatai megfelélnek a gazdaságpolitikai követelményeknek, a IV. ötéves terv céljaihoz igazodnak. A népgazdaság fejlődési üteme és fő arányai A nemzeti jövedelem terén 1973-ban a termelési lehetőségekkel, valamint a felhasználási előirányzatokkal összhangban a nemzeti jövedelemnek az 1972. évinél mérsékeltebb, 4—5 százalékos emelkedést tart a szükségesnek a terv. A tervezett növekedést a társadalmi termékek körülbelül 5 százalékos emelkedése alapozza meg. A nemzeti jövedelememelkedésével csaknem azonos ütemben nö annak belföldi felhasználása. Az életszínvonal-politikai célkitűzéseknek megfelelően a felhasználáson belül növekszik a fogyasztás aránya. Az összes fogyasztás mintegy 5 százalékkal, a lakosság fogyasztása pedig 5— 5,5 százalékkal haladja meg az 1972. évit. A felhalmozás 1973-ban is ennél mérsékeltebben, körülbelül 2 százalékkal emelkedik, a készletek emelkedését ugyancsak viszonylag mérsékelt ütemben irányozza elő a terv. A termelő ágazatok 1973. évi fejlődését, valamint a nemzeti jövedelem felhasználását a terv a következőkben irányozza elő. suljon az építkezések befejezése, javuljon az építőipari munka minősége, növekedjék a kapacitások kihasználása, tovább csökkenjenek az építőipari kereslet és kínálat feszültségei. A feladatok megvalósítását az állóeszköz-állomány gyors növekedése, a tovább javuló építőanyag-ellátás és a foglalkoztatottak számának növekedése biztosítja. A foglalkoztatottak száma az 1972. évinél lassabban emelkedik, a termelékenység pedig gyorsabban nő. Mezőgazdaság A terv az 1972. évi jó eredmények után a mezőgazdasági termelés 1—2 százalékos további növekedését irányozza elő. Ezt a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek fejlődése és az egyenletesen javuló anyag-műszaki ellátás biztonságosan megalapozza. A növénytermelés az 1972. évi színvonalon alakul. A terv gabonafélékből az ideihez hasonló mennyiségei irányoz elő. Növekszik a zöldségfélék, a gyümölcs és az ipari növények termesztése. Az állattenyésztésben alapvető feladat a szarvasmarhatenyésztés fellendítése és a sertéstenyésztésben elért eredmények fenntartása. Az állattenyésztés fejlesztésére hozott intézkedéseknek megfelelően mindkét ágazatban a húshasznosítású fajták növelése a feladat. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés 1973ban is kiegyensúlyozott élelmiszerellátást biztosít. Javul i a vidéki húsellátás, főként a városokban és a nagyobb helységekben, míg a kisebb községek jelentős részében a | tervezésével". A központi készletekből való ellátás megszervezésére a jelen feltételek mellett nincs mód, hanem helyi eszközökkel és módszerekkel lehet bővíteni az áruforgalmat. Biztosított lesz a városi lakosság zöldség- és gyümölcsellátása. » Partfal és rakpart atepitese Elkészült a beruházási program A mederbe mintegy 120 ezer köbméter követ szórnak majd a part egész hosszában. A hangulatos Tisza-parti sétány, amely a hajóállomástól a gyermekklinikáig terjed, kétségkívül kedvelt része a városnak. Ám ez a sétány, a fal arra is hivatott, h°gy megakadályozzak a hogy védje Szegedet, a Tisza Part megcsúszását. A mostaáradásaitól. Ezt a feladatot ni rakpartot és a víz mentén már nem tölti be megfelelő- levo alsó támfalat lebonten, éppen ezért szükségessé íak- helyere egy 3—4 méter vált átépítése. Ráadásul mos- szeles, betonlapokkal burkolt tani formájában alsó sétányt építenek. Ezt a sétányt, amely közvetlen a még sétányfunkciójál sem víz mellett lesz, lépcsősor igen tölti be, köti majd össze a rakparti sétánnyal, amely 2—3 méter meredek falával, a rakpart széles lesz. E sétány menrossz állapotával, kevés le- tén építik meg a rakparti járójával ugyanis szinte el- utat> amely zárja, kirekeszti a folyót a város életéből. Ügy tűnik te- két forgalmi sávjával a hát, átépítésével nem csupán Lenin körút két végét köti biztonságot nyer a város, ha- össze. nem egy valóban városias Nem tervezik nagyforgalmú folyóparti részletet is. Mert úttá tenni, hogy ne zavarja a jelszó, mely szerint a Ti- fogalmával a part csendjét szát Szeeed főutcáiává kel- ^ a tervek "SF készülnek, szat Szeged loutcajava kei- hogy késöbb ha a város köz_ lene tenni, eddig meg nem lekedése megkívánja — a valósulhatott Roosevelt téren csomópontot építve — intenzíven kivehesA rakpart es a partfal át- iSe részét a rakpart is a váepiteset mindenekelőtt biz- ros forgalmából, tnnsági szempontok indo- . ,. , . .. . , . kolják. A felső támfal mostani helyére a gyermekklinika és Az egész feltöltésre épült, a Roosevelt tér között egy a így meglehetősen bizonytela- jelenleginél 50—90 centivel nul áll, könnyen megcsúsz- magasabb betonfalat építehat, amire már volt is pél- nek. a Roosevelt térnél a da. Az 1970-es rendkívül mostaninál 11 méterrel hátmagas vízállás szintjénél pe- rább helyezik a falat, itt lépdig mindössze 40—60 centi- csősor és járda köti össze az vei magasabb a fal, ez pedig utat a fallal. A vár és a Lemár nem nyújt elegendő biz- nin körút északi része közt tosítékot Nem beszélve ar- szintén 11 méterrel helyezik ról, hogy a rakparton levő hátrább a támfalat, parkolóút közlekedésre alig alkal- sávot építenek a rakpartra, mas- melyet lépcsősor kapcsol Jó oka volt tehát annak, majd össze a támfallal, illethogy az Alsótiszavidéki Víz- Ve a parkkaL E lépcsősort ügyi Igazgatóság megbízta a három bástya szakítja majd Mélyépítés Tervező Vállala- meg, üldögélő és pihenőhetot a part átépítésének meg- iyüi. Mindezek által a TiszaI tervezésével". A vállalat az part valóban szerves része idén már elkészítette a be- lehet a városnak, ruházási programot is, öt Ipar, építőipar Az igari termelés 1973-ban 5,5—6 százalékkal — az ötéves tervben kitűzött átlagos növekedési ütemben — emelkedik. Folytatódik az ipar szerkezeti átalakítása. Az ipar átlagánál továbbra is gyorsabban nő a vegyipar, a villamosenergia-ipar és a gépipar termelése. A terv számol a gyártmányszerkezet változtatásának némi gyorsításával, a minőség további javításával, a kereslethez való alkalmazkodás elvének érvényesülésével. Ennek eredményeként az ipar az 1972. évinél magasabb színvonalon elégítheti • ki a belföldi igényeket, és tovább növelhető az export. Az iparban foglalkoztatottak száma 1973-ban nem emelkedik, a termelés növekedését tehát továbbra is teljes egészében a termelékenység emelkedése biztosítja. A termelékenység növekedésének megvannak a műszaki feltételei. Az építési-Szerelési teljesítmények mintegy 4 százalékkal emelkednek, ezen belül az építőipari vállalatok és szövetkezetek termelése 5—6 százalékkal nő. A mérsékelt növekedési ütem lehetővé teszi, hogy meggyorSzáNítás, hírközlés A közlekedés áruszállítási teljesítményei — nagyrészt két, 13 ezer tonnás tengeri hajó » üzembe állításának eredményeként — több mint 11 százalékkal növekednek. A rendelkezésre álló kapacitások és a műszaki színvonal emelkedése lehetővé teszik, hogy mind a vasút, mind a közúti közlekedés ki elégítse a személy- és áruszállítási igényeket. A lakosság személygépkocsi állománya mintegy 62 ezerrel nő. Az év folyamán forgalomba helyezik az M7es autópálya Budapest—Székesfehérvár közötti szakaszának második pályáját. A budapesti közlekedés zsúfoltságát enyhíti a metró keletnyugati vonalának 1972. decemberi üzembe helyezése. A hírközlés fejlesztése során a főközponti távbeszélő állomások száma 21 ezerrel, az alközponti állomásoké 12 ezerrel növekszik. Üzembe helyeznek Jászberényben egy 250 kW-os rövidhullámú rá(Folytatás a 3. Maion.) változatban. Az ATIVIZIG és a városi tanács szakemberei az öt közül kiválasztottak egy alternatívát, a városi tanács végrehajtó bizottsága pedig — néhány A tanács végrehajtó bizottA munka összes költsége előreláthatóan 176 millió forint lesz, melyből 40 milliót visel majd a város. Az építkezést a tervek szerint. 1978-ban kell befejezni. javaslatot-hozzátéve — jóváhagyta a választásukat. sága legutóbbi ülésén egyetértett a program megvalósíA műszaki részleteket is- tásával, de külön is felhívmertetni alighanem fölösle- ta a tervezők figyelmét, hogy ges lenne, hiszen a legtöbb a Móra-parkból a lehető legszegedit mindenekelőtt az többet meg kell őrizni. Ha érdekli, milyen lesz a part az Országos Vízügyi Hivatal új képe a gyermekklinika és is jóváhagyja a terveltet, a hajóállomás között. megkezdődhet az építkezés. Cáspár Sándor a Szovjetunióba utazott Gáspár Sándornak, az sának 50. évfordulójával MSZMP Politikai Bizottsága kapcsolatos ünnepségekre tagjának, a SZOT főtitkárá- 0,„_. . „„ • , nak vezetésével szombaton szombaton megerkezett reggel szakszervezeti dele- Ausztráliái Szocialista Párt, gáció utazott a Szovjetunió- az Argentin Kommunista ba. A küldöttség részt vesz a Párt, a Belga Kommunista Szovjetunió megalakulássá- Párt Nagy_Britannia Komnak d0. évfordulója tiszlele- ml,_i=f„ , . . tére rendezett ünnepségeken. munlsta Part,a' a Venezuelai A küldöttséget a Ferihegyi Kommunista Part, a Guayarepülőtéren a SZOT titkár- nai Népi Haladó Párt, Guaságának tagjai búcsúztatták, temalai Munkapárt, az Indiai Ott volt A. M. Szorckin a Kommunista Párt. a Kanadai Szovjetunio magyarorszagi .. . . „' nagykövetségének követte- Kommunista Part, a Spanyol nácsosa. Kommunista Párt, valamint • több más latin-amerikai párt A Szovjetunió megalakuló- küldötte, illetve küldöttsége. i I