Délmagyarország, 1972. szeptember (62. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-26 / 227. szám

KEDD. 1978, SZEPTEMBER 26. Kitüntetés | szovjet hatórás veteránok küldöttsége Budapesten A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa kitüntetéseket adományozott a népgazdasági tervezés bevezetésének 25. évfordulója alkalmából. A Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést vette át Párdi Imre, az Országos Tervhivatal elnöke; huszonketten részesültek a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésben; a Munka Érdemrend ezüst fokozatát harminchatan kapták meg, közöttük Bérezi Gyula, a Csongrád megyei tanács osztályvezetője; huszonkilencen pedig a Munka Érdemrend bronz fokozata kitüntetésben részesültek. A Magyar Partizán Szövetség meghívására hétfőn Budapestre érkezett a háborús veteránok szovjet bizottságának küldöttsége. A delegációt — amelyet V. B. Moszkvoszkij, a bizottság elnökhelyettese vezet — a Ferihegyi repülőtéren Úszta Gyula főtitkárral az élen a Partizán Szövetség vezetői fogadták. Fogadásukra megjelent a budapesti szovjet nagykő-vétség részéről A. A. Zsuk ezredes katonai és légügyi attasé és F. P. Bogdanov első titkár. A szovjet vendégek tárgyalásokat folytatnak a magyar testvérszervezet vezetőivel a két felet kölcsönösen érdeklő kérdésekről, s megismerkednek a főváros és a vidék nevezetességeivel. r Automata szövőgépek Újszegeden A Kenderfonó és Szövőipari Vállalat újszegedi központi gyárában jól halad a leendő szövőcsarnok építése. Azt már előre elhatározták a vállalat vezetői, hogy a modern, 10 ezer négyzetméter alapterületű szövőüzemben zömmel automata gépeket helyeznek el. A szövőgépek egy része már megérkezett a gyárba, s amíg készen nem lesz az új üzem, addig a régi műhelyben dolgoznak a gépek. Most szerelik a Csehszlovákiából érkezett UTAS- márkájú automata szövőgépeket, és a belga PICANOL-szövőket. Képünkön a b elga gyártmányú gépek szerelése látható. Ezeken a szövőgépeken dupla szélességű, nehéz ponyvaszöveteket lehet készíteni. ——-••——— Gyakorlaton - a tűznél Riadó! Elsőként a kisteleki Űj Élet Téesz önkéntesei érkeznek — kézifecskendőjükkel — a helyszínre. De szükség van a környező községek segítségére is. Balástya, Szatymaz, Sándorfalva, Pusztaszer, Baks, Csengele önkénteseinek is „riadót" fújnak. A borjúnevelő ablakaiból zöld és vörös füst gomolyog a szabadba. Közben egyremásra pattannak le a tűzoltó- és teherautókról az újonnan érkezett önkéntesek. Az egyik csoport a szomszédos épületet fogja körül, hogy megvédje a tűz átterjedésétől. Néhányan a füstölgő épületbe rohannak, és három szarvasmarhát vezetnek ki a szabadba. Egy másik mentőosztag szaladva görgeti a fecskendők szalagját a közeli apró tó partjára, s a szivattyú motorja másodpercek alatt felzúg, s az erős vízsugár már mossa is az épület vörös cserepes tetejét. A füst lassan szétoszlik a kék ég alatt, elhallgatnak a szivattyúk. Csend és nyugalom a környéken. Az épület, ablakaiból az ajtókból még nem szárította fel a nap a vízcsöppeket, a tetőcserép is csillogó-vörös. Odabent, az átnedvesedett cementpadló, s a sarokban zölddé és pirossá válva lógnak a pókhálók. Igen, mert mindez „játék" csupán. A szegedi tűzoltók, mint mindig készenlétben álltak megszokott helyükön és a borjúne velőt sem borította lángba egyetlen szikra sem. Miskolci őrnagy, városi tűzoltóparancsnok helyettese gyújtotta meg a két színes ködgyertyát, hogy minél valósághűbb legyen a „rendezés". S minthogy játszva is tanul az ember, számtalan tapasztalattal gazdagodtak a községek önkéntes tűzoltói ezen az áltűzeseten is. Vasárnap délelőtt, úgynevezett vizes gyakorlatot tartott a Városi tűzoltóság a községek önkéntes tűzoltói számára. Az éves továbbképzés keretében ez egyben példa is volt a gyors, kölcsönös segítségre is. S hogy az összefogás ez alkalommal miként sikerült, azt a gyakorlat utáni közös megbeszélésen értékelték a résztvevők. Ch. A. A

csákány meg az ásó ugyancsak melegít, de azért már lassanként majd kifagy a kezünkből a szerszám. Jönnek az „emberes" hónapok; az esők, meg a ködök. Egyre nehezebb lesz árkot ásni és temetni, járdát rakni vagy simítani, talajt egyengetni. Fedél alatt még könnyebben eldolgozgatunk, de a szabadba már inkább csak az megy, akit kenyérkereső dolga hajt. Keserűen írom le ezt a közönséges igazságot. Nem mintha a természet rendjét ellenezném — csak mert olyan sok dologgal adósak maradtunk magunknak a langyosabb hónapokban! Olyan sok jó igyekezet hervadt el, mielőtt kihajthatott volna! Miről ván szó tulajdonképpen? A társadalmi munkáról. Amit tavasszal oly nagy reményekkel hirdettünk meg. Nagyszerű felhívást fogalmazott a tanács és a népfrontbizottság. Nem pusztába kiáltott: előzménye volt ennek. Párt taggyűléseken, tanácstagi beszámolókon, gyárakban, mindenütt segítséget ajánlottak az emberek a városnak. Azzal a józan belátással, hogy ha kevés a pénzünk, toldjuk meg dolgos két kezünkkel. Azzal a remélhető haszonnal, hogy ami kényelem még nem érhető el a városi életben a közös kaszszából, azt majd megcsináljuk társadalmi jóakaratból. A fiatalok azzal a megajánlással kezdték az évet, hogy annyit fát ültetnek, ahány tagot számlál a KISZ; a szocialista brigádok munkaórák ezreit kínálták a városnak. Egyáltalán nem volt irreális az az elvárás, hogy Szeged minden polgára vállal egynapi munkát városáért Utcák szövetkeztek, hogy maguk végzik el a munkát — csak anyag legyen. Dolgoztak is sokan, és sokat. Övodák és iskolák aprónépe dicséri szerelők, asztalosok, festők kezemunkáját Elhanyagolt utcaképek változtak meg egy-egy szombati hórukkra. Facsemetéket is ültettek tavaszodóban, játszótereket is gondjaikba vettek szocialista brigádok. A nagy tavaszi felbuzdulás azonban többet, jóval többet ígért. Mégsem könyvelhetjük el most, év végéhez közeledve a várt kamatot. Sok-sok megajánlás ott szunnyad dossziék mélyén. Senki sem szólította munkára az önként és jó szívvel ajánlkozók nagy részét — közben pedig sóhajtozva olvassuk és halljuk, hogy mit csinál Miskolc, Debrecen vagy Makó lakossága ... Hogyan hajazza milliókat érő munkával a tanácsi pénzeket. Úgy indult az esztendő Szegeden is, hogy majd most megmutatjuk. Talán még a megyei tanácstól is elnyerjük a pénzt, amit a városok közötti társadalmi munkaversenyre kitűzött! De most már szembesíteni kell a reményeket meg a valóságot: nagyon sok igyekezet és készség elvetélt. Nem azért, mert a megajánlások könnyelmű ígérgetések lettek volna. A közösségek állják vagy állnák a szavukat A szervezés, az irányítás, a mozgósítás bukott meg. Egyszer kényelem, máskor bürokratikus szemlélet, harmadszor valamiféle tehetetlenség gáncsolta el a szép szándékokat Már a kezdet kezdetén érezni lehetett valami baljós magatartást Bizonyos vállalatok — amelyek ugyan örökösen munkáshiánnyal küszködnek, és alig-alig birkóznak feladataikkal — hegyes kis fúrókkal luggatták a hajót: „A társadalmi munkában nem garantált a szakszerűség, a műszaki fegyelem..." — „Nem tudunk mindenhová műszaki vezetést biztosítani." — „Az emberek szombaton jönnének — nálunk meg szabad szombat van" — lehetett hallani. Várósüzemeltető, városfenntartó vállalatok embereitől csudamód furcsa álláspont ez. Aztán beesett más bomba is. A hivatalé. Tessék elhinni, tavasz óta sem dőlt el, hogy ugyan — vajon kinek a kötelessége a szervezés, a feladatkitűzés, a munkára vezénylés, az ellenőrzés és a nyilvántartás. A város magas tanácsi testületében, a végrehajtó bizottságban sem sikerült még határozni. A kerületi hivatalok portája ez... — így mondja az egyik álláspont. Azok vannak közel a lakossághoz; azok tudják, mi a legsürgetőbb ... Egységes városi irányítást szorgalmaz a másik vélemény, hiszen anyag is, pénz is kell a társadalmi munkához.,. Az általános városi célokhoz kapcsoljuk ezt is!... Csakhogy nincs ember, aki foglalkozni ludna a témával! Teljes, embert kíván a társadalmi munka szervezésének és irányításának sokágú feladata, méghozzá univerzális embert — státusz meg nihc«en!... —ez a harmadik „igazság". Magyarázatnak viszont egyik sem elég kövér, ha külön-külön mind meg is állhat esetleg a talpán. Mert lehet érezni ezekben a mondatokban a rendezésre váró igényt — de ennyi idő után már bizonyos tartózkodást is. A hivatal labirintusában kijelölni valaminek a helyét — fontos dolog. Am, itt az életben betöltött szerepébe és rangjára kell elsősorban emelni egy fogalmat! Van rá példa, hogy bizonyos hivatali elrendezés „tisztázatlansága" ellenére is lehetett szép eredményeket elérni a társadalmi munkásokkal. A művelődésügyi osztály például nem várt magas döntésekre — a maga gondjaihoz, azok csillapításához igénybe vette a megajánlásokat. Vajon nem ez lett volna és nem ez lenne az út általában? Mindegyik tanácsi szakosztály küszködik egy sereg bajjal, problémával — miért nem fordul egy részükkel a segítségre ajánlkozó brigádokhoz, gyárakhoz? Ez a sablon a kerületi hivatalokra is passzolna. De legyen más a forma. Legyen akármilyen — csak célszerű, és ne tartson tovább a formakeresés a szükségesnél. Ha jól meggondoljuk, milliókat vesztett most a város. Olyan veszteségeink származnak az elszalasztott lehetőségekből, amiket pótolni sem tudunk, mert hiába lenne több a pénz, ha nincs, aki a munkát anyagiakért felvállalja. És erkölcsi kárunk is ered ebből a rendezetlen helyzetből. Jóllehet azért senki sem szokott megharagudni, mert a felajánlott munkát, segítséget nem fogadják — itt nem kívülállók, nem érdektelen idegenek segítőkészsége veszett el, hanem a magunkon segíteni akarás reménye kapott meg. És bizony ez egy újabb hórukknál nem éppen kedvező előjel. Jó három hónap még maradt az évből. Ha a csákány meg az ásó kezd is kifagyni a kezünkből, van mit lenni azért az egész várost szolgáló intézményeknél — iskolákban, óvodákban, kórházakban, szociális otthonokban stb. Azt hiszem, nem haragudhat meg a hivatal, ha a sok idei készségből maguk keresnek-választanak, s nem várnak a jótékony elosztásra. A dolog adminisztratív rendjfe elsősorban a hivatalnak fontos. A közösségnek úgy is annyit ér a gyarapodás, a munkával bővülő városi kényelem, akár könyvelik valahol, akár nem. P

ótlólag írom ezt a bekezdést, mert már rátettem a pontot, amikor vasárnap este a televízióban, a Hírek szűkszavú rovatában elhangzott egy mondat: „Vasárnap ötezer budapesti fiatal vonult ki dolgozni, hogy elhanyagolt, gazos utakat, városrészeket tisztítson meg." Ezen a napon nálunk is vasárnap volt; és nálunk is élnek szép számmal fiatalok. Sz. Simon István Nagyobb megbecsülést Vas megyei köszönet az újítóknak A dolgozók újítási aktivitása az elmúlt években nem bontakozott ki a kívánt mértékben — állapította meg hétfői ülésén a SZOT Elnöksége. A vállalatok többségénél a gazdasági vezetők nem ösztönzik kellőképpen újításokra a dolgozókat, főként a kis- és középüzemekben idegenkednek az újításoktól, a részesedési alapból nem szívesen fizetnek ki újítási díjakat. A beruházási megtakarításokat eredményező újítások száma minimumra csökkent, ami azzal, magyarázható, hogy az ilyen szellemi alkotások anyagi elismerése még ma is rendezetlen. Visszahúzódott az újítómozgalomtól a műszakiak egy része is általában arra hivatkozva, hogy hiányzik anyagi elismerésük jogi garanciája. Ahol viszont újítási pályázatot hirdettek, és siker esetére pályadíjat is kitűztek, ótt fellendült az újítói kedv. Az újítási javaslatok száma csökkent, a benyújtott javaslatok azonban értékesebbek, mint azelőtf. 1968ban 1,5 milliárd, tavaly pedig 1,8 milliárd forint évi megtakarítással járó újítást nyújtottak be. A SZOT Elnökségének álláspontja szerint az eddiginél nagyobb segítséget kell nyújtani a mozgalom további bővítéséhez. A Vas megyei tanács elnöke, dr. Gonda György a következő szövegű levelet juttatta el Győri Imréhez, a Központi Bizottság tagjához, a megyei pártbizottság első titkárához: „Kedves Győri elvtárs! A Vas megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a közelmúltban értékelte az idei, a kedvezőtlen időjárás miatt sok nehézséggel járó aratási és gabonabetakarítási munkákat. Ennek sorún ismételten megállapította, hogy a szocialista társadalmi összefogás szép példájaként értékes segítséget kapott a Csongrád megyei termelőszövetkezetektől és kombájnosaiktól. Számottevően járultak hozzá, hogy a megtermelt gabonát lehetőleg minél kevesebb veszteséggel és rövid idő alatt betakarítsak. Ezért a végrehajtó bizottság határozatában köszönetét fejezi ki." A levelet aláíró megyei tanácselnök arra kérte a címzettet, hogy a köszönetet tolmácsolja az érinteteknek. Minthogy azok helytállása igen dicséretes és példamutató volt, ezért erre a lap nagy nyilvánosságát tartottuk legalkalmasabb lehetőségnek.