Délmagyarország, 1972. október (62. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-01 / 232. szám

VASÁRNAP, 1912. OKTÓBER í. MORÁL A KÖZUTAKON N

éhány, igazán csak találomra kiragadott cím az utóbbi hetek-hónapok baleseti krónikájából: „Szabálytalanul előzött — két halott", „Nem adta meg az elsőbbséget", „Féktávolságon belül az úttestre lépett", „Zebrán gázolt". Hosszan, sajnos, nagyon hosszan lehetne folytatni az idézetek sorát, ahol a lényeg ugyanaz; valaki súlyosan vétett a közúti morál ellen, s ez emberek életébe vagy testi épségébe került. A következmény — legtöbbször jóvátehetetlen. És — ugyancsak legtöbbször — elkerülhető lett volna. A feltételes mód után sokféleképpen folytatódhat a mondat: elkerülhető lett volna, ha a jármű vezetője tiszteletben tartja a közlekedési szabályokat, ha kellő gyakorlat nélkül nem ül volán mellé, ha nem fogyaszt alkoholt vezetés előtt, ha a gyalogos körültekintőbben lép le a járdáról, ha a kerékpárt kivilágították volna. Vagyis: ha megtartották volna a közúti morál — írott és íratlan — szabályait. De úgy is kérdezhetjük van-e egyáltalán külön, kifejezetten a közúti közlekedésre vonatkozó morál? Pszichológusok, jogászok és közlekedési szakemberek egybehangzó véleménye szerint ilyen — nincs. Van — lennie kell — általános morálnak, amely a emberi érintkezés minden területére egyformán kiterjed. Nem csupán feltételezés, kísérletek és vizsgálatok, megtörtént esetek százai bizonyítják, hogy aki a közutakon megsérti a szabályokat — ugyanígy jár el az élet más területein is a munkahelyén erőszakos, a lakóházban szomszédait zaklató, izgága, bajkeverő, hangoskodó ember — ugyanilyen marad közlekedés közben is. Embert írtunk — és nem járművezetőt, hiszen a baleseteket sem minden esetben a járművezetők okozzák, s tévhit az is, hogy a balesetek számának szaporodása szükségszerű következménye a motorizálódásnak, a növekvő személygépkocsi állománynak. Nem az a baj — sőt: éppen az az örvendetes, az életszínvonal emelkedését mutató tény —, hogy a személykocsik száma emelkedik. A baj ott van. hogy aki — bármilyen minőségben, noha a járművezetők felelőssége természetesen sokkal nagyobb — részt vesz a közlekedésben, nem eléggé átgondoltan, tudatosan vesz részt benne. Ne szégyelljük kimondani: a közlekedésben való jártasság a modern társadalom minden tagja számára eleneedhetetlen követelmény. A fejlődés hozza magával, hogy ma már közlekedni éppúgy tudni kell — meg kell tanulni! — mint ahogyan ma már nevetségesen hat az az ember, KAPUTELEFON Ezt is megértük! Felszerelték a kaputelefont. Igazán derék dolog. Igaz. hogy május óta fel van szedve a padlónk, de valahogyan mégis csak gondolnak ránk. Mert nagy dolog az, hogy az ember ezentúl nem kutyagol fe! négy emeletet. Ugyanis a lift sem működik. Ezután kényelmes gombnyomás a kapuból, és megtudakoljuk a családtól, hogy mit vegyünk vacsorára Egyszóval modern ház lett a mienk. Már alig vártam, hogy elvonuljanak a szakemberek, és az Ú1 kaputelefonon beszélgethessek enyéimmel. Nyomom a gombot. Semmi válasz. Pedig megbeszéltük, hogy rövidesen jelentkezem. A sok nyomogatás után végre valaki belebeszél. Ki az? Egy erélyes basszushang. l ehet, hogy torzít a készülék, mert mégkérdezem: „A te hangod?" Mármint a nejemé. Az én hangom, recsegi vissza a készülék, ki keres? Mondom, hozzak fel liptóit? „Mit?" — hörgi a vonal végén a hang. „Itt Sámán-lakás." „Az első emeletről, Sámán, az ügyész?" „Igen, a fürdőkádból szálltam ki. Beszéljen végre, ki keres?" No, nyilván rossz gombot nyomtam meg. Ojabb kísérlet. Sámán jelentkezik, Sámán őrjöng. Mindjárt lemegyek, és elintézlek, te huligán, fenyegetőzik. Én sem hagyom magam Kérem, én jó gombot nyomok, mondom, mit keres maga ott nálunk? „Maguknál?" — hörgi vissza. — „Ez az én lakásom." A hangoskodásba természetesen a szomszédok is bekapcsolódnak. Ne kiabálja teli a házat, kérlelnek, felébrednek a gyermekek. Nyomjon meg jó gombot, és akkor nem lesz semmi zűr. Szót fogadtam. Kipróbáltam valamennyit. Ahol jelentkeztek. csupán annyit rebegtem, hogy vonalpróba. Végül a földszint 6. alatti. Bognár Éva csellóművész liftgombját megnyomva találtam kapcsolatot az én lakásommal. Meglepetésemet gyermekeim fölényes hangja oszlatta el. Ne csodálkozz, világosítottak fel, a kaputelefont nem Bell, hanem a Puskás Tivadar Ktsz találta fel. Különben is, az egész kaputelefonügy mar a múlté. Tévedésből szerelték fel nálunk. Holnap átszerelik a szomszédos házba, ahová való. Ha ezentúl akarsz valamit, akkor kiabálj feL Az ablakokat nyitva hagyjuk. ABAI PAt, aki nem tud villanyt gyújtani, rádiót, vagy televíziót bekapcsolni, telefonon tárcsázni stb. Sokszor elmondták, leírták már — a gépjárművezetői tanfolyamokon szinte minden gyakorlaton felhívják erre a leendő jogosítványtulajdonosok figyelmét —, hogy a jármű: veszélyes üzem. Mint minden veszélyes üzem működésénél, sok minden történhet, ami bajt okozhat, műszaki okból, mások könnyelműségéből, a véletlenek szerencsétlen összejöttéből is származhat baleset. De — sietve kell hozzátenni — ez a ritkább, szinte csak kivételes eset. Annál gyakoribb — az elmúlt évben országosan 16,9 százalékkal szerepelt — az ittas vezetés. Érdemes ennél a számnál egy kissé elidőzni: a részletek azt is megmutatják, hogy minél képzettebben, magasabb közlekedési ismeretek birtokában vezet valaki járművet — annál kisebb a valószínűsége, hogy megkockáztatja ezt alkoholfogyasztás után. Azon a bizonyos 16,9 százalékon belül ugyanis a személygépkocsik vezetői „csak" 8,8 százalékot képviselnek, csaknem háromszor ilyen arányban okoztak balesetet ,az ittasan nyeregbe pattanó motorosok (22,5 százalék) és a szomorú statisztika első helyén — 28,9 százalékkal — a kerékpárosok állnak. A baleseteknek sorrendben első fő oka a gyorshajtás. Általános tapasztalat, hogy az új gépkocsivezetők és motorosok néhány hónapig óvatosan vezetnek, aztán úgy érzik, hogy már mindent tudnak, amit a közlekedésről, a járműről, az utakról tudni lehet — és akkor következik a veszélyek korszaka. Az elmúlt évben összesen 14 830 esetben okoztak balesetet a gépjárművezetők (személy-, teherkocsik, motorkerékpárok együtt). Közülük 3156-nak volt 1 és 2 év közti, 4586-nak pedig 2 és 5 év közti a vezetői jogosítványa — összesen tehát a balesetet okozó gépjárművezetők mintegy kétharmada vezetett több, mint egy éve, de még nem érte el az öt esztendőt a volán vagy a motorkerékpár kormánya mellett. Mind a két kategóriánál az esetek kb. egyharmadában (1022, illetve 1281 esetben) gyorshajtás okozta a balesetet. Vagy az adott területen meghatározott sebességet lépték túl vagy nem vették figyelembe, hogy rosszak a látási viszonyok, csúszós az út, esetleg a zsúfolt országúton próbáltak erőszakkal helyet szereziii maguknak. A

közúti morál — gyakran elhangzik ez mostanában megfontoltan közlekedő gépjárművezetőktől csakúgy, mint alkalmi vagy gyakori utasok szájából — néha a dzsungeltörvényre emlékeztet: az erősebb vagy aki magát erősebbnek hiszi, megpróbálja félretolni, legyűrni a gyengébbet. Mindjárt hozzá kell tenni: itt sem szabad általánosítani! De abban lehet és kell, hogy az ember a közúton éppen olyan, amilyen otthon, a munkahelyén, a boltban vásárlás vagy a hivatalban ügyének intézése közben. S ha ott határozottan, de a társadalmi együttélés szabályaihoz alkalmazkodva él, 'lép fel — a közúton sem valószínű, hogy bajt okozna. A közutak rémei ellen fel kell lépnie a társadalomnak — de fel lehet és kell lépni ellenük — az élet egyéb területein is, ahol társadalomellenességüket még nem kioltott emberéletek bizonyítják. MI A BAJOD, LÁNYOM? Éva szemlátomást megváltozott. Hetek óta félrelökdöste az ételt, gunnyasztott, mint a fázós csirke. Hosszan bámult maga elé, vagy kiandalgott a kert végébe, és órákig elüldögélt a vén szilvafa, alatt. A tanulás? Rá se nézett a könyvekre. Pedig hogy szeretett olvasni! — Mi történt ezzel a gyerekkel? — kérdezgettek a szülők egymástól, nem értve a különös viselkedést. Hiába próbálták szavát venni, szépen is emeltebb hangon is. mintha nem hallotta volna. Azelőtt iskola után el-elhancúrozott Pia jbásszal, most gorombán belerúgott a pajkos kiskutyába, ha odasompolygott hozzá. Ügy lesoványodott. hogy szinte lézengett már. Nem lehetett ezt csinálni a végtelenségig. Az édesanyja csúnyán megharagudott: majd ő végére jár a dolognak. Fog ta a kisostort, és kiment a kertbe, a lánya után. — Ide figyelj, kislányom, ha nem mondod meg azonnal, hogy mi a bajod, én kitaposom belőled. — Nincs nekem semmi — volt a vállránditós válasz. — Ne hazudj. Mi lelt? Maholnap nagylány vagy, nem áll jól ez a duzzogás. Ha nem tanulsz, mi lesz belőled? Csönd. A régi szófogadó kislány összeszorított szájjal hallgatott. — Na. gyerünk! Eljössz velem az osztályfőnöködhöz, majd elmondom én neki, hogy hiába imádkozok neked. — Nem megyek! — rezzent össze Éva. Akkorát kiáltott, hogy maga is meglepődött tőle. Hátrább lépett, és bűntudatosan alulról nézett föl az anyjára. — Mi az hogy, nem?! Mozdulj, édes fiam, amíg szépen vagy, mert én szanaszét verem rajtad ezt az ostort. Az ember itt babusgatja, ajnározgatja. aztán még neki áll feljebb. Gyere, mert különben viszlek, a hajadnál fogva. Csakazértse. Éva dacosindulatosan dobbantott, ás hátat fordított édesanyjának. Annak meg persze hogy a fejébe szökött a vér ekkora konokság láttán. Fölemelte az ütleget és lesújtott. Ütött, csapott, vágott teljes dühével, minden erejével. — Rajtam nem fogsz ki, te, gyalázatos, nem fogsz ki — lihegte. — Szét szedlek, ha nem mondod meg, hogy mi történt. Éva följajdult. — Ne menjünk oda, nem akarok... — Micsodaaa? Csikordult a kertajtó, jött az ura. Ahogy közeledett a gyümölcsfák ágai közt hajladozva, nem sok jót ígért a szeme villogása. — Agyonütöm ezt a büdös kölköt — fordult hozzá, kezét széttárva a felesége. — Hagyd! A tanácsnál voltam. ott akadtam össze Szabó tanár úrral, azt mondja, valami van a gyerekkel, mert nem figyel óra alatt, aztán, ha felszólítja, összerezzen. Érdeklődött, tudok-e róla, hogy a gyerek mostanában naponta bejár az osztályfőnökéhez. Meg hogy az osztályfőnöke el szokta vinni autózni. Azért mondja, mert szégyelli a kollégák nevében is. Majd hanyatt estem. Egy tizenhárom éves takonypócot! Rohantam haza idegességemben. Odalépett a lányához és megsimogatta a fejét. — Tényleg bejártál oda? — Be. — Aztán minek? — Csak. — ö hívott? Semmi válasz. — Na! — ő. — Minek? — Csak. — Nézd. kislányom, beszélj értelmesen, mert ha én is előveszlek, azt csúnyán megkeserülöd. — Hát csak beszélgettünk, meg... — Csak ki vele bátran, hadd halljam. — Meg... meg aztán megsimogatta az arcomat. — Mit mondott, arról be* szélj! — Nagyon nyugodt volt a hangja, és Éva bátorságot kapott. — Hát, hogy helyes kisláng vagyok... Nagyon szeret engemet, én is szeretem őt.:» Megcsókolta az arcomat, itt, hátul... — Úristen! — csapta Össze kezét az édesanyja. — Gyerünk, gyerünk, aztán mit csinált még? — sziszegte a gyerek arcába. ' De az mintha már nem félt volna. Mint aki túl van a nehezén, majdhogynem kacéran elfordította a fejét, szája szögletében ismeretlen fintor jelent meg, úgy válaszolt egykedvűen: — Aztán... aztán nem csinált semmit. Csak nagyon érdekeseket mondott, olyan érdekeseket, hogy... — Elég! — kiáltotta az édesapja, és mindkét öklét fölemelte. Ügy látszott, megüti a lányát, de aztán elernyedt benne a feszültség. Lehanyatlott a keze, és kétségbeesett, segélykérő tekintettel fordult a feleségéhez. Fogalma sem volt, mit ketl tennie. F. N. t ! , Buda látképe a XVIII. század közepén — rézmetszet Pest és Buda látképe a X VíH. század végén — rézmetszet