Délmagyarország, 1972. szeptember (62. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-24 / 226. szám

8 VASÁRNAP, 1973. SZEPTEMBER 24. SZÉKRŐL SZÉKRE Ladányi Mihály Megesik, hogy valaki egyik székből átkerül a másikba. Az is természetes lehet, ha a nagyobbik szikból kissebbe kerül. Jobban odafigyelünk, ha a nagy székből szék mellé esik valaki, de ha rászolgált, viselje következményeit. Nem mondom meg a nevét, de létező, eleven emberről van szó. Titkár volt az egyik tanács élén, tizenhárom éven keresztül. Közéleti pályafutásához hozzászámitódik még négy esztendő elnökhelyettcskent, a fönnmaradó néhány ev a bcletanulásé volt Kocsival jártuk egyszer a határt. Haniar akartunk végezni, hosszú lelt az út. Itt is megállítottak bennünket, ott is. Ez még nem nagy ügy, ó van fönt megismerik. Ó is ismert mindenkit, nemcsak névről, bánatát ls, örömét is tudta. Szerették? Erre nem felelet az igen. Együtt élt a faluval, tanyával, mindenki bajával. Kérdezem kinti főnökét haragból mit mondana rá. Rosszat nem tud mondani. Érdeklődöm bent is, azoknál, akik hivatalból elmozdították a titkárságból: — Volt rá panasz? — Nem volt. — Értette a dolgát? — Ami a tanácsi munkához tartozik, mind tudja. Olyan rosszakarója nincsen, aki les te volna az alkalmat, hogy leválthassák. Visszélés, rágalom, kicsinyesség? A széke kellett valakinek? Leváltották a titkárságról, megtették csoporvezetőnek. Hogy ne legyen nagy az átmenet, és ne essen hirtelen, társadalmi elnökhelyettes maradt. Azért is persze, mert változatlanul alkalmas erre a tisztségre. Kezdik mondani mégis, nem jó ez igy, összeférhetetlen mostani beosztásává!. Csoportvezetőként lejjebb van, mint az új titkár, elnökhelyettesként följebb. Nem Jó egy hivatalban a kereszttűz, jobb elejét venni a visszalövöldözésnek. Egyetlen megoldás lehet: elnökhelyettes se maradhat sokáig. Ami a faluban előrelépés történt, tudtával és segítségével történt. Ha kimaradna a választott testületből, nagyin fájna neki. Kilátásba helyezték, hogy a csoportvezetői állásából is elmozdítják. ha ... És akkor nincs szék a tanacsnál amire ráülhetne. Még adminisztrátorként se maradhatna. Nincsen folyamatban fegyelmi ügye. Bírósági végzés pecsétet nem ütött rá. Azért kerülgetem ennyire a lényeg kimondását, mert sajnálom. Ez az ember akkor lépett be tanácsi szolgálatra, amikor érettségizett embert fogni is nehéz lett volna, és megállta a helyét tisztességgel, emberséggel, és hozzáértéssel. Mostanáig nem háborgatta senki. Tanulta közben azt is. ami érdekelte, azt is, amit kötelessége tudni. Egyik ismerősöm fél napig beszélt vele. Mindig megméri, akivel beszél. Dicsérte utána hazáig. Sokáig kellett bizonygatnom, hogy nem járt gimnáziumot. Talán most se hiszi. Rendelet osztotta ki, kinek milyen végzettsége legyen. A titkárnak legalább tanácsakadémia. Akivel együtt indult, régen elvégezte a középiskolát, vagy alapos indokai szerint fölmentették. Egyiknek-másiknak ő is segített. Kinek a tanulásban, kinek a fölmentésben. A rendelet azért rendelet, hogy végrehajtsák. Ha kiskaput hagynának rajta, mindenki kisétálna Különvélemény ugyan, de gyanítom, fétist csinálunk néha a rendeletből. Valahogy úgy tekintjük, mint a totális permetleveket Az is megöli a bimbólikasztót is meg a katicabogarat is. Ez ellen a rendelet ellen mégse szólnék egy szót se. Ha nem megy tanácsakadémiára a mi emberünk, az lesz a titkár, aki elment vagy elmegy. De vigyázzon, aki visszafelé lép a csoportvezetői asztalhoz. Ott a kikötés, legalább érettségije legyen, utána főiskola. És ha nincs? Azonnal beiratkozni! Megmakacsolta magát. Azt mondja, ha szemtől szembe nem túrták ki a tanácstól, most miért jönnek „hátulról mellbe"? Csak azért se iratkozik be! — Érzem magam most is anynyinak, mint akármelyik tanácstitkár. Aki csak papírral tudja igazolni a rátermettségét, kár oda a papiros. — Miért nem tanulsz? — Nem nekem való. Annak is nehéz, aki fiatal, és nincs más dolga. Ugorjak be az iskolába, és végezzem a munkám félkézzel? Arra is születni kell. A rendelet bizonyítványt követel. A foltozottal is megelégszik. Én a még több tudást emlegetem. Azt, hogy eddig nem tanult, mert nem ért rá, vagy mert kényelmes volt, de most kapaszkodjon bele az utolsó lehetőségbe. 42 éves. öregebb embert is láttam már tanulni. Kínlódott, az igaz, de kihúzta magát, amikor végzett. — Nem. — Száraz. Miért nem? — Mert előírták. Ebben is van valami. Fajtája makacssága dobol még hetedíziglen. — Félsz tőle? — Félek. — Melyiktől? — Az algebrából. Negyvenkettőben a törtekig jutottunk. Menynyi minden jött azóta hozzá! Ekkora bevezetés után igen kicsi oknak látszik. Pedig óriási. Fölnéz valaki egy nagy fára, és megszédül. El se kezd mászni, fél, hogy lecsúszik. Mondom, hogy fogása van annak is, mint a kapanyélnek. Ha rátalál a csavar a menetre, majd végigforog. Kezdeni nehéz az algebrát, csinálni könnyű. Nehéz újra elkezdeni az iskolát. Emberpróbáló, nehéz munka. iDe lépett akkorát ez a világ, hogy az érettségi alapfoka legyen egy lépcsőnek. Aki ezért fordít hátat múltjának, eddigi tisztes munkájának, az forduljon viszsza. Ha nem tudnám, mit ér ez az ember bizonyítvány nélkül, percig nem biztatnám. Nem hiszi, hogy a dombról messzebbre lát. A nyakasság a nagyobb, az algebrai víziszony vagy a hivatali darabosság? Kár lenne, ha a három együtt terelné el az utolsó lehetőségtől. Nem igaz, hogy mindenki pótolható. Néha csak pótkávét kapunk az igazi helyett. HORVÁTH DEZSŐ Tested Könyve elbeszéléskötet bőrkötésben, tele van történettel. Tested Könyvét egymás kezéből kapkodják olvasóid, emiatt Tested Könyve maszatos és izzadtságszagú. Mégis örömmel olvasom újra. Szeretem már ismerős fondorlataidat. Bár az összes poént OLVASÓ NAPLÓ előre látom, Tested Könyve mégis fölöslegessé tett sok más történetet Már időtakarékosságból sem olvasok mást, mint Tested Könyvét, csak akkor ejtem ki a kezemből, amikor utolsó történetednek VÉGE. Fiatal írók országos találkozója Hatvanban Alighanem jókora űr támadt volna a magyar irodalomban, ha azt a vonatot, mely szeptember 15-én indult a Keleti-pályaudvarról Hatvanba, a vakszerencse Dürrenmatt végeérhetetlen alagútjába téríti. Jobbára azon a zsúfolt vonaton kezdték meg a párbeszédet a húsz—harmincévesek nemzedékének képviselői, akiket a Magyar írók Szövetségének KlSZ-szervezete invitált háromnapra Heves megye húszezres városába: ismerkedni, vitázni. Még szerencse, hogy már a vonaton, féllábon álldogálva hozzászokhattak a kezdeti kényelmetlenségekhez, amelyekből várta még néhány a meghívottakat Hatvanban. A városnak — ahogy később Bényei Tamás, a tanács művelődési osztályvezetője elmondta —, a hatvan vendég megoldhatatlan problémát jelentett. Ügy tűnt, kissé tartottak is a fiataloktól, akiktől —, ahogy a provinciákon híresztelik —, minden kitelik. így hát a napok nagy része a „Kocogj életedért"-mozgalom jegyében telt el, mert semmi néven nevezendő jármű nem állt a részt vevők rendelkezésére, a fölösleges órákat pedig az ebédre vagy szervezésre váró várakozások unott percei töltötték ki. Nincs rossz jó nélkül — Szentmihályi Szabó Péter, az írószövetség KISZ-titkára zárszavában összegezte mindannyiunk véleményét: ez a rendezés alkalmas volt arra, hogy a fiatalok ne becsüljék túl magukat. Az első ilyen találkozón — Lillafüred volt a székhelye — két évvel ezelőtt az a benyomásuk támadhatott a fiataloknak, hogy a reprezentáció már a klasszikusok sorába emelte őket: a diósgyőri várban szalonnát sütve kevesen gondoltak arra, hogy mit tartanak az egészről a lőrésekben fáklyával álldogáló, de se nem író, se nem költő, még csak nem is kritikus fiatalok. Hatvanban ez a nemzedék pontosan azt kapta a vendéglátóktól, amit öt—tíz éven át kiadóktól, folyóiratoktól — az irodalmi élettől. Sok fölös aggodalmat, távolságtartást, szemvillogtató rendreutasítást. Ugyanannyit, amennyit a szinten a városban tartózkodó falusi irodalmi színpadok. Ha azonban egy nemzedék találkozóját ilyen mértékben igyekeznek elbagatelizálni, ahogy a hatvanit, akkor az a résztvevőkben olyan igényt ébreszt, hogy már csak azért is jelentőssé tegyék. Éppen ezért az egésznapos vita. a találkozó érdemi része mindenkit arról győzött meg, hogy a fiatal írók felelősséggel gondolkodnak, beszélnek, vitáznak a nemzedék, az egyetemes magyar irodalom, a közélet —az egész magyar élet gondjairól, s arról is, hogy mit lehet tenni, hogyan lehet cselekedni. Szentmihályi Szabó Péternek, a vitat elindító referátuma, Czakó Gábor, Vasy Géza, Varga Csaba, Kovács István, Kiss Gy. Csaba, Mózsi Ferenc és e sorok írójának korreferátuma, Ratkó József, Szegedi Pál, Utassy József, Péntek Imre, Rózsa Endre, Dobai Péter hozzászólásai tulajdonképpen azt az igényt igazolták, melyet Darvas József, az írószövetség elnöke példaként állított: a cselekvés, a magatartás és mű egységét. Darvas József szerint ezt manapság legjobban Illyés Gyula munkássága igazolja. Ami a cselekvést illeti, arról többek között Kovács István számolí be: az úgynevezett olvasótáborok hasznáróL A felsőtárkányi úttörőtáborban — lapunk is beszámolt róla — tíz napon át öt fiatal író próbálta néhány tucat általános iskolás tudatát formálni: társadalmi-nemzeti gondolkodásra oktatni. Erre azért is szükség van, mert — ahogy Ratkó József szenvedélyesen kifejtette — nemzeti tudatunk — az iskolai oktatás stb. hiányosságai miatt — jóvátehetetlenül megcsorbult a fiatalokban. Szükségesek tehát — újabb megyék is jelentkeztek már — az olyan olvasótáborok, ahol a fiatalok kiegészíthetik ismereteiket, túl a hagyományos úttörőtábori foglalkozáson. Év közben ezt segíthetnék elő az úgynevezett rendkívüli irodalom órák, melyeket csak elvét(Szeptember 16., vasárnap.) Tegnap házibulin voltunk Gerenday Bogyóéknál. Ezennel örökös barátnőmmé fogadom a Gerendayt — még azt is megbocsátom neki, hogy a múltkor nem súgott matekból —, mert neki köszönhetem, hogy megismerkedtem Csabával. Nincs szebb férfinév a Csabánál, hangulatos, romantikus. Csaba egyébként is a zsánerem, szőke, nyurga, és 1G éves (azaz 15 múlt néhány nappal), éppen, mint én. Nincs gyönyörűbb a diákszerelemnél! Csak az egykorúak tudják igazán megérteni egymást. És egy nö számára nem lehet szebb élethivatás annál, mint egy atlétikai világbajnok hitvesének lenni! (Csaba kitűnően fut. és gerely hajításban harmadik lett az iskolabajnokságon.) Hétfőn beiratkozom különtornára, és előfizetek a sportújságokra. (Szeptember 23., vasárnap.) Tegnap összejövetel volt abban a pénzügyi hivatalban, ahol Anyuci dolgozik. Egy életre szóló tapasztalattal lettem gazdagabb ezen az estén. Megértettem, hogy az igazi öröm és igazi boldogság nem a lármás, hangos szórakozásokban található meg. Menynyivel szebb ennél kedélyes asztaltársaságban üldögélni, vidám élcelődés és csendes EGY HÖLGY NAPLÓJÁBÓL nótázgatás közben, olyan érdekes, izgamas fogalmakkal ismerkedni, mint például: adóalap, illetékmentesség, számlalikvidálás. Persze csak akkor, ha ott ül az oldalunkon az eszményi férfi: egy alacsony, barna, érett korú pénzügyi szakember. Ágyö, naplóm, sietek, elcsentem néhány közgazdasági szakkönyvet Anyucitól, azt akarom olvasgatni ! Egyébként Ferenc a legszebb férfinév a világon! (Szeptember 30.. vasárnap.) Illetve: Tibor! Csakis Tibor! Tegnap este ismerkedtem meg az Igazival Apuéknál, a Veg.vigyár bálján. Mindig ilyenről álmodoztam: 22 éves, koromfekete, középmagas vegyésztechnikus. Ez nagyszerű! A jövö a vegyiparé! Természetesen, én is vegyész leszek, és együtt fogunk kísérletezni Tiborral a hőlégálló kencelakk előállításán! Csak tudnám, mi az, hogy hőlégálló? Azonnal fel ls hívom a- különleges tudakozót. (Október 6., vasárnap.) Pályát választottam, végleg és visszavonhatatlanul: pedagógus leszek. Az a pálya, amelyen olyan kiválóságok működnek, mint Jávorlaky Adám, az új osztályfőnökünk, minden hivatásnál különb lelet! Valóságos iérfiideál: magas termet, kissé hajlott hát, őszülő halánték. Es hogy muzsikál az a gyönyörű neve! Tegnap este, az iskolabálon ismertem meg közelebbről. Táncolt velem egy tangót, s közben az iskolai önkormányzatról beszélgettünk .. Holnap ki kölcsönzőm a könyvtárból az egész pedagógiai szakirodalmat! (Október 23.) Tegnap igazi húshagyókedd volt nálunk. Még a húst is otthagytam a vacsoránál. Apu annyira murizott velem az ellenőrzőm miatt. Az a vén, undok Jávorlaky képes volt beleírni: „Leányuk tanulmányi előmenetele minden tárgyból fokozatosan romlik." így hát nagyon kell tanulnom, napiócskám. Egy nőnek, aki örökre kiábrándult a férfiakból, sokat kell tudnia ahhoz, hogy egyedül, a férfiak támasza nélkül megálljon az élet viharában' És tanulnom kell azért ls, hogy Apunak a kedvében járjak, különben nem enged el jövö szombaton Gerendayékhoz, házibulira. Pedig, úgy tudom, Csaba is ott lesz ... RADVANYI BARNA ve, k'lsérleti jelleggel vesznek Igénybe a pedagógusok. Akkor is jobbára a tananyaghoz müvekkel kapcsolódó írók részvételére számítanak. Szinte eretnekségnek számít az olyasmi, amiről Stefka István beszélt: minden hónapban felhívja a fiatalok — ipari tanulók figyelmét — egy-egy fiatal íróraköltőre, akit érdemesfiek tart arra, hogy gondolatokat ébresszen az olvasókban. A fiatal írók nemzedékének feltétlenül használna, ha a fiatal értelmiség cselekvően tájékozódna. Dobai Péter költő-író — egyébként a Balázs Béla filmstúdió munkatársa is — vélekedett arról, hogy — tapasztalatai szerint — a nyugati országok értelmisége várakozóan tekint a szocialista országok értelmiségére: az utóbbi újíthatja csak meg az európai kultúrát. Kiss Gy. Csaba viszont arra sorolt fel megnyerő érveket, hogy a magyar értelmiségnek is most már elsősorban Közép- és Kelet-Európában kell széttekinteni: történelmi fejlődésünk a környező országokkal kapcsol össze, s mégis a nyugateurópai kulturára tekintgetünk: irodalmunk, képzőművészetünk ott keresi — helytelenül — az analógiákat, az utakat Hogy a végső cél: a művek — senki sem vitatta el. Ám úgy tűnik, hogy ennek a nemzedéknek is maradt még annyi tennivalója — a társadalomban —, mint az előzőeknek. Sőt. az Irodalomba is igy kell megváltani a belépőjegyet, még akkor is, ha utána ezt vetik a fiatalok szemére. Manapság ez a jócskán megkésett nemzedék azoknak a halaknak az állapotára emlékezteti az embert amelyeket a Tisza-partján időző bárkák mélyébe ömlesztenek, azzal a céllal, hogy ott megpácolódjanak a halastói után a ti6za! vízzel. S akkor mondhatják-e a halak, hogy ők nem a Tiszában vannak? Inkább elhiszik, hitetlenül verve orrukat a vizet átbocsátó falakba. Hatvan fiatal író időzött kéthárom napot — ki-ki saját pénztárcájához méretezve — szeptember közepén Hatvanban. S tán éppen meggyőző magatartásuknak köszönhető, hogy a néhányuk versét énekelő Dinnyés Józsefet — aki ma már nem „Bob Dinnyés" — végül is — óvakodva — színpadra engedték a rendezők. S az. hogy Ratkó József, Kiss Anna, Veress Miklós, Utassy József, Kiss Benedek dallá lett versei Nagy Lászlóéval, Weöres Sándoréval közös sikert aratta!?, hogy együtt teremtették meg egy forró este hangulatát, azt bizonyítja, hogy túlzott az aggodalom, miszerint: sosem volt ekkora törés a magyar irodalomban — írószövetségi közgyűlésen hangzott el — mint ma. Csak el kell ismerni, hogy cselekvésével, magatartásával, műveivel ez a nemzedék is része annak, amiből hosszú évekig kizáratott. A következő találkoző megrendezésére több város is vállalkozott már, szóba került Szeged is. S nem minduntalan fölemlegetett irodalmi hagyományaiért, hanem progresszívnek tartott közönségéért, a város életében meghatározónak vélt fiatal értelmiségéért Az ilyen találkozó ugyanis nemcsak annak példája lehet — mint a hatvani —, hogy egy írónemzedék felelősségteljes, de belső párbeszédeket folytat, hanem annak is — mint valamely következő—, hogy így fiatalító hatással lesz egy-egy város kulturális életére. VERESS MIKLÓS