Délmagyarország, 1972. szeptember (62. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-27 / 228. szám

a SZERDA, 1972. SZEPTEMBER 27. Szegedi emlékek Áz e.ső szerződés Greguss Zoltán ... Van-e, kJ e nevet nem ismeri? Megszámlálhatatlan szerepet Játszott — ha fel akarnánk sorolni híres alakításait, kevésnek bizonyulna a rendelkezésünkre álló hely. Nem ls tudnék választani, melyikre térjek ki? A számára legemlékezetesebb szerepről nem tudtam megkérdezni — ez az írás anélkül Jött létre, hogy találkoztunk volna. Több mint fél évszázadot töltött el ez a színész a magyar színpadon, de a színház iránti szenvedélye, úgy hitszik, máig sem csitult. Ma ls végtelenül elfoglalt színész. Színház, televízió, rádió, szinkron, film ... Napjai percekre Vannak beosztva. Az örökkön csengő telefont a felesége kapkodja fel, rögzíti az üzeneteket, a kéréseket, átveszi a „diszpókat", ahogy filmes nyelven a másnapi forgatás Időpontjáról való értesítést nevezik. Tízszer vagy hússzor kerestem Greguss Zoltánt? Talán többször ls. Vele magával háromszor-négyszer sikerült beszélnem. „Színház, rádió, televízió, szinkron, film ... — sorolta mindannyiszor gondolkozva. — Nem, holnap nem megy. Hívjál föl holnapután reggel .. • • Üveg és szerszám Egy szerelő feleségének soralt olvasom. Panaszos sorok. Iszik a férj, goromba, napirenden a veszekedések. . Persze, ez magánügy — írja az asszony keserűen. De hozzátesz még néhány gondolatot „Nyolc-kilenc órakor már totál ittas. Hogy dolgozik? Milyen főnöke van ott a vállalatnál? Mindig azt olvassuk, hogy kevés a szakmunkás az ő szakmájában. Nos, a munkatársa ls hasonló életmódot folytat Ha az ilyen emberek dolgoznának, talán sok ember nem bosszankodna — írja többek között a szeszkedvelő szerelőről. — Elég szép fizetése van, de vajon miért kapja ezt a fizetést?" Mondhatná valaki — a bosszú tüzeli ilyen szavakra az asszonyt nyilván válni akar, ilyenkor sok mindent mondanak egymásra a haraROS házastársak. De azt hiszem, mindenkinek van már valamilyen tapasztalata a munkahelyi Italozásról. Különösen az Ilyen jövő-menő, mindig másutt dolgozó embereknél, mint a példánkbell szerelő és hasonló beosztású társai, könnyen lecsúszik egy-két rund. A többi elképzelhető. Aminthogy egyegy építkezés, vezetékfektetés körzetében ls népszerűek a szeszt árusító boltok. Reggel hatkor, délben, délKSifllet és lakosság részére láda eladó aaefedl Üveges Kiss. Ügyintéző: Ura un Lajos. XS. 79 245 után. Embergyűrű az üzlet előtt, kisüvegek járnak körbe-körbe. Ki ellenőrzi őket? Kl veszi ki a kezükből az üveget, s ha erre nem hajlandók — a szerszámot? Nagy ritkán ha előfordul a regulázás. Többnyire egy ejnye-ejnyevel megússzák a dolgot Pedig az Ilyen laza ellenőrzés, az ilyén szemhunyó magatartás csak tovább szüli a fegyelmezetlenséget. — Mit csináljunk, könnyű ezt elítélni, mi sem hagynánk annyiban, de hát nincs elég' ember. S ha valaki megsértődik, tovább éli nyomban — magyarázkodnak az illetékesek, ha ilyesmi szóba kerül. Gyökeréig hibás és hamis ez a felfogás. Azt hiszem, levélírónknak igaza van: tisztelt férje vajmi keveset mozdíthat munkahelyén a jobb eredmények érdekében. Annál többet ronthat a fegyelmen. Ilyen körülmények között a „kevesebb több lenne" Igazsága áll a munkáskezekre is. Rendet teremtve, a fegyelmet megszilárdítva többre viheti egy-egy kollektíva — ha megcsappan Is a száma néhány hanyag, lógós szakemberrel. Mégis, általában félnek a vezetők a hatérozött intézkedésektől. A kisüveges hátramozdltók örömére. S. M. Hiába, hiába, hiába: Egy hónap, két hónap.. Az újságíró türelme természetesen végtelen. Végül egy szokatlan megoldás mutatkozott. Greguss Zoltán Balatonalmádiban, egy üres órán tollba mondta feleségének mindazt, ami érzése szerint engem érdekelt, s a hevenyészett cikkecskét „sok üdvözlettel" megküldték budapesti címemre. Így hát, formabontó módon, egy harmincegy soros, kézzel írott Greguss-vallomást nyújtunk át az olvasóknak, úgy, ahogy ő elmondta, s ahogy kedves felesége lejegyezte: „ötvenkét, éve, hogy első szerződésemet aláírtam! — olvasom Greguss Zoltán ,nyilatkozatát'. — A szerződés a szegedi színházhoz szólított; igazgatója néhai Palágyi Lajos volt, a budapesti Nemzeti Színház egykori nagynevű művésze. Társa lettem tehát a nagy színészegyéniségnek, aki eladdig sógorom, de egyben tanítómesterem is volt. Nagy munka várt rám, és nem könnyű körülmények közt. Sógorom jóságos szigora tőlem sokat, még többet követelt, mint másoktól, s játszottam is minden este — operettől a Sasfiókig — mindent, amire éppen szükség volt. Ez volt az igazi iskola! Háromévi munka után megváltam a színháztól, bár Szegedet és közönségét nagyon megszerettem, s a várost második szülővárosomnak tekintettem. Éreztem, hogy engem ls szeretnek, családom is ott volt, mégis többre vágytam, a magam erejéből akartam érvényesülni. Ügy éreztem, a kollégák előnyösnek látják helyzetemet, a családi kapcsolatok révén. Itt jegyzem meg, hogy a színház akkori drámai hősnője pedig nővérem, Palágyiné Greguss Margit volt. Előfordult nem egyszer, hogy egy előadáson mindhárman színpadon voltunk. így hát becsvágyam, önállóságra való törekvésem kezembe adta a vándorbotot, de ma már tudom — ez is jó volt. Körülbelül öt évig jártam az ország színházait, mígnem a budapesti Nemzeti Színház szerződtetett. Szegedre 1948-ban tértem „haza", vendégszereplésre. A budapesti, sok száz szériás Egerek és emberek című Steínbeck-darab lennie szerepét játszottam el ott is Az ünneplés, a sok felém áradó szeretetmegnyllvánulás meggyőzött arról, hogy Szeged valóban második szülővárosomnak tekinthető." Eddig a rövid szegedi emlékezés. Gulay István iskola életkősóiban „Fizetek egy kört.. Panaszkodnak a szülők egyre többen és többen, hogy a diákok között egyeseknek olyan sok zsebpénzt adnak otthon, hogy az már egyeflesen felháborító. A múltkbraz egyik édesanyával beszélgettem, és elmondta, hogy középiskolás gyermeke azzal a követeléssel lépett fel, hogy emeljék fel zsebpénzét, mert ezzel az egy-két forinttal nem tud úgy reprezentálni, ahogy elvárnák tőle a többlek. Ennek pedig az a következménye, hogy lenézik, s szinte kizárják maguk közül a fiúk. „De honnét adjak én havi 300—400 forintot egy gyereknek — fakadt ki a szülő —, amikor itthon három gyerek van, s nem keresünk havi 10 ezret. Nem minden szülő teheti azt meg..." S a szülők nagyon sok érdekes esetet elmondtak. Megy például az ifjú diáksgreg, majd a cukrászda elé'érve a fagylaltot látva, az egyik megszólal: „Srácok! Fizetek egy kört." S leszámol szépen, könnyedén és elegánsan az asztalra egy húszast, úgy, mintha mi sem történt volna. De még ha csak fagylaltról lenne szó! A szülők nyíltan és őszintén azt is elmondták, hogy minden további nélkül megismétlődnek ezek az esetek a vendéglőkben ls. A „fizetek egy kört" elve a sörre, a konyakra is vonatkozik, ötven forint, vagy nyolcvan forint, mindegy. A Diák Űr elegánsan fizet. Jegyzőkönyvekkel tudom én is igazolni, hogy volt olyan baráti kör, amelyik Szeged legdrágább éttermeiben jelent meg. Olyan helyeken fogyasztottak, ahová az egyszerűbb szülő nem is nagyon mehet, mert nem bírja anyagilag a kiadást. Elgondolkoztató dolgok ezek. S mi okozza a konfliktust? Az, hogy a legközelebbi alkalommal másnak kell fizetnie a kört — mert elvégre senki se fogyaszthat mindig ingyen. Tehát mindenkinek meg kell játszania a szülei zsebére a Csekonicsot — elvégre ez a módi. Arról nem is beszélve, hogy ezek az „élen járó körfizetők" között én nem egy, sem két tanulót fedeztem fel, akik szüleikkel együtt szeptember elején közelharcot vívtak azért, hogy megkapják az 1 forintba, másfél forintba kerülő menzaebédet, mert az előfizetéses étkezés sokba kerül — de a cukrászda, a vendéglő e szerint nem. Sokan kifogásolják, ha a havi 1 forintos sportköri díjat be kell fizetni. Ha az osztály valamilyen célra 2 forintot kér, már rossz néven veszik az Iskolától. Ugyanakkor a gyermekeik, ha kiránduláson vannak, egymás után váltják fel a százasokat. A dolog bosszantó. Boszszantó, mert évekftel ezelőtt épp azért vezették be iskoláinkban az egyenköpenyt, hogy elejét vegyük a klöltözésnek, hogy ne mutatkozzék e téren sem a családok anyagi helyzete közötti különbség. S íme, most egyes szülők meggondolatlansága révén ismét előtérbe került a probléma — más köntösben. Pedig el kellene ezen gondolkoznia minden szülőnek a saját józanságával. Elhiszem: vannak szülők, akiknek nem probléma havi 400—500 forintos zsebpénzt adogatni. De vajon nem érzik azt, hogy ezzel az osztályban milyen helyzetet teremtenek? Nem látják, hogy egy olyan ellenpólust hoznak létre, amelynek alapja nem a közösségben végzett munkán, hanem a zsebpénzen alapuló tekintély? S végül is hova vezet? Gyermekük már korán megszokja a költekezést, az anyagi dolgokon keresztül szemléli a világot, lenézi azt az embert, akinek üresebb a zsebe. Milyen mentalitás alakul ki abban a fiatalban, aki könnyedén szórja a pénzt, pedig meg sem dolgozott érte? Hová jut. mint közösségi ember? Előbb-utóbb olyan társaságot verbuvál maga köré, amelynek alapja már a cimboraság, a haverság. A kör ezután egyre bővül, • végül is elvezet a kocsmázásig. A vége pedig a tanulmányi visszaesés, s az igényesebb osztályokban ennek következményeként a kizárás, vagy kimaradás. A politikai, erkölcsi kár mellett erre a nevelési szempontra is gondoljon a szülő. A pénz diákkorban még nemcsak fizetési eszköz, hanem nevelési kérdés is. Semmiképpen nem jó hozzászoktatni a tanulót a koraf, szabad költekezéshez. Azzal fejezem be, amivel az elején kezdtem: a szülői panaszokat orvosolni kell. Jobban meg kell nézni, hogy kik kapják meg az iskolai menzát, hogy milyen engedményt teszünk anyagi téren egyes gyerekeknek. S a szülők is értsék meg, hogy vannak olyan dolgok az iskola életében, amelyek nem közömbösek a közösség szempontjából, még akkor sem, ha . kívülről nézve magán-, ügynek látszanak. A szülők anyagi helyzetének a „fizetek egy kört" formában való visszatükröződése egészségtelen, pedagógiánkra károsan ható jelenség, tehát ezen a téren is több megértést, körültekintést és tapintatot kérünk a szülőktől az új iskolai évben. Bánfalvi József Bűvölés BERCZELI A. KÁROLY Hullámsír Asztalosipari szabad kapacitással rendelkezünk, magrandelésAket elfoijaíjunk. Szegedi .Járás! Építőipari Szövetkezet, Szőreg, Tolbuhln tér 19. xS 72 19,1 ABAMHTÜNET KrtealtJllK fogyasztóinkat. Hogy Í9V2. szeptember 25-:m reggel 7 oraiol 15 orfiig Cserepes soron, 11 Katona u.-lg, Rákóczi u.-bun 11 Kaszás u„ Gólya u. kőzött, továbbá a SzubHdkul úton a vértanuk torétól a Vámházig áramszünet lesz karbantartás miatt. Fogyásától szíves elnézóset kéri a gDCMASZ, Szeged városi kirendeltség. Dk. 15 590 78. Mikor Gábor Bukayval is kezelt, a képviselő elgondolkodva mondta: \ • — Most gyakran jövök haza Pestről, tudod, az árvízveszély miatt, s szeretnék veled ls találkozni. Talán sikerülne az elkövetkező teendők dolgában valamit közösen kialakítanunk ... Harcos, nehéz Idők jönnek ... Tudok róla, hogy az ifjúság ls erősen mozgolódik, s neked ebben nvllváh vezető szereped van... — Ö, t-z csak olyan kávéházi politizálás — tért ki Gábor óvatosan az esetleges leleplezés elől, bár terve volt neki ls Bakayt megnyerni törekvéseik számúra, ha nem is teljes mértékbon. Félt, hogy » hirtelen feltört ember csupa hiúságból, Idó előtt árulja el magát, s ez végzetes lehet az egész mozgalomra. Egyébként megbízott benne, Ismerte gyerekkorától, s mindig becsülte hallatlan szívósságát, harckészségét, s a művelődés után való kitartó törekvését. . — Ebből én sem szeretnék kimaradni — lépett oda Richter. — Ez engem ls érdekel, s én sem estem a fejemre. Nem azért korteskedtem melletted, hogy most visszavonuljak, s tanácsot talán én is adhatok. — Ezt hálásan megköszönjük, Vili. Az ilyen világjáró ember mindig mondhat valamit, aminek itt hasznát vehetjük. Gondolod, hogy itt találkozhatnánk? — kérdezte Bakay. — No, nem itt, ez nert) asszonyoknak való dolog, hanem fönt, az én műhelyemben. — Én mindenesetre itt leszek kéznél — mosolygott szemérmesen Gábor —, Etelkával van néhány közös programunk. — Már tudok róluk — szólt bele bennfentesként az asszony- —, megyünk a bálba, a színházba. Már készülnek a jelmezek, de erről nem szabad tudnia... Ez titok — nevetett mókázva. — Ügy tudom a jövő szombaton lesz az az álarcos, jelmezes bál... De addig még annyi mindent kell elintéznem — sóhajtott búsan a fiú. — De talán még korcsolyázhatunk is egy kicsit, ha lesz jó jég. — Etelka! — kiabált Juci asszony. — Gyere, drágám, kísérd ki a vőlegényedet. Gábor ezt a megnevezést először hallotta az asszony szájából, hálából kezet csókolt neki. Etelka meg jött sietvé, már ő is vidám volt, es jó kedvű, bár íájlalta Gábor sietŐR eltávozását. Az előszobában szenvedélyesen megcsókolta, s csak ennyit suttogott a fülébe: — Gyere gyakrabban ... Mindig egyedül vagyok ... IV. Néhány nap múlva, vasárnap reggel beállított Kopasz Matyi Bitéékhez. Már kint a tornácon döngtek kemény léptei, mert az éjjel ls esett a hó, s nagyokat dobbantott, hogy a csizmájára tapadt havat leverje. A húz népe már várta, Gáborral beszélték meg, hogy vasárnap mennek el szekérrel Tandari Sándor tanyájára, s ha a megvadult ember nem komiszkodik, szót értenek vele, s Veron néhány értékesebb holmiját haza hozzák. Tudtak róla, hogy Sándor, Veron szökése óta többet iszik a szokottnál, de éppen ezért mennek hozzá a reggeli órákban, szinte rajtaütésszerűén, hogy otthon találják. Pöltehetőleg ilyenkor még nem részeg, vagy legalábbis kijózanodott előző napi mámorából. Matyit nagy szeretettel fogadták, s mingyárt meg is kínálták egy kis pálinkával, mert kint kemény fagy volt, s a hosszú és nem is veszélytelen útra kellett egy kis bemelegítő. Matyin egyszerű kék dolmány volt, csizmába gyűrt zsinórtalan nadrág, s nyakig begombolt gyöngyházgombos mellény. Hatalmas termetű fiatalember volt, Gáborral egyidős, de valamivel magasabb nála, s a mellkasa úgy kidomborodott, hogy a „lalbi" is meg a „mándli" is alaposan mégfeszült rajta. Magyaros, kipödört bajuszt viselt, a haját hátra fésülte, s meleg barna szeme, olvadékony néfcése a bikaerős emberek szelídségéről és gyöngédségéről árulkodott. Csak ha az időnként homlokába hulló haját simította vissza, akkor látszott, hogy a tenyere olyan, mint egy hatalmas lapát, az ukle roppant kalapács, mely ha lesújt, ott bizony reped, ropog, pusztul valami." De Matyi Sose nyúlt senkihez, még a gyakori kocsmai verekedések elől is visszahúzódott, részint mert béketűrő, nyugodt ifjú volt, másrészt mert tudatában volt aniíak, hogy az ő ütése könnyen végzetes lehet. így inkább csak tréfálkozva fitogtatta erejét, fölemelte az asztalt egyik lábánál fogva, aztán ráültetett valakit, sikoltozó leányt, s úgy emelte föl. vagy a. malomban a liszteszsákokat dobta a vállára, s vitte be a malomházba, mintha egy köteg szalma lenne a terhe. (Folytatjuk.)