Délmagyarország, 1972. augusztus (62. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-11 / 188. szám

FENTEK, 1972, AUGUSZTUS 11. 3 Üdülnek-e a munkások? Körülmények és az ellátás A SZOT-üdülőkkel aligha lehet probléma, hiszen a legtöbb teljes összkomforttal rendelkezik. Az üdülőket hazánk legszebb tájain építették fel, a Balaton partján, a hegyekben és gyógyvizek mellett. A beutaltakat 1—2—3 ágyas, ritkábban négyágyas szobákban helyezik el, s nemigen panaszkodtak még arra, hogy kevés lett volna az ennivaló, hiszen naponta négyszer van étkezés. A szakszervezeti üdülők vezetői változatos programot állítanak össze minden turnus számára. Klubszobák, könyvtárak és különféle játékok is elősegítik a teljes kényelmet. m De nem is a jól felszerelt SZOT-üdülőkkel van a gond, hanem a vállalatok, intézmények által bérelt nyaralókkal, vagy a saját tulajdonukban levő üdülőkkel, hétvégi víkendházakkal. A Tisza-parti Sárgán, az újszegedi partfürdőn és végig a folyók melletti árterületeken levő építményeket az emlékezetes magas vízállás megrongálta. A vállalatok egy része tavaly nem is hozta rendbe a nyaralót, csak az idén kezdték el a javítást, vagy a teljes újjáépítést. A szegedi Postaigazgatóság sárgái üdülője is összedőlt az árvíz idején, s az idén, néhány nappal ezelőtt lett készen az új. Dicséretükre legyen mondva, hogy nagyon szép hétvégi házat építettek, valószínű az ára sem volt jelentéktelen. A lábon álló épület felső szintjén gyönyörű társalgó és több vendégszoba található, a földszinten pedig öltözők sorakoznak. Ez a Tisza-parti nyaraló már nem is hétvégi víkendház, hanem alkalmas hosszabb idejű üdülésre is. Hasonló a Kábelművek öt darab lábon álló vikendháza, amelyet igénybe is vesznek a dolgozók, sokan családjukkal együtt ott töltenek el egykét hetet. Mind a két helyen lehet főzni, de a közelben két vendéglő is csalogatja a víkendházak lakóit. Más a helyzet a távolabb levő bérleményekkel. Először is ezeknek a házaknak, vagy szobáknak a bérleti díja igen magas. A gabonafelvásárló például egy szobát bérel, s csak a főidényre 7—8 ezer forint díjat fizet, vagy legalábbis eddig annyit fizetett egy balatonbogiári szobácskáért. Persze ez még nem is drága, vannak olyan Balaton menti bérlemények, ahol kétszer, háromszor annyit is elkérnek a szobákért, mint amennyit a gabonafelvásárló fizet. Vagy más megoldásokkal „operálnak" a Balaton parti házépítő családok. Balatonfüreden például egy család házépítésbe kezdett. Négyszobás, alagsoros családi házat kezdtek el építgetni, de vékony bukszával. Felajánlották a DÉLÉP-nek, hogy fejezze be az építkezést, adjon szakmunkást és anyagot, s az ellenértéket később lelakhatják a felső négy szobában. Az építőipari vállalatnak kedvező is volt ez az ajánlat, hiszen így rezsiben jutottak hozzá egy szép füredi villához, ha nem is hosszú ideig, de néhány esztendeig megoldották a dolgozók balatoni üdültetését. Persze a körülmények nem mindenben feleltek meg a követelményeknek, elvárásoknak. A szobákban négy-öt darab vaságy volt betéve, rajtuk pokrócok. A háziasszonyt, mint gondnokot kellett állandóan alkalmazniuk, rendes fizetéssel, sőt nyereségrészesedéssel együtt. A háziasszony járt alighanem a legjobban, hiszen a Balaton menti üdülőket legfeljebb a nyári főszezonban használták ki a szegediek. Ilyen bérleményben természetesen nincs megoldva az étkeztetés. A dolgozók hozzájárulása a saját vállalati nyaralókban nem megterhelő. Általában napi 5—20 forint között váltakozik a térítés személyenként, esetleg szobánként. Ha még olyan lehetőséget sem garantálnak, hogy az üdülők megfőzzék saját ételüket, akkor marad a vendéglői étkezés, amely viszont igencsak megdrágítja az üdülést, hiszen az fejenként 50—100 forint, naponta. 2. Térjünk azonban vissza a tegnapi cikkünk befejezésénél tett megjegyzésre: érdemes-e fenntartani az üdültetésnek ezt a módját, formáját? Ha azt tekintjük, hogy a vállalatok, intézmények általában 10 napos, vagy két hetes időtartam alatt mintegy kilenc turnusban (a nyári főszezonban) több ezer dolgozónak kínálnak lehetőséget balatoni nyaralásra, akkor azt kell mondani, hogy ha véglegesnek nem is, de ideiglenes megoldásnak érdemes fenntartani ezeket a bérleményes megoldásokat. Nagy gonddal nem jár, növeli az üdültetés lehetőségét, de egyben differenciálja is a juttatást. Pillanatig sem vitás, hogy a legjobb megoldás az volna, ha a vállalatok önállóan, vagy több vállalat együttesen építene fel üdülőházat a Balaton mellett. A jelen helyzetben a maszekok gazdagodnak meg az állami vállalatok pénzén, szobabérleti díján. Az igaz, hogy egy vállalatnak könynyebben megoldható, ha évente kifizet 40—50 ezer forintot bérlet címén, mint ha 500—600 ezer forintot kellene előteremtenie. Az éremnek persze van másik oldala is; így tíz év alatt a háztulajdonosnak egy üdülőrész árát adja apránként Más aminisztratív akadályozó is van. Nem is régen olyan rendelkezést adott ki a SZOT, valószínű az állami szervekkel egyetértésben, hogy a Balaton mellett vállalatok csak 50 szobás, vagy annál nagyobb üdülőt építhetnek (férőhelyre vonatkozik a rendelkezés, 100 személy elhelyezése a minimum). Egy ekkora nagyságú épület ára viszont többmillióba kerül, még akkor is, ha típustervek és előregyártott elemekkel oldják meg az építkezést. A rendelkezést nyugodtan módosíthatnák. 3. A vállalatok saját tulajdonában még kevés üdülőt találunk: az egyetemnek, a Kenderfonó- és Szövőipari Vállalatnak a Kábelműveknek, a szentesi járási tanácsnak, az ATIVIZIG-nek, a DEFAG-nak és a vásárhelyi gépjavítónak van saját tulajdonában balatoni, vagy más helyen fekvő üdülője, amelyek meg is felelnek az elvárásoknak. Persze ezek közül is csak kevésnek van saját konyhája, étterme, s kevés helyen szervezik meg az előfizetéses étkeztetést. A szakszervezetek megyei vezetőinek két évvel ezelőtti felmérése azt állapította meg, hogy a környékbeli vállalatok és intézmények sokat tesznek az üdülési lehetőségek bővítésére, vagy megteremtésére. Majdnem minden vállalat komoly pénzösszeget áldoz a meglevő nyaralók fenntartására, újak vásárlására, az ott levő berendezések kultúráltságának növelésére. De azt is tudomásul kell venni, hogy egy vállalat az csak egy vállalat, s végesek az anyagi lehetőségek. Ezért érdemes lenne többnek összefogni, hiszen az úgynevezett „járulékos" beruházások költsége így felosztható volna. Nem biztos, hogy a dolgozók elleneznék azt, ha együtt lennének a rokonvállalat munkásaival, vagy a szomszédos gyáriakkal. Következő cikkünkben néhány javaslatot ismertetünk az üdüléssel kapcsolatban. Gazdagh István A bolt szeme, lelkiismerete: a pénztáros. További tulajdonságai még: legyen jó kereskedő. Nem baj, ha éppen nem fejszámolóművész, de azért jól tudjon számolni, ne bízzon rá mindent a gépre. Az sem utolsó szempont, hogy szeresse a vevőket és tudjon velük bánni. A Szegedi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat üzleteinek több mint egyharmadában — az önkiszolgáló boltokban — pénztárgéppel dolgoznak. A gépek típusa változó. Legismertebb és legrégibb a Nationale. Jóval értékesebb — hatvankétezer forint — az Anker. Megbízható masina még a Schweda, a Sekura és újabban a Ratus 20. Az utóbbinak elfogadhatóbb az ára is: 28 ezer forint. A SOR VÉGÉRŐL Látszólag a számok özönét, tengerét ezek a gépek produkálják nap mint nap az üzletekben, éspedig tévedhetetlenül. A valóság viszont az, hogy a gép mögött az ember, a pénztáros a legfontosabb személy, akit olykor egyes vásárlók ilyen kiszólással illetnek a sorból: — Alszik a kedves kisasszony, vagy tereferél? — Addig nem volt sürgős a dolga, amíg leállt beszélgetni és az áruk között válogatni? — jegyzi meg ilyenkor az olyan vevő, aki önkéntelenül a pénztáros pártjára áll. Miért? — Azért, mert az ilyen vevő elismeri a munkánkat. Látja, hogy szinte nincs egy percnyi megállásunk sem — válaszolta Hídvégi Józsefné, a Marx téri 29-es áruda pénztárosa, aki 11 éve ül a gépe mellett' napi 8 órában. Különben ő a vállalat kevesebb — nagyobb tételeket kell visszakeresni, esetleg külön ezért leltározni is, hogy a hibát megtalálják és korrigálják. Ellenkező esetben „ugrik" a soros prémium, s megtörténhet, hogy az illető bolt minden dolgozója, a pénztáros is, elesik az évi nyereségtől. Innen ered hát az a követelmény, hogy az önkiszolgáló boltnak szeme, lelkiismerete a pénztáros, hiszen mindenképpen érdekelt az üzlet jó menetelében. Az ÉLIKER pénztárosai szerint az utóbbi időben sokkal kevesebb az olyan vevő, aki tévedésből a zsebébe, vagy a saját kosarába tesz csokoládét, kávét, vajat, cigarettát, amiért aztán „elfelejt" fizetni. Persze előfordulnak még szórványosan esetek, de alapvetően nem ezért a „figyelőszolgálatért" javadalmazzák a pénztárosok munkáját. Hídvégi Józsefné havi jövedelme 3 ezer 300 forint körül mozog. Adonyi Jenőné 2 ezer 800 forintot keres. Kardosné és Károlyné pedig havonta 2 ezer 500 forintot visz haza. De a náluk sokkal kevesebb gyakorlattal rendelkező, a vállalat kebelén belül tanult Kiss Irén, a Kölcsey utcai 31-es bolt 18 éves pénztárosa is közel 2000 forintot keres havonta. Ö azok közé tartozik, akit már tanuló korában beültettek önálló munkára a pénztárba. — Merni kell a fiatalokra építeni — mondotta Csikós János, az ÉLIKER igazgatóhelyetese —, hogy érezzék a munkát, a felelőssétal, a minden boltra forgal- get, amelyet tőlük várunk, ma szerint meghatározott Vállalatunknál különben is kálóval csak utána lehet folyamatos a pénztárosok menni az ilyen tévedések- képzése, nevelése, hiszen a egyik erőssége a sok kiváló között. A pénztárosok vidéki és országos versenyében a legjobbnak bizonyult 1970-ben. Csapatversenyt nyertek, ő pedig egyéniben országos bajnokságot. A vállalattól ezért a szerepléséért fizetésemelést és arany pecsétgyűrűt kapott, amely szimbolizálja azt az anyagi és erkölcsi megbecsülést, ami jó munkájáért megilleti. Hídvéginé kezén havonta mintegy 2 millió forint „szalad át". És hány mázsa áru, amit a vásárlókosarakból kirak maga elé a pultra? — Azt még nem adtam össze — válaszolta. — Csak kenyérből naponta 15—20 mázsát mérünk el üzletünkben, aztán ott van a burgonya, a gyümölcs, a zöldségfélék, hogy csak a nehezebb tételek közül említsek néhányat. Hogy melyik a jobb munkaritmus, amikor sokan vagy. kevesen vannak-e az üzleti ben, Adonyi Jenőné, a tarjáni 43-as üzletből azonnal rávágta: — Amikor sokan vannak, mert akkor nem érünk rá elgondolkozni, otthoni tennivalóinkkal foglalkozni, amelyek a figyelmet elterelhetik. Rendszerint akkor ugorhat a munkánkba hiba. És ha mégis beugrik? — Akkor elfizethetem az úgynevezett mankópénzt, vagy még többet, és mehetek a pénzem után, vagy mehetünk — tette hozzá Kardos Imréné, az Üttörő téri 32-es árudéból. A kereskedelmi kockázatütemben kell növelni a mesterséges szálak felhasználását, és 1975-ig el kell érni, hogy ezek aránya az összes felhasznált anyagból körülbelül 40 százalék legyen. Ezen belül a szintetikus szálak aránya másfélszereséi-e nő és megközelíti a 20 százalékot. A hazai és nemzetközi ruházkodási igényeknek megfelelően legalább 25 százalékra kell növelni a kötött- és egyéb, nem szőtt áruk részarányát. A műszaki és technológiai előrehaladással biztosítani kell a gyűrtelenített, különlegesen kikészített, a szennytaszító tulajdonságokkal rendelkező és könnyen kezelhető textíliák mennyiségének növelését. Mindezeket a műszaki, technológiai és gazdasági célokat úgy kell megvalósítani, hogy közben az iparágban dolgozó munkások általános munkafeltételei lényegesen javuljanak. Ma már mindenki belátja, hogy enélkül a termelési feladatokhoz szükséges munkáslétszámot nem lehet biztosítani. Fontos lenne, hogy ezt a felismerést a vállalatok párt- és társadalmi szervei, és különösen a helyi fejlesztési döntéseket hozó gazdasági vezetők az eddiginél következelesebben vegyék figyelembe. A jövőben megoldandó problémák között első helyen kell megemlíteni, hogy bár a fejlesztési programok tudatos létszámcsökkentéssel is számolnak, a munkaerő spontán eláramlása ennél lényegesen gyorsabb ütemű. A munkáshiány első következménye, hogy jelentős termelő kapacitások állnak jelenleg kihasználatlanul (fonoda, szövöde). így helyenként; nem is indokolatlanul, felvetődött a kérdés, hogy miért akarunk milliárdokat fordítani új gépekre, amikor a régieket sem tudjuk jelenleg kihasználni. A válasz kézenfekvő: az új, korszerű gépek viszonylag kevesebb munkaerőt igényelnek, így lehetséges a termelékenység lényeges növelése. Addig azonban, amíg a régi gépekkel is szükséges dolgozni, a jelenleginél jobb szervező munkával, a belső anyagi ösztönzési módszerek fejlesztésével mindent meg kell tenni a hasznos termelő kapacitások jobb kihasználása érdekében. Egy másik figyelemre méltó jelenség, hogy a rekonstrukció első évében a hazai fogyasztók igénye lényegesen alatta maradt annak, amit a tervben számításba vettünk. Ennek okára pontos magyarázatot nehéz adni, annyi azonban már nyilvánvaló, hogy nem arról van szó, mintha a hazai ruházati piac telített lenne. Sokkal inkább úgy értékelhetjük ezt a jelenséget, hogy az ipar ma még minőségben és választékban nem tudja teljes mértékben kielégíteni a jelentkező igényeket. A vállalatok többségénél lassú az átállás, a régi, helyenként korszerűtlenebb gyártmányok termeléséről az újra. Ebben szerepe van annak is, hogy sem az ipar, sem a kereskedelem még nem tudja elfogadható pontossággal felmérni és követni az életszínvonal viszonylag gyorsütemű növekedésével együttjáró fogyasztói igényeket. A termelő és kereskedelmi vállalatok együttműködésében is van még javítanivaló. Az irányító könnyűipari és belkereskedelmi minisztériumok az elmúlt egy év alatt több ízben összehangolták álláspontjukat, és közösen határozták meg a legszükségesebb tennivalókat, a termelés és fogyasztás egészséges és fejlődő összhangjának javítására. Mindennek ma még csak kezdeti eredményei tapasztalhatók. A magyar textilipar megújítása sok örömmel és gonddal járó feladat. A következő években mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a kapott lehetőség alapján biztosítsuk a textilipar műszaki előrehaladását, a munkatermelékenység növekedését, a gazdasági hatékonyság magas színvonalát. Mindezekkel együtt el kell érni, hogy a magyar textil- és textilruházati ipar felzárkózzék Európa élenjáró országaihoz, hogy a lakosság mind több korszerű és divatos ruházati cikket vásárolhasson. nek. — Legjobb nem elfizetni, és sose ütni a valóságos számok „alá", „fölé", „mellé", hiszen a normalizált, vagy elismert hiány is csak szoros keretek között mozoghat — szólt közbe Károly Lászlóné, a Dugonics téri 30-as áruda pénztárosa, aki kereken 12 éve kezeli kasszáját a vállalat gyarapodására és saját boldogulására. Igaz, hogy a szoros elszámolású boltokban az üzletvezető és a helyettese felel elsőként az olyan problémákért, amikor — és ez a legkereskedelmi önkiszolgálás továbbfejlesztésének egyik kulcskérdése: hogyan lehet a vásárlók várakozását hathatósan csökkenteni a pénztárak előtt? A blokkolási, a pénzkezelési idő lerövidítése a pénztárosokon múlik, akik egyben tanult, jó kereskedők is. Nemcsak a stabil árakat tartják fejben, hanem a gyümölcs- és zöldségfélék árának változását is. Reméljük, a oénztárosok idei országos versenyén jó helyezéseket hoznak haza megbecsült dolgozóink. Lődi Ferena Magyar hét Münchenben Magyar szövetkezeti hét lesz augusztus 30. és szeptember 6. között. Münchenben. Az eseményen több magyar külkereskedelmi vállalat is részt vesz. A müncheni fogyasztási szövetkezet négy nagy áruházában szervezik meg az információs szolgálatot, a magyar idegenforgalmi nevezetességekre és kulturális eseményekre hívják fel a látogatók figyelmét. (MTI) > w