Délmagyarország, 1972. augusztus (62. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-11 / 188. szám
PÉNTEK, 1978. AUGUSZTUS 1L 7 Munkaalkalmak) < Élelmiszer, vegyi szakos férfi kereskedősegédeket és férfi segédmunkásokat felvesz a FÜSZERT-flők, Szeged, Maros u. V<. Hegesztfi mérnököt ellenőrzési munkára felveszünk. Fizetés megegyezés szerlnt. Jelentkezés „MÉRNÖK DK 1231" jeligére a Sajtóházba. Főkönyvelőt mérlegképes könyvelői vizsgával és legalább ötéves szakmai gyakorlattal, továbbá üzemegység agronömust, felsőfokú végzettséggel felveszünk. Növényvédelmi szakképzettséggel rendelkező agronómus előnyben. Jelentkezni lebet Írásban vagjt személyesen a József Attila MGTSZ elnökénél. Makó. x Lópatkoló kovácsot univerzális munkakörbe felveszünk. Felszabadulás Tsz. Sándor u. 1. S. 370 (41 Raktári férfi segédmunkást és göngyölegátvevőt felveszünk. Gyógyszertári Központ, Szeged, Kossuth L. sgt. 113. S. 370 C38 Előkészületek a kisteleki napokra Kisteleken ezekben a napokban szorgalmasan készülődnek a kisteleki napokra, melyet az idén immár hetedszer rendeznek meg augusztus 18 és 20-a között. A rendezők igényes programot állítottak össze arra törekedve, hogy a szegedi járás egyik legnagyobb helysége mutassa be mindazokat az eredményeket, melyeket a mezőgazdaságban, az iparban, a kereskedelemben, a kultúrában és a sportban az utóbbi években elért. A renGy ászközlemények Mély fájdalommal tudatom, bogv szeretett férjem, ZADOR1 ZSURF.K JÓZSEF életének. 83. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése augusztus ll-én 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. Gyászoló felesége, Ballagitó sor 14. •r. i3(o Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa és nagyapa, BORSOS JÁNOS MAVnyugdljas életének 65. évében, augusztus 9-én elhunyt- Kívánságára elhamvasztatjuk. A gyászoló család Batthyányi u. 4. T. 1362, Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, Jóbarátoknak, kartársaknak, szomszédoknak. tanítványoknak, akik felejthetetlen halottunk, GÁLIG LASZLO temetésén megjelentek, részvétükkel cs virágadományaikkal méáy fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család, Domaszék. T. 1359 dezők célja mindenekelőtt az, hogy a kisteleki emberek megismerjék munkájuk értékeit és méginkább megszeressék szülőfalujukat. Másik céljuk: a községbe érkező vendégek ismerjék meg a fejlődésben levő nagyközség eredményeit, gondjait és ezáltal a kisteleki emberek mindennapi életét. A rendezvénysorozatot Hantos Mihály, a megyei tanács elnökhelyettese, Kistelek megyei tanácstagja nyitja majd meg Az első napon nyílik a mezőgazdasági, kisállattenyésztési, helyiipari, kereskedelmi, bélyeg, egészségügyi és gyermekrajz kiállítás. A kiállításokat Gyuris Szilveszter, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának helyettes vezetője nyitja meg. Ugyanezen a napon a falusi nők helyzetéről tartanak tanácskozást, melynek vitavezetője dr. Ábrahám Antalné, a megyei tanács végrehajtó bizottságának tagja lesz. A második napon kerül sor a szocialista brigádvezetők tanácskozására, melynek előadója Hajas László, az SZMT titkára. A Szabad Föld szerkesztősége ugyanezen a napon ankétot rendez A háztáji gazdaságok szerepe a népgazdaságban címmel, Földeáki Bélának, a lap főmunkatársának részvételével. Este alkotmánybált tartanak a felújított művelődési házban. Augusztus 20-án térzene ébreszti a község lakóit, aztán kezdődik a lovas felvonulás a nagygyűlés színhelyére, ahol dr. Antalffy György, Kistelek országgyűlési képviselője mond ünnepi beszédet. A rendezvényekről a Magyar Rádió is tudósit. Augusztus 18-án reggel a Falurádió a Magyar—Szovjet Barátság Tsz-t mutatja be. Másnap, augusztus 19-én reggel pedig harmincperces riportban Kistelek életéről adnak majd képet. Bálán Miklós Gyártja a Badacsonyi Állami Gazdaság — Szegeden árusítja az ÉLIKER A badacsonyi borokban, mondják, benne van a láva és a napsugár tüze. A hegy vulkánikus talaja és a balatoni izzó napsütés varázsolja őket sajátos zamatává, észrevétlenül részegítővé. Badacsonyi bort éppen ezért nem lehet bármikor és bárkinek innia. Az ott termő mustból azonban készült egy új üdítő ital, a Traubisoda, amelyben jelen vannak a vulkáni eredetű talajra jellemző ásványi, ízes zamatanyagok, de nincs benne a bódító alkohol. A T'-aubisodát nyugodtan ihatják tehát a badacsonyi ízek kedvelói, akkor is, ha járművezetők, sportolók, sőt akár a gyerekek is. Az űj üdítőt balatonaligai üzemében a Badacsonyi Állami Gazdaság gyártja, maga forgalmazza. Saját termelésű mustból készítik az osztrák Lenz Moser cégtől vásárolt licenc alapján. Kémiai tartósitás nélkül állítIsmeri már a Traubisodát ? ják elő oly módon, hogy a mustot cukorral, citromsavval, aromakompozícióval és szénsavtartalmú vízzel keverik. Üdítő, frissítő hatását a magas szénsavtartalom és a szervezetre igen jó hatású szőlőcukor fokozza. Enyhén savanykás íze megszünteti a szomjúságérzetet, elősegíti, hogy a nagy melegben se kívánjon túlságosan sok folyadékot a szervezet. A természetes alapanyagokból készített szőlőlimonádé egyik nagy előnye, hogy szavatossági ideje korlátlan, tehát bármeddig tárolható. Tárolására a legjobb hely természetesen a hűtőszekrény. Annál is inkább, mert igazán akkor kellemes az íze, hogyha alaposan be van hűtve. Fogyasztás előtt tehát jégen a helye. Kitűnő anyag a Traubisoda keverékital, „long drink" készítéséhez is. Hosszú, karcsú pohárban a jegesre hűtött Traubisoda kevés konyakkal vegyítve, „bélelve" ideális vendégkínáló. Adható hozzá egyéb tömény szeszes ital is, felhasználható kísérőként is, ásváhyvagy szódavíz helyett. A Traubisodával most ismerkedhettek a szegedi fogyasztók. A Szegedi Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat, az ÉLIKER árusítja boltjaiban háromforintos áron, egyelőre kizárólagosan. Az ÉLIKER-boltokon kívül a Szegedi Ipari Vásár területén, a Badacsonyi Állami Gazdaság pavilonjában volt kapható még. Most, augusztus 11-től 20-ig, a Marx téren, a „Korszerű mezőgazdaság és élelmiszeripar '72"-kiállításon a Badacsonyi Á. G. újra megjelenik pavilonjában. Most is mint akkor a vásáron, nemcsak ismert és márkás borait kínálja majd, hanem az alkoholmentes, új üdítőt, frissítőt, a Traubisodát is. Most Is rendeznek díjmentes kóstolót. De addig is, már most is, a vásáron kívül, az ÉLIKER árudéiban érdemes vásárolni belőle, megismerkedni kellemes ízével, fáradságot oldó, frissítő hatásával. (x) proírdetések ^ O ^SVETEL Hálószoba bútor jó állapotban elació. Odessza, 27. ép. I. em. 5. Meg. tekinthető. 8—12 óra kirótt. Eladó 10>10-« vagy TxlO-es épületre komplett sátortető, Bohn-cserép, fedéssel és esőcsatornával együtt. Baktó, Alkotmány u. 43. Érdeklődni: egész nap. x Eltdó Mlrella szobagar ni túra, Radom 432-es varrógép, centrifugás mosógép.' párevezös. kétszemélyes gumicsónak. Turján, 302. B. IV. 12. Kevés kilométerrel Zaporozsec eladó. Szeged, Feltámadás u. 17. Hegyi. Éld.: délután. tíOO-as Trabant személygépkocsi eladó. Fecske u. 20. Használt Pannónia motor eladó. Szeged. Oyik u. 11. 256 cm3 Pannónia olcsón eladó. Hétvezér u. 38 B. 2;»0 cm- Pannónia motorkerékpár Jó állapotban eladó. Szilágyi o. 8. Műhely. Burkolt Pannónia motorkerékpár eladó. Szeged, Fetöfitelep, Göndör sor ?«. Simson SZtár motorkerékpár igénj esnek eladó. Szeged. Rózsa U. 2 SE. Szivattyúval összeépített kéthengeres benzinmotor, szívó- és 300 méter nyomócsövei eladó. Szeged. Szent Antal u. 7 (Teljesítmény percenként 800 liter.) Tisza tv, hibás, eladó. Öthnlom u. 30. Szekrénysor, világos színű, újszerű állapotban sürgősen eladó. Berzsenyi u. 8 A. Péter. '0 JiUres, faburkolat.) hűtőszekrény, háromlángú NDK városi gáztűzhely eladó. Felső Tisza, part IC. III. 15. Délután: 5—7-ig, Kovács. Gáztűzhelyet vennék Kistelek, Szőlő u. 34. Furdlcs Istvánné. Egyszemélyes csónak eladó. Szeged. Feltámadás u. 17. Hegyi. Érc.: délután. Terméskő és kőművesmunkához öles bakok eladók. Baktó, Kiskert u. Lakásnak dísze, antik, gazdag kézművesi disz'téssel fa- és bronzcsillár, gyextyakaros, eladó. Liszt u. 10. i'Jszcrü állapotban levő Weinbach gyártmányú márkás pianinó eladó. Szeged, Mura u. 18. sz. (Úttörő térnél.) Boroshordók, 600. 700 literes, 300 literes, szőlőprés, daráló, kád, gyíimölcsszedőlétrák. gyüniötcsösládák. csatornatartók, kéményhosszabbító eladó. Csongrádi sgt. 54. Boroshordók, 732, 261, 164, 120 literesek príma állapotban eladók. Szeged, Rózsa u. 2. Morzsolt kukorica eladó. Paprika u. 9. Alsóváros. Két db elektromos keltetögép, 600-as eladó. Stéll István u. 20. Trágya eladó. Szeged, Béketelep, Tarnóczi u. 3. sz. 80—85 mázsa trágya eladó. Paprika u. 52. Törzskönyvezett sárga német dog szuka eladó, öthalom u. 31. Odesszában a liget oldalún garázs eladó. Ármegjelölérsel. „Odess?a 13 473'• jeligére a Sajtóházba. Bútoreladás: sezlon, xekamiék, fotelok, székek, ruhásszekrények, konyhabútor, gáztűzhely, osztatok, heverők, ágyak, ágybetétek, matracok, gyermekkocsi. Teleki u. 6. sz. x Használt konyhabútor eladó. Kismartoni u. 15. 353-as Wartburg de Luxe kifogástalan állapotban igényesnek eladó. Kistelek, Akácfa u. 52. x Wartburg gépkocsi eladó. Hajnal u. 13. x IH rendszámú Wartburg de Luxe erősen karambolozott, eladó. Érdeklődni: szombat egész nap, vasárnap délelőtt. Füzes u. 4. x új Wartburg Tourlstot veszek. Klskunmajsa, Széchenyi u. 25 Árvái. Karambolozott — csak karosszéria sérült — 17 000 km-t futott FIAT 850 Sport Coupé eladó. Megtekinthető: Szeged, Odessza-lakótelep, vasúti tMtés mellett 16-us garázsban, szombat, vasárnap délután 3—6 óra között. x Zsiguli üléshuzat, au tórádió antenna eladó. Arany János u. 13., fszt. 1. sz. x Egyéves, keveset használt 850-cs FIAT gépkocsi eladó. Tavasz u. 15. Oldalkocsis Pannónia eladó. Makó, Dózsa Gy. u. 25. Centrifuga, 80 basszusos tangóharmonika. Pannónia utánfutóval, akkutöltő, festékszóró kompresszor. varrógép, fotó felszerelés, szabó vasaló, táskamagnetcíon, Cellatron számológép, táskairógép, televízió antennákkai sürgősen eladók. Érd.: 15 órától, hátul az udvarban, Neumann Antamál, Április 4. útja 34. Kombinált szobabútor eladó. újszeged. Vedres u. 10. C. lépcső, I. emelet 5. Festett tél hálót zobabú tor eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap, Nemestakács U. 17, x Autóba gyermek kisülés, szerszámos, háromajtosszekrény eladó. Londoni krt. 1. I. lp. fszt. 8. Érd.: délután 4-től. Csehszlovák fonott mély gyermekkocsi eladó. Római krt. 41. x Eladó egyfázisú hegesztőtrafó, egyfázisú szivattyú, 250-es Pannóntabiokk. 28 lóerős, két hengeres boxer motor. Szeged. Ségvári telep, Lengyel-udvar 3. Barna Imre. x Jó állapotban levő Munkácsy-tv eladó. Szeged, Kossuth L. sgt. 46., udvar, 6. ajtó. Akvárium, 2 ab 80 literes teljes felszereléssel, kádakkal eladó. B&rtók Béla tér 3. I. em. 3. Telefon: 11-155. x Egy fiatal tehén bikafiával eladó. Újszeged, Gyimesi u. 8. x Boxerkutya 600 Ft-ért eladó. Hétvezér u. 55. I'ehér és piros leáDder — 2 m magasak — el • adó. Vajda u. 23/B. Keveset használt szabógép és 2 db kanári (kalitkával) eladó. Pálíy u. 25. Eladó: férfikerékpár, sport babakocsi (cseh), gyermekágy matraccal, hegedű, Rapid kézikötő gép. Kossuth L. sgt. 8. II. 11. Volkswagen 1200-as. nagyablakos (kifogástalan) -Bladó. Lechner tér 14. Tornai. Bécsi kereszthúros páncéltőkés zongora eladó. Pusztaszeri u. 7. Érdeklődni délutáni órákhen F.ladó: négyszemélyes rekamié. Gudlin olajkályha. Szatymazi u. 24. Keveset használt Consul táskaírógép eladó. Érd. 4 után. Tarján. 401. ép. VI. 221. Sport gyermekkocsi és kiságy matraccal együtt elhdó, Szeged, Bercsényi u. 8 A, fszt. 1. Ketszarnyas vasajtó és 10 db 2,6 m hosszú. 75 mm-es vascső eladó. Algyői út 30. Kovács. Használt, jó állapotban levő lemezradiátorok eladók. Szivárvány u. 28/B. Földleper-palárta korai és középérésű (Maseraus és Madame Mutto) eladó. újszeged, Udvarhelyi u. 17. x EgyedUláiló nő albérletet kaphat egyszemélyes háztartási munkáért. Móra u. 41.. I. em. 3. ajtó. Érd.: 9—17 között Költözködés miatt munkahelyet keresek szegedi vagy környéki szövetkezetnél főkönyvelői, üzemgazdász. belső ellenőri munkakörben. „Sürgős 370 670" jeligére a Hirdetőbe. Eladó szép hosszú menyasszonyi ruha. „Kb. 16ó cm magas 370 640" jeligére a Hirdetőbe. x 14 darabos világos szobabútor darabonként is eladó. Tavasz u. 16'A. Érdeklődni délután 5-től. Moszkvics Combi 407-es jó állapotban áron alul sürgősen eladó. Érdeklődni szombat 12—16 óra között. Szeged, Teréz u. 47. Szétszedhető garázs, új, eladó, hétvégi háznak is alkalmas. Megtekinthető: szombat, vasárnap. Dugonics u. 38. HÁZASSÁG Müveit, jólszituált, középkorú hölgy jólelkű, hasonló adottságokkal iendelkező idősebb férfi Ismeretségét keresi há • zasság céljából. ..Diplomás 13 556" jeligére a Sajtóházba. S 100-as Skoda eladó. Érd,.: Ecseri. Nagy Jenő u. 4. 17 órától. Eladó költözködés miatt zománcozott, hibátlan fürdőkád Üvegezett des.rkafallal, szekrény cs egyebek Sürgősen. Hajnóczy u. 10. Barna. De. 11-től délután 6 óratg. Ablak 80x120-as, jó állapotban eladó. Pápai u. 49. (Petőfi telep.) 52 eves, 172 cm magos, barna, elvált szakmunkás vagyok. Elfoglaltságom miatt ezúton szeretnék megismerkedni korban hozzámiilő komoly, házias hölggyel házasság céljából. Gyermek nem akadály, lakás nem kell, kertes házam van. Választ — „ősz 13 569" jeligére a Sajtóházba. 4S éves falusi gazdálkodó özvegyemzer, középmagas, gesztenyésbarna, ez tton keresi házasság céljából hozzá hasonló adottsággal rendelkező özvegyasszony ismeretségét, aki otthonába jönne. Egy gyermek nem akadály. Leveleket, a ,,Szorgalom 13 446" jeligére a Sajtóházba. Megismerkednek házasság céljából független, vígkedélyü, jómegjelenésű. lehetőleg nyugdilas nővel, aki a szőlő-gyümölcsösben lakó életet is kedveli. 55—65 éves korig. Teljes cimü leveleket ..Együtt szüretelünk 13 561" jeligére a Sajtóházba. 60 éves özvegy nyugdíjas asszony élettársat keres, ipari nyugdíjast 60—63-ig. „Békés otthon" jeligére a kiskunhalasi Hirdetőbe. Nyugdíjas barátnőm részére őszinte komoly férjet keresek házasság céljából. Lakás szükseges „Szeged, 89 746" jeligére a Budapest. Felszabadulás téri Hirdetőbe. 29 éves, egyedülálló, rokkantsági nyugdíjas fiatalember házasság céljából megismerkedne Komoly, rendes dolgozó nővel. Kétszobás összkomfortos lakásom van. ..Szeretet 341 700" jeligérc a Hirdetőbe. x EGYEB Műszaii képesítéssel, magasfokü német nyelvismerettel elhelyezkednék fő- és mellékállásban is. ..Október 1. 13 500" Jel. igére a Sajtóházba. x Tarjánban garázs kiadó. „Száznyiolc 13 548" jeligére a Sajtóházba. x Fiatal gépészmérnök lő éves gyakorlattal Szegeden sürgősen állást keres. „Budapestről áthelyezve 13 543" jeligére a Sajtóházba. x Tranzisztoros rádiók javítását rövid határidőié vállalom. Tranzisztoros rádiót, magnetofont veszek. hibásat is Jókai u. 9. x Autótolvaj Líffi -feod/op. — ön miért ül? — Lassúhajtásért! Utóiért a valódi tulajdonos.'.. ióTfl HOL ? niKtjíU 1972. AUGUSZTUS 11., PÉ FELHŐKÉPZŐDÉS, Várható időjárás péntek estig: a Dunántúlon és az északi hegy porral, zivatarral. Gyenge, vál ként megélénkülő déli. délnvu nappali hőmérséklet A Nap kel 1 óra 34 perckor, A Hold kél 7 óra 04 perckor VIZA A Tisza vízállása Szegednél cs MOZIK Szabadság: Mackenna aranya. (Színes amerikai, felemelt helyárral, fél 4, háromnegyed B és 8 orakor.) Vörös Csillag: Mackenna aranya. (Színes amerikai, felemelt helyárral, negyed 6 es léi 8 orakor) Fáklya: Az Angyal elrablása. (Szines angol, fél 3. háromnegyed 5 és 7 órakor.) VIDÁM PARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a Közkórház (Tolbuhln sgt. 37.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Augusztus 12-tg es.e hat órától reggel hat óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes dr. Szüts László állami állatorvos. Lakása: Szeged, Juhász Gyula u. 13/B, II. em. 2. Telefon: 15-756. Az állatorvos kiszállításáról a liivó köteles gondoskodni. Kossuth 4.25—7.59 Jó reggelt I A Kossuth Rádió reggeli zenés műsora. Közben: 4.30, 5.30, 6.30 Hírek, időjárásjelentés. 5.00, 6.00, 7.00 Reggeli krónika. 4.45. 6.43 Szót kérek. 5.20. 7.33 Műsorajánlat, 5.40 Falurádió, 6.20, 6.50. 7.20 Reklám. Kb. 7.15 Körzeti időjárásjelentés. 7.30 UJ könyvek. 7.45 Tanácsadó-szolgálat. 8.00 Hírek, időjárásjelentés. 8.0S Műsorismertetés. 8.13 Budapest és vidék kulturális életéből. 8.18 Brahms és Franek műveiből. 9.00 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. 9.20 Színes népi muzsika. 10.00 Hírek, időjárásjelentés. 10.05 Edes anyanyelvünk. 10.10 A képzelet varázslója. 10. 39 Hilndel: Tűzijáték — szvit. 10.35 Lottóeredmények. 11.00 Három hónapi kutatómunka a római egyetemen. 11.10 Astrld Varnav és Leopold Simoneau énekel. 12.00 Déli krónika. Lottó. 12.20 Ki nyer ma — Szegeden? 12.30 Reklám. 12.35 Tánczenei koktél. 13.20 Bicskei Géza clmbalmozik. 13.42 Átépítés alatt a kiszolgálás zavartalan? 13.57 Klasszikusok magnószalagon Egri Csillagok II. rész. 15.00 Hírek. időjárásjelentés. 15.10 Mozart-áriák. 15.35 Fúvószene táncritmusban. 15.48 Kóruspódium. 15.59 Hallgatóink figyelmébe. 16.00 A világgazdaság hírei. 16.05 Mocsár Gábor hősei között. 17.00 Hirek, időjárásjelentés. 17.05 Külpolitikai figyelő. 17.20 Népdalcsokor. 17.52 A Rádiószínház bemutatója. Játék a nádasban. 18.38 A táncdalfesztivál III. elödöntőjéNTEK — NÉVNAP: TIBORC ZIVATAROKKAL nappali felhőképződés, főként vidék térségében szórványos zátozó irányú, napközben Időngatl szél. Várható legmagasabb 28—33 fok között, és nyugszik 1.9 óra 03 perckor, és nyugszik 19 óra 40 perckor. LLAs Utörtökön plusz 7« cm (áradó). nek eredményhirdetése. 18.58 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Esti krónika. 19.30 Sporthíradó. 10.40 Csajkovszkij: Vonóssterenád. 20.11 A zene nem ismer határokat. 20.56 Hírek. 20.3i Láttuk, hallottuk. 21.19 Nagy siker volt. 22.58 Meditáció. 23.06 Egy éj Velencében. 24.06 Hírek, időjárásjelentés. 0.10—0.23 Boieldieu operáiból. Petőfi 4.25—7.59 A Petőfi Rádió reggeli zenés műsora! Közocn: 4.30, 5.00, 5.30, 6.00, 6.30, 7.00. 7.30 Hírek, Időjárásjelentés. 6.17 Reklám. 6.20 Torna. 6.58 Hallgatóink figyelmébe. Kb. 7.15 ÜJ könyvek. Kb. 7.33 Körzeti Időjárásjelentés. 8.00 Hirek, idójárásjelntés. 8.05 Weber: Oberon — nyitány. 8.15 Az izraelita felekezet negyedórája. 8.30 Kedvelt régi melódiák. 9.00 Hírek. 9.03 Ezeregy délelőtt. 10.00 Hírek, Időjárás. 10.05 Zenés műsor üdülőknek. 12.03 Zenekari muzsika. 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Mindenki kedvére, kettőtől hatig. 13.00 Hírek, időjárás. 18.05 Külpolitikai figyelő. 18.20 A kórusirodalom mesterei. 18.46 A rádió dalszínháza. 19.43 Buday Ilona népdalokat énekel, közreműködik az MRT kamaraegyüttese, 19.54 Jó estét, gyerekek. 20.00 Esti krónika II. 20.25 ÜJ könyvek. 20.28 Húszas stúdió. Lépésváltás. 21.18 Monyok Ildikó és Korda György énekel. 21.40 Ml történt a Mackensio folyóban? 21.55 Mozart: B-dúr szimfónia. 22.20 Farkas András népi zenekara játszik. Ketuenes Sarolta és Bálint Sándor énekel. 23.00 Hirek. ldőjáráslelentés. 23.15 Kamarazene. 24.00— 0.10 Hirek, Időjárásjelentés. LrtTEVE Budapest 17.28 Hírek. 17.35 A kisfilmek kedvelőinek: 1. A londoni EastEnd. 2. A Szovjetunión keresztül. 17.55 Tíz perc meteorológia... 18.05 Műsorainkat ajánljuk! 18.30 Radar. Ifjúsági érdekvédelmi műsor. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Reginald Rose: Tragédia a telepen. Tv-játék. (14 éven felülleknek!) 20.55 Orgonamuzsika .. . Lehotka Gábor orgonái 21.25 Pogány. (Egy falu Baranyából.) II. rész: Az elnólt portréja. 22.10 Eredményhirdetés. A Táncdalíesztlvál 3. elődöntőjéről. 22.30 Tv-híradó. — 2. kiadás. 22.40 Sakk-matt. Beszámoló a Fischer—Szpasszkij világbajnoki döntőről. Belgrád 16.25 Magyar nyelvű tv-krónika. 17.20 Sakk-kommentár. 17.40 Gyermekfesztlvál: Vidám zenészek. 18.30 Az élet titkai — népszerű tudományos film. 19.00 Népi muzsika. 19.30 Raj/film. 20.30 Találkozások az Adrián 21.40 Az autóbuszon — filmsorozat. Mellékhelyiséget, nosókonyhát stt. keresek barkácsolás céljára villannyal. Válaszokat — „Felsóvéros 13 621" Jeligére a Sajtóházba kérem. Kél év kórüli kisgyermek gondozását. vállalom. Újszeged, Marostól u. 13/B. Kisgyermek gondozását kertes magánházban vállalom. „Féléves kisfián van 13 601" Jeligére a Sajtóházba. A sérült kéri azokat, akik Július 30-án, va fcárnap este háromnegyed hétkor a Hősókkapujánál a Szeged állomás felé tartó villamosból tórtént kiesésemet látlak, postán feltétlen kózöljék elmüket. Bíró Zoltárné, Tarján, 116. A. fszt. 1. Telefon: 18-121. Csernay. lukás Szépségápolás, végleges szórtelenltés elektromos úton. Bejelentés 15-030. Kölcsey u. 13. I. Vizsgázott vegyészlaboráns állás: keres. Válsszokat „Egy müszrk 13 593" jeligére a Sajtóházba. Maeas áron veszek maJnllkalámpát. gyertyatartót. mozsarat. vasalót, stílbútort, porcelánt, régi pénzt, viirlntárrrvaka: egyéb régiségeket. Használtcikk Bolt. Szeged Mikszáth Kálmán u. 3. Gépkocsivezető anyagbeszerző munkakörben elhelyezkedne. „Saját gépkocsi 341 727" Jeligére a Hirdetőbe. x Karóra zsebóra tengelytörést 'rövid határidőre javítók, órajavitások íelelósrégget, Joó Ferenc órásmester. Bokor ü. 2. x Fiatalember gépkocsival, elfoglaltságot keres. — „Combt 370 636" JelIgére a Hirdetőbe. Grarmekgondozónöt keres diplomás házaspár 14 hónapos kislány mellé, aki Bécsi körúti modern lakásukba napi hat órára eljönne, esetleg kőzs11 lakétán a gondozást i állalmi. ..Leinformál, ható 341 685" Jeligére a Hirdetőbe. * Néhány sor kézírásból legőszintébb Jellemábrázolást küldöm egyéniségéről. Adatokat: kor, foglalkozáa, válaszbélyeg, Somoskéry Pál, Budapest 10. Postafiók 144. Nyárt szünidőben ls modern tánctanltás. Oroszlán u. 1. Szábór.é tánctanár. Jövedelmező üzlethez torsnak ajánlkozom. — „Becsületből leinformálható 370 652" Jeligére a Hirdetőbe. Okleveles vegyészmérnök házaspár Szegeden állást keres „Október — 370 619" lellgére a Hlr. detőbe. T