Délmagyarország, 1972. szeptember (62. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-17 / 220. szám

VASÁRNAP, 1972. SZEPTEMBER ÍL ABEL SZEGEDEN Tamási Áron születésének 70. évfordulójára U

tolsó szegedi látogatása alkalmával, 1962. március 24-én, a központi egyetem aulájában tartott Üj írás esten Tamási Áron szegedi emlékeiről beszélt Kár, hogy nem vette senki magnóra vagy nem jegyezte le gyorsirással, mert igy nem csupán mondandójának zöme veszett el számunkra, de az a többlet is, amit sajátos előadásmódja és utolérhetetlen, jellegzetes góbé humora jelentett. Azt azonban megjegyeztem, hogy elmondotta: az első világháború végén ezredének, a székelyudvarhelyi 82. gyalogezrednek egy részét a szegedi 46. gyalogezred pótzászlóaljába szervezték, s itt kezdődtek az ő szegedi kapcsolatai. Különösen meglepett, hogy századparancsnokára. Hajnal István (1886—1961) ügyvédre név szerint emlékezett négy éytized múltával is. Utóbb tudtam meg, miért lehetett neki ilyen emlékezetes a szegedi ellenforradalmi mozgalmakban később jeleskedő ügyvéd. Egy másik író, Kahána Mózes, aki szintén a 82esektől került át a 46-osokhoz. s ugyanabban a szazadban szolgált, mint Tamási, íratlan könyvek könyve cimű visszaemlékezéseiben (1969) is emlegeti Hajnal Istvánt, aki kegyetlenkedéseivel, a legénység pofozásával és hamari áristomokkal tette hírhedtté a nevét Tamási erről diszkréten hallgatott. De annál szívesebben, melegebben beszélt azokról a szegediekről, akik a szívéhez közel állottak: Juhász Gyuláról, Móra Ferencről, Radnóti Miklósról. Közülük először Juhász Gyulával találkozott: 1929. január 18-án, a Baumgarten-díj első kiosztása alkalmából. Mind a ketten elnyerték a díjat, s Tamási a róla készült rajz egy példányát ezzel a tréfás szöveggel dedikálta Juhásznak: „A székely Antikrisztus, a magyar Krisztusnak." Kevéssel utóbb Tamási Szegedre jött, de ekkor már nem találkozhatott a költővel, mert Juhász a budai Schwartzer-szanatóriumba került. Későbbi szegedi látogatásai sem voltak alkalmasak a találkozásukra: a remeteként, négy fal közé húzódó szegedi költő nem fogadott látogatókat. Radnóti Miklós itt élt ezekben az években, mégis azt kellett írnia Elégia Juhász Gyula halálára című versében: öt évig laktam városodban költő—s nem láttalak sohasem. Kivétel volt, amikor egy-egy ízben Féja Géza, majd Szabó Lőric — Magyar László baráti segítségével — bejutott a Fodor utcai lefüggönyözött szobába. öt erdélyi író: Benedek Elek, Kacsó Sándor, Nyíró József, Szentimrei Jenő és Tamási Áron jött Szegedre 1929. március 21én, és a Bethlen Gábor Kör rendezésében irodalmi estet tartott a Tisza-szállóban, másnap mesedélutánt a Korzó (ma Vörös Csillag) moziban. A szervezőnek, Buday Györgynek nemrég nyilvánosságra került, Jancsó Bélához írt 1929. március 31-1 leveléből ismerhettük meg az események hátterét, a rendezés nehézségeit, a székely írók belső villongásait, a szegedi fogadtatás zűrzavarait. Ennek ellenére a székely irók estje erkölcsi és anyagi siker volt. Tamási Az új Antikrisztus című elbeszélését olvasta föl. Buday György, a főrendező, a szervezés lelke, ekkor melegedett össze Tamásival. „Nem szívesen beszélek pedig róla, mert úgy hangzik, mintha a Baumgartendíj és a sok beszéd hatása alatt szólna az ember, mégis vitán felüli, hogy reprezentálta is azt, amit az egész társaság mondani akart, a legtisztábban." „Az antikrisztusos novella is pompás, és közönségsiker szempontjából ls ritka hálás volt. Előadása is, mire Szegedre értek: kitűnő." „Keveset beszéltünk Áronnal — én is, ő is zaklatott volt. Nekem ez volt már a negyedik éjszakám, amelyiken nem aludtam. Akkor már harmadik napja, hogy nappal védnököket kértem fel, termet, mozit, zongorát, rendőrségi engedélyt szereztem stb., stb. Éjszaka pedig a lapokba cikkeket fogalmaztam ... így aztán nemigen tudtunk egymáshoz közeljutni ... Mégis megszerettem, és azóta is folyton foglalkoztat — úgy az írása, mint maga az ember." Második szegedi látogatására másodmagával, a kolozsvári újságíró és író Ligeti Ernővel került sor, ugyancsak a Bethlen Gábor Kör rendezésében. 1931. november 19-én este a városháza közgyűlési termében szerepeltek. Szalay József megnyitója utón Tamási Vallani és vállalni címmel tartott előadást, a magyarországi és az erdélyi irodalom kritikai elemzéséről. Ligeti Ernő novellájával szerepelt, s a műsor végén Tamási is fölolvasta Rendes feltámadás cimű elbeszélését. A szereplésnek két visszhangja volt. A Szegedi Üj Nemzedék november 22-i számában Révai József piarista tanár éles támadást intézett a Bethlen Gábor Kör, Ligeti és Tamási ellen, holott, mint kiderült, ott sem volt, csak hallott az estről. A fő kifogás Tamási novellája ellen szólt: a többi műsorszámot csupán „erotikával" vádolta, de Tamási novelláját a vallási érzést sértőnek, profanizálónak minősítette. A másik visszhang akkor nem kapott nyilvánosságot: Radnóti Miklós szómolt be menyasszonyónak frissen, azon az éjszakán, hosszú levélben az estről, a Tamásival való találkozásról. „Buday Gyurkáéknál a Bethlen-körben volt teaestély, ahol ők beszéltek, aztán öten elmentünk egy kocstnába, és ötig beszélgettünk ... Drága emberek ezek, Tamási meg a Ligeti, összetegeződtünk, összemelegedtünk. Olyan összeborulás volt ez. Különösen Áronka, ahogy neveztem, ő meg Miklóskának engem. Egyike a legpompásabb fejeknek, akiket láttam. Mintha egy novellájából lépett volna ki, vagy a Szűzmáriás királyfiból. Tudod, Drága, most a Címeresek c. kommunista regénye jött, és egy pompás izgató novellát olvasott föl a Bethlen-körben is este." Leírja vitáikat a magyarországi és az erdélyi irodalomról. „Aztán ittunk, füstöltünk, és szidtuk az öregeket." Harmadszorra Bánffy Miklós, Kemény János, Kós Károly és Ligeti Ernő társaságában jött ismét Szegedre Tamási Áron. 1933. december 15-én szintén a városháza közgyűlési termében, ugyancsak Szalay József megnyitója után szerepeltek az erdélyi írók. Tamási megint novellával, ezúttal azonban a korabeli tudósítás nem őrizte meg a címét. Este bankett volt tiszteletükre a Tisza-éttermében. Másnap délelőtt várost néztek, ismerőseiket látogatták meg, délben a város ebédet adott nekik, ebéd után pedig a már nagybeteg, operáció után levő Móra Ferencet látogatták meg Boldogasszony sugárúti lakásán. Erről Móra halála után, nekrológjában Tamási is megemlékezett. „öszi levélszínű rövid házikabátban fogadott minket, s láthatólag nemcsak jól esett neki, hanem boldoggá tette testületi tisztességtevésünk. Csinosan és jókedvűen járt örömünkre, mintha feledtetni akarta volna velünk a fájdalmat és a betegséget. Tele volt a lakás könyvekkel, koszorúkkal és szobrokkal: úgy szerette az ország és a nép ezt az embert, hogy nem szabadott volna neki betegnek lenni.". „Látogatásunk ebédutánra esett, s a háziasszony feketekávéval kedveskedett nekünk. Tudtuk, hogy torozzuk eme kávé mellett a sínylődő nép fiát, és a legelső szegedi gazdót. Tudtuk, hogy elutazunk, s aztán jönni fog hamarosan a hír. Aki nem szereti a feketekávét, az sem issza nehezebben, mint ahogy mi ittuk. Pedig Móra kivirágzott valósággal a kedvünkre, szellemével és derűjével, s folytonosan beszélt, nehogy időt hagyjon nekünk a rossz gondolatokra." Régészeti munkájáról, az ásatásairól, a régi népek temetkezési szokásairól beszélt nekik. S tréfásan célozva Tamásinak legutóbbi szegedi szereplése alkalmával a Rendes feltámadás körül kerekedett hercehurcára, s arra, hogy mostani fölolvasása nagyon szelíd volt, A fölszabadulás előtt még kétszer volt Szegeden Tamási. 1935. november 13-án az Erdélyi Szépmíves Céh égisze alatt Molter Károly, Nyíró József, Szemlér Ferenc és Tompa László társaságában jött. Tamási nyilatkozott is ekkor Magyar Lászlónak, a Délmagyarország munkatársának. A Szépmíves Céh jubileumhoz érkezik, mondotta, a századik kiadványa, éppen Tamási új könyve, a Jégtörő Mátyás, karácsonyra jelenik meg. Az erdélyi írók még érkezésük napján este a reáliskola (a mostani Vedres István építőipari technikum) tornatermében a szegedi középiskolák felsőosztályú tanulói részére rendeztek előadást. Másnap Vásárhelyre mentek át, s a harmadik napon, 15-én este, a Tisza-szálló nagytermében szerepeltek a szegediek előtt „Tamási Áront — írta a Délmagyarország —, aki színes, izes, erdélyi zamatú novellát olvasott fel, már régi ismerősként fogadta és ünnepelte a szegedi közönség. Felolvasott novelláját kedves, őszi napsugarakkal hímezte tele a székely humor." Kár, hogy nem derül ki, melyik volt ez az elbeszélése. Az 1938. évi szegedi könyvnapokon Tamási Kemény János és Kovács László társaságában vett részt, amint erről a Délmagyarország június 3-án hírt adott. Ott voltak a könyvsátrakban, de bizony hasztalan. A Délmagyarország írja ezt is: ..Sajnos, nem sok aláírni valójuk akadt." ( Ábel a rengetegben. Ábel az országban. Ábel Amerikában. Tamási trilógiájának nem kis részben ő maga a modellje. Ezért írhattam címül föl: Abeí Szegeden. A Tisza-parti város ugyan nem ihlette őt írásra, de a fölsorakoztatott puszta adatok mutatják, hogy Szeged nem csupán szerepléseinek alkalmi színhelye volt, hanem Juhász Gyula, Móra Ferenc, Radnóti Miklós révén a barátságok élményével is megajándékozta őt. Amint erről utolsó szegedi látogatásán, a már említett Üj írás-esten, 1962. március 24-én ő maga vallott. Péter László HUMOR Egy intézetben ahol szigorú a fegyelem, az egyik diák kesve érkezik a filozófia órára, a profeszszor azonban nem szól semmit. A következő órára egy másik diók érkezik késve, őt a professzor szigorúan megbünteti. Az egész osztály magyarázatot kér. — Professzor úr, miért büntette meg a másodikat, és az elsőt miért nem? — Édes fiaim — valaszol a tanár —, minden egyes nap tartogat számunkra valami tanulnivalót. Ma például azt tanultátok meg, hogy nincs igazság ezen a földön! * Egy fodrászszalonban egyik vendég megkérdezte az üzletvezetőt: — Azt hallottam, hogy önnek néhány alkalmazottra lenne szüksége... — A világért sem! Pontosan annyi az alkalmazott, amennyire szükség van. — Akkor legyen szíves küldjön ide egyet — mosolygott a vend-ég —, mert éppen húsz perce várakozom! Csentericsné asszony jó hangulatban van. — Egon — mondja a munkából hazatérő férjének —, ma este elmehetsz a vendéglőbe. — De én nem akarok — dünynyögi Egon. — Ugyan miért nem? — Egyszer nekem is lehet akaratom! — Hülyék! A szemük láttara kereket oldott a bűnöző! — kiabál Brown rendőrfelügyelő. — Miért nem zárták le a mozi őszszes kijáratát, ahogyan parancsoltam? — Lezártuk. Sir, de ez az alalc nyilván a bejáraton keresztül lógott meg — válaszol az őrmester. Egy texasi milliomos, svájci útjáról hazatérve megvetően hümmög: — Az is gyönyörű táj?! Vigyétek el a tavakat és a hegyeket — mi marad akkor? Egy film forgatása közben viharos veszekedés tör ki két színésznő között. Közbelép a rendező, de mielőtt végleg elcsendesednék a vita, az egyik színésznő vitriolos hangon kiáltja kolléganőjének: — És ne vágj fel annyira! Senki sem tudja, hogy ki volt az anyád! — De jobb lenne, ha nem csinálnál ilyen jelenetet, elvégre kiderülhet, hogy éppen te vagy az anyám! 7 t I