Délmagyarország, 1972. november (62. évfolyam, 258-282. szám)

1972-11-19 / 273. szám

VaS&RWAP, 1972. NOVEMBER 19. 9 November 10-én kezembe került a Népszabadság »„Fa­gas" kérdések* című közle­ménye. Idézek a cikkből: „Miért nem dúsítják min­denütt fluorral az ivóvizet, ahol erre lehetőség volna, holott ez legalább felére csökkenthetné a kezdődő fogszuvasodást? Miféle meg. gondolások akadályozhatják a fluorizált konyhasó na­gyobb mennyiségű forgalom­bahozatalát? Ezek is „fogas" kérdések. ... Közérdekű kampányról van szó, amely egyúttal arra is alkalmat nyújt hogy a propagandán kívül a fogápolás feltételei­nek biztosítására is tegyünk további gyakorlati lépése­ket." Hát igen, ezek számomra is már régen „fogas" kérdé­sek. Mégis felfigyeltem erre a néhány, az egész cikkből csupán pár sort kitevő mon­datra. Azért figyeltem fel, mert nem is olyan régen — ez év kora tavaszán — egy másik újságíró, amikor a magyar fogászat múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszél­gettünk, azt mondta nekem, hogy ml — szakemberek — vagyunk a felelősek azért, hogy házunk táján sok min­den nincsen rendben. En ezt a kritikát részben elfogad­tam. de ugyaniakkor tények­kel is igazoltam, hogy mi többet tenni nem tudunk. Az egész kérdéskomplexum nem egyszerű szakmai, hanem társadalmi ügy. Van olyan vélemény is. hogy a társa­dalom részéről nem jelent­kezik az igény. Ezt a felfo­gást én nem fogadom el, még akkor sem, ha elismerem azt a tényt, hogy hazánkban a lakosság jelentős része, foga­zatának állapotát illetően, nem túlzottan Igényes. Ha ez így van, akkor ez jelenleg talán még jó is, mert hiszen ha igény lenne, akkor nem tudnánk kielégíteni, ebben az esetben pedig veszélyes fegyver is lehet a felvilágo­sítás. És mi lesz akkor, ha a felvilágosítás hatására egy­szer csak Jelentkezik ez Igény és nem elégszik meg egyszerű szavakkal. A felvi­lágosításnak nem célja — ez benne van az idén kiadott irányelvekben is — a keze­lés iránti igény felkeltése, hanem csupán az egészséges életmódra való nevelés. De el lehet-e ezt a kettőt egy­mástól választani. Ez olyan fából vaskarika és újabb „fogas" kérdés. Árkus József — mert 6 a Népszabadság cikkének szer­zője — azt írta, hogy a pro­pagandán kivül tegyünk gyakorlati lépéseket Nem tudom ezen mit ért. De bi­zonyára nem csak arra gon­dolt, hogy legyen még több és jobb fogkefe, fluorozott fogkrém, együnk több almát, mossunk többször fogat, le­gyen több plakát, felvilágo­sító film és brosúra. A gya­korlati lépésekhez tartozik a fogazat gondozása is, ami a szocialista egészségügvi ellá­tás fő célkitűzése.' Én nem tudom, hogy hazánk lakos­sága meg van-e elégedve a jelenlegi gondozási helyzet­tel. én csak a salát vélemé­nyemet mondhatom. Én sze­mély szerint meg vagyok elégedve, mert mindig soron kívül kezelésben részesíte­nek. A másik kérdés, amit fel­vet. a fluorral kapcsolatos. Erről szeretnék még bőveb­ben szólni, mert megérdemli, hiszen ma ez a leghatáso­sabb megelőzési lehetősé­günk. 1901-ben Nápolyban felkötött egy amerikai hajé. A hajó orv vosa a kivándorlók gyermekei egy részének fogazatán fehéres­barnás foltokat látott. A jelen­séget magyarázni nem tudta és ezért megfigyelését leírta és je. lentette. A fogak zománcának eg az elváltozása a „foltos zománc" nevet kapta. Körülbelül 15 év múlva figyeltek fel ismét ezek­re a foltokra és ez Idő után fő­leg amerikai orvosok számtalan vizsgálatot végeztek a Jelenség okának kideritesére. Az 1930-as évek elejéin megál­lapították, hogy a „foltos zo­mánc" azokon a vidékeken ész­lelhető. ahol az ivóRg maga­sabb fluorid tartalmú. Ugyan­akkor felfigyeltek arra is, hogy az ivóvíz nagyon változatos mennyiségű fluoridot tartalmaz­hat. Egyes helyeken a „foltos zománc" gyakoribb, máshol ritkább. Ott, ahol a „foltos zo­mánc" ritkábban fordult elő, egyúttal Jobb fogazat! állapotot ls észleltek. Az első tudomá­nyosan igazolt tény tehát az volt, hogy ha sok a fluo­rid az ivóvízben, akxor az a zománc károsodását idézi elő. A világ sok helyén az ivóvizek­nek természetes, csak különbö­ző koncentrációjú fluoridtar­talmuk van. így Jó lehetőség kínálkozott az összehasonlító vizsgálatok végzésére és tudo­mányos megállapítások leszöge­zésére ls, A számtalan, sok 100 ezer személyen végzett vizsgá­lat és Igen sok lvóvíz-összetc­telre vonatkozó elemzés ahhoz a második megállapításhoz ve­zetett, hogy — mérsékelt égövi körülmények között — ha az ivóvíz literenként 1 mg fluort tartalmaz, akkor foltos zománc alig fordul elő, viszont a gyer­mekek fogazata kb. 50—60%-kal jobb, mint azokon a vidékeken, ahol az ivóvízből ennek az elemnek a sója hiányzik, vagy csak kismértékben fordul elő. A vizsgálatok zömét az USA­ban. Colorado államban vé­gezték, de később kiter­jesztették a többi államokra, majd a világ más tájaira is. A ehronious mérgezés (melyet szaknyelven fluorózlsnak neve­zünk) olyan helyeken fordul elő, nhol bauxi tüzének működnek {levegőszennyezés) vagy az Ivóvíz 2 mg-nál több fluort tar­talmaz. De az utóbbi esetekben is csak a foltos zománc súlyo­sabb formáját láthatjuk, akkor, ha ilyen ivóvizet a gyermekek évtizedeken át — születésük óta fogyasztanak. A chronicus flu­orozis súlyosabb formája — csontvázfluorozis éa ehhez tár­suló idegrendszeri tünetek — akkor lép fel. ha az ivóvfa 5 vagy annál több mg fluort tar­talmaz (ez csak természetes fluortartalmú Ivóvíz lehet) és ezt fogyasztja a lakosság több évtizeden át. Ha optimális flu­crmennyiség Jut a szervezetbe, annak semmi károsító hatása nincsen. A Magyarországon vég­zett vizsgálatok a felsorolt megállapításokat alátámasztot­tak. A természetes fluortartalmú ivóvizekkel szerzett tapasztala­tok és a kiegészítő állatkísérle­tek adatai alapján vezették be a fluorban szegény Ivóvizek dúsítását az USA-ban és Kana­dában. Ennek már több mint 25 éve. Azóta az USA-ban kb. 80 millió, és további néhány adat, a Szovjetunióban kb. 25 millió, Csehszlovákiában kb. 2 millió, Lengyelországban kb. 1 millió, az. NDK-ban kb. 500 ezer lakos fogyaszt fluorral dúsított Ivóvizet. Az eredmény a vára­kozásnak teljesen megfelel. A or hiánybetegség, ezért nem fogszuvasodás azonban nem fitt­menti meg a fogazatot a baltól, csupán csökkenti annak mérté­két. Magyarországon 1962-ben Szolnokon szereltek fei íluor­dúsitó berendezést, amely azon­ban rövid működés után elrom­lott és azóta — különböző okok miatt — máig sem működik. Az Egészségügyi Világszervezet 22. közgyűlésén minden tagország­nak ajánlotta — ha erre lehető­ség van — az ivőviz fluordusí­tásának a bevezetését. Egyben javasolta más módszerek kere­sését is. Más módszerek keresésére azért van szükség, mert a fluordúst­tást csak olyan helyen lehet al­kalmazni, ahol központi vízve­zeték-hálózat van. es ott ls csak egy, legfeljebb két vízforrás. Minden vízforráshoz külön ke­verő-dúsító berendezés szüksé­ges. Ha kettőnél több a dúsító berendezés, akkor már előfor­dulhat, hogy a fluorkonceritvá­ció nem lesz egyenletes. A világ lakosainak — és így Magyaror­szág lakosainak — igen jelentős része olyan településeken lakik, ahol az előbb emiitett feltétel nincs meg. A sek fluordúsíto berendezés -drágítja ia az eljá­rást, hiszen több készülék kell és több személyzet. A más (alternatív) módszerek közé tartoznak a következők: fluorozott taoletia szedése, fluo­rozott tej, fluorcseppek, a fluor helyi ecsetelés formájában való alkalmazása, fluorozott rágógu­mi, fluor fogpaszta, a fogaknak fluorlakkal való bevonása. Fog­szuvasodás-csökkenést ezekkel is el lehet érni, de ez csak kb. 20%. Egyik-másik nagyon mun­kaigényes is, de mint egyéni módszerek és nem automatiku­sak, tömegmegelőzésre neim al­kalmasak. Tömegmegelőzésre mint vivő­anyagot a vízen kívül a sót le­het felhasználni. Só nélkül, ép­pen úgy, mint viz nélkül, nem lehet élni, sót tehát minden em­ber fogyaszt. A fluorral riúsitott asztalisóval 1b törtéintek vizsgá­latok és annyi máris megálla­pítható, hogy ez az eljárás jó. alkalmazni érdemes, sőt jóval olcsóbb is. mint az ivóvíz fluor­dúsítása. Előnye ennek a mód­szernek. hogy nem kötött köz­ponti vízműhöz, a különböző és szükséges lluoridsó-kóncantrá­cló egy központi üzemben liöny­nyen elkészíthető (az Ivóvíz flu­oridtartalmátol függ ugyanis a só fluoriökoncentráclőja), bár­hová könnyen szállítható és még csak külön szállító-elosztó háló­zatot sem szükséges szervezni. És most térjünk vissza a „fogas" kérdéshez. Ki az illetékes a válaszra. Nyil­vánvalóan csak az egészség­ügyi és tudományos hatósá­gok, továbbá maga a dolgo­zók társadalma. Ha az ille­tékeseket a jelenlegi helyzet megelégedéssel tölti el, ak­kor ezt tudomásul kell ven­ni. A szakember lelkiisme­rete azonban lázadozik. Attól tartok, hogy ez a felvilágosításnak szánt cakk nem felel meg annak a kör­levél szellemének, amelyet a „jó fog — jó egészség" hő­nap szervezésével kapcsola­tosan az országban széjjel­küldtek. Én is megkaptam. A Népszabadság úgy látszik nem kapta meg, különben nem jelent volna meg az Idézett cikknek az a néhány mondata, amellyel különben teljesen egyetértek. Dr. Tóth Kára); egyetemi tanár EH hol ? EjESEH 1972. NOVEMBER 19., VASÁRNAP — NÉVNAP: ERZSÉBET CSÖKKEN A IIOMÉRSEKLET Várható időjárás vasárnap estig: ftlhőátvóhulások, sokfelé esővel, egy-két helyen zivatarral, majd kC.őbb havas erővel, hintőporral. Élénk, többfelé erőn. néhány helyen viharos lökések­kel kísért déli, délnyugati, majd északnyugatira forduló szél. A hőmérséklet csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let 4—8 fok kőzött. A Nap kel 6 óra 54 perckor, és nyugszik 18 óra 08 perckor. A Hold kel 11 óra 41 perckor, és nyugszik t óra 55 perckor. VtZ.VLLAS A Tisza vízállása Szegednél szombaton plusz ÍM cm (áradó.) HATVANÖT EVE született Jankovich Ferenc (1M7-1911) Kossuth-díjas költő és Író. 1972. NOVEMBER 20., HETf-O — NÉVNAP: JOLÁN A Nap kel 6 ora 55 perckor, cs nyugszik 18 óra 03 perckar. A Hold kel 15 óra ls perckor, és nyugszik 6. óra 19 perckor. HETSZ EVE halt meg Benedetto Croce (18W —1952) olasz iüozöfus, esztéta, történész és kritikus. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Ma délután 3 órakor: Hawaii rózsája. Szegtdl járási CSEB­szervezésében. Ma este 7 órakor: Hawaii ró­zsája Szegedi városi CSÉB-szer­vezésében. Hétfőn este 7 órakor: Például Caius ... Déryné-bérlet. MOZIK Szabadság: ma és hétfőn fél 4, és 8 órakor: Santa Vittoria. (14 éven felülieknek, színes ameri­kait . ir.a háromnegyed 6 órakor: Szereimeslilm (Színes magyar.) Hétfőn: háromnegyed 5 órakor: Szerelem. (Magvar.) Vörös Csil­lag:,ma és hétfőn negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Tdő a magánéletre (14 éven felülieknek, színes francia.) Fák­lya: matiné délelőtt fél 11-kor: Jégmezők lovagla. (Szovjet.) A korona gvöngye. (14 éven felü­lieknek, BZÜ13S lengyel, fél 3, háromnegyed 5 és 7 órakT.) Hétfőn: Légy jó mindhalálig (Magyar, fél 3 órakor.) Cznk rá kell nézni. (Csak 16 éven fe­lülieknek. színes, zenés olnsz, háromnegyed 5 és 7 órakor ) No­vember 7. ttlszegcd: ma 5 és 7 órakor, hétfőn 7 ónkor: A bosszúállók újabb ktlandlni. (Színes, m. b. szovjet) Dugonirs Mozi (Kossuth L. sgt. 53.): ma­tiné délelőtt 10 órakor: Orda­sek között. 5 és 7 órakor: Bztro­aofr Mthálv. (Bolgár—olasz ka­landfilm) Postás Mozi: Vér és liliom. (5 és 7 órakor.) ÜGVET.ETFS GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 9. sz. (13/57-38) es­te in órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma és hétfőn a balesetet szen­tedett személyeket Szegeden a Közkórház. (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged varos területére November 25-ig, szombat 13 érától hétfő 6 óráig, hétköznap este 6 órától reggel 6 óráig első­segély és nehéz eUés esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula ke­rület állatorvos. Lakása: Szeged, Partizán u. 7. Telefon: 12-694. Az állatorvos kiszáUításáról a hivő köteles gondoskodni. 1 f RAPIO VASARNAP Kossuth 6.D0 Hírek. Lapszemle. Időja­résjelentés. 8.10—7.25 Kellemes vasárnapot! Közben: 6.50—7.13 Műsorismertetés. — Budapest és vidék kulturális programjából. — Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója. — Körzeti idöjá­rásjelentés. 7.25 Múzeumi híradó. 7.28 Hires helyiségek: Eger. 7.58 Hallgatóink ügyeimébe. 8.00 Hí­rek, időjárás. 8.05 öt kontinens hét napja. 8.20 A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa éne­kel. 8.40 A Fülharmonikusok Klubja, Veszprémben. 0.50 Szer­kesztői üzenetek. 10.00 Hírek. 10.03 Polkák. 10.15 Szeret az er­dő... 10.35 Reklám. 10.30 Vasár­napi koktél. 12.0(1 Hírek. Lap­szemle. Időjárásjelentés. 12.10 Edes anyanyelvünk. 1245 Jó ebédhez szól a nóta. Közben: 12.35—12.45 Közvetítés a Csepel­Tatabánya bajnoki labdarúgó­mérkőzésről. 12.57 Neim azért mondóim. 13.07 Olonn Gould két zongoraversenyt Játszik. 14.10 Pil­lantás a nagyvilágba. 14.30 Kör­kapcsolás bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről. (n. félidő.) 15.20 Aranyhangok. Közben: 15.50— 16.00 Ipart tanulók. 16.58 Hallga­tóink figyelmébe 1 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 Faluról falunak — muzsikával. 17.50 Lírai önarckép. 18.05 Csajkovszkij műveiből. 18.58 Hallgatóink figyelmébe! 19.01 Hí­rek. időjárás. 19.10 öt perc sport. — Totó. 1915 Magnósok figye­lem! 20.00 A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. Mészáros Ti­vadar vezetésével. 20.42 A szovjet széppróza betel: Aki az életet keresi. 22.00 Hírek, időjárás. 22.10 Sporthírek. Totó. 22.25 Zenekri­tikusok hanglemezekről. 22.55 A tegnap slágei-eiből... 24.00 Hí­rek, időjárás jelentés. 0.10—0.23 Ká Wally. Petőfi 6.58 Hallgatóink figyelmébe! 7.00 A református egyház félórá­ja. 7.30 Orgonaművek. 8.00 Miska bácsi lemezesládája. 8.30 Madeli­ne Bell énekel. 8.50 Mit hallunk? 9.20 Magyar múzsa; író-olvasó találkozó a rádióban. 10.00 Nép­dalcsokor, 10.30 Az első 100 év. Budapest — 1912. 11.10 Kapcsol­juk a 6-os stúdiót, a Magyar Rádió és Televízió énekkarának hangversenye. Kb. 11.30 Találko­zások a színházzal. Kb. 12.55 Operettdalok. 1340 Időjárás- és vízállásjelentés. 13.25 Körkapcso­lás bajnoki labdarúgó-mérkőzé­sekről. 14.20 Az aranyróka. 14.50 Mikrofon előtt az Irodalmi szer­kesztő. 15.00 Hirek, időjárásjelen­tés. 15.08 Táskarádió. 16.00 Hirek, Időjárás. 18.05 A vasárnap sport­ja. 16.35 Hófehérke és a hét tör­pe. 16.48 Mit üzen a rádió? 17.19 Ez is, az is... Közben: 18.00 Hírek, Időjárás. 18.05 öt perc sport. Totó. 19.25 Jó estét, gye­rekek! 19.35 Kapcsoljuk a Zene­akadémia nagytermét. Kodály­hangverseny. Közben: Kb. 20.15 Hírek, Időjárás. Kb. 20.25 Sport­hírek. Totó. Kb. 20.30 Egy kihan­tolt sírra. Kb. 21.10 Verbunkos muzsika. 21.25 Könyvek és szá­zadok. 21.50 A rádió dalszínháza. Suppé: A szép Galathea. 23.00 Hírek, időjárás. 23.10 Zenekari muzsika. 24.00—0.10 Hirek, idő­járásjelentés. HÉTFŐ Kossuth 4.25—7.59 Jó reggelt 1 A Kossuth rádió reggeli zenés műsora! 8.00 Hirek. 8.05 Műsorismertetés. 8.12 Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.16 Mit üzen a Rádió? 8.50 Mario Del Monaco énekel. 9.06 íratlan könyvek könyve. 9.28 Rádióbörze. 9.30 Mendelssohn: Skót szimfónia. 10.0(1 Hirek. 10.06 Iskolarádió. 10.30 Szimfonikus zene. 12.00 Déli krónika. 12.20 Ki nyer ma? 12.30 Reklám. 12.35 Tánczenei koktél. 13.20 Színes népi muzsika. 13.50 Válaszolunk hallgatóiknak. 14.05 Edes anyanyelvünk. 14.10 Gianni Morandi és Giorgio Gaber éne­kel. 14.22 Magyar fúvószene. 14.39 Olvassunk együtt Ady-verseket 1 15.00 Hírek. 15.10 Iskolarádió. 15.50 Hello. Dolly! Filmzene rész­letek. 15.50 Hallgatóink figyel­mébe. 16.00 A világgazdaság hi­rei. 16.05 Petőfi-kalendárium. 16.11 Cseh népdalok és néptán­cok. 16.34 Beszélgetések, vallo­mások. 17.00 Hírek. 17.05 Külpo­litikai figyelő. 17.20 Világhírű előadóművészek lemezeiből. 17.45 Van új a nap alatt. 18.00 Húszas stúdió. 18.58 Hallgatóink figyel­mébe. 19.00 Esti krónika. 19.30 Sporthíradó. 19.40 László Annié és Solti Károly énekel. 20.17 Ma­gyar múzsa. 20.57 Hírek. 21.00 Dupla vagy semmi. 22.00 Hirek. 22.20 Andy Williams énekel. 22.45 A XX. század nagy gondolatai. 23.00 Erkel operáiból. 23.30 Rit­musturmix. 24.00 Hírek. 0.10— 0.25 Romantikus kórusmuzsika. Petőn 4.25-7.59 A Petőfi rádiő reg­geli zenés műsorai 8.00 Hírek. 8.05 Verbunkosok, katonadalok. 8.30 Beethoven műveiből. 9.00 Hírek. 9.03 Ezeregy délelőtt.. . 10.00 A zene hullámhosszán. 12.00 Kamarazene. 13.00 Hírek, 13.03 Bertolt Brecht színháza. 13.20 Balettzene operákból. 13.43 Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig. 18.00 Hírek. 18.05 Külpolitikai figyelő. 16.20 Rádió­egyetem. 18.45 ÚJ könyvek. 18.48 Népdalok. 1940 Iskolurádió. 18.25 Reklám. 19.30 Jő estét, gyerekek! 19.35 A Magyar Rádió dzsessz­hete. 21.25 Latin-amerikai histó­riák. 21.45 Egy szerelem három éja-akája. Részletek a zenés játékból. 22.12 A szovjet zenemű­vészet mesteriskolája. 23.00 Hi­rek. 23.15 Virágénekek. 23.30 A hét zeneműve. Mendelssohn: Skót szimfónia. 24.00—0.10 Hirek. httew Vízszintes: fc Egy maga­zin aforizmái között talál­tuk est a feltehetően orvos­tél származó gondolatot, amelyet érdemes magunkévá tenni. (Folytatás 3 függőle­ges 26. szám alatt), 13. Éne­kes madár. 14. Szezon. 15. Női név. 16. Növények egy fajtája. 18. Máj váladéka. 10. Neki. 20. Vonat része! 21, ... Vegas. 23 Heves megyei község. 25. Fizikai fogalom. 27. „Az... halász és a ten­ger", Hemingway regénye. 30. A „Szerelem" című ma­gyar film rendezője. Károly. 32. Tova. 34. Átgondolt. 37. Tessék kimondani: P! 38. Ezt is: B! 39. Kínai eredetű függő korong, faütővel szó­laltatják meg. 41. Pest me­gyei község. 43. Francia, belga és holland folyó, az Északj-tengerbe ömlik. 45. .. Appia, római hadi út, egyes részei ma is használ­hatók. 46. Kézzel kényeztet. 47. Kálium és rádium. 48. Egy Heves megyei községből származik. 50. Labdalövés. 51. Komárom megyei község. 52. Is ne. 53. Azonban. 55. Márkás aszú, 57. Kettős betű. 58. Mcsel-parti francia város. 60, Tengerjáró hajó kikötő, medencéje, ahol a rakodást •végzik. 62. Dísze. 64. Kérdő­ív első kérdése. 66. ::;-dáb. 67. Öxigén, fluor és vaná­dium vegyjele. 69. Federico Garcfa... (1899—1938), anti­fasiszta spanyol drámaíró. 71. ...kanál, 73. Liget. 76. New..a világ legnagyobb városa. 77. Üj élet hordozója. 79. Lovas vezényszsö. Függőleges: 1. Nőalak a Szabó családból. 2. Olasz labdarúgó csillag. 3. Ige ré­sze. 4. Hálóban a labda. 5. Téli sport. 6 Anna", Kosztolányi regénye. 7. Ter­melőeszköz. 8 „Első ...", fiatal költőik antológiája. 9. Kén és yttrlum vegyjele. 10. Japán pénz. 11. Vernek. 12. Shakespeare-hős. 17. Karol. 19. Fundamentum. 22. Ma­rokkói kikötő, itt kötött kí 1911-ben a német Panther ágyúnaszád, amely a fran­cia—német ellentét kiélese­déséhez vezetett. 24. Kötő­szó. 28. Szavak jelentését módosítja. 29. Osztályterem bútorai. 31. Ügynök. 33. A leghosszabb francia folyó. 35. Gyapotból készül. 36. Skan­dináv népi elbeszélések. 38. Járási székhely a Dráva partján. 40. Tolna megyei község. 42. Buda környéki barack. 44. Régi űrmérték. 49. „S*rt..., bort..., meg egy barna lányt", 51. Mely személyek? 54. Vulkán Szicí­lia szigetén. 56. Egyik oldal. 58. Mely irányba? 59. Kiej­tett betű. 61. „Szól" a gyo­mor. 63. Népszerű táncdal­énekes, János. 65. Kiválasztó szerv. 68. Ostoba. 68. Te­re- ... 70. Szén, kálium és bór vegyjele. 72. Az X.-tet 1973-ban Berlinben rendezik. 74. Az orrához. 75. Német férfinév, 77. Comb végei! 78. Ezüst vegyjele. Beküldendő: a vízszintes 1., függőleges 26. számú so­rok megfejtése. MEGFEJTÉSEK — NYERTESEN A két héttel ezelőtti rejt. vény megfejtése: Lenin élt, Lenin ék Lenin élni fog. Komszomol dal. — A meg­fejtők közül könyvvásárlási Utalványt kap a szegedi Mó­ra Ferenc könyvesboltban (Kárász utoa), ahol érte vá­sárolhat: Kiss János, Dugo­nics u., Tábory Jánoené, Molnár u., Perecz Józaefné, Galamb u„ dr. Pleskó And­rásné, Tarján, Raschke Gyu­láné, Bercsényi u., Vidéki Lajoené, Dorozsma. Kérjük a nyerteseket, hogy a jutalmat három héten be­lül vegyék át a könyvesbojt­ban. A beküldési határidő mindig a megjelenéstől szá­mított hat nap. A megfej­téseket levelezőlapon, olvas­ható aláírással és címmel várjuk. VASÁRNAP Budapest 7.45 Ábrázoló geometria. I. r. 0.25 Német nyelvtanfolyam. 8J0 Francia nyelvtanfolyam haladók­nak. 0.15 Csak gyerekeknek! 9.45 Hókusz-pókusz ... Vidám cszt­rádmüsor a Kakaó-bárban, (Ism.) 10.20 Tüskevár. 7. rész. A tüs­kevár meghódítása. (Ism.) 11-00 Újpesti Dózsa—Budapesti Hon­véd bajnoki férfi röpiabdamér­kőzés. 14.50 Történelem minden­kinek ... 15.16 Beszeljük meg! — riportműsor. 16.00 Amíg az asz­talra kerül... a bor. 16.40 Priz­ma. 17.15 Üzenet a jövőből... 7. Im-bolygó. (Ism.) (Színes I) 17.50 A Petőfl-év küszöbén. A szabadságharc katonája. (Ism.) 10.10 Műsorainkat ajánljuk 1 1035 Sporthírek. 18.45 Estí mese. 10 00 A Hét. 20.00 Hirek. 20.05 Odüsz­szeia. 6. rész. (Színes!) 81.05 Vendégünk az „Iverjja" grúz esztrádzenekar. (Ism.) 21.40 Lí­rai riport Csanádi Imrével. 22.00 Hirek. — Sporhírek. Belgrád 0.0(1 Magyar nyelvű (idás. 0.50 Népi muzsika. 10.12 Földműve­lőknek. 10.65 Éles szeműek. 11.30 Quenttn Durward — filmsorozat gyermekeknek. 13.00 A 30 betű művelete. 12.30 Szakmai képzés. 13.00 A tudás — vagyon. 14.00 Színház a házban. 14 30 Sport­műsor: Jugoszlávia—Görögország labdarúgó-mérkőzés. 18.10 Doku­mentumfilm. 18.25 Peyton kisvá­ros. 20.30 Lale mester — humo­ros adás I. epizódja. 21.15 Vers és sanzon. Kai nyelvjárási bal­ladák. 21.30 Sportszemle. 22.20 Hét tv-pap. Második műsort 20.30 Svéd játékfilm. 22.00 Hu­szonnégy óra. H9|ro Budapest Adásszünet. Belgrád 16,45, Magyar nyelvű tv-krón|­ka. 17.40 Bábjáték. 18.00 Az án utcám — tv-óvoda. 18.30 A nézők és a Tv. 19.00 Tegeződve Ifjúsági adás. 20.30 Városok <*­Leskovac. 21.00 Zorán Jovanovlo: Vonat északra, vonat délre. Tv­drároa. Második műsor: 10.15 Sportadás. 19.30 A világ körülöttünk «- Tv-fewttvfti. 20.40 Fiatalok akcióban — filmsorozat. 21.25 Megkötözve — amerikai játékfilm.

Next

/
Thumbnails
Contents