Délmagyarország, 1972. december (62. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-15 / 295. szám

PÉNTEK, 1972. DECEMBER IS. Előadás a művészetkritika és a tudománypolitika elvi kérdéseiről Br. Tóth Dezső, az MSZMP poütikai munkaközösség iro­KB tudományos, köroktatá- dalom- és művészetkritikánk « és kulturális osztályának néhány kérdéssel kapcsola­helyettes vezetője tegnap 1,08 állásfoglalásáról Az elő­Szegedre látogatott Délelőtt adást konzultáció követte. ár. Ágoston Józsefnek, a me- Délután a SZOTE vezetői gyei pártbizottság titkárának fogadták a vendéget, aki dr. és Szabó G. Lászlónak, a vá- Koncz Jánosnak, a megyei rorí pártbizottság oeztályve- pártbizottság osztályvezető­zetőjenek kíséretében a Jő- jének és Szabó G. László­mét Attila Tudományegye- nak a kíséretében a Magyar tem bölcsészettudományi ka- Tudományos Akadémia sze­rát kereste fel, ahol az egye- gedí bizottságának székhi­tem és a kar vezetői fogad- zában találkozott az orvos­iák, majd dr. Tóti) Dezső egyetem oktatóival, akikkel rngy érdeklődéssel kísért a párt tudománypolitikai előadást tartott az MSZMP irányelveinek megvalósításá­KB mellett működő kultúr- ről folytatott eszmecserét Szovjet vendégek elutazása A Szovjetunió megalakulá­sának 90. évfordulója alkal­mából az MSZMP Központi Bizottsága meghívására L. A. Onylkov, az SZKP KB agitá­ciós és propagandaosztá­lyának konzultánsa, G. L Smanyko, az Ukrán Kommu­nista Párt Kárpáton túli te­rülete titkára és A. F. Szjut­kin, a Komi terület pártbi­zottsága titkára, az SZKP KB előadói tíznapos látogatást tettek hazánkban. A vendé­gek részt vettek az 50. évfor­duló magyarországi rendez­vényein. Előadásokat tartot­tak tudományos emlékülése­ken, megyei járási városi, községi és üzemi ünnepi megemlékezéseken. A ven­dégeket fogadta Pullai Ár­padi az MSZMP KB titkára. A teovjet előadók csütörtö­kül) elutaztak BudapeströL UKRÁN AKVARELLEK Jó eredmények - nehéz feladatok Vizsgálat a textilmüveknéf A szépséges Ukrajna sok- vakat, erdők-mezők virágait színű üzenetét hozta el hoz- és az ukrán embereket zánk az a kiállítás, melyet Az alkotók biztos kiinduló Segnap, csütörtökön délután alapot találnak a természet gurított meg, Papp Gyula, a közelségében, s tetten érik a városi tanács elnökhelyette- tovaszálló pillanatok sajátos se a Móra Ferenc Múzeum hangulatalt Legtöbb fest­Horváth Mihály utcai képtá- mény tájakat ábrázol. Erő­rában. Az ünnepélyes meg- teljesen élnek még a nagy nyitó résztvevői kőzött ott orosz tájképfestő iskola szí­vóit dr. Ozvald Imre, a vá- gorú, néha merev naíuralis­rori pártbizottság titkára is. ta hagyományaL A tájképek A Szovjetunió megalakulá- mellett szépen megoldott sának félévszázados jublleu- csendéleteket is láthatunk, ma alkalmából rendezett tár- a képek harmadik csoport­lat ukrán képzőművészek ak­varell-íestmenyeit mutatja '.bs. A technikai követelmé­i ínyeket magas szinten alkal­!«azó festők friss, érett és színvonalas lapokon hozzák mindnyájunkhoz az ukrán ember. Parasztok és kikötői munkások, tanulólá­nyok és egykori katonák. Kü­lönösen tetszettek Szálzsárov nagyvonalú tájképel Baszov Hóolvadáse, Kocka dekora­ukrán táj szépségeil a Kár- tív-summázott figurái, Glu­nos, Gyovai Pál, Mokry Mé­száros Dezső. A budapesti nagy kiállítás kapcsán írtunk méltatást a bemutatott anyagról ezeken a hasábokon. Már akkor szó­vá tettük, hogy milyen nagy­szerű lenne Szegeden is be­mutatni a XX. századi ma­gyar naiv művészek mun­káit Ezt az óhajt érlelte va­lósággá most a Bartók Béla Művelődési Központ. Szege­den régóta téma, s egyre sürgetőbbé váló feladat egy iának főszereplője pedig az parasztmúzeum létrehozása. ipátok gyűrűző hegyvonula­tainak színes képsorát a tenger pillanatonként váltó­sé hangulatait, kikötők zsú­telt forgatagát, dombok haj­meghúzódó kis faír csenko üde csendéletei, Kar­ciganov csónakjai és Tka­csenkó tenger-ábrázolásai. A Szeles! Zoltán által rende­zett kiállítás üde, kedves és színes, mint maga a termé­szet NAIVAK Wemes missziót vállalt ma- szebb dukuinaituoisA és gára a Bartók Béla Művelő- tegnap F. Mihály Ida művé­dési Központ A népművé- szettörténész, a Magyar Nem­szet évezredes hagyományai- zeti Galéria munkatársa nak és mai értékelnek ápo- megnyitotta a Magyar naiv lásáért, népszerűsítéseért dol- művészet a XX. században gozlk. Csak néhány példa a című kiállítást E mostani közelmúltból; életrehívták az kamarakiállításon az oly Elő népművészet a Tisza nagysikerű budapesti tárlat partján bemutatkozó soroza- egy részét mutatják be, tol kiállították e táj leg- olyan nevekkel fémjelezve a szebb parasztbátorait népi színvonalat mint Benedek szőttesekből rendeztek na- „ „,,,, gyon szép tárlatol fotókon Petf' Gajdf fuli mutatták be Csongrád me- András, Győri Elek, Balazs gye népi építészetének leg- János, Dudás JuU, Pető Jé­Az a hely és fórum, mely a népművészet mellett otthona lenne a magyar naiv művé­szetnek is. Sok-sok érv hang­zott el már mellette lapunk­ban la. A Bartók Béla Mű­velődési Központ tettekkel érveli Számlálható és hatá­sában szinte mérhetetlen tet­tekkel. Vállalva a holnapi parasztmúzeum mai felada­tait Y. L. A városi tanács három osztályának — művelődés­ügyi, egészségügyi és mun­kaügyi — munkatársai nem­régiben fejezték be a Szege­di Textilművekben tartott ellenőrzésüket. Azt vizsgál­ták, hogy a dolgozók érde­kében hozott művelődésügyi, egészségügyi és munkaügyi jogszabályoknak hogyan tesznek eleget a vállalatnál. A vizsgálat eredményéről tegnapi ülésén tájékoztatták a városi tanács végrehajtó bizottságát. Jelentésükben megállapít­ják, hogy: „A szegedi tex­tilművek gazdasági és szak­szervezeti vezetése — az üzem alapvető termelési ér­dekeit figyelembe véve — törekszik a dolgozók általá­nos és szakmai műveltségé­nek emelésére." E megálla­pítást természetesen adatok­kal is alátámasztják a je­lentés készítői. A vállalat­nál támogatják és szorgal­mazzák a tanulási s ennek következtében jelenleg 70 dolgozójuk végzi a gimná­ziumot, heten a marxista egyetemet, 96-an a marxista középiskolái A fiatal szak­munkások képzésére az üzemben külön tanári tes­tülettel működő iskola szol­gál, s a szakmunkásképzést támogatja az ipari tanulók otthona és a munkásszálló adta számos kedvező lehe­tőség is. Művelődésügyi szempont­ból kétségkívül szép ered­ményeket mutathat fél te­hát a textilművek, de akad szép számmal megvalósítan­dó feladat is, méghozzá a nehezebbjéből. Dolgozóik közül ugyanis 885-en — ez az összlétszám 23 százaléka — nem végezték rí az álta­lános iskolát A jövőben nagy figyelmet kell fordí­tani erre, bár a feladat na­gyon nehéz. Hiszen a há­rom műszak, a sok, vidék­ről bejáró dolgozó és a csa­ládos nők nehéz helyzete alaposan megnehezíti a fel­adatol hogv ezen az ará­nyon képesek legyenek javí­tani. Végsősoron a jelentés szinte minden vizsgált terü­letről biztató képet fest. Jól működik és hasznosan be­tölti feladatát az Ifjúsági klub és a könyvtár is, bár az utóbbira ráférne a bőví­Kodály-emlékest A Tömörkény István gim- ntwban, a tőle megszokott názium és szakközépiskola szuggeszti vitással. Meszlenyi zeneművészeti tagozata Ko- László, a Magyar Népzene­dály Zoltán születésének 90. sorozatból két dalt adott elő évfordulója alkalmából taná- (Kádár István, Kit kéne el­it hangversenyt rendezett venni), és amilyen áhítatot szerdán este, amelyen rövi- teremtett az első dal tolmá­den megemlékeztek a mester rsolasaval, annyira megcsii­aUtotói munkásságáról és ls- logtatta humoros interpretá­nert pedagógiai módszerétől ló készségét a második szám­Az estet három kórusszám ban. A dalokat dr. Siroor nyitotta meg (két olasz mad- í'erencné kísérte, Jíetf zongo­rigál, és Vejnemöjnen mu- rista lépett fel az esten: H. atikál). amelyet az intézet Kovács Zsuzsa és Kerek Fe­orsjtágszerte megbecsült renc. Mindketten kitűnő leánykára énekelt, tisztán és technikával, érett tudással nemes hangerővel Aracsi rendelkeznek, ízléssel össze­László vezénylete és Deák kötött nemes billentéssel mu­Ttbor zongorakísérete mel- zsikáltak. A bensőseges lett Várnagy Lajos (V. Sző- hangversenyt Kerek Ferenc nye Katalin kíséretével) Ko- tolmácsolásában a Sírfelirat dály Adagió-ját szólaltatta cimu pompozíció zárta le nteg magvas, szárnyaló tó- De. Nagy István KÉPERNYŐ lólh $mzton túg... A televízió Olvasta-e? so- násnyi idő alatt is felcsillan­rozatanak szerdai adása Aly totta Ady prózájának né­Endre prózájára hívja fel a hány jellegzetességét Tóth nézők figyelmét. Időszerű, Gasztont, a költőt ideigle­helytseibben még mindig Idő- nesen arra kényszeríti sorsa, szerű ez a figyelemfelhívás, hogy az Esti Hírek szerkesz­hiszen talán nem túlzás, ha tőségében raboskodjon, min­azt mondjuk: az iskolában denfóle reklámversikéket kapott és szerzett kép nyo- gyártson, aprópénzre váltsa mán a későbbiekben is tehetségét Ideiglenesen, „csak" a költő idéződiik ál- mert az első pillanattól kép­talában bennünk Ady neve telenségnek látszik, hogy ez hallatán. Márpedig nem is- .az ember örök kiszolgálta­meri az igazi Adyt, aki nem tett, megalázott „semmiem­ismeri prózáját Helyes te- ber" legyen bolond urak bo­hát a műsortervezőik szándé- lond parádéjában. Metsző ka most is, mint a sorozat gúny és szatíra szövi át e eddigi darabjaival. Csak- felfordult világ ábrázolását, hogy ezekhez az igazán ní- ahol mint eav bohózatban: vós ismeretterjesztés jellegű istennőként ünneoelnek egy műsorokhoz — éppen mert buta libát, teljhatalommal általában kevéssé közismert ruháznak fel egv ideges pap. elbeszéléseket választanak a rikaiwcsit, a főisten, mind­fel dolgozások alapjául —. kettőjük Mtartója, a bohóc­kellene néhány eligazító, az színpad uralója pedig elbeszélők világába bevezető, egy hatalmas fekete bábú. a bemutatott mű többi kö Fél kézzel ledönthető. Tóth ?m. elfoglalt helyét mégha- Gaszton rúg... és ledőlnek tarozó (mordat. Itt például ,a kellékek, megszabadítja legalább annyi, hogy Ady ma "át. Legalábbis úgy hiszi pénzszerzés végett írt tárca- (ennvi kritikát, a néki kiiá­novelláinak egyikéről van rőt ő is megkaplak de ez szó, amelvet, a feldolgozó már tula-do-kénnen mind­Springer Márta igencsak át- pgv, a fő doloe, hogy indu­dolgozott, természetesen és ima meztókezhe^etten gáta­szerencsere érintetlenül kat szakító. A tévéváltozat­hanyva a rövid novella ér- ban s'enenlő színéc^ek ..test­tékeit, a bővítésekben is re szabott" feladatokat kap­megtartva annak szellemét. tak mind a heten. Ezért kü­Uyen bevezetővel együtt len- ... , , .. . , . ne jó ez a műsor lon megérte Eldolgozni az Igaz az is, hogy a feldől- Ady-eloeszélést. gozas önmagában, a villa- & ML tés. A művelődésügy terü­letén hasznos szerepet tölt be a szocialista brigádmoz­galom is. Jól gondoskodnak dolgo­zóikról egészségügyi szem­pontból is. A csökkent mun­kaképességű dolgozók szá­mára is gondoskodnak könnyebb munkahelyekről. A vállalat munkaügyi gyakorlatét is megvizsgálták, s a Jelentésben számos hasz­nos elemét ismertetik. Számos érdekes és hasz­nos adatot, tényt, lehetne még Idézni a jelentésből, de ugyanilyen érdekesek az ajánlások is, melyeket a vizsgálat végzői készítettek, • melyeket á végrehajtó bi­zottság jóváhagyott. A textilmüvek vezetőinek töb­bek közt ajánlották, hogy fordítsanak több figyelmet, a dolgozók általános iskolai végzettségének megszerzésé­re, a fiataloknak szánt kul­turális rendezvények számá­nak és színvonalának nö­velésére, az üzemi konyha átszervezésére es a bölcsőde bővítésére, a dolgozók hal­láskárosodásának megelő­zésére, a dolgozók magatar­tására és még jó néhány fontos dologra. Tegnapi ülésén a végre­hajtó bizottság még más napirendeket is tárgyall melyekre lapunkban később visszatérünk. , élkőtnnpük Neonbánat Sokat keseregtünk már azon, hogy nincs elég neon­reklám Szegeden. Ami van, az is jobbára csak feliral s nem arra szolgál, hogy csábítsa a vevőt a boltba, hanem csak arra, hogy tá­jékoztassa, nehogy a zöld­ségbolt helyett virágboltba menjen. A kereskedelem lustasága magyarázható az­zal is, hogy — kevés üzlet lévén — nagyobb ünnepek előtt amúgy is valósággal kifosztják a boltokat a vá­sárlók, minek akkor még becsalogatni azokat is, akik már csak üres polcokat ta­lálnak. Lehel hogy e fölötti bá­natában, de némely Kárász utcai neon lehunyta bájos szemeit A Klauzál tér sar­ki reprezentatív üzlet ne­onja azonban csak egy-két betűjét, • így kacéran hir­deti, hogy a neve tulajdon­képpen: Illa. Mely név il­lik ugyan egy illatszerboti­ra, de azt is példázza, mi­lyen Illékony egy-egy neon­felirat élete. Követte pél­dáját a Camea is, nem is szólva a Kölcsey utca sar­kán ékeskedő feliratról mely, igaz, hogy csak fone­tikusan, de beszédesen kér­dezi a többiektől: Éksz-e? Hogy tudniillik, égsz-e, vi­lágítasz-e te szegedi neon? Te szegény, elhanyagolt bánatosan fakó? S vissza­ragyog rá valahonnan a vá­lasz, a maradék betűből összeálló: Nem. Vigyázz, autó! r Mindenki ismeri ezt a ka­pukról oldalt kinyúló táb­lát mely azt hivatott jelez­ni, hogy a szűk bejárót im­már autótulajdonos is hasz­nálja. Ha valaki azonban gyalogosan bejárja a város egynémely fontos útját azt tapasztalja, hogy az autók növekvő számát más Is jel­zi. Például az. aminek el­rettentő példáit a nagy­kőrúton figyelhetjük meg, hogy tudniillik: miféle autóbejárókat létesítenek az esztétikai igények Iránt ér­zéketlen tulajdonosok. Ha a városi tanácsnak — vagy kerületi hivatalai mű­szaki osztályainak — címzi az ember a figyelmeztetést: Vigyázz, autó, akkor álta­lában a garázsokat juttat­juk az illetékesek eszébe. Pedig hál vannak az ütött­kopott, belvárosi udvarokat csúfító, engedéllyel, vagy engedély nélkül épített ga­rázsoknál kisebb kiadással járó esztétikai követelmé­nyek is. Például: akiknek arra van lehetőségük, hogy házuk udvarán autót tart­sanak, azok gondoskodja­nak arról is, hogy — ha már a gyep vagy a sétány helyett autóparkolót, bejá­rót létesítenek — az meg­felelően ki legyen kövezve. Ne összetört, egymás mellé hajigált járdalapokkal vagy még azzal se — jelezze igé­nyesen az igényes, hogy: Vigyázz, autó! V. ML TIT-elnök$égi ülés A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat Budapesten tartott országos küldöttgyű­léséről tartott beszámolót Németh István elnök a TIT városi elnökségének tegnapi ülésén. Ezen az ülésen vitat­ták meg a jövő évi munka­tervet is, amelyet Muncz Ká­roly, a városi szervezet tit­kára ismertetett. Az 1973. évi munkaterv középpontjába az ismeretter­jesztés korszerűsítésének ..to­vábbi feladatai kerültek. A tervezet javaslatai között sze­repelt a tanfolyam rendszerű ismeretterjesztés bevezetése, megszervezése. Ez a forma biztosítaná, hogy egy-egy tárgykörben folyamatosan egymásra épülő, rendszeres ismereteket szerezzenek a résztvevők, illetve az egyes munkakörök betöltéséhez szükséges általános ismere­tek üzemi tanfolyamokon megszerezhetők es bővíthe­tők legyenek. A következő évre tervezik a nyelviskola és a kis matematikusok ba­ráti körének további bővíté­sét ls. A tervezet másik nagy fontosságú javaslata azt jelzi, hogy a felnőttoktatás gond­jaiból is részt kíván vállalni a városi TIT-szervezet Az általános iskola elvégzéséhez adnak majd segítséget azo­kon az előkészítő tanfolya­mokon, amelyeket a magán, úton tanuló felnőtteknek szerveznek. Az idősebb kor­osztály tagjainak és azok­nak, akik egyéb okok miatt nem akarják szervezett, is­kolai keretek között elvégez­ni a nyolc osztályl általános ismereteket adó és azokat bővítő előadássorozatokat ter­veznek. A tervezet vitájában szár­mos hasznos kiegészítő, a jö­vő évi munkát segítő javas­lat hangzott el az elnökségi ülésen.

Next

/
Thumbnails
Contents