Délmagyarország, 1972. november (62. évfolyam, 258-282. szám)
1972-11-21 / 274. szám
2 CSÜTÖRTÖK, 1972. NOVEMBER 25. Meghalt Mihályi! Ernő Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Mihályfi Ernő, a Magyar Nemzet főszerkesztője, országgyűlési képviselő, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja, a Hazafias Népfront országos elnökségének tagja, a Magyar— Szovjet Baráti társaság alelnöke, a Magyar Népköztársaság Zászlórendje I. fokozata, és több más magas hazai és külföldi kitüntetés tulajdonosa életének 75. évében hétfőn, november 20-án váratlanul elhunyt. Mihályfi Ernő ifjúságától kezdve mint újságíró, lapszerkesztő és politikus népünk szabadságáért és felemelkedéséért küzdött. AII. világháború éveiben a TörNovember 30 ténelmi Emlékbizottság 1 egyik megalapítója és az antifasiszta nemzeti ellenállás, a népfrontgondolat, a nemzeti összefogás mindvégig hű harcosa volt. A felszabadulás után magas közéleti tisztségeiben, a magyar sajtó vezető posztjain mindenkor szocialista hazánkért munkálkodott. Temetéséről később történik intézkedés. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa A Hazafias Népfront Országos Tanácsa Az MSZBT Országos Elnöksége A Magyar Újságírók Országos Szövetsége A Magyar Nemzet Szerkesztősége Megjelent a Fáklya új száma A Fáklya most megjelent Szórakoztató olvasmányok, legújabb száma beszámol ar- technikai és tudományos érről, hogy a közelmúltban dekességek egészítik ki a Moszkvában kiadták Leonyid Fáklya új számát Brezsnyev, az SZKP KözIII országos közgyűlés November 30-án ül össze a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos küldöttgyűlése — jelentette be dr. Vonsik Gyula, a társulat főtitkára, azon a sajtótájékoztatón. amelyet hétfőn, tegnap tartottak a TIT országos központjában. A háromnapos tanácskozáson több mint 300 küldött és mintegy 150 meghívott vesz részt Jelen lesz az ülésen a szovjet, a bolgár, a csehszlovák, a jugoszláv, a lengyel, a mongol, az NDK-beli és a román testvérszervezet delegációja is. A közgyűlés előkészítését már ez év tavaszán megkezdték. Júniusig lezajlottak a járási és járási jogú városi közgyűlések, október végéig pedig a megyei tanácskozások. A VI. közgyűlés — jellegét tekintve — munkaértekezlet lesz. (MTI) Például Caius Ősbemutató a Szegedi Nemzeti Színházban ponti Bizottsága főtitkára beszédeinek, és cikkeinek harmadik kötetét, és a Pravda szerkesztősége cikke nyomán ismerteti a lap napjaink eszmei-politikai életének ezt a fontos eseményét Nevezetes évfordulókról emlékezik meg a folyóirat: a második világháború sorsát eldöntő 30 évvel ezelőtti sztálingrádi csatában a szovjet csapatok győzelmes ellentámadásának kezdetéről, e arról, hogy a Szovjetunióban ezen a napon ünneplik meg a rakétacsapatok és a tüzérség napját. Képes riport mutatja be a hajdani Sztánlingrád, a mai Volgográd lüktető életét, amelyben a szörnyű háborús pusztítások nyomait csak mementóként őrzik. Mihail Szuszlovnak, az SZKP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának 70. születésnapja alkalmából a lap közli a szovjet ideológus „A munkásosztály vezető ereje a kommunizmus építésében" című tanulmányát. A Fáklya legújabb száma j,A maoizmus és Kína munkásosztálya" című cikkében a kínai vezetők politikája és a kínai munkásosztály érdekei közötti ellentétekre mutat rá. A Szovjetunió megalakulásának 50. évfordulójával kapcsolatos cikksorozatban ezúttal Türkméniáról és Uzbegisztánról olvashatunk. A Petőfi-év kapcsán a lap ismerteti Petőfi műveinek türkméniai kiadásait Szabadkai és szegedi művészek közös kiállítása A szabadkai bemutató után a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában vasárnap délben megnyílt a szabadkai és szegedi képzőművészek II. közös kiállítása. A megnyitón megjelent Szabó G. László, a városi pártbizottság osztályvezetője Papp Gyula, a városi tanács elnökhelyettese. A múzeum igazgatójának, Trogmayer Ottónak üdvözlő szavai után dr. Kedvessy György egyetemi tanár mondott bevezetőt. A kiállítás megnyitójának ünnepélyességét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kamarakórusának közreműködése emelte. Kóstolja mcff Ön is! Minden szerdán este parázson sült flekken a Szeged Étteremben! CS. M. VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT XS. 187 S39. A szabadkai művészek alkotásainak széles skálája példázza, hogy mindnyájan egyéni útjukat, kifejezési formáikat keresik, illetve valósítják meg. Szilágyi Gábor két nagyméretű képe — mint ellentétpár — szimbolikusan az életét és halált jelképezi. Az egyiken — a Napraforgók — meleg zöldjeiben és sárgáiban még felszabadultan lüktet az élet. A másikon — Napraforgók alkonya — pusztító fegyverként merednek az égbe a növények, s a szirmok recéje belemar a mozdulatlan, hideg tónusú térbe. Kénes füst, vörös vér, a pusztulás hideg, sötét színei uralkodnak ezen a képen. Petrik Pál kalligrafikus jeleitől, sötét színeitől dideregnek festményei. Jégvirág és vizek áradása — konkrét dolgok;' mozgás dinamika — feszülnek kuszának ható vonaljátékai. elömlő nagy festékfoltjai mögött. A kombinált technika nemcsak érdekes faktúrát, hanem kifejezésben is meglepőt nyújt a nézőknek Sáfrány Imre képein. A Saman titokzatos formáia körül, számok keringenek. Félelmetes, lebegő alakja saját enyészetét. bukását is macában reiti. Kü'önleses Virág-ját szintén a számok világában helvezte el. A vegetatív burjánzás itt elveszti valószerűségét, a kép irreális feszültséggel van tele. A szürrealizmus fantáziát mozgató képei után a konstTakarmánybúza és árpa kapható minden mennyiségben, 284 Ft-os áron a Hódmezővásárhelyi Lenin Mtsz központjában. XDK. 1733 ruktív rendet képviselik Torok Sándor művei. Nála a vizuális élményvilág koncentrikus körök szerint rendeződő színcsóváikká formálódott át. Az egyiken — Grafika I. — nehéz, tömör sávok áramlanak egymásba, mig a másikon — Grafika II. — megbomlik a rend: a vonalak szeszélyes ritmusában, szétválásában, a merész színskálában benne vibrál, zúg a mindenség. Tóth Károly Vajdasági táj-a mocorog, nyüzsög megfosztva a körülményes alapossággal ábrázolt részletektől. A grafikusok közül Gyurkovics Hunor pasztelljei, a sokkhatású Századunk a mai élet hangulatát közvetíti. Benes József lapjain tudatosan létrehozott nyomasztó világ tárul szemünk elé. Az Idős mester. Balázs G. Árpád rajza klasszikus fegyelmezettségével üde színfoltja a kiállításnak. A két kiállító szabadkai szobrász más-más anyagból és stílusban hozta létre alkotásait. Almási Gábor érzelmes — nyugalmat, mozgást, természetes mozdulatokat kifejező — szobrai más világot mutatnak, mint Kalmár Ferenc Formái, melyeknek dudorai és öhlei mélyülnek, majd meredeken kitörnek az alumínium sűrű tömegébő'. Külön érdekessége a kiállításnak a kerámia nagy száma. Togyerás József Vajdasági mézeskalács-a a néni világ és vásárok hangulatát ötvözi egybe. Vékony Lajos Szerelmespár-ja a szerelem és természet egybefonódása egy szép nagy tányérban. Kalmár Magda álló kerámiafigurája, a Solymár, feszülő, mozgást sejtető alkotás. Ivan Jandrics Kerárr iá-ja érdekes alkotás: szobor, dísz és használati tárgy is lehetne. A 14 szegedi kiállító méltó párja szabadkai kollégáinak. Nagy Edit Amikor az utolsó szó is elhangzik a színpadon. Caius Március Coriolanus, a nagy hadvezér, akit nemrég még istenített a nép, mert győzelemre vitte a római fegyvereket, egyedül áll a hatalmas kőlépcsőkön. Mindenki elhagyta, barátai, ellenségei, ellenfelei. Néhány pillanatnyi csend, aztán kitör a taps. Lelkes, meggyőző hiteles taps: az előadás diadalt arat. Legalábbis a befejezés. Mert Révész Gy. István darabja messziről indulva jut el ehhez a diadalhoz, az igazi drámához, a feszültséghez. a nézőtéri izgalomhoz. Mire a dráma kialakul, mire a színpadon és a nézőtéren megsűrűsödik a levegő, mire a közönség csakugyan figyeli a történteket, addig a darab jó kétharmadán — kissé csendes érdeklődéssel — már túljutunk. Ezután azonban mintha valósággal másik közegbe, a színpadi fogalmazásnak, a dramaturgiai megmunkálásnak más formájába, szinte egy másik darabba kerülnénk: annyira észrevehető és feltűnő a különbség a dráma első és második fele között. Miért és honnan ez a szakadék? Révész Gy. István történelmi példázatot írt, azaz olyan darabot, amelyben a régmúlt eseményei és alakjai csak arra valók, hogy a máról szóljon. Hogy itt csakugyan a ma az elsődleges, azt nemcsak olyan feltűnő jegyek mutatják, mint a szereplők, akik először mai egyetemisták, aztán — mai ruhákba, órával karjukon — római polgárok, hadvezérek, rabszolgák és tribunusok, de olyan láthatatlan jegyek is, mint a történelmi események szabad kezelése. Coriolanus például egészen más ember volt, mint Révész darabjában. Plutarchos szerint kezdettől fogva megvetette a népet, mindig „tömegnek", csőcseléknek tartotta. Révész Caiusában ez a vonás jóval később, akkor jelentkezik, amikor már győzedelmeskedett Róma ellenségein, amikor mint győztes hazatér. Addig azonban igazi népbarát. Ez az eltérés a darab értéke szempontjából persze teljesen lényegtelen. Említeni csak azért szükséges, hogy Révész drámaírói módszerét jellemezzük: a történelmet saját írói céljaihoz igazítja. A példázat, a mai mondanivaló fontos számára, nem a régmúlt. Ám, ha a történelem csak példázat értékű a lényegben, a főhős figurájában — sorsában például, a részleteknek nyilvánvalóan még inkább példázatértékűeknek kell lenniök. A darab első ellentmondása, következetlensége ebben és itt jelentkezik. Révész ugyanis — teljesen szükségtelenül — telezsúfolja drámáját olyan részletekkel, mint a polgárok eladósodása és rabszolgává válása. Coriolanus és a nép ellentétét kevesebb adattal is érzékeltetni lehetett — kellett! — volna; ez a tömeg terheli a lényeg kibontásának folyamatát. De mi itt a lényeg? A Például Caius konfliktusának alapja nagyon izgalmas és örökké időszerű probléma: a nép és a néptől elszakadt vezető kapcsolata. Caius, a népbarát, miután győzött, szembefordult a rómaiakkal. Hogyan és miért — ezt elemzi a dráma. Elemzi, csakugyan? Ha alaposan megvizsgáljuk, miről is beszél Révész darabja, zavarba jövünk. A Például Caius ugyanis néhány közhelynél vagy ha tetszik, vitathatatlan igazságnál többet nem mond ez ügyben. Mindenekelőtt azt mondja, az ilyen vezetőknek, bármilyen érdemeik legyenek egyébként, nincs igazuk. Ezt mindannyian tudjuk, fcl vitatná? Mi vro még ezenHemádl Oszkár fWvéteto Coriolanus (Janka Béla) és felesége (Martin Márta) felül, mit mond a dráma? Mond talán valami izgalmasan érdekeset? Nem. A szerző szigorúan a közhelyek keretében tartja a drámát. A közhely azonban nemcsak igaz — unalmas is. Hogy a dráma első fele nem kelt igazi feszültséget, e kettős terhelésből, egyrészt részletező epikusságából, másrészt közhelyeinek vitathatatlan egyszerűségéből következik. De miért izgalmas a második rész? Mi történik a drámával közben? A második rész azért igazi színház, mert itt megszűnik az okoskodás, a részletező-epikus előadás. A szereplők itt már nem vitatkoznak, hanem cselekszenek: a római nép Caius ellen tör, a nemrég még imádott hadvezérnek veszélybe kerül az élete. A probléma, amely eddig az okoskodás, az eszmecsere szintiénszínvonalán mozgott, drámai mozgásba, cselekvésbe csap át. Itt már nem azért és azon kell izgulni, kinek mi a véleménye a bevetetlen földekről, hanem azon. megölik-e Caiust. Ez a kérdés nyilvánvalóan egészen más, színpadilag, dramaturgiailag más, mint az előzőek. Ezért hatásos a dráma lezárása: igazi színpadi történést, drámai akciót látunk a színen. A példázat a darab utolsó harmadában a szó ősi és elemi értelmében színházzá válik. Az előadás, Sándor János rendezése erőteljesen hangsúlyozza a vállalkozás kivételességét. Hogy a nézők nem akármilyen — jellegben, s nem értékben persze — előadással találkoznak majd, azt már érkezésükkor látják: a kivilágított nézőtérrel szemben nemcsak a nyitott színpad áll. hanem a darab egyetlen színhelyén, a szegedi múzeum hatalmas lépcsőin ott ülnek már a szereplők is. Sőt, mintha megkezdődött volna az előadás: a szereplők beszélgetnek, szól a táskarádió stb. A kivételességet hangsúlyozza az is. hogy a szünetben a színház társalgójában a beszélgető-kávézó nézők között sorra felbukkannak az előadás szereplői. (A színházban szigorú törvény, hogy aki az előadásban szerepel. nem mehet a nézők közé.) A produkció színpadi különlegessége természetesen nemcsak ezekben az egyébként érdékes és szokatlan külsőségekben nyilvánul meg. A valóság és a példázat. a ma és a régmúlt vegyítése az előadástól különleges stílust, tempót és ritmust kívánt, s ezt a rendezés — végeredményben törés nélkül — megteremtette. Egységes előadást láttunk, amely szerencsésen jutott át azon a nagyon veszedelmes helyen is, ahol a darab a mából visszalép a múltba. Az átmenet zavartalan, zökkenőmentes, teljesen természetes. Bonyolította a rendező dolgát, de tovább fokozta az előadás kivételességét, hogy a sokszereplős darabnak minden szereplője gyakorlatilag az első perctől az utolsóig a színpadon van. Bonyolította és különleges hatású és ritmusú tömegmozgatásra is lehetőséget adott, s a rendező jól felhasználta ezeket a lehetőségeket A darab hibáin, elsősorban! kettészakítottságán a színpadi eszközöknek ez a sokszínűsége, zajossága persze nem változtatott. Anynyira nem, hogy még a szereplők játékán is érződött a dráma kettéválása. A főszerepet a Caius szerepét játszó Janka Béla például mintha két darabban lépett volna színre. Az első részben gyakran nem éreztünk meggyőződést, igazi erőt a játékban. A második részben azonban a realitást egyébként is kedvelő színész az életszerűbb környezetben valósággal újjászületett: alakítása erőteljes és az utolsó pillanatokban határozottan megrendítő volt. Barátja és későbbi ellenfele. Sempronius szerepében a rokonszenves Melis Gábort láttuk. Coriolanus ellenpontjaként, arra példaként, hogy a vezetőnek nem szükségszerűen kell elszakadnia a néptől, formálta meg szerepét, színesen, de minden hatásvadászó szándék nélkül. Hermius, a „rossz" szenátor. Mentes József volt. Kicsit romantikusan egysíkú a szerep, a hajdani drámák intrikus figuráiból modernizálódott mai színpadi hőssé, de Mentes a szerep megformálásában nem a hagyományos elemeket hangsúlyozta, hanem igyekezett reális emberi jellemeket felépíteni. A többi szereplőnek alfe jutott emberábrázoló feladat: jóformán csak nézeteket-véleményeket kellett ismertetniök. Martin Márta és Déry Márta Coriolanus. illetve Sempronius feleségének szerepében halk sóhajokkal és gyengéd ölelésekkel illusztrálta a hitvesi odaadást. Tolnay Miklós — amolyan játékmester, narrátort'éle szerepben — tárgyilagos játékával az igazságra törő rómait. Üjlaky Károly és Simon Károly kissé megemelt hanggal a nép jogaiért keményen harcoló tribunust játszotta el. Meggyőző volt a nyomorgó plebejust alakító Bagó László és a drámai Szabó Mária. Villanásnyi szerepében tetszett Fenyő Ervin rokkant katonája. Az érdekes, remek játékteret is biztosító díszletet Ü jelmezeket Gyarmathy Aa nes tervezte. Okíts