Délmagyarország, 1972. november (62. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-05 / 262. szám
VASÁRNAP, 1972. NOVEMBER 5. 34 Jelentős előrehaladás az NDK-NSZK tárgyalásokon Folytatódik a nyugat-boriint eszmecsere o Berlin (MTI) A Szovjetunió berlini és az Egyesült Államok, Franciaország ós Nagy-Britannia . , , , ,, ,, bonni nagykövete szombaton ^íjyalasua minisztertanács épületében találkoztak egymással. délelőtt fél tizenegykor tovább folytatták eszmecseréjüket Nyugat-Berlinben Kohl és Egon Banr államtit- legfontosabb kerdésben rnegkárok az NDK fővárosában, született a megegyezés. A hivatalos közlemény is hangsúlyozza, hogy a szombati tárgyalásokon haladást értek el. A két államtitkár hétfőn ismét az NDK fővárosóban találkozik egymással. kat az NDK és az NSZK között felvetődő alapvető kérdések rendezéséről és más, Előzetesen szombat reggel Egon Bahr a három nyugati lüket Nyugat-Berlinben, a , •• volt szövetséges ellenőrző ta- ko'fs""(*l érd®k^d®srÍ;1 sza" nács épületében a négy ha- mot -tartó Problémákról talom Jogairól és felelősségéről azzal kapcsolatban, hogy hamarosan sor kerül- hatalom nagyköveteivel tahet az NDK és az NSZK lólkozott Nyugat-Berlinben. ENSZ-beli felvételére. Ez és másfél órás megbeszélést volt a négy nagykövet nyol- folytatott velük. Ennek tarcadlk — és egyben leghosz- talmáról semmiféle jelentést szabb — találkozója. A szom- nem adtak ki, s egyik fél batl megbeszélésen Mihail sem nyilatkozott róla. Jefremov, a Szovjetunió Dr. Michael Kohl és Egon nagykövete elnökölt. Bahr szombaton délelőtt előMihall Jefremov délben az ször különböző szakértői csoNDK fővárosában levő rezi- portok bevonásával tárgyalt, dencláján ebéden látta ven- majd négyszemközti megbedógül tárgyalópartnereit, szélés után délután egy óramajd a négy nagykövet is- kor ebédszünetet tartott, mét Nyugat-Berlinben foly- A délutáni megbeszélések tatta megbeszélését. lezártával dr. Michael Kohl Fél órával később, dél- az újságírók kérdésére váelőtt tizenegykor dr. Michael laszolva kijelentette, hogy a Mibe kerül november 19-e ? M a még senki nem tud- Bradt—Scheel-kormány ná megmondani, me- „szocialista", nem kell külylk párt alkotja majd lönösebb kommentár. Hár, törvényt november 19-e roméves kormányzása ideután a hetedik bonni Bun- jén a nyugatnémet nagytődcstagban. Megőrzi-e pozí- ke csorbítatlanul megtartcióját a szociáldemokrata— hatta pozícióit, a szociálposzubaddemokrata koalíció, Iitika nem változott lényevagy hároméves „kisiklás" gesen. A bajor kispolgár után ismét a keresztény- mégis ellenségesen hördül partok képviselői lesznek fel, amikor azt hallja, hogy többségben? Egy dolog azon- a Schamburg-palotában ban biztos: aki beül a kan- „szocialisták" ülnek, cellári • székbe, az a mosta- Nagyon nehéz felmérni, ninál hosszabb időre tarthat- milyen következményekkel ja kezében az ország Irá- járna az NSZK küloolitikányítását. A hatalmas tét rá- jában a CDU—CSU-kornyomta pecsétjét a választá- mány megalakulása. Min•i harc első pillanataira is. denesetre bizonyos támponA CDU—CSU az NSZK tot nyújt a wiesbadeni kong23 éves történetében párat- resszuson elfogadott külpolan kampányba kezdett, litikai program, amelyről soSzázmillió márka segíti a kat elárul az, hogy a dehadjáratot. Elkészült a párt magóg békeszólamok melválasztási startégiája is, lett kilátásba helyezi az amelynek legfontosabb új NDK-val esetleg addig vonása, hogy a politikai lmp- megkötött politikai szerzőrovizációt felváltja az át- dés érvénytelenítését. Az elgondolt • tervező és szervező lenzék nem veszi figyelembe munka. Összehangoltak a azt sem, hogy a Nyugatpárt szövetségi központjának Berlinről kötött négvhataltevékenységét valamennyi mi szerződés kimondja az tartomány pártszervezeteivel. NSZK és Nyugat-Berlin joMajdnem ötszáz lap áll a gl különállását, kereszténydemokraták szol- Függetlenül attól, milyen gálatában és a választás idő- színezetű kormány ül majd pontja közeledtével hangvl- a bonni Schamburg-palotátelük egyre kíméletlenebb ban, az NSZK külpolitikai lesz. lehetőségeit hosszú tavon Infláció, banditizmus, szo- megszabja az európai realiciulizmus! — ez a hármas tás. Ezt a CDU—CSU sem jelszó szolgál arra. hogy el- hagyhatná figyelmen kívül, lenzéki hangvételben össze- Európa szempontjából azoníogalja a Brandt-kormány ban nem mindegy, hogy ez a hároméves tevékenységét. A szükség szülte felismerés kereszténydemokraták vád- évek múlva következik-e ul Jó néhány tartomány- be — egy esetleges CDU— Uun, különösen Bajorország- CSU-kormányzűs alatt — ban, megértésre találtak. vagy pedig az NSZK a mosDe vajon mi a tényleges tani reálpolitikát folytatja a alapja a húrom pontból álló Brand-kormány irányílásá..vádiratnak"? Az NSZK- val. ban az évi infláció elérte a Brnndték választási stra6 sza/.alékot. A koreai hábo- légióját az jellemzi, hogy rú időszakát — tehát az öt- egyfelől támaszkodnak a venes évek elejét — kivéve, külpolitikai sikerekre, és a hasonló méretű drágulás jelenlegi irányvonal folytanem volt az NSZK-ban. Azt tását ígérik, másfelől igyeazonban minden nyugatné- keznek meggyőzni a lakosmet közgazdász és oolitikus súgót arról, hogy saját beltudja, hogy az NSZK még politikai és gazdasági progezzel az árdrágulással is elő- ramjuk mentes ugyan a látkelő helyen áll a nyugat- ványos ígéretektől, de a európai országok között. realitásokon alaoul. És miA rend es törvény bűvö- vpl a választási harchoz létében élő nyugatnémet hozzátartozik az ellenhadpolgár számára a banditiz- járat is, a koalíció szintén mussal való fenyegetőzés nagyarányú sajtókampányt különösen Jó eszköz arra, folytat, A központi kasszáhogy sokak hangulatát a ból 40 millió márkát szánkormúnv ellen fordítsa A nak a választásokra és ezt CDU—CSU tói kihasználta egészítik ki a tartományi tavasszal a Baader—Meinhof Pártszervezetek salát, jól elnevezésű anarchista cso- f^d'czasztott költségvetése, port tevékenységét, vagv a TkTagyon nehéz lenne müncheni olimpiai faluban \ > pontosan kimutatni, lezajlott véres eseményeket mibe kerül majd az arra, hogy bizonygassa: a NSZK-nak november 19-e. Brandt-kormány nem képes 150 millió márkába, vagy fenntartani a rendet, garan- 200-ba? És ami pénzben tálnl a törvényességet. sem fejezhető ki?... Ahhoz pedig, hofiv a Dr. Gubcsi Lajos A századik díszszemle • Moszkva (MTI) A szovjet főváros az Októberi Forradalom 55. évfordulója alkalmából ünnepi külsőt öltött. A főútvonalakon megjelentek a Szovjetunió és a köztársaságok lobogói és a sok millió égőből álló lámpafüzérek, transzparensek és fénytablók. A hivatalos ünnepsegek színhelye a Kreml és a Vörös tér lesz. ahol 6-án a központi emlékülést, 7-én pedig a díszszemlét és felvonulást tartják. A főváros helyőrségének csapatai az idén a szokásosnál ls nagyobb szorgalommal készülődnek a szemlere, ugyanis ez les?: a győztes szocialista forradalom fegyveres erőinele századik díszszemléje. Az elsőt — mint a Pravda emlékeztet rá — 1918. május 1-én tartották. McGovern szenátor megbélyegezte Nlmon vietnami politikádét Az elnökválasztási hadiárai utolsó fordulója az üSA-ban tató újságíróknak, hogy — mintegy harminc kilométeamint a New York Times res körzeten belül. Idézi — a fő különbség Ni- B—52-es bombázók összexon elnök és dr. Kissinger sen harminc bevetésben re• Washington (MTI) Nixon elnök és demokratapárti ellenfele, McGovern szenátor -m^J*™ Között hung- pültek a dél-vietnam. had súlybeli. Hogy nem nappal „í,, „, , , i.x-.'.t suiyuen. riuxv ucju csupán színterek fölé, és bombáik tára indult ^StiXzT- han'gsúlybeli^különbségekról többek között Saigon közevan szó, az kiderül a Balti- lében robbantak, more Sun szombati jelenté- ' séből: hozzávetőlegesen 240 vadászbombázót és csapatszállító gépet, valamint 200 nefegyvereket szállítanak rendkívüli sür„alátámasztájára indult. Az elnök Észak Karolinában és Üj-Mexikó ban lép a választók elé, majd a kaliforniai Los Angelesben tartja utolsó választási gyűlését. McGovern u .„.„„.^ Texasban, Missouriban és gggg* Arkansasban tart választási gyűlést. Hétfőn, a választás Dél-Vietnamba előestéjén Nixon elnök San • ™ Clemente-i rezidenciájáról V11*? rezslm intéz utolsó tv-felhívást a ' választókhoz, s kedden ott George McGovern szomadja le szavazatát, majd baton, mielőtt Texasba invisszatér a washingtoni Fe- dult volna, Chicagóban sajhér Házba, ahol — a szer- tóértekezletet tartott, és bedára virradóra befutó ered- szédében ismét Nixon elnök mények alapján —, a bizo- Vietnam-politikáját vette nyosra jósolt választási győ- célba. zelniet nyugtázó beszédet Emlékeztetett arr8, hogy a reméli elmondani. négy évvel ezel6tti válasz. Pénteken este, röviddel tások előtt Nixon a mostani azelőtt, hogy McGovern ed- helyzethez hasonlóan, szindigi legélesebb ,-, beszédében tén „titkos terv" ígéretével bélyegezte meg az elnök vi- biztosította magánák a vietnami politikáját, egy chi- lasztópolgárok támogatását, cagói választási gyűlésen Ni- McGovern kijelentette, hogv xon elnök szavait időnként az elnök most sem rendelheves háborúellenes tűnte- kezik semmilyen konkrét tés nyomta el. A tüntetésre tervvel, amely a háború bereagálva az elnök hangoz- fejezését célozná, és ha istatta, hogy „nagyon fontos mét megválasztják, elképzel frontáttörést értünk el az hető, hogy a vietnami háészak-vietnamiakkal folyta- ború újabb négy éve kötött tárgyalásainkon". Előző szönt be. esti tv-beszédével ellent- Q Saigon (AFP, UPI) mondásban az elnök kije- „Minden méterért heves lentette: „Már elértük az harc folyik Dél-Vietnamban" alapvető megállapodásokat", _ fgy kezdi beszámolóját a és „meggyőződésem, hogy upr hírügynökség, és a létrehozzuk a békemegálla- többj jelentés is rendkívül podást". élénk harci tevékenységről Amerikai kormánytisztvi- ad hírt. A szabadságharcoselők meglehetősen kénysze- sok újabb települést foglalredetten magyarázzák a hi- tak el Saigontól 21 kilomévatalos nyilatkozatok szem- terre, és megtámadtak több beötlő ellentmondásait fir- falut a fővárost övező. Eszek-és dél-koreai megállapodás • Phcnjau (TASZSZ) Az Észak- és Dél-Korea közötti rendezéssel foglalkozó bizottság társelnökéinél: Phenjanban megtartott második találkozóján a felel, egyezményt írtak alá Észui. és Dél koordinációs bizottságának összetételéről és hatásköréről. A koordinációs bizottság feladatai közé tartozik a békés egyesítés megvalósítású • val, az Észak és Dél politikai pártjai, társadalmi szervezetei és egyes személyei közötti széles körű politikai csere biztosításával, az Észak és Dél közötti gazdasági, kulturális és társadalmi csere megvalósításával kapcsolatos kérdések megvitatása és megoldása. A bizottság váltakozva Phenjanban és Szöulban tartja üléseit, szükség esetén Panmindzsonban is összeülhet. Kim Ir Szen, a KNDK miniszterelnöke fogadta Li Hu Rákot, a Dél-koreai Központi Hírszerző Hivatal igazgatóját, a dél-koreai fél koordinációs bizottságának vezetőjét és kíséretét. Bolíviai politikai foglyok szökése # La Paz (DPA, AP) ték össze a nemzeti felszaötven politikai fogoly szö- badító hadsereg letartózlakött meg pénteken a bolíviai tot] Titicaca-tó Coati szigetén levő börtönből, tájékoztetásügyi A perui hatóságok arró' A H^TTvTál tájékoztatták a sajtó képv' miniszté- sel61t> h°Sy a Bolíviáb : megszökött politikai elítélte szökevények valószínűleg az . „Tirertf^'m, I őrség nw—U-KHAJ.W1 folyamodtak a Limától 13'. : rium közleménye szerint a közreműködésével hajthatták végre akciójukat. £0'meterre a Peru es Bom A Banzer-rezsim hatalomra ^ 5 £ jutasa utan a Coati-sziget zött munkások> diákok t hírhedj börtönében gyűjtőt? talárok .vannak. Bcirut Kairó Az elmúlt héten 12 alka- Hans Georg Steltzer, a Né lommal sértették meg az iz- ™et Szövetségi Köztársasa:: raeli légierő harci gépei a áj kairói nagykövete szomszomszédos Libanon légterét, baton átnyújtotta megbízóleA libanoni hadsereg szom- veiét Husszein el-Safei baton nyilvánosságra hozott egyiptomi alelnöknek, közleménye szerint a gépek felderítő repüléseket végez- Róma tek az ország déli térségé- Szombaton a NATO tenben, összecsapásra, vagy há- geri és légi hadgyakorlatoborús cselekményre nem ke- kat kezdett a Eöldközi-tei rült sor. A közlemény rámu- Ser középső térségében. A tat, hogy az izraeli légierő hadgyakorlatokon olasz. ' h- 6 amerikai, angol es gorog hagépei szinte naponta hajta- di tengerészeti egységek, olasz nak végre felderítő repülése- repülőegységek. a NATO ket a müncheni merénylet máltai légitámaszpontján ái„ .. _ , •.,„,„.,. lomásozó légikötelékek és á azok folótt a területek shadow *ev- amerikai fölött, ahol palesztin mene- atom-tengeralattjáró veszkülttáborokíit gyanítanak. nek részt. , Húsprogramunk Kevés olyun programról tudok, amely jóval a kitűzött határidő előtt megvalósult volna. S örvendetes, hogy ez eppen a sertéshúsra érvényes. j-.ehet, hogy ebben közrejátszik a mi „haspárti" beállítottságunk is, hiszen Hogyan jutottunk el idáig? A kormány komplex programot, dolgozott ki a hústermelésre. A tervet akár három részre is bonthatjuk: sertés szarvasmarha és egyéb állatok csoportjára, kivéve a baromfit, amelvköztudott, hogy szeretjük a jó 'fala- ről most nem feltótlen fontos beszéltökat. A számok ós tények azt bizo- nl, hiszen évekkel ezelőtt megoldónyitják, hogy hazánkban az egy főre dott a gondja. A felvásárlási árak jutó húsfogyasztás a háború előttt felemelése és a gazdaságok anyagi 31,8 kilogrammról ma már 64,6 kilóra támogatása a sertéstelepek építkezéemelkedett esztendőnként. Szinte hi- seinél gyorsan meghozta a várt eredhetetlen, mivel ez azt is jelenti, hogy ményt. Sőt, előbb, mint gondolták naponta minden magyar állampolgár volna. A szarvasmarha-tenyésztés felkörülbelül 18 dekagramm húst meg- lendítésére hozott intézkedések is elúszik. Váljék egészségükre. Volt idő, amikor .sokan nagyon kevés húst fogyasztottak. Emlékszem magam is, hoey húst csak vasárnaponként ettünk. A hétköznapi zöldmozdították holtpontjárói a régi állapotokat. Időzzünk most a sertéshúsnál. A regebbi időszakra az volt a jellemző, hogy a sertéstenyésztésben állandóan bab-, vagy krumplifőzelékek tetejére visszatérő ciklusok jelentek meg, amipaprikás pirított hagymát tettek, kor visszaesett a sertésállomány. Az Megvallom, jóízűt ettünk akkor ab- ts köztudott, hogy a sertéstartás elból is, A hentesüzletek előtti sorokra maradott volt, a közös gazdaságok nem oly távoli visszaemlékezni, a sertésállománya, ha számottevő is csütörtöki, pénteki hajnalokra, amikor volt, de nem meghatározó. Amikor az a család egyik tagja „sort tartott", állam anyagilag is dotálta a sertéssámliján üldögélve. Ezek a gondok, telepek építését akkor egyre több ezek az állapotok a múltba vesznek. . . - . . örülünk neki, hiszen ha teli a hen- termelőszövetkezet fogott hozza uj tesüzlet és a has, mindjárt más az teleP felépítéséhez, vagy a régi felember közérzete is. újításához. A felépült modern telepeken a sertések nevelése, hizlalása kifizetővé vált. Tavaly már olyan panaszos levelet is kapott szerkesztőségünk, hoga háztájiban meghizlalt sertést — mivel nem szerződtek — nehezer, tudták értékesíteni. Persze nem vo" ez égető probléma legfeljebb arró' lehetett szó. hogy néhány napig várni kellett a húsipari vállalat megbízottjára, aki átvette a hízókat. A következő két adat önmagáért beszél: tavaly összesen 4,6 millió darab sertést vásároltak fel a húsipari vállalatok hazánkban, az idén pedig 5,7 millió darabra kötöttek szerződést. A felvásárolt sertések átlagos súlya 119.8 kilogramm volt. Több mint egymilliós növekedés egyetlen esztendő alatt. Ebből is világosan kitűnik, hogy á kedvező takarmányhelyzet és piaci mozgás tovább szilárdította a mezőgazdasági nagyüzemekben, az egi-én: és háztáji gazdaságokban a sertéstenyésztési kedvet. Az eddigi ciklikusság — a korábbi években bekövetkezett hullámvölgy — a sertésállománynál nem ismétlődött meg. Az előzetes felmérésekből kitűnik, hogy az idén mintegy 50 ezer tonnával több lesz a sertéshús, mint amennyit az ötéves terv végére várták. Mivel a sertésprogram is komplex feladat, a feldolgozóiparban lépést kell tartani a tenyésztéssel. Könnyű belátni, ha a sertésállomány