Délmagyarország, 1972. október (62. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-05 / 235. szám

t CSÜTÖRTÖK, 1972. OKTÖBEB S. Gaaekiffuwcvs olajmedencében A szegedi szénhidrogén­medence 279-es számú gáz­osztagai azonnal a veszé­lyeztetett helyre érkeztek, és kútjánál kedden délután megkezdődött a kitörő gaz nagy erejű kifúvás történt, elfojtása. Készültségbe he­A gázkútba vizet akartak lyezték a tűzoltókat, meg­besajtolni, s munka közben tették a szükséges óvintéz erK lYukelzáró-berendezés kedéseket. A gázkifúvásl Kiváló fegyverforgatók alkatrésze megszorult, és kitört a gáz. Az olajme­dence szakemberei, mentő- gázkutat szerda délelőtt elfojtották, s iszappal tömítik a veszélyes ,,Nagyvonalú" vásárló Közveszélyes munkakerü­lésért már büntetve volt Jankó Mihály 21 éves, Sze­ged, Rigó utca 6. szám alat­ti lakos, aki most hivatalos személy elleni erőszak miatt került a vádlottak padjára. Vásárlási szándékkal tért be a Bajcsy-Zsilinszky utcai bi­zományi áruházba, hogy ott szoknyát vegyen aznap meg-, ismert barátnőjének. A ki­választott szoknya árcédulá­ját azonban kicserélte egy másik szoknyán levő árcé­dulával. amelyen kisebb ár szerepelt. Ezt észrevette az eladó, és tiltakozott a tisz­tességtelen vásárlás miatt Jankó Mihály azonban ra­gaszkodott az általa kivá­lasztott szoknyához, az ol­csóbb ár ellenében. Az el­adó rendőrt hívott A rak­tárba invitálták Jankó Mi­hályt. aki szembeszállt a rendőrrel, sőt azt meg is ütötte. A szegedi járásbíró­ság a „nagyvonalú" vásárlót 6 hónap szigorított börtönre ítélte jogerősen. Gyászközlemények Tudatjuk, hogy PLE8Z JÓ­ZSEFNÉ Stein Irma elhunyt. Te­metése okt. 6-in de. 11 órakor a cinteremböl. Köszönetet mondunk mmd­a/.on rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, elvtársaknak, a járási munkásőrségnek, a párt-, állami, társadalmi és lümegszervezeteknek, ismerő­söknek, akik szeretett halottunk, dr. BERECZKI JÁNOS temeté­sén részt vettek, virágaikkal, részvétükkel, távirataikkal fáj­dalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Köszönetünket fejezzük ki az I. sz. belklinika dolgozóinak is. A gyászoló család. T. 1753 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, szomszédok­nak, ismerősöknek, a Helyközi Távbeszélő • Igazgatóság szegedi GOC üzem vezetőinek és dolgo­zóinak, kik szeretett halottunk, özv. BARICSA IMRENE temeté­sén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fajdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló fia és édesanyja, Becsei u. 14 B. T. 1754 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. KATONA ISTVANNE Kovács Mária életének 83. évé­ben hosszú szenvedés. után csen­desen elhunyt. Temetése okt. 6-án 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Szociális Otthon. T. 1751 Panaer A DK 1/5 A daruhoz FE 495—11 965—02 komplett sebességváltó-házat, vagy FE 405—11951—09 sebesség­váltó-házát, esetleg FE 405— 99 933—99 sebességváltót mellékhajtóművel, új vagy használt állapotban keresünk megvételre Cfm: TÖVALL, Nézsa. ARAM8ZONET Értesítjük fogyasztóinkat, hogy 1972. október «-án reggel fél 8-tól du. 16 óráig a Damjanics u. — Szatymaz u. — Gergely u. — Körtöl­tés sor — Tavasz u. — Ár­víz u. — Hunyadi tér — Zákány u. — Damjanics u. által határolt területen áramszünet len, karbantartás miatt. Fo­gyasztói szíves elnézését kéri a DEMAsz Szeged városi kirendeltsége. xDk. 15 533 Néhány hónapja katonák Pálinkás József tizedes be­osztottjai, mégis egytől-egyig már kiváló fegyverforgatók, kiváló lövők. A minap az egyik legnehezebb lőgyakor­latot is. kiválóan hajtották végre. A rajban két szegedi és egy sándorfalvi fiú is van. Nagy István Szeged, Francia u. 6. szám alatti lakos, a textilművekből vonult be a határőrséghez. Kovács György bevonulása eiőtt a Szegedi Vasöntöde szerszám­készítője volt, Rovó Mihály pedig a sándorfalvi „MEZŐ­GÉP" esztergályosa. A három ifjú határőr — a többiekkel együtt — júli­us 23-án tett katonai esküt, s annak szellemében igye­keznek elsajátítani a katonai ismereteket. Közös vélemé­nyük, hogy szorgalmas mun­kával, szilárd akarattal könnyű elviselni a katona­élet nehézségeit is, és a meg­szokott életritmusból gyor­san át lehet állni az idegfe­szítőbb, fegyelmezettebb életrendbe. Pálinkás tizedes a kiváló lőeredmények titkait abban véli, hogy a rajban jó a kö­zösségi szellem, a fiúk ko­molyan veszik a löelméleti foglalkozásokat, és szorgal­masan gyakorolják a célzást, a különböző fegyvertartást, s a különböző testhelyzetek felvételét is. Nagy, Kovács ós Rovó határőrök példát mutatnaik a politikai, harcá­szati es szakmai kiképzés­ben is. A jó munkáért, kiváló 16­eredményekért a raj beosz­tottjai természetesen század­parancsnoki dicséretet és jutalomszabadságot is kap­tak. Gazsó Béla Magyar együttes eh hol? nn 1972. OKTÓBER 5.. CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: AURÉL HIDEG, FELHŐS IDÖ Várható Időjárás csütörtök estis: hideg, túlnyomóan fellé •) idó, többfelé eső, havas eső, a hegyekben kisebb hava- t. Elénk, időnként erős, helyenként viharos lökésekkel kísért ésx ki, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappaU hőmérséklet 4—13 fok között. A Nap kel 5 óra 48 perckor, és nyugszik 17 óra 16 perckor. A Hold kel 3 óra 45 perckor, és nyugszik 16 óra 09 perckur. VlZALLAS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 167 cm (apadó). Szerdán Olaszországba utazott a Magyar Rádió és Televízió énekkara. A kiváló magyar együttes Velencében lép fel, a híres Teatro Fe­nicében. Kertész István ve­zényletével. HETVEN ÉVE halt meg Rozvány György (1819 —1902) helytörténeti és irodalom­történeti író. SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Hawaii rózsája. Odry-bérlet. MOZIK Szabadság: Charly (Virágok Algernonnak). (Színes amerikai, csak 14 éven felülieknek, fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor.) Vörös Csillag: Fiatalok. (Színes, m. b. szovjet, negyed 6 és fél 8 órakor.) Fáklya: Remek fickók. (Csehszlovák, tél 3, háromne­gyed 5 és 7 órakor.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) es­te 10 óráiól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a 1L sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Október 7-ig este hat órá­tól reggel hat óráig elsőse­gély és nehéz ellés esetére ügye­letes dr. Komáromi János ál­latorvos. Lakása: Üjszeged, To­rontál tér 3. Telefon: 14-064. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. Taneredi Pasero énekel. 13.03 Hí­rek, időjarásjclentes. 13.03 Pécsi tudósítónk jelentkezik. 13.20 A szabadságharc muzsikusa. Re­ményi Ede. 13.45 Időjárás- es vízállásjelentés. li.JO Ifjúsági randevú — kettőtől hatig. — Borsod megyében. 18.00 Hírek, időjárásjelentés. 18.10 Kortársa­ink. Egy félóra Hajnal Gábor­ral. 18.40 Liszt: Les Préludes — szimfonikus költemény. 18.57 A CeorgiKon alapítója. 19.12 UJ könyvek. 19.15 Jó es'ét,, gyere­kek! 19.20 K tpcsoljuk a 22-es stúdiót. Siegtried Lorerv dal­estje. Közben: Kb. 20.00 Lstl krónika II. Kb. 21.00 Teleki Mi­hály és az erdélyi kurucmoz­galom 1960-lg. Kb. 21.10 Ver­bunkosmuzstka. 21.35 Olvasólám­pa. £1.50 A kórusirodalom mes­terei. 22.06 Vonós-tánczenekarok műsorából 23.03 Hírek. Időjá­rásjelentés. 23.15 Esztrádparáda. 24.00 Hírek, Időjárásjelentés. 1 t TÉVÉ" RADIÖ Pályázati felhívás! A SZÖREG ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGA pályazatot hirdet KÉTSZEMÉLYES SZABADKASSZÁS VEGYES BOLTJAINAK VEZETÉSÉRE. A pályázati feltételek megtekinthetők a szövet­kezet központi irodájában, Szőreg, Petőfi u. 90. xDK 1464 Munkaalkalmak A dszaszigeti Búzakalász Mgtsz azonnali belépéssel mezőgazda­sági gépszerelőt keres. Jelentke­zés a tsz műszaki vezetőnél. xDK. 1496. Fiatal villanyszere'jt és varró­gép műszerészt felveszünk. Kis­kunhalasi Háziipari Szövetkezet. xlSt 030 Kőműveseket és karbantartó villenyszerelőt felvesz a CSO­MIÉP 12. sz. Epftésvezet5sége, Szeged, Dorozsmai út. Jelent­kezni lehet Haller Zoltán épí­tésvezetőnél. xll. 90 386 Posta kézbesítőt felvesz Mi­hálytelek és Domaszék postahi­vatal. Érdeklődni lehet á fenti postahivatalok vezetőinél. Bére­zés megegyezés szerint. Egyen­ruha-ellátás van. xDK. 1597 A Folyamszabályozó és Ka­vicskotró Vállalat szegedi ki­rendeltsége felvételre keres kez­dő és gyakorlott hajósokat héti váltásos és normál munkarend­re. Jelentkezés: Szeged, Dózsa György u. 5. sz. alatt. xDK. 1502 Azonnali belépéssel felvesz TAKARÍTÓNŐT és SZABÓGÉ­PEST a Szegedi Szűcsipari Ktsz, Szeged, Tolbubin sgt. 98. Tel.: 11-097. xDK. 1508 Kossuth 4 25—7.59 A Kossuth rádtú reg­gelt zenés műsora! 8.00 Hírek, időjárásje'sntés. 8.05 Műsoris­mertetés. 8.13 Budapest és vi­dék kulturális életéből 8.18 Nóták. 9 00 A kis „h" forradal­ma. 9.25 Szerelmi bájital. 13.01 Hírek, Időjárás. 10.05 Iskolará­dió. A könyv és olvasója. 10 20 Haydn: Esz-dúr (Dobpergés). 10 52 Gtlsa őrmester. 12.00 Déli krónika. 12.2) KI nyer ma? 12.33 Fcklám. 12.35 Tánczenei koktél. 14.00 Az üz-íml balesetekről. 14.20 A mosoly országa. 14.49 Éneklő Ifjúság. 15.19 Hírek, idójérás. 15.IC Keresztmetszet. Tanárok és kedves szülők. 15.59 Hallgatóink figyelmébe! 18.00 A világgazda­ság hírei. 16.05 Szovjet népek zenéjéből. 1619 Holt lelkek. 17.00 Hírek, időiárás. 17.05 Budapesti Művésze 1 Hetek. Bemutatjuk uj felvételeinket. 17 38 Anti először szembetűnik. 18.03 Páholvbol 18.48 Miért igen, miért nem? 10.58 Hallgatóink figyelmébe! 19.00 Esti krónika. 19.25 Kritiku­sok fóruma. 19.33 Népdalest. 23.15 Budapesti Művészeti Hetek „Adok néktek aranyvesszőt...' 21.09 Hírek. 21.12 Jan Klepura énekel. 21.31 Híres zenekarok a'.huma. 22.00 Hírek, időjárás. Kb. 22.15 Sporthírek. Y> 20 Tíz perc külp.tUdka. 22.30 Utón Ko­dályhoz. 22.53 A hej. 23.15 Ba­rokk muzsika. 24 93 Hírek, Idő­járás. 3.13—1.25 Hégi magyar dalok. Petőfi 4.25 -7.59 A Petőfi rádió regge­li zenés műsora. 8.00 Hírek, liö­járásjclentés. 8.05 Zenekari mu­zsika 9 00 Hírek. 9.03 Kedvelt régi melódiák. 10 00 A zene hul­lámhosszán Kb. 10.30 Néhány szí zent. Közben: 11.00 Hirek, Időjárásjelentés. 11.50 A percek értéke. 12.01 Könnyűzenei hír­adó. 12.30 An.elita Sall-Curcl és Budapest t.99 Itkola-tv: Történelem (Ait. isk. 6. jszt.) 9.00 Körnve­zcfsmsret (Alt. isk. 3—4 oszt.) 9.35 Számtan-mértan. (Alt. isk. C. oszt) 11 05 Kémia. (Alt. isk 8. oszt ) 11.35 Filmesztétika. (Kőzéptsk. III. oszt. — Ism.) 13.10 Történelem, (hm.) 14.03 Környezetismeret, ilsrr.) 14.55 Sz.ándan-mértan. (lsm.) 15.50 Ko­mis. (Ism.) 17 25 Hírek. 17.19 Tizen Tollak Társasága. 17.55 Falu a pusztán Riportfilm. t8.2> 1118. október 6. Dokumentum­film. 18 35 Radar 19.15 Esti me­se. 73.30 Tv-híradó. 20.00 D'Ar­tágnan. Alexandra Dumas regé­nyének tv-tdmváltozata. I. rész A gyémánt bogár. 2120 Fele-fa­ie. 52.30 Tv-lürado. — 2. kladas. Belgrád 9.SS Iskola-tv 11.19 Iskola-tv. (Ism.) 16.45 Tv-krénika magyar nyelven. 17 00 Albán nyelvű kul­túrműsor. 17.3) Műsor ismerteid. 17.35 Hirek. 17.40 Az írók és a gyerekek. Gyermekműsor. 18.15 H'rek 18.30 Európa öröme. Tar­ka nemzetközi gyermekműsor közvetítése a belgrádi szakszer­vezeti otthonból 19.20 Találka Zárok. 19.45 Ríj'.film (sz) 19.50 Ilirdetőműwr. 20 00 Tv-híradó 20.25 Hicdetómüscr. 20.30 Alain Decaux: A Roz.enbergek nem halhatnak meg! Tv-játék. 21.50 Az első hang/erser.v. 22.20 Tv­hir&dó. 22.40 Sakk-kommentár. ADÁSVÉTEL íü-s 1000-ee nucy kere­tű Wartburg J6 állapot ban eladó. Petőfltelcp, llárda u. 8. IC rendszámú világos r/.nü s 100-aa ejadó. Madaras/. Mezőhegyes. Csokonai u. 4, Telefon: 4. SZ. X O K W lOOO-s -notortllby­val alkalmi áron eladó. Koasuth u 10., n. 7 Telefon: 16-254. x KnfázUu villanymotor­szivattyú, motnrkerckü kézikor*! eladó. Újsze­ged. Ved-es u. 4. Renauit 10 személygép­kocsi eladó, érd.- Bárka Étterem. Telefon: 14-469 E|adó: aezlan, r. kamlet, fotelok, ,tv-BZ»fcrény. szé­kek, asztslok. hórinas­.'•zctreny, tükör, kony­habútor kályha, ruha. szekrények, ágybetétek. Ugyanott: s-zloot, jeka­mlét. heve-öket, hár­mossz vfc: éntek-t váeiro. lok. Teleki u. 6. x Bontásául származó, jó állapotban levő minden, nemű fagerenda, fa­anyag. cserápléc, cseróp­fcúpcserép, válj'ogtégla, nagy mennyiségben el­adó Érdeklődni: Sze­ljed, T-VOl u. 4. Szabó Odfcn. Mély és egy sport b l­batocst Igényesnek el­edé Hétvezér u. 18. X Autóbusz­kirándulás 1972. okt. 13—14—15-én. Útvonal: Szeged—Mohács— Villány—Pécs—Szigetvár— Koposvár—Sikonda—Ko«mló —Szekszárd—Decs— Bátaszék—Szeged. Részvételi díj: 350.— Ft. Jelentkezés és felvilágosí­tás: EXPRESS Utazási Iro­da, Szeged, Kígyó u. 3. Te­lefon : 11-792. XS. 72 550 Három db saép rózsa­szín leánder eladó. Do­bó u. 51. Alsóváros. t-i M 11 Super-play magnetofon 1COO íortnt engedménnyel sürgősen eludó. Szeged, Lehel u. 10. BZ x Moszkvics, Wa.rsza.wa Combit vennék. Értesí­tést ..Árajánlattal —­15 396" jeligére a Saj­tóhrzba. x Külföldi, jó állapotbuu levő gyermekkocsi íél aron eladó. Telefon: 15- 854. Sztár tv igényesnek el­adó. Tarján, 110. ép. A. I. 6. Mosógép eladó. Szeged. MRlom u. 14,/A. Két db kétszemélyes ka­niipérekamié i db fotel új állapotban, felelős­séggel. és 1 db 6 mé­ter hosszú, erős létra eladó. Mf ^tekinthető: Üslökös u. 3/A. I iitclágyak, heverők, sez­lonok, ágybetétek kap­hatók. Javítást vá'lalok. Se.-ka U. 12. Dudás kár­pitos. Príma 2 db kitűnő bor­dó fotel eladó. Csaba u. 66 A. Kisméretű dohányzóasz­talt és egy Parazg tűz­helyet veszik. Rózsacse­mete kapható. József A. syt. 82. Modern íróasztal és t Hamburger zongora el­adó. Maros a* 39/A. Boldogéinál, Háromajtós szekrény, re­kamié, ágy, asztal el­adó. Éld.: Szeged. Csa­ba u. 9. KizarólKg. szombaton. Teljesen új Bizánc gar­nitúra eladó. Hullám .u, 3. Varga. Kétfczemélyss rekamié, négy fotelezék sürgősen minden elfogadható árért eladó. Teréz u. 37., egy csengetés. Diófa könyvszekrény, konyhaszekrény, faszén ­vasaló, képek kerettel és egyéb ingóság eladó. Ugyanott igényesnek aranyozott velencei tü­kör es 1.5 m magas Zsolnai váza eladó. Tolbuhln sgt. 88—90.. B. ép. ül. emelet 13. Háromajtós szekrény, négyszemélyes rekamié, fotelágy olcsón eladó. Juhász Gyula u. 38. Afrikkal töltött új mat­racok. vörösbarna-na­rancsszínű cslkozású hú­zattál. asztalok, ágv el­adó. Római krt. 38 Alig használt olnjkf.lv­l.a jutányos áron el­adó. Hajnal u. 62. Egy db új zománcos kulyha olcsón eladó. Hattyastelep, Vaskapu u. 27. 1'jJ fcriimmur fekete női bunda melegen bélelve, znagas alakra, bőszabású. es Orion tv, működő el­adó. „Klsképernyós — 15 557" Jeligére « S*t­tóíházJya, Díszpávát vennék pár­ban, vagy egyet is. „Érte megyek 90 384" jeligéié levelet a vásár­helyi Hirdetőbe. J-ocokJfogo, fajtiszta foxi­kól*nk eladó. Cserepes sor 1/4. Dog tenyészérett szuka, egyéves hímek, kéthó­napos hímek eladók Révész. Sándorfalva, Szentjános-major. :: Csöve* kukorica eladó, kb. 30 mázsa. Oltványi u. 5. 40 mázsa csöves kuko­rica eladó. Üjszeged, Szövő u. 4. x 25—30 mázsa csöves tengeri házhoz szállítva eladó. Hunyadi J. sgt. 15. Török. x Eladók: farost lemezla­pok (212x115x*> garázs­építésre alkalmas Elő­nyös árban. Brüsszeli w 16. Oo gi> kupc&eiép es '2 db 280-as új tetőn áthidaló riadó. !< i skundoro/ema., Aradl u. 2. Dunyhát, párnát veszek, hagyatékból ls. Brüs­szeli krt. 29. Telei vt: ie-439. x Boroshordó 306 503, 557 liU-rtfiek eladók vagy bérbe adók. Ugyanott trágya is eladó. Korda u. 28. 270 literes boroshordó eladó. Földmíves u. 20. Eladó modernebb fehér konyhaszekrény. Vedres «. VB. emelet 9. Eladó 200 literes vas­hordó. 100 liteies új boroshordó, 150 cm3 Zet­ka motorral meghajtott tricikli. Kiskunaorozsma. Damjanich u. 39. Fűrészporos tűzhely sü­tővel ellátva olcsón el­adó. Földmíves u. 13. Taiigóharmooika, új ol­c?ón eladó, vagy motor­kerékpárra csorélhető Ásolt halom, III. ker. 228. ÍJ, fekete öltöny, íi­hom szövetből, magas alakra eladó Petőfltelcp, kv 11c u. 12. (Volt 14. utca.> Keveset használt Wart­burgot vagy Skodát ven­nék készpénzért. „Bür­gőf 72 497" jeligére a Hl'detőbe. IHindtn igényt kielégítő, szótszedhető garázs el­adó. Ara 18 000 Ft. Érd.: Szivárvány u. 2/B, mfszt. 2., késő dél­ül li ni órákban. Sürgősen eladó: szop új konyhabútor. nagy íróasztal. Igló bárhűtő­szekréniy, 2 db nagy íupröny, könyvs.ekiény, költözés miatt. Hétvezér u. 27. Balogh. NDK gyermek mélykocsi kitűnő állapotban eladó ípényeznek. Üjszeged, Verseny u. 7/A. Szélűé. Csontszíné tolótetős Wartburg 353 de Luxs eladó. Megtekinthető niJndernap 15 utún. Tüske, Petőfi S. sgt. 40. sr Német vizsla,, féléves el­adó. Érdeklődni „Csoko­hc'tbarna 72 558" jel­lgér-; a Hirdetőbe. Iker mély gyermekkocsi, fehér, igényesnek eladó. Flló Mihály, üjszeged, Rózsa P. sg. 51. x Marx téren az „előha­las" pavilon eladó. VÍL, Villany bent, lecsatomáZr va. Érdeklődni ugyanott. x Skoda T5ÖÖ MB, CR írsz. eladó. Érdeklődni: egész nap Oroszlán u. ?.. I. 2. kukorica nagy tételben, házhoz szálliva má­zsádként 160 Ft. Odecz­sza 21. ép. I. 3. Yitrines tévészekréuy. világos szétnyithatós asrlal eladó öez u. 33. Has/nalt boroshordó 220 literes és 280 literes darálókád eladó. Kolozs­vári tér 7. így zománcos kályha el­adó. Szőreg, Szabadsíig út 23. x IP. rends7imú Zsiguli eladó. „Fehér 72 533" Jeligére a Hirdetőbe. HÁZASSÁG 23 éves, rendes, csinos, értelmiségi lány házául súg céljából keresi 28­35 évűídg értelmiségi lakással rendelkező, csi­nos férfi ismeretségét. Csak fényképes levelek­re válaszolok „Románc IS 466" jeligere a baj. tóhíUba 26—35 évesig keresem ozfc a koaroly gondolko­dású asszonyt, vigy leányt házasság céljá­ból, aki 41 éves közgaz­dásznak hűséges felesége lenre. „Megértés — £68 229" Jeligére a ma­kel Hirdetőbe. 26 éves, 170 cm magas leyénysmber. gazdálkodó, házasság céjából meg­ismerkedne egyedülálló r.ővei £5 évesig. Csak fónykéjjeg levélre válz^ tzolok, „őszibarack — 16 431" Jeligéi® a Sajtó­házba, bz\ egj ember megtsmer­I'ÍHIM 60—60 évesig ma­gányos nővel házasság céljából. Szeged, Algyői út 38. Tsz mellett, Sztancsevnál. ?taránycsan élő 52 éves, keres ke delemben dolgozó férfi házasság céljából nugísmerkedae hozzáillő hölggyel. „Lakó 3 vnn 72 473" jeligére a Hirde­tőbe. 20 éves értelmiségi lány keresi korban hozzáillő, korrekt férfi Ismeretségét házasság céljából. ­..őszirózsa 72 538" Jel­igére a Hirdetőbe EGYÉB Igazolványképeket ogy órán belül ls készítek. Szilágyi fényképész. T*r­jan, 203. x Szobafestést. márclást vállal: Rádal István. Takaréktár u. 6. x Malemaílkából, flsdkAból vég?Ő6 egyetemista órá­kat ad. „Házhoz me­gyek 15 434" jeligére a Sajtóházba. x Tarján ban garázst bér­letre keresek, „Sürgős 15 461" jeligére a Saj­tóházba. x Magánházamban gyer­mekgondozást vállalok, lehet hetesre is. Cím: Fetőfitelep, Búzavirág u. 25. x Garázs új tárpasháslan kiadó, fagymentes. Új­szeged, Közép fasor 17/A. Pintér. x Fent járó beteg mellé nyugdíjas nöt felveszek lehet nyugdíjas házas, pár ls. Lakás megold­ható. üjszeged. Fogarasi u. 21. Farkasné. Rádió-, tv-javítás a helyszínen, 48 órán be­lül. Báló M., tv-szerelő, Tarján 110. óp. A. I. 6. sz. Segédmunkást 'elveszek kőműves mellé. Jelent­kezni lehet: Szerda Cvörgy, Jósika u. 45'A, m. 8., délután 6 órá­tól. Kukoricaförést, minden, íóle mezőgazdasági mun­kát vállalunk ketten, Csongrád megye terüle­tén. Szűcs István és táná, Algyő. Dózsa u. 35. Garázs kiadó. Szeged. Hétvezér u. 21. írdek­lódni: délután. Autószerelő, 21 éves gya. korlattal, gépipari tech­nikummal, középfokú jo­gositv ánnyai m unkahe­lyet változtatna. Tsa is érdekel, „Műhely ve­áetö 15 463" jeligére a Sajtóházba. Két egyetemista p(>tma­masúgot vállal. „Egye­temhta 16 438" jeligére a Sajtóházba. Gépírást vállalok. Vc^ gyes 15 449" jeligére a Sajtóházba. Édesanyánk mellé be­tegápolót keresünk azon­nali belépésre. Érdeklőd­ni egész nap. Szeged. Gén. u. IS/A. Idős bácsit vagy nénit (hazaspá rt i lakásáért, Vágy házáért eltartanánk Középkorú gyermektelen, komoly házaspár. ,.Eé, kés Ősz 72 519" Jeligére a Hirdetőbe. Kétszemélyes gépesített háztartásba heti két délelőttre takarítónőt ke, resek. Vtunai, Gutenberg u. 7. Bérbe vennék 20 db disznónak való ólat, le­hetőleg 5x5 m .Sürgős 72 494" jeligére a Hir­detőbe. Jogosítvánnyal rendelke­ző nyugdíjast keres?*. „Megbízható 72 520" jel­Ifiére a Hirdetőbe

Next

/
Thumbnails
Contents