Délmagyarország, 1972. szeptember (62. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-13 / 216. szám
2 SZERDA, 1912. SZEPTEMBER 13. Megkezdődött Robbanás a Bien Hoa i támaszponton TÍZ8k!a» _ _ _ • f% urna egyik legszebb ^M^M . ,..„ . _ — , W épületéljen, a FarnePrága (MTI) A Csehszlovák Szocialista Kóztarsaság területéh kedden reggel megkezdődött a csehszlovák, a magyar, a Nöf^nemzett^ néphadserege, a haditudományokban valamint a szovjet hadse- val6 jártasságát, azt, hogy reg kijelölt alakulatainak és mesterien kezelik a korszeszlovák csapatok hajlottak végre közös akciókat. A gyakorlat első napja is bizonyította a csapatok és törzsek magas fokú felkészültSzáz repülőgép elpusztult - A VDK légvédelmének sikere % Washington (UPI) sek azzal magyarázzák, este A Fehér Ház közölte, hogy Nixon elnök — az el- ban hivatalos nyilatkozatutasította vissza a törzseinek közös gyakorlata. A harcjárművek ezreit és a katonák tízezreit megmozgató „Pajzs '72" a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek eddigi legnagyobb erőpróbáját követelő hadgyakorlata. A hadgyakorlatot az első napon megszemlélte Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, és a CSKP több vezetője A katonai delegációk élén jelen vannak a Varsói Szerződés tagállamai és más szocialista országok honvédelmi miniszterei. Festői szépségű tájon, de katonai szempontból nehéz terepen kezdődött meg a gyakorlat, amelyben a csehszlovák fegyverbarátok oldalán rögtön bemutatkoztak a magyar alegységek ls. Kzen az erdős, hegyes terepen a katonák azt a harci feladatot kapták, hogy állítsák meg az előrenyomuló feltételezett ellenséget, s verjék vissza támadását. A harcálláspontról jól nyomon lehetett követni a hatékony fegyverekkel felszerelt gépkocsizó-lövészek, harckocsik akcióit, valamint r< csapatrepülők tevékenységét, amelyet egy feltételezett ellenséges repülőtér ellen bontakoztattak kl. A gyakorlat további mozzanataiban szovjet és csehrű technikát és zökkenőmentesen képesek végrehajtani az elejük tűzött feludatokat. hogy az amerikai kormány jelenleg tanulmányozza a Dél-vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány hétfőn közzé tett nyilatkozatát. " Ronald Ziegler szóvivő nem volt hajlandó megerősíteni azokat a félhivatalos közléseket, amelyek szerint a DIFK nyilatkozata „nem tartalmaz semmi újat". A nökválaszlások küszöbén — DIFK nyilatkozatát. ezzel is azt a benyomást igyekszik kelteni, mintha a Fehér Ház részéről meg volna a jószándék a háború befejezésére. A saigoni bábrendszer még csak a látszatát sem igyekezett kelteni annak, hogy valamennyire is „tanulmányozná" a DIFK újabb szóvivő tartózkodását egye- állásfoglalását; még hétfőn RR Dl IOT E LEX Arab akcióprogram készül Temetés Trlpoliben - Müncheni /egyzőkőnyv Fenyegetés New Yorkben # Tripoli (AFP. MENA) boncolási jegyzőkönyvet, ter az újságírók kérdéseire A 1,-HIOI TRÍRV.IÍHAN MELV szerint az izraeli tű- válaszolva kijelentette: a fenni déllftán ünnepélyes ke- *** halálát közelről leadott szült helyzetre való tekinretek között eltemették an- lövések okozták. A megálla- tettel Szíria örömmel üdvönak az öt palesztin terroris- pitáa alól csak az egyik ál- zölné, ha egyesült arab erők tónak a holttestét, akik a dozat kivétel> akinek lőtt se- állomásoznának területén. A ekete bzeptemoer ktuonit- . ményének tagjaiként 11 túszt bei nem voltak halalosak.es szedtek az izraeli olimpiai pusztulását az okozta, hogy csapat tagjai közül, kettejü- megfulladt az égő helikopket megölték, majd túszaik- (pli,pn kai együtt, a fürstenfeldbruckl támaszponton a nyugatnémet rendőrség által a Bonn (AP) A bonni külügyminiszté- -ondja. hogy Izrael „minA kairói rádió kommentá- rium szóvivője közölte: nyu- den törvenyes eszközzel meg tora „mártíroknak" és „hő- gatnémet és egyiptomi rész- ío8>a védelmezni külföldön söknek" nevezte a „Fekete ről diplomáciai szinten to- tartózkodó állampolgárait a Szeptember" palesztin szer- vábbfolynak az erőfeszítések terrorakcióktól, továbbá felvezet elhunyt tagjait. a félreértések tisztázására, léP a merénylők, azok tá„ azl a hírt azonban, hogy az maszpontjal, és mindazok elegyiptomi kormány képvise- ,en- ^ a terroristákat téA tartományi igazságügyi lői hamarosan Bonnba érhutóságok közzétettek egy kéznek, a szóvivő nem erősítette meg. 0 Jeruzsálem (AFP) Befejezte ülését az izraeli parlament, a knesszet A parlament egyhangúlag határozatot fogadott el, amely klmogatják" New York (Reuter, UPI) Moszkva amely a Koreai Munkapárt AndreJ Gromiko tegnap Központi Bizottságának megvllláaraggelit adott aMoszk- hívására Konsztantyln Kavában tartózkodó Henry Kis- tusevnek, az SZKP Központi singer, az amerikai elnök Bizottsága titkárának vezenemzetbiztonsági főtanács- tésével látogatást tett a Koodója tiszteletére. Kisslnger reai Népi Demokratikus Közszeptember 10-e óta tartóz- társaságban, szeptember 12kodlk a szovjet fővárosban, én Phenjanból visszaérkezett Nixon elnök főtanácsadója Moszkvába. moszkvai tárgyalásai végeztével, útban hazafelé LonBerlin Az NDK fővárosában ma. donban, és Párizsban meg- a ^u/, ; /,, m ' beszeleseket folytat majd a ^rdánújból találkozik egybrit és a francia vezetőkkel. Szöul Szöulba érkezett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Vöröskereszt társaságának küldöttsége, hogy folytassu a múlt hónupbun Phenjanban megkezdett tár0 Beirut (AFP. INA) Az arab országok küliigy'és hadügyminiszterei november közepén találkozni fognak Kuwaitban, hogy a következő szakaszra vonatko,Az arab államok megbízásából háromtagú küldöttség kereste fel Kurt Waldheim ENSZ-főtitkárt és beszámolt neki arról, hogy a sajnálatos müncheni terrorcselekmény óta az ENSZ-nél akkreditált zóan kidolgozzák az Izrael arab diplomatákat elárasztelleni harc akcióprogramját iák a névtelen telefonhívá- közölte Abdel Halim sok- amelyek gyilkossággal Khaddam szíriai kiilügymi- és gyújtogatással fenyegetik niszter, aki az Arab Liga őket. Jóllehet, a fenyegetémással dr. Michael Kohl, az NDK miniszterelnökségi államtitkára és Egon Bahr, a bonni kancellári hivatal államtitkára. Moszkva A szovjet kormány kijelölte a szovjet delegációt az gyalásokat a két országot ENSZ-közgyűlés szeptember érintő családegyesítések kér- 19-én megnyíló-27. ülésszadéséről. kára. A küldöttséget Andrej Moszkva Gromiko külügyminiszter veAz SZKP küldöttsége, zeti. kairói tanácskozásáról haza- ^^ edd'g nem váltották be, térőben rövid időre megállt a/' arab d'Plomaták a fel" Beirutban, A külügyminisz- szított ^'űlö,et uszítás el" viselhetetlen légkörében élA M-ir.i Ferenc Mgtsz I. »z. (Falemtygyár mosrttt) és U. sz. (nöhálytelekt és Delg-411 út elagazísaban) üzemegységébe paprikacsipedőket vesz fel DK. une nek. • Hanoi (MTI, VNA) Hétfőn egész nap tartó sorozatos támadást intéztek az amerikai légi kalózok a VDK területe ellen. A fővárosban hatszor rendeltek el riadót, s a támadó gépek több bombát dobtak le. és rakétákat lőttek ki a városra. A déli támadás idején egy rakéta a főváros Hai Ba Trung kerületében a Ba Trieeu utcába csapódott be, lerombolta a 4. számú lakóházat, a környező lakóházaltat pedig megrongálta. A nap folyamán az ország számos vidéke ellen intéztek újabb kalóztámadásokat. köztük a kínai határ mentén elterülő Lang Son tartomány ellen is. A VDK légelhárítása Lang Son fölött két, Hanoi fölött pedig egy támadó gépet lőtt le. Az észak-vietnami légvédelem tegnap hat támadó amerikai repülőgépet lőtt le — jelentette be a hanoi rádió. Több amerikai pilóta fogságba esett. • Saigon (AFP. AP) A hírügynökségek keddre virradóra valósággal ontották a jelentéseket arról a hatalmas robbanásról, amely hétfőn történt — lapunkban is közöltük — a dél-vietnami Bien Hoa-1 légitámaszponton. Saigontól 30 kilométerre északkeletre. Hivatalos katonai forrásból származó értesülések szerint csaknem 100 amerikai és dél-vietnami repülőgép, illetve helikopter pusztult el, amikor az egyik óriási lőszerraktár a levegőbe repült, és ez láncszerű robbanásokat váltott ki a légitámaszpont nagy részén. Saigoni katonai forrásból igyekeznek úgy feltüntetni az utóbbi esztendők kétségtelenül legnagyobb repülőgép-pusztulását. mintha a robbantást „szabotőrök" hajtották volna végre. Az első jelentések szerint a lőszerraktár egv becsapódó lövedéktől robbant fel. A dél-vietnami hazafiak nagy erejű támadást indítottak egy másik támaszpont ellen is: a Mekong deltavidéknél fekvő Tra Noc-i repülőgépbázis ellen. Becsapódó aknáik négy benzintartályt lobbantottak lángra. R oma egyik legszebb épületéljen, a Farnesina-palotábun találkozott a közös piaci tagországok csúcsértekezletét előkészítő külügyminiszteri konferencia, amelynek közvetlen célja világos: a tagországok diplomáciájának vezetői azon munkálkodnak, hogy legalábbis csökkentsék azoknak a nézeteltéréseknek a számát, amelyek látványosan veszélyeztethetik az októberre kitűzött, immár felemelt létszámú, tehát tízes csúcs sikerét. A közelmúlt „mini-csúcsa", Brandt és Pompidou találkozója, a jelek szerint egyetlen lépést sem tett ebben az irányban. A tájékozott megfigyelők egybehangzó véleménye szerint nem oldott meg, sőt nem is könynyített meg semmit. Aligha lehet kétség aziránt, hogy a mostani római megbeszéléseken — mind a külügyminiszteri, mind a pénzügyminiszteri tanácskozásokon — ugyancsak az egyik legfőbb téma, Párizs és Bonn ellentéte. A véleménykülönbség olyan fontos kérdésekben áll fenn a két főváros kör zött, mint az úgynevezett nyugat-európai pénzügyi alap megteremtése, az infláció megfékezésének lehetősége és módszere. A két álláspont közötti szakadó k szélességére jellemző két epizód: 1. Az olasz delegáció egyik szakértője újságírókkal folytatott beszélgetése során úgy fogalmazott, hogy a Párizs—Bonn nézel eltérésének áthidalása a konferencia legfőbb feladata. 2. Giscard d'Estaing francia pénzügyminiszter közölte, hogy a régi nézetkülönbségek fennállnak, de a konferencia során eddig újabbak nem merültek fel.., A mondat ironikus kicsengése is arra enged következtetni, hogy a miniszter szerint a római tanácskozástól már az is szép teljesítmény lesz, ha a meglevő dilemmákat nem tetézi vadonatúj vitákkal. 9 9 9 9 „Biztos találata lesz"..., ha vadászati felszereléseit 4l!!lll!!!!lllllllllllillllllllli, KERESKEDELMI VAi I Al AflT Szeged, Kárász u. 16. sz. Sporlszak üzletünkben vásárolja VADÁSZFEGYVEREK * FEGYVERTOKOK * TÖLTÉNYÖVEK * VADÁSZTASKAK * FEGYVERSZÍJAK * KOMBINÁLT VADASZBICSKA * VADASZTÖRÖK * FEGYVERTISZTÍTO FELSZERELÉSEK * ZAROLAPOK * FOGOLYAKASZTOK * VADÁSZATHOZ RUHÁZATI FELSZERELÉSEK Szaktanácsadás! 'Előzékeny kiszolgálás! Felhívjuk a vállalatok és szövetkezelek figyelmét, hogy az alábbi anyagok eladása* céljából Börzenapot tartunk telephelyünkön 1972. SZEPTEMBER 11-TÖL 8—14 ÓRA KÖZÖTT. r Közúti Építő Vállalat Hódmezttvásárhely, Erzsébeti úti géptelep Eladásra kínáljuk: Villanyszerelési cikkek nagy választékban, gépkocsi-alkatrészek az alábbi típusokhoz: ZUK, Volga, Nysa, IFA, 705-08 Csepel, dömper és rakodó. Munkagépek: E—03-as, E—302-es, 1514-es kotrók; Továbbá: Volvó, Hanomag rakodógép-alkatrészek, MI A—D, MIB—D és benzines motorok alkatrészei; Továbbá: drótfonatok, aszfaltozó faveder, vasanyagok több méretben, bugaacél, aknaracs, aknakeret és fedlap. Különböző görgős és hüvelyes láncok, géptisztító rongy, villanymotorok használt és új, használt lemez öltözőszekrények, golyós- és hengergörgős csapágyak, simmering és ékszíj különböző méretben. xH 172 889 9R o1