Délmagyarország, 1972. szeptember (62. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-15 / 218. szám

PÉNTEK, 1972. SZEPTEMBER 15. 3 l • átadta megbízólevelei Tanzánia nagyköveié Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke csütörtökön fogadta Cecil Archie Kallaghe rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, Tanzánia Egyesült Köztársaság új magyarországi nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. Cecil Archie Kallaghe nagykövet megbízólevelének atadásakor beszédet mondott, amelyre Losonczi Pál válaszolt. A megbízólevél átadása után a nagykövet a Kősök terén megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét. (MTI) Fock Jenő fogadta Dzong Dzun Theket Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke csütörtök délután hivatalában fogadta Dzong Dzun Theket, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettesét, a magyar—koreai gazdasági és tudományos műszaki konzultatív kormányközi bizottság első ülésszakán részt vevő koreai delegáció vezetőjét. A baráti eszmecserén részt vett Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, a kormányközi bizottság magyar tagozatának elnöke és Pak Gjong Szun, a KNDK budapesti nagykövete is. Az emberiség 34 százaléka írástudatlan Szeptember világszerte az tés, s időszerűségét mi sem írástudatlanság elleni küz- igazolja jobban, mint az, delem hónapja. 1965-ben, az hogy a legfrissebb statisztiUNECO teheráni világkong- kai adatok szerint Földünresszusán született ez a dön- kön 783 millió — fele arányban felnőtt — írástudatlan ember él. A becslések szerint az elmúlt 20 esztendőben világszerte mintegy 10 százalékkal csökkent az analfabéták száma: 1950-ben a földkerekség lakosságának még 44,3 százaléka tartozott ide, jelenlegi arányuk 34,2 százalék. Hazánkban a felszabadulással egyidőben — a szocialista kultúrpolitika egyik legfontosabb célkitűzéseként — kezdődött meg az írástudatlanság felszámolása. 1941ben még nem kevesebb, mint 600 000 anafabétát tartottak számon Magyarországon. Jelenleg — a legutóbbi népszámlálás adatai szerint — nem egészen 50 000 analfabétát, illetve félanalfabétát tartanak nyilván, azonban ha az úgynevezett „képezhető korú" — vagyis az 55 év alatti — lakosokat vesszük alapul, akkor a felmérések adatai szerint mintegy 140 ezerre tehető még a számuk. :: Csak kűpalotákban? V

ége a nyárnak, hazatértek az utolsó nyaralók is. Az egyik, kétezernyi dolgozót foglalkoztató szegedi üzemben gyorsmérleg készült: ismét csak százötven embernek jutott szakszervezeti beutaló. Mivel a legjobban rászorulók tudják legnehezebben kiválasztani az egész családnak megfelelő időpontot, na meg a helyet, tétovázásuk miatt a majdnem ingyenes üdülésre mindig készen állók happolták el megint a kevés beutaló tekintélyes hányadát. A munkában is csendes, tülekedésben pedig hátraszoruló derékhad megérdemelt pihenéséért mit tehetnénk? — kérdezte az igazgató az szb-ülésen, megemlítve, hogy másfél millióért épített tízszobás üdülőjük is csak 160 embert tudott fogadni a nyáron. Több pénz pedig nincs már erre a célra itt sem, éppúgy, mint másutt. Tárjuk szét tehát a karunkat és állapítsuk meg a vállalatokkal együtt, hogy nincs mit tenni? Soroljuk el a százmilliókat, amivel a SZOT támogatja százezrek üdülését és a többi milliót, amit a mindjobban elöregedő üdülőhálózat fenntartására, felújítására és új üdülők építésére fordít? Egészítsük ki ezt a képet azzal az egyre tekintélyesebbé váló summával, amivel a gyárak, vállalatok, intézmények segítik dolgozóik pihenését, amit ők áldoznak üdülők építésére, bérelésére? Jogosan lehetünk büszkék ezekre az eredményeinkre, az európai országok többségében irigyelnek bennünket ezért. Mindez azonban nem ment fel az alól, hogy tudomásul vegyük, éppen az élménygazdag két hetek szájról szájra járó híre alapján egyre többen kapnak kedvet arra, hogy szervezett üdülésben vegyenek részt, s egyre többen keserednek el, érzik magukat háttérbe szorítottnak, amikor megtudják, három- vagy ötévenként kerülhet csak rájuk sor. Ha pedig gyerekeikkel együtt szeretnék tölteni a szabadságot, akkor még ritkábban. Egyik napról a másikra ez a helyzet nem változik meg, sőt; feltehető azoknak van igazuk, akik úgy vélik, csak romlani fog, az üdülési kedv gyors növekedése miatt. Megduplázni a szakszervezeti, vállalati, szövetkezeti üdülők férőhelyét néhány éven belül képtelenség, de nem is hisszük, hogy szükség lenne erre. Sokkal inkább az a hazai szemlélet szorul változtatásra, amelyik még a többséget érintő nyári üdülést, pihenést is csupán kőpalotákban, luxus kivitelű üdülőházakban tudja elképzelni. Forgolódjék az ember bármerre Európában, azonnal szembetűnik, hogy a nyári népvándorlások egyre nagyobb hányada kerüli el a legrafináltabb luxussal felszerelt szálloda- és motelcsodákat, az agyonreklámozott helyeket. Sőt, minél inkább gazdagabb egy ország, polgárai annál inkább keresik a tiszta, csendes, nyugodtabb pihenést, nagyobb kikapcsolódást nyújtó táborhelyeket, campingeket. Nálunk az üdülésnek ez a formája gyermekkorát éli, és nehezen terjed, mert elég széles körben lenézik. De hány embernek van még nálunk ehhez kocsija? — tehetik fel a kérdést még azok is, akik elfogadják eddigi érvelésünket. Néhány hete a bolgár tengerpart településektől távoleső campingjében, a Lunában, hat csehszlovák altábort számoltam össze. Húsz-harminc egyforma sátor utcarendben, madzaggal körülkerítve, s lakói között éppúgy meg lehetett találni a két-három éves gyermeket, mint az ötven-hatvan éves házaspárokat, s kocsija egyik családnak sem volt, vagy legalábbis nem azzal vágott neki a távoli útnak. A gyár autóbusza az utánfutóra rakott sátrakkal, matracokkal, gázfőzőkkel, lábasokkal és az első csoporttal nekivágott az útnak, ök voltak a sátorverők (ezért egy nap ingyenes volt), az első mohikánok. Két hét után azután megjelent ismét az autóbusz, hozta az űj csoportot, s visszaszállította a szabadságukat nagyon olcsón és nagyon kellemesen eltöltő kis különítményt. Ne építsenek tehát a vállalatok üdülőket? Dehogynem. Ha pénzük és lehetőségük van rá, ragadjanak meg minden alkalmat, hogy az éven át kamatozó gondtalan pihenést minél több dolgozójuk élvezhesse. De éppen a többség érdekében gondolják meg, mire fordítsák forintjaikat, s ahogy a gazdálkodásban, úgy az üdülésben se riadjanak vissza az ésszerű kísérletektől. Annál is inkább, mert a pihenés, a nyaralás is gazdálkodás. Gazdálkodás önmagunkkal, elfáradt, pihenésre, regenerálódásra vágyó izmainkkal, idegeinkkel, a dolgozó emberrel. Pünkösti Árpád Elég csak megköszönni Forgalomban a Golden Smart A dohányipar egri gyára osztrák licenc alapján újfajta cigarettát készít. A magyar Golden Smart már forgalomba került, egyelőre a fővárosban a nagyobb trafikokban kapható, húszas kartondobozban, 16 forintért — jelentették be csütörtökön az Osztrák Dohányjövedék és a Dohányértékesítő Vállalat közös sajtótájékoztatóján a Duna Intercontinental Szállóban. Elmondották azt is, hogy rövidesen valamennyi dohányárudában megjelenik a Golden Smart, amiből az idén „kóstolóba" 20 milliót gyártanak. A szegedi Kállay Éva leányotthonban 60 állami gondozott ipari tanuló eltartásáról, neveléséről gondoskodnak. Szakmunkásokká a textilművekben és a szegedi kendergyárban lesznek. Nevelésüktől éppen ezért elválaszthatatlan a munkahely jellemformáló közössége, amely többségüknek otthona is, hiszen sokuk anyátlan, apátlan — árva. Az intézetben mindent megkapnak: a ruházattól a színházjegyig. Ez a „minden" évi 680 ezer forint. Ennyi a tanulóotthon költségvetése, amelyet a városi tanács művelődésügyi osztálya biztosít. Hanem az intézet épülete eléggé öreg, amelyre költeni kell, és mindig többet, hogy állagát megvédjék. Még elavultabb volt azonban a sok füstölgő cserépkályha a hálótermekben és a többi helyiségben. Évi 25—30 ezieir forintot ettek meg a kályhák, elég meleget mégsem adtak. Az intézet rossz kazánja sem tudott adni annyi meleg vizet, amennyi a lányok tisztálkodásához kellett. TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁS cserépkályhák elbontására, a szerelési munkákra. Mármár lemondtak a szükségszerű korszerűsítésről, amikor közbelépett a társadalmi összefogás, a szegedi kenderfonógyár és a DÉGÁZ igazgatójának szorgalmazására. Kőművesek, lakatosok, villanyszerelők, hegesztők és gázszerelők, köztük csoportvezetők, egész munkabrigádok vállalkoztak társadalmi munkára, amelynek értéke megközelíti a 300 ezer forintot. A munkaórák száma viszont hetekre rúg. amelyet szabad idejükből áldoztak a kendergyáriak, a DÉGÁZosok. Mire lencsevégre kaphattuk volna az összefogásnak ezt a szép példáját, a kendergyáriak — Oltványi János, Tunya Bertalan, Szűcs Jenő brigádvezető, Magosi Dezső főmechanikus, Józsa István energetikus, Hajdú József csoportvezető, Farkas László esztergályos és társaik, szám szerint 23an — már befejezték a maguk munkáját. A cserépkályhákat eltakarították, a konvektoroknak kivésték a falat, majd azt bepucolták. A szűkös állapotok megjavításához 400 ezer forint kellett volna, hogy földgázzalfűtésre rendezzék be az intézet összes helyiségét, és hogy meleg vizet is korszerűbb eszközökkel nyerjenek. Felújításra kapni ennyi pénzt szinte lehetetlen volt. A gázcsövekre, a konvektorokra, a bojlerekre, egyéb felszerelési tárgyakra volt ugyan 120 ezer forintja az intézetnek, de nem futotta volna a sokkal többre, a NYOMUKBAN A GÁZOSOK Több mint három heti munkájuk után, amit délutánonként végeztek, estig, nyomukba léptek a gázszerelők, hegesztők, akik befejezik majd a vállalkozást. Ök is, mint ahogyan a kendergyáriak, meglennének a róluk szóló híradás nélkül. — Mert minek azt hangoztatni, ami természetes emberi tulajdonság, hogy akin kell, azon segítsünk — hárította el magától a dicsérgetést Kormányos Sándor, a gázszerelő szocialista brigádvezető társai, Sárkány Miklós, Kovács József, Szívós Gyula és Ghimesay András munkavezető technikus nevében is. Júniusban, amikor megbeszélték vállalatuknál, hogy milyen és mennyi munkát kell elvégezni, akkor pénteki és szombati műszakban, személyenként 20—20 munkaórát vállaltak a DÉGÁZosok, 17-en. Péntefken is? Hiszen annak még rendes munkanapnak kell lennie u vállalatnál, a 44 órás munkahét mellett is. — Csakhogy azt a napot előre ledolgoztuk a hét többi napján, hétfőtől csütörtökig — szólt közbe Hredicsek Ferenc. — Napi két órát vertünk rá bent a vállalatnál, reggel 6-tól délután háromnegyed 5-ig, hogy két teljes napot itt tudjunk dolgozni — folytatta a beszélgetést Börcsök János. — A szerszámokat, a hegesztőapparátot ugyanis két napra érdemesebb ideszállítani, aztán hétfőn reggel visszavinni a céghez — tette hozzá magyarázatként a munkavezető technikus. A hét végi társadalmi munka menetéről rendszeresen ő számolt be Bölöni Imrének, a DÉGÁZ szolgáltatási osztálya vezetőjének, aki a munkát összefogta, irányította. ES A VASÁRNAPOK? Rendelet a traktorokról és a munkagépekről A Magyar Közlöny szeptember 1-i száma közli a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszternek a közlekedés- és postaügyi miniszterrel, valamint a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsával egyetértésben hozott rendeletét. Tekintve, hogy területünkön termelőszövetkezeti, szakszövetkezeti tagok és magánszemélyek kezelésében számos, többnyire nagyüzemekből selejtezett, azóta újra üzemképes állapotba hozott traktor működik, részletesen ismertetjük a rendeletet. A miniszteri rendelet megállapítja, hogy közületi szerv a vonatkozó utasítások szerint mezőgazdasági traktort és munkagépet szabadon üzemeltethet. Amennyiben a traktor üzemi gépjárműnek minősül, meg kell tartani a közületi szervek gépjárműveire vonatkozó rendelkezését. Kiköti a rendelet, hogy magánszemély legfeljebb tizlóerős teljesítményű olyan kertitraktor és más mezőgazdasági munkagépet üzemeltethet, amely önerejéből óránként 20 kilométernél nagyobb sebességgel haladni nem képes. Körzetünk háztáji gazdaságaiban üzemeltetett traktorokra különösen vonatkozik a következő bekezdés, ezért szó szerint idézzük: „Alkatrészekből magánszemélyek által összeállított, vagy jellegében megváltoztatott kertitraktor és más mezőgazdasági munkagép csak akkor üzemeltethető, ha az összeállításhoz, illetve a jelleg megváltoztatásához a Közlekedésés Postaügyi Minisztérium Autófelügyelete előzőleg engedélyt ad." (Vigyázat! Nincs különbség műúton, vagy dűlőúton való közlekedés között, a rendelet egyértelműen üzemeltetést említ!) A termelőszövetkezeti tag, vagy családtagja tulajdonában levő — az előbbi feltételeknek megfelelően, tíz lóerőnél nem nagyobb teljesítményű, és önerejéből óránként 20 kilométernél nagyobb sebességgel haladni nem képes — kertitraktor és más mezőgazdasági munkagép nem esik beviteli kötelezettség alá. Kitér a rendelet a traktorral végzett szállításokra, és intézkedik a bérmunkáról is. Leszögezi, hogy magánszemély kertitraktorral 500 kilogrammnál nagyobb hasznos teherbírású pótkocsit nem vontathat és nem fuvarozhat, kertitraktorral és más mezőgazdasági munkagéppel mezőgazdasági bérmunkát nem végezhet. A miniszteri rendelet csupán kéthónapos „türelmi" időt adott. Előírja — és illetékes szervek nyilván ellenőrizni is fogják —, hogy az a magánszemély, akinek a rendelkezésekben foglaltaknak meg nem felelő mezőgazdasági traktor vagy munkagép van birtokában, köteles annak üzemeltetését legkésőbb 1972. október 31-ig megszüntetni. A személyenkénti 20 órás vállalásból persze sakkal több lett mára. A többletet azonban nem számolta közülük senki. Minek? Hogy hosszú hetek óta pénteken és szombaton a késő este vetette haza őket, azt sem igen tartják számon. Dolgoztak, és kész. A brigádvezető Kormányos Sándornak is mindig lett volna otthon elfoglaltsága a ház körül, a kertben. Petőíitelepen lakik, saját házában, amit két kisgyermeke hangja tölt be. A felesége bizonyára megsokallta, hogy a hétvégeken nem volt odahaza. — Ilyesmiről szó sem volt, de nem is lehetett, mert annak idején nekünk is jólesett, amikor a munkatársak segítkeztek nálunk — válaszolta. S ha a brigádvezető úgy vélekedik, hogy jó ügyet szolgálnak, akkor ezt a véleményt osztják a többiek is. A beszélgetés végén azonban kiderült még valami, az, hogy hol tölti Kormányos Sándor és brigádja a vasárnapokat, szinte egész nyáron át. Sándorfalván, Szívós Gyula szerelő brigádtársuk háza építésénél. — Már a zöldágon is túl vagyunk, őszre beköltözhető lesz a ház — újságolta örömmel a leendő háztulajdonos, és mosolyogva nézett társaira. Eődi Ferenc