Délmagyarország, 1972. augusztus (62. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-09 / 186. szám

SZERDA, 1972, AUGUSZTUS 9, DÉLMAGYARORSZÁG POSTALMIA Antenna Ha egy vendég dicsér bennünket, az mindig jó érzés. Ha pedig az a vendég ráadásul nem messzi országból jött, hanem csupán a szomszédból, akkor még meglepő is a dicséret Éppen ezért talán érdemes idézni néhány mondatot a kisteleki V. Gy. (kérte, ne írjuk ki teljes ne­vét) leveléből. Olvasónk azt írja, hogy: „Amióta renó szeresebben járok Szegedre, feltűnt nekem valami a sze­gedi emberekben, amit ugyan máshol is tapasztalni, de nem ilyen mértékben. Ez pedig a szegedi embereknek az idegenek, a vendégek iránt tanúsított mélységes rokon­szenve, tisztelete. Bárhol jártam is, mindenhol, készséggel segítő emberekkel találkoztam. Ügy érzem, köszönettel tartozom én is azoknak az embereknek, akik — amikor még nem voltam ismerős gyönyörű városukban — min­dig szívesen és kedvesen adtak útbaigazítást." Ugye, meg­lepően hangzanak ezek a dicsérő szavak. Hiszen az em­ber többnyire nem ilyennek látja a várost és lakóit. Nem is lenne rossz, ha rokonszenves arcunkat nemcsak a ven­dégnek mutatnánk. A Nadar utca 10. szám m t c r f t I r i alói, Tóth Pétertől kaptunk Folyoszamla a fodrásznál panaszos levelet, melyből érdemes idézni néhány sort. Egyik 0ivasónk, dr. SzUá- könyv érát pedig havi rész­Olvasonk a kozponti anten- gyi Lászlóné, életrevaló öt- letekben fizetheti. Ha pedig na furcsaságairól ir letről számolt be levelében, többet fizet, mint amennyit Ötven lakás kétszáz lakó- Egy dunántúli városban addig vásárolt, a többletet ja ennek az antennának a szerZett tapasztalatairól ír. jóváírják a számláján, és segítségével nézi, illetve Fodrászhoz ment egy roko- azért újabb könyveket vá­nézne a tévéadast. Ezért ha- nával Amikor fizetni szere- sárolhat Tehát az ember vonta 6 forintot kell fizet- tett volna a pénztáros kö- akkor fizet, amikor pénze niök, vagyis a haz lakói osz- zölte. „Kérem, rokona itt van (nyilván fizetés után), és szesen évente 3 ezer 600 fo- törzsvendég, folyószámlája akkor vásárol, amikor talál rintot fizetnek a kozponti van náiUnk. Majd a havi el- valami újdonságot, vagy ami. antenna fenntartásáért az számoláskor ezt is rendez- kor szüksége van valamire. TKV-nak. Akkor is, ha rossz zük_>. olvasónk azt kérdezi: Mindenképpen hasznos az antenna Márpedig az miért nem lehet nálunk is megismételni: az ötlet élet­emlitett hazban mar három meghonosítani ugyanezt? revaló. A szolgáltatóiparban hete rossz, három hete hiába Hiszen a hónap közepe, vége és azokban az üzletekben, fizetik a tévé előfizetesi dl- fe]é elfordul, hogy már nem ahol természetes a gyakori telik fodrászra, frizurára vagy éppen mindennapos mégis szükség lenne. vásárlás (például az élelmi­Az ötlet életrevaló, Szege- szerboltokban) nem feltét­den is van már példa rá. lenül szükséges a fizetést és Igaz, nem a fodrásznál, ha- a vásárlást elválaszthatat­Móra könyvesbolt- lanná tenni. Ez az üzletnek, nyithat no meg a vevőnek sem vásárolt mindig jó. ját és az antennáért járó pénzt. Az IKV-hoz hiába men­nek, ott már annyira isme­rik a panaszukat, hogy a lakcím hallatára már előre mondják. Ez azonban nem vigasztaló a lakóknak, akik- ban ott aki akar> nek nem panaszuk kiváló is- folyószámlát, a meretére, hanem orvoslására volna szükségük. Lehet, hogy mióta meg­kaptuk a levelet, már rend­be hozták az antennát. Ami­ért mégis érdemes megírni az esetet: az a három hét. Szüntessük meg az ámokfutást! Dr. Varady Imre olvasón- mögött, szinte lehetetlenné kiat a rengeteg balesetről téve az előzést. Megfelelő szóló hír, valamint az kész- szabályokkal biztosítani kel­Egyre több házban van ma tette ievele megírására, hogy lene, hogy a lovas kocsik és már^központi antenna, és ha q maga is vezet. Levelében más lassú járművek tartsa­• ' javaslatokat is tesz, melyek nak akkora távolságot egy­közül jó néhánnyal egyetér- mástól, amely lehetővé teszi tünk. a biztonságos, lépcsőzetes Olvasóink javaslatai: előzést. Mivel a hazai utak nagy A száguldó, gátlástalanul sebességre nem alkalmasak, előző motorosok szabálysze­minéi előbb be kellene vég- géseit — akik kis járművük re vezetni az országutakon is lehetőségeinek tudatában a sebességkorlátozást, amit hajmeresztő dolgokat müvel­már jó néhány, nálunk sok- nek az utakon — szigorúan kai fejlettebb úthálózattal kellene elbírálni, rendelkező ország megtett. Rossz az a szemlélet, Meg kellene szigorítani a amely szerint — ha szabály­vezetői engedélyek kiadását, talanul közlekedik — a gya­közöltük Baráth Mihály pa- Erőszakos természetű, fele- logos a felelős az esetleges nászát, mely szerint hóna- lőtlen, józan ítélőképességgel balesetért. Igazítsuk szemlé­pok óta nem javítják meg nem rendelkező emberek nem létünkét azokhoz az orszá­gázkonvektorát, mondván, alkalmasak a gépjárműveze- gokhoz, melyekben a gyalo­tésre. A jogosítvány kiadá- gost a járművezetők minden sánál vegyük figyelembe a esetben megkülönböztetett lélektani vizsgálatok ered- figyelemben részesítik, ményét és az esetleges bün- Jó lenne, ha a közlekedés tetett előéletet. Alkoholis- rendjét nemcsak a rendőr­táknak sem szabadna vezetői ség ellenőrizné. Olvasónk ja­engedélyt adni. vasolja, hogy a rendőrség tá­Mindennapos jelenség az mogatására megbízható, sok­utakon, hogy a lassú jármű- éves tapasztalattal rendelke­vek (például a lovas kocsik) ző gépkocsivezetők is kapja­A következő napon, március hosszú karakánokban közle- nak megbízást a közlekedés 29-én szerelőnk zárt lakást kednek közvetlenül egymás rendjének szemmel tartására, talált. Április 14-én a pana- ^^mmasummmm^BZK^M szos telefonált. Akkor tele­fonon elmondtuk, hogy a konvektorhoz szükséges csa­pot júniusban tudjuk besze­rezni a gyártó vállalattól. Május 8-án kaptuk az újabb panaszos levelet. Erre — mivel részlegvezetőnk várat­lanul hosszabb időre beteg­állományba került — nem válaszoltunk. Miután rész­legvezetőnk felgyógyult, megkereste a gyártó vállala­tot, ahol közölték, hogy a panaszt ismerik és intézked­tek a csap cseréje végett, ami azóta meg is történt. Ami szerelőnk közlését ille­ti, hogy garanciális javítást szezonon kívül nem végzünk, az sajnálatos félreértés ered­ménye. Szerelőinket állandó­an figyelmeztetjük szerződé­ses kötelezettségünk helyes betartására. Igyekszünk megrendelőink kívánságai­nak gyorsan, udvariasan és pontosan eleget tenni. mindenütt ilyen sokáig tart a javítás, az nagyon sok csa­ládnak okozhat kényelmet­lenséget Jó lenne erre Is gondolni, és valamilyen gyor­sabb megoldást keresni. Válaszol az illetékes Július 12-i számunkban hogy garanciális javítással csak a fűtési szezonban fog­lalkoznak A Szegedi Építő­ipari Ktsz elnökétől, Szeke­res Istvántól kaptunk vá­laszt a panaszra. Levelében a következőket írja: Baráth Mihály gázkonvek­torának meghibásodását március 28-án jelentette be. Vámos László rendező vezetésével már a Dóm té­ri nagyszínpadon folynak Shakespeare halhatatlan re­mekének, a Rómeó és Júlia című tragédiának próbái. A pénteki bemutató előtt ma. szerdán és holnap, csütör­tökön kerül sor a darab főpróbájára. Képeink a tragédia hétfő esti, részben már „öltözéses" próbáján készültek. Felső képünkön a báljelenet. Középen Júlia (Kútvölgyi Erzsébet) és Párls (Farádi István). Alsó képünkön Mercutlo (Harsá­nyi Gábor), az emeleti aj­tónál. SlfUs József felvitele. Pénteken nyílik a mezőgazdasági kiállítás Kétszáznál több kiállítás­rendező szorgoskodik újra a nemrég bezárt Szegedi Ipari Vásár színhelyén, a Marx téren, készülnek a „Korszerű mezőgazdaság és élelmiszeripar '72" kiállítás­ra. Az őszibarack-, bor- és virágkiállítás néven ismert korábbi, ugyancsak színvo­nalas, ízeivel, színeivel és Illatával sok látogatót von­zó kiállítás idén méreteivel is nagyot lép előre, és fölte­hetően nagyobb siker is ko­Lángmentes védőruha Három rétegben takar Mint ismeretes, 1968-ban teni lehet a kőolajfeldolgozó a kísérleteket. Orvosi szak­súlyos tömegszerencsétlenség üzemekben a baleseti vészé- vélemények alapján, ruhá­zati szakemberek és a SZOT Munkavédelmi Tudományos Intézetének a bevonásával, külföldi tapasztalatokat is hasznosítva, sikerült olyan anyagot kialakítani, amely­történt Százhalombattán, a lyeket. A cseppfolyós szén­Dunai Kőolajipari Vállalat- hidrogénnel szennyezett rú­nái. Szénhidrogénfelhő be- hák ugyanis már kis láng robbanása következtében 8 hatására meggyulladnak, és ember vesztette életét, töb- nagy hőmennyiség képződése ben megsérültek. Azok, aki- közben fáklyaként égnek. A ken több rétegű ruha volt, ruha viselője önkéntelenül nek védelmi értéke lényege­illetve a sérülteknek azon fokozza a lángok terjedését, sen felülmúlja a korábbit, testrészei, amelyeket több Pánikba esik, igyekszik el- Külföldi impregnáló szerek­réteg védett, egyáltalán nem, futni a veszély elől, és a fu- kel és a Textilipari Kutató vagy csak kis mértékben sé- tással táplálja a tüzet. Az Intézet szolgálati találmá­egyre jobban terjedő szinte- nyának alkalmazásával ké­tikus anyagok tovább fokoz- szülő anyagból már tavaly zák a veszélyt. Sokkal ha- mintegy ronázza az újszerű vállalko­zást. Másfél hektárnyi nyi­tott területen és 3 ezer négy­zetméter fedett pavilonban mai mezőgazdaságunk és a t rmékeit feldolgozó élelmi­szeripar színvonaláról igyek­szik áttekintést adni, kihasz­nálva természetesen az al­kalmat arra Is, hogy a be­mutatandó új gépekkel és technológiákkal további fej­lődésre ösztönözze a gazda­ságokat és vállalatokat. Száztíz kiállító jelentke­zett az augusztusi nagysza­bású bemutatóra, közöttük üdvözölhetjük majd Cseh­szlovákia, az NDK. Románia, és Jugoszlávia kiállítóit és hét nyugat-európai cég kép­viselőit is. Nevezetessége lesz az idei kiállításnak az is, hogy az ipari vásár rendezvényeihez hasonlóan egész sor szakmai napot, előadásokkal kiegé­szített speciális bemutatót is tartanak. Nagy érdeklődésre számíthatnak a mezőgazda­ság kemizálását, a vadgaz­dálkodást, természetvédel­met, a mezőgazdaság gépesí­tését részletező szakmai meg­beszélések csakúgy, mint a körzetünket különösen érin­tő, a földgáz hasznosítását tárgyaló tanácskozás. Természetesen téved, aki azt hiszi, hogy a szerteága­zó „szakosodás" a látvá­nyosság rovására megy és a hétköznapi látogató kevesebb érdekességet talál. Arra tö­rekszenek a kiállítás rende­zői, hogy erőfeszítéseikkel az érdeklődés is tovább foko­zódjék. A gyümölcsök kö­zött változatlanul ott talál­juk az őszibarackot idén is, a virágkiállításon pedig a hazai virágkertészek termé­kei mellett éppen a külföl­diek szereplése jelent újdon­ságot. A legnagyobb pavi­lonnak majdnem felét a va­dászati és természetvédelmi bemutató foglalja el. Tizen­kilenc vadásztársaság „di­csekszik" legszebb trófeáival és illusztrálja a természetvé­delemben kifejtett munkás­ságát. A nagyszabású nemzetkö­zi kiállítást pénteken délben dr. Lénárt Lajos mezőgazda­sági és élelmezésügyi mi­niszterhelyettes nyitja meg. rültek meg. Ennek a szerencsétlenség­nek, és más hasonló baleset­nek a tanúsága azt bizonyí­totta, hogy megfelelő védő­ruhával jelentősen csökken­Modern Nőközpont Pécsett csaknem 100 mii- szülő új otthonok fűtését is lió forintos beruházással bő- ellátja majd. A modern hő­vítik a távfűtőrendszert. Ha központ tervei elkészültek, az ez megvalósul, a gőztermelő építési munkák még az idén , , , • , ősszel megkezdődnek. Az uj kapacitas a jelenleginek göztermeió bázist a program másfélszeresére nő, s még szerint 1974 végén kell üzem­az ötödik ötéves tervben ké- be helyezni. gyobb mértékben hajlamo sak az elektromos feltöltő­désre, amellett valósággal rá­sülnek a szerencsétlenül járt ember bőrére. így a gyógyu­lás nehezebb, könnyebben bekövetkezhet a szervezet önmérgezése. A kőolajipari dolgozók vé­delme nemcsak nem nemzetközi 25 000 négyzetmé­tert gyártott a Győri Lenfo­nó- és Szövőipari Vállalat. A Textilipari Minőségellen­őrző Intézet véleménye sze­rint az anyag tartós, és 20— 25 mosás után sem veszít lángmentesítő hatásából. A ruhák fazonját úgy alakítot­ták ki, hogy az érzékeny hazai, ha- testrészek három réteggel le­gond. Szá- gyenek védve, a legérzéke­mos külföldi nagy szeren- nyebb részekre pedig bőr­csétlenségnél is a ruházat kiegészítők kerülnek. A leg­okozza a bajt. A meglevő veszélyeztetettebb munkahe­védőruha Kialakítására a ha- Iveken ennél is biztonságo­zai kutatásokat már a száz- sabb, külföldről importált, halombattai események előtt anyagában lángmentes ru­megkezdték. A szerencsét- hákkal látják el a dolgozó­lenség után meggyorsították kat. (MTI) A Szegedi Ünnepi Hetek mai programja XIII. Szegedi Nyári Tárlat a Horváth Mihály ut­cai képtárban. Fotóklub 8. Szegedi Szalonja a Bartók Béla Mű­velődési Központban. Kör '68 alkotócsoportjának fotókiállítása a Sajtó­ház művészklubjában ötvös- és ékszerbemutató a Képcsarnok Kárász utcai kiállítótermében. Lechncr Lajos-emlékkiállítás a Móra Ferenc Mú­zeum kupolacsarnokában. Élő szegedi képzőművészet címmel a Móra Ferenc Múzeum kiállítása a Szegedi Galéria termében. A szegedi könyv a nemzetközi könyvévben cím­mel a Somogyi-könyvtár könyvritkaságainak bemuta­tója az olvasóteremben. Képzőművészet a színpadon című kiállítás az új­szegedi November 7. Művelődési Központban. Szeged környéki népélet című kiállítás a tápéi művelődési házban. i I

Next

/
Thumbnails
Contents