Délmagyarország, 1972. augusztus (62. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-15 / 191. szám

62. évfolyam 191. szám 1972. augusztus 15., kedd Ára: 80 fillér VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! © 0 Építkezések a Fonógyári úton A körtöltésen kívül, a Fonógyári út város felőli olda­lán készítettük felvételeinket. Három vállalat épít új üzemrészt, illetve szociális létesítményt. Megváltozik az évekig parlagon hevert terület. Az építők kezenyomán rendezett iparövezet születik. A képen látható üzemcsarnokban dolgoznak majd október elsejétől a kéziszerszámgyár kovács-, illetve présgépei. A zajos üzem tehát kiköltözik a Rigó utcából. A beruházás 5 millió forintba kerül Megemlékezések, gyűlések alkotmányunk tiszteletére Készülődés Szegeden és a járásban — A tiszt­avatást és a budapesti vízi- és légiparádét közvetíti a tévé — Hódmezővásárhelyen Apró Antal mond beszédet Országszerte készülnek a ve tartanak ünnepi megem- Az ünnep napján, 20-án hagyományos alkotmány na- lékezéseket, munkásgyűlése- több községünkben szervez­pi ünnepségekre, munkás- ket. Intézményeikben, válla- nek politikai nagygyűlést, paraszt találkozókra, nagy- latoknál, lakóterületeken ősz- szórakoztató kulturális mű­gyűlésekre, kulturális ren- szesen 14 helyen rendez a sorokkal és sportrendezvé­dezvényekre, amelyeket min. Hazafias Népfront ünnepi nyekkel kiegészítve. A kis­denütt a Hazafias Népfront megemlékezést. teleki „apók hagyományos szervez és rendez. Budapes- A Szegedi Ünnepi Hetek rendezvénysorozata most is ten a központi ünnepségek fesztivál záróestjét isaugusz- „ ... , „. , , „ az alkotmany ünnepen en el programjaban augusztus 20- tus 20-án rendezi meg aHa­án délelőtt 10 órai kezdettel zafias Népfront Szeged váró- csúcspontját. Az úttörőzene­tisztavató ünnepséget ren- sj bizottsága este 9 órai kez- kar reggeli térzenéjétől az deznek a Parlament előtti dettel a Tisza Szálló összes esti tábortűzig egész napos Ezt követi termében. Itt adják majd át népünnepély zajlik majd. A lórfírvnrorlA _ rr t fT 1 _ Z _ délelőtti programban a nagygyűlés Szeptember f-tői: Kossuth téren. majd a vízi- és légiparádé, a „Korszerű mezőgazdaság és A tisztavatást és a vízi-légi élelmiszeripar '72" kiállítás parádét a tévé egyenes adás- díjait Ezen a záróesten részt £elvonulás ^ a ban közvetíti. vesznek mindazok, akik a szerepel kiemelt helyen. Csongrád megyében az al- Szegedi Ünnepi Hetek szer­kotmány napi fő ünnepséget vezésében, rendezésében az idén augusztus 20-án Hód- részt vettek. Az augusztus mezövásárhelyen rendezik. A 20-i programban jó szórako­nagygyűlés szónoka Apró zást ígér a hagyományos al­Antal, az MSZMP Politikai kotmánybál, amelyet ezúttal Bizottságának tagja, az or- is Újszegeden rendeznek, szággyűlés elnöke, Szeged Augusztus 20-a, az új ke­képviselője. nyér ünnepe, az alkotmány Szegeden is készülnek már születése megkülönböztetett augusztus 20-a méltó meg- figyelemmel számon tartott ünneplésére. A Hazafias Nép- esemény a szegedi járás köz. front városi elnöksége teg- ségeiben. Idén augusztus 18 nap délután ülést tartott —19-én a szegedi járás üze­székháza tanácstermében, meiben, termelőszövetkezeti Hojgesang Péter, a HNF vá- gazdaságaiban tartanak ün­rosi titkára előterjesztette, nepségeket. A termelőszö­, .. , ,_ . . vetkezetek egy részében ün­hogy milyen rendezvények- „ „ff , rtepi kozgyulesek kereteben kei készül Szeged az alkot- az üj szövetkezeti alapszabá. many ünnepére. Már augusz- iyok alapos megvitatására is tus 17-től, csütörtöktől kezd- időt szentelnek. Aratási finis A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium leg­frissebb jelentése szerint hétfőn estig országszerte le­aratták a gabona 94 száza­lékát. Jól előrehaladtak a munkával a Duna—Tisza kö­zén, Észak- és Dél-Dunántú­lon, míg változatlanul a nyu­gat-dunántúli Vas, Zala és Veszprém megye helyzete a legnehezebb. A mezőgazda­sági üzemek most már na­ponta körülbelül 1 százalék­kal csökkentik a betakarítat­lan területet. Ezt figyelembe véve azzal számolnak, hogy a hét közepén a dunántúli megyék többségében a hét végére országosan learatnak, legfeljebb Zala, Vas és Veszprém megyékben marad minimális betakarítatlan ga­bona. A megfeszített munka eredményeként sorban véget ér az aratás több dunántúli járásban, közös gazdaságban, visszamehetnek állomáshe- • lyükre a kölcsönkombájnok. Győr megyéből hétfőn meg­kezdődött a „visszavonulás", s a következő napokban egyebek között Baranya, Tolna, Komárom és Somogy megye gazdaságai is köszö­nettel hazaküldik a kölcsön­gépeket. (MTI) Ajánlott küldemények új kézbesítési rendszere A postaszabályzat — a ko- jen mennie a küldeménye­rábbi gyakorlattól eltérően kért. — módot nyújt arra, hogy A postavezérigazgató most ajánlott küldeményeket is megjelent utasítása — fel­bedobjon a levélszekrénybe használva a jogszabály adta a postás. Az ezzel kapcsola- lehetőségeket — szeptember tos eddigi kísérletek kedve- elsejétől aiz egész országra ki­ző tapasztalatokat hoztak. A terjeszti az ajánlott külde­lelkiismeretesen, gondosan végrehajtott intézkedés nö­veli a posta közönségszolgá­latának színvonalát, s csök­kenti az utánajárást, azt, hogy a címzettnek — ha nem találta otthon a kézbe­sítő — a postahivatalba kell­A garanciális kötelezettségekről Az OKF vizsgálata A műszaki cikkekkel — te­levízióval, rádióval stb. — kapcsolatos jótállási kötele­zettségek érvényesítését vizs­gálta meg az Országos Ke­reskedelmi Felügyelőség 60 kiskereskedelmi vállalatnál, 111 fogyasztási szövetkezet­nél és 60 szerviznél. Az ellenőrzés során bebi­zonyosodott, hogy a gyártók készülék használatához szük­és az értékesítők közötti séges tanácsokkal, s az im­szerződések gyakran nem porttermékeknél félrevezető tartalmazzák a garanciális javításokhoz szükséges fel­nem mindig tartalmazzák a ványosítására, ami az eladó vásárlók összes jogait. A ga- és a vásárió dolgát egyaránt ranciális ügyintézés néhány jelentősen megkönnyítené, helyen hosszú huzavonával menyek új kézbesítési rend­szerét. A vezérigazgatói rendelke­zés előírja, hogy csak a bel­földön feladott, nem térti­vevényes és nem utánvételes ajánlott küldeményt szabad kézbesíteni levélszekrénybe, s csak akkor, ha a leveleit előzőleg sem a címzettnek, sem pedig az átvételre jogo­sult személynek nem tudta átadni a postás. Az ajánlott küldeményt a levélszekrény­be értesítővel együtt teszik be, amelyben tájékoztatják a címzettet arról, hogy koráb­ban sikertelenül kísérelték meg a személyes kézbesí­tést, s megértését kérik az új rendszerű kézbesítéshez. (MTI) történik. A vizsgálat megállapítása szerint a műszaki boltok dogozóinak egy része szak­képzetlen, sokszor nem tud­ják a vásárlókat ellátni a tételeket. Nem megnyugtató a nagykereskedelmi vállala­tok minőségi áruátvétele: a beérkező híradástechnikai cikkeknek például csak egy jelentéktelen részét vizsgál­ják meg. A kiskereskede­lemben pedig alig van mód a tényleges minőségi vizs­gálatra. Megállapította a főfelügye­tájékoztatás is előforduL Az ellenőrzés szerint a GELKA és a többi javító­szolgáltató vállalat a garan­ciális javítások 80 százalékát 8 napon belül elvégzi. Gya­kori eset azonban, hogy el­mulasztják feltüntetni a jót­állási idő meghosszabbítását Az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőség intézkedési tervet készített. Ebben — a többi között — javaslatot Szövetkezeli szakemberek nemzetközi találkozója iőség; a jótállási jegyet tett a garanciajegyek szab* A siklósi vár kongresszusi termében, hétfőn ünnepélyes keretek között megnyílt a „Pannónia 72" elnevezésű nemzetközi szövetkezeti ta­lálkozó. Az Országos Szö­vetkezeti Tanács védnöksége alatt — a TIT szervezésé­ben — harmadszor került sor a tudományos ülésszak­ra. Európában egyedülálló nemzetközi vitafórum ez, amelyen a szocialista és a kapitalista országok szakem­berei évről évre megvitatják a szövetkezeti mozgalom időszerű kérdéseit. A vendéglátó Baranya ne­vében, Rajnai József, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője köszöntötte a „Pannónia 72" száznegyven résztvevőjét; fele részben magyarokat, fele részben külföldieket. Ezután Szabó István, az Országos Szövet­kezeti Tanács és a Terme­lőszövetkezetek Országos Ta­nácsának elnöke megnyitot­ta a nemzetközi találkozót, s egyben megtartotta az első előadást „A szövetkezés az emberért — az ember a szö­vetkezetért" címmel. A kéthetees program to­vábbi része a híres fürdő­helyen — Harkányban — bo­nyolódik le, ahol az előadá­sok és a viták után alkalmuk nyílik a vendégeknek a pi­henésre, fürdőzésre is. A „Pannónia 72" egy főtémá­ja: az egységes szövetkezeti törvény alkalmazásának ed­digi tapasztalatai. Az Ingatlankezelő Vállalat anyagtelepén 1 millió forintos költséggel épül a szociális épület, melyben irodák, öltözők, fürdők és ebédlő kap majd helyet Acs S. Sándor felvételei A Belkereskedelmi Szállítási Vállalat teherkocsijainak ké­szítik ezt a 110—120 férőhelyes vasvázas épületet. Oldalát majd üveggel borítják. Az 50 milliós létesítményt a tervek szerint 1973 őszén adják át f

Next

/
Thumbnails
Contents