Délmagyarország, 1972. szeptember (62. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-09 / 213. szám

4 8ZQMUAÍ, 1Ü73. SZEPTEMBER 9. A SZOKÁS HATALMA Szegedi emlékek llfkflr megérkeztünk, a InlRUI vendégsereg már az asztalnál ült. A háziaszszony pongyolában fogadott. Ajándékom: egy szál szegfű és két üveg tömény, különösebben nem lelkesítette. A virágot ugyan megszagolta, vázába tette. Kaptam érte egy mosolyt Az italért semmit. Egyszerűen az egyik sarokba tette, a padlóra. A többi mellé. Ügy álltak ott, mint arzenálban a töltények. Jutott minden résztvevőre egy-kettő! Ez ellentétes benyomások forrása volt számomra. Lehangolt, hogy én is csak azt tudtam, amit más, fantáziátlanul ... A szokás szerint. Másrészt felvillanyozott, mert, ugye, a jó hangulathoz évszázados hagyomány szerint hozzátartozik a jó ital is. S ebből itt aztán van bőven! Hatása már látszott ls azon a vendégen, aki éppen a szót vitte. Mert azzal kezdte, hogy a késónjövőbe belediktálta a teli pohár büntetőitalt. A hagyományokhoz, a szokáshoz híven ... Milyen jogon? ö volt a tamada. Olyan étekfogóféle. Rgngldős a mulatozásban. Tartotta a hangulatot, diktálta az iramot. Főleg az ivásban. Szemmel láthatólag igen nagy tehetséggel. Érdekes alakja volt a társaságnak. Pályáját vidéken keztjte. Hamar fölkerült a székvárosba. Kiváló szakemberek végzett munkája öregbítette hírnevét. Sajnos, a siker kissé a fejébe szállt. Igaz, ez elsősorban növekvő pocakjában nyilvánult meg. És arroganciájában. Ami a szesz hatására egyre inkább elhatalmasodott rajta. Köszöntötte a háziaszszonyt. Teli pohárral, a hagyományok szerint. Megpróbáltam ellazsálni az Ivást. Belém diktálta. Meg akarom talán sérteni a gazdaaszszonyt? Majd a férjére ürítette poharát. Ismét kiszúrt engem, aki óvatosan, csak megnedvesítve ajkam, az abroszra tettem poharamat. —r Mi az, te haragszol a haziga/dura? Meg akarod őt sérteni ? Hogy én a házigazdát? Még csak ez hiányzana! Hiszen a felettesem! Ellenkezőleg, tisztelem, becsülöm, igen-igen, Iszom az egészségére. Csak azért tettem le a poharam, hogy megtöröljem a számat... Iszom, ha kall, kétszer ls! Lement. Mikor az asztalfőn trónoló alakra néztem, az volt a benyomásom, hogy egy eszkimót látok. Azt, amelyik megölte a fehér embert, amikor visszautasította legkedvesebb csemegéjét, a húsban kelt friss kukacot! Micsoda sértési Kiürült a soros üveg. Az elnöklő a következőt igényli. Messze van tőle, a szoba másik végében. Odajutni lehetetlen. Még a jobbnál jobb ételek a konyháról is csak az ajtóig jutnak lábon. Onnan aztán a vendégek kejtén vándorolnak az egész szobát betöltő asztal megfelelő részére. így az ital is. De az asszonyok tiltakoznak. Elég... — Szavazzunk! — rendeli el a tamada. Mindenki ellene van. Erre kijelenti. — 8n vagyok az estfelelős! A szokásnak megfelelően én határozom meg az est rendjét. Most tehát az Ital következik. Egyhangúlag! Igen, egyhangúlag! Az egyetlen hangjával! S ml tagadós, erősen pálinka illatú. Vitatkozni vele? Meddő kísérlet. De minek is kísérletezni? Ha inni kell, hát inni kell... S az üveg a kezében. Tölt, tölt és tölt. Ellentétben a vadnyugati filmekkel, ahol sohasem töltenek, de mindtg lőnek. Igaz, mi meg nem tartunk ott. Iszunk az évfordulóra. Iszunk minden jelenlevőre, összesen és külön-külön. A tamadára is. Ezt a szomszédom, egy fiatal legény ajánlja. Naná, mert nem. Hiszen az ő közvetlen fönöke. Megkérdem hát, úgy félszájjal. — Milyen a munkában? Ilyen barátságos? — A munkában? Mint az oroszlánt Kétkedve nézek rá. Ritka eset, hogy a fiatalság, még így, borközi állapotban is ilyen tisztelettel szóljon főnökéről. De, hogy biztos legyek a dolgomban, rákérdezek. — Olyan erős? — Dehogy — néz rátn csodálkozva. — Ügy ordít! Ö, értem. Ha főnök, a szokás megköveteli: ordítson! Pcalf mnet hallgatna el. bOŰR IllUOl Mert valaki az újságot lobogtatja. Az iszákosság elleni rendelettel. Hogy azt mondja, a szomszédok a rendzavarásért szólhatnak ... Meg könnyen lehet belőle fegyelmi, ha a munkahelyen szóvá teszik ... Erre a tamada köszöntőt mond. A rendeletre. S üríti poharát. Ürítteti mindenkivel. Egy ilyen rendeletre ne inná ki? Bölcs, okos, éppen legfőbb ideje volt. De te miért nem iszod ki? Meg kell ünnepelni! Méltatni. A szokás szerint... Köszöntő. Ürítem poharam ... Igyunk a mi kedves..; Emelem poharam ... Már meglehetősen bizonytalanul ültem a helyemen, amikor a házigazda kért szót. — És most felkérek mindenkit, hogy egészségemre ürítse ki a lakást... A felszólítást, a szokáshoz híven, a nem, nem, nem, nem megyünk mi innen el nóta követte. Ennél csak az asszonyok határozott intézkedései voltak meggyőzőbbek. Még megittuk a János-áldást. Mert, ugye, anélkül sértő lenne a házigazda számára... Így kerültünk lassan az utcára. A tamada, két oldalról támogatva, rendkívüli hangerővel adta az alsó lakónegyed tudomására, hogy ... ropog a nád! Hát ropogott is. A sok felpattanó ablak, mögöttük az álmukból riasztott emberek. Furcsa dolgot figyeltem meg. Ezek az emberek, ilyenkor, éjfélkor is ráérnek társalogni. S milyen közlékenyek. Kifejtették, hogy ők dolgozók. Hogy nekik holnap, azaz pardon, ma dolgozni kell. Hogy milyen nehéz a munkájuk. S hogy érdekelte őket, hogy mi kik vagyunk. Hát nem furcsa? Én már alig várom, hogy valahogy haza keveredjem, ezek meg csak úgy érdeklődnek... Éjfélkor! A Tamada szólt. Hogy, aszongya, miért beszélnek olyan hangosan. Nem süket 6! Még felébresztik a gyerekeket. Csitítgattuk hát őket is, vezérünket is. Persze, ez sem ment teljesen zaj nélküL Mert hát, ugye, 6 nem részeg. Ki meri ezt állítani? Az ellenkezőjét bizonyítandó, felborított két kukát, és elfordított egy útjelzőtáblát Hogy lássuk, ki ő! Megmutatja, szokás szerint, hogy milyen a virtus! Mutatta volna tovább egy gépkocsin is, amelyik nem tudni, hogyan keveredett utunkba. Nagy hévvel rántotta fel rajta az ajtót, és termetéhez képest ugyancsak fürgén ugrott bele. Be is csapta maga után az ajtót. Fkk(ir különös fényjeLHnUI lenségre lettünk figyelmesek. Kéken villogni kezdett a gépkocsi teteje. Vijjogó hang, majd mély csend keletkezett.., A szokástól eltérően, hirtelen ért véget mulatságunk. Mert úgy látszik, mostantól kezdve ilyen lesz az új szokás. S máris van hatalma. Andor György, a kárpáti Igaz Szó munkatársa, Ungvár Privát nő a színpadon „Angol-halvány primadonna" — mutatta be Mindszenthy Magdát a tisztelt színházlátogató közönségnek a Szegedi Napló hírharangja. Majd 1935. október 2Ö-án ezt olvashattuk a lap Színház és Művészet rovatában: „...visszatért a régi szegedi színház nagy premierjeinek tapsvihartól és kacagástól hangos forró hangulata.". És hogyan fogadta Mindszenthy Magdát a színház társulata? Hiszen, mint a fővárosi lapokból megtudhattuk, a fiatal színésznő minden előzetes gyakorlat nélkül, egyenesen a „pesti társasági szalonokból lépett színpadra". A művésznő, aki immár 23 éve a Fővárosi Operettszínház tagja, mosolyogva válaszol: — Na, ez a teljesen privát nő mit akar itt? — körülbelül így fogadtak a kollégák. A végén meg nem akarták elhinni, hogy még sehol sem játszottam, olyan nyugodtan készültem. Semmi cidri, citerázás ... Azt kell mondjam, nem voltam tudatában a felelősségemnek. Olyan voltam, mint a gyerek, amikor tűzzel játszik. Mindszenthy Magdának szerencséje, s no persze, tehetsége volt — nem égette meg magát a tűzzel. A kritika kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy szépen beszélő, jó mozgású, dekoratív megjelenésű színésznővel gazdagodott a szegedi színház. A közönség is kegyeibe fogadta. És bekövetkezett, ami leginkább egy galoppversenyhez hasonlítható: a verseny a szerepekkel és a rájuk fordítható idővel. Egyetlen esztendő alatt 42 szerepet alakított a művésznő. Társadalmi élet? — Számos meghívást kaptam, de aligha tudtam volna nekik eleget tenni. Nem hiszem, hogy ebben az évben volt összesen tíz szabad délelőttöm! A pályakezdés első éve teljes sikert hozott. Évad végére két pesti színház ajánlata közt válogathatott. A Vígszínház 150, a Bethlen téri színház 500 pengős havi gázsival varta. Az elsőben háromévi biztos hallgatás, a másodikban főszerepek kilátásban. Hont Ferenc 500 pengős ajánlata győzött. — Sajnos! — teszi hozzzá a művésznő. — Mert, ha ma kellene választanom, behunyt szemmel az előbbit választanám, ahogy Ajtay is tette. Három évig hallgattam volna, de megérte volna... Akkor, mint fiatal színésznő, búcsúzóul így nyilatkozott a Szegedi Napló munkatársának: „Elértem azt, amit egy kezdő színésznő egy év alatt elérhet. Ez az egy év elég volt ahhoz, hogy rutint szerezzek. Tovább akarok tanulni, Itt erre már nincs lehetőség. Pesten több alkalmam lesz prózára. Szerintem csak a prózának van jövője. Mindig kellemesen fogok visszagondolni Szegedre. Az első sikerek emléke a legmaradandóbb, s ezeknek az első sikereknek egy rés/.c Szegedhez fog kapcsolni még sokáig." E szavak harminchat éve hangzottak el. — Tegnap az egész estét Szegeddel töltöttem, készültem erre a beszélgetésre — „nyilatkozza" a művésznő most a Délmagyarországnak. — Különleges érzés volt visszagondolni a szegedi színházra, a társulatra, a szegedi tapsokra ... Valóban, az első sikerek emléke a legmaradandóbb. Volt ott egy el nem kerülhető szerelem, ami miatt még egyszer-kétszer lementem Szegedre, de a színházzal megszakadt minden kapcsolatom, azóta nem léptem fel a szegedi közönség előtt. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szegediek elfeledték volna primadonnájukat. Hiszen a Fővárosi Operettszínházban sok Honthy Hannaszerepet alakított másodszereposztásban, s az utóbbi években ls számos nagy sikerű előadásban tapsolhattunk neki. Persze a szegedi virágeső már aligha ismétlődik meg — kiment a divatból —, s az sem valószínű, hogy a szegedi hölgyek között akadnának olyanok, akik, mint annak idején, megcsináltatnák azokat a ruhákat, amiket ő a színpadon hordott... Gulay István Távröntgen Ez év tavaszán még világviszonylatban is különlegességnek számító berendezést helyeztek üzembe egy tokiói kórházban: olyan készüléket, amellyel akár 700 kilométer távolságból is elvégezhető a röntgenvizsgálat. Japán egy távolabbi helységéből telefonvonalon érkeznek a képjelek a tokiói kórház műszerasztalának katódsugárcsövére, amely előtt a szakorvos ül, aki, ha szükségesnek tartja, képmagnón ls rögzítheti a hozzá eljutó képi információt. A távoli helységben automatikus berendezés végzi a röntgenátvilágítást a test meghatározott részein, miközben a sugárernyőn kapott átvilágítási képet egy készülék kábelen át továbbítható elektromos jelek sokaságára bontja fel. A megfigyelőhelyen a jelek hasonló folyamat során állnak össze Ismét összefüggő és jól tanulmányozható képpé. A jó szakorvosok világszerte a nagy egészségügyi intézményekben koncentrálódnak. A távröntgen segítségével mód nyílik arra, hogy a távoli, orvossal roszszul ellátott helyek betegeiről is a legjobb specialisták készítsenek diagnózist. BERCZELI A. KÁROLY Hullámsír 63. Veronka most fájdalmában nem titkolózott, hanem őszintén kitárta magát, hiszen elvégre anyja is nő, neki is tudnia kell, hogy miben nyilvánul meg a szerelem. — Már hogyne lött volna ínyemre, mikor szerettem őt, és én is vágytam rá — itt egy kissé elakadt, hirtelen mégis el röstell te magát, hogy ezt bevallotta. De anyja megértő és biztató tekintete bátorrá tette. — De éppen az volt a baj, hogy nagyoin is odaadó voltam... Vagy hogy mondta, anyám? — Ügy, úgy. De csacsi vagy, kislányom. Az sose baj — nevetett Zágora. — Mégis baj lött belőle — brühögött föl Veron —, mert azt mondta, hogy kurva vagyok. Ezt mondta neköm! Még álmomban sem mertem vetkőzni! — Mit? — rőkönyödött meg az anya. — Te? Kurva? — Már a nászéjszakán azzal kínozott, hogy hány szeretöm volt, mert hogy olyan jól csinálom .., Tudja maga is, hogy hogy van az — pirongott megint a fiatalasszony. — Hát az is baj? — ijedtem mög én mingyért, mert olyan vadul nézött rám, hogy félni kezdtem tőle. Ilát hogy mertem volna én az oltár elé állni menyasszonyi ruhában, ha nem lőttem volna ártatlan — mondtam neki, mire ő pofon vágott, s azt üvöltözte, hogy hazudok, a ringyók mind hazudnak. Ügy, hogy a nászéjszaka második felét éh már a konyhában sírtam végig, összekuporodva a hokedlin, mert nem mertem mégegyször melléfeküdni. Zágora megdermedt ettől a vallomástól, s rhár fájlalta, hogy nem puhatolózott egy kissé lelkiismeretesebben a legény múltja irtán. De Veron zárkózottsága, s túlzó bigottsága gátló akadálya volt a közvetlenségnek, s a szokott anyai tanácsadásnak. Veron, ha célzott rá, elpirult, s vagy hallgatásra Intette, vagy kiszaladt a szobából. Vakon bízott az isteni rendeltetésben, ebben Vencel atya is megerősítette, vőlegényét úgy kezelte, mint akit az ég jelölt ki számára, jutalmul erényeiért, s ezt a szinte vallásos rajongást nehéz volt a józan ész szigorúságával kis körültekintésre, vagy estik megfontolásra ösztönözni. Veron töredelmét az álmot mímelő apa, Péter is meghallotta, s egy ideig úgy tett, mintha semmiről se tudna, de neki se volt kenyere a hazugság, s a végén mégiscsak kitört, sőt a fegyverét kérte, azzal a szándékkal, hogy menten szekérre ül, s agyonlövi a hitvány fráterét, mert neki már úgyis mindegy. De a lánya becsületét nem hagyja! — Várjuk mög Gábort, Pétör — csillapította le az asszony. — Nem magának való ez már, aztán mög újabb baj is lőhet belőle. — Aztán megint a lánya felé fordult. — No, és másnap se szelídült mög? — Már hajnalban elmönt a szekérrel a tanyára — kesergett tovább Veron —, én olyan szívesen elmöntem volna vele, de nem hívott, csak azt bökte oda, hogy délfelé möggyün. Én jó ebédöt főztem, aztán magamat ls kicsinosítottam. Csipkés, buggyos Ingujjat vöttem föl, kis arany szegélyű selyömmellénykét, mög a világos berakott szoknyámat, hogy visszatérítsem magamhoz. Még az arany fülbevalómat, mög a szép körösztot is magamra aggattam, csakhogy mindön jó lögyön, szent lögyön a béke. Hátha csak a bolondóra volt rajta — gondoltam, mert még mindig szerettem. De nem úgy történt, mert mihelyt möglátott, elkezdött ordítani, hogy csak cifrálkodni tudok, mert biztosan vártam valakit, de ő möglepött, s erre a hajamba túrt, s úgy összevert, hogy alig tudtam kivánszorogni az udvarra, s az istállóban bújtam el, hogy ne üssön tovább. — De hát, miért nem jöttél azonnal haza.:: De végképp! — lihegett a beteg apa, s úgy kiabált, hogy köhögési rohamba fulladt felháborodott kitörése. — Itthon is szégyölltem a kudarcomat, mert hogy én akartam míndönáron hozzámönnl... De az arcom is annyira teli volt kék foltokkal, hogy várnom köllött, míg lelappad a sok daganat — folytatta szipogva Veron. — Aztán mög ő se nyughatott, s vasárnap már röggel bejelöntötte, hogy elmögyünk délután a közeli kocsmába táncolni egy kicsit. Neki se volt jó, hogy mindönki az új asszonyra volt kíváncsi, ő mög valósággal rejtögetött engöm. És, hogy ne lögyön ebből is baj, úgy öltöztem föl, ahogy a tanyai lányok, asszonyok szoktak, kicsit még parasztosan. Tarka selyömviganót vöttem föl, azt. amelyiknek az alján csipkefodor van, patyolat, dudoros ingujjat, kifűzött, hímzött pruszlikot, nyakamat, keblömet mög csipkekendővel kötöttem ét. Mikor így eléje álltam, nem szólt egy szót se, csak intött, hogy lépjek föl a kocsira, mert úgy möntünk. A kocsmában persze szólt a zene, a csárdás, a legényök engöm is fölkértek, s én bizony szívesen táncoltam a sok keserűség után. Sándor mög csak nézött, mög ivott. Tudtam, hogy ennek se lösz jó vége. azért szóltam neki, hogy ideje már hazamönni. — Szóval már mögállapodtál a Csűri Bálinttal? — mondta vésztjóslóan. — Láttam, nagyon hozzásimultál, s kedélyösen beszélgette' vele. — Hát mit csinálhattam volna, ha fölkért? — kezdtem máris pityeregni. — Mögbeszélted vele, hogy mikor vagy egyedül otthon. Azt hiszöd, nem tudom?, — Erre ott mingyárt a képembe sújtott, hogy alig tudtam fölkászolódni a kocsira. Az egész úton hallgatott, de otthon kezdte elölről. És ezt csinálta napokon, néha heteken körösztül. Még az anyja is, ha néha elgyütt, az én pártomat fogta, s azt súgta a fülembe, hogy hagyjam öt ott, mert az apja is ilyen vadállat vqlt, nyugodjon békében. Mgr 6 is bánja, hogy összegügyüzött bennünket, de azt hitte, hogy a fia egy ilyen jó lány mellett mög tér. De nem! (Folytatjuk.)