Délmagyarország, 1972. november (62. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-22 / 275. szám

é jtbo FROLETÁ VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÖLJETEK! síb'.-.í VSV-'C *Off< M * DELMA6YAR0RSZAG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 62. évfolyam, 275. szám 1972. november 22., szerda Áras 80 fillér Egységben M ásfél évtizeddel ezelőtt, ezekben a novemberi napokban tanácskozott Moszkvában a kommu­nista és munkáspártok világértekezlete. Fontos esemény volt ez a nemzetközi munkás­mozgalom életében és a haladó társadalmi erők, a nemzeti felszabadító mozgalmak harcának szem­pontjából is. Mint ismeretes, a harc új feltételei­nek és a kommunista világmozgalom rendkívüli fej­lődésének következtében a kommunista és munkás­pártok önállóan, hazájuk viszonyainak megfelelően alakítják ki politikai vonalukat, alkalmazzák saját körülményeikre a marxizmus—leninizmus elveit. Mozgalmunknak szervezett világközpontja nincsen. Mégis elengedhetetlen, hogy a kommunista mozgalom, amelynek legfontosabb sajátossága és erejének is for­rása az internacionalizmus, az egységes fellépés a nemzetközileg jól szervezett osztályellenség, a mono­polkapitalizmus ellen tevékenységét összehangolja, kö­zös stratégiáját kimunkálja, nemzeti méretben szer­zett gazdag tapasztalatait kicserélje, általánosítsa. Kü­lönösen fontos volt ez a tizenöt évvel ezelőtti körül­mények között, amikor az SZKP történelmi jelentősé­gű XX. kongresszusa egész mozgalmunkat érintő sok fontos elvi kérdést, stratégiai és taktikai célkitűzést új módon közelített meg. A másfél évtizeddel ezelőtt lezajlott moszkvai ta­nácskozás ilyen szempontból is, és a nemzetközi kom­munista mozgalom egészének és egyes harci egysé­geinek eszmei-politikai felfegyverzését tekintve is, jelentős állomás volt. A tanácskozáson kialakított kö­zös álláspont jól szolgálta a munkásmozgalom fellen­dítését és különösen nagy hatást gyakorolt a nemzeti felszabadító mozgalmak fejlődésére. Elég emlékeztet­ni arra, hogy az 1960-as esztendők voltak a gyarmati világ széthullásának és az önálló, nemzeti államok lét­rejöttének viharos, győzelmes évei. A tizenöt évvel ezelőti moszkvai értekezlet a kommunista mozgalom tömörítésére, eszmei tisztasá­gának védelmére, valamennyi antiimperialista erőösz­szefogására mozgosított és fellépett mindenirányú egy­ségbontás ellen. Ez a célkitűzés és tanulsága ma is érvényes, hiszen — mint azt az MSZMP Központi Bi­zottságának legutóbbi ülésén elfogadott értékelés is hangsúlyozza — nemzeti és világméretű harcunk elő­rehaladásának legfőbb záloga továbbra is a szocia­lista országok, a nemzetközi kommunista mozgalom harci egysége az imperializmus ellen. Megkezdődött >2 genfi ülése Kilencvenöt percig tartott kedden délután a szovjet misszió genfi villájában az első svájci ülés. A „SALT—2" új környezete — miután ed­dig hét fordulón keresztül Helsinki és Bécs volt a szín­hely — borús, esős időben fogadta a villanegyedben le­vő szovjet misszió épületéhez érkező televíziós és filmri­portereket, valamint fotóso­kat, akik az új szakasz kez­detét örökítették meg. A tárgyalófelek mér jól ismerik egymást, miután az első hivatalos ülés óta több mint ezer nap telt el. A moszkvai SALT-szerződéssel és ideiglenes megállapodással lezárult első szakaszban 125 hivatalos munkaülést tartot­tak. Kezdettől Vlagyimir Szemjonov külügyminiszter­helyettes a szovjet, Gerard C. Smith nagykövet pedig az amerikai delegáció vezetője. Most Genfben az eddiginél is bonyolultabb témában ke­resnek megoldást: az ideig­lenes megállapodás helyett a hadászati támadó fegyverek korlátozására vonatkozó tel­jesebb szerződés megformá­lásán dolgoznak. A „SALT—2" első munka­ülése, amely tulajdonképpen a 126. hivatalos tanácskozás volt, főképpen formai aktu­sokat hozott. A keddi ülésen a küldött­ségek megállapodtak abban, hogy pénteken délelőtt 11 órakor az - amerikai misszió épületében kerül sor ez újabb megbeszélésre. A SALT—2 küldöttség vezetői, Vlagyimir Szemjonov és Gerard Smith üdvözlik egymást Az NDK tagja lett azUNESCO-nak Az UNESCO közgyűlésé­nek 17. ülésszaka kedden a végrehajtó tanács ajánlására közfelkiáltással a szervezet tagjai közé választotta 3 Német Demokratikus Köz­társaságot. A közgyűlésen Evald Moldt külügyminiszter-he­lyettes, az NDK kormánya nevében köszönetet mondott a szervezetnek, és hangsú­lyozta, hogy az NDK min­dent megtesz az UNESCO célkitűzéseinek megvalósítá­sáért. Az NDK (ENSZ -felvételre 1973-ban lehet számítani) a legrövidebb időn belül ugyanolyan megfigyelői stá­tust kap a világszervezet­ben, mint amilyennel az NSZK rendelkezik. A fiatalok pályaválasztása Eligazító tanácsokat — Milyen szakmákra Kap-e az ifjúság tanácsot annak eldöntéséhez, hogy mit dolgozzon, milyen pá­lyát válasszon? Többek kö­zött ezekről is tárgyalt teg­nap a Csongrád megyei ta­nács végrehajtó bizottsága annak a jelentésnek alap­ján, amelyet a munkaügyi osztály az ifjúság pályavá­lasztásáról, a pályaválasztá­si tanácsadás továbbfejlesz­sadalom, amikor egyrészt zeivel keresse, hogy az egyé­nincsenek társadalmi korlá- ni adottságok figyelembevé­tok a pályaválasztásban, telével milyen pályák felé másrészt viszont a gazdasá- irányítsa a fiatalságot. Min­gi-műszaki fejlődés követ- denkinek érdeke, az egyén­keztében egyre több a szak- nek és a közösségnek is, ma. De ismerik-e ezeket a hogy mielőbb megtalálja he­szakmákat a fiatalok, hiszen lyét minden fiatal, pillanatnyilag is 186 szak­Az előirányzottnál több búzát vetettek Jelentés az őszi munkákról százalékra tehető a kukorica­betakarítás. Szolnok és Ke­letörték az utolsó csövet is, a többi 17 megyében azonban min­denütt található néhány sizáz hektárnyi betakarítatlan té­máról ad felvilágosítást a hozzá fordulóknak az idén január elsején alakult Csong­feladata, hogy a pszicholó­gia és a pedagógia eszkö­téséről készített A vb ülé- rád megye és Szeged megyei sen részt vett é6 felszólalt város pályaválasztási intéze­dr. Nagy Imre, munkaügyi miniszterhelyettes. Az, hogy mindenki haj­lamainak és képességeinek megfelelő helyen, szívesen és jól dolgozzék, mindenkép­pen attól is függ, hogy he­lyesen választott-e pályát. Az pedig, hogy a Fiatalság milyen pályán szeretne dol­gozni, mindannyiónk dolga, hiszen Magyarországon a foglalkoztatottság teljes, a munkaerő-utánpótlás egyik legfontosabb forrása a mun­kába lépő ifjúság. A pálya­választás előtt tanácsokat természetesen kapnak, nem is keveset, de igazán hasz­nos, eligazító tanácsra len­ne szükségük. Arra, hogy egyáltalán milyen lehetősé­geik vannak, milyen szak­mákat választhatnak. Szólni kell erről mindenképpen, mert a választás lehetőségét hiába hangsúlyozzuk, ha nem mondjuk meg világo­san, milyen szakmában hány szakemberre van szüksé­günk. A pályaválasztás min­denképpen személyiségcentri­kus, arra törekszünk, hogy olyan pályán dolgozhasson mindenki, amit szeret, de az is világos, hogy nem vá­laszthatja mindenki azt a néhány divatos szakmát, aminek „nagyobb a presztí­zse". Érdekes módon olyan ponthoz érkezett ma a tár­té. Feladata, hogy ismer­tesse a lehetőségeket, de ugyanakkor nem egymaga szeretné vállalni a megye if­júságának pályaválasztásra előkészítését, hanem az is­kolákkal és az üzemi pálya­választási megbízottakkal eálatokat is el tt,dják vé együtt dolgozik. Az intézet Salatokat is ei tuajaK Igen fiatal intézmény még a pályaválasztási intézet, de az eddig végzett munkája és a rá váró feladatok bizonyít­ják, hogy szükséges. A kö­vetkező évek feladata, hogy a tanácsadás módszereit fej­lesszék, de ugyanakkor az intézet műszeres felszerelé­sét is bővíteni kell, hogy a legkorszerűbb igényeknek megfelelő tudományos vizs­gázni. Sz. M. Kedden a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Miniszté­riumban ülésezett az őszi mezőgazdasági munkák segí­tésére létrehozott operatív bizottság. Értékelték az őszi munkák — a betakarítás, a vetés és a szántás — hely­zetét. Az ülésen bejelentet- ves megyében már ték, hogy a mezőgazdaság túlteljesítette a népgazdaság kenyérgabona-vetési elő­irányzatát. Az előirányzat szerint búzából 1 270 000 hek­tárt kellett volna vetniük, napjainkban pedig már 1 307 000 hektáron került földbe a jövő évi kenyér magja. Az összes kenyérga­bonából 1,3 százalékkal töb­bet vetettek el az előirány­zottnál. A búza vetése azon­ban még nem fejeződött be, további néhány ezer hektár még vetőmagra vár, főleg a Dél-Alföldön és a Dunán­túlon. Az őszi árpa-vetés üzemi előirányzatait is 100 százalékban teljesítették. Jól haladnak a betakarítási munkálatai is. Tokajon le­szedték az utolsó aszúszemet, s így szerte az országban be­fejeződött a szüret. A világ­hírű borvidék különben ki­váló minőségű és mennyiségű termést hozott, összesen 20 ezer mázsa aszúszemet gyűj­töttek be. A zöldség-betaka­rítást 99 százalékban befe­jezték, a rizsbetakarítást gá­tolja az esőzés, amely oly- nak vásároltak fel eddig, annyira fellazította a talajt, holott tavaly ilyenkor még hogy azon már alig lehet csak 52 ezer vagonnál tar­géppel dolgozni. Az össz- tottak. A tervek szerint az rizstermésnek 3 százaléka összes felvásárolt mennyiség még a földeken található. 92 meghaladja majd a 123 ezei vagont. Az óriási mennyiségű termés tárolása igen sok gondot okozott. Mintegy 50 ezer vagonnyi kukoricát bér­tárolókban raktároznak. Ne­hezíti a tárolást a rendkívül magas nedvességtartalom; a rület. Az értékes takarmány- kukoricatermésnek 23—34 bői különben 83 ezer vagon- százalékát szárítani kellett. Népfrontküldöttség utazott Kubába A Kubai Forradalom Vé­delmére Alakult Bizottság (CDR) meghívására kedden négytagú népfrontküldöttség utazott Budapestről Havan­nába Bencsik Istvánnak, a Hazafias Népfront főtitkárá­nak vezetésével. A küldött­ség tanulmányozza a kubai testvérszervezet munkáját, tárgyalásokat folytat az együttműködés tapasztalatai­ról és a kapcsolatok erősíté­séről. A delegáció búcsúzta­tására megjelentek a Haza­fias Népfront Országos Ta­nácsának titkárai, s ott volt Carlos J. Perez, a Kubai Köztársaság budapesti nagy­követségének ideiglenes ügy­vivő je. Jubileumi ülés a magyar—cseh­szlovák együttműködési bizottság 10. ülésszaka alkalmából A magyar—csehszlovák kezdettől a kooperáció és a gazdasági és műszaki tudo- szakosítás kiépítését, elmé­mányos együttműködési ve- lyítését szorgalmazza, gyesbizottság kedd délután a Miloslav Hruskovic, Cseh­Parlament Vadásztermében Szlovákia Kommunista Párt­jubileumi plenáris ülést tar- ja Központi Bizottsága el­tott a bizottság tizedik ülés- nökségének tagja, KB titká­szaka alkalmából. Részt vett ra, a csehszlovák tagozat el­Aczél György, az MSZMP nöke beszédében ugyancsak Politikai Bizottságának tag- hangsúlyozta, hogy a két or­ja, a Központi Bizottság tit- szág együttműködése szoro­kára, valamint a két ország san kapcsolódik a KGST­különböző gazdasági szervei- országok integrációs prög­nek több vezető munkatár- ramjához. sa. Ezután a Parlament Gobe­A plenáris ülésen dr. Aj- lin-termében dr. Ajtai Mik­tai Miklós, a Minisztertanács lós és Miloslav Hruskovic elnökhelyettese, a bizottság aláírták az együttműködési magyar tagozatának elnöke vegyesbizottság tizedik ülés­.rámutatott, hogy a bizottság szakának jegyzőkönyvét. Műszerfalak igulikhoz A magyarországi üzemek többféle alkatrészt készíte­nek a Togliattiban levő Zsiguli gépkocsigyárnak. A Mecha­nikai Mérőműszerek Gyára évente háromszázezer darab komplett műszerfalat szállít. November hónapban kerül szállításra a félmilliomodik műszerfal. A képen: a kész műszerfalak végellenőrzése. 41

Next

/
Thumbnails
Contents